A munkaszerződésre vonatkozó szabályanyag viszonylag hosszabb ideje lényegében változatlan,[1] így úgy tűnhet, hogy e témakört illetően különösebb elméleti, illetve gyakorlati problémák nem merülnek fel. Ha azonban alaposabban a témakör mélyére tekintünk, belátható lesz, hogy valójában ez mégsem így áll. Tény, hogy a munkaszerződés a jelenlegi szabályozásával is képes betölteni funkcióját, ami viszont távolról sem jelenti azt, hogy mindez ne történhetne átgondoltabban, dogmatikailag precízebben és a változó igényekhez jobban igazodóan.
A következőkben a fenti témakörbe esően - a teljesség igénye nélkül - néhány változtatást, illetve kiegészítést igénylő problémára kívánom a figyelmet ráirányítani, melyek orvoslása kétségtelenül javítana a hatályos munkaszerződési jogon.
A Munka Törvénykönyve 1995. szeptember 1-jétől kezdődően írja elő minden munkaszerződés vonatkozásában kötelezően az írásba foglalást. Megjegyzendő, hogy korábban csak az 5 napot meghaladó időtartamú munkaszerződést volt kötelező írásba foglalni. Az írásba foglalásról a munkáltató köteles gondoskodni. Az írásba foglalási kötelezettséget egyes szerzők a munkavállaló méltányolható egyéni érdekéve[2] mások a jogbiztonság követelményével magyarázzák,[3] míg egyéb álláspont szerint ez a munkaügyi nyilvántartás nem megfelelő, hiányos voltára vezethető vissza.[4]
Gyakorlatilag teljes egyetértés tapasztalható a jogirodalomban a tekintetben, hogy a munkaszerződés írásba foglalásának elmulasztása a munkaszerződés érvénytelenségét eredményezi.[5] Az eddigiekkel kapcsolatosan látszólag semmilyen probléma nem vetődik fel, azonban az Mt., az írásba foglalás elmulasztása miatt - figyelemmel arra, hogy az a munkáltató kötelezettsége - csak a munkavállaló részére biztosítja annak a lehetőséget, hogy erre (mármint az érvénytelenségre) hivatkozzon. E munkavállalói jog is csak 30 napig áll fenn. Az előbbi 30 nap után következő időszak - álláspontunk szerint - dogmatikailag teljesen rendezetlen. Az Mt. szerint ugyanis a munkaszerződés írásba foglalás híján egyértelműen érvénytelen, azonban nem találunk rendelkezést arra vonatkozóan, hogy ezen érvénytelenség miként orvosolható.
A magam részéről - különösen a később kifejtésre kerülő dogmatikai alapokon - nem igazán tudom osztani azon nézeteket, amelyek szerint a 30 napos határidő elteltével a szóban vagy akár ráutaló magatartással kötött munkaszerződés érvényessé válik.[6] Az e körben meghúzódó problémát még ha impliciten is, leginkább Kiss György érzékeli, megállapítva, hogy "Amennyiben viszont a hatályos konstrukció alapján a szóban megkötött munkaszerződés esetén a munkavállalói reakció elmaradása mintegy érvényessé teszi ezt a megállapodást, a munkáltató joggal hivatkozhat a munkaügyi ellenőrzés során arra, hogy megállapodásuk érvénytelensége elenyészett".[7] A dogmatikai probléma sarkítottan immáron akként fogalmazható meg, hogy a jogalkotó a munkaszerződés írásbeliségének hiánya körében a 30 napos határidő lejártát követően nem rendelkezik se arról, hogy ezen időtartam után a munkaszerződés érvényessé válna, se azt nem teszi lehetővé, hogy e tekintetben bárki is az érvénytelenségre hivatkozzon.
