A felperes keresetet terjesztett elő az alperes ellen, majd a II. r. alperest az I. r. alperesi betéti társaság beltagjaként, annak mögöttes felelőssége, a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 90. §-a alapján perbe vonta.
Kérte, hogy a Választottbíróság kötelezze az alpereseket egyetemlegesen a visszatartott vállalkozói díj és a jogosulatlan bankgarancia-lehívás folytán bekövetkezett károk és járulékaik megtérítésére, a régi Ptk. (a továbbiakban: Ptk.) 339., 389. és 402. §-ai alapján.
A felperes mint fővállalkozó fővállalkozói szerződést kötött az I. r. alperessel mint megrendelővel egy újonnan megvalósítandó, teljesen funkcióképes gyártócsarnok és irodaépület (1. fázis), valamint a 2. fázishoz tartozó gyártócsarnok és irodaépület belső kiépítés nélküli munkáinak teljes körű kivitelezésére. A felek a szerződésben meghatározták a munkaterület átadásának időpontját, ám az átadás csak késedelmesen történt meg. Az I. r. alperes hiánylista-jegyzőkönyvet készített, amely jegyzőkönyvben foglalt hibákat a felperes kijavította. A késedelmes és hiányos átadást követően az I. r. alperes a beruházást birtokba vette, oda gépeket, a gyártáshoz szükséges felszereléseket telepített be, ugyanakkor újabb hiányosságokat is megjelölt, kérve ezek kijavítását. Szakértővel felmérette, hogy mekkora a felperes által el nem végzett munkák értéke. A szakértői vélemény által megállapított értéket a felperes nem vitatta. A felperes a szerződésnek megfelelően az átadás-átvétellel egyidejűleg bankgaranciát nyújtott az I. r. alperesnek, aki ennek egy részét lehívta, emellett a felperes számlájából vállalkozói díj egy részét vissza is tartotta. A felperes szerint az I. r. alperes részéről a hibás teljesítésből eredő igényérvényesítés jogosulatlan volt annyiban, hogy a vállalkozói díjból történt visszatartás teljes egészében, a bankgarancia lehívása pedig a szakértői hibaérték megállapítás szerinti összegen felüli részében haladta meg az I. r. alperes jogszerű szavatossági igényének mértékét.
Az alperesek észrevételeikben kérték a kereset elutasítását és a felperes kötelezését a perköltség viselésére. Azt állították, hogy a felek abban állapodtak meg, hogy a végszámlában feltüntetett összeg csak a hiánylista szerinti hiányosságok elhárítását követően illeti meg a felperest. Állították továbbá az alperesek, hogy az átadáskor el nem végzettként rögzített munkálatokat a felperes azóta sem végezte el, és ez indokolta az I. r. alperes által a vállalkozói díj részleges visszatartását. Hivatkoztak a felperes által a fővállalkozási szerződésben vállalt jótállási, illetve szavatossági kötelezettségre, amelynek a felperes nem tett eleget. Utaltak arra is, hogy a fővállalkozási szerződés szerint a felperes ún. jótállási bankgaranciát nyújtott. Az I. r. alperes a bankgaranciát méltányosságból nem vette igénybe teljes egészében, annak ellenére, hogy a folyamatosan keletkező hibákra tekintettel a hibaelhárítás teljes költsége a lehívott bankgarancia összegét és a visszatartott vállalkozási díjat együttesen is messze meghaladta. Mindezek alapján indítványozták, hogy a Választottbíróság a felperes keresetét, mint megalapozatlant utasítsa el.
A felperes hivatkozott a Ptk. 306. §-ának (4) bekezdésére, amely szerint hibás teljesítés esetén a szavatosság jogosultja a kijavításig az ellenszolgáltatás arányos részét tarthatja csak vissza. Kifejtette azon álláspontját, hogy az I. r. alperes a szavatossági jogain alapuló díjvisszatartásra kizárólag azon hibák tekintetében jogosult, amelyek már a szerződés teljesítésének időpontjában fennálltak, e hiányokat pedig a felek az átadás-átvételi jegyzőkönyvben részletesen rögzítették. A jegyzőkönyvben nem rögzített hibák tekintetében az I. r. alperest terheli annak bizonyítása, hogy azok már a teljesítés időpontjában fennálltak. A bankgarancia felperesi biztosítása az I. r. alperes díjvisszatartási jogát a contrario önmagában is kizárja a fővállalkozási szerződés értelmében.
