A hagyatéki eljárást nemperes eljárásként a valamennyiünk által jól ismerni vélt 6/1958. (VII. 4.) Igazságügyi Miniszteri rendelet, a He. szabályozza.
Megalkotásának idején, ellentétben a mai gazdasági, társadalmi szemlélettel a magántulajdonnak a legszűkebb korlátok közé szorítása volt a cél.
A tulajdoni viszonyokban bekövetkezett változások folytán az örökölhető vagyon értékének jelentős növekedése miatt, az öröklési jog és ennek része, a hagyatéki eljárás jelentősége egyre fontosabb.
A hagyatéki eljárást szabályozó Igazságügyi Miniszteri rendeletnek több olyan rendelkezése is van, amely az időközben bekövetkezett jogszabály-változások miatt nem a hatályos jogra hivatkozik:
- A 4. § (2) bekezdés c) pontjában megjelölt 1974. évi I. törvény helyett a 2001. évi XCIII. (93.) törvény ad eligazítást a külföldinek tekinthető személyek köréről.
- A 14. § (1) bekezdésében megjelölt szabály helyett az ingatlan nyilvántartási szabályokat az 1997. évi CXLI. (141.) törvény és a végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet tartalmazzák.
- Ugyanezen szakasz (3) bekezdésében megjelölt Pénzintézeti Központ helyett a 2001. évi XCIII. (93.) törvény szerint a Magyar Nemzeti Bank rendelkezik hatáskörrel.
- A He. 23. § (7) bekezdésében a büntetőeljárás során lefoglalt, illetőleg elkobzott dolgok értékesítésére vonatkozó rendelkezéseket a 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet írja elő.
- Az 52. § (4) bekezdésében megjelölt szabályokat hatályon kívül helyezték.
- Az 53. § (1) bekezdésében hivatkozott, a korábban a Családjogi törvényben szabályozott rendelkezéseket ma már a Ptk. tartalmazza.
- A He. 64. § (2), (5), bekezdésében megjelölt tényleges birtoklási eljárás már nincs.
- A 70. § (2) Bekezdésében megjelölt Kincstári Vagyonkezelő szervezet helyett az Állam örökössé válása esetén a Kincstári Vagyoni Igazgatóság jár el.
- A He. 72. §-ában hivatkozott, a juttatott földekre vonatkozó eljárási szabályok már nincsenek hatályban.
Nincs összhang a He. 4. §-a és 14. §-a között, ha kiskorú gyermek cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett, vagy ismeretlen helyen távollévő érdekelt a hagyatékban.
A He. 4. § (2) bekezdése szerint a belföldön maradt ingóságokat csak akkor kell leltározni, ha azok értéke a 300 000 Ft-ot meghaladja.
Ezzel szemben a 14. § (2) bekezdése alapján, ha a hagyatékban kiskorú gyermek cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett, vagy ismeretlen helyen távollevő személy érdekelt, az ingóságokat is leltározni kell, összeghatár nélkül.
Ez utóbbi szabályozás áll összhangban a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelettel, a GYER-rel. Ezért kívánatos lenne a hagyatéki eljárás belső összhangjának megteremtése a 14. §-ban foglalt szabályozás szerint.
A Hagyatéki eljárási rendeletben használt lakóhely és tartózkodási hely fogalmát nem a He.-ben megjelölt jogszabály, hanem az 1992. évi LXVI. (66.) törvény szabályozza.
És végül jogszabály által már nem használt kifejezés a halottkém.
Az előbbi felsorolásban azokat a szabályokat gyűjtöttem egybe, amelyek a mai hatályos joggal nincsenek összhangban.
Érdekesebb arról beszélni, hogy az új Polgári Törvénykönyv megindult kodifikációjának, az öröklési jogról közzétett, javasolt módosításai, illetve a perrendtartásban már megtörtént változások milyen kérdéseket vetnek fel a hagyatéki eljárás szabályozásával kapcsolatban.
Az öröklési eljárásnak államigazgatási, közjegyzői, és jogorvoslat esetén bírósági szakaszai vannak.
A hagyatéki vagyon leltározását főszabály szerint a jegyző által megbízott előadó végzi. A jelenlegi szabályozás mellett a leltárba csak azokat a vagyontárgyakat veszik fel, amelyek tulajdonjogának változását valamelyik nyilvántartásba be kell jegyezni a tulajdonjoggal való rendelkezéshez.
