https://doi.org/10.59851/mj.72.05.4
A jogi nyelv és ehhez kapcsolódóan a jogszabályok értelmezése nemcsak a laikusok számára jelent nehézséget. A jogalkalmazás során a különböző hivatásrendekhez tartozó jogászok is eltérő jelentéstartalmat tulajdoníthatnak az egyes szövegeknek; bírósági eljárásban az érdemi döntést hozó bíró értelmezése lesz az irányadó.
Vajon a jogi szaknyelv, a jogszabályok értelmezése mindig ilyen problematikus volt? A jogalkotásra vonatkozó szabályozás, annak normatív keretei megfelelő biztosítékai a jelentéstartalom elsajátításának?
Állami berendezkedésünk, jogrendszerünk és ezzel összefüggésben a jogi szaknyelv kialakulása során egyaránt érezhető volt a külföldi hatás. Írásomban - egy nagyobb történeti ív felvázolásával - arra törekedtem, hogy betekintést nyújtsak a jogi nyelv kialakulásának folyamatába, kiemelve annak jelentősebb állomásait, a jogi nyelvezetben mutatkozó változások okát és módját.
Kulcsszavak: jogalkotás; értelmezés
In my article, I try to reveal the extent to which the acquisition of the content of the meaning of legislation is influenced by domestic legal development. After brief grammar basics, I examine the history of Hungarian legislation and the expectations of legislation. After that, I will describe the currently effective normative framework of the legislation, as the regulations governing the interpretation as well.
Keywords: legislation; interpretation
A jogszabályok felépítésének és nyelvi jellemzőinek vizsgálata, az értelmezhetőséget befolyásoló tényezők értékelése során nem hagyható figyelmen kívül, hogy a normák általános, mindenkire kötelező érvényű parancsokat tartalmaznak. Ez a jellemző pedig alapvetően meghatározza megfogalmazásuk módját és szerkezeti felépítésüket. Minden jogszabály normatív kijelentés, így nyelvi formába foglalható, logikailag értelmezhető.
A jogszabályokra a nyelv szabályai is érvényesek, de tartalmukat, jelentésüket elsősorban jogi normativitásuk határozza meg.[1] Az értelmezésnél nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nyelvnek van egy térben és időben érvényes szókészlete, amely fogalmakból és műveleti jelekből áll. A fogalmak jelentős része többértelmű, és részét képezik azok a szavak is, amelyeket csakis a jogszabályokban használnak. Egyes szavaknak nincs is értelmük, ha a jogi jelentésüktől eltekintünk. Mindemellett a jogi fogalmak értelmezése során a nyelv értelmező szótárában szereplő egyéb jelentések általában figyelmen kívül hagyható: a normatív tartalomnak ebben a szövegkörnyezetben kizárólag a jogalkotó és jogalkalmazó által meghatározott jelentése lesz.
A jogszabályokban a szavak felhasználási módja is sajátságos; a kijelentő mód felszólítást vagy kötelezést jelent. Az állítmány is mindig rendelkezés, ha nyelvileg nem is az. A nyelvi és normatív értelem abban is eltér egymástól, hogy a jogszabály egyes számot használ akkor is, ha az többes számot is jelenthet. A jogszabály szókészlete és szerkezete tehát nem azonos a nyelvével; azoknak a műveleteknek felel meg, amelyeket a jogi tevékenység során végeznek. A nyelv szabályai általában érvényesek a jogi normákra, de a jog szabályai módosíthatják a nyelv szabályait, ha a normatív tartalom azt szükségessé teszi. Ezekben az esetekben nem a nyelvi, hanem a normatív értelmezés a döntő.[2]