A Választottbíróság az ügyben tárgyalást tartott, ahol az alperesek bírói kérdésre előadták, hogy a végszámlából való visszatartás alapját abban látják, hogy az átvételi jegyzőkönyvben az átutalás feltételeként szerepel a hiánylista szerinti hiányosságok megfelelő kijavítása. A fővállalkozási szerződés azon rendelkezését, hogy a bankgarancia alapítását követően a garanciális igények már csak ennek terhére érvényesíthetők, a felek az átvételi jegyzőkönyvben egyező akarattal módosították, a végszámlából való visszatartás lehetőségét is megadva. Az alperesek álláspontja szerint az átvételi jegyzőkönyv rögzítette, hogy a hiánypótlási jegyzőkönyvben megjelölt hiányosságok megfelelő kijavítása a végszámla felperes részére történő átutalásának feltétele volt.
A felperes a keresetét fenntartotta, az alperesek annak elutasítását kérték, utaltak a felperest a kártérítés címén előterjesztett követelése tekintetében terhelő azon bizonyítási kötelezettségre is, hogy a kártérítés elemeit (jogellenesség, kár mértéke, okozati összefüggés) is a felperes tartozik bizonyítani. Indítványozták az I. r. alperes termelési igazgatójának tanúmeghallgatását, azzal, hogy ő volt az, aki az I. r. alperes részéről a beruházást folyamatosan nyomon kísérte.
A Választottbíróság a felperes keresetét az alábbiak szerint találta alaposnak:
A Választottbíróságnak elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy a vállalkozási díjból történt visszatartás, illetve a bankgarancia lehívása jogszerűen történt-e, illetve azt, hogy ezek az I. r. alperesi intézkedések milyen mértékben voltak jogszerűek.
A díjvisszatartás tekintetében a Választottbíróság
- 23/24 -
abból indult ki, hogy e tekintetben a felek jogviszonyára elsődlegesen a fővállalkozási szerződés volt irányadó. Eszerint a vállalkozási díjból történő visszatartás jogosultsága a szerződésben megállapított szavatossági időtartamra a végszámla összegének rögzített mértékében az I. r. alperest csak arra az esetre szólóan illette meg a bankgarancia lehívásának joga mellett, ha a bankgarancia-benyújtás határidőre nem történik meg. E határidőt a fővállalkozási szerződés a végszámla benyújtásához, illetve az átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásához kapcsolta, pontosan azonban nem rögzítette. Az Átvételi jegyzőkönyv ellenben ezt a határidőt egyértelműen meghatározta. E határidőnek a felperes az I. r. alpereshez címzett, az I. r. alperes által kifogásolásmentesen átvett szavatossági bankgaranciával nem vitatottan eleget tett.
Mindezekkel szemben az alperesek arra hivatkoztak, hogy a fővállalkozási szerződés idézett rendelkezéseit az Átvételi jegyzőkönyvben egyező akarattal módosították, megadva ezzel az I. r. alperesnek a végszámlából történő díjvisszatartás lehetőségét is.
A szerződés módosításához - ugyanúgy, mint a szerződéskötéshez - a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezése szükséges. A szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett [Ptk. 205. § (1) bekezdés, 207. § (1) bekezdés]. A felperes a fővállalkozási szerződésnek az Átvételi jegyzőkönyvben történt módosítását vitatta, ezért a Választottbíróságnak az idézett polgári jogszabályok alapján kellett vizsgálnia a szerződésmódosítási hivatkozás megalapozottságát.
Az Átvételi jegyzőkönyv kiindulásként egyértelműen rögzítette, hogy a fővállalkozási szerződés szerinti, a végszámla kiállításához szükséges feltételek teljesültek, s a felperes jogosulttá vált a végszámla benyújtására. Ugyanitt tették egyértelművé a bankgarancia benyújtásának - a felperes által túl nem lépett - határidejét. Kétségtelen, hogy az ezt követő rendelkezés (a felperes benyújthatónak nyilvánított végszámlája kifizetésének további feltételekhez kötése) ellentmondásban áll a korábbi megállapításokkal. További ellentmondás, hogy ezután az Átvételi jegyzőkönyv azt tartalmazza, hogy a végszámla kifizetésének feltételeként megjelölt pótmunkákról a felperes - a végszámlával azonos fizetési határidővel - a végszámlát követő további számlát jogosult benyújtani. Mindezeket követi annak rögzítése, hogy az I. r. alperes a felperes munkáját az Átvételi jegyzőkönyvvel határidőben átvette, és lemondott a felperessel szemben minden kötbér- és előfinanszírozási kamatkövetelésről. Végül olyan további munkálatok kerülnek felsorolásra, amelyeket a felperes későbbi határidőig, közelebbről meg nem jelölt okból térítésmentesen vállal teljesíteni.
