A "digitális forradalom" - felölelve a kommunikáció digitalizációját, annak globális csatornákon keresztül történő terjesztését és az erre irányuló szolgáltatásokat - társadalmi és egyéni életünk valósága, amely a vállalatok gazdasági tevékenységét és a demokrácia működését is érinti. Miközben megszámlálhatatlan új lehetőséget teremtett számunkra, a következményei vegyesek, sőt akár veszélyesek is lehetnek. Gondolhatunk például azokra a lehetőségekre, amelyeket a digitalizáció nyújt akár a magán-, akár az állami titkos információgyűjtés számára. Ez az írás az utóbbival kapcsolatos kérdésekkel kíván foglalkozni. A telekommunikáció szabadságával való összeütközés, mint pl. a telefonhívások ellenőrzése, kezdettől fogva jelen van. Ez az összeütközés azonban nem feltétlenül jelent jogellenességet, hiszen olyan jogszerű célokat is szolgálhat, mint a bűncselekmények, köztük a bűnszervezetek vagy terroristák által elkövetett bűntettek üldözése. Egy demokráciában ugyanakkor elvárjuk, hogy az állam a jogállamiságot tiszteletben tartva lássa el feladatait. A szabadságjogok korlátozására csak szűken meghatározott feltételek között kerülhet sor.
A jogállamisággal és a demokratikus alapelvekkel való összhang azonban nem magától értetődő. Az utóbbi időben ez különösen Edward Snowden kiszivárogtatásai nyomán vált riasztóan egyértelművé,[1] ami legalább a világ egy részén hozzájárult ahhoz, hogy a korábbiakhoz képest másként tekintsünk a kockázatokra. Diskurzus alakult ki arról, hogy milyen jogi követelményeket kell támasztanunk a szabadságjogok állami korlátozásával szemben. Ez nemcsak a nemzeti jogokat, különösen pedig az alkotmányjogot érinti, hanem az Emberi Jogok Európai Egyezményét, az Európai Unió Alapjogi Chartáját és a nemzetközi közjogot is.
A jelen kötet ünnepeltjével, Paczolay Péterrel a Velencei Bizottság összejövetelein folytatott eszmecseréimből tudom, hogy ezek a kérdések őt is foglalkoztatják. Ez nemcsak a politikai gondolkodás iránti elkötelezettségéből és az alkotmányjog iránti általános érdeklődéséből tudható, hanem abból is, hogy közvetlenül is hallatta a hangját a témában: a magyar Alkotmánybíróság elnökeként különvéleményben állt ki abbéli meggyőződése mellett, hogy a jogállamiságból következően a titkos információgyűjtést a független bíróságnak kell engedélyeznie, az igazságügyi miniszter jóváhagyása nem elegendő.[2] A titkos információgyűjtéssel kapcsolatos kérdések alapvető jelentőségűek a számára, mivel közvetlenül érintik a jogállamiság és a szabadság védelmét. Nem lepne meg, ha a témába vágó gondolataim újabb eszmecserére sarkallnák majd őt is, noha a nemzeti jogokat érintő körben én az általam legjobban ismert német joggal foglalkozom majd.[3]
Az Edward Snowden által felfedett megszámlálhatatlan titkos dokumentumból - különösen a PRISM és a Tempora programokból - kiderült, hogy az amerikai és az angol titkosszolgálatok évek óta oly módon és olyan mértékben ellenőrzik az információs és kommunikációs csatornákon folyó adatforgalmat, amelyet legtöbben el sem tudtak képzelni. Ezt követően ha-
- 116/117 -
sonló francia, kanadai, kínai és orosz tevékenységekre derült fény. A német szövetségi titkosszolgálat (Bundesnachrichtendienst, BND) szintén aktív volt és maradt is e téren, és a rá vonatkozó törvény (Gesetz über den Bundesnachrichtendienst, BNDG) alapján jogosult a határokon átnyúló telekommunikációs forgalom ún. stratégiai megfigyelésére.[4] Látható azonban, hogy nem korlátozza magát csak erre.[5]
Az állampolgárokat érintő kockázatok hatványozódnak, ha állami szervek, úgymint a titkosszolgálatok, nemcsak akkor szereznek adatot, amikor sor kerül kommunikációra, hanem azokhoz az adatokhoz is hozzáférnek, törvényi jóváhagyással vagy anélkül, amelyek telekommunikációs cégektől vagy a terület más szereplőitől nyerhetők.[6] Az állampolgároknak tehát mind az állami szervekkel, mind a magáncégekkel szemben védelemre van szükségük.
Attól még, hogy külföldi szereplők - mint az Egyesült Államokban az NSA a "Patriot Act" és a "Foreign Intelligence Surveillance Act" alapján[7] - azt gondolják, hogy a saját nemzeti joguk felhatalmazza őket más államok cselekményeinek kifürkészésére, a német állami szerveknek azon kell dolgozniuk, hogy a német jog által garantált jogvédelmet biztosítsák az ilyen sérelmekkel szemben. Ezt ugyanakkor nehéz lesz elérni. Nyilvánvaló, hogy nemzetközi szerződések kidolgozására van szükség, ami ijesztő feladatnak tűnik. Az egyik fontos célkitűzésként a jogállamiságból fakadó mércék betartásáért kell dolgozni, amely mércékre az állampolgárok a külföldi szolgálatok túlkapásaival szemben is számíthatnak.
Mivel az infokommunikációban érintett legtöbb nagy cég központja az Egyesült Államokban van és nyilvánvalóan érdekeltek abban, hogy tevékenységüket az amerikai kormányzat és szabályozás világszerte megvédje, néhányan közülük kötelezettség nélkül is nyitottak az amerikai hatóságokkal való együttműködésre és más országok intézkedéseinek blokkolására.[8] Az Egyesült Államok világhatalmi politikai befolyása, valamint a meghatározó amerikai infokommunikációs cégek ereje kiegészítik egymást. Meg kell ugyanakkor említeni, hogy a hangulat változóban van Amerikában. Az FBI nemrég az Apple-t együttműködésre szorító bírósági végzésért folyamodott az okostelefonok feltörésével kapcsolatban.[9] Számos vállalat, köztük a Facebook (különös tekintettel a WhatsAppra)[10], támogatja az Apple elzárkózását az FBI-jal való együttműködéstől, csakúgy, mint az NSA korábbi igazgatója, Michael Hayden.[11] A konfliktus kimenetele egyelőre bizonytalan, jóllehet a kormányzat hajlandónak tűnik puhítani a nézetkülönbségen.[12]
Az újabb fejlemények ellenére, a korábban említett lehetséges veszélyek eredményeképpen, a biztonság kérdése és annak szabadsággal való kapcsolata új dimenziókkal bír a digitális korban. Ami a szabadság védelmének állami kötelezettségét illeti, olyan új feladatokkal állunk szemben, amelyek sikeres kezelése - a gyors technológiai változások, a veszélyforrások globalizációja és a szereplők anonimitásának tükrében - nehéz lesz. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a meglévő szabályozások felkészületlenek a túlkapások hatékony elhárítására. Még ha elméletileg lehetséges is az állami információgyűjtéssel szembeni jogi védelem, a gyakorlatban szinte elérhetetlen.
Amikor az emberek infokommunikációs rendszereket használnak - hogy például az interneten elérhető számos szolgáltatás előnyeivel éljenek -, akkor egy rendkívül összetett szabályozási rezsimbe lépnek be, amelyet sok tekintetben nem képesek befolyásolni. A felhasználók több ponton elvesztik önrendelkezésüket a technikai folyamatok és az általuk generált adatok kezelése fölött.[13] Amikor személyes vagy üzleti adatok hozzáférhetővé válnak állami szervek (vagy magánfelek) számára, a bíróság általi jogvédelem[14] feltételezi, hogy az ilyen túlkapások azonosíthatók és értékelhetők. Ez azonban az átláthatóság hiánya miatt gyakran nincs így. A felhasználók alapvetően nem ismerik a kommunikációjuk útját, az adataik rögzítésének fizi-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
