A magyar gazdasági jog az elmúlt két évtizedben döntő változásokon ment keresztül:
a) A "gulyáskommunizmus" gazdasági jogától az 1990-es évek végére eljutottunk a modern piacgazdaság jogához. Az intézményrendszer szintjén elmondhatjuk, hogy Magyarországon a rendszerváltozás, a transzformáció a gazdasági jog terén befejeződött, a piacgazdaság alapvető hordozó törvényei megszülettek. Egy alapvetően államigazgatási állam után valóságos gazdasági jogállamot kellett teremtenünk, és ez alapvetően sikerült is. Ez a gazdasági jogállam - főleg ha nem a törvények absztrakt szintjét, hanem a gyakorlatot nézzük - még egy kicsit deficites, kicsit defektes, nem elég hatékony, de létezik. Már nem posztkommunista jogrendszer, már nem vadkapitalista jogrendszer, bár még kísért a múlt. A transzformáció azonban alapvetően sikerült.
b) Magyarország 2004-ben az Európai Unió tagállamává vált. A magyar gazdasági jog mellé - fölé megjelent az európai gazdasági jog, a magyar jogfejlődés a jövőben intézményesen is az európai jogfejlődéshez fog kapcsolódni. Úgy gondolom az is megállapítható, hogy a gazdasági jog terén elég gyorsan felzárkóztunk az európai élmezőnyhöz.
c) A korábbiakhoz képest a gazdaságban felértékelődött a jogászi hivatás, a jogászi tevékenység elitszakmává vált, tömeges a jogászképzés, új hivatásrendek jöttek létre a gazdasági átalakuláshoz kötődve (kereskedelmi ügyvéd, közjegyző, cégbíró, mediátor), kialakult a döntéselőkészítő menedzserjogászi funkció stb. A jogász ma már nem kvázi nyelv- és irodalomtanár egy vállalatnál, nem is paragrafusokkal bűvészkedő fiskális, vagy fegyelmi eljárásokat bonyolító szankcionálási segéd, esetleg a kodifi-
- 235/236 -
káció során "úri szabó", politikai elképzelések egyszerű jogra fordítója. Kialakult a konfliktusfeloldó, kiegyensúlyozó, stabilizáló, integratív, legitimáló, de egyben a társadalmat alakító pozitív jogászi funkció is. Valódi értelmiségivé válunk újra, mint ahogy száz évvel ezelőtt elődeink még azok voltak.
A jogállami működéssel együtt járó felértékelődés ugyanakkor árnyoldalait is kezdi mutatni. A magyar gazdasági jog - hasonlóan jó néhány más európai joghoz - nehezen alkalmazkodik a globalizációhoz, a turbókapitalizmushoz, illetve az információs forradalom behatolásához, amely egyben a kontinentális német jogcsaládhoz tartozó magyar jog számára a tőle idegen angol-amerikai esetjogi szemlélet meglehetősen gyors terjedését is jelenti. A viharos technikai fejlődés gyakran deformálja a magatartásszabályozáshoz szokott jogrendszerünket, a társadalmi viszonyok túlzott eljogiasodásához, túlszabályozáshoz, "törvény-, illetve rendeletgyár" működtetéséhez vezet. (Valóra válik Grossmidt Béni híres mondása: a Gellérthegyről letekintve csak jogalanyokat és jogtárgyakat látunk.) Emellett a rendszerváltozás viharos első éveiben még abban reménykedtünk, hogy a politika fokozatosan háttérbe szorul a magántulajdonon és piaci versenyen alapuló polgári piacgazdaságunkban (hiszen az intézményes privatizációt 10 év alatt, lényegében 1998-ra sikerült befejezni), sajnos ebben az 1998 után kiéleződött politikai ellentétek folytán csalódnunk kellett. Gazdasági jogunk egyes elemei túlpolitizáltak, változatlanul folyik "salátatörvényekkel", túldimenzionált állami beavatkozást megvalósító jogszabályszörnyekkel a gazdasági jog logikájának politikai túlordítása, sőt megerőszakolása. Egyes jogász szakmák felhígultak, a jogász túlképzés deformál, a jogtudat zavaros. Rengeteg a joggal való visszaélés, a jog kijátszására törekvés, alacsony a gazdasági joggyakorlat erkölcsi színvonala.
Mindez indokolttá teszi egy új kormányzati periódus kezdetén - kissé felülemelkedve a napi konkrét jogalkotási és jogalkalmazási problémákon, néhány éves jogalkotási munkaterveken -, hogy elgondolkodjunk a magyar gazdasági jog jövőjén. Van-e egyáltalán elképzelésünk arról, hogy milyen lesz a magyar gazdasági jog egy-két évtized múlva? Van-e stratégiánk a következő évtizedek jogfejlődésére nézve? Vagy esetleg csak sodródunk az igazgatási munkatervek alapján folyó európai jogharmonizáció keretében, illetve rángatózunk napi politikai kívánalmak örvényében? Tudunk-e valamifajta - a jog immanens és öntörvényű sajátosságainak megfelelő - hosszú távú programot állítani a magyar gazdasági jog (jogalkotás-jogalkalmazás-jogelmélet) elé? Hogyan tudjuk az EU nemzetközi jellegű gazdasági jogi stratégiáját (ld. a 2050-ig szóló "fenntartható fejlő-
- 236/237 -
dés" programját) részben alkotó módon adaptálni, részben kiegészíteni egy magyar adottságokhoz igazodó nemzeti jogfejlesztési stratégiával? Persze mondható, hogy a jövő egyszerűen nem látható előre - 20 évvel ezelőtt még a Varsói Szerződés és a KGST, most a NATO és az Európai Unió tagjai vagyunk. Ennek ellenére szerintem meg kellene próbálni valamifajta víziót, jövőképet kialakítani a gazdasági jog területén is.
Stratégia nem alakítható ki a múlt értékeinek beépítése nélkül. Közhellyel élve: a jog története él a jelenben és egyik meghatározója a jövő jogának.
Alaptézisem, hogy - szemben az alapvető változásokat átélő magyar közjoggal - a magyar gazdasági jog az elmúlt, mintegy 150 évben alapvetően evolutív módon fejlődött. (A kiindulópontot az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyv körül határoznám meg.) Ez talán meglepő kijelentés, hiszen a modern magyar gazdasági jog az egységes oszták-magyar perszonál-, illetve reálunió XIX. századbeli gazdasági fejlődésén alapult, ezt követően az I. világháború után átment a trianoni "megkisebbedés" traumáján, majd a II. világháború után a szovjet hadsereg importálta hozzánk a társadalmi tulajdon, a tervgazdálkodás és az állami vállalatok dominálásán, illetve a tradicionális orosz jogi nihilizmuson alapuló szocialista gazdasági jogrendszert. Végül 1990-ben egy újabb alapvető változás történt, Magyarországon: ismét kialakult a magántulajdon dominálásán és a piaci versenyen alapuló polgári piacgazdaság, de már egy modernizált - és rohamosan átalakuló - világban.
A szocialista rendszer bevezetése persze revolúciót jelentett a politikai-társadalmi-gazdasági életben, hiszen egypártrendszerű diktatúrát, igazgatási pártállamot, piacgazdaság helyett tervgazdálkodást, a magántulajdon megsemmisítését és a társadalmi tulajdon közhatalmi eszközökkel való kialakítását jelentette. Ugyanakkor a szovjet gazdasági jogelmélet 1936 (azaz a korábbi gazdasági jogi irányzatokkal való leszámolás) után a XIX. században kialakult német dogmatikát felhasználva alakította ki a szocialista jogintézményeket, pl. az állami tulajdont összekötve a vállalatok dologi jogiasított operatív igazgatási jogával és jogi személységével, a tervlebontást pedig a piaci szerződések felépítését Patyomkin faluként
- 237/238 -
leképező tervszerződésekkel (Venediktov, Bratusz, Genkin). Mindez lehetővé tette, hogy Magyarországon az államosítás befejezése után még a Rákosi-rendszerben sem helyezték hatályon kívül (mint a legtöbb szocialista országban) a Kereskedelmi Törvénykönyvet, hogy az 1956-ot követő megtorlások idején alkotott 1959-es Polgári Törvénykönyv Eörsi Gyula és Világhy Miklós vezetésével az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat számos elemét hasznosította. Természetesen ez utóbbinak nem csináltak propagandát, sőt a szocialista ideológiai burok elfedte, leplezte a jogdogmatikai folyamatosságot. Az evolúciót bizonyító következő elem, hogy ez a "szocialista" 1959-es Polgári Törvénykönyv - természetesen számos módosítással - 1990 után a rendszerváltozás után kialakuló polgári piacgazdaság szolgálatára is alkalmas volt, és ha megvizsgáljuk a készülő új Polgári Törvénykönyv 2002-ben társadalmi-szakmai vitára bocsátott koncepcióját, úgy láthatjuk, hogy nagy valószínűséggel a folyamatosság az új Ptk.-ban is számos területen meg fog nyilvánulni.
A rendszerváltozás előtti és utáni magyar gazdasági jog stíluselemekben való alapvető folytonosságában igen jelentős elem volt az 1968-as gazdasági reform, a 60-as évektől kezdve fokozatosan konszolidálódott Kádár-rendszer gulyáskommunizmusa és soft diktatúrája, amely a gazdaságban egyre jobban félpiacgazdaságra és egyúttal pszeudo gazdasági jogállamiságra vezetett. A pszeudo gazdasági jogállamiságon azt értem, hogy
a) az alapvető gazdasági területek, a vállalatok, szövetkezet jogállása, a gazdasági szakigazgatás egyes területei (építésügy, vízügy, energia stb.) törvényi szabályozást kapnak a 60-as, 70-es években (ez a Szovjetunióra és a legtöbb szocialista országra egyáltalán nem volt jellemző);
b) a gazdaság alanyai, a vállaltok-szövetkezetek bizonyos mértékben törvényesen védett jogosultságokhoz jutnak az államigazgatással szemben (pl. eszközátcsoportosítási tilalom), társulhatnak, leányvállalatokat hozhatnak létre, piaci mechanizmusok alakulnak ki a társadalmi tulajdon bázisán. Ez az ún. szocialista piacgazdaság, mint valamifajta harmadik út elmélete a lengyel W. Brusnál, avagy a cseh O. Siknél - a magyar gazdaság messze jutott ezen az úton, ezért tekintik ezt bizonyos mértékben példának ma is Kínában vagy Vietnamban. A szövetkezeteknek államtól való önállósága már a 70-es évek elejére kialakul (1971. évi szövetkezeti törvény), az 1977-es állami vállalati törvény 1984-es módosításával az állami vállalatok többsége - közeledve a jugoszláv önigazgatáshoz - önkormányzó vállalattá válik (a vállalat igazgatóját a vállalati tanács-közgyűlés nevezi ki), az egységes és oszthatatlan állami tulajdon alkotmányos deklarálása ellenére a gazdasági jogban ténylegesen vállalati öntulajdonlás alakul ki;
- 238/239 -
c) a kisiparban-kiskereskedelemben korán megjelenik a kisvállalkozás lehetősége (háztáji gazdaság, szerződéses üzemeltetés, szakcsoport, kisszövetkezet, gmk stb.). 1980 körül már egy magyar kisiparosnak, avagy egy gazdasági munkaközösségnek 30 munkavállalója (tagja) lehetett, ami a Szovjetunióban, vagy más szocialista országokban még a 80-as évek végén is elképzelhetetlen lett volna. Nálunk tehát a magánvállalkozás jogi lehetősége ténylegesen eljutott a középvállalati határig, miközben persze erről a hivatalos ideológia hallgatott;
d) az 1977-es Ptk. reformmal megszűntek a tervszerződések, a gazdasági szerződések piaci alapra kerültek, a versenyjog csírái is kialakultak. Az 1970-es évek elején megszüntetik az államigazgatási döntőbizottságokat, és a vállalati jogviták is polgári bíróságok elé kerültek, éppúgy, mint az állampolgári jogviták. Az 1980-as évekre a törvényesség viszonylag általánossá vált a gazdasági életben, ezért a szocialista rendszer végén korlátozott mértékben már akár kvázi gazdasági alkotmányosságról is beszélhetünk. A pártállamiság természetesen a gazdasági jogban is megnyilvánult, de a pártnormák nem a jog felett, illetve a jog áttörésén keresztül érvényesültek, hanem a pártakarat a jogon keresztül (pl. a törvények esetleges módosításával) érvényesült.
A pártállamiság gazdasági életben való viszonylagos visszaszorulása, a gazdasági alkotmányosság egyes elemeinek megjelenése következtében Magyarországon a rendszerváltozás után a piacgazdaságot és a gazdasági jogállamiságot-törvényességet nem kellett lényegében a nulláról kiépíteni mint pl. a Szovjetunió utódállamaiban, függetlenül attól, hogy persze a Kádár-rendszer is diktatórikus államigazgatási állam volt. A késői Kádár-rendszerben a kispolgári-nyárspolgári magatartásformák, a piaci intézmények - a szocialista ideológia által benyomva (pl. tőzsde nyilván nem volt) - a lakosság többsége előtt ismertek, egyes társadalmi csoportok által begyakoroltak voltak (kisipar-kiskereskedelem-háztáji mezőgazdaság). Az ország külkereskedelmi szempontból lényegében a 70-es évek elejétől nyitott volt, a 80-as évekre kialakult egy olyan vállalatvezetői réteg, amely ismerte a nyugati menedzsment-technikákat. (Magyarországon 1972 óta legalizált joint venture folyt multinacionális nagyvállalatokkal.) A gazdaságban a 70-es évek végére létrejöttek a különböző szövetkezeti, munkaadói-munkavállalói érdekképviseletek, a gazdaságirányítás és a vállalatvezetés beletanult a Magyarországon először a 70-es években Bihari Mihály
- 239/240 -
által megideologizált érdekegyeztetésbe. Mint Hankiss Elemér a rendszerváltozás előtt írt "Diagnózisaiból" kitűnik, a 80-as évek során már tipikussá váltak a párt és állami "káderek", illetve a meggazdagodó kisvállalkozók közti társadalmi-gazdasági kapcsolatok is.
Mindez törvényszerűen kihatott a gazdasági jogra, amelyben a 80-as évek közepére egyre hangsúlyozottabbá váltak a piacgazdasági kereskedelmi jogi intézmények. És amikor ennek nemzetközi feltételei megérettek, az 1988. október 5-én elfogadott gazdasági társaságokról szóló törvénnyel (illetve a hozzá kapcsolódó 1988-90 között alkotott adótörvényekkel, egyéni vállalkozásról szóló törvénnyel, átalakulási törvénnyel, külföldiek befektetéseiről szóló törvénnyel, illetve az értékpapír- és tőzsdetörvénnyel) irreverzibilis változások következtek be a magyar gazdaságban. Ez az 1988-1990 közötti törvénycsomag a szocialista társadalmi tulajdont gyakorlatilag lerontva, a szocialista alkotmányt megkerülve ténylegesen polgári piacgazdaságot teremtett. (Az 1988-as társasági törvény szerint magyar állampolgár bármennyi egyszemélyes kft.-t létrehozhatott és mindegyikben 500 munkavállalót is foglalkoztathatott.) Ez viszont azt jelentette, hogy a gazdasági rendszerváltozás mintegy két évvel megelőzte a politikai rendszerváltozást Magyarországon, és ez jelentős előnyt hozott szomszédainkkal szemben.
Ez az 1980-as évek végén szerzett előny lehetővé tette, hogy
a) a polgári piacgazdasági alaptörvényei Magyarországon lényegében 1995-ig megszülessenek. A már említett korai 1988-90-es szakaszt az ún. Kupa-program alapján 1991-1994 között egy jelentős újabb törvényhozási hullám követte (1990: versenytörvény, 1991: számviteli törvény, csődtörvény, banktörvények, 1992: államháztartási törvény, privatizációs és állami vagyonkezelési törvények, Munka Törvénykönyve, szövetkezeti törvény stb.). Az alapvető piacgazdasági ún. hordozótörvények megalkotása Magyarországon 1994-1995-re lezárult, míg a legtöbb volt szocialista országban ez az ezredfordulóig elhúzódott.
b) az állami vállalatok gazdasági társasággá való átalakulása 1994-re végbemenjen, majd az 1995. évi XXXIX. törvény, azaz a privatizációs törvény alapján lebonyolódott és lényegében 1998-ra befejeződött a tömeges privatizáció, mégpedig alapvetően piaci eszközökkel, nem pedig népi részvények útján. Kialakult Magyarországon a magántulajdon kb. 85%-os többsége a nemzeti vagyonban és ezzel az Európai Unióban szokásos tulajdonszerkezet. (Magyarországon jelenleg kevesebb az állami vállalat, mint Ausztriában.) Ez a privatizációs folyamat rendkívül sok ellentmondással, veszteséggel és visszaéléssel járt (bár nemzetközi összehasonlításban jóval kevesebbel, mint szomszédainknál), de a magántulajdon jogi rendje ezzel lét-
- 240/241 -
rejött. Ma már legfeljebb azon lehet a politikai irányzatoknak vitatkoznia, hogy tovább privatizálva kb. 5%-ra csökkentsük a tartósan állami tulajdonú vállalkozói vagyont a nemzeti vagyonban, mint ahogy ez az arány lényegében a skandináv államokban, Németországban vagy Svájcban fennáll (ún. liberális irányzat), avagy a francia-olasz-osztrák megoldást választva fenntartsunk egy 10%-nál valamivel nagyobb állami szektort (ún. keresztényszocialista, illetve szociáldemokrata megoldás). Mindkét esetben azonban bőven belül vagyunk az ún. polgári minimumon, polgári tulajdonszerkezetek között választhatunk tehát.
c) Ténykérdés, hogy Magyarország a gazdasági jogrendszer kiépítése terén a szomszéd volt szocialista országokhoz képest 2000-ig mintegy 5-10 éves előnyhöz jutott. Ennek következtében lehetővé vált, hogy a Kelet-Európába irányuló tőkeexport többsége Magyarországra kerüljön, továbbá ez a jogrendszer (pl. a magyar társasági törvény, mint exportcikk) megkönnyíti a magyar gazdasági behatolást a szomszédos országokba, elősegítve a KGST összeomlásával elveszített keleti piacaink részleges visszaszerzését (a magyar társasági, illetve versenyjog sokáig etalon volt szomszédaink számára). Nem vitásan ez a versenyelőny napjainkra több országgal szemben lényegében elfogyott (pl. Csehország, de pl. a volt szovjet utódállamokkal vagy a balkáni országok többségével szemben még ma is fennáll), de ez magától értetődő folyamat és nem érinti a korábban szerzett előnyöket.
d) Az is megállapítható, hogy gazdasági jogunkban a jogfejlődést a rendszerváltozás utáni 15 évben is folyamatosság jellemezte - függetlenül a politikai retorikától, illetve a ciklikusan és mellékesen jelentkező ellentendenciáktól. A négyévenként változó politikai színezetű kormányokon áthúzódó evolúció szerintem még a politikától erősen befolyásolt privatizációs jogban is megfigyelhető a törvények szintjén. Egyértelmű, hogy a Németh-, az Antall-, a Horn-, az Orbán- és a Medgyessy-Gyurcsány-kormány gazdasági jogpolitikája alapvető elemeiben nem különbözött egymástól, bár részelemekben vannak különbségek, mint pl. a szövetkezet jogintézményének értékelésében (ld. az 1992-es, a 2000-es, illetve a 2006-os szövetkezeti törvény elvi eltéréseit). Mindegyik kormány tartózkodott azonban eddig a korábbi jogintézményekkel való radikális szakítástól.
A magyar gazdasági jogra tehát az evolúció és nem a revolúció volt a jellemző a rendszerváltozás során, illetve ezt követően is. Éppen ellentétes a helyzet, mint a közjogban, hiszen a közjogunkban az elmúlt 150 évet a kibékíthetetlen ellentmondások és az éles szembenállások jellemzik - a Szent Korona tanra alapozó történelmi magyar Alkotmány, a rákosista-sztáli-
- 241/242 -
nista 1949-es Alkotmány, végül az 1989 utáni országgyűlési-alkotmánybírósági (ún. láthatatlan alkotmány) eszközökkel közös műként kialakuló parlamentáris többpártrendszerű polgári demokrácia között nincs folyamatosság. Ugyanakkor természetesen az alapvetően evolúciós jelleg megállapítása a gazdasági civiljogban nem érinti azt, hogy a magyar gazdasági jogban a rendszerváltozás után igen radikális változások is történtek, ld. pl. a tulajdonformákra tekintet nélküli egységes dologi jogi szabályozást, illetve a hitelbiztosítékok (piaci zálogjog), vagy a tőkepiac jogának kialakulását, avagy a kartell, illetve a konszernjog, a vállalatfelvásárlási vagy a csődjog (fizetésképtelenségi jog) létrejöttét stb. Az is hozzátehető, hogy a gazdasági jog evolutív fejlődésének hátrányos oldalai is vannak, pl. hajlam a kiskapuk keresésére, a jog kijátszására stb.
Miután a piacgazdasági rendszer alapjait leraktuk, lényegében a magyar gazdasági jog rövid távú feladatai a következő kormányzati periódusban az alábbiak szerint határozhatók meg.
A már létrehozott alapvető piacgazdasági törvények körében alapvetően két feladat volt, illetve részben lesz a jövőben is:
a) A pusztán elméleti alapon hozott törvények gyakorlati verifikálása, szembesítése a gyakorlati tapasztalatokkal, a tapasztalatlanságból és a túl gyors jogalkotásból származó szerkesztési-technikai hibák kiküszöbölése (pl. a tőkepiaci vagy banktörvényeknél),
b) az alapvető gazdasági törvények összehangolása, mivel a jogalkotási hajrá folytán sok a törvénykollízió, a szemléleti eltérés (pl. a társasági törvény és a számviteli vagy az adótörvény között, vagy a társasági konszernjog és a versenyjogi konszernjog között, illetve a tőkepiaci értékpapírjog és a Ptk., illetve a Gt. értékpapírjoga között stb.).
A gazdasági alaptörvények módosítása - a következőkben tárgyalandó európai jogharmonizációval összekötve - az eddig jól bevált gyakorlat szerint lényegében 6-8 évenként történő intézményes felülvizsgálat keretében történik. Pl. a társasági és a cégtörvény esetében 1988-1989 után erre 1997-ben került először sor, majd 2005-2006-ban történt az új Gt. és Ctv. elfogadása. A versenytörvénynél 1990, 1996 és 2000 és 2005 tekintendő a
- 242/243 -
főbb állomásoknak. Az értékpapírjog 1990-ben, 1996-ban, végül 2001-ben került átfogó újrakodifikálásra, a banktörvényeknél is megfigyelhető ilyen periodizáció. A következő feladat ezen alaptörvények és az anyajogági jellegű Polgári Törvénykönyv. összehangolásának megteremtése lesz az új Ptk. megalkotásának folyamatában lényegében 2009-ig.
