Az Internet hőskorában merült fel az igény arra, hogy az egyes számítógépeket ne csak az IP címük alapján lehessen azonosítani, hanem felhasználóbarátabb módon, alfanumerikus karakterekkel is. Ez az igény hívta életre a domain név rendszert (Domain Name System, DNS) az 1980-as évek elején. A domain nevek kiosztásának és fenntartásának ma ismert rendszere 1984-ben debütált: a tartománynév a megadott IP címre továbbítja a különböző lekéréseket. Egy domain név csak egy IP címre mutathat, nincs akadálya azonban annak, hogy több tartománynév mutasson egy IP címre. A hozzárendeléseket azonban nem egy adatbázis tartalmazza, hanem a DNS információk szét vannak szórva az interneten. A különböző tartományok kezelői tartják azt nyilván, hogy az egyes DNS információk valójában hol találhatók.
Az gyökér (root) adatbázis, amely a legfelsőbb szintű tartományokat (Top Level Domains, TLDs, pl. .com, .net, .org, .eu, .hu, .tv) tartalmazza, az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) nevű amerikai non-profit szervezet kezelésében van. Az ICANN 1998-ban jött létre, székhelye azóta is Kaliforniában található. Hatáskörébe kerültek át azok a feladatok, amelyeket korábban az USA kormánya közvetlenül vagy más szervezeteken[1] keresztül végzett. Az ICANN-ben az amerikai kereskedelmi minisztérium jelenleg is befolyással rendelkezik.[2] Jelenleg az ICANN menedzseli az Internetet és látja el az Internet működésének koordinációjára vonatkozó összes feladatot, ennek keretében pedig átengedi az egyes felső szintű tartományok (pl. .hu, .eu, .info) feletti kontroll jogát az ún. nyilvántartóknak.
A következő szinten található másodszintű tartományok (Second Level Domains, SLDs) alatt található nevek kiosztása különbözik aszerint, hogy az adott név általános vagy országkódos felső szintű névtér alatt található. Az általános felső szintű domainek (generic Top Level Domains, gTLDs) esetén ugyanis az ICANN általában piaci alapon működő vállalkozásokat bíz meg ezek kezelésével (pl. a .com gTLD jelenleg az amerikai VeriSign, Inc. kezelésében áll), de végső soron az ICANN maga határozza meg a tartomány legfőbb szabályait (ezek az ún. nem szponzorált tartományok). A gTLD-k csoportján belül vannak ugyanakkor ún. szponzorált felső szintű tartományok (sponsored TLDs, sTLDs) is, amelyek esetében van egy közbülső szervezet az ICANN és a nyilvántartó között, és ez speciális szabályokat alkot az adott névtérre (pl. a .mobi alatt csak olyan szolgáltatások működtethetők, amelyek mobil eszközökkel egyszerűen hozzáférhetők).
A felső szintű tartományok gTLD-ken kívüli másik csoportját az országkódos felső szintű tartományok (country code Top Level Domains, ccTLDs) képezik. Ezek a kétbetűs tartományok (pl. hu) a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet ISO-3166 listáján alapulnak.[3] A ccTLD-k esetén az ICANN általában az adott országra, vagy egy ott honos szervezetre bízza az adott tartomány kezelését. Így gyakorlatilag a legáltalánosabb technikai feltételeken túl az egyes részletszabályokat az adott ország vagy az ottani nyilvántartó állapítja meg.
Természetesen van mód arra, hogy a másodszintű tartományok alatt további tartományok kerüljenek kiosztásra, az erre vonatkozó szabályokat azonban már az adott másodszintű tartomány kezelője határozza meg (pl. arról, hogy a pte.hu domain név alatt az ajk.pte.hu tartománynév kiosztásra kerüljön-e, és ha igen, kinek a kezelésében álljon, a pte.hu használója jogosult dönteni).
Az egyes tartományok nyilvántartói különböző módokon működnek, a különbségek pedig jórészt arra vezethetők vissza, mely fenti típusba sorolható az adott tartomány. Így például a ccTLD-k alatt működnek kormányzati hivatalok (pl. a Vatikán nyilvántartója), internet-szolgáltatók különböző szervezetei (pl. Németországban a DENIC vagy Magyar-
- 136/137 -
országon az ISZT), non-profit szervezetek (pl. az Egyesült Királyságban a Nominet UK) vagy éppen gazdasági társaságok is (pl. a .us tartomány nyilvántartója). A gTLD-k esetén hasonlóan árnyalt a kép, azonban a leginkább használt tartományok kezelői általában profitszerzésre törekvő gazdasági társaságok (pl. a VeriSign, Inc. a .com alatt).
A regisztráció rendszere ugyanakkor a legtöbb tartomány alatt nagyon hasonló minta szerint működik: adott a nyilvántartó, amely működteti az adott névteret és megállapítja annak szabályait, valamint vannak regisztrátorok, amelyek szerződéses kapcsolatban állnak a nyilvántartóval, illetve a domain nevek használóival. Tehát az esetek túlnyomó többségében két külön szerződéses jogviszony jön létre: egy a nyilvántartó és a regisztrátor között, és egy másik a regisztrátor és a használó között. Ebből következik, hogy a nyilvántartó és a használó között ritkán van közvetlen szerződéses kapcsolat.
Az ICANN szerint a tartománynév-regisztráció piacán létrejött piaci verseny következtében a regisztrációs és fenntartási díjak mintegy 80%-s csökkenését sikerült elérnie. Anélkül, hogy a 90-es évektől (amikor eldöntötték, hogy a használónak fizetnie kell ezért a szolgáltatásért) vizsgálnánk a díjak alakulását, megállapítható, hogy regisztrációs és fenntartási díjak néhány kivételtől eltekintve alacsonyak. Abban az esetben ugyanis, ha a kérdéses tartománynév még szabad, azaz még nem regisztrálta senki, akkor a regisztrációja kb. 10 Euróra rúg, míg az éves fenntartási díj általában 7 és 20 Euró között mozog. Vannak azonban olyan kivételes tartományok, ahol ezek a díjak meghaladják a 150-180 Eurót.
Ezzel szemben amikor annak a vizsgálatára kerül sor, hogy mekkora egy jól megválasztott tartománynév piaci értéke a gazdasági élet szereplői számára, a fenti díjak marginális jelentőséggel bírnak. A közelmúlt adásvételeit tekintve azt látjuk, hogy néhány domain név értéke akár a több millió amerikai dollárt is meghaladhatja. A legdrágább névtér kétségtelenül a .com. Mindemellett a ccTLD-k piaca is felzárkózni látszik a gTLD-k piacához.
Egy jól megválasztott domain név tehát minimális befektetés mellett akár 1.000-10.000%-os, sőt akár még nagyobb hasznot is hozhat viszonylag rövid idő alatt. Ez az óriási megtérüléssel kecsegtető lehetőség magától értetődően magához vonzotta azokat, akik gyorsan és könnyen szeretnének meggazdagodni, így mára a domain nevek másodlagos felhasználásának és adásvételének jelentős piaca alakult ki. A könnyű haszonszerzésen túl ebben a domain név rendszer alapvető jellemzője is jelentős szerepet játszik, nevezetesen, hogy egy tartomány alatt egy domain név csak egy IP címre mutathat, azaz egy megjelölésnek csak egy használója lehet. Ezzel szemben az "offline" világban számtalan példát találunk arra, hogy egy országon belül is számos szervezet vagy akár természetes személy használja ugyanazt nevet a (gazdasági) élet különböző területein anélkül, hogy ez bárki számára megtévesztő helyzetet eredményezne.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