Feltehető a kérdés, hogy nem lenne-e indokolt olyan szabályozás, amely kötelezővé tenné az örökhagyó teljes vagyonának leltározását.
A teljes körű leltározás mellett is, ellen is felhozható számos érv.
A hagyatékkal szemben hitelezői igényt érvényesítők érdekét feltétlenül a teljes leltározás szolgálná.
Egy javasolt módosítás lehet, a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság felkérésére, az Igazságügyi Minisztérium megbízása alapján a Ptk. koncepciójához készített dolgozatban Dr. Bókai Judit a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Elnökének javaslata, a holland megoldás szerinti eljárás. Ez alapján az örökös határidő biztosításával választhat, hogy a leltár kedvezményével, illetve leltár kedvezménye nélkül állapítják meg az öröklés címen történő tulajdonszerzését.
Amennyiben az örökös nem él a leltár kedvezményével és az örökölt vagyont teljes körűen nem leltároztatja fel, úgy a hagyaték értékére tekintet nélkül felel a vagyonával a hagyatéki hitelezőkkel szemben.
Ez a kérdés azonban már túl mutat a hagyatéki eljárás keretein, az örökösök felelősségének anyagi jogi kérdése.
Mindenképpen egy lényeges eljárási kérdés a leltárba felvett vagyon értékelése.
Nem fogadható el az a ma kialakult általános gyakorlat, amelyet még a Legfelsőbb Bíróság közzétett eseti döntése is megállapít, hogy a hagyatéki leltárban, az adó- és értékbizonyítványban feltüntetett értékek általában elmaradnak a forgalmi értéktől.
Illetékességi területemen is van egy olyan település, ahol minden ház ½ hányadának forgalmi értéke 300 000 forint. Ennek ismertetése általában nagy megdöbbenést vált ki az örökösökben, mindaddig, míg ezen forgalmi értékbecslés súlyáról nem adok tájékoztatást.
A nem megfelelő értékbecslés megakadályozza, hogy a hagyatéki eljárás keretei között az örökösök megalapozott egyezséget kössenek egymással, a hagyatéki hitelezővel, meghatározzák a köteles rész mértékét, a közös tulajdont megszüntessék.
Az alulértékelés sokszor az örökösök pénzügyi érdekeit is sérti és az esetek nagyobb többségében az állami bevételt is csökkenti.
Feltétlenül indokolt lenne, a hagyatéki vagyon reális forgalmi értékbecslése, és mielőtt bárki arra gondolna, hogy ezen javaslat elsődlegesen a közjegyzői díjszabásra tekintget, feltétlenül ki kell emelni, hogy a díjszabásunk degresszív, míg az öröklési illeték fizetési kötelezettség mértéke progresszív.
Nem biztos, hogy szükséges a hagyatéki eljárásokban, hogy két értékelés történjen, egy, a leltár felvétele során az önkormányzat részéről, egy pedig az illeték kiszabásakor.
Elegendő lenne, ha az illetékhivatal értékelné a hagyatékot. Tapasztalataim szerint nagyobb áttekintéssel több lehetőséggel rendelkeznek a reális értékek meghatározásához.
Az esetek többségében a polgári perben a bíróságok az ingatlanforgalmi szakértőknek az illetékhivataltól beszerzett összehasonlító ingatlanforgalmi adatokra épülő szakértői véleményét fogadják el ítélkezésük alapjául.
Az illetékhivatal értékbecslésével a kisebb településeken is elkerülhetőek lennének a személyes ismeretségekből fakadó kényelmetlen helyzetek.
Megkönnyíthetné az értékelést a hivatalosan közzétett és a forgalmi viszonyok szempontjából kellően differenciált minimális forgalmi érték meghatározása, amely alapját képezhetné az öröklési, ajándékozási szerződésekben szereplő ingatlanok forgalmi értékbecslésének is.
Nincs megoldva a hagyatékban lévő műkincsek leltározása, illetve értékelése sem.
Ma a hagyatéki vagyon reális értékelésének hiányában a közjegyző nem tud eleget tenni a kiskorú, vagy gondnokság alatt álló fél egyezségkötése esetén terhelő mérlegelési kötelezettségének.
Kérdésként vetődhet fel azonban, hogy indokolt-e megtartani a hagyatéki eljárásban azt a szabályozást, hogy a közjegyző kiskorú, illetve gondnokság alatt álló fél egyezségkötése során köteles vizsgálni, hogy a felek méltányos érdekeivel összhangban áll-e a megkötött egyezség.
