Tanulmányunkban vizsgáljuk a sportjog sajátosságait, valamint azt, hogy a sport szerveződési szintje indokolja-e egy globális sportjog kialakulását, kialakítását. Áttekintjük a sportjog különböző szinteken értelmezett jogforrásait, rámutatunk azok különbségeire, illetve a különböző szintek közötti átfedésekre. Bemutatjuk a sportágazat helyzetét az Európai Unióban és Magyarországon, valamint az Európai Unió és Magyarország joganyaga érvényesülését a sportjogban. Elemezzük a jog, a sportjog transznacionális/globális szemléletű megközelítését, a plurális jogalkotás koncepcióját. A sportjog a sport gyakorlását szabályozó jogterület érvényes leírása, problematikája a sport és annak jogi tükröződése kérdéskörhöz sorolható. Nehézséget okoz, hogy sem a jognak, sem a sportnak nincs egységes, elfogadott definíciója, így értekezésünk nem szolgálhat a témában deus ex machina-ként.
In our study, we examine the specificities of sport law and whether the level of organisation of sport justifies the emergence of a global sport law. We will review the sources of sport law at different levels, pointing out their differences and the overlaps between the different levels. The situation of the sports sector in the European Union and Hungary, and the application of European Union and Hungarian law to sports law will be presented. We will analyse the transnational/global approach to law and sports law, the concept of plural legislation. Sports law is a valid description of the legal field governing the practice of sport, and its problems can be classified under the heading of sport and its legal reflection. The difficulty is that there is no single, agreed definition of either law or sport, so our thesis cannot serve as a deus ex machina on the subject.
Egyetértünk Sárközy Tamással abban, hogy a modern sport eredetileg magántevékenység volt - a civilszféra része -, mint nonprofit tevékenység az üzleti vállalkozásoktól elkülönülve fejlődött ki.[1] Ennek megfelelően állam-alkotta szabályozás nem létezett a modern sport területén a kezdeti időszakban, szinte kizárólag civil önszabályozás működött. Nagyjából a XIX. század második felétől jelentek meg a sportszerveződések, először, mint személyegyesítő közösségek, sportegyesületek, majd ezek a - jogi személyiséggel rendelkező - sportegyesületek létrehozták a sportegyesületi szövetségeket, a sportszövetségeket. A sportszövetségek kezdik meg a sport autonóm önszabályozását. A nemzeti sportszövetségek kiterjesztik a szerveződést nemzetközi szintre is, létrehozzák a nemzetközi sportszövetségeket. A nemzetközi sportszövetségek megfogalmazzák, illetve egységesítik a játékszabályokat, megalkotják a versenyszabályokat, alapszabályaikat, szervezeti- és működési, valamint egyéb szabályzataikat. A szerveződés következő szintjét jelentik a mára már globális szinten szerveződő multisport események, mint például a báró Coubertin által feltámasztott olimpiai játékok.
A sportjogról szóló vitákban alapvetően három álláspont alakult ki. Az egyik szerint nem létezik sportjognak nevezhető külön joganyag, a másik szerint jelenleg nem létezik még sportjognak nevezhető joganyag, de a közeljövőben kialakulhat, míg a harmadik elismeri a sportjognak nevezhető joganyag létezését.[2]
Az 1990-es években a sportjog, mint joganyag létében kételkedők[3] szerint a sportjog nem más, mint alapvető jogi szabályok alkalmazása egy speciális területre, "iparágra", amely jogi szabályok más jogágak sajátjai. "Nem létezik olyan tárgy, amelyet a jogtudomány szempontjából sportjognak lehetne nevezni."[4] A valamivel enyhébb álláspontot képviselők[5] már látták a sportjog jogággá válásának lehetőségét. Úttörőnek számított Weistart és Lowell munkája[6] 1979-ben, amelyben több területet is megjelöltek, ahol a sporttal kapcsolatos problémák további elemzést igényelnek. Ilyenek voltak például a baseball sportág trösztellenes törvény hatálya alóli mentessége,[7] a játékosszerződések értékcsökkenésének visszaigénylésére alkalmazandó adójogszabályok, etc. Arra a következtetésre jutottak, hogy létezhet sportjognak nevezett joganyag.[8] Úgy vélték, ennek kialakulására évek múltán kerülhet sor.
