Vaskos - két oldal híján ezeroldalas - tanulmánykötet jelent meg Máthé Gábor által Herausgeberként jegyezve, amely nem kisebb célt tűz maga elé, mint azt, hogy a német nyelvű jogértő közönség elé tárja a magyar jog- és alkotmányfejlődés majd’ ezeréves - a kezdetektől 1990-ig terjedő - fejlődéstörténetét. A vállalkozás módszertanilag is nagy kihívás, mivel a szelekció - miről szóljon, mit emeljen ki és mit hagyjon el a vizsgálat - önmagában véve is pontos céltételezést kíván.
1. A kötet meggyőzően reflektál erre a kihívásra: sikeresen vegyíti a jogági-tematikus megközelítést-válogatást az időrendiséggel. Ez azért is különösen szerencsés, mert korszakonként más-más jogágak fejleményei voltak meghatározóak, jellemzőek, kiemelendők, így akár a jogágankénti, akár a kronologikus tárgyalás tévútra vihette volna a nagyszabású vállalkozást. Ezzel benne is vagyunk a mű érdemi vizsgálatában: a szerkezetet tekintve újszerűen négy korszakra bontja a magyar jog- és alkotmányfejlődést. Az első, a rendiség 1848-ig terjedő időszaka, amelyet 387 oldalon tekint át a kötet. Ezt követi a második rész, amely a polgári átalakulás során kifejlődő modern magyar jogállamnak a 19. században való megteremtését mutatja be, majd következik a harmadik rész, amely az 1920-1944 közötti időszak jog- és alkotmányfejlődését a közjogi interregnum megjelölésével minősíti. A korlátozott szuverenitás-hatalomkoncentráció jegyével megjelölt 1944-1990 közötti időszak így a rendszerváltozásig viszi el az olvasót.
Kétségtelenül hatalmas vállalkozás! Az egyes részek tárgyalása ugyanis tematikusan értelemszerűen más-más súlypontokat határoz meg és ezek köré építi fel az egyes korszakok bemutatását, amely súlypontok nyilván másutt jelentkeztek a rendiség idején, mint a rendszerváltást megalapozó alkotmányozáskor. A négyes korszakoláson lehet ugyan vitatkozni, különösen elnevezésükön, de vitathatatlanul érdekes, újszerű tagolásról és minősítésről van szó. Különösen így van ez akkor, ha figyelembe vesszük: akárcsak a 19. századi - alapvetően a kiegyezés által jellemzett és megteremtett - jogrendszer, vagyis a dualista monarchia jogi-alkotmányos berendezkedése és annak értékelése is vethet - akár a jogtörténetben, akár a történelemtudományban - még ma is hullámokat, felmutat nyugvópontra nem jutott vitakérdéseket. A Horthy kormányzó nevéhez fűzött negyedszázad, de különösen a kommunista társadalom- és gazdaságpolitikai kísérletezés 1990-ig tartó és polgári demokratikus jogállamot, jog- és államrendszert teremtő alkotmányozással való lezárása, a múlt feldolgozása (a németeknél találóan Vergangenheitsbewältigungnak nevezett, és nálunk sok tekintetben még meg sem kezdett társadalmi méretű szembenézés saját múltunkkal) alapkérdések megválaszolása elé állítja a társadalmat, a tudományt, benne a jogtudományt is.
2. Kifejezetten szerencsésnek mondható tehát, hogy - a negyedik részbeli (ugyancsak szerencsés) kivételekkel - jogtörténészek vállalták fel a jelen múltból fakadó megértésének-megértetésének, megmagyarázásának cseppet sem könnyű feladatát. Ez mindjárt az előszónak szánt bevezetőkből, pontosabban az azok közötti hangsúlyeltolódásokból látható. A széles körű összefogással összehozott kötet - amint a legutolsó oldalon szerénykedő mondatból kivehető - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiadványa, azonban Máthé Gábor bevezető gondolataiból kitűnik, hogy a többi egyetem mellett a Magyar Tudományos Akadémia Jogtörténeti Munkaközössége, majd a Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya kebelében működő Állam- és Jogtudományi Bizottság, ezen belül is annak Jogtörténeti Albizottsága vállalta a koordinátori szerepet
- 540/541 -
egy közel fél évszázados munkálkodás folyományaként, és annak eredményeire építve.[1] 2012-ben a Jogtörténeti Munkabizottság határozta el egy - a magyar jog- és alkotmányfejlődést bemutató - kézikönyv megalkotását, amelynek munkálatai 18 szerző részvételével 2016-ra (számos közbenső vitamegbeszélést, pontosítást követően) befejeződtek.
