"You have given us your dimes, now give us our rights" [2]
Az új Polgári Törvénykönyv[3] (a továbbiakban: új Ptk.) hatálybalépésével olyan alapvető jogintézmények tartalmi változásaira kell figyelemmel lenni, amelyek akár a vártnál szélesebb körben is kihathatnak a mindennapi életviszonyokra. Ilyennek tekinthetjük a cselekvőképesség fogalmának és feltételeinek átalakítását, illetve a támogatott döntéshozatal intézményének a bevezetését, amely részletszabályait a támogatott döntéshozatalról szóló 2013. évi CLV. törvényben nyeri el. Ami a személyek jognyilatkozat-tételi képességének új vonásait illeti, mindez nem előzmény nélküli a nemzetközi jogi kötelezettségvállalásokat és egyes külföldi államok gyakorlatát tekintve. A változás jele, hogy az új Ptk. több szempontból is nyit a szellemi vagy pszichoszociális fogyatékossággal élő személyek egyéni döntési képességének elismerése és kibontakoztatása felé.
A korábbi rendelkezésekhez képest ugyanis enyhülnek a cselekvőképességet kizáró gondnokság - az új terminológia szerint: a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság - szabályai, mivel a helyettes döntéshozatal ezen formája végleges jelleggel nem rendelhető el, hanem legfeljebb tíz év elteltével felül kell vizsgálni. A cselekvőképességet korlátozó gondnokság - új megnevezéssel: a cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság - pedig általános jelleggel nem, csak azokra az ügycsoportokra nézve rendelhető el, amelyekre nézve az egyén belátási képessége csökkent. Az új Ptk. nem tartja fenn a korábbi ügycsoport-listát, a bíróságnak az egyedi eset körülményei alapján, az egyénre szabottan kell megállapítania a korlátozással érintett ügycsoportokat, minden más esetben az érintett személy önállóan is érvényes jognyilatkozatot tehet. A bírósági eljárás során az egyén belátási képességének vizsgálata mellett a segítő családi-társadalmi kapcsolatok feltérképezését is el kell végezni, hogy csak a lehető legszűkebb körben kerüljön sor a cselekvőképesség részleges korlátozására. Innen már csak egy lépés, hogy ezeket a segítő családi-társadalmi kapcsolatokat alapul véve a cselekvőképesség korlátozása nélkül részesüljön támogatásban az, aki a belátási képességének csökkenése miatt erre igényt tart.
Az egyén autonóm döntéshozatali képességének elismerése és a fogyatékossággal élő személyek érdekeinek, valamint a forgalom biztonságának a védelme közötti egyensúly megtalálása folyamatos vita tárgya volt magának az új Ptk.-nak az előkészítése során is, így talán nem érdektelen, hogy honnan indult és miként zajlott az a folyamat, amely a fogyatékossággal élő személyek alapvető jogainak elismerése tekintetében - elsősorban nemzetközi szinten - érdemi szemléletváltáshoz vezetett és fokozatosan, egyre erőteljesebben e jogok gyakorlásának elősegítését szorgalmazza.
Azokat az eszmei-történeti előzményeket, amelyek 2006-ban végül elvezettek a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény[4] (a továbbiakban: Egyezmény) elfogadásához, Gerard Quinn és Eilionóir Flynn, a Centre for Disability Law and Policy (National University of Ireland) vezetője és munkatársa ismertetik a Transatlantic Borrowings: The Past and Future of EU Non-discrimination Law and Policy on the Ground of Disability című közös tanulmányukban[5], míg magának az Egyezménynek az előremutató vonásait Amita Dhanda, a Nalsar University of Law (Hyderabad, India) professzora összegzi a Constructing a new Human Rights lexicon:
- 34/35 -
Convention on the Rights of People with Disabilities című írásában. Végül az Egyezmény legvitatottabb - a cselekvőképesség korlátainak a lebontását célzó - rendelkezésével kapcsolatban Robert D. Dinerstein, az American University of Washington professzora fejti ki álláspontját az Implementing Legal Capacity Under Article 12 of the UN Convention on the Rights of Persons with Disabilities: The Difficult Road From Guardianship to Supported Decision-Making című tanulmányában.
