Holló András szakmai pályafutása összefonódott a magyar jogrendszer sajátos, az alkotmány védelmére hivatott, széles jogkörű intézményével, a rendszerváltás során létrehozott Alkotmánybírósággal. A főtitkári felkéréssel kezdődött 1989. december 4-én, és 2013. április 2-ig tartott az alkotmányosság elkötelezett szolgálata: főtitkárként, alkotmánybíróként (első újraválasztott alkotmánybíróként), háromszor megválasztott helyettes elnökként és elnökként. Így összegzi a szerző szakmai életútját, és a könyv kilenc fejezete ennek az életútnak a tapasztalatait osztja meg az olvasóval, miközben kibontakozik előttünk a történelmi távlatból csak rövid múlttal rendelkező, ám annál jelentősebb intézmény története (I-IV. fejezet), a könyv címét adó fejezetben az Alkotmánybíróság legfőbb szervének, a teljes ülésnek a zárt ajtók mögötti működése (VI. fejezet), és a testület több mint húsz éves joggyakorlatának alapvonalai (VII-VIII. fejezet). A visszaemlékezést a IX. fejezetben néhány korábbi interjú szakítja meg, amelyek azt mutatják be, hogyan látta a szerző az éppen aktuális pozícióból az Alkotmánybíróságot. A könyv az "alapok" (húsz év) védelmében - a Pokol Béla tanulmányában megfogalmazott kritikára válaszképpen (Gondolatok az alkotmánybírósági döntések elvi alapjaihoz, Jogelméleti Szemle, 2012. évi 1. szám, 160-171. o.) - utószóként írt "védőbeszéddel" zárul.
Holló András könyve a szerző meghatározása szerint "szubjektív szakmai visszatekintés". Ám már a szerző eredeti szándéka szerint sem csupán annak indult, hiszen egy 2004-es interjúban "egy esszészerű visszaemlékezés" megírásának ötletét fogalmazta meg, amelynek címét "A jognak asztalánál" Petőfi versének közismert sorai ihlették. Holló András azonban 2005-ben mandátumának lejártát követően nem "ment nyugdíjba", hanem újraválasztása után még nyolc évet töltött el a testületben. A visszaemlékezés mégsem szól az utolsó három évről. A 2010-es év a szerző szerint ugyanis cezúrát jelent az Alkotmánybíróság történetében: az Alkotmánybíróság első (nagy) korszaka - Holló András Alkotmánybírósága - az Alkotmányt módosító 2010. évi CXIX. törvény, illetőleg az Alkotmánybíróságról szóló törvényt (a továbbiakban: régi Abtv.) módosító 2010. évi CXX. törvény hatálybalépésével lezárult, ezért a könyv sem lépi át ezt az időhatárt. 2011-2012-ben egy "új" Alkotmánybíróság kezdte meg működését öt új alkotmánybíróval, köztük Pokol Bélával, aki már korábban is élesen kritizálta az Alkotmánybíróságot, és hivatalban lévő alkotmánybíróként, belülről személve az alkotmánybírósági döntési folyamatokat megírta tabutörő, az alkotmánybíráskodás folyamatát szubjektív nézőpontból, kritikai éllel feltáró elemzését ("Alkotmánybíráskodás. Szociológiai, politológiai és jogelméleti megközelítésben." Budapest, Kairosz, 2014). Ennek a könyvnek a II. fejezete változatlan szöveggel tartalmazza a "védőbeszédet" kiváltó tanulmányt. A védőbeszéd lényeges sajátossága, hogy a vádbeszéd után hangzik el és nyilvánvalóan választ kell adnia arra. Így a "vádbeszéd" is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szerző Sólyom Lászlóval - az Alkotmánybíróság arculatának és szerepfelfogásának kialakításában meghatározó szerepet játszó első elnökével - ellentétben, akinek "Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon" (Budapest, Osiris, 2001) című könyve az alkotmánybíráskodás magyarországi kezdeteinek első átfogó feldolgozása, nem csupán tárgyilagos anyagfeltárásra, hanem a magyar alkotmánybíráskodás mérlegének megvonása mellett a "régi" Alkotmánybíróság örökségének nyílt védelmére is vállalkozott.