A Pp. módosítása óta a bíróságot a Pp. 148. § (2) bekezdése szerint ilyen kötelezettség nem terheli.
Az előbbiekhez hasonlóan a közjegyzőt a hatályos szabályozás szerint a bíróságtól szélesebb körű tájékoztatási kötelezettség terheli.
A hagyatéki tárgyaláson a közjegyző a feleknek köteles a felmerülő jogi kérdésekben útbaigazítást adni, gondoskodni arról, hogy a felek a tárgyaláson nyilatkozataikat, azok jogkövetkezményeinek teljes ismeretében tegyék meg.
Ez a tájékoztatási kötelezettsége a közjegyzőnek igen széleskörű, és elmulasztása súlyos jogkövetkezményekkel járhat, adott esetben a felek egyenjogúságát is sértheti.
A Pp. szellemével inkább összhangban állna, ha a felek vitáját végérvényesen eldöntő, bíróságot terhelő kitanítási kötelezettséghez hasonlóan, csak az eljárási jogok és kötelezettségek vonatkozásában állna fenn a közjegyző tájékoztatási kötelezettsége az ítélt dolgot nem eredményező, peren kívüli hagyatéki eljárásban.
Indokolt lenne a közjegyző határozatainak sajátosságára figyelemmel, a határozatok kijavítására, kiegészítésére a He. 89. § (1) bek. szerint alkalmazandó Pp. szabályok helyett önálló szabályok beiktatása a hagyatéki eljárási rendeletbe.
A hagyatékátadó végzés rendelkező része tartalmazza azokat a közhiteles nyilvántartásokból megállapítható adatokat, amelyek elírása esetén az ezek kijavítására hozott határozat ellen a jelen szabályozás szerint fellebbezési jogot kell biztosítani. Felesleges munkát és költséget takaríthatnánk meg, ha ilyen esetben fellebbezési jogot nem kellene biztosítani a feleknek.
A He. különbséget tesz az eljárás felfüggesztése és függőben tartása között.
A megkülönböztetés indoka, hogy a Pp. 155. § (2) bekezdése szerint a felfüggesztésnek olyan joghatásai vannak, amelyek a hagyatéki eljárásban nem érvényesülhetnek. A 149/1997. Korm. rendelet (GYER) a gondnokság alá helyezés iránti eljárások meghatározott esetében beiktatta a hagyatéki eljárás szabályai közé a felfüggesztés lehetőségét.
Nem kellően tisztázott, hogy ezen jogszabály módosításra figyelemmel sor kerülhet-e a Pp. 152. §-ának alkalmazására.
Bármelyik álláspontot fogadjuk el, célszerűnek mutatkozik eljárás-technikai okokból, az eljárás folytatásához szükséges előkérdések tisztázásáig, a hagyatéki eljárásfüggőben tartásának vagy felfüggesztésének lehetővé tétele. Így különösen, az egyre gyakrabban előforduló, élettársi vagyonközösségi igények elbírálásának idejére.
Nagyobb segítséget nyújtana a közjegyzőknek és a hagyatékát- adó végzések egységesebb szerkezetűek lennének, ha a határozatok tartalmára a hagyatéki eljárás önálló előírást tartalmazna.
Itt csak zárójelben jegyzem meg a legnagyobb tisztelettel, hogy a hagyaték "átadása" szóhasználat némileg eltérő tartalmat fejez ki a hagyatéki végzés tényleges joghatásától. Szladics Károly az "ipso iure" öröklésre figyelemmel a magyar magánjog kommentárjában a kifejezést már úgy értelmezi, hogy "a hagyaték átadása magában véve nem tesz örökössé, de az öröklési jogosultság hiteles látszatát kelti".
Helyesebb lenne talán, az átadás szóhasználat helyett a megállapítás kifejezés használata.
A Ptk.-nak kellene tartalmazni a hagyatéki eljárás 53. § (4) bekezdésében foglalt szabályokat, mely szerint az örökösök között a hagyatéki vagyon tárgyaira vonatkozóan létrejött egyezség (az osztályos egyezség) - a hagyatékban való részesedés mellett, de arányára tekintet nélkül - nem minősül élők közötti jogügyletnek és a hagyatékot az egyezség alapján öröklés jogcímén kell átadni.
Ezt támasztja alá az is, hogy az új Polgári Törvénykönyv koncepciójában az örökös jogállását rendező szabályok kiegészítését tervezik az osztályos egyezségre vonatkozó szabályokkal (Ptk. 682. §).
