A sporteseményekkel kapcsolatos immateriális javak hasznosításának egyik legalapvetőbb kérdését a televíziós (rádiós) közvetítések engedélyezésének vagyoni értékű jogaival kapcsolatos problémák képezik. Az ún, látványsportok a médiabusiness-szel egyre szorosabban összefonódnak - 1966-ban a német labdarúgó Bundesliga közvetítéseiért az ARD-ZDF 0,64 millió DEM-et fizetett, 1998-ban már 180 millió DEM-et, 1960-ban Rómában a NOB 1 millió dollárért hasznosította az olimpia kizárólagos közvetítési jogát, az 1996-os atlantai olimpián már 1 milliárd dollárnál is többet kaszí-rozott. A látványsportok nemzetközi és nemzeti szövetségei bevételeiben a "jogdíjak" és az ahhoz kapcsolódó merchandising tevékenység (csecse-becse management) kétharmad-háromnegyed körül mozog, a professzionista bajnokságban szereplő sportegyesületek-sportvállalkozások bevételei - bár e két tényező között van egymást erősítő, illetve gyengítő összefüggés - nem annyira a jegyeladásból, pályán való reklámozásból, szponzorálásból tevődik ki, hanem a televíziós jogdíjakból. A sport és a médiák kapcsolatrendszere viharosan fejlődik, számos új jelenség bukkan fel, pl. sporthírlapok helyett sport-bulvárlapok, kizárólag sporttárgyú műsorokat adó televíziós társaságok (ún. sportsáv), a sport "kódolt", fizető műsorok tárgyává változtatása kizárólagos jogok megszerzése révén (Sport - Pay Tv) stb. A technikai fejlődés meglehetősen ellentmondásos gazdasági folyamatokat váltotta ki. Míg a látványsportágak szövetségei-sportszervezetei-sportolói csillagászati bevételekhez jutnak, a legtöbb - televízión "nem mutatható" - sportág kezd elszegényedni, egyre jobban alapvetően állami támogatásokból igyekszik megélni. A rendszeres sportprogramok egyébként még a látványsportágakban is csökkentik a kis amatőr csapatok lehetőségeit, nézőt vonnak el, korlátozzák szponzorálásuk lehetőségét. A televíziós sportközvetítések - tipikus példa az autó- és motorsport történetileg összefonódtak a cigaretta- és alkoholreklámozással, ez viszont széles körű társadalmi ellenállást vált ki. A televíziós társaságok elemi üzleti érdeke a kizárólagos közvetítési jog biztosítása adott sporteseményeken, ez viszont sérti a többi társaság, illetve a képernyőről kiszorult szponzorok érdekeit stb.
A modem sport, illetve a média kapcsolatának eddig említett vonatkozásai a gazdasági jog oldaláról elsődlegesen versenyjogi kérdésnek tűnnek. (Az eddig említettekhez hozzátehető a "sportesemények kimazsolázása" összefoglalók formájában, avagy az árukapcsolás versenyjogi tényállását felidéző "csomagosítás" pl. az olimpia vagy egy világbajnokság közvetítését csak egységes, illetve részcsomagokban lehet általában megszerezni stb.) Ugyanakkor a sportközvetítésekkel kapcsolatban alkotmányossági kérdések is felvethetők, pl. hogy van-e mód az információs szabadság elve alapján ingyenesen és engedély nélkül közvetíteni sporteseményről, vagy hogy egy kizárólagossági közvetítési szerződés nem sérti-e a tág értelemben vett sajtószabadságot stb.