A fenti ellentmondásokat az eljárás során a szerződésmódosításra hivatkozó alperesek nem tisztázták, így a felperes tagadásával szemben ezek az ellentmondásos rendelkezések önmagukban alkalmatlanok voltak arra, hogy az Átvételi jegyzőkönyv élén szereplő egyértelmű, a szerződésmódosítás tényét cáfoló rendelkezések ellenére az alperesek által állított tartalmú szerződésmódosításként kerüljenek értelmezésre.
Ilyen körülmények között a Választottbíróság a fővállalkozási szerződésben foglaltakat eredeti tartalmuk szerint, a díjvisszatartást a perbeli esetben kizáró jelentésükben értékelte, a felperes ez irányú követelését alaposnak ítélve.
A bankgarancia lehívása vonatkozásában a Választottbíróság az intézmény rendeltetéséből indult ki. Az nem is volt vitás a felek között sem, hogy a bankgarancia összegét az I. r. alperes a bankgarancia érvényességi ideje alatt bármikor, egyoldalú nyilatkozatával lehívhatta a bankszámláról. A fizetést a bank csak akkor tagadhatta volna meg, ha a lehívás nyilvánvalóan rosszhiszemű lett volna [Cass Fr., 1986. június 10. (1987) Recueil Dalloz 17]. A bankgarancia igénybevételének jogszerűségét azonban a jelen perben a felperes vitathatta, az I. r. alperesnek pedig, aki e biztosíték útján haladéktalanul hozzájuthatott a nem szerződésszerű teljesítésből adódó kiadásainak fedezetéhez, ugyanezen perben el kellett számolnia. Ennek folytán vizsgálni kellett azt, hogy az I. r. alperes által lehívott garanciaösszeg mekkora részének erejéig szolgálta az I. r. alperes igazolt garanciális költségeinek fedezetét.
E vonatkozásban az I. r. alperes egyrészt hivatkozott a hiánylistákban foglalt garanciális hibákra, illetve az időközben keletkezett, folyamatosan keletkező újabb hibákra, másrészt csatolta az építési szakértő által az I. r. alperes részére készített azon szakvéleményt, amely a garanciális hiányosságok és az értékcsökkenés együttes értékét a felperes által is elismert összegben állapította meg.
Az elismert garanciális igény tekintetében a Választottbíróság a bankgarancia lehívásának jogszerűségét aggálytalannak találta, azonban az I. r. alperes által csak állított, de sem mibenlétében, sem összegszerűségében pontosan meg nem határozott ezt meghaladó igénynek - erre irányuló határozott alperesi kérelem előterjesztésének hiánya folytán is - helyt adni nem tudott, így az I. r. alperes az általa lehívott garanciaösszegnek a szakvélemény szerinti mértéket meghaladó hányadával a perben sikerrel nem számolt el, s az így adódó különbözet a felperest, keresetével azonosan, kártérítésként (Ptk. 318. §) megillette. Rámutatott a Választottbíróság arra is, hogy az I. r. alperes által "időközben keletkezett"-nek, "folyamatosan keletkező"-nek, illetve "újabb"-nak minősített hibákra a felperesi szavatossági, illetve jótállási kötelezettség még bizonyítottságuk és megfelelő kérelem határidőn belüli [Ptk. 308. § (1) bekezdés, I. számú PGED, BH 1988.40., BH 1988.105., EBH 2003.853., BH 2004.237.] előterjesztése esetén is csak akkor terjedt volna ki, ha a felperes szolgáltatása a teljesítéskor nem felelt volna meg a törvényes vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, illetve, ha a hiba oka a felperesi teljesítés után keletkezett volna. E kérdések perbeli vizsgálata azonban az alperesek szavatossági igényérvényesítésének előterjesztése hiányában nem volt lehetséges, ugyan-
- 24/25 -
ezen ok miatt volt teljesíthetetlen az alperesek azon tanúmeghallgatási indítványa is, amely a beruházást folyamatosan figyelemmel kísérő termelési igazgató meghallgatására irányult, de tartalmilag csak akkor lett volna releváns, ha alperesi részről a konkrét, számszerűsített szavatossági igény előterjesztése megtörtént volna. Ennek hiányában az I. r. alperest a lehívott bankgarancia összegével az elismert szakvélemény szerinti mértéket meghaladóan elszámoltnak tekinteni nem lehetett.
A II. r. alperes mögöttes felelőssége és az erre alapuló marasztalása a Gt. 101. §-ának (3) bekezdése alapján a betéti társaságokra is alkalmazandó Gt. 90. § (1)-(2) bekezdésén alapult. ■
- 25 -
Visszaugrás
