1. Az Európai Közösségek Bírósága közvetlen jogelődje 1953-ban jött létre, egy évvel azt követően, hogy az Európai Szén- és Acélközösséget hatályba léptető, 50 évre kötött Párizsi Szerződés - ami 2002. július 25-én járt le, - létrehozta a Bíróságot.
Az ESZAK-ot létrehozó Párizsi Szerződést 1951. április 18-án írták alá, mely 1952. július 25-én lépett hatályba. 1953-óta, azaz már négy esztendővel a Római Szerződés aláírása előtt, valójában már működik az Európai Közösségek Bírósága,1 pontosabban annak elődje. Az Európai Szén- és Acélközösség Bíróságának szintén volt előzménye. A Hágai Nemzetközi Bíróság statútumát és judikatúráját követte az Európai Szén- és Acélközösség Bírósága. Nem létezett még Római Szerződés, következésképpen nem létezett a 220. [ex164.] cikkely, a 234. [ex177.] cikkely, amelyeket a legjelentősebbeknek tartok és a 249. [ex189.] cikkely. Mindhárom szabály az 1957. március 25-én aláírt, az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés szövegében található.2 E normák nélkül csekély számú jogi iránymutatás állt rendelkezésre az Európai Szén- és Acélközösség Bírósága számára. A viszonylag szűkszavú szerződési rendelkezéseken túl a jogalkalmazás számára a legfontosabb lehetőség a jog általános elveinek (general principles of law) figyelembevétele volt, tekintettel a már a két világháború közötti időszakban is működő Hágai Nemzetközi Bíróságra ítélkezési gyakorlatára.
A Bíróság előzményeinek vizsgálata szempontjából is célszerű felidézni a Rajnai Szövetséget (Rheinbund). A Rajnai Szövetség, amely 1806-ban jött létre, és lényegében a bécsi kongresszusig létezett, eredetileg 16 politikailag francia orientációjú államot foglalt magában. A tagállamok száma 1811-re hússzal, azaz 36 államra bővült, amelyek többsége azonban mai mércével mérve törpeállamnak volt tekinthető. A Rajnai Szövetséghez Ausztrián, Poroszországon, Braunschweigen és Hessenen kívül gyakorlatilag valamennyi német állam csatlakozott. A Rheinbund élén az időközben Napóleon által királysággá emelt Bajorország és Württenberg állt. A Rajnai Szövetség tulajdonképpen az európai integrációnak a napóleoni gondolata, bár a közös Európa tekintetében Nagy Károlyra szoktak általában hivatkozni. A Rajnai Szövetség vonatkozásában is már felvetődött egy közös bíróság létrehozásának gondolata. Ez végül is nem jött létre, aminek döntő oka az volt, hogy a csaknem kétszáz esztendővel ezelőtt létrehozandó bíróság tekintetében egyértelműen a francia orientáció érvényesült volna, ami a Rheinbund-ot alkotó államok számára sem volt elfogadható.
Ezeknek a tagállamoknak a többségében - a jogegységesítésre való törekvés jegyében - nemcsak a francia Code civil-t és a Code de Commerce-t, hanem a másik három törvénykönyvet (Code de Procédure Civile, Code Pénal, Code de Procédure Criminelle) is több-kevesebb változtatással hatályba léptették. Következésképpen érvényesült egyfajta egységes jogrendszer. Ezt próbálták nyugat-európai relációban 1953-tól kezdődően feleleveníteni. A közös jogrendszer gondolata már jóval korábban a XVII. században felmerült. A XVII. században Grotius, a XVIII. század végén pedig Kant vetette fel azt, hogy tulajdonképpen a béke kérdését valamilyen formában jogi úton is rendezni kellene. Azonban Kant - aki bár filozófusként ismert, mégis a jog világában is járatos volt, azonban Grotius a teológia mellett a jognak is kivételes reputációval rendelkező művelőjeként - kifejezetten elvetette annak szükségességét, hogy a jog által (is) rendezzenek bizonyos kérdéseket. A politika, a politikum volt az, amely ennek a kérdésnek a rendezésére Grotius nézete szerint hivatott, vagy hivatott lett volna. Ez azonban 1953-mal kezdődően kezdett megváltozni. Az Európai Szén- és Acélközösség elsősorban egy gazdasági (és politikai) közösség volt, a joghoz kezdetben kevesebb szál fűzte. Az 1957-es Római Szerződések [az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés (EKSZ) és az Európai Atomközösséget létesítő Szerződés (EURATOM-szerződés)], a két új Közösség, az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomközösség (EURATOM) létrejötte tulajdonképpen gyökeres változást jelentett ebben a vonatkozásban.
2. A továbbiakban azzal a kérdéssel kell foglalkoznunk, hogy tulajdonképpen mit is jelent, vagy jelenthet a ius commune, illetőleg ius Communitatis.3 A Ius Commune Europaeum, ami ma már talán kissé elkoptatott kifejezésnek tűnik, magában foglalja a ius publicumot, a közjogot éppúgy, mint a ius privatum-ot, a magánjogot. Említést érdemel a ius commune kapcsán, hogy míg a Szent Római Birodalomban (Imperium Sacrum Romanum) a ius commune hatálya az 1495-ben kihirdetett Reichkammergerichtsordnung alapján másodlagos, azaz szubszidiárius volt a jórészt már írásba foglalt germán szokásjoghoz4 és a feudális joghoz (ezt a kettőt tekinthetjük modern kifejezéssel "nemzeti jognak") képest, addig a ius Communitatis az Európai Bíróság ítéletei által is megerősítve elsődleges a tagállami jogrendekhez képest.5 Egyre több szó esik arról, hogy az intézményi reformok keretében sor kerül esetleg egy európai uniós szinten működő alkotmánybíróság létrejöttére. Az Európai Alkotmány 2003. június 20-i tervezetének 28. cikk (1) bekezdése szerint a Bíróság az Európai Bíróságból, a Törvényszékből és szakosodott törvényszékekből áll. A javaslat szerint az Alkotmány értelmezéséért mindhárom bírósági szervezet egyaránt felelős.
Megállapíthatjuk, hogy a ius publicum, az Európai Unióban a közjog - különösen az európai közigazgatási jog - sokkal sokkal inkább kiépültnek tekinthető, mint a közösségi magánjog.6 Ezt emelte ki a jogtudományi irodalomban Peter Häberle svájci professzor. Érdekes, hogy éppen a svájciak figyelmének homlokterében áll a ius publicum commune Europaeum kérdése. Sajátos, hogy Peter Häberle egy olyan ország képviselője, amelyik nemcsak az Európai Unióhoz nem csatlakozott, hanem még az Európai Gazdasági Térséghez történő csatlakozást is referendum formájában, még 1992-ben elvetette. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a Közösségek létrehozásuk idején a francia közigazgatási jogot (droit administratif) vették alapul. Ez azért is volt elfogadható, mert a francia közigazgatási jog már másfél évszázaddal korábban is az európai kontinens legtöbb állama számára követendő mintát, modellt jelentett.7
Mi a megoldandó probléma 2005-ben a Ius Commune Europaeum-mal és a Ius Commune Privatum Europaeum-mal? Hangsúlyozni szeretnénk, hogy továbbiakban inkább a magánjog területére kívánjuk a figyelmet összpontosítani. 2004. május 1-jéig 15 tagállam, 16 jogrendszer (Skóciára gondolunk az Egyesült Királyságon belül) és 11 hivatalos nyelv volt az Európai Unióban, amely ezt a dátumot követően újabb 10 állammal bővült. Említést érdemel, hogy nemcsak az Egyesült Királyságon belül érvényesül több jogrendszer, hanem a kontinens egyes államaiban is, így különösen Spanyolországban. A spanyol Polgári Törvénykönyv ugyanis nem minden tartományban (autonóm közösségben - comunidad autónoma) érvényesül a maga egészében elsődleges jogként. A Código civil tulajdonképpen csak kiegészítő, hatállyal - mint derecho supletorio - érvényesül az ország jelentős területein, így többek között Katalóniában. Az Európai Unión belül tehát vannak olyan tagállamok, amelyeknek a területén nem érvényesül egységes jogrendszer. Ez így első látásra rendkívül meglepőnek tűnik. A magánjog területén azonban igen lényeges hasonlóságok mutathatók ki az egyes tagállamok jogrendszerei között. Franciaország, Belgium, Luxemburg, Spanyolország vonatkozásában nyilvánvaló a magánjog területén a hasonlóság, Németország és Ausztria relációjában ugyancsak, az északi államok területén is hasonló a helyzet.8 Észak-Európa viszonylatában a jogharmonizáció már több, mint egy évszázada kimagasló szerephez jut. Ez veszélyt is jelenthet perspektivikusan a közösségi magánjog szempontjából. Már most is több jele mutatkozik annak, hogy Észak-Európában egy regionális jogrendszer kezd alakot ölteni.9
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