Az alapvető piacgazdasági törvényeknek kiegészítése gazdasági területekre (ágazatokra), infrastruktúrájára vonatkozó szaktörvényekkel, illetve ezen törvények állandósult karbantartása, azaz a gazdasági jog épületének teljes "elrendezése". Ezen ún. másodlagos gazdasági törvények közé tartoznak:
a) a gazdasági szakágazati törvények, pl. a vasúttörvény, energiatörvény, postatörvény, hírközlési törvény, építési törvény, vízügyi törvény, halászati és vadászati törvény stb.,
b) a gazdasági fejlődés alaptendenciája folytán egyre fontosabbá váló szellemi tulajdonra vonatkozó törvények, azaz a szerzői jogi (beleértve a computerjogot), a találmányi és védjegyjogi törvények modernizálása. Tágabb értelemben e körbe vonhatók a médiajog és az információs társadalommal kapcsolatos törvények (elektronikus aláírás, elektronikus kereskedelem), valamint a reklámtörvények is,
c) a gazdaság általános "infrastruktúrájával" kapcsolatos törvények, mint pl. a környezetvédelmi törvény, szociális törvény, fogyasztóvédelmi törvények, adatvédelem stb.,
d) a gazdasági jog ún. személyi és tárgyi infrastruktúrával kapcsolatos törvények, pl. cégeljárási törvény, ingatlan-nyilvántartási jog, választottbírósági törvény, közjegyzői és végrehajtói törvény, könyvvizsgálói törvény stb.
Ez az ún. "másodlagos" gazdasági jogalkotás voltaképp már a 90-es évek elején megindult, megalkotásuk az alapvető piacgazdasági törvények kodifikációjának befejezése után 1994-1996 körül gyorsult fel. Az e tárgyú törvények tömeges meghozatala kb. 2000-ig tartott. Ez a folyamat is lassan lezárul, egyre kevesebb szakjogi törvény hiányzik már, lassul a másodlagos jogalkotás tempója is. Tulajdonképp ezeknél a "másodlagos" gazdasági törvényeknél is a technikai fejlődést realizáló folyamatos karbantartás-modernizálás válik alapfeladattá a következő években.
A jogszabály-felülvizsgálatnak azonban egyértelműen a szolgáltató állam szemléletmódja keretében vállalkozóbarát módon kell történnie. Segítenünk kell jogi eszközökkel is a vállalkozásokat, mert enélkül nincs gazdasági fejlődés, de a középosztályosodási folyamat is elakad. Természetesen kellenek korlátok, tilalmak, be kell tartatnunk a tisztességes gazdálkodás szabályait, a szabályszegéseket szankcionálni is kell, de a vállalkozókat nem lehet potenciális bűnözőkként kezelni, a gazdasági jogot "elbüntető-
- 243/244 -
jogiasítani", mint ahogy egy ilyen tendencia versenyjogunkban sajnos már észlelhető. A versenyhivatalnak eszközök kellenek a kartellek leleplezéséhez, de ha pl. két társaság fuzionálni akar, és több milliós illetékkel felszerelt kérelmében ehhez engedélyt kér a Versenyhivataltól, akkor vele szemben nem "vizsgálatot" kell indítani, hanem udvariasan megnézni, hogy az engedély törvényes feltételei fennállnak-e vagy sem, és ha igen, úgy eleget tenni a kérelemnek, ha nem, a kérelmet elutasítani. Nem véletlen, hogy a társasági törvényben sok a lex inperfecta (szankció nélküli norma) - a Gt. ugyanis a társulók tisztességes magatartásának védelméből indul ki. Nem szabad a vállalkozástól jogi eszközökkel elriasztani, csökkenteni kell a vállalkozók adminisztratív terheit, a vállalkozások jogi túlszabályozását.
Az európai uniós jogharmonizációs követelmények átvezetése gazdasági jogunkon lényegében a 90-es évektől fennálló alapvető feladat volt, és ezt a gyakorlati tapasztalatok verifikálásával, illetve a gazdasági törvények összehangolásával összekötve kellett megtennünk. Ez viszonylag egyszerű feladat volt az előző pontban tárgyalt gazdasági alaptörvények (társasági, verseny stb.) esetében, hiszen ezek eleve az európai jogharmonizáció keretében keletkeztek - a magyar jog alapvető eurokonformitását e területen az Európai Bizottság országjelentései kivétel nélkül elismerték. E körben ezért a jövőben a magyar jogban lényegesebb változás csak akkor történik, ha az európai gazdasági jogban is szemléleti változásra kerül sor - ld. pl. az amerikai típusú befektetésvédelem beépítését, a take over típusú vállalatfelvásárlás európai kodifikálását, avagy a corporate governance egyes intézményeinek megjelenését az európai gazdasági jogban. Ez okozza azt, hogy a magyar társasági jog szilárd, viszont a konszernjog a külső hatások következtében állandóan változik stb.
Sokkal több EU-s jogharmonizációs elmaradás tapasztalható a gazdasági szaktörvényeknél. Ez részben jogi hibából, nevezetesen egyes tárcák jogalkotó részlegeinek gyengeségéből, illetve abból adódik, hogy az integrációt eddig irányító Külügyminisztérium, illetve az Igazságügyi Minisztérium eddig nem tudta kellően koordinálni ezt a sok tárcára-főhatóságra bomló jogharmonizációs tevékenységet. Az elmaradás alapvető oka azonban több területen szerintem nem jogi, a jogösszehangolás elmaradása csak a jéghegy csúcsa, mögötte igen gyakran technikai-gazdasági tényezők húzódnak meg. Pl. a legfejlettebb infrastrukturális technikák hiánya,
- 244/245 -
a hírközlés, avagy a környezetvédelem terén fennálló gazdasági-technikai elmaradásunk az alapoka az uniós irányelvek átvétele terén e körben észlelhető elmaradásunknak, agrárterületen pedig jelentős érdekellentétek feszülnek a jogharmonizációs hiányok mögött, tudniillik amennyire lehet, igyekszünk védeni agrárérdekeinket, ezt pedig az uniós irányelvek túl gyors átvétele gyengítené. De például beszélhetünk politikai okokról is. Ilyen pl. a médiatörvény módosításának állandósult elmaradása vagy az, hogy az Országgyűlés még mindig nem volt hajlandó az ún. aranyrészvény torz intézményét kivenni a privatizációs törvényből.
Itt jegyezhető meg - persze ez nem menti saját hibáinkat -, hogy a valós modern európai gazdasági jog átvételét gátolja a hihetetlen mértékű uniós túlszabályozás is (ld. pl. a 2. sz. Társasági Jogi Irányelvet, az ún. tőke-ellátottsági irányelvet), továbbá a brüsszeli bürokrácia túlzott igényei (pl. a jogi személyek büntetőjogi felelősségével kapcsolatban), amikor is még az Unióban el sem fogadott intézményeket igyekeztek a tagjelölt, illetve az új tagországokon átnyomni, mintegy kísérleti terepként hasznával ezeket. Az Unió sok esetben olyan szabályozásokat is "sugalmaz", amelyek alapcélja a korábbi, illetve legerősebb tagállamok piacszerzése nálunk, tanácsadó cégeik preferálása stb. (Sokszor nem irgalmas szamaritánusokkal állunk szemben.) Az Unió továbbá egyre jobban igyekszik konföderációból föderációvá válni - ld. az európai alkotmányozás irányvonalát. Ennek egyik alapvető eszköze a regionalizmus erősítése - nekünk is fel kell készülnünk a regionális gazdasági jogalkotásra, amely az országokon átlépő ún. eurorégiók esetében különösen bonyolult jogalkotási feladat lesz. A Prodi-féle 2001-es European Governance-ról szóló fehér könyv után egyre gyorsabban alakul ki az "európai közigazgatási tér", amely szükségképp meg fogja változtatni a nemzeti közigazgatást, ennek pedig jelentős következményei lesznek a gazdasági jog területén is.
Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az európai gazdasági jogi intézmények átvétele többségében nem negatív, hanem pozitív - fejleszti, modernizálja jogunkat, a jogharmonizáció tehát pusztán szakjogi szempontból is nemzeti érdek. Az e tárgyban elhangzó félelmekkel-aggályokkal szemben hangsúlyozni kell azt is, hogy uniós tagságunkból következően a szupranacionális európai jog kötelező közvetlen átvétele, illetve az uniós jogharmonizáló irányelvek sem teszik tönkre nemzeti jogi hagyományainkat. Az Unió ugyanis az alapító atyák, illetve a Római Szerződés liberalizmusából kiindulva csak az ún. big business-t harmonizálja, a nyilvános részvénytársaságok, a bankok, a tőzsdék stb. jogát. Az Unió nem kívánja érinteni az Unió tagállamainak nemzeti jogi tradícióit a mindennapi élet vagyonjogi kapcsolatainál, vagy a
- 245/246 -
kisvállalkozásoknál - pl. az Unió egyetlen társasági jogi irányelve sem vonatkozik a közkereseti és betéti társaságokra, és a kft.-re is csak egyetlen irányelv az irányadó. Módunk van tehát nemzeti jogi tradícióink fenntartására, ha elég tehetségesek vagyunk ehhez - így stréberségből, kényelemből, lustaságból nem szó szerint másoljuk le az európai irányelveket (pl. a nyilvánossági társasági irányelv nyilvánosan működő részvénytársaságok alapszabálya érvénytelenségére vonatkozó szabályát nem visszük át a kkt.-bt. társasági szerződésére is, mint ahogy a 90-es évek elején tettük), hanem az abban megnyilvánuló jogi koncepciót alkotóan, nemzeti jogunknak megfelelő eszközökkel valósítjuk meg. Tudniillik ahogy ezt Rabel mondotta volt: a célokat mindig a társadalmi fejlődés határozza meg, a megvalósítás jogi eszközei viszont a nemzeti jogi tradícióhoz igazodnak. Az európai jog egyébként sokszor még ahhoz is hozzásegíthet, hogy saját jogunkat következetesen alkalmazzuk. Pl. az Európai Bíróság Bosman-ítélete kellett ahhoz., hogy a magyar sportban is a Ptk. alapján érvénytelennek nyilvánítsák a lejárt sportszerződések után "járó" kiadatási pénzt stb.
Uniós belépésünket követően azonban már abból a felismerésből kell kiindulnunk: már tagállam vagyunk, már nem "kívülről" folytatunk puszta jogösszehasonlítást-jogharmonizációt. Valamennyi kormányzati szervünknek abban a szemléletmódban kell dolgoznia, hogy nemzeti érdekeink alapján befolyásolnunk kell az Uniós döntéseket, illetve jogalkotást, abban aktívan részt kell vennünk. Erre kormányzati szervezetrendszerünket alkalmassá kell tenni. Pl. a jogi személyekkel szembeni büntető intézkedésekről szóló törvényt (2001. évi CIV. törvény) nem lett volna szabad megalkotni, erre tudniillik semmilyen unós döntés nem kötelezett bennünket. Vagy uniós tervezetek alapján átvettük 1997-ben az egyszemélyes társaság korlátozását, ezt követően azonban ezt az Európai Parlament elutasította. A magyar törvényben viszont ekkor már benne volt a korlátozás (2006-ban szüntettük meg). Végül további hiba: ahelyett, hogy tőzsdei rt.-vé tettük volna a nyilvánosan működő részvénytársaságainkat, a Zrt.-Nyrt. bornírt megkülönböztetést alkalmaztuk, jelentős felesleges költséggel megkárosítva a magyar vállalatokat. Ha a nyilvános rt.-k Magyarországon is tőzsdei rt.-k lennének, nem kellene a felelős vállalatvezetés amerikai tendenciáját törvényi úton érvényesíteni, hanem elég lenne a tőzsdei önszabályozás, egy erkölcsi jellegű Corporate governance kódex, mint Németországban. Az uniós gazdasági jogi tevékenységnek is tudatos stratégiai koncepció jegyében kell folynia.