Ugyanígy a hagyatéki hitelezővel köthető egyezség szabályozását is a Ptk.-nak kellene tartalmaznia.
A hagyatéki eljárás során a közjegyző a feltételek fennállása esetén ügygondnokot rendel ki, aki lehet az örököstárs is.
Álláspontom szerint lassítja az eljárást - és ez egyre nagyobb veszéllyel jár, - hogy miért, arra a későbbiekben még visszatérek - az, hogy ha a szülő és az általa képviselt kiskorú között érdekellentét áll fenn, nincs mód ügygondnok kirendelésére, hanem a gyámhatóságot kell megkeresni eseti gondnok kirendelése végett.
Az ügyek túlnyomó részében az okirattal is bizonyítható házassági vagyonközösség jogcímén előterjesztett tulajdoni igényre kell nyilatkozni a kiskorú képviseletében. Tapasztalataim szerint a gyámhatóság is ügyvédet rendel ki eseti gondnokként ugyanúgy, mint a közjegyző.
A közjegyző által kirendelt ügygondnok is szükség esetén konzultálhat a gyámhatósággal, továbbá a gyámhatóságnak fellebbezési joga folytán, módjában áll a nem megalapozottan elfogadott igény szerint hozott határozatot megfellebbezni.
A Pp. 74. § és a 281. §-ai alapján a bíróság ügygondnokot rendel ki, ha a félnek nincs perbeli cselekvőképessége és közte, valamint törvényes képviselője között érdekellentét áll fenn. Tehát egybe esne a perrendtartás szabályozásával is a hagyatéki eljárásban az ügygondnok kirendelése.
A közjegyzőnek a hagyatéki eljárásban több esetben hirdetményt kell kibocsátania.
A hirdetmény közzétételének helye a Polgármesteri Hivatal - a Bíróság hirdető táblája, kérelemre országos napilap.
A technika fejlődése megkívánná a hirdetmények megfelelő szakmai tartalmú honlapon történő elhelyezését. Praktikusan a MOKK honlapján.
Bizonyos vagyok abban, hogy nem ütközne ellenállásba az önkormányzatoknál, bíróságoknál, hogy a saját honlapjukon ennek s helynek az elérhetőségét biztosítsák. Ezzel a megoldással bárki, aki érdeklődik, földrajzi korlátok nélkül valamennyi hirdetményt megismerhetne.
Ez annál is inkább indokolt, mert a bíróságok épületébe a bejutás lehetősége biztonsági okokból nem hasonlítható össze az 1958-as állapotokkal.
A hatályos Ptk. 681. §-a szerint, ha feltételezhető, hogy ismeretlen hagyatéki tartozások vannak, az örökös kérheti, hogy a közjegyző hívja fel a hagyatéki hitelezőket követeléseik bejelentésére.
A hitelezők felhívásának módja nincs szabályozva a hagyatéki eljárásban, annak ellenére, hogy a hagyatéki hitelező követelése késedelmes jelentkezés esetén kielégítés nélkül maradhat.
A számítástechnikára visszatérve, szinte korlátlan lehetőséget biztosíthat a hagyatéki eljárásban is a kamara által tervezett elektronikus levéltár megvalósítása. A jogerős hagyatékátadó végzések központi elektronikus nyilvántartásba vétele megfelelő, szabályozott hozzáférhetőségi lehetőséggel, felgyorsíthatja a póthagyatéki eljárások lefolytatását, a hagyatékátadó végzésben foglalt joghatá- sok kiváltását, a földhivatali telekkönyvi bejegyzéseket. Megkönnyítheti az irattározást, növelhetné az iratok megmaradásának biztonságát. Megfelelő rendszerezés mellett könnyebb és gyorsabb lenne az iratok közötti keresés, a végzéseket más hivatalok is könnyebben elérthetnék. Sok felesleges adminisztrációtól mentesítené az irodákat.
Még néhány, a hagyatéki eljárással összefüggő kérdéssel, a figyelemfelhívás szintjén szeretnék foglalkozni.
Sajnálatosan a tavalyi évben már aktuálissá vált kérdéssel, közjegyző halála esetén a közjegyzői iroda, különösen a hagyatéki ügyek átadásának kérdésével.
A közjegyző halálával a közjegyzői szolgálat megszűnik.
