A 2018. január 1-jén hatályba lépő, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Pp.) több helyen módosítja a kézbesítésre vonatkozó eddigi szabályokat, ami a közjegyzői kart is érinteni fogja. Az alábbiakban kifejezetten a változásokra koncentrálva kívánom bemutatni a közjegyzőket érintő főbb változásokat, tehát nem a teljes szabályrendszert a maga koherenciájával, hanem csupán azt, amiben változásra kell számítani. Előre kell bocsátanom azt is, hogy a kézbesítésre vonatkozó joganyag bővült, amire az egyértelmű szabályozás miatt szükség volt, ez pedig várhatóan megbízhatóbb jogalkalmazást eredményez majd, de mindenekelőtt arra kell felhívnom a figyelmet, hogy e bemutatásra kerülő szabályokat még egy el nem fogadott elfogadott törvény (pontosabban törvényjavaslat) tartalmazza.[2]
A jogalkotó a kézbesítés újraszabályozása során a hatályos, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: hatályos Pp.) szabályaiból indult ki. A hatályos Pp.-t a kézbesítési szabályok körében sajnálatos módon a következetlenség jellemzi.
Utalnék a hatályos Pp. 99. §-ának (3) bekezdésére, amely a hivatalos irat kézbesítési vélelmének szabálytalanságát mondja ki akkor, ha a kézbesítés helyettes átvevő részére történt meg és az átvevő az ellenérdekű fél volt. Ez az egy rendelkezés két kérdést is felvet. Az első, hogy miként állhat be kézbesítési vélelem, ha az iratot átvették? Hiszen a kézbesítési vélelem akkor állhat be, ha a címzett az irat átvételét megtagadta, vagy az iratot nem vette át, azaz "nem kereste" jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz. Elegánsan túllendülve e fogalmi problémán a második kérdés az, hogy miért csak az szabálytalan, ha az ellenérdekű fél helyettes átvevői minőségben vette át a bírósági iratot? A nyelvtani értelmezés szerint tehát nem szabálytalan, ha az ellenérdekű fél postai meghatalmazottként,
- 36/37 -
közvetett kézbesítőként, vagy szervezetek képviselőjeként (például ha az alperes céggel szemben a felperes a vezető tisztségviselő, és ő) veszi át az iratot.
A hatályos Pp. következetlenségére kevésbé jelentős, de szimbolikus példa, hogy a kézbesítendő bírósági iratot egyszerre többféleképpen nevezi. A törvény hol hivatalos iratot említ [pl. 99/A. § (3) bek.], hol bírósági iratot [pl. 99. § (1) bek.], hol egyszerűen iratot [pl. 99. § (5) bek.]: a törvénynek nincs egységes fogalomrendszere. A hatályos Pp. következetlensége szembeötlő a tekintetben is, hogy például a kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló eljárást - még ha némi kivetnivalót hagy is maga után, de - kellő részletességgel szabályozza, de a ténylegesen megvalósult kézbesítéshez kapcsolódóan, annak a vitatására semmilyen jogintézményt nem kínál fel a felek (címzettek) számára. Ebből kifolyólag a gyakorlat is szerteágazó lett: a jogalkalmazók egyik része szerint a ténylegesen megvalósult kézbesítés szabálytalanságát a hatályos Pp. 114. §-a szerint az eljárás szabálytalansága elleni kifogás útján lehet vitatni, míg mások - az általam is helyesnek tartott értelmezés szerint - úgy vélik, a nem szabályszerűen beállt kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló eljárás szabályai alkalmazandók az e tárgyban született beadványok elbírálására.
A hatályos Pp. által teremtett és megoldandó problémák kezelésén túl a jogalkotónak fel kellett mérnie az új körülményeket is. Így a jogalkotó úgy döntött, hogy a perhatékonyság érdekében beemeli a - később ismertetett - végrehajtói kézbesítés intézményét is, amelyet a közjegyzők már jól ismernek a fizetési meghagyásos eljárásból, jóllehet, az új Pp.-ben több ponton is el fognak térni az alkalmazandó szabályok.
Általánosságban elmondható az új kézbesítési szabályokról, hogy mind logikájukat, mind pedig szövegezésüket tekintve a hatályos Pp.-n alapulnak és ezzel nincs is semmi gond. A főszabály továbbra is a postai kézbesítés lesz, és a címzett az új Pp. alapján is átveheti -személyazonosságának igazolását követően - a neki szóló iratot a bírósági irodában.