- 246/247 -
Az eddig ismertetettekből az következik, hogy a következő években egyfelől ténylegesen (tehát nemcsak szavakban) minőségi jogalkotásra kell rátérni a gazdasági jog terén, kijavítva az eddigi viharos, sodródó fejlődéssel szükségképp együtt járó technikai (szerkesztési-szövegezési) hiányosságokat. Ezt követően azonban az eddiginél jobban biztosítanunk kell a már kialakult gazdasági jogunk viszonylagos stabilitását. Vissza kell ezért utasítani gazdasági alaptörvényeink napi politikai indíttatású, lobbicsoportok változó erőviszonyaiból adódó állandósult kisebb, néhány szakaszos módosítgatásait. Főleg pénzügyi oldalról szokásos - elsősorban a költségvetési törvények és a zárszámadási törvények kapcsán -, de újabban már félévenként "egyes pénzügyi törvények módosítása" címén a gazdasági törvények jelentős körét érintő "salátatörvényeket" alkotni, harminc-negyven más törvénybe voluntarista módon belenyúlva. Ezek az alacsony nívójú "pénzügyi" törvények - mint ahogy ezt a költségvetési törvény kapcsán az Alkotmánybíróság végre nagyon helyesen megállapította - a jogbiztonságot, a jog integratív funkcióját veszélyeztetik és mint ilyenek az igazságügyi kormányzat oldaláról az eddiginél jóval határozottabban elutasítandók. A jogrendszer egységes és színvonalas alkotmányos garanciáit az új jogalkotási törvényben kellene az igazságügyi miniszter részére biztosítani. Ha pedig ezen kontroll tényleges megvalósítására az igazságügyi tárca a többi tárcával egyenrangú helyzeténél fogva nem képes, úgy ezt a "jogegységi" funkciót - mint ahogy ez több országban történt - a miniszterelnökhöz (Miniszterelnöki Hivatalhoz) kapcsoltan kell megvalósítani. (Egyébként hasonló a helyzet a dereguláció megvalósításánál is - ha erre az igazságügy nem képes, a Miniszterelnöki Hivatalba kell ezt koncentrálni.)
A minőségi jogalkotás Achilles-sarka jelenleg az állami pénzügyek szabályozása. A pénzügyi jogalkotás eddigi cikk-cakkjait lezárva két-három éven belül új egységes államháztartási törvényt kell alkotnunk a jelenlegi agyonfoltozott 1992. évi XXVIII. törvény helyett. Mindenekelőtt a költségvetés újfajta tervezésére és szerkesztésére, valamint újfajta államszámvitelre van szükség. Emellett az új államháztartási-államszámviteli törvényben kellene érvényesíteni az állami vagyon új koncepcióját is. Egyfelől ki kell alakítani az állami kincstári vagyonkezelés egységes rendszerét egy új korszerű államkincstár kialakításával (amely a kincstári vagyon modern eszközökkel történő igazgatását is magába foglalja), másfelől meg kell alkotni a privatizáció lezárása után megmaradó tartósan állami vagyon kezelésének új szabályait (hiszen erre a privatizáció elsődlegességére modellezett
- 247/248 -
1995. évi XXXIX. törvény már nem alkalmas). Emellett az eddiginél jóval határozottabban meg kell gátolni, hogy állami szervek államháztartási kötelezettségeik teljesítése elől indokolatlanul társasági formába meneküljenek, ott viszont, ahol a vállalati forma indokolt, a társasági jog valamennyi szabályának az állam társaságaira is érvényesülnie kell (ld. az állami pénzintézeteknél biztosított indokolatlan eltéréseket). Az állam, ha részt vesz a gazdasági forgalomban, nem bújhat szuverenitása mögé (ld. az Országgyűlés vagy a Kormány polgári jogi jogalanyiságának hiányára hivatkozásokat). A költségvetési szervek jogi szabályozásának teljes mértékben be kell simulnia az új Polgári Törvénykönyvbe, azaz a költségvetési szerveknek törvényes alapító határozatokkal kell rendelkezniük és bírósági nyilvántartásba vételük is elengedhetetlen. A költségvetési szerveket emellett differenciálni kell, ki kell alakítani a modern közintézményi formákat (közintézet, közüzem, célalap). Az állami dotálás-szubvencionálás jogi kereteit pedig - versenytörvényünk kiegészítésével - teljes egészében eurokonform módon kell szabályozni, amelyből szerintem az is következik, hogy a közhasznú társaságoknak, illetve közalapítványoknak - a jelenlegi szabályozás szerinti formájukban - új gazdasági jogunkban nem lehet helye. (A közhasznú társaságot - bár túl hosszú átmeneti idővel - a 2006-os Gt. megszüntette, a közalapítványok korlátozása rövidesen várható.) A magyar közigazgatás az Európai Unió követelményei folytán szükségszerű regionális átalakításával összefüggésben önállóan kell szabályozni a települési-területi önkormányzati jellegű köztulajdont és a köztestületek tulajdonának-vagyonkezelésének szabályait is következetesen el kell választani az állami tulajdon szabályaitól.
A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) az egész civilisztika alaptörvénye, de különleges jelentősége van az egész gazdasági jogra nézve, hiszen az 1945 utáni jogfejlődés alapján - az 1945 előtti jogfejlődéssel és a legtöbb szomszédos állam által választott megoldással szemben - a magyar jog az ún. monista modell mellett döntött, elvetve a Ptk. + Kereskedelmi Törvénykönyv dualista koncepciót (amely egyébként más előnyökkel és hátrányokkal ugyancsak választható alternatíva lett volna). A Ptk. a klasszikus civiljogi alapelvek alapján ún. könyvkoncepcióban készül, és igyekszik - elvileg helyesen - a magánjog minél több területét magába foglalni. A gazdasági jog szempontjából azonban lényeges, hogy
- 248/249 -
a) a Ptk. jogi személyekre vonatkozó általános része úgy erősödjön meg, hogy ez ne érintse a társasági-egyesülési-alapítványi jog viszonylagos önállóságát, és ne legyen túlszabályozó jellegű. Sajnos az igazságügyi tárca által szakmai vitára interneten közzétett tervezet ebből a szempontból nem túl bíztató - agyonszabályozza a jogi személyeket, emellett a társasági jog számos olyan intézményét, amely üzletszerű gazdasági forgalomban indokolt (pl. felügyelőbizottság, könyvvizsgáló) teljesen indokolatlanul átviszi az olyan "ideális" jogi személyekre, mint az egyesület vagy az alapítvány. Úgy gondolom, hogy az új Ptk. személyekről szóló fejezete - koncepcionálisan új szemléletmódban - újraszabályozandó;
b) a gazdasági társaságokról szóló törvény önállósága maradjon meg úgy, hogy mögöttes jogterülete a Ptk. (eddig is ez volt a helyzet). A Ptk. árucsere-szerződésekre modellezett szabályait azonban csak "megfelelően" lehet alkalmazni a társasági jogban (pl. a határozatlan időre kötött tartós társasági szerződésre a clausula rebus sic stantibus bírói szerződésmódosításra vezető szabályait nyilván nem lehet alkalmazni). Emellett a társasági jog a Ptk.-ba eleve nehezen beilleszthető intézményeket is tartalmaz, így pl. a szindikátusi szerződést, avagy a 2006-os Gt.-ben intézményesített elismert vállalatcsoport uralmi szerződését;
c) a szövetkezeti jog végre olvadjon bele a gazdasági társaságok egységes szabályozásába oly módon, hogy a Gt. általános része irányadó legyen minden szövetkezetre, a Gt. különös része pedig módot adjon az összes szövetkezeti altípus létrehozására, így az egyesülethez közeledő non profit változatra, a tagi gazdálkodást kiegészítő beszerző-feldolgozó-értékesítő szövetkezetre és a termelő szövetkezetre egyaránt. Úgy gondolom, hogy a gyakorlatban rövidesen ki fog derülni, hogy a 2006-os szövetkezeti törvény valósággal szembenálló idealisztikus megoldásai a szövetkezetek jelentős részét gazdasági társasággá való átalakulásra kényszerítik, ami aligha helyes gazdaságpolitikai szempontból;
d) korszerű dologi jogi szabályozást kell érvényesíteni, mellőzve az elavult régies formákat. A magántulajdoni rend elsődlegességéből kell kiindulni, kiegészítő szabályozást nyújtva a köztulajdoni formákra (állami, települési-területi önkormányzati, köztestületi). A tulajdon bármely közjogi korlátozása essen a kisajátításra irányadó teljes és azonnali kártalanítás szabályai alá. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét biztosítani kell, és el kell végezni a modern hitelbiztosítéki formák Ptk.-ba való teljes értékű beépítését;
e) a Ptk. kötelmi általános része monista rendszerben is következetesen érvényesítse a kereskedelmi ügyletek sajátosságait (pl. az érvénytelenség-
- 249/250 -
nél, a szerződésmódosításnál). A kötelmi különös részben modernizálni kell az egyes szerződési típusokra vonatkozó elavult szabályokat (pl. a fuvarozásnál, számlaszerződéseknél, értékpapír-ügyleteknél stb.) és ki kell egészíteni a hagyományos szerződéstípusokat a napjainkra már megszilárdult modern szerződésekkel (lízing, factoring, franchise stb.) is;
f) mivel a Ptk. nem komplex törvény, a Ptk. megalkotásával párhuzamosan újra kell alkotni a kapcsolódó közjogi szabályozásokat. Pl. a munkaszerződés felek egyenrangúságára építő, korábbinál jóval rugalmasabb jogi szabályozása lehetővé teszi a munkaszerződés beépítését a polgári jogi szerződések közé, ugyanakkor a kollektív munkajog csatlakozó területeit (kollektív szerződés, sztrájkjog, a szakszervezetek, illetve üzemi tanács jogállása stb.) is - a Ptk.-val párhuzamosan - ugyancsak modernizálni kell. Hasonló a helyzet az egyesületek vagy az alapítványok közjogi vonatkozásával, a bankok és biztosítók közjogával stb. E területeket tehát nem szabad elhanyagolni;
g) az új Ptk. hatálybalépéséhez bonyolult átmeneti szabályoknak kell járulniuk, ezeket sem lehet elhanyagolni, ezek nélkül ugyanis a Ptk. számos új intézménye teljes értékűen nem ítélhető meg;
h) a gazdasági jog oldaláról megalapozottan igényelhető az új Ptk. előkészítő munkáinak felgyorsítása és ezen alaptörvény tényleges hatálybaléptetése még ebben a kormányzati periódusban.
A gazdasági jogalkotás lelassulásával, stabilizálódásával a súlyt most már valóban a gazdasági jogalkalmazásra kell helyezni. Kivétellé kell tenni már a személyi és tárgyi feltételek biztosítása nélküli, előreszaladó, ún. "programadó", "húzó" törvények alkotását (ezekre a rendszerváltozás elején szükség volt, és egyes esetekben - ld. az új Gt. elismert és tényleges vállalatcsoportját - kivételként a jövőben is szükség lesz) és meg kell teremteni a gazdasági törvények hatályosulásának, hatékony alkalmazásának személyi és technikai előfeltételeit. Ahogy mintegy 2000-re már a gyors cégeljárást, a megbízható közhiteles cégjegyzéket megteremtettük, és a cégeljárásba rövid, szankciókkal biztosított elintézési határidőket építettünk be (megértetve, hogy ez nem sérti a bírói függetlenséget), ugyanezt el kell végre érni az ingatlan-nyilvántartás, valamint a non profit szervezetek nyilvántartása terén is. Szerintem a törvényes rendet és a jogbiztonságot jelentősen elősegítené, ha a 70-es évek elején választott igazgatási útról az ingatlanjog körében visszatérnénk a bíróság felügyelete alatt álló telekkönyvi
- 250/251 -
rendszerhez anélkül, hogy megbontanánk a földnyilvántartás technikai-műszaki egységét.
