Elmondható, hogy a Dtv. hatályba lépésével lényegében megtörtént az Rttv. "hírközléstelenítése". Ez közelebbről azt jelenti, hogy a Dtv. hatályon kívül helyezte az Rttv. műsorelosztásra vonatkozó VII. fejezetét (115-121.§), megszüntette a műsorelosztás Rttv-ben és Eht-ban történő párhuzamos definiálásának kettősségét, a műsorelosztás fogalmát a műsorterjesztésen belül - a konvergencia követelményeinek megfelelően - leegyszerűsítve újraértelmezte, továbbá az adatátviteli platformra vonatkozó alapvető hatósági hatásköröket az ORTT-től az NHH-hoz telepítette. Mindezek ellenére tanúságos néhány gondolat erejéig "visszatekinteni" az IPTV szolgáltatás Rttv-beli értelmezési keretéhez, hiszen ennek alapján érzékelhetőbbé válik a definiálásból korábban felmerült - az ORTT aspektusából releváns - értelmezési és jogalkalmazási problémák kezelésének szükségessége, másrészt kiváló viszonyítási pontot jelent a Dtv. új, technológia semleges értelmező rendelkezéseihez képest.
Az Rttv. 2. § 26. pontja a műsorelosztás fogalmát a következőképpen határozta meg: a műsorszolgáltató által előállított jelek egyidejű, változatlan továbbítása vezetékes
- 160/161 -
(kábeles) hálózaton vagy nem műsorszóró rádiótávközlő rendszeren a műsorszolgáltató telephelyétől, illetőleg a műsorszétosztó hálózat végpontjától elkülönült szervezet közbeiktatásával az arra jogosult felhasználó vevőkészülékéhez, a tíznél kevesebb vevőkészülék csatlakoztatására alkalmas hálózat segítségével történő jeltovábbítás kivételével. Nem minősül műsorelosztásnak a telekhatáron belüli vezetékrendszer (pl. társasház).
Az előzőekben kifejtett műszaki, technológiai háttér ismeretében egyértelműen levezethető, hogy az xDSL platformon keresztül megvalósuló IPTV szolgáltatáshoz használt adatátviteli (hálózati) eszköz(ök) a vezetékes adatátviteli közegek csoportjába sorolandó(k). Másként fogalmazva: az IPTV szolgáltatás a műsorszolgáltató által előállított jelek egyidejű, változatlan továbbítása vezetékes (kábeles) hálózaton (xDSL platformon) a műsorszolgáltató telephelyétől elkülönült szervezet (IPTV szolgáltató) közbeiktatásával az arra jogosult felhasználó (a szolgáltatást igénybevevő, előfizető) vevőkészülékéhez. Médiajogi értelemben nem véletlen tehát, hogy eme műsorterjesztést az ORTT az Rttv. VII. fejezet hatálya alá tartozó szolgáltatásnak tekintette, s mint ilyet, vezetékes műsorelosztásként definiálta.[1] Jóllehet a jogalkotó eredetileg a hagyományos ún. koaxiális kábelvezetékre gondolt a műsorelosztás definiálásánál, ez azonban nem jelenti azt, hogy más adatátviteli eszköz (platform), mint például a mikrohullám, a száloptika, vagy éppen a közcélú PSTN hálózatok segítségével nyújtott (ADSL, ADSL2, VDSL, stb.) szolgáltatás ne minősülne műsorelosztási tevékenységnek. A Dtv. a műsorelosztás fogalmát több szempontból is pontosította, az alkalmazott átviteli rendszertől és technológiától független műsorterjesztési alapokra helyezte, külön nevesítve az IP segítségével megvalósuló jeltovábbítást.
A Dtv. 5. § 34. pontja értelmében a műsorterjesztés bármely átviteli rendszerrel megvalósuló elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelynek során a műsorszolgáltató által előállított analóg vagy digitális műsorszolgáltatási jeleket a műsorszolgáltatótól az előfizető, vagy felhasználó vevőkészülékéhez továbbítják, függetlenül az alkalmazott átviteli rendszertől és technológiától. A jogszabályhely külön is nevesített műsorterjesztésnek minősíti a műsor Internet Protokoll segítségével történő továbbítását valamely átviteli rendszeren, ha a szolgáltatás jellege, illetve feltételei megegyeznek a műsorterjesztéssel, illetve ez helyettesíti a más módon megvalósított műsorterjesztést.
