Mint szokták mondani: A téma mindig a munkahelyi közösségek belső bugyraiban és a hivatali folyosókon hever. Ezúttal egy mindennapi létezési technikával foglalkozunk. Arra keressük a választ, hogy: Miért és mikor (ne) ragyogjunk ki a tömegből? S miért nem nyerő mindig a kör közepén állni?
Aki bármilyen szervezetben, vagy közösségben dolgozik, az mindig találkozik olyan kollégával, aki éppen vagy mindig ügyeletes. Valahol, valamiben. Ha nem lenne ügyeletes, akkor minimum, de leginkább bezzeg! Ők azok, akiknek "az ügyeletes vagyok..." tábla harsányan mindig kint lóg a hátán. Egyszerűen lehetetlen őket nem észrevenni, hiszen ők a valakik. Az éppen és folyton ügyeletesek. A magánszorgalmú szolgálatban lévők és a legek, akik mindig, mindenben, mindenhol túltengenek. Ha kell, ha nem. Soha nem jó a formaidőzítésük, illetve az ütemérzékük. Már ami az éppen elég fogalmát és helyzetét, illetve helyiértékét jelenti. Azok is ők, akik az aktivitást, a dinamikus jelenlétet és a közösségi színfoltot (helyi folklórt) eszementen összekeverik az indokolatlanul szükségtelen túl-pluszos kilengéssel. S itt már meg is áll a józan ész és a gravitáció.
Azok is ők, akik ezt élvezik és szinte soha nem veszik észre. Leginkább persze magukat. Ők azok, akik rátelepszenek közösségek, események hangulatára, s úgy gondolják, hogy állandóan maradandó lenyomat nélkül nem lennének (lehetnének) hasznos tagjai az univerzumnak. Ha kollégaként azt szeretnénk, hogy a többiek által is elfogadottak és közkedveltek legyünk, akkor a közigazgatási (de bármilyen) munkahelyen se akarjunk mindig kiragyogni a tömegből. Különösen az alábbi esetekben, s az alábbiak miatt:
- ne lebzseljünk folyton, okkal, kellő ok, illetve nyakló nélkül a főnök előszobájában, mert a titkársági levegő - Anatole Franceal mondva -: akár meg is árthat és fogságban tart;
- ne bólogassunk, és ne helyeseljünk ösztönösen észrevétlenül feltűnően az értekezleten a főnök minden gondolatára. S főleg ne végszavazzunk, mivel ha valami, akkor mindez egészen bizonyosan kivágja a biztosítékot mindenki másnál, akiket kollégának hívnak;
- értekezleten, konzultáción, workshop-on, of site meeting-en, egyéb főnök részvételével lezajló eseményen ne akarjunk mindenáron kitűnni kirobbanóan nagy lelkesedésünkkel és aktivitásunkkal. Azért, mert orvos, illetve gyógyszerész, vagy küllembíró megkérdezése nélkül is garantált lesz az a bizonyos (köz)utálat - nem éppen szerény - személyünk iránt;
- ne legyünk kezdeményezői főnöki név- és születésnapok erőltetett megünneplésének, kapitányi hobby, vagy gyűjtőszenvedély szintén nyakló nélküli népszerűsítésének. S, hogy miért? Azért, mivel ezzel könnyen a főnök kedvence vagy ügyeletes lihence cím elnyerésére kandidálunk. S, ha megnyertük, akkor onnan már kevéssé van egykönnyen visszaút az ún. Való Világba;
- ne legyünk ügyeletes, megbízás nélküli hírvivők és hírhozók. S még inkább valaminek a keverői, folytonos mixelői. Ha így teszünk, akkor nem kerülünk messze: az örökre elástuk magunkat kollégáink előtt megnevezésű méltatlan, illetve folyton szintén ügyeletes címtől. Ahonnan igen nehéz lesz nyerni, vagy visszatalálni a normalitás világába.
Az előzőek tükrében persze indokoltan merül fel a kérdés, hogy akkor mikor (és mivel) érdemes kiragyogni a tömegből, főleg ha közigazgatási (hivatali) munkahelyről van szó?
Akkor és csakis akkor ragyogjunk ki a tömegből, amikor:
- senki nem számít rá, s annak értelme, jelentősége, üzenete és súlya van;
- mások véleményéhez építően tudunk csatlakozni, s azt ráadásul előremutatóan tudjuk erősíteni;
- értelmes gondolat- és problémafelvetéssel vitát tudunk indukálni és gerjeszteni, illetve képesek vagyunk ráirányítani a figyelmet olyasvalamire, amely sokakat (másokat is) foglalkoztat;
- nem megosztunk, hanem - kooperatív vegyértékeinkkel - szövetségest, illetve konszenzust keresünk és találunk valamiben, s valakiben;
- az értekezleten megreked a vita, vagy érdektelenség hiányában senki nem akar, tud, illetve mer szólni, ilyenkor mindig érdemes megmenteni a helyzetet, akár némi szerény szabódás előrebocsátásával is. Azért, hogy mentsük ami még menthető, vagyis mentsük a mundér és a csapat becsületét;
- valaki bajban van és szolidaritásra, gyámolításra, istápolásra vagy csak emberi figyelemre szorul;
- jó és közhasznú, sokakat érintő ügy(ek) képviseletének felvállalásáról, katalizálásáról van szó. Egy szóval, jó dolog a Jószolgálat!;
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