A cél: gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb és biztonságosabb gazdasági jogalkalmazás. Tovább kell lépni a korszerű bírói munka pénzügyi-technikai alapjainak (információs rendszer stb.) megteremtésében, annak érdekében, hogy a gazdasági jogalkalmazás gyorsabb és az üzleti kockázatviselés előreláthatóságának követelményeit kielégítve egységesebb, előre felmérhetőbb, biztonságosabb legyen. Az elektronikus cégeljárás fokozatos térnyerése ösztönző törvényi előírások mellett jó példa lehet erre. A jogegység biztosításához a táblabíróságok 2003-ban történt felállítása és a Legfelsőbb Bíróság fellebbviteli bírósági szerepének megszűnése kellő alapot adhat. Nem helyes ezért ezt a folyamatot presztízs alkotmánybírósági döntésekkel gátolni és a jogegységi döntések meghozatala elé mesterséges akadályokat építeni.
Az új szervezeti és pénzügyi alapokon a Legfelsőbb Bíróság ténylegesen képes lehet jogegységi döntések sorozatával a bírói gyakorlatot elvileg irányítani. Véget kell vetni emellett a perrendtartások állandósult változásainak, az eljárási szabályok hatályosulása állandósult eltéréseinek, és az új fórumrendszer megszilárdításával a korszerű eljárási rendnek (peres és peren kívüli eljárásoknak) is stabilizálódnia kell a Ptk. megalkotásával párhuzamosan, de legkésőbb az évtized végére. Végül hátra van még az államháztartási biztosítékok törvényi megteremtése a bíróság, mint önálló hatalmi ág számára (több évre biztosított önálló költségvetés).
Kilépve most már a folyó kormányzati periódus (2006-2010) kereteiből, a magyar gazdasági jog hosszú távú stratégiájának kialakításánál szerintem az Európai Unióhoz való csatlakozás okozta változásokon túlmenően az alábbi társadalmi-gazdasági hatásokat, világtendenciákat kell figyelembe venni.
1. A technikai fejlődés hihetetlenül felgyorsult. Komplex hatásaiból kettőt emelnék ki. Az egyik alapirány az információs forradalom, a digitalizáció, amely új elektronikus gazdaságot és közigazgatást teremt. A másik a biológiai forradalom, ide értve a géntechnológiát is. Mindkettő alkalmas arra, hogy alapvetően megváltoztassa az emberi magatartást, amelynek a szabályait a jogrendszer foglalja magába. A technikai fejlődés alapján már
- 251/252 -
kialakult a standardizált tömegtermelés-tömegfogyasztás. Az ipari-mezőgazdasági termelés a fejlett országokból kitelepül a fejletlen országokba, és a fejlett országok szolgáltatásokat igénybe vevő szerviztársadalmakká válnak. Miközben a biotechnológia meghosszabbítja az emberéletet (skandináv országok most születő lakossága reálisan számolhat átlagosan 100 évnél magasabb élettartammal), a computerizálás egyre kevésbé igényli az emberi munkaerőt. Ezért kialakulnak a részfoglalkoztatási technikák, a tömegoktatás meghosszabbítása későbbre tolja a munkába állás időpontját, a legfejlettebb ún. jólléti társadalmunkban bőségesen meg lehet élni szociális segélyből, kedvezményezik a korábbi nyugdíjba menetelt, miközben az emberi munkaképesség az orvostudomány fejlődésével egyre erősödik idősebb korban is. Egyre több nemzedék kénytelen egymás mellett élni, egyes területeken már egy 40 éves ember is "öreg", nem kívánatos munkaerő, az elit értelmiségi foglalkozásokban viszont a gerontokrácia hatalma változatlanul nagyon erős. Az USA-ban ma már a lakosság kb. 10--115%-át minősítik "kényszernyaralónak" - az ehhez szükséges anyagi javakat a posztindusztriális társadalom megteremti számunkra. Aligha igényel különössebb magyarázatot, hogy ez a változás a munkajogot, illetve a szociális jogot alapvetően átformálja, új szerepre kényszeríti.
2. Az informális társadalom paradigmaváltást okoz a tájékoztatásban. Kialakul a multimédia, a mozgókép-lavina elönti a társadalmat, a szabadság ma már rend helyett brand-et szül, a reklámklipek helyettesítik a gyermekmesét. A középkor kifinomult elit-latinjával szemben leegyszerűsített vulgár-angol világnyelv alakul ki. Az információs forradalom egyfelől hihetetlenül megnöveli a tudás, a műveltség lehetőségeit az elit számára, emellett azonban a kommersz "kultúra" primitivizáló hatása is jelentős. A szükségképp populáris (hiszen tömegekre irányul) média-marketing kommunikáció a virtualitás felé orientál, valamifajta álomvilágba nyomja az emberek jelentős részét. Az "átlagemberek" előtt leegyszerűsödnek a valós folyamatok, nincs sok variáns, vannak ők, és vagyunk mi, vannak a jók, és vannak a rosszak a Csillagok háborúja mintájára. A technikai fejlődés tehát személyiségátalakító hatású. A multimédia ugyanakkor "demokratikus" részvételi lehetőséget nyújt a lakosságnak - mindenkinek módja van szavazni, döntésekben részt venni, SMS-ezni, képernyőn szerepelni. Megváltozik az "átlagember" mindennapi élete, médián keresztül vásárol, kezeli a pénzét (teleshopping, telebanking). Ha pedig ez így van, ez szükségképp kihat mind a jogalkotásra, mind a jogalkalmazásra, másként áll hozzá a társadalom az igazságszolgáltatáshoz, mint eddig stb.
- 252/253 -
3. A technikai fejlődést, a szerviztársadalmat, a multimédiát finanszírozó uralkodó gazdasági erő ebben a világban a finánctőke, az egyre áttekinthetetlenebb "repülő pénzpiac", a tőzsde, a derivatív ügyletek, a dematerializált értékpapírok stb. hideg erotikája. A pénztőke összefonódva a multimédiával és az elektronikus gazdasággal turbókapitalizmust hoz létre, a bankok-biztosítók-pénzalapok által vezetett vállalatcsoportosulások behálózzák a világot, a tényleges döntéshozó a vállalatközi keresztrészesedések halmazában megállapíthatatlanná válik, a döntések hatása az átlagember számára egyre kiszámíthatatlanabb és érthetetlenebb. A turbókapitalizmus, az információs társadalom szükségképp globális, az internet, a multimédia is szükségképp nemzetközi. A vállalatbirodalmak multinacionálisak, helyesebben nincs már nemzetiségük. Kialakul a nagyvállalatok (holdingok, konszernek stb.) nemzetállamokon keresztülnyúló érdekhálózata és alkalmazottaikra is egyre jobban átterjedő saját öntudata. Az élen járó multinacionális vállalatcsoportok gazdasági ereje ma már nemcsak a kisebb nemzetállamokét haladja meg, hanem egy-egy nagyhatalomét is. Mindebből részben a multinacionális vállalatok "szokásjogának" egyre erősebb nyomása következik a nemzeti gazdasági jogokra, részben a tőkepiac joga, a befektetések joga egyre kiemeltebb szerepet kap a gazdasági jogon belül, kialakult a multimédia joga stb.
4. A nemzetállamoknak a multinacionális vállalatbirodalmakkal fel kell venniük a versenyt, ennek következtében az államfunkciók gyökeres megváltoztatását figyelhetjük meg. A közhatalmi állam mellett, és részben helyett kialakul a közszolgáltatásokat nyújtó állam, a jogállamiság követelménye mellett megjelenik a hatékonyság, az eredményesség követelménye. Az állam működtetésében a hagyományos közigazgatási bürokratikus elemek mellett egyre jobban megnyilvánulnak az ületi módszerek, a kormányok "bankárkormánnyá", az országok "közszolgáltató részvénytársaságokká" alakulnak. Ugyanakkor nincs már mód már centralizált kormányzásra, a kormányzás részben ellensúlyok rendszerében, részben decentralizáltan (régiók, kistérségek), részben a gazdasági érdekképviseletekkel - civil szerveződésekkel partneri együttműködésben, konszenzuskeresésben folyik, azaz többrétegűvé válik.
5. A társadalmi közeg változása szinte természetszerűen átmegy a politikára, amely szintén egy show-műsor keretében folyó vetélkedővé alakul a választók pozitív döntéséért. Kialakult a médián keresztüli populáris média-marketing politizálás, egyre jobban háttérbe szorítva a hagyományos parlamenti pártpolitizálást. A politizálás, a "politikacsinálás" önálló szakma lesz, a politikusok önálló társadalmi réteget képeznek, a politika ré-
- 253/254 -
vén jelentős jövedelmek érhetők el az ún. politikai elit számára. A választások megnyerése az egyéni karrieren túlmenően az érdemjavak osztogatásának, a klientúra elhelyezésének széles körű lehetőségét hozza magával, mégpedig áttételesen jóval a kormány, a közigazgatás körén kívül is, a gazdaság, a művészet, a tudomány, a kultúra területén. Ahogy a látványsportágakban a beáramlott hihetetlen mértékű pénz miatt kivételre szorul a fair play, a politika erkölcsi színvonala is csökken, a győzelem mindent elfelejtet, a cél szentesíti az eszközt. Előtérbe kerül a botránypolitizálás, a politikai élet viharosan kriminalizálódik, kialakul a "perlési-politizálás", a politikai "marketing büntetőeljárások" sorozata. Egyes politikai irányzatok igyekeznek puszta eszközévé tenni a jogalkotást és a jogalkalmazást, a jogot értéktartalmától, erkölcsi alapjaitól megfosztani, egyben popularizálni és primitivizálni is. A jog átpolitizálása egyre lényegesebb és reálisabb veszéllyé válik a gazdasági jogban is, amellyel szemben fel kell lépnünk, fékeket, biztosítékokat kell beépítenünk jogrendszerünkbe - ne Dél-Európa, hanem Észak-Európa legyen ezen a téren a minta.
A világ is átrendeződik. Sajnos Európa lemaradása - az integráció ellenére - egyre világosabbá válik, öregszik, veszít versenyképességéből. Az USA nehézségei is egyre jobban láthatók, új világtérségek emelkednek ki, Kína, India, Ausztrália, Brazília, Dél-Afrika. Tömeges jelenség a migráció, amelyet egyre kevésbé tud a fejlett világ kezelni. A társadalmak szétszakadása is fenyegető tendencia - kirívóvá válik a szegénység és gazdaság ellentéte, a jóléti állam eszméje válságba kerül. A kulturális szétszakadás is fenyegető. Mindezek következtében egyre aggasztóbban csökken az emberek biztonságérzete, a jog lényege viszont a stabilitás.
6. Ebből a változatos áttekintésből is talán látszik, még sok a bizonytalanság, sok a veszély, feltehetően nem vár valamifajta digitális éden a most születőkre. Ugyanakkor Dante poklával sem érdemes fenyegetőzni az új típusú technikai-gazdasági-társadalmi folyamatok láttán. Ez a fejlődés hihetetlen távlatokat nyit az emberiség számára, amely a történelem során eddig még mindig képes volt adaptálódni a körülmények változására.
A stratégiaalkotásnál persze figyelembe kell vennünk, hogy az új tendenciák ciklikusak, előreszaladásokat visszaesések követnek (ld. informatikai világvállalatok 2001-2002-es csődjét), valamint megjegyzendő, hogy sok új jelenség egyelőre Magyarországon még csak kezdeti formájában észlelhető. Ugyanakkor a magyar gazdasági jognak fel kell készülnie ezekre a világtendenciákra, ezekre figyelemmel kell kiépítenie stratégiáját. A stratégia azon az elven épüljön fel, hogy a világfejlődés előnyös oldalait a
- 254/255 -
lehető legjobban kiaknázzuk, a kedvezőtlen hatásokat viszont mérsékeljük, igyekezzünk jogi garanciákat beépíteni a tőlünk független objektív folyamatokba. Persze keskeny ösvényen járunk, ezért stratégia nem lehet kőbe vésve, merev, tudniillik tanulási folyamaton megyünk át, a környezetünk állandó változásban van. Ugyanakkor az alapirányokat fel kell tudnunk vázolni egy hosszú távú stratégia számára, és ennek részleteit kell majd folyamatosan módosítani.
A gazdasági (kereskedelmi) jog nemzeti keretek között fejlődött ki. A nemzetközi magánjog kollíziós jog, tehát csak azt mondja meg, hogy az adott jogi helyzetet melyik ország joga alapján kell megítélni, igazából tehát nem is nemzetközi jog. A nemzetközi közjog pedig alapvetően államok közötti jog, voltaképp tradícióinál fogva meglehetősen idegen számára a nem államok, hanem vállalkozások által uralt gazdasági kapcsolatok területe. A világpiac tehát "világállam" hiányában mind ez ideig igazából nem vált a jog tárgyává, ezt a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogáról szóló tankönyvek erőlködései ékesszólóan igazolják. Ebbe a viszonylag légüres térbe próbálnak betörni részben az Európai Unió kvázi konföderációs szupranacionális jogszabályai (de ez csak Európa), illetve az ENSZ és szakosított szervezetei által létrehozott, illetve ösztönzött nemzetközi egyezmények. A valóságos gazdasági "világjogtól" azonban még igen messze vagyunk, bár pl. az internet átfogó világszabályozást kívánna, és nemzetközi magánjogi eszközökkel, részleges nemzetközi egyezményekkel csak csökevényesen szabályozható. Egy teljesen univerzális "gazdasági világjog" még csecsemőkorát éli, és az államok is féltékenyen őrzik nemzeti gazdasági jogaikat, amely egyben érdekérvényesítésük egyik eszköze is. A közjogi jellegű nemzetközi szabályozás növekedésével azonban - az Európai Unió jogán kívül is - egyre jobban számítanunk kell a gazdasági életben. Továbbá az államok világgazdasági javakért folytatott versenyében egyre nagyobb szerepet kap a nemzeti jog versenyképessége, hiszen a külföldi befektetők ezt letelepedésük egyik döntő kritériumaként kezelik. Egyelőre azonban még a totális világpiac van fölényben a nemzetállami jogi szabályozással szemben, amely szakmai standardokkal, számviteli előírásokkal alakítja ki "alulról" a gazdasági világjogot.
- 255/256 -
Az előző fejezetekben foglalt gazdasági-társadalmi világfolyamatok következtében megváltozik a jogi reguláció természete, mélyreható átalakulási folyamatok mennek végbe. Három területet szeretnék ebből a körből kiemelni.
1. A technikai fejlődés a jogtól egyre inkább szervezetre-szervezetrendszerre modellezett folyamatszabályozást kíván meg, hiszen az alapvető gazdasági folyamatok szervezeteken (szervezetrendszereken) belül, illetve között zajlanak. A jog viszont tradicionálisan emberre modellezett (a jogi személység csak a XIX. század folyamán alakult ki és az ún. fikciós elmélet hatása a mai napig tart). A gazdasági jognak tehát garanciákat kell kialakítania a szervezetrendszerek működésére nézve. Egyfelől meg kell barátkoznunk - mégpedig adekvát társasági jogi, versenyjogi, pénzügyi jogi stb. eszközök kialakításával - a vállalatcsoportosulások realitásával, azaz legitimálnunk kell ezeket a részlegesen versenykorlátozó szervezeteket, másfelől fel kell lépnünk ezen konglomerátumok közérdeket sértő perverzitásaival szemben. Tudomásul kell venni azt is, hogy a szervezet nem ember, jogalanysága relatív és különböző fokozatú lehet - integrált, illetve részjogképességek alakulnak ki (ld. pl. az új Gt.-ben az elismert vállalatcsoport pénzügyi jogi oldalról konszolidált mérleggel alátámasztott integrált jogalanyiságát, amelyet persze formálisan a Gt. tagad, avagy az előtársaság csökkentett és időleges jogképességét). A felelősségi viszonyok sem alakulhatnak a hagyományos szabad akarat-tan elvei alapján a szervezeteknél - a fogyasztóvédelmi szempontok például egyre jobban objektív, sőt eredményfelelősséget követelnek meg a kártérítési jogban stb.
2. A jogi norma hagyományosan magatartás-szabályozást (hipotézis-diszpozíció-szankció szerkezet) jelentett, most viszont a technikai elemeket bőven tartalmazó folyamatszabályozás kerül előtérbe. Igazából a folyamatszabályozó technikai normák akkor válhatnak valóságos jogi normákká, ha értéktartalmat is tudunk részükre adni - ez részlegesen már megfigyelhető pl. a környezetvédelem vagy a géntechnológia jogában. Természetesen meg kell óvnunk magunkat a túlzásoktól: meg kell gátolni a jogszabályok technikai normává, szabványgyűjteménnyé, avagy matematikai képletté változtatását. De azt is tudomásul kell vennünk, hogy pl. a hírközlésben, energiaiparban, közszolgáltatások jelentős részénél, de akár a pénzügyi szolgáltatásoknál is, reális igény van a folyamatok normatív szabályozására. Kérdéses, hogy nincs-e szükség az e területen tevékenykedő közigazgatási szervek számára (ún. amerikai mintájú szabályozó hatóság) valamifajta másodlagos kvázi jogalkotási jogkör biztosítására (irányelveik
- 256/257 -
már ma is burkolt jogszabályok), valamifajta sajátos technikai jogforrás kialakítására a jogalkotási törvényben.
3. A technikai folyamatszabályozás, illetve a szervezetszabályozás felerősíti az állami szervekben amúgy is ösztönösen lappangó túlszabályozási vágyat, a paragrafusgyártási ösztönt. Ezzel szemben tudatos deregulációs stratégiát kell alkalmazni, nevezetesen
a) tervszerűen deregulációs projekteket kell kidolgozni a legfontosabb és a túlszabályozásnak leginkább kitett gazdasági területeken, hatályon kívül helyezve a részben a technikai fejlődés folyamán elavulttá váló, részben a vállalkozóknak túlzott költségeket, adminisztratív többletterhet jelentő jogi normákat. Ez a múltra irányuló dereguláció nem lehet kormányzati kampányfeladat (mint eddig volt zömmel), hanem folyamatos munkát tételez fel;
b) minden jelentősebb gazdasági jogszabálynál el kell végezni a hatásvizsgálatokat, a jogszabály ún. gazdasági elemzését (ennek módszertanát az ún. chicagói iskola kidolgozta), annak megállapítása végett, hogy a jogszabálynak melyek a társadalmi költségei, továbbgyűrűző hatásai és ezek fejében a jogszabály kiadása indokolható-e vagy sem (jövőre irányuló dereguláció). A hatásvizsgálat eredményét a törvény parlamenti vitájának megkezdése előtt a nyilvánosság elé kell tárni. Ezeket a hatásvizsgálatokat jelenleg nemcsak kényelemből, illetve manipulációs szándékból hanyagolják el, hanem egyszerűen hiányzik a kodifikációs apparátus erre való felkészültsége (pl. bizonyos matematikai tudás kell stb.) - ezt a továbbképzést sürgősen meg kell szervezni.
A túlszabályozás elleni harcban figyelembe kell venni, hogy a deregulációnál rövid távú érdekeiket tekintve az állami szervek ellenérdekeltek, hiszen az "íróasztal" egy jogállamban, ahol a gazdaságba való operatív beavatkozások lehetősége korlátozott, létének indokoltságát sokszor jogi szabályozással kívánja megalapozni. A paternalista igazgatási államhoz szokott lakosság is szinte minden társadalmilag problematikus esetben jogi szabályozást követel a kormánytól, illetve a parlamenttől, a szabályalkotás tehát egy kicsit felelősséglefedező jellegű is az apparátus számára. Másik oldalról Forsthoff 1930-as évekbeli álmát, a szolgáltató közigazgatást (Leistungsverwaltungot) a digitalizáció megvalósíthatóvá teszi. A modern állam az elektronikus kormányzás keretében valóban képes lesz szolgáltatni a lakosságnak az elektronikus ügyintézés-nyilvántartási rendszer gyorsabb, kényelmesebb, bürokráciamentesebb. Az elektronikus szolgáltató kormányzás viszont jóval kevesebb szabályt igényel a közigazgatásban, hosszú távon tehát támogatja a deregulációt. Az elektronikus ügyintézés bevezetése viszont
- 257/258 -
feltételezi, hogy meg kell valósítanunk a magyar közigazgatás nyugat-európai közigazgatási kultúrának megfelelő "kulturális" átalakítását is, ebbe a megfelelő nyelvtudás és információs-technológiai kultúra is beletartozik.
A viharos technikai fejlődés és gazdasági átrendeződés aláássa a gazdasági jogrendszer egyik alapvető elvét, a stabilitást. A gazdasági jogtól a technikai haladás állandó változtatást igényel, ugyanakkor a túlzott flexibilitás gátolja az üzleti kockázat felmérését, bizonytalanságra vezet a vállalkozók körében. A sokszor azonnali jogalkotói reagálást követelő, közvéleménnyel és a tömegkommunikáció ez irányú nyomásával szemben érvényesíteni kell azt a régi igazságot, hogy a rossz jogszabály is jobb egy állandóan változó jogszabálynál, a jogbiztonság a piacgazdaság működtetésének alapvető kelléke.
A gazdasági jogban is ki kell alakítania olyan technikákat, amelyekkel a korábban jóval gyorsabban keletkező és változó megalapozott gazdasági-társadalmi igények kielégíthetők. Az adaptáció elkezdődött és minden gyermekbetegségével együtt a magyar jogban is halad.
Mindenekelőtt általában előnyös a hagyományos zárt jogági törvények helyett komplex jogágazati törvények alkotása, amelyekben vegyülnek a közjogi és magánjogi, az anyagi jogi és az alaki jogi vonatkozások, egyszerre van bennük polgári jogi, közigazgatási jogi, pénzügyi jogi, munkajogi, eljárásjogi stb. szabály. A tapasztalat szerint a rendkívül összetett gazdasági életet komplex törvényekkel lehet a legjobban kifejezni, amelyek egyben tartósabbak is a tisztán egy jogághoz tartozó törvényeknél. (A komplex jogágazati törvény természetesen nem tévesztendő össze a köznyelvben salátatörvénynek nevezett jogszabályszörnnyel, amelybe a minisztériumok minden általuk sürgősnek vett probléma megoldását egymással való tartalmi összefüggés nélkül egyszerűen belelapátolják.) Emellett lehetőség szerint több variációt is kell kínálniuk a jogszabályoknak a gyakorlat számára. Pl. a vagyonkezelés körében egy dologi jogi megoldást és kötelmi szerződéses variációkat is szabályozni lehetne a Ptk.-ban (megbízási, illetve vállalkozási, egyedi, illetve portfolió változatok). További
- 258/259 -
példával élve az állami monopóliumok koncesszióba adása lehetséges legyen közigazgatási szerződéssel és polgári jogi szerződéssel egyaránt, a koncessziós polgári jogi szerződésnek pedig legyen dologi jogi ügyleti és kötelmi jogi alternatívája egyaránt stb.