Az Európai Unió fogyatékosságon alapuló diszkrimináció-ellenes politikájának és szabályozási koncepciójának megismerése és megértése érdekében a Gerard Quinn és Eilionóir Flynn egy igen látványos ciklust vázol fel, ahogyan a fogyatékosság megközelítésének amerikai modellje átgyűrűzött Európába, majd az Európai Unió közvetítésével a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény elfogadása által - igaz, a társadalmi igazságosság követelményével kiegészülve - nemzetközi dimenziót nyert. Az Egyezmény hídként köti össze a - nemzetközi jogi szempontból hagyományosan külön kezelt - polgári és politikai jogokat a gazdasági, szociális és kulturális jogokkal. Tekintettel arra, hogy tagállamai többségéhez hasonlóan maga az Unió is részese az Egyezménynek, annak kvázi alkotmányos státusza befolyásolhatja az Európai Unió Bíróságának gyakorlatát és az Unió további diszkrimináció-ellenes szabályozását és politikáját, valamint - ratifikálása esetén - számottevően kihathat az Egyesült Államok jogfejlődésére is. "A folyamat így egy teljes kört írt le."[8]
A fejlődés ívének felvázolásához nélkülözhetetlen a fogyatékossággal kapcsolatos modellek rövid ismertetése, még ha ez - a szerzők által is elismerten - a leegyszerűsítés kockázatával jár. A fogyatékosság "orvosi modellje" (medical model) a fogyatékosságot az egyénben rejlő pszichikai vagy fizikai károsodásra vezeti vissza, és ennek gyógyítását tűzi ki célként; azonban az egyént, mint a probléma forrását azonosító szemlélete miatt a szakmai közvélemény szinte egyöntetű kritikával illeti. Ehhez képest a fogyatékosság "társadalmi konstrukciójának elmélete" (social construct theory) "a problémát áthelyezi a személyről azokra a társadalmi folyamatokra, amelyek érzéketlenek az emberi különbségekre". Az elmélet lényege, hogy tulajdonképpen a társadalom az, amelyik fogyatékossá teszi az egyént. A fogyatékosság "emberi jogi modellje" (civil rights model) pedig a kirekesztő társadalmi folyamatok beazonosítására, kiigazítására és egy befogadó társadalom megvalósítására törekszik.
Az emberi jogi modell gyökerei arra a feminizmusban eredő felismerésre vezethetők vissza, hogy a társadalomban léteznek olyan mércék - mint a férfiúi minőség -, amelyek önkényes alkalmazása korlátozza a többieket - a nőket - a munka, közélet és a kultúra világában való szerepvállalásban. A fogyatékosság szempontjából a domináns mérce az "épség", azaz ha a világ kizárólag az ép emberekre szabottan épül fel, a fogyatékossággal élő társaik kirekesztése önkényes és elkerülhetetlen.
Fontos tudatában lenni annak, hogy az egyes elméletek, modellek erőteljes társadalmi-történeti meghatározottsággal rendelkeznek és csak ebben a kontextusban értelmezhetőek. Így hiába mondhatjuk, hogy mind a társadalmi konstrukció elmélete, mind az emberi jogi modell az egyenlőség alapelvén nyugszik, az Egyesült Államokban az egyenlőség az "egyenlő lehetőségeket" és nem az anyagi igazságosságot jelenti. Európában, ahol a szociális jóléti hagyományok alapjaiban határozzák meg a fogyatékossággal kapcsolatos politika és szabályozás szerkezetét, az egyenlőség, illetve az egyenlő lehetőségek a diszkrimináció-mentesség elvén keresztül törtek a felszínre. "Az európai jóléti modell lényeges elemei épültek fel annak feltételezésére, hogy az emberi hiányosságok egyszerűen csak adottságok, és jóléti transzferekkel kell értük kompenzációt nyújtani."[9] A jóléti intézkedések gondoskodása árnyékként vetült a fogyatékossággal élő személyek jogaira, hiszen ők e gondoskodás tárgyaként és nem saját életük alanyaként voltak jelen e folyamatban. A kompenzáció egyben a világtól való távolmaradásuk "ára" is, amely nem ösztönöz a társadalomba való visszatérésre és az abban való részvételre.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