Nincs azonban szabályozva az irodájának az átvétele. Komoly aggályokat vet fel, - a titoktartás megőrizhetőségére és az ügyek zavartalan tovább intézésére nézve -, ha az örökösei birtokába jutnak az irodájában őrzött iratai, számítógépei, illetve a gépen tárolt adatai.
A közjegyzők önálló hivatás gyakorlásának sajátosságai szükségessé teszik, hogy a hagyatéki eljárás speciális szabályokat tartalmazzon a hivatalos irataira, hivatalos tárgyaira, számítógépén tárolt adataira vonatkozóan.
A közjegyző haláláról, a halálát megállapító szervnek azonnal értesítést kellene küldeni a közjegyzői kamarának.
A kamarának jogszabályi felhatalmazás alapján haladéktalanul intézkednie kellene a hivatalos iratok, tárgyak, adathordozók átvételéről, megőrzéséről.
A kamarának kellene az iratokat, és a hivatali működéshez kapcsolódó dolgokat leltároznia és az iroda továbbvitelére kirendelt közjegyzőnek átadnia.
Megkockáztatom, hogy ezen eljárás költségeit az átvevő közjegyzőnek, esetleg a kamarának kellene viselnie. Meggondolandó, hogy ezen szabályozás kiterjesztése nem lenne-e indokolt az ügyvédekre, bírósági végrehajtókra is.
Megjegyzem, ilyen jellegű szabályokat tartalmazott korábban a hagyatéki eljárás, amikor a közjegyzők a jelenlegihez hasonló státuszban gyakorolták hivatásukat.
Ehhez a kérdéshez szorosan kapcsolódik, a gazdasági tevékenységet folytatók hagyatéka leltározásának szabályozatlansága.
Egyéni vállalkozó vagy az egyszemélyes gazdasági társaság tulajdonosnak, halálával a vállalkozás teljes vagyoni értékkel, az öröklési jog szabályai szerint átszáll az örökösökre, függetlenül attól, hogy a gazdasági tevékenység folytatására van-e lehetőségük.
Le kellene zárni az üzleti könyvek alapján, - szükség esetén szakértő bevezetésével - a gazdasági tevékenységet, meghatározva a követeléseket, illetve a tartozásokat, és a hagyatéki leltárba ezeket fel kellene venni.
Adott esetben a betéti társaság beltagjának, közkereseti társaság tagjának halála is felvethet hasonló kérdéseket.
Tapasztalataim alapján, ezen terület szabályozatlansága miatt nagy a bizonytalanság, és a hagyaték megnyugtató leltározására, megállapítására és átadására nem kerül sor.
Hasonlóan szabályozatlan a közjegyzők által kihirdetett végrendeletek nyilvántartása, őrzése.
Kialakult gyakorlat, hogy a közjegyzők az általuk kihirdetett végrendeletről vagy egyszerű, vagy - nagyobb gondosság esetén - hiteles másolatot készítenek és azt a hagyatéki ügy irataihoz csatolják.
Nem látom akadályát annak, hogy ez kötelező normaként jelenjen meg a hagyatéki eljárás szabályai között az eredeti végrendelet megőrzésére vonatkozó szabályozással együtt.
Még egy aktuális kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, ami különösen indokolja az eljárás gyorsítását szolgáló módosításokat, így például a korábban említett eseti gondnok helyett, ügygondnok kirendelését.
A Perrendtartás 2. §-ának rövidesen hatályba lépő módosítása értelmében, az ezt követően induló ügyekben a felet kártérítés illeti meg, ha az ügyének ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő joga sérül.
A kártérítést nem zárja ki, ha az eljárt személynek az okozott jogsérelem közvetlenül nem volt felróható.
A bíróság feladatai megsértését szankcionálja a bevezetett új szabály, de a közjegyzőnek a hagyatéki eljárás lefolytatása során - annak sajátosságaival - ugyanazok a feladatai, mint a bíráknak és eltérő rendelkezés hiányában a He. 89. § alapján, a hagyatéki eljárásban a Pp. szabályait kell alkalmazni.
Ez a hatályba lépő új szabályozás, rendkívül súlyos jogkövetkezménnyel járhat, ha a He. eltérő szabályozást nem ad.
Egyedülálló módon az egyéni közjegyzőt, aki mögött az állam teherbíró képessége nem áll, kimentési lehetőség nélkül, korlátlan kártérítési felelősséggel sújtja, miközben - a bíróságon kívül - a vele kapcsolatban álló és tevékenységükkel az eljárást befolyásoló személyek, szervezetek felelőssége nem változik.