Másik megoldás a gazdasági jog stabilitásának elősegítésére szellős kerettörvények készítése, megfelelő generálklauzulákkal. A kerettörvényeket azonban szerintem az új körülmények között elsősorban nem a XIX. század óta megszokott közigazgatási többlépcsős végrehajtási rendelkezésekkel (törvény + kormányvégrehajtás + miniszteri rendeletek lánca) kell kitölteni, mint az ún. rendeleti kormányzás hívei gondolják, mivel a végrehajtási rendeletekkel való túlszabályozás még veszélyesebb, mint a törvényi, tudniillik deformálhatja a törvényt, átrendezi a hatalmi egyensúlyt a közigazgatás javára és jóval nehezebben kontrollálható. Ezzel szemben a jövőben a gazdasági kerettörvények kreatív bírói-ügyvédi, tehát jogalkalmazói gyakorlattal egészítendők ki.
Az olyan kaucsukfogalmak használatától, mint a "jó kereskedelmi erkölcs", "nyomatékos közérdek" stb. a rendszerváltozás sodrában - megalapozottan - jelentős ellenállás volt a magyar jogi közvéleményben tapasztalható, hiszen ez a szabályozás "bizonytalan", "állandóan változó politikai befolyást tesz lehetővé". Ha azonban a kereskedelmi bírói gyakorlat megszilárdul, egységesebbé válik, ha az öntudatos bírói hatalom kizárja a végrehajtó hatalom és a politika burkolt, sokszor tudat alatti befolyását az igazságszolgáltatásra, ha képesek vagyunk megteremteni a korszerű és gyors jogalkalmazás technikai és személyi feltételeit, és a Legfelsőbb Bíróság képessé válik elméletileg megalapozott jogegységi döntésekkel a bírói gyakorlat egységesítésére, úgy a szabályalapú jog keretében, illetve alapján a bírói precedensjog a gazdasági jogfejlődésünk jelentős tényezője lehet, mint ahogy ezt az alkotmánybírósági precedensgyakorlat kapcsán a közjogban már láthatjuk. A bírói jogalkalmazás ugyanis zökkenőmentesebben képes az alkalmazkodásra, mint a jogalkotás, rugalmasabb annál.
A gazdasági jogban a bírói jogfejlesztés azonban sok vonatkozásban az ügyvédi-jogtanácsosi gyakorlatban létrehozott jogi technikák elismerésén-módosításán-elutasításán alapszik. A jogalkalmazás jogfejlesztő hatása sokszor az ügyvédi-jogtanácsosi gyakorlatból indul, és megy át a bírói gyakorlatba. Az ügyvédek nemcsak praktizálnak, hanem jogi elméletet is művelnek, kiegészítve az ún. akadémikus jogtudományt. Az egyre öntuda-
- 259/260 -
tosabb és egységesebb magyar cégbírói gyakorlat is kezdi kinőni kezdeti rugalmatlanságát, kezdi felismerni, hogy a vállalkozások, a gazdaság igényeit kell - törvényes keretekben - "kiszolgálnia", ez a szolgálat nem szégyen, hanem a gazdasági civiljog jellegéből adódik. Más szóval értékelnünk kell a vállalkozói, ügyvédi szabadságot, amíg az kifejezetten nem törvénybe ütköző, vagy közérdekellenes. Példa erre az új Gt. köréből. A Gt. 9. § (1) bekezdése kimondja, hogy nem minősül kogens szabálytól való eltérésnek, ha a felek a társasági szerződésben a Gt.-ben nem szabályozott megoldást alkalmaznak. Ez azonban mégis érvénytelen, ha ellentétes a társasági jog rendeltetésével, avagy egyébként sérti a jóhiszemű joggyakorlás követelményeit. E korlátok jóindulatú, vállalkozóbarát értékelésére a cégbírónak képesnek kell lennie.
Tudomásul kell venni, hogy a technikai fejlődés által legjobban érintett jogterületeken a gazdaság minél nagyobb mértékben önszabályozásra törekszik - ezt pregnánsan láthatjuk már most is a média- és az internetjogban, a szerzői jogban stb. A "szakma", az "érintettek" hoznak létre "etikai" normákat, amelyeknek betartásán a szakma választott testületei kvázi becsületbíróságként őrködnek. Az önszabályozás ilyen értelemben összefonódik az egyre erősödő gazdasági választottbíráskodással, illetve a különböző egyeztető mechanizmusok (mediáció, szakértői testületi egyeztetés stb.) terjedésével.
Néhány példa erre a tendenciára. Pl. az új társasági törvény 10. §-a egyfelől lehetővé teszi, hogy tisztán magyar tagokból álló társaságoknál is külföldi választottbíróságokhoz lehessen fordulni, másfelől szétválasztva a társaság és a tag, illetve a tagok egymásközti jogvitáit, ez utóbbi tekintetében jóval nagyobb teret ad a tagok önrendelkezésének. A 2004-es sporttörvény lehetővé tette, hogy sport-munkaszerződések, illetve fegyelmi ügyek is a Sport Állandó Választottbíróság elé kerüljenek. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében foglalt állást abban, hogy tisztességtelen versenycselekményekkel kapcsolatos jogviták is választottbíróság elé vihetők. Számos olyan jogterület kerülhet ma már választottbíróság elé, ami 10-20 éve még elképzelhetetlen volt.
Véleményem szerint az állami jogalkotásnak és jogalkalmazásnak lassan már nálunk is túl kellene tennie magát a monopóliuma elvesztése feletti féltékenységén. Az új körülmények között egyes gazdasági területeken az államnak el kell fogadnia, hogy az állami jogalkotás és jogalkalma-
- 260/261 -
zás csak kiegészítője az önszabályozásnak és az önvitarendezésnek. Pl. Magyarországon az önszabályozás kitűnően működik az internet címek elosztása területén, miért kellene ebbe az államnak beavatkoznia? Ott azonban, ahol a közérdek védelméről van szó, például fogyasztóvédelemről, a személyiségi jogok védelméről, a számítógépes bűnözés megelőzéséről, vagy a hackertámadások kivédésére alkalmas biztonsági rendszerek felállításának követelményéről stb., ott az állami szabályozásnak az elektronikus forgalomban, a digitális technika területén ki kell egészítenie az önszabályozást, és a súlyos közérdeksérelmeknél a felelősségrevonás sem lehet csak erkölcsi, illetve pusztán megegyezésen alapuló (pl. kár megtérítése egyezség szerint). A teljes önszabályozás elve sem fogadható tehát el, de jelenleginél nagyobb szerepére feltétlenül szükség van. Az önszabályozás lényeges része ugyanis az állam és a privát gazdaság ún. partneri viszonyának. A polgári társadalmi rendben az autonóm magángazdaság és az autonóm civilszféra egyenértékű az állammal, az állami beavatkozás pedig csak szubszidiárius, kiegészítő jellegű lehet.
Az önszabályozást kiegészítő állami beavatkozás időpontjának meghatározása természetesen kényes kérdés. Például szerintem az elektronikus aláírásról szóló 2000. évi XXXV. törvény egy kicsit túl korán követte az 1996-os UNCITRAL mintaszabályozást, és az 1999-es EU irányelvet - igazából még a magyar gyakorlatban nem tud ténylegesen érvényesülni. Másrészt viszont az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról, valamint az információs társadalommal összefüggő ingyenes szolgáltatásokról szóló 2001. évi CVIII. törvény pozitív továbbhatása már most érvényesül a teleshopping gyakorlatában. Stratégiai jellegű koncepciót kell tehát készítenünk arra, hogy mely területeken és hogyan nyitunk utat a magyar gazdasági jogban a jövőben a gazdasági önszabályozásnak és önvitarendezésnek.
A tömegesedés a jogalkotásban is standardizációval jár. Ezt 2005-ig a magyar gazdasági jogban nem alkalmaztuk. Ezért úttörő a 2006-os Gt., illetve Ctv. azon megoldása, hogy a Ctv. mellékletében törvényi szerződésmintákat tartalmaz a kkt., a bt. és a kft. társasági szerződésére nézve és aki számára ez a legegyszerűbb törvényi megoldásokat tartalmazó minta megfelelő, és adataival kitölti, leegyszerűsített, gyorsabb és olcsóbb cégbejegyzéshez jut. Mind ügyvédi, mind cégbírói oldalról sokan ellenszenvvel fogadták ezt a megoldást, holott a modern kor szükségszerű terméke. Miért kellene bonyolult individuális szerződést kötnie egy néhány ezer forinttal alakuló
- 261/262 -
mikrovállalkozásnak? Szép részletes társasági szerződésekre általában csak a közép- és nagyvállalati körben van szükség. Ezzel összefügg, hogy bizonyos értéken alul, a tömegforgalomban egyszerűsítenünk kell a joghatással járó nyilvántartásokat (pl. a cégnyilvántartáshoz szükséges okiratokat), a közzétételi kötelezettségeket és a túlbonyolított jogorvoslati eljárásainkat. A jogorvoslatoknál a "demokratikus düh" szinte minden jele érzékelhető gazdasági jogunkban, ez azonban csökkenti a jog hatékonyságát, mint ahogy a túl sok gyógyszer nem segít a betegen, sőt ronthat az állapotán. Nem igaz, hogy az olcsó, az egyszerű és a gyors jog rontja a jog minőségét - legalábbis az ún. egyszerű tömegforgalom körében biztos nem igaz.
Természetesen mind az előző pontokban tárgyalt bírói precedensjog, illetve önszabályozás, mind a törvényi szerződésminta felfogható az angol-amerikai jog behatásaként is. Világtendencia a kontinentális német-francia törvényi jog, illetve az angol-amerikai szokásjog-precedensjog közeledése, ennek hatása elől mi sem vonhatjuk ki magunkat - már azért sem, mert hordozói a nagy amerikai könyvvizsgáló vállalatok, illetve óriás amerikai ügyvédi irodák a magyar piacnak is meghatározó tényezői. A jövőben meg kell tanulnunk kezelni a tőlünk idegen amerikai jogintézményeket pl. vállalatfelvásárlás, hitelkonstrukciók, dematerializált értékpapírok, tőzsdetechnikák stb. Ez azt jelenti, hogy egyfelől meg kell barátkoznunk velük, ahol a fejlődést jelentik (ld. tőzsdejog), de másfelől ellen kell állnunk ott, ahol deformálnák jogunkat - pl. nem elfogadható a magyar vállalkozók által közkedvelt kft. kiiktatása a társasági jogból, avagy a dematerializáció túlerőltetése az értékpapírjogban stb.
A technikai fejlődéshez való alkalmazkodás további útja, mintegy újfajta természetjogként az ún. harmadik-negyedik generációs alkotmányos alapjogok megjelenése és ezek érvényesítése "láthatatlan" alkotmányozás útján, illetve jogalkalmazásban, túllépve - megkerülve, illetve kiegészítve - a pozitív jogot. Ennek a tendenciának, ennek a sajátos desuetudonak intézményes alanyai az alkotmánybíróságok, mint az utóbbi 50 év sajátos állami intézményei. Egy rendszerváltoztató folyamatban a friss alkotmánybíróságok lehetőségei e láthatatlan alkotmányozás terén jóval nagyobbak voltak, mint a kiforrott jogrendszerű Nyugat-Európában. E téren a magyar Alkotmánybíróság a 90-es években élen járt, amely folyamat alapvetően kedvezően értékelhető, bár túlhajtásai, árnyoldalai is megfigyelhetők voltak.
