Magyarország bíróságai az Európai Unió bíróságai. Jogalkalmazási tevékenységük ezért a hazai jogszabályok mellett befogja a közösségi jogot is. Különös élességgel vetődik fel az uniós jog alkalmazásának problémája akkor, ha bíróságaink a közösségi politikák kiemelt területének jogszabályai alapján hirdetnek ítéletet.
A közlekedés rendszerének szabályozása és a közlekedést igénybe vevő utasok védelme egyidős az Európai Közösségekkel. A történetileg hosszú múlt mögött nemcsak az ágazat gazdasági jelentősége állt, hanem az egész Európára kiterjedő mobilitás megteremtésének igénye.1 Napjainkban e területen is tanúi lehetünk a fogyasztóvédelmi és kereskedelmi szempontok keveredésének, a jogszabályok nagy számának, másképpen egy dinamikusan fejlődő jogágazat komplexitásának. Paradox módon e jogterületet minden uniós állampolgárt, természetes és jogi személyt érint, hiszen az utazás éppúgy hétköznapi életünk részévé vált, mint a határon átnyúló gazdasági mobilitás.
Írásunk a rendkívül kiterjedt szabályrendszeren belül a magyar bíróságoknak a légi utasok védelmére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát elemzi. Látni fogjuk, a nyilvánosságra hozott ítéletek, mint cseppben a tenger, bemutatják a közösségi jog alkalmazásának általános problémáit, s felhívják a figyelmet azokra a megoldásra váró kérdésekre, amelyek nélkül nem lehet egy egységes igazságszolgáltatási tér kialakításáról beszélni.2
Jóllehet nagy számban nem tudunk felmutatni releváns és tömegesen hozott ítéleteket, a bírósági gyakorlat vizsgálata mégis jelez bizonyos tendenciákat, összefüggéseket.
A jogeset történeti tényállása rendkívül egyszerű, már-már tankönyv ízű.3 A felperest az alperesi légitársaság - amely közösségi légifuvarozó volt - egy harmadik - nem tagállami - országból 6 órát meghaladó késéssel szállította Budapestre. A felperes kereseti kérelmében a 261/2004/EK rendelet 7. cikke4 alapján 600 € kártalanítási összeget kért. Indítványozta továbbá, hogy a bíróság az eljárás felfüggesztése mellett előzetes döntéshozatali kérelemmel keresse meg az Európai Bíróságot, mivel a közösségi jogi norma nem egyértelmű, így annak értelmezése - amit csak az EuB végezhet el - szükségszerű. Jogi álláspontja szerint ugyanis a kártalanításról szóló 7. cikk a 6. cikk esetére (késés) is vonatkozik, de ez a rendelet szövegéből nem derül ki egyértelműen.
A bíróságok döntéshozatali figyelme ezután, miként a történet, két szálon futott tovább. A kártalanítás jogszerűségére, és az előzetes döntéshozatal szükségességére összpontosítottak.
A kártalanítás kérdését gyorsan elrendezték. Mind az első, mind a másodfok álláspontja az volt, a rendelet szövegéből egyértelmű, a késésekre a kártalanítás 7. cikke nem vonatkozik, ezért e körben a kereset alaptalan. A másik problémát szintén ebből az aspektusból vizsgálva döntötték el. Álláspontjuk szerint mivel a rendelet olyan egyértelmű, hogy a pozitív jog vitathatatlan, ezért nincs szükség az előzetes döntéshozatali kérelem előterjesztésére.
A történet a kereset jogerős elutasításával azonban nem ért véget. A felperes hivatalos jogkörben okozott kár megtérítése iránt nyújtott be keresetet az alapügyben első és másodfokon eljáró bíróságok ellen. Álláspontja szerint az eljáró bíróságok ítéletei a közösségi (uniós) jogba ütköztek. Egyfelől azért, mert hatáskör hiányában értelmezték (tévesen) a közösségi jogot, másfelől a rendelet elsődleges a tagállami (nemzeti) joggal szemben, így azt a bíróságoknak kötelező módon alkalmazniuk kellett volna.
