1.1. Az Európai Bizottság (továbbiakban: Bizottság) az Európai Unió főszerve, amely a tagállamok mellett másodlagosan felel az uniós jog végrehajtásáért, a "Szerződések őre[1]". Ez az elnevezés helytállónak tekinthető, hiszen az Európai Unióról Szóló Szerződés (továbbiakban: EUSz.) 17. cikkének értelmében gondoskodik a Szerződések, valamint az intézmények által a Szerződések alapján elfogadott intézkedéseknek az alkalmazásáról, valamint az Európai Unió Bíróságának ellenőrzése mellett felügyeli az uniós jog alkalmazását.[2] A következőkben a Bizottságnak az uniós jog végrehajtásában betöltött szerepének, feladatinak, elsősorban ellenőrzési-felügyeleti hatásköreinek elemzésére kerül sor, érintve a tagállamok ehhez kapcsolódó tevékenységét is.
1.2. Az EU jogának Bizottság általi végrehajtásának ismertetése előtt úgy vélem, elengedhetetlen az államhatalmi funkciók megoszlásának rövid ismertetése.
A hatalmi ágak elválasztásának klasszikus, montesquieu-i elvének érvényesülése ma már szükségszerű eleme egy demokratikus jogállamnak. Az elv a modern demokráciák egyik alapelve, garanciális jelentőségű szabály, amelynek alapja az egyes állami szervek között értelmezhető hatalommegosztás. Az elmélet egy állam működésének három sarokpontját a törvényhozást, a végrehajtást, valamint az igazságszolgáltatást különíti el, és ezeket a funkciókat egyes állami szervekhez rendeli még pedig úgy, hogy ezek között átfedés nem megengedett, vagyis egyetlen személy vagy testület sem rendelkezhet egynél több hatalmi ág felett, és amelynek célja, a zsarnoki hatalom kialakulásának megelőzése.
A végrehajtó hatalom alatt az államot irányító kormányt, és a hozzá tartozó operatív, közigazgatási feladatokat értjük, amelynek legfontosabb része a törvényhozó hatalom által elfogadott jogszabályok végrehajtása. A tradicionális hatalommegosztás alapvető jellemzői tehát minden demokratikus állam működésében megtalálhatóak, elképzelhető azonban, hogy az államok ennek alapján sajátos, önálló hatalommegosztási koncepciójukat alakítják ki.[3]
Láthatjuk tehát, hogy az elv hiánya elképzelhetetlen lenne az Európai Uniót alkotó jelenleg 28 tagállamban, ha viszont magát az Unió működését vetjük vizsgálat alá, más eredményre jutunk.
1.2.1. Az EU intézményrendszerében a hatalmi ágak elválasztásának elvével nem találkozhatunk, legalábbis nem egészen abban az értelemben, ahogy a korábbiakban kifejtésre került. Itt is megtalálhatóak ugyan az egyes hatalmi ágak, azonban ezek kizárólagosan egyetlen szervhez történő delegálása nem valósul meg teljesen. Az egyes funkciók több intézményhez való rendelése látható leginkább a törvényhozási funkció - helyesebben jogalkotási aktusok elfogadására való felhatalmazottság - esetében. Jogalkotási aktusok elfogadására a Bizottság javaslata alapján az Európai Parlament (továbbiakban: Parlament), valamint az Európai Unió Tanácsa (továbbiakban: Tanács) közösen jogosult.[4] Az uniós jog végrehajtása során sem találkozhatunk kizárólagossággal, hiszen a lojális együttműködés elvéből levezethető, hogy az Unió intézményei mellett a tagállamok elsődleges feladata az uniós jog alkalmazása.[5]
A korábbiakban állítottaknak megfelelően ez tehát azt jelentené, hogy az Európai Unió működése szembe megy a tagállamok által vallott demokratikus államfelfogással?
Természetesen nem erről van szó, ahogy az egyes államok, úgy az Unió is önálló hatalommegosztási koncepciót alakított ki, amelynek oka szupranacionális jellegében keresendő.
Az úgynevezett demokrácia deficit, azonban még a Lisszaboni Szerződés (továbbiakban: Szerződés) aláírását követően is létező jelenség, de ezen sokkal inkább az egyes intézmények, leginkább a Tanács és a Parlament közötti hatásköri vitákat, a nemzeti parlamenteknek az EU jogalkotásába biztosított korlátozott beavatkozási lehetőséget kell érteni, mint diktatórikus berendezkedést. Az Európai Unió továbbra is kiáll a tagállamai által vallott demokratikus jogelvek mellett és a Bizottság által felügyelni is képes azt.
Az EU intézményei között is találhatók olyanok, amelyek egyedüli letéteményesei az egyes hatalmi ágaknak, így legjelentősebb példaként az Európai Unió Bíró-
- 30/31 -
sága hozható fel, amely jogosult az uniós acquis "autentikus" értelmezésére, és az ezzel kapcsolatos jogviták eldöntésére, és amely ítéleteiben is következetesen megerősíti és hangsúlyozza ilyetén szerepét.
1.3. A Bizottság uniós jog végrehajtásával kapcsolatos feladatai
Expressis verbis a Lisszaboni Szerződés sem tartalmazza, hogy tulajdonképpen az uniós jog végrehajtása, alkalmazása elsődlegesen, mely intézményének feladata. Az EUSz. 17. cikkének első bekezdése a Bizottság esetében is pusztán annyit rögzít, hogy végrehajtja a költségvetést, és a Szerződésben meghatározott egyéb esetekben is lát el végrehajtási feladatokat, azonban egyes szakpolitikák meghatározásánál is igen szűkszavúan tér ki erre. Sokkal inkább kifejezőbb ugyanezen szakasz azon rendelkezése, mely szerint gondoskodik a Szerződések alkalmazásáról és egyben felügyeli is azt. Különbséget kell tehát tennünk az uniós jog alkalmazása és a szűkebb értelemben vett végrehajtás között, és csak ezután végezhető el annak vizsgálata, mely tekinthető a Bizottság hatáskörébe tartozónak.
A meghatározást nehezítik a Szerződés nyelvi változataiból eredő eltérések is, hiszen az angol nyelvű változat is megkülönbözteti az implemetation (alkalmazás) és enforcement (végrehajtás) kifejezéseket és a fordítások, sőt az értelmezés során is tekintettel kell lennünk ezekre a különbségekre.
Az uniós jog végrehajtójának meghatározására több elméleti megközelítés is kialakult. Jürgen Schwarze professzor szerint a végrehajtás (enforcement) magának az Uniónak kötelessége. Dominique Berlin elmélete alapján a funkció megosztott az EU és a tagállamok között, kifejezetten végrehajtási feladatokat az Unió csak a versenypolitika és az állami támogatások terén gyakorol. Sabino Cassese professzor felfogása szerint élesen el kell különíteni a felügyeleti-ellenőrzési feladatokat az alkalmazási-végrehajtási feladatoktól. Előbbi kizárólagos uniós, utóbbi pedig tagállami kompetencia.[6]
Látható tehát, hogy még a szakirodalomban sincs egységes álláspont arra vonatkozóan, hogy a végrehajtást tágan, kiterjesztően kell-e értelmezni, vagy az szűkebb értelemben csak tagállami feladat lenne-e. Nézetem szerint a végrehajtás tagállami kompetencia, tehát az uniós jogból eredő kötelezettségek végrehajtása elsődlegesen és kizárólagosan a nemzeti közigazgatások feladata. A Bizottságnak a végrehajtásban annyiban van szerepe, amennyiben ellenőrzi a tagállamokat e kötelezettségeinek teljesítésében, illetve ahol a Szerződés kifejezetten a végrehajtás hatáskörével ruházza fel (pl.: EU költségvetése).
A továbbiakban ennek az elvi megállapításnak a mentén kívánom bemutatni a Bizottság végrehajtással kapcsolatos tevékenységeit.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