Kiemelendő, hogy az új Pp.-ben már nyomon követhető a fogalmi következetesség. A közjegyzők előtt már ismert[3] az a jogirodalomban is részletesen tárgyalt probléma, miszerint a most kézbesítési vélelemként ismert és szabályozott jogintézmény valójában nem kézbesítési vélelem. Ezt felismervén az új Pp. a jogintézményt kézbesítési fikcióként veszi át, lévén hogy egy meg nem történt eseményt kell a törvény alapján megtörténtnek tekinteni, ugyanis mind az iratátvétel megtagadása, mind pedig annak puszta elmaradása esetén egyértelmű, hogy nem történt meg a kézbesítés. Még maga az irat is visszakerül a feladóhoz. Ennek megfelelően sokkal megfelelőbb kézbesítési fikcióként szabályozni a jogintézményt.
Ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a felek a saját jogviszonyaikban, de a hatóságokkal való kapcsolattartás során is előnyben részesítik az elektronikus kommunikációt, és ma már valamennyi igazságszolgáltatási szerv rendelkezik e-mail címmel,
- 37/38 -
amit rendszeresen ellenőriz. Most bővebben nem szólok róla, csupán utalnék rá, hogy bizonyos esetekben a postai úton kézbesíthetetlen iratokat meg kell majd küldeni e-mailen annak a félnek, akinek a kézbesítés nem volt sikeres és a bíróság előtt ismert az e-mail címe. Továbbá megjelenik a "kézbesítési cím" mint fogalom, ami akkor jelölhető meg a beadványokon, ha a fél a postai kapcsolatot a lakó- vagy tartózkodási helyétől, illetve székhelyétől eltérő címhelyen kívánja tartani a bírósággal.
Az egyik legfontosabb jellemzője az új Pp.-nek az, hogy a bírói gyakorlatot nagy arányban emelte törvényi rangra, így történt ez a kézbesítés körében is. Például, ha a természetes személy nevében és helyett a törvényes képviselő jogosult eljárni és a per vitelére nincsen meghatalmazottja, a bíróságnak kötelező minden esetben a törvényes képviselőnek kézbesítenie az iratokat. Ez a gyakorlatban ugyan eddig sem volt másképp, de mivel sehol nincs rögzítve a hatályos Pp.-ben, okozott némi zavart az, hogy a hivatalos iratok kézbesítésének a részletszabályai viszont feljogosították a korlátozottan cselekvőképes kiskorút arra, hogy a részére érkezett hivatalos iratot személyesen átvegye. Ezt a bizonytalanságot az új Pp. eloszlatja.
Egy vitatott bírósági gyakorlatot is magáévá tett az új Pp. ahhoz kapcsolódóan, amikor a címzett szervezet. A közjegyzők jellemzően a fizetési meghagyásos eljárásban találkozhattak olyan esetekkel, amikor egy szervezet részére volt - ide nem értve a kézbesítési vélelmet - kézbesíthetetlen a fizetési meghagyás, és a jogosult azt kérte a közjegyzőtől, hogy kísérelje meg a hivatalos iratot az adott szervezet törvényes képviselőjének a közhiteles nyilvántartásban (cégjegyzékben vagy a civil szervezetek névjegyzékében) szereplő lakóhelyére kézbesíteni. A hatályos jogszabályok alapján e kérelemnek a közjegyző vagy eleget tesz vagy nem, ez az eljárás ugyanis egy ex lex helyzetben történik. Ha ugyanis a törvényes képviselő ténylegesen és személyesen átveszi a lakóhelyén a fizetési meghagyást, a szervezet többé már nem hivatkozhat arra, hogy az eljárásról nem volt tudomása (az iratot nem vette át), ugyanis egy szervezet eleve a törvényes képviselőn keresztül szerezhet tudomást, azaz értesülhet mindenről. Minden más esetben viszont olyan, mintha nem történt volna semmi, azaz sem a törvényes képviselőnek a helyettes átvevője általi iratátvétel, sem a - jelenlegi definíció szerinti - kézbesítési vélelem esetén nem lehet kézbesítettnek tekinteni a fizetési meghagyást ilyen esetekben.
Az új Pp. azonban átvette, mi több, kiterjesztette ezt az ismertetett bírói gyakorlatot. Az új Pp. úgy rendelkezik, hogy ha a nem természetes személy fél székhelyére a kézbesítés sikertelen, vagy az adott szervezetnek nincs székhelye (gondolván itt például a társasházakra), a kézbesítést a törvényes képviselő részére is meg kell kísérelni. Ha pedig mind a székhelyére, mind a törvényes képviselője részére történő kézbesítés sikertelen, közhiteles nyilvántartásba bejegyzett szervezet esetén a bíróság értesíti a nyilvántartó hatóságot a kézbesítés sikertelenségéről és ennek okairól. Tehát ezekben az esetekben cégek esetén a törvényességi felügyeleti eljárás megindítása kötelező lesz a közjegyző számára is.
- 38/39 -
Egy érdekességre azonban szeretném felhívni a figyelmet, ami miatt úgy fogalmaztam, hogy a korábbi bírói gyakorlat alkalmazását kiterjesztette a jogalkotó. Az új Pp. akként rendelkezik, hogy ilyen esetben a törvényes képviselő részére kell megkísérelni a kézbesítést. Azaz ezekben az esetekben a címzett immár nem az adott szervezet, hanem annak törvényes képviselője, így álláspontom szerint a törvényes képviselőre (azaz arra a természetes személyre, aki a szervezet törvényes képviselőjeként a bírósági irat címzettje lesz) vonatkozó kézbesítési szabályok irányadók. Ebből kifolyólag a kézbesítési fikcióval vagy a helyettes átvevő (vagy postai meghatalmazott, közvetett kézbesítő) részére történő kézbesítést is szabályszerűnek kell elfogadni.
A kézbesítési megbízott intézménye is részben változni fog az új Pp.-be a bírósági gyakorlat törvénybe ültetése nyomán. Az Európai Unió Bíróságának az ún. Alder-ügyben (C-325/11.) hozott döntését akceptálva az új Pp. szerint a kézbesítési megbízottra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók az olyan államban lakóhellyel, tartózkodási hellyel vagy székhellyel rendelkező fél részére történő iratkézbesítés esetén, amely állam vonatkozásában nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa e rendelkezésektől eltérő, meghatározott kézbesítési módokat tesz csak lehetővé. E rendelkezés minden uniós országra, így Dániára is vonatkozik, ugyanis bár Dánia nem részese a kézbesítési rendeletnek[4], egy külön megállapodással a joganyagának részévé tette. Tehát a jövőben kézbesítési megbízott állítására nem kötelezhető az Európai Unió tagállamában lakó vagy tartózkodási hellyel, illetve székhellyel rendelkező címzett.
Mivel a kézbesítési vélelmet felváltja a kézbesítési fikció, már nem a kézbesítési vélelem megdöntéséről kell rendelkeznie a törvénynek. Tartalmát tekintve lényegében a kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelemnek megfelelő új jogintézményként bevezetésre kerül a kézbesítési kifogás, de természetesen nem csak az elnevezése változik meg.
A legfontosabb újdonság, hogy a kézbesítési kifogás intézménye alkalmazandó minden olyan esetre, amikor a kézbesítést, így annak megtörténtét, meg nem történtét, szabályszerűségét stb. vitatni akarják. Tehát nem csak a kézbesítési fikciót, hanem a ténylegesen megvalósult kézbesítést is e kifogással lehet vitatni. Ez az a kérdés, amelyet a hatályos Pp. egyáltalán nem rendez.
A határidők is változnak. A szubjektív határidő ugyan nem módosul, így a félnek továbbra is a kézbesítési fikció beálltáról, illetőleg a kézbesítés megtörténtéről való tudomásszerzését követő tizenöt naptári napja lesz a kézbesítési kifogás előterjesztésére. Ugyanakkor az objektív határidő a hatályos Pp. szerinti hat hónaphoz képest csökken: a kézbesítési fikció beálltától, illetve a kézbesítés megtörténtétől számított három hónap elteltével kézbesítési kifogás előterjesztésének nincs helye. Indokolt mindez annak fé-
- 39/40 -
nyében is, hogy határidő mulasztása esetén az igazolási kérelem előterjesztésére vagy végrehajtói kézbesítés esetén a végrehajtási kifogás benyújtására mindössze három hónapos objektív határidőt biztosít a hatályos Pp., de az új Pp. is. Természetesen nem változik az a szabály, hogy ha a kézbesítés eljárást megindító irathoz kapcsolódik, akkor a kifogás az eljárás folyamatban léte alatt objektív határidő nélkül, kézbesítési fikció esetén az annak beálltáról, kézbesítés esetén a kézbesítésről történő tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül terjeszthető elő.