A kártérítést elbíráló első és másodfokú bíróságnak - jóllehet leszögezték az alapügyben hozott határozatok újraértékelésének tilalmát - egyszerre kellett dönteniük a kártérítési keresetről, valamint a felmerült közösségi jogi jogszabálysértésről, hiszen a felperesi által felhívott jog közösségi (uniós) jog volt. A (kártérítési) kereset első- és másodfokú elutasítása mellett fő jogi érvelésük az volt, miszerint a rendelet e körben egyértelmű, ezért az alapügyben eljáró bíróságok nem sértettek jogszabályt. Másodszor az EuB megkeresése egyértelmű jogi rendelkezések esetében az EuB irányadó joggyakorlata alapján5 kizárt, a Rendelet ésszerű és komoly kételyeket nem vet fel, ezért a bíróságok részéről nem áll fent az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésének kötelezettsége, még a másodfokú (fellebbezéssel nem támadható határozatot hozó) bíróság esetén sem.
A magunk részéről a jogeset elemzésekor nem az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre összpontosítanák, mivel az EuB számos ítélete éppen e kötelezettségről szól. Nyilvánvaló, az ügy nemzeti keretek között tartásának indoka a rendelet egyértelműsége volt, ezért sokkal fontosabb számunkra e kérdés vizsgálata. Valóban ilyen egyértelmű a rendelet?
Amennyiben a rendelet ilyen egyértelmű lett volna, jó néhány EuB ítélettel lettünk volna szegényebbek.6 A nemzetközi légifuvarozók szövetségei (kb. 120 légitársaság) peres eljárásából eredően már 2004. augusztus 8-án előzetes döntéshozatalra irányuló kérelem érkezett az EuB-hez Angliából, ahol a légifuvarozók a rendelet érvénytelenségét akarták megállapíttatni. Az ítélet 2006. január 1.-én a Nagytanácsban született meg, jelezve ezzel az ügy fontosságát. A további eljárásokban a megkeresések a rendelet egyes pontjainak alapkérdéseire vonatkoztak, pl. a légijárat fogalmára (C-173/07), a kártérítés alóli mentesülés lehetőségeire (C-549-07), vagy az eljáró bírói fórum joghatóságára (C-204/08). Úgy tűnik tehát, hogy a rendelet korántsem olyan egyértelmű és kételymentes, mint ahogy azt a magyar bíróságok (mind a négy) látták.
Kijelentésünk igaz a késés esetére járó kártalanítás fogalmának meghatározására is. 2007. augusztus 30-án a Bundesgerichtshof (Németország), illetve 2007. szeptember 18-án a Handelsgericht Wien (Ausztria) kérelme érkezett meg a Bírósághoz. A két ügyet egyesítve bírálta el a Bíróság, mert mindkét ügy közös pontja a járat késése esetén megállapítható kártalanítás volt.
Az alapügyek a magyar bíróságok által elbírált jogesethez hasonló tényállást tartalmaztak. Az egyik esetben a járat 25 órás késéssel indult, a másik esetben 22 órát késett a Mexikóból Frankfurtba tartó gép. A tényállások azonban némileg eltértek a magyar jogesettől, továbbá a felek jogi álláspontja is különbözött a hazai felperesi és alperesi álláspontoktól. Az alperesek az EuB elé került ügyekben - szinte a magyar bíróságok pozitivista jogszemléletét követve - arra hivatkozva kérték a kereset elutasítását, hogy a késésre nem ítélhető meg a rendeletben előírt kártalanítás. A felperesek ellenben hivatkoztak a járat törlésére is, ekkor ugyanis a 7. cikk alapján járó kártalanítást légi fuvarozónak ki kell fizetnie. A történeti tényállásban mindezek ellenére nem igazán lehetett elkülöníteni a járattörlést és a késést. Ezért a Bíróságnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy miben és mennyiben különböztethető meg, illetve mennyiben azonos a két (jogilag értékelhető) szituáció. A Bíróság egyébként megállapította (ítélet 26. pontja), hogy a rendelet valóban nem tartalmazza a késés fogalmát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
