Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Kresák Zoltán: Energiatudatos városüzemeltetés Szendrőben (Jegyző, 2011/5., 53. o.)

Szendrő Város Önkormányzata az 1996-ban építette ki a városban a vezetékes földgáz rendszert és azon nyomban átállította intézményeit is a korszerű és kényelmes fűtési rendszerre. A korábbi vegyes tüzelésű kazánok, szenes- és olajkályhák sorsa a gáz főcsap akkori ünnepélyes megnyitásával az enyészetté vált.

A szénhidrogén alapú energiaforrások árának 2000-es évek elején kezdődő jelentős emelkedésével a városi önkormányzat ismételten kihívás elé került. A gázfűtésből adódó dologi költségek jelentős emelkedésével az intézmények finanszírozása már jelentős problémákat jelentett. A gázfűtés költsége Szendrő városa esetében éves szinten több tízmillió forint. Erre tekintettel a képviselő-testület 2011-2014. évi gazdasági programjában prioritásként határozta meg a környezettudatos városüzemeltetés fontosságát, illetve a megújuló energiaforrások használatának előtérbe helyezését. A közintézmények felújítása során már elsődleges szempont volt a hőszigetelő megoldások alkalmazása illetve a fűtési rendszer korszerűsítése. A hőszigetelt nyílászárók, a födém és homlokzati hőszigetelés valamennyi olyan közintézmény esetében megvalósult, ahol az építéshatósági szempontból alkalmazható volt.

A gazdasági program külön prioritását képviselte a megújuló energiaforrások alkalmazása a városüzemeltetés során. Ennek megvalósítása érdekében szakemberek bevonásával készült egy 300 oldalas megvalósíthatósági tanulmány és egy részletekbe menő épületenergetikai felmérés (audit), amelyre alapozva 3 nyertes pályázat keretében egy működő biomassza felhasználásra épülő energetikai rendszert kívánunk létrehozni.

Szendrő és környéke a régió erdőben egyik leggazdagabb területe. Természeti adottságait a tengerszint fölötti 200 méteres magasság, a folyó hordaléktalaja és a középhegység mészkőtalapzata együttesen határozzák meg. Ezek a földrajzi adottságok különösen alkalmassá teszik az erdőgazdálkodásra és fakitermelésre. A térségben történelmi hagyományai vannak a fakitermelésnek, erdőgazdálkodásnak.

Szendrő Város Önkormányzata komplex programjával azoknak a munkanélküli embereknek kíván munkahelyet teremteni, akik szakképzetlenek és érdeklődnek a természetben végezhető fizikai munka iránt. Ők önerejükből nem tudják tanulmányaikat finanszírozni, de TÁMOP projektek keretében megszerezhető szakképesítés nagy előnyt jelent számukra a munkaerőpiacon. A képzési programokba 80 fő kerül bevonásra.

Programunk hosszútávú célja, hogy a városban olyan, a földrajzi adottságokhoz és hagyományokhoz alkalmazkodó környezetgazdálkodási és városüzemeltetési rendszer jöjjön létre, mely lehetőséget biztosít a szakképzetlen munkaerő hosszútávú és fenntartható foglalkoztatásához biomassza alapanyag termelése kapcsán.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére