https://doi.org/10.59851/mj.72.02.10
Ötven évi irodalmi munkásságom termékeit 1940. január 30-án, 70-ik születésnapomon "Szemelvények F. F. kisebb szakdolgozataiból" című gyűjteménykötetemben összeállítottam. Ez a Szemelvénygyűjtemény, melyet Búcsukötetemnek neveztem, voltaképen köszönetmondás volt azoknak s egyúttal bucsuzkodás azoktól a jó barátaimtól, akik nyugalombavonulásom előtt öt évvel, 1935-ben egy gyönyörű Emlékkötettel tiszteltek meg - írói pályámnak negyvenedik évfordulója alkalmából.
Ezt a szép és gazdag tartalmú hatalmas Emlékkötetet Irk Albert, pécsi egyetemi tanár, még Kolozsvárról régi kedves barátom hozta össze.
Nem akarom azért ezúttal ismételni az ott részletesen összeállított dolgozataim címeit vagy tárgyait, csupán egy általános tájékoztatást adok mégis kedves rokonságomnak arról, hogy a tudomány mely területein és milyen kisebb-nagyobb munkákkal foglalkoztam ötven, sőt ha az azóta eltelt pár esztendőt is hozzáveszem, ötvennégy esztendő alatt. Szépirodalommal, költészettel soha nem foglalkoztam. Erre nem éreztem hivatottságot és képességet sem magamban. Száraz, jogászias lelkületemhez a jogtudományok művelése illett. Ifjúkori önképzőköri dolgozataim, az elmaradhatatlan szerelmes versek jogászkoromból, a Pataki Ifjúsági Lapban megjelent kísérleteim valóban szót sem érdemelnek. Ellenben talán szerénytelenség nélkül mondhatom el életem végén, hogy a büntetőjogi tudományok mindenik ágában, valamint a jogbölcsészetben és a tanügyi, különösen a jogi oktatási szakmában elég sok kisebb-nagyobb munkát írtam, melyek közül a nagyobbakkal első sorban a büntető eljárási és az anyagi büntetőjogi tankönyveimmel, - valamint a nagy előszeretettel művelt büntetéstani (börtönügyi és javítóneveléstani) munkáimmal elismerést szereztem hazai szakirodalmunkban és hasznára voltam a jogtanuló ifjúságnak és a gyakorlati jogászságnak.
Munkásságom legelső és talán legértékesebb része a büntető eljárás területére esik. Mint előbb már említettem, a büntető eljárási jognak, a hivatalosan úgynevezett Bűnvádi Perrendtartás-nak 1896-ban történt kodifikálása s a codex-nek 1900 január 1-én életbelépése adott erre alkalmat és indítékot. Tekintettel arra, hogy az új codex oly hatalmas jogszabálytömeget tartalmazott, melyeket a joghallgató ifjúság és a gyakorlati jogászság csak módszeres tudományos feldolgozásban fog elsajátíthatni, én nem kommentárt vagy kézikönyvet, hanem kifejezetten tankönyvet dolgoztam ki számukra. A német és francia szakirodalomban is ez volt szokásos. Kitűnő tankönyvek és rendszeres feldolgozások hosszú sora állt előttem például az összes nyugati államok irodalmából. Hazánkban, sajnos, ezt az annyira fontos joganyagot - eltekintve Pauler Tivadarnak, a magyar büntetőjogi irodalom első nagy mesterének, a 60-as években megjelent s akkor óriási értékű, de az új Bp. folytán immár teljesen elavult Büntetőjogtanától - mindössze két rövid munka ismertette a hazai jogászsággal. Egyik Székács Ferenc, volt kúriai bírónak rövidre szabott, de kitűnő gyakorlati érzékkel kidolgozott kiskönyve, másik Fayer László, budapesti egyetemi tanárnak, inkább kommentárszerű, tájékoztató, de hézagpótló könyve.