És ezzel el is érkeztünk a létrehozott mű műfaji bemérésének nehéz feladatához. A kötetet jegyző Máthé Gábor következetesen kézikönyv kifejezést használ, ugyanakkor nem lehet attól eltekinteni, hogy a létrehozott mű egyenletesen magas tudományos színvonala inkább vonzza a tanulmánykötetként történő megjelölést, minősítést. Indokoltnak tartjuk ezt akkor is, ha a kötet - szándékosan - kerüli a szövegnek lábjegyzetekkel való megterhelését. Ezt a külföldi olvasóközönségre is tekintettel teljes mértékben megalapozottnak, indokoltnak tartjuk, ugyanakkor az egyes részeken belüli fejezetek-tanulmányok végén található irodalomjegyzékek meggyőzően bizonyítják: lábjegyzeteket mellőző, de a fejezetek végén részletes irodalomjegyzéket felvonultató értékes tanulmánykötetről van szó.
3. És akkor térjünk vissza a kötethez írt - szokatlanul nagyszámú, ám a széles körű összefogás által feltétlenül indokolt - előszavak, bevezetők kérdéséhez. A kötethez "Ajánlás"-t írt Gulyás Gergely (az Országgyűlésnek a kötet megjelenésekori elnökhelyettese), "Előszó"-t Trócsányi László igazságügy-miniszter, "Suasio - pacto alia ratione" címmel Kis Norbert dékán (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), és "Bevezető gondolatok"-kal bocsátotta útjára a kötetet Máthé Gábor.
Gulyás a magyar jogfejlődés és az európai ius commune közötti kölcsönhatás bemutatását emeli ki, amely a magyar jogfejlődés sajátosságait éppúgy kifejezésre juttatja, mint az Alaptörvény által beemelt ún. történeti alkotmánnyal való - helyreállított - kontiniuitást.[2] Gulyás hangsúlyozza a magyar jogrendszer intézményeinek az európai jogfejlődés kontextusában való értelmezése fontosságát.
Trócsányi is hangsúlyozza az európai uniós jogegységesítésnek a magyar jogfejlődésre gyakorolt hatását, azonban ehhez - a napi politika által kissé a jog eszközjellegét túlhangsúlyozó megnyilatkozásokhoz hasonlóan - hozzáteszi a magyar jogi hagyományokon alapuló alkotmányos önazonosság védelmének fontosságát, megfeledkezve ennek az igénynek - az Európai Unióról szóló Szerződésnek a nemzeti (nem "alkotmányos"!) identitás tiszteletben tartását megfogalmazó 4. cikkébe egyidejűleg belefoglalt - lojális együttműködés kötelezettsége kontextusába való helyezéséről.[3]
Kis Norbert bevezető gondolataiban a kötet tárgykörétől és színvonalától távol eső módon az államtudomány önállóságáról, és - a "globális kormányzattal", és "globális hálózatokkal" (?) szembeállítható - "erős" állam fontosságáról értekezik - inkább egy ’50-es évekbeli kommunista pártszemináriumi brosúra műfaját idézően.[4] Szerinte ugyanis a közösség fejlődésének csúcspontja az állam.
4. Napi aktualitásoktól mentes, nagyívű, a kötet minőségét mintegy megelőlegezően magas színvonalú és elegáns bevezető gondolataiban a kötetet jegyző Máthé Gábor a heidelbergi egyetem professzorának: Armin von Bogdandynak a proklamációját (Heidelbergi Manifesztum) idézi. Eszerint az EU tagállamai nemzeti jogrendszereinek európaizálásából adódó - tagállami és szupranacionális vonásokat egyaránt felmutató - európai jogi térség létrejötte szükségessé teszi a tagállami jogrendszereknek e nagyobb kontextusban való dogmatikai újragondolását. Máthé ebbe a gondolatmenetbe helyezi a ius commune: a glosszátorok által kifejlesztett általános jogrend, és a helyi jogok mint ius proprium szimbiózisát. Ennek bemutatása a jogtörténészek feladata.[5] A történelmi perspektíva bemutatása ugyanis az európai jogi térség sokszínűségét adó nemzeti jogrendek kontinuus fejlődésmenetét képes érzékeltetni, amely - Bogdandyt idézve - azt jelenti, hogy a tagállami jogrendek alapvető struktúráját a kialakulóban lévő európai jogi térség nézőpontjából kell szemlélni. Ebből a bonyolult kölcsönhatásból vonja le Máthé a következtetést: a jogtudományi kutatástól egyre inkább elvárják, hogy az európai perspektívát
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