- 262/263 -
Eredetileg az alkotmányos alapjogok az állammal szemben védelmi jogok, szabadságjogok voltak - egyébként a média terén is pl. a sajtószabadság az állami beavatkozással szemben védett, nem pedig a tulajdonostól. A második generációs gazdasági és szociális alapjogok ún. gazdasági alkotmányosság keretében való kialakítása a XX. század közepén előkészítette a század végére az ún. harmadik-negyedik generációs állampolgári (emberi) alapjogokat. A harmadik-negyedik generációs jogoknál arról van szó, hogy az állam állami szervek szolgáltatásai útján biztosítsa állampolgárai számára például az egészséges emberi környezetet, az egészséges életmódot, vagy a tájékozódás minél gyorsabb és teljesebb lehetőségét, többek közt az internet útján való információhoz jutás lehetőségét is.
Ezeknek az új típusú alapjogoknak a jelentősége többes. Így kiegészítik a pozitív jogot, sőt adott esetben korrekciót is végrehajthatnak a tételes jogszabályokon, azaz leronthatják a pozitív jogot (erre adott esetben intézményes közvetítő eszköz is áll rendelkezésre Magyarországon az információs-adatvédelmi ombudsman intézményével). További hatás, hogy ezek az új alapjogok ütköznek a klasszikus alapjogokkal és sok esetben győztesként kerülnek ki az összeütközésből. Pl. az információs szabadság sokszor erősebbnek bizonyul a vállalkozási szabadságból származó üzleti titokvédelemnél, a hálózati hozzáférés hírközlési törvényben biztosított elve erősebb a tulajdon és a szerződéskötés szabadságánál, amely utóbbi alapjogokat egyébként a gazdaságilag erős információs szolgáltatók ingyenes egyetemes szolgáltatásokra kötelezése is sérti. Ugyanakkor a vállalkozási szabadságot előzi meg a tájékoztatási szabadság joga azoknál a korlátozó normáknál, amelyek nem engedik meg pl. sajtó és elektronikus médiavállalkozás együttes működtetését, avagy a távközlés kábeltelevíziózással való összekapcsolását stb. Lényeges lenne ezért, hogy - esetleg az alkotmánybírósági gyakorlathoz kötődve - jogi módszertant alakítanánk ki az alapjogok ütközésének kezelésére. A harmadik-negyedik generációs alapjogok tartalma és terjedelme ugyanis egyelőre sokkal kevésbé szilárd, mint pl. az elsőgenerációs politikai jogoké, illetve szabadságjogoké, függenek az adott állam gazdasági erejétől, gazdaságföldrajzi lehetőségeitől, kulturális adottságaitól stb.
Az új körülményekhez való jogi adaptáció egyik lehetősége a régi szabályok átalakítása az új körülményekre. Ezt tette a polgári jog a teleshoping, avagy a telebanking esetében, tudniillik a papír nélküli, elektronikus úton történő
- 263/264 -
szerződéskötésre a Ptké. módosított szövege az írásban kötött szerződések szabályait alkalmazza, ez utóbbiakat megfelelően átalakítva, egyszerre beleillesztve az elektronikus szerződéskötést a blankettaszerződések, illetve az individuális szerződések jogába. Itt azonban nem lehet megállni. Az elektronikus kereskedelmi szerződésekről szóló 2003-as törvény csak a blankettán kötött fogyasztói szerződéseket szabályozza. De az ún. magánjellegű kommunikáció körében kötött individuális szerződéseknél a Ptk. távollévőkre vonatkozó szabályainak egy az egyben való alkalmazása az elektronikus szerződésekre szinte lehetetlen, ld. pl. az ajánlati kötöttséget. Az új Ptk.-ban ezért önállóan kell szabályozni szerintem a nem blankettán történő, tehát individuális elektronikus szerződéskötés rendjét.
A másik alkalmazkodási lehetőség a szabályozás kiegészítése. Ezt a kiegészítést nagyszerűen oldotta meg szerintem az 1999-es magyar szerzői jogi törvény, pl. a számítógépes alkotások védelmével, az adattárak, mint sajátos gyűjteményes művek védelmével (digitális archívum), avagy a reprográfiával többszörözhető alkotásoknál közös hasznosító szervezetek létrehozásával és a díjak e szervezetek részére történő befizettetésével. Az iparjogvédelmi jog is képes volt megoldani az üzleti azonosítók problémáját a védjegyjog modernizálásával. A politikai behatások következtében jóval sikertelenebbnek bizonyult sajnos nálunk az írott sajtó jogának átfogó médiajoggá való átformálása, egy egységes multimédiajog kialakítása - a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogtechnikailag is rendkívül gyengén sikerült, újraalkotása - a politikai abszurditásoktól függetlenül - tisztán technikai, illetve jogi szempontból is egyre égetőbb. Nehezen birkózik meg polgári jogunk az ún. szellemi tulajdonjogokkal, a tulajdonjog dologtárgyúságának feladásával is, bár az ügyvédi praxisban és a bírói gyakorlatban egyre jobban kialakulnak a vagyoni értékű jogokkal kapcsolatos szerződések sajátos szabályai (pl. vállalatvásárlások, vagyoni értékű jogok adásvétele stb.).
A jog adaptációja továbbá új jogterületek kialakításával is történik. Erre példa az adatvédelmi jog, amely az utolsó 20 év terméke. Ez az adatvédelmi jog egyre szélesedik, és lassan átalakul a személyiségvédelemből az információs szabadság biztosításán át az információs társadalom általános jogává. A magyar 1992-es adatvédelmi törvény nemzetközileg is az első progresszív jogalkotások közé tartozott, és mint ilyenek a társadalmi közgondolkodás alakításában rendkívül pozitív volt a szerepe. Ugyan akkor azt is meg kell állapítani, hogy az elmúlt 10 év tapasztalatait át kell vezetni a törvényen, azaz intézményes felülvizsgálatra szorul. E körben is találkozunk közérdek-kollízióval: az eredményes közigazgatási tevékeny-
- 264/265 -
ség érdekei a személyes szabadság védelmi érdekeivel objektíven ütköznek, és ebben kell megtalálnunk azt a közbenső utat, amelyben egyfelől a közhiteles állami nyilvántartások kiépítését szükségtelenül nem akadályozzuk, másfelől a közigazgatási kényelmi szempontok nem deformálják a személyiségvédelmet, nem nyithatnak utat a joggal való visszaéléseknek. Úgy gondolom, hogy az ún. osztott adatbázisok 90-es évek elején kialakított elve a kormányzati szervezetrendszer egységes adatbázisának kiépítését nem gátolhatja, mert az állampolgárt sújtaná, ha nem rendelkezhetne az ún. kormányzati gerinchálón ügyfélkapuval és jogosultságtárral.
Ezzel összefügg az igazságszolgáltatás részleges funkcióváltása. A bírói szervezethez olyan szolgáltató funkciók kerülnek, amelyek nem sorolhatók a klasszikus igazságszolgáltatás körébe, és ennek következtében a bírói függetlenség elvét is e körben másként kell értelmezni. A cégeljárások, a cégnyilvántartás vezetése azért van a polgári bíróságnál, hogy a törvényesség erősebben érvényesüljön, mintha ez a közigazgatásnál lenne. De ez igazából állami szolgáltatás, nem hagyományos bírói munka. Ezért a Ctv. nem mindig teszi szükségessé a bírói közreműködést (jogtechnikus igénybevétele), szoros eljárási határidőket állapít meg stb.
Más területekre áttérve, örvendetes, hogy megkezdődött a küzdelem a jogot deformáló túlpolitizálással, illetve médiabehatással szemben is. A politikai morál süllyedése arra indította a magyar jogászság széles rétegeit, hogy növelni kívánja a gazdasági jog erkölcsi tartalmát. Így szót emeljen például a Ptk. előkészítő munkái során a vagyonjog és a családi jog erkölcsi tartalmának erősítéséért, a személyiségi jogok erősebb védelméért, pl. az erkölcsi kártérítés keretei tágításával, avagy egy hatékony sérelemdíj kereteinek meghatározásával. Az új büntetőeljárási törvény előkészítési munkái során is több olyan rendelkezés került bele a törvényjavaslatba, amely az öncélú média-szenzációhajhászás korlátozását jelenthetné, megszilárdítva az igazságszolgáltatás pártatlanságát. Az önszabályozás etikai normái a médiabehatás területén is hasznosan egészíthetik ki az állami jogi szabályozást (pl. ügyvédi-könyvvizsgálói etikai kódexek stb.).
Egyértelműen a teljes jogrendszer szintjére kell emelni azt a jelenleg lényegében csak civiljogi tételesjogi normát, amely szerint a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni, a joggal való visszaélés tilos (maga is jogellenes), továbbá, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Ezeknek tehát közjogi normákká is kell válniuk a
- 265/266 -
politikai manipulációkkal szemben. Másfelől viszont tisztázni kell, hogy az a szabály, amelyet a joghézagok elkerülése végett a civiljogban alakítottunk ki, nevezetesen, hogy "mindent szabad, amit a törvény nem tilt", a gazdasági közjogban csak korlátozottan lehet érvényes. A parlamenti döntéshozatalban, a kormányzásban, általában a közjogban és a közigazgatási jogban csak a jogszabályok alapján lehet a politikusoknak, illetve az állami szerveknek cselekedniük, amely utóbbiaknak kötelességük a jogszabályok végrehajtása. A közjogban tehát nincs és nem is lehet olyan "szabad tér", mint a magángazdaságban.
A jognak végül élnie kell az információs társadalom és a multimédia lehetőségeivel annak érdekében, hogy elősegítse a jog hatályosulását és hatékonyságát a lakosság körében. Egyfelől a civilekkel partneri kormányzás elvének át kell alakítania a jogszabály-előkészítés rendjét, jóval nagyobb nyilvánosságot biztosítva, valódi szakmai vitákat lebonyolítva, tényleges egyeztetést lefolytatva. Másfelől új típusú jogpropagandát, jogi ismeretterjesztést tesz lehetővé a digitalizáció, ennek be kell épülnie az elektronikus kormányzásba, egyik alapvető tartalmi elemévé kell válnia a kormány és a civilszféra közti párbeszédnek. Nyilván ehhez a jogi nyelvet is egyszerűsíteni kell (csökkenteni a jog elvarázsoltságát), jogszabályainak világosabb szerkezetben kell készülniük az ún. miniszteri indokolásnak valódi indokolásnak kell lennie, a végrehajtási jogszabályokat is be kell mutatni az alapszabályokkal együtt stb.
Valamikor a pretor a piacon ülve osztotta a "jogot", majd papok kolostorokban kommentálták a római jogi szövegeket. Ezt követően jött az írott jog és a Max Weber-i értelemben vett bürokratikus jogalkotás és jogalkalmazás. Most a computerjog kialakulásának kezdetén állunk, egy új kreatív jogi funkció kialakulása előtt. Ez sem lesz érdektelen történet utódaink számára.
* * *
- 266/267 -
by Tamás Sárközy
This study discusses the strategic conception of the expansion of the Hungarian economic civil law. It declares the developing nature of this legal field, and also highlights that the basic acts of the modern market-economy are ready and they are in conformity with the legislation of the European Union. After the run-in of the codification the economic field of law should be stabilized, and one should put emphasis on the qualitative legislation (including deregulation). One should also stress the unity and quickness of the application of the law.■
- 267 -
Lábjegyzetek:
[1] Sárközy Tamás, Tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014. Országház u. 30., E-mail: porgye@jog.mta.hu
Visszaugrás
