Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Kádár Krisztián - Dr. Princzinger Péter: Az e-tanulás szerepe a megújuló közszolgálati továbbképzésben (Jegyző, 2014/4., 23-24. o.)

Másfél éves megvalósítást követően - 2014. július 31-én - sikeresen lezárult az ÁROP-2.2.19 "Elektronikus képzési és távoktatási anyagok készítése" című kiemelt projekt[1], amely az Európai Unió társfinanszírozásával megteremtette az alapjait, és kijelölte az útját az online közszolgálati továbbképzésnek.

A projekt abba az átfogó célrendszerbe illeszkedett, amely a továbbképzés Nemzeti Közszolgálati Egyetemre bízott megújítását a képzési rendszer valamennyi elemének (tervezés, szervezés, adminisztrálás, tananyagfejlesztés, oktatás, monitoring) elektronikus alapokra helyezésével kívánja támogatni. Ebben a kontextusban az e-tananyagok kifejlesztésének célja a korábbi rendszer és tanulási metodika átalakítása egy rugalmas, élethosszig tartó tanulási tevékenységgé a korszerű technológiák felhasználásával.

Közszolgálati továbbképzés rendszerszintű reformja

1. A közigazgatás újjászervezésének folyamatában az egyik legfontosabb feladat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre hárul: az Egyetem feladata és felelőssége a közszolgálati tisztviselők folyamatos továbbképzését biztosító rendszer bővítése és korszerűsítése - szakmai-tartalmi, módszertani, minőségirányítási és oktatás-szervezési tekintetben egyaránt. A kb. 74 000 tisztviselőt, 2300 közigazgatási szervet, összesen mintegy 900 továbbképzési programot és több száz oktatót érintő továbbképzési rendszer elindítására és működtetésére a 2013. évben készült fel az Egyetem. 2014. január 1-jén megkezdődött az első négyéves továbbképzési ciklus.

2. A közigazgatásban dolgozók új, országos szintű, szervezett formában működő továbbképzési rendszerének rendeltetése, hogy folyamatosan korszerű ismeretek átadásával, és a meglévők bővítésével segítse a közszolgálatot munkájának minél eredményesebb és hatékonyabb elvégzésében. Ebben a folyamatban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vállalt célkitűzése, hogy széles horizonton, gazdag ismeretanyagot és élményszerű tanulást, valamint a gyakorlati munka során is hasznosítható ismereteket biztosítson a tisztviselők számára továbbképzési kötelezettségük teljesítése során.

3. Az új rendszer lényege, hogy a továbbképzés a tisztviselő számára kötelező, a munkáltatónak és a tisztviselőnek közös tervezési kötelezettsége van, a munkáltató köteles biztosítani a tisztviselő számára a továbbképzési programok teljesítésének feltételeit (pénzügyi fedezetet és tanulásra fordított időt), a képzési kínálat és a képzések szervezése, lebonyolítása pedig országosan egységes szakmai, módszertani és minőségi követelményeknek kell, hogy megfeleljen. A közszolgálati tisztviselők - végzettségüktől és attól függően, hogy rendelkeznek-e közigazgatási szakvizsgával - meghatározott számú tanulmányi pont teljesítésére kötelesek a négy éves továbbképzési időszakokban.

4. A közszolgálati tisztviselők képzései alapvetően három oktatás-módszertani típusba sorolhatók: vannak köztük jelenléti képzések, e-tananyagok, valamint a két oktatási módszert ötvöző továbbképzések. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem e-tananyagai a Pro Bono honlapon keresztül érhetők el. A figyelemfelkeltő formában feldolgozott tananyagok fogalomtárral, önellenőrző kérdésekkel, a megértést könnyebbé tevő ábrákkal és animációkkal, illetve az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását segítő feladatokkal támogatják a felkészülést. Jelenléti képzéseink számos oktatás-módszertani, szervezési formát alkalmaznak. Megtalálhatóak köztük a frontális, nagy létszámú, konferencia jellegű előadások éppúgy, mint az esettanulmányok feldolgozására, résztvevői kérdésekre épülő 15-20 fős konzultációk vagy a kiscsoportos, gyakorlatban kiválóan alkalmazható tudást nyújtó, élményszerű tréningprogramok.

5. A továbbképzéseknek három fő típusa van:

- Közszolgálati továbbképzési program: általános közigazgatási ismeretek megszerzésére irányuló továbbképzések. Szintén a közszolgálati továbbképzési kötelezettség teljesítésénél vehető figyelembe a közigazgatási szakvizsga. Ezeket a programokat kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetem valósítja meg.

- Szakmai továbbképzési program: a közigazgatási szerveknél betöltött munkakörhöz kapcsolódó szakmai és kompetenciafejlesztő képzés.

- Vezetőképzési program: a közszolgálatban tevékenykedő vezetők utánpótlás képzését, rendszeres továbbképzését és magas szintű kiválósági képzését szolgáló továbbképzési program, amelyet szintén kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetem valósít meg.[2]

Tanulás-e?

1. A továbbképzési rendszer fentiek szerint ismertetett reformja egyaránt mennyiségi és minőségi kihívás elé állította a tervezőket. Hogyan lehet évente százezres nagyságrendű képzési létszámot beiskolázni, képezni, vizsgáztatni, és mindezt évenként megújuló kínálattal frissen tartani? A megoldást a teljes szervezési, adminisztrációs és részben a tanulási folyamat információtechnológiai alapokra helyezése jelenthette csak, amely a képzések minősítésétől, egyéni és munkáltatói tervezésén

- 23/24 -

keresztül az elszámolási rendszerig, monitoring eljárásokig, valamint a kurzusokra történő jelentkezéstől a tanulási folyamaton keresztül a számonkérésig és a tanúsítványok kiállításáig tart. Ennek a komplex informatikai megoldásnak ad otthont a 2014. évre kifejlesztett Pro Bono online felület (probono.uni-nke.hu).

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére