Az 1978. évi IV. törvény fiatalkorú elkövetőkre vonatkozó - büntetőjogászok által széles körben komoly kritikával illetett - rendelkezéseit 2013. július 1. napjával a 2012. évi C. törvény XI. fejezete váltotta fel, amely a hatályos szabályozásba egy jogalkalmazói körökben régóta szorgalmazott megközelítést ültetett át. Az új Büntető Törvénykönyv egyedülálló feltételrendszerével már a fiatalkorúak és a gyermekkorúak fogalmának meghatározásakor szakít azzal a korábbi gyakorlattal, amely kizárólag meghatározott életkorok betöltéséhez kötötte az elkövetők besorolását. Ezzel a megoldással ugyanakkor számos elméleti és gyakorlati problémát idézett elő, amelyre az ítélkezés a törvény hatálybalépése óta sem tudott általánosan elfogadott megoldást kimunkálni. A fentieken túl dogmatikailag is aggályosabbá vált a hatályos büntetőjog kiskorúakat érintő fogalomrendszere, akár nemzetközi viszonylatban, akár a magyar jogrendszer tükrében elemezzük.
A 2012. évi C. törvény szerint fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat nem.[1] Ezzel szemben a büntethetőséget kizáró okok között szerepel, hogy gyermekkor miatt nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be, kivéve a törvényben taxatíve felsorolt bűncselekmények elkövetőjét, ha a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.[2] A törvény ezzel a gyermekkor felső határát magasabbra tette, mint a fiatalkor alsó határát, bizonyítási kérdéssé téve valamennyi ügyben, hogy a tizenkettedik életévét betöltött, de tizennegyedik életévét be nem töltött elkövető melyik jogi kategóriába sorolható.
A dogmatikai probléma mibenléte akként határozható meg, hogy a jogrendszer különböző ágazataiban ugyanaz a személy egy adott időpontban nem minden esetben tekinthető "gyermeknek". A büntetőjogunk hatályos szabályozása összemossa a különféle fogalmi kategóriákat, eljárásjogi pozíciótól függően eltérő értékelési szempontokat tulajdonítva az életkornak. Ez az ellentmondás nemzetközi viszonylatban ott mutatkozik meg, hogy valamennyi fontosabb nemzetközi jogi dokumentum "gyermeknek" tekinti a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyeket. Nincs összhangban ugyanakkor a szabályozás a polgári joggal sem, hiszen a Ptk. a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyeket kiskorúként definiálja[3], a "gyermek" kifejezést pedig nem életkori, hanem rokoni viszonylatban értelmezi, így egyaránt használja a kiskorú gyermek és a nagykorú gyermek fogalmát. A Btk. ehhez képest sajátos terminológiát alakított ki azzal, hogy a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyeket további két kategóriára: fiatalkorúakra és gyermekkorúakra bontja, azonban ez kizárólag a terhelti oldalon jelenik meg, a felelősségre vonás szempontjából jelentős körülményre utal.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a Btk. egyes rendelkezései kifejezetten a Polgári Törvénykönyvre utalnak, így különösen a kiskorú fogalmának értelmezésénél, amely kifejezést ugyanolyan jelentéstartalommal használja mindkét törvény. A Btk. ugyanis nem határozza meg, hogy ki számít kiskorúnak, mégis ezt a - kizárólag a Ptk. által definiált - fogalmat használja számos különös részi tényállás, ahol a sértett személyére történik vele utalás, így például a kiskorú veszélyeztetése bűntette esetén[4]. Abból is látszik, hogy a Btk. a polgári jogi kiskorúságot veszi alapul ezeknél a tényállásoknál, hogy amennyiben jelentőséget tulajdonít annak, ha a Ptk. szabályai szerint a sértett házasságkötéssel nagykorúvá vált[5], a kiskorú kifejezést használja, egyéb esetben pedig "tizennyolcadik életévét be nem töltött személy" szerepel a tényállásban. A házasságkötéssel nagykorúságot szerzett sértett ugyanis hiába tizennyolc év alatti, a sérelmére nem valósítható meg - többek között - a kiskorú veszélyeztetésének bűntette. Más esetben a Btk. kifejezetten az életkorhoz köti a sértett büntetőjogi védelmét és a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek sérelmére elkövetett bűncselekményeket attól függetlenül rendeli súlyosabban büntetni, hogy azok kiskorúnak, vagy nagykorúnak minősülnek a polgári jog szabályai szerint. Így például a szexuális kényszerítés bűntettének minősített esete valósulhat meg a tizenhatodik életévét betöltött, de tizennyolc év alatti, házasságkötéssel nagykorúvá vált sértett sérelmére[6]. A terminológia esetenként a terhelti oldalon is a fentiek szerint nyer értelmezést: ugyanezzel a nagykorúvá vált személlyel szemben büntethetőséget kizáró okot szabályoz a törvény a vérfertőzés bűntette kapcsán, amennyiben felmenőjével szexuális cselekményt végez[7]. A fenti, életkorhoz kötött jogi kategóriák együttes elemzésével az a következtetés is levonható, hogy a pol-
- 209/210 -
gári jog szerinti, házasságkötéssel szerzett nagykorúságnak a bűncselekményt elkövető fiatalkorú terhelt szempontjából semmilyen jogi relevanciája nincs, az valamennyi esetben csak a sértetti oldalon vizsgálható.
A gyermekkorúság és fiatalkorúság jelenleg hatályos jogi kategóriái többféle elméleti megközelítéssel határolhatóak el. Egyes álláspontok szerint a bűnösség elemei közé került a belátási képesség az érintett elkövetők vonatkozásában, mások szerint a tizenkettedik életévüket betöltött gyermekkorúak vélelmezett belátási képességgel rendelkeznek a felsorolt bűncselekmények vonatkozásában, de ez a vélelem a bizonyítás során megdönthető.
A Kúria akként foglalt állást a 2/2013. (VII. 8.) BK véleményben, - amely egységes szerkezetben került közzétételre a 4/2007. BK véleménnyel - hogy főszabály szerint fiatalkorú az a személy, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét már betöltötte, míg kivételes esetekben az is, aki a tizenkettedik életévét betöltötte, egészen a tizennyolcadik életévig. A Kúria értelmezése azonban ellentétes a Btk.-val, amely a fiatalkorú fogalma alatt a tizenkettedik életévet rögzíti, mint alsó határt, így a törvényszövegből az vezethető le, hogy ez tekinthető főszabálynak. Dogmatikailag aggályos helyzetet eredményez az is, hogy a Btk. nem tartalmaz konkrét büntethetőséget kizáró okot - és így a büntetőeljárási törvény sem tartalmaz különálló megszüntetési okot - arra az esetre, ha a tizenkettedik életévét betöltött elkövetővel szemben azért kerül sor a büntetőeljárás megszüntetésére, mert nem rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással. Ilyen esetben kizárólag a terhelt gyermekkorúságára lehet hivatkozni[8], annak ellenére, hogy a helyes indok a belátási képesség hiánya lenne, hiszen a tizenkettedik életévét már betöltött terhelt a Btk. 105. §-a értelmében fiatalkorú és nem gyermekkorú.
Kónya István a Btk. kommentár szerkesztése keretében kifejtett véleményében akként foglalt állást, hogy a gyermekkor, mint büntethetőséget kizáró ok tartalma az a törvényi vélelem, hogy aki még nem töltötte be a tizennegyedik életévét, az nem rendelkezik a büntetőjog által megkívánt beszámítási képességgel, a gyermekkorúak büntetlensége a legtöbb bűncselekménynél feltétlen, azonban öt esetben a törvény e vélelmet megdönthetővé tette. Álláspontja szerint a jogalkotó nem a fiatalkorú fogalmát kívánta újraalkotni, hanem a gyermekkorúság, mint büntethetőségi akadály fogalmából kívánt elvonni egy adott bűncselekményi kört. Aggályosnak tartja emiatt a Btk. 105. §-ában foglalt meghatározást, amely általánosságban rögzíti, hogy a tizenkettedik életévének betöltésével a terhelt fiatalkorúnak tekintendő.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