A kézbesítési kifogást szintén két okra alapíthatja a címzett, akárcsak jelenleg a kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelmét, így az akkor terjeszthető elő, ha a kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével történt meg, vagy más okból nem volt szabályszerű; vagy az iratot más okból önhibáján kívül nem volt módja átvenni. Utóbbi okra alapított kifogást csak természetes személy fél vagy az eljárásban részt vevő egyéb természetes személy érdekelt terjeszthet elő, míg a hatályos Pp. ezt még a közkereseti társaságok, betéti társaságok és az egyéni cég számára is megengedi. Rendkívül fontos, hogy az ún. "egyéb önhibán kívüli okra" történő hivatkozás esetén - ha ez lehetséges - a kifogással együtt pótolni kell az elmulasztott cselekményt is, a kifogást pedig a bíróságnak méltányosan kell elbírálnia. Példával illusztrálva az új Pp. értelmében fizetési meghagyásos eljárásban az egyéb önhibán kívüli okra alapított kézbesítési kifogással egyidejűleg a kötelezettnek az ellentmondását vagy egyéb beadványát (például részletfizetési kérelmét) elő kell terjesztenie, amit (mármint a kézbesítési kifogást) a közjegyzőnek méltányosan kell elbírálnia. Ha a kötelezett nem terjeszt elő semmilyen beadványt, csupán a kézbesítési kifogást, azt el kell utasítani. Szintén el kell utasítani a nem természetes személy kötelezett ilyen okra alapított kérelmét.
Életszerűbbé válik a szabályozás azáltal, hogy míg jelenleg erre csak kifejezett kérelem alapján van lehetőség, addig a kézbesítési kifogás esetén a bíróság hivatalból is felfüggesztheti a határozat alapján folyamatban lévő végrehajtási eljárást. Értelemszerűen erre akkor kerülhet majd sor, ha a bíróság szerint a kérelemben foglalt tények fennállása valószínűnek mutatkozik.
Az életszerűség felé tett lépést az új Pp. akkor is, amikor egységesítette a sikeres kézbesítési kifogás esetére a bíróság számára előírt eljárásrendet és az alkalmazandó jogkövetkezményeket. A hatályos Pp. alapján, ha a bíróság a kézbesítési vélelem szabálytalan beálltára tekintettel az annak megdöntésére irányuló kérelemnek helyt ad, a vélelmezett kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények hatálytalanok és a kézbesítést, illetve a már megtett intézkedéseket, eljárási cselekményeket - a fél kérelmének megfelelően, a szükséges mértékben - meg kell ismételni. Míg egyéb önhibán kívüli okra alapított sikeres kérelem esetén jelenleg a kézbesítést mindenképpen meg kell ismételni. Ehhez képest az új Pp. szerint abban az esetben, ha a bíróság a kifogásnak helyt ad, a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények egységesen hatálytalanok, és a kézbesítést, illetve a már megtett intézkedéseket, eljárási cselekményeket csupán a szükséges mértékben kell megismételni, vagyis ha már nyilatkozatot is előterjesztett a címzett, nem feltétlenül lesz szükség az ismételt kézbesítésre. Mindez idő- és költséghatékony megoldás.
- 40/41 -
A jogalkotó beemelte a törvényes kézbesítési módok közé a végrehajtói kézbesítést. Ugyan a szakértői munkabizottság más megoldásra és szabályokra tett javaslatot, mint ami végül az új Pp.-be bekerült, de a munkabizottsági javaslat tartalma nem témája jelen előadásomnak. Azt nézzük meg, mi várható az új perrendtartási törvényben. Az új Pp. szerint végrehajtói kézbesítést akkor lehet alkalmazni, ha
• kérelmet terjesztettek elő eziránt,
• a címzett belföldi lakó- vagy tartózkodási hellyel, illetve székhellyel rendelkezik,
• keresetlevelet vagy eljárást befejező érdemi határozatot kell kézbesíteni,
• már postai úton megkísérelték a kézbesítést, de az irat - ide nem értve a kézbesítési fikció eseteit, valamint azokat az eseteket, amikor a kézbesíthetetlenség oka a címzett halála vagy megszűnése - kézbesíthetetlen volt,
• a postai kézbesítés sikertelensége nem a bíróság vagy a postai szolgáltató érdekkörében felmerült elhárítható ok miatt következett be, valamint
• a bíróság részére teljesítették a végrehajtói kézbesítés díját.