Újra kellene gondolni a nemzetközi vonatkozású ügyek intézésével kapcsolatos szabályokat is.
Nem lenne-e lehetőség arra, hogy a külföldi örökösöket közvetlenül és ne az Igazságügyi Minisztériumon keresztül idézzük.
Sokszor nehézséget okoz a nyilatkozatok, meghatalmazások többlet alakszerűségi előírásai.
Elegendő lenne az érdemi, eljárást befejező határozatok hivatalos iratok szabályai szerinti kézbesítése.
Hagyatéki ügyekben a rugalmasabb, egyszerűbb eljárás felgyorsíthatná az ügyek intézését és a könnyítések nem jelentenének veszélyt a törvényes eljárás lefolytatására.
A határozatokhoz való kötöttség miatt előfordulhat, hogy jogszabálysértés észlelése esetén kamarán belüli intézkedéssel nincs mód a határozat megváltoztatását kezdeményezni. A kamara részére biztosított felülvizsgálati kérelem előterjesztési jogosultság lehetővé tenné a megfelelő jogvédelmet.
Legvégül egyetlen rövid megjegyzés:
Kérdés, hogy szerencsés, és a jogalkotás szempontjából indokolt-e az, hogy az öröklésjogi eljárást az államigazgatási eljárási szakban törvény, a közjegyző eljárásában miniszteri rendelet, és fellebbezés esetén ismét törvény, a perrendtartás szabályozza.
A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. (11.) törvény szerint ezt a helyzetet nehéz indokolni.
Úgy gondolom, hogy az előbbi rövid felvetésekből is látható, hogy 99 év múltán, indokolt a hagyatéki eljárás szabályainak a felfrissítése.
Komoly, nagy munka előtt állnak az elméleti kérdésekkel foglalkozó jogászok, valamint a jogalkotók, nem különben mi, jogalkalmazók, akik - és ezt nem közhelyszerűen mondom, hanem tapasztalataim alapján -, egyre magasabb szintű elvárásoknak kell megfelelnünk.
Ehhez nem elég gyorsabb és egyre kisebb méretű számítógépeket beszerezni, szükséges az eljárásunkat is a magváltozott társadalmi kényekhez igazítani. ■
FELHASZNÁLT IRODALOM
Németh János, Kiss Daisy (szerk.): A bírósági nemperes eljárások., KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2002. november 19.
Dr. Adorján Lívia - Dr. Anka Tibor: Öröklési eljárások. Hvg-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2002. november 19.
Dr. Sőth Lászlóné: A hagyatéki eljárás 1960-2001. Hvg-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2002. november 19.
Kengyel Miklós (szerk.): Magyar polgári eljárásjog, 3. átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó Budapest, 2001.
Prof. Dr. Gáspárdy László (szerk.): Polgári nemperes eljárások, egyetemi jegyzet. Novotni Kiadó Miskolc, 2000.
Németh János (szerk.): A Polgári perrendtartás magyarázása. Közgazdasági és jogi Könyvkiadó, Budapest I-II. köt. 1999.
Dr. Telman Sándor: Örökösödési eljárás, Budapest, 1943.
Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata II. rész. Grill Károly Könyvkiadó vállalata. Budapest, 1937., 483. o.
Hídvéginé dr. Adorján Lívia: Megoldási elképzelések az özvegyi jog újraszabályozására. Közjegyzők Közlönye 2/2001. 5. évf. XLVIII. évf. 2. szám 5-6. o.
Weiss Emilia: Magyar polgári jogi szabályok felülvizsgálata, különös tekintettel az öröklési jogra. Közjegyzők Közlönye, 2001. január 1. szám 3-9. o.
Dr. Gáspárdy László: A hagyatéki eljárás kapcsolata a polgári perjoggal. Közjegyzők Közlönye 7-8/2001. 5. évf. XLVIII. évf. 7-8. szám, 3-7. o.
Dr. Bókai Judit: Az örökös felelőssége, különös tekintettel a túlterhelt hagyaték kérdésére. Közjegyzők Közlönye 7-8/2001. 5. évf. XLVIII. évf. 7-8. szám, 7-11. o.
Dr. Könyves Béláné - Dr. Böcskeiné dr. Leicht Erika: Gondolatok egy Pp. módosítás margójára. Magyar Jog 2001. 9. szám, 527-530. o.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Petraskó István közjegyző
Visszaugrás