Az én munkám tehát, mely megelőzte az új Bp-ról készült későbbi kommentárokat, egészen új csapáson haladt. Tájékoztatást nyújtott az új Bp alapelveiről, a codex által elfogadott mérsékelt vádrendszer vezéreszméiről és tudományos rendszerben mutatta be az új magyar büntető eljárás szerkezetét és részleteit. Szerénykedés nélkül mondhatom, hogy ez az első nagyobb perjogi munkám jól sikerült. Ezt igazolja, hogy nagy tetszéssel fogadta nemcsak a joghallgató ifjúság, de a gyakorlati jogászság is, a bírák, a királyi ügyészek és ügyvédek is. Úgy, hogy a tankönyv rövidesen új kiadásokat ért. Az első kiadás 1899-ből való, a második 1903-ból, a harmadik 1908-ból, a negyedik 1916-ból. A negyedik kiadás volt - mai divatos hangzatos szóval mondva - irodalmi munkásságom csúcsteljesítménye. Ez nem a magam dicsekvése és megállapítása, hanem a Magyar Tudományos Akadémiáé, mely ezt a munkámat 1921-ben a Marcibányi jutalommal tüntette ki. Tehát megértem azt is, hogy ugyanazt az elismerést és jutalmat kaptam, melyet száz évvel ezelőtt nagy elődöm, Kövy Sándor nyert el a Magyar Polgári Törvény 1820 c. könyvéért.
Magyary Géza, az Akadémia nagyjutalmi bizottságának előadója, Plósz Sándor mellett a magyar perjogi tudományok legnagyobb mestere, ezeket írta munkámról az akadémiai jelentésében: "Finkey munkája meghaladja a közönséges tankönyvek színvonalát. A könyv igen nagyértékű tudományos mű. Az egyes kérdéseket a legszigorúbb tudományos elemzés eszközeivel világítja meg ... Finkey munkájának legnagyobb érdeme, hogy a bűnvádi peres eljárási fogalmaknak beható, jogászias elemzésével igen nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy bűntető perjogi irodalmunk magas színvonalra emelkedjék ... a legnehezebb kérdések megoldásában is erős jogászi szellem jellemzi és ... az egész irodalmi anyagot ritka szorgalommal és pontossággal értékesíti."
A büntető perjog tudományát ezen a tankönyvemen kívül sok más, kisebb nagyobb dolgozattal is gyarapítottam. Ezek közül megemlítem a következőket:
- 119/120 -
Vélemény az 1911. évi Magyar Jogászgyűlésre a Bp. perorvoslati részének módosításáról.
A felek fogalma és jogköre a büntetőjogi per mai elméletében. Pécs 1914.
Az esküdtszékről 1900. (első felolvasom a Magyar Jogászegyletben.)
A törvénysértés fogalma a büntető jogegységi perorvoslatban. 1924.
Anyagi igazság és téves jelszavak a büntető eljárásban. 1927.
A Bp. perorvoslati rendszerének revisiojához. 1935.
Bírói függetlenség és betűzsarnokság. Szeged, 1935.
Ezekben a kisebb, de aránylag elég terjedelmes dolgozataimban, valamint a büntetőjogi folyóiratainkba írt igen nagyszámú cikkeimben ugyanazokat a gondolatokat igyekeztem érvényesíteni, melyeket tankönyvemben rendszerbe foglaltam össze. Sokat foglalkoztam különösen a perorvoslatok kevesbítésével és a királyi Kúria reformatorius hatáskörének szélesbítésével. Számos felterjesztést is készítettem e tárgyban az igazságügyi minisztériumhoz. Az 1911-iki Jogászgyűlési ilyértelmű javaslatom általános rokonszenvvel találkozott a hazai büntetőjogászság körében. Az élet csakugyan igazat adott nekem, mert a háború alatt hozott kivételes törvényekkel életbeléptetett eljárásokban, majd a rendes eljárásban is a törvényhozás áttért a legsúlyosabb bűnügyekben az egyfokú perorvoslat rendszerére.
Sokat foglalkoztam a kir. ügyészség vádképviseleti és vádátvételi jogkörével is. Erészben is nagy örömmel állapítom meg, hogy sikerült a helyes felfogást a koronaügyészség elsőrangú vádlói jogát és szerepét, ehhez képest a pótmagánvádlótól a vádátvételi jogát - megoltalmaznom a régi zavaros felfogással szemben s a kir. Kuriát is rávennem, hogy döntvényileg tisztázza ezt a rendkívüli horderejű büntetőperjogi kérdést (40 sz. Jogegységi Döntvény. 1939.)
A büntetőjogi tudományok második főágát, az úgynevezett anyagi büntetőjogot, 1902-ben dolgoztam ki külön tankönyvben. Ennek a könyvemnek sikerével is nagyon meg lehetek elégedve. A joghallgató ifjúság nagy előszeretettel karolta fel Tankönyvemet mindenik egyetemen. Úgy, hogy ez a könyvem öt kiadást ért: I. 1902, - II. 1905., III. 1909., IV. 1914., V. 1923.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
