1. Amikor 1980-ban sikerült tető alá hozni az áruk nemzetközi adásvételéről szóló 1980. évi bécsi egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény, illetve az Egyezmény angol rövidítése szerint: CISG), a jogegységesítés hívei örömmámorban úsztak. Valóban nagy tett volt az Egyezmény megalkotása, hiszen úgy tűnt, hogy sikerült megvalósítani, illetve elfogadtatni a nemzetközi kereskedelem master-contract-jának, a nemzetközi adásvételnek az egységes szabályrendszerét. Ennek a folyamatnak a sikerében mellesleg jelentős szerepet játszott a magyar kormány és személy szerint Eörsi Gyula akadémikus, akit az Egyezmény végső megfogalmazását végző bécsi diplomáciai konferencia elnökévé választottak. A bécsi konferencia történetéhez tartozik, hogy a legtöbb ország igyekezett a legjobb szakértőiből összeállítani a saját csapatát, így aki valamit is számított ezen a téren az részt vett a hat hétig tartó konferencián.
Eörsi Gyula neve mellett még egy híres, az ötvenes években elhunyt jogász nevét kell megemlítenünk. Több mint ötven év telt el azóta, hogy a neves osztrák származású jogtudós, Ernst Rabel kezdeményezésére a Népszövetség által életre hívott nemzetközi intézet (Unidroit) igazgató tanácsa a nagy jogrendszerek képviselőiből bizottságot állított fel annak eldöntésére, hogy lehetséges-, illetve szükséges-e a nemzetközi adásvétel szabályainak egységesítése. Rabel válasza egyértelműen igenlő volt, és ezzel elindult egy, korszakokon átívelő és 1980-ban lezárulni látszó folyamat, amelyet azonban sajátságos módon elhomályosított a "melléktermék", Rabel híres és mindmáig maradandó könyve: "Das Recht des Warenkaufs" (Az áruadásvétel joga).
2. A mézeshetek azonban csakhamar elmúltak, jóllehet az 1964-es hágai egyezmények, a ULIS és a ULFIS kudarca intő példaként lebeghetett a bécsi konvenciót kidolgozók szeme előtt.[1] és bizton állítható, hogy jelentős lökést adott az Egyezmény kimunkálásához. Érdemes röviden megvizsgálni a kudarc okait, annál is inkább, mert egy hűvös, tárgyilagos szakmai vita helyett szenvedélyes, érzelmektől fűtött, nem egyszer nyíltan politikai érvekkel alátámasztott vita zajlott Hágában a ULIS és a ULFIS egynémely rendelkezéséről. A fentiek illusztrálására csak egy példa: a ULIS 9. § (2) bekezdése a kereskedelmi szokásokkal kapcsolatban kimondta, hogy a felek kötve vannak mindazon szokáshoz, amelyet azonos helyzetben lévő, ésszerűen gondolkodó személyek szerződésükre alkalmazandónak tekintenek. Ha pedig az alkalmazandó szokás ellentétes volt a ULIS-sal, illetve a ULFIS-sal, a felek eltérő akarata hiányában a szokásoké volt az elsőség. Ráadásul a hágai egyezmények nem tettek különbséget a lokális, tehát a helyi és a széles körben ismert, nemzetközi szinten alkalmazott szokások között.
A ULIS itt hivatkozott szabálya, illetve a szabály elfogadása és alkalmazása azt jelentette, hogy az alapvetően gép és nagyberendezés exportőr országok (lényegében a nyugat-európai országok és az USA) számára a ULIS már a szerződéses tárgyalások megindulásának pillanatában komoly helyzeti előnyt biztosított a főként mezőgazdasági cikkeket exportáló és bonyolult gépeket és nagyberendezéseket vásárló harmadik világ országaival szemben. Kétségtelen, hogy ennek a problémának több vetülete is volt, amennyiben a nyugat európai országok összehasonlíthatatlanul nagyobb szakmai ismeretekkel és hatékonyabb, jobban felkészült szakapparátussal rendelkeztek, mint a harmadik világ bármely országa. Másrészt az importőr gyakran képtelen volt arra, hogy kellő módon fogadja az árut (pl. örökös áramszünetek), így azután nem volt ritka az olyan eset, amikor a nagy értékű berendezések hónapokig, vagy esetenként évekig rozsdásodtak egy raktárban, anélkül, hogy megkísérelték volna üzembe-helyezésüket, vagy hogy minőségi hiba illetve kifogás esetén egy szakértőnek megbízást adjanak az áru vizsgálatára. Ezzel volt összefüggésben az idő problémája, a ti. megvizsgálási és kifogásolási határidők többnyire jogvesztőek voltak (ez a CISG-nél is problématikus pont). Ha pedig a szakértő nem kapta meg azonnal a megbízást, könnyen előfordulhatott, hogy a vevő kicsúszott a jogvesztő határidőből.
"Denn leider sind auf dieser Erde eben; die Mittel kärglich und die Menschen roh; Wer möchte nicht in Fried und Eintracht leben; Doch die Verhält-
- 59/60 -
nisse, die sind leider nicht so." - idézhették Bertolt Brechtet a bécsi konferencián résztvevő országok delegátusai. Valóban, a viszonyok nem voltak "olyanok". A ULIS és a ULFIS túl korán jött, egy olyan időpontban, amikor még nem létezett megfelelő befogadó közeg az ilyen típusú egyezményekre. Elkészült az egyezmény szövege, a szükséges számú ratifikáció megtörtént, az egyezmény hatályba is lépett, de ez nem igazán izgatta fel, sem a jogászokat, sem az üzletembereket, sem a politikusokat. Egyszerűen megfogalmazva korán volt, nem voltak meg a feltételek egyik oldalon sem.
3. Ami mármost a CISG-et illeti, a hatályba lépéshez szükséges tíz ratifikáció csak lassan gyűlt össze, mindenki a másikra várt. Évekig bizonytalan volt a CISG sorsa, míg nem az Egyesült Államok ratifikálta a bécsi konvenciót, ez jelentette az áttörést. Utóbb azonban kiderült, hogy a CISG hatálybalépésével még messze nem oldódtak meg a problémák. Az igazi nehézséget az jelentette, illetve jelenti ma is, hogy főként a világkereskedelemben meghatározó szerepet játszó országok vállalatai - erőfölényük birtokában - következetesen kizárják a CISG alkalmazását. Jó példa erre a német gyakorlat, ahol nagy cégek szerződéses feltételeiben a német anyavállalatok rendszerint utasítják külföldi leányvállalataikat (adott esetben a Magyarországon bejegyzett, német tulajdonban álló cégeket), hogy általános üzleti feltételeikben szintén zárják ki az egységes jog alkalmazását. Az indok a legtöbb esetben az ismeretlentől való félelem - nyilvánvaló, hogy a "hazai pálya" (értsd: a hazai jog) meghatározott esetekben valóban előnyt jelenthet, ámbátor nem biztos, hogy a kollíziós szabály alapján végül is az eladó fél hazai joga lesz alkalmazandó.
Van azonban egy további szempont, amelyre főként német jogászok szoktak hivatkozni. Ez pedig az az érv, mely szerint a CISG túlságosan is "angol", tele van - úgymond - az angolszász jogok megoldásaival, ezért kontinentális jogász számára ez vállalhatatlan helyzetet jelent. Anélkül, hogy ennek a kérdésnek a taglalásában túlságosan is elmerülnénk, néhány rövid megjegyzést kell tennünk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