A XX. század utolsó évtizedétől a folyamat motorját képezi a sport területére bevonódó egyetemi jogtudomány, illetve a sportra vonatkozó szabályok egyre szélesebb körű alkalmazása. Elfogadjuk azoknak a szerzőknek az érvelését, akik szerint létezik sportjog, mint joganyag.[9]
Robert Garbarino szerint "a sportjog a maga sokféle jogi aspektusával valószínűleg a jog több területét öleli fel, mint bármely más jogi diszciplína".[10] A sportjog joganyaga - ellentétben más jogterületekkel - saját entitásai által alkotott normákkal is bővül, fejlődik. Alapvetően nemzetközi karakterjegyekkel rendelkezik - nemzetállamok szerződéses viszonyából fakadó -, de
- 34/35 -
egyben a nemzetállami és a nemzetállamoktól független normákat is magába foglalja. Normatív háttere nem csak a szuverén államok nemzetközi szerződéseiből fakad, hanem a nemzetközi sportszervezetek, nemzetközi sportszövetségek szabályzataiból ered, amelyek függetlenek a nemzeti kormányoktól (például Olimpiai Charta[11], a továbbiakban: OCh). Így a sportjog nem csak nemzetközi, hanem egyben nem kormányzati szervezetek terméke is.[12]
A sportjog fő jellemzői:
- bár a sportnak nincs egzakt jogi definíciója, a sportjogi szabályok a sport működését biztosítják;
- az állami jogalkotás mellett markáns eleme az önszabályozó szervezetek normaalkotása. A sportszövetségek - ideértve a nemzetközi sportszövetségeket is - és a nemzetközi sportszervezetek (például a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a továbbiakban: NOB stb.) egyszerre normaalkotók és normaalkalmazók is;
- magánjogi és közjogi elemek keverednek;
- a sportjogi viták rendezésére a rendes bírói fórumok mellett a választottbíróság intézménye is rendelkezésre áll. Magyarországon, meghatározott ügykörökben, a felek kölcsönös alávetési nyilatkozata nélkül is kiköthető választottbírósági eljárás a 2004. évi I. törvény a sportról (a továbbiakban: Sporttörvény) rendelkezései alapján, például sportegyesületi alapszabály[13], szakszövetségi vagy sportszövetségi alapszabály[14] rendelkezése alapján. Szintén kiköthet ilyet a nemzetközi sportszövetségi alapszabály, sőt a nemzetközi szövetség meghatározhatja az eljárás során alkalmazandó anyagi- és eljárási jogot is.[15] A hatályos választottbíráskodásról szóló törvényünk[16] rendelkezéseitől eltérően nem járhat el eseti vagy állandó választottbíróság a sportszervezetek jogvitáiban, kivéve a Sport Állandó Választottbíróságát, illetve a lausanne-i székhelyű Sport Nemzetközi Választottbíróság (Court of Arbitration for Sport, a továbbiakban: CAS) intézménye.[17]
Jogelméleti meghatározás alapján materiális vs. formális, illetve külső vs. belső jogforrásról beszélhetünk. A materiális jogforrás a jog tartalmának eredetére utal.[18] Materiális jogforrás lehet például a szokás és az erkölcs. A formális jogforrás azokra a körülményekre, tényezőkre utal, amelyből a norma érvényessége származik.[19] A külső-belső jogforrás jelzőpár a joghoz kívülről, illetve belülről történő közelítést jelenti. A belső jogforrás anyagi és alaki jogforrásokra osztható.[20]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