Az ORTT aspektusából releváns hatósági jogalkalmazási problémák az elmúlt egy-két év tapasztalatait figyelembe véve alapvetően öt meghatározó (bár semmi esetre sem kizárólagos) kérdés köré csoportosíthatók: /1/ az ún. "helyi must-carry"; /2/ az ún. 1/3-os vételkörzeti korlátozás; /3/ az IP alapú hálózatok Műsorszolgáltatási Alap általi támogatása; /4/ a helyi és körzeti műsorszolgáltatók státusza; /5/ VoD és a lehetséges értelmezési keretek.
A kérdéskör korrekt elemzéséhez elsőként indokoltnak látszik a 2002/22/EK Egyetemes Szolgáltatási Irányelv rendelkezéseiből kiindulni, melynek 31. cikke az alábbi rendelkezéseket rögzíti a továbbítási kötelezettségekkel kapcsolatban: "A tagállamok meghatározott rádióműsor- és televízióműsor-terjesztő szolgáltatások továbbítására vonatkozó, ésszerű továbbítási kötelezettségeket írhatnak elő a joghatóságuk alá tartozó, a nyilvánosság számára rádió vagy televízió műsorok szétosztására szolgáló elektronikus hírközlő hálózatokat szolgáltató vállalkozások számára, abban az esetben, ha az ilyen hálózatok végfelhasználóinak jelentős hányada e hálózatokat használja rádió- és televízió műsorok vételének fő eszközeként. Ilyen kötelezettségek csak abban az esetben írhatók elő, ha ezek egyértelműen meghatározott közérdekű célok eléréséhez szükségesek, továbbá arányosak és átláthatók. A kötelezettségeket rendszeresen felül kell vizsgálni."
Az idézett cikk tartalmának értelmezésénél szükséges hangsúlyozni, hogy az Irányelv alkalmazásában olyan szolgáltatót terhel továbbítási kötelezettség, amelyet "az ilyen elektronikus hírközlő hálózatok végfelhasználóinak jelentős hányada használ rádió-és televízió műsorok vételének fő eszközeként", így elsősorban annak a kérdésnek az eldöntése szükséges, hogy vajon az IP alapú hálózatot ide soroljuk-e.
Vizsgálatra szorul továbbá az "ésszerűség" és az "arányosság" fogalmának az Európai Unió joggyakorlatában történő elemzése is. Az arányosság elvét az Európai Bíróság nyilvánította a közösségi jog alapelvévé. (Eredetileg egyébként nem is szerepelt kifejezetten az EK Szerződésben.) Ma már a Szerződés 5. cikkelyében található az alábbiak szerint: "A Közösség intézkedései nem léphetik túl az e szerződés célkitűzéseinek eléréséhez szükséges mértéket." Az arányosság elve három tényezőt foglal magában az európai uniós joggyakorlat szerint. Nevezetesen: az egyes rendelkezések, intézkedések megfelelő eszközül szolgálnak-e az adott cél eléréséhez; az intézkedés szükségessége (van-e más rendelkezésre álló eszköz, amely kevésbé korlátozó jellegű); az elérhető pozitívumok arányosak-e a vele járó korlátozásokkal. Az arányosság elvének érvényesítése során elvégzett vizsgálatot[2] minden esetben egyedileg kell elvégezni az adott ügy valamennyi körülményének figyelembevételével. Az arányosság követelménye már kifejezetten szerepel az Európai Bizottság ún. "Határok nélküli televíziózásról szóló 89/552/ EGK irányelvet módosító javaslatában.[3] Az "ésszerűség elve" alkalmazásának alapvetően az a célja, hogy egyensúlyt teremtsen a felek jogai és kötelezettségei között, amelynek eredményeképpen a felek teljesítése egymással megfelelően arányos lesz. Egy olyan koncepcióról van szó, amely bizonyos szempontok mentén történő összehasonlítást feltételez. Az összehasonlítás történhet a felek szintjén akár általánosságban, akár sajátos helyzetben. Az új technológiai lehetőségek ésszerű megragadásához, megfelelő és hatékony szabályozásához az Európai Unióban már megkezdődtek a munkálatok. Az IP alapú szolgáltatók piacra lépése kapcsán az Európai Unió az alábbi legfőbb célokat, elveket követi:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