A logikai vizsgálat során nem a fogalmak általános megmagyarázása, hanem a gondolatilag összefoglalható fogalmak közötti összefüggés szabályosságai kerülnek előtérbe. Azokat a feltételeket kell értékelni, amelyek a fogalomról szóló megállapításoknak a helyességét bizonyítják az eddigi tapasztalatok alapján. Ezért a logika sajátos technika az érzéki tapasztalatok lefolyásának előre várható becslésére. Jelen idejű megállapításunk korábbi megállapításokat feltételez, amelyekre az újak visszavezethetők, vagy azokhoz viszonyíthatók; a meghatározások mindig viszonylagosak. A jogszabályok esetében viszont abból kell kiindulni, hogy a norma mindig rendelkezés: amire érvényes, azt feltétlenül el kell fogadni. Ezért a jogi normatív elrendelés részben abszolút jellegű, és nem viszonylagos - az állítmány változatlan, ahhoz rendelhetők tetszőleges számú alanyok. Mindezek alapján a logikai ítélés szabályai sem érvényesek minden további nélkül a jogszabályokra: a normatív ítélés módosítja a logika szabályait, ha az szükséges. A logikai ítéletek megfordításából rendszerint újabb logikai ítélethez lehet jutni, a jogi norma tételének megfordítása azonban ritkán eredményez érvényes szabályt.[3]
- 301/302 -
Normatív szempontú vizsgálat esetén a rendelkezés a norma állítmánya, amely többnyire egy általános alanyhoz és egy feltételezett helyzethez kapcsolódik. A szerkezet ezeknek az elemeknek az egymáshoz való viszonya, rendezettsége. A használt fogalmak más normákban használt fogalmakra visszavezethetők, vagy azokkal együtt értelmezhetők. A szavak köznapi jelentése ezek mellett háttérbe szorul. Meghatározó az, hogy ha a jogszabály érvényes, azt alkalmazni kell; érvényessége és tartalma sem logikai, sem nyelvi alapon nem vitatható. A jogszabályt érvényessége alapján kell elfogadni, felhasználása során megváltoztatni nem lehet. A jogszabálynak nem lehet sem tapasztalati, sem logikai igazságértéke; van azonban jogi érvényességi értéke, ugyanis tartalma magasabb szintű jogszabállyal nem lehet ellentétes. Minden jogszabálynak illeszkednie kell a jog szerkezetébe, a jogrendbe. Mindezek alapján a normatív tartalom megítélésének kérdése az, hogy az adott jogszabály hogyan viszonyul más érvényes jogszabályokhoz. További szempont a tényleges érvényesülés; a jogi normának van egy felhasználási, érvényesülési értéke. A jogszabály alkalmassága, érvényesülése ezen a körülményen mérhető. A jogszabály addig érvényes, amíg azt egy másik jogszabály nem változtatja meg; érvényesülése azonban a bírósági jogalkalmazástól és a jog gyakorlati felhasználásától függ.[4]
A jogszabályok értelmezési nehézségeinek vizsgálata során a történeti kitekintés nélkülözhetetlen, hiszen a hazai jogalkotás és a jogi nyelv alakulása alapvetően meghatározza a közérthetőség kérdését.
Magyarországon - amint a szomszédos államokban is - évszázadokon át, az államalapítástól a XIX. századig, a latin nyelvű jogi terminológia volt az egyedüli képviselője a jogi írásbeliségnek. Az európai jogrendszerek kialakulását a római jog nemcsak szellemében, hanem nyelvileg is befolyásolta. A jogi nyelv kialakulását és formálódását alapvetően befolyásolta az európai keresztény állam modelljének mintakövetése, illetve a klérus által hordozott írásbeliség. A szuverén magyar feudális állam kialakulását követően évszázadokig az államélet, a központi kormányzati szervek, a törvényhozás, a jogalkalmazás, a hivatalos kommunikáció és a jogi írásbeliség "hivatalos" nyelve a latin volt. A latin használata magától értetődő volt, hiszen a középkori értelmiség műveltsége, iskolázottsága a latin nyelv ismeretén alapult. A magyar nyelvű terminológia viszonylag későn jelent meg, annak ellenére, hogy alapvető jogi fogalmak régóta éltek nyelvünkben, főképpen a szóban zajló perek és jogviták beszélt nyelveként. A magyar nyelvű jogalkotásra 1840-ig kellett várni, az egyes latin nyelvű szakkifejezések, majd német és szláv eredetű szavak továbbra is a terminológiai állomány részét képezték. Mindezen körülmények miatt a magyar hivatalos nyelv műszókészlete nem fejlődhetett ki megfelelően. A latin nyelvű kifejezések a mai napig részét képezik a jogi nyelvnek, az egyetemi oktatásnak, a jogtudománynak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