Tehát végrehajtói kézbesítésnek a jövőben is csak erre irányuló kérelemre lesz helye, mivel külön díja van, ami a postai kézbesítéshez viszonyítva jóval magasabb, és ezt valakinek meg kell előlegeznie. Így a hivatalból történő elrendelése minden esetben méltánytalan volna azzal szemben, akinek előlegeznie kell a díját. A címzett belföldi illetősége pedig azért követelmény, mivel a végrehajtó csak belföldön járhat el. Ezekkel a körülményekkel nincs is probléma. Viszont a jogalkotó a kelleténél talán szűkebben húzta meg a végrehajtói kézbesítés határait, amikor úgy döntött, hogy csak bizonyos iratok esetén teszi lehetővé ennek igénylését, de azzal is, hogy előfeltételül szabta a postai kézbesítés sikertelenségét. Erről majd később szólni fogok még.
E helyütt érdemes megjegyezni, hogy az új Pp. a kézbesítési fikció alkalmazását - szemben a hatályos Pp.-vel - nem csupán a postai iratok esetén írja elő, hanem a végrehajtó által kézbesített iratoknál is. Ebből kifolyólag a bíróságnak a végrehajtói kézbesítés esetén is értesítési kötelezettsége lesz, ha az iratot a címzett nem vette át. A kézbesítés vitatása azonban kettéválik annak mentén, hogy mire alapítja a kifogását a címzett. Ugyanis a kézbesítés szabályszerű megtörténte a bírósági végrehajtásról szóló törvény (Vht.) szerint igénybe vehető jogorvoslattal vitatható, magyarán végrehajtási kifogást kell benyújtania a címzettnek az eljáró végrehajtónál, a foganatosító bíróságnak címezve. Ugyanakkor az egyéb önhibán kívüli okra alapított kérelmet a végrehajtói kézbesítés esetén is kézbesítési kifogásként és annál bíróságnál kell előterjeszteni, amelynek eljárása alatt a kézbesítés történt.
Egy apróságra ki kell még térnem a végrehajtói kézbesítéssel kapcsolatban. Az új Pp. úgy rendelkezik, hogy ha a bíróság által - a kézbesítéssel összefüggésben - megkeresett végrehajtó késedelmes vagy hiányos nyilatkozatot tesz, illetve nem válaszol, a megkeresett végrehajtót a bíróság pénzbírsággal sújthatja. Ez a rendelkezés kissé idegennek tűnik, mivel
- 41/42 -
a végrehajtói kézbesítés intézménye igencsak szűkre lett szabva, tömeges igénylések - így tömeges megkeresések a bíróság részéről a végrehajtó irányába - nem várhatók. Ez vélhetően a szakértői munkabizottság anyagából maradt benne a törvényszövegben, de a munkabizottság egy sokkal szélesebb körben igénybe vehető, így gyakran alkalmazott jogintézményt kívánt szabályozni végrehajtói kézbesítésként, amelynél a pénzbírság külön nevesítése indokoltnak tűnt. Jelenleg ez már nem mondható el.
A kézbesítésre vonatkozó joganyag sokkal egyértelműbb lett, amelynek köszönhetően nőtt is a szabálymennyiség, de mindez inkább segíteni fogja a munkánkat a jövőben. Ugyanakkor a számos üdvözlendő újítás ellenére az újraszabályozott kézbesítés körében maradtak vitatható pontok, amelyek közül most néhányat említenék.
A legvitathatóbb elemek a végrehajtói kézbesítés körében észlelhetők. Először is, az új Pp. nem teszi lehetővé a végrehajtói kézbesítés kérelmezését abban az esetben, ha a kézbesíthetetlenség oka a címzett halála vagy megszűnése. E helyütt azonban felmerül a kérdés, hogy a tértivevényen szereplő adatra gondolt a jogalkotó vagy a tényre? Vagyis ha például a tértivevényen szereplő kézbesíthetetlenségi ok az, hogy a címzett szervezet megszűnt, holott a cégnyilvántartás adataiból egyértelműen látszik, hogy ez a visszajelzés nem igaz, akkor igényelhető-e a végrehajtói kézbesítés vagy sem? Valószínűleg a jogalkotó a ténybeli helyzetet kívánta szabályozni, de a tapasztalataim alapján ki merem jelenteni, hogy a gyakorlatban gyakran felmerülő probléma lesz, hogy meddig kell a postai úttal kísérletezni, ha egy adott címzettnek folyamatosan rosszul, szabálytalanul kézbesít, vagy folyamatosan valótlan visszakézbesítési okként jelöli meg, hogy meghalt. Jóval egyszerűbb lenne a felek helyzete, ha gyorsíthatnának a kézbesítés folyamatán azzal, hogy végrehajtói kézbesítést igényelnek.