A nemzetközi gyakorlat eléggé egyértelmű abban, hogy még a közszolgálati televíziót (rádiót) sem illeti meg alanyijog (információs-tömegkommunikációs szabadságjog) arra, hogy sporteseményekről a) engedély nélkül és b) ingyenesen közvetítsen. [Az a) és b) nem vagylagos, hanem együttes követelmény!] A műsorszolgáltatási-közvetítési jog a médiatörvény előírásai szerint a televíziós (rádiós) társaságé, a sportesemény felett rendelkező sportszervezetnek (tehát adott esetben szövetségnek, sportegyesületnek, sportrendezvény-szervezőnek stb.) viszont vagyoni értékű joga a közvetítés engedélyezése. Ebből a szempontból azt is látni kell, hogy a sportesemény (hasonlóan a rock-koncerthez, színházi előadáshoz stb.) csak korlátozottan nyilvános, tudniillik nyilvános azok számára, akik megveszik a belépőjegyet. (Persze - de ez a látványsportokban kivétel - a sportesemény megtekintése lehet ingyenes is.) A sportesemény megtekintése tehát "visszterhesen" nyilvános a nézők számára - miért lenne ebből a szempontból kivétel a "fogyasztóitól" ugyancsak díjat szedő televíziós (rádiós) társaság. A televíziós (rádiós) társaságnak tehát visszterhes szerződéssel meg kell szereznie a közvetítés lehetőségét, ezt az immateriális javat, amelyet vagyoni értékű jogként fejezhetünk ki. Ez a közvetítésre lehetőséget adó szerződés nem adásvétel (a sportról szóló 2000. évi CXLIV. törvény 77. §-ának szövegezése is jelzi, hogy ez a jog nem elidegeníthető, ezért is nem lehet ezt a jogot ezentúl gazdasági társaság törzs(alap)-tőkéjébe apportálni), hanem atipikus használati kötelem, legjobban a licenciaszerződéshez hasonlítható.
A "jogtulajdonos" (sportszövetség, sportegyesület, sportesemény-szervező - a jogtulajdonos meghatározása nemzetközileg bizonytalan, az új magyar sporttörvény 77. §-a sem rendezi), tehát elvileg szabadon dönt abban, hogy -lehetővé teszi-e egyáltalán az adott sporteseményről a közvetítést (a legtöbb európai országban pl. a szövetségek labdarúgásban a kiscsapatok védelmében vasárnap délután 67 óráig nem engedélyezik a televíziós közvetítést);
- melyik társasággal vagy társaságokkal köt szerződést. E körben tehát mód van versenyeztetni és ennek eredményeként vagy több társaságnak lehetővé teszi a közvetítést vagy kizárólagossággal szerződni egy társasággal;
- "élő" (tehát egy időben történő) vagy felvételről való közvetítést tesz lehetővé, az egész sportesemény közvetítését biztosítja vagy részeit, illetve esetleg összefoglaló készítést;
- egy sporteseményre vagy több sporteseményre szerződik (pl. egy adott versenyidénynek meghatározott bajnokságaira), lehetővé tesz összefoglalót vagy sem, ismétlést vagy sem stb.
E körben tehát a felek szerződési szabadsága érvényesül, természetesen a törvényi korlátokkal, ld. pl. a Ptk. 5. § szerinti joggal való visszaélés tilalmát, vagy a tisztességtelen versenycselekmények tilalmát az 1996. évi LVII. törvény szerint. Önmagában tehát sem az ún. csomagban való hasznosítás, sem pedig a kizárólagosság biztosítása nem jogellenes, meghatározott körülmények között azonban azzá válhat. A közvetítések kizárólagosságára nézve azonban néhány konkrét szabály is megfogalmazásra került, így
a) a 9736. EK Irányelv 3/a. Cikk az Európai Unió tagállamai számára kötelezővé tette, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatókat akadályozzák meg abban, hogy az esetleg megszerzett kizárólagos közvetítési jogaikat oly módon gyakorolják, hogy a többi tagállamban élő közönség meghatározott részét megfosszák a közérdeklődésre számot tartó események közvetítésétől. Az Unió tilalma elsősorban az ún. kódolt műsorokra irányul. (Természetesen ez a tilalom nemcsak a sport, hanem a zenei és egyéb események kódolt közvetítéseire is vonatkozik.) Jogharmonizációs kötelezettségei folytán ezt a rendelkezést a magyar kormány is be kívánja építeni az 1996. évi I. törvénnyel megállapított médiatörvénybe, a törvényjavaslatot egyelőre (mivel a médiatörvény ún. kétharmados törvény) az Országgyűlés nem tárgyalta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