Kiemelten hangsúlyozni kívánom, hogy az érvénytelenségre való hivatkozás kizártsága nem azonos az érvényessé nyilvánítással. Amennyiben ez utóbbi lett volna a jogalkotó szándéka (elképzelhető, hogy az is volt), akkor kifejezetten rendelkezni kellett volna erről. Jelen esetben viszont az Mt. nem azt tartalmazza, hogy a munkavállaló ré-
- 74/75 -
szére biztosított munkába lépést követő 30 napos határidő után a munkaszerződés - függetlenül annak alakszerűségétől - érvényessé válik, hanem csupán azt, hogy ezen egyébként - álláspontom szerint feltétlen - érvénytelenségi okra senki sem hivatkozhat. Jelen esetben a "senki" alatt a munkaviszony alanyait értem, mivel a gyakorlat bizonyítja, hogy a munkaügyi felügyelőségek amennyiben a munkáltatónál ilyen jellegű hiányosságra bukkannak, ugyancsak hivatkoznak erre, sőt bírságot is alkalmaznak. E tekintetben a felügyelőség eljárása nem tekinthető jogsértőnek, hiszen az Mt. kategorikusan és eltérést nem engedően rendelkezik a munkaszerződés írásba foglalási kötelezettségéről és nem tartalmaz olyan szabályt, hogy az így előálló érvénytelenség Kiss György kifejezésével élve az időmúlással "elenyészne".
Egy ilyen jellegű hatósági fellépés esetén a munkáltató meglehetősen nehéz helyzetbe kerülhet, mivel a munkaszerződés írásba foglalásának elmaradására ő már eleve nem hivatkozhat, 30 nap elteltével a munkavállaló sem, így igen nehéz e probléma orvoslása, főleg ha a munkavállaló a későbbiekben már nem kíván írásbeli munkaszerződést kötni. Felvethető, hogy ez esetben a munkáltató megszüntetheti a munkajogviszonyt, azonban közelebbről vizsgálva arra a következtetésre kell jutnunk, hogy e tekintetben törvényes alapot nem fog találni. Érvénytelenségre már eleve - ahogy ezt korábban kifejtettem - nem hivatkozhat, a rendes felmondás körében pedig szintén vitatható azon indokolás sikeressége, hogy a munkavállaló megtagadja a több, mint 30 napja fennálló munkaviszonyra vonatkozó munkaszerződés írásba foglalását.
Nem mintha a múltbéli szabályok visszahozatala megoldást jelentene, mégis az állapítható meg, hogy e kérdést a korábbi Mt., illetve MtV. megnyugtatóbban, vagy legalábbis egyértelműbben rendezte.[8] A hatályon kívül helyezett Mt. 22. §-a nem írt elő írásba foglalási kötelezettséget a munkaszerződések körében, viszont az MtV. 12. § (4) bekezdése előírta, hogy, ha a munkaszerződés írásba foglalása egyébként nem kötelező, akkor annak megkötésekor a munkavállaló figyelmét fel kell hívni arra, hogy kérheti a munkaszerződés írásba foglalását és mindaddig nem köteles munkába állni, amíg az írásba foglalás meg nem történik, illetve ha a munkát már megkezdte és a munkáltató a munkaszerződést felhívása ellenére 3 napon belül nem foglalja írásba, munkaviszonyát azonnali hatállyal is megszüntetheti. További ide tartozó korábbi garanciális szabály volt az MtV. 13. § (1) bekezdésének azon rendelkezése, hogy ha a határozatlan időtartamra szóló munkaszerződést nem foglalták írásba, a munkáltató köteles volt a munkavállalót személyi alapbéréről a munkába lépéstől számított 3 napon belül írásban értesíteni. Ezen értesítés elmaradása esetén szintén azonnali hatályú megszüntetési joga volt a munkavállalónak.
Látható, hogy a jelenlegi bírói gyakorlat is küszködik ezen problémával. E tekintetben egyértelmű és egységes bírósági álláspont alakult ki arra vonatkozóan, hogy 1995. szeptember 1-jétől kezdődően munkaszerződés érvényesen csak írásban köthető. A szóban megkötött munkaszerződés egyelőre érvénytelen. A munkavállaló részére biztosított 30 napos határidő eltelte után a szóban megkötött munkaszerződést is a munkába lépés napjával érvényesen létrejöttnek kell tekinteni. Található továbbá olyan bírói gyakorlat is, mely szerint a munkaszerződés létrejöhet ráutaló magatartással is. Így a bíróság a munkaszerződés létrejöttét állapította meg, amikor az ügyvezetőt a taggyűlés megválasztotta, azt az ügyvezető elfogadta, rendszeres feladatait ellátta, a részére megállapított munkabér ellenében. Így tehát a gyakorlat szerint az írásba nem foglalt munkaszerződés alapján a munkaviszony a felek között a munkába lépés napjával létrejön.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