A fentihez képest jelentősebb probléma, hogy miért kívánja meg a jogalkotó a sikertelen postai kézbesítést a végrehajtói kézbesítés előfeltételéül. Mindez azért érthetetlen, mivel teljesen szembemegy a perhatékonyság követelményével. Hiszen egyáltalán nem életszerűtlen, hogy az egyik fél olyan helyen lakik, ahol nem tud kézbesíteni a posta, vagy valamilyen, a félnek fel nem róható okból kifolyólag mindig rosszul kézbesít, és ezt a másik fél tudja. Hiába tárja ezt a bíróság elé a perindítás során a másik fél, akkor is meg kell kísérelni a postai kézbesítést, húzva ezzel az időt és generálva feleslegesen a költségeket. Ez a példa persze nemcsak keresetlevéllel képzelhető el, tehát adja magát az a kérdés is, hogy miért nem lehet bármilyen iratra végrehajtói kézbesítést kérni?
Továbbá a magam részéről célszerűnek tartottam volna megfogalmazni azt az új Pp.-ben, hogy el kell utasítani a címzett kézbesítési kifogását abban az esetben, ha a bírósági irat a címzett bejelentett lakó- vagy tartózkodási helyén, illetőleg székhelyén került szabályszerűen kézbesítésre, és a címzett mégis a kézbesítés helyét vitatja. Ez felszámolhatta volna azt a szerteágazó jogalkalmazói gyakorlatot, ami most tapasztalható, és hol figyelembe veszi a bejelentett lakó- vagy tartózkodási helyet, hol nem. Sok olyan döntést
- 42/43 -
ismerünk, amely elfogadta a címzett arra való hivatkozását, hogy már hosszú ideje nem a lakcímnyilvántartás szerinti címén él. Ez a gyakorlat pedig elfogadhatatlan: egy felnőtt, cselekvőképes személytől elvárható, hogy bármilyen hatóság által bármikor megtalálható legyen, természetesen ide nem értve az önhibáján kívüli kézbesíthetetlenségi okokat. Ugyan nem volt elvárható az új Pp. megalkotása során ennek figyelembevétele, de ezzel elő lehetett volna segíteni, hogy a lakcímnyilvántartási adatok minél inkább a valóságot tükrözzék.
Az új Pp. a hatályos Pp.-nél sokkal pontosabban fogalmazza meg a kézbesítés szabálytalanságának azt az esetét, amikor az átvevő az ellenérdekű fél vagy annak képviselője. Úgy szól a rendelkezés, hogy a kézbesítés nem szabályszerű, ha az nem a címzett, hanem egyéb jogosult átvevő részére történik meg és az átvevő az ellenérdekű fél vagy perbeli képviselője. Mindezt azonban jó lett volna kiterjeszteni az egyéb jogosult átvevőkön kívül a kézbesítési tanúra is, amelyet akkor alkalmaznak a kézbesítés során, ha a címzett nem tud írni, nem ismeri a latin betűket, vagy az írásban egyéb okból kifolyólag gátolva van. Ugyanis a tanú nem egyéb jogosult átvevő, mivel a tanú csupán jelen van a kézbesítéskor és ő írja alá a tértivevényt, de ettől függetlenül az iratot a címzett veszi át. Álláspontom szerint a tanú az átvétel hiánya ellenére is olyan döntő befolyással bír a kézbesítés mozzanatára, hogy indokolt lett volna a szabálytalan kézbesítési esetek körébe vonni, ha ő az ellenérdekű fél vagy perbeli képviselője. ■
JEGYZETEK
[1] Elhangzott a balatonfüredi 28. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon, 2016. november 12. napján.
[2] A törvényjavaslatot végül a tárgyalt témát tekintve változatlan formában fogadták el az előadást követően, 2016. november 22. napján.
[3] Lásd: Szécsényi-Nagy Kristóf, Nagykommentár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvényhez. Az Fmhtv. 16. §-ához. Budapest, 2014, CompLex Közjegyzői Jogtár.
[4] Az Európai Parlament és Tanács a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről ("iratkézbesítés"), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1393/2007/EK rendelete.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző MOKK Jogi Iroda munkatársa.
Visszaugrás