Könyve az intézményt középpontba állító, annak történetét, folyamatosan alakuló szervezetét, hatáskörét, eljárását az Alkotmánybíróság szerinti jogi értelemben vett rendszerváltás, azaz a jogállamiság megvalósításába beágyazó, tárgyilagosságra törekvő munka. Érzelmileg nem átfűtött, mégis szubjektív, mivel a szerző az élőszó erejével a saját benső meggyőződését fejezi ki. A szubjektív jelleg műfaji sajátosság: a szerző az események aktív résztvevőjeként ír szakmai életútjáról. A stílus azonban egyéni: elegáns, tapintatos, mégis ég benne az, ami lángra akarja lobbantani olvasóiban az Alkotmánybíróság múltja iránti tiszteletet, és arra biztatja az "új" Alkotmánybíróságot, hogy valamit megőrizzen a "régi" Alkotmánybíróság örökségéből.
A könyv azonban nem csupán a borítóján látható, immár fogalommá vált "csepp alakú" asztal körül ténylegesen és aktuálisan helyet foglaló "új" Alkotmánybíróságnak szól, hanem mindenkinek, aki helyet kíván foglalni "kiművelt emberfőként" az alkotmányjognak asztalánál. A feltálalt munka azonban, annak
- 98/99 -
ellenére, hogy a kronológia logikája alakítja a gazdag, nyilvános és belső forrásanyagokon alapuló visszaemlékezés struktúráját, nem tartozik a könnyed olvasmányok közé. A könyvben ugyanis egyre hangsúlyosabbá válik az esszészerű jelleg, amely lehetőséget nyújt az alkotmányjog elméleti kérdéseiben való elmélyülésre. Éppen ezért jelen recenzió feladata sem a szerző időutazása egyes állomásainak részletes bemutatása, hanem azoknak a momentumoknak a kiemelése, amelyek mintegy szimbolizálják az Alkotmánybíróság küzdelmét a jogi értelemben vett rendszerváltás megvalósításában, és azon belül saját helyének, szerepének megtalálásában.
Nem véletlen, hogy a szerző időutazását nem rögtön az Alkotmánybíróság megalakulásától kezdi, hanem az I. fejezetben a közjogtörténeti előzményeket feltárása során bemutatja az Alkotmánybíróságról mint alkotmányos intézményről vallott nézeteket (az Alkotmánybíróság létrehozását teljes mértékben elvető szocialista ideológiától a "puha" alkotmányvédelmen át az alkotmányvédelem "kompromisszumos" modelljéig), valamint az Alkotmánybíróság létrejöttét megelőző jogi megoldásokat (Alkotmányvédő Tanács, Alkotmányjogi Tanács). Kiemeli az 1972-es alkotmányreformon túllépő 1983. évi II. alkotmánymódosító törvényt, amely az alkotmányvédelmet speciális alkotmányos feladatként kezelve, önálló szervezeti formát kreált. Az Alkotmányjogi Tanács az 1984. évi I. törvény alapján az Országgyűlés bizottságaként jött ugyan létre, többségében országgyűlési képviselőkből állt, tagjai visszahívhatók voltak, és "csekélyke hatásköreinek" gyakorlása során eltérő módon és eltérő jogkövetkezménnyel ellenőrizte a jogszabályok ("véleményező" határozat) és jogi iránymutatások alkotmányosságát (alkotmányellenességet "megállapító" határozat), mégis elmozdulást jelentett az alkotmánybíráskodás irányába.
A II. fejezet az Alkotmánybíróság mint önálló állami szerv létrehozásáról szól, amelynek kiemelkedő (formális) mozzanata az 1989. évi I. alkotmánymódosító törvény, amely a 32/A. § beiktatásával az államszervezet részévé tette az Alkotmánybíróságot. Az Alkotmánybíróság ezzel "kibérelte" a 32/A. §-t, amelyet eltérő tartalommal töltött ki az alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény, illetve a különböző előkészítő anyagokon keresztül formálódó, végül 1989. október 30-án kihirdetett Abtv. A szerző a szabályozás alakulásának részletes bemutatásával szemlélteti, hogyan lett a korlátozott hatáskörű, közjogi kompromisszumot tükröző Alkotmánybíróság modelljéből teljes hatáskörű, a törvényalkotás alkotmányossági kontrollját is magában foglaló, független alkotmányos intézmény.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
