1. A nemzeti tervvagyon fogalmát és az e vagyont érintő szerzői jogi szabályokat a 2018. évi CXXXIV. tv. egyes törvényeknek az építészeti alkotásokra, műszaki létesítményekre és azok terveire vonatkozó szerzői jogi szabályozással összefüggő módosításáról (a továbbiakban: Émszjt.) vezette be. Részben 2019. január 1-től, az építészeti, a tervvagyont érintő szerzői jogi nyilvántartás szabályai pedig 2020. január 1-től hatályosak. A szabályozás okait az Émszjt. indokolása így foglalja össze: "Jelen törvény egyik célja a megszűnt állami tervezővállalatok jelenleg rendezetlen jogi sorsú építészeti-műszaki dokumentációinak, valamint a privatizációt megelőzően állami pénzeszközök felhasználásával készült épületek építészeti-műszaki dokumentációinak a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. (a továbbiakban: LTK) részére történő átadása, mivel ezek egy része jelenleg is az egyes jogutód cégek birtokában van és nem kerültek be a Dokumentációs Központ állományába." A szabályozásnak az a lényege, hogy az állami, és volt tanácsi, majd önkormányzati tulajdonba került építési-műszaki dokumentáció felhasználásával készült építészeti alkotások, azaz épületek, ipari, műszaki létesítmények szerzői (tervezői) engedélytől függő átépítését, és ha ehhez az épület tulajdonlásától függően szükséges, a közbeszerzési eljárásokban az ajánlatkérést és ajánlattételt, valamint az azok alapján a szerződések szerzői jogi tartalmának meghatározását irányítsa. Az irányításra azért van szükség, mert gyakran nehézkes, vagy lehetetlen a tervek szerzői jogosultjának felkutatása, nehezen eldönthető jogvitához vezet az átdolgozás engedélyezése alapját képező szerzői vagyoni jog összemérése az épület tulajdonosának dologi jogával, amit színeznek az átépítéshez fűződő különböző súlyú köz(össégi) érdekek.
2. Az Émszjt. egyáltalán nem köti a nemzeti tervvagyon létét az ilyen vagyonba tartozó dokumentáció felhasználásával megépített épület nemzeti vagyonba tartozásához. Az épület bármely, akár "magán", akár "köz"tulajdonban lehet (nemzeti vagyonba tartozó épület), azon fennállhat akár kizárólagos, közös, vagy társasházi tulajdon.
A jogi megoldás többrétű. Állami tulajdonban levőnek minősülnek 2019. január 1-től az építészeti alkotásoknak az állam és az önkormányzat tulajdonába tartozó építészeti-műszaki dokumentációi - a honvédelmi, katonai, valamint nemzetbiztonsági célú és rendeltetésű építményeket érintő építészeti-műszaki dokumentációk kivételével. 2019. január 1-től az állam a jogosultja a szóban forgó dokumentáció szerzői jogi védelem alá eső elemeire (a tervekre, rajzokra, szakirodalmi művekre, egyéb művekre) nézve bármelyik hatályban volt, vagy ma hatályos szerzői jogi törvény alapján jogszerűen megszerzett szerzői vagyoni, vagy felhasználási jogoknak. E dokumentációkból, mint dolgokból és az említett jogokból álló állami vagyonra nézve a tulajdonosi jogokat az LTK gyakorolja. A nemzeti tervvagyonnal érintett épületek átépítéséhez szükséges átdolgozási engedélyt tehát a nemzeti tervvagyon körében az LTK-tól kell kérni. Az átépítéshez szükséges felhasználási jog fejében járó jogdíj meghatározását nem kötelező kamarai díjmegállapítás támogatja, olyan tervekre, rajzokra és egyéb, a dokumentáció részét képező művekre nézve, amelyek nem tartoznak a nemzeti tervvagyon körébe (a nemzeti tervvagyon alóli kivételekre ld. a III. pontot). A díjak mértéke vitatható, a díjvita egyeztetéssel is rendezhető. A nemzeti tervvagyon hálójából kicsúszó ismeretlen szerzői jogosultat illető elárvult tervek felhasználására az árvamű-felhasználás hatósági (SZTNH) engedélyezése körében lehet az átdolgozásra
- 327/328 -
is kiterjedő, legfeljebb tízéves hatályú felhasználási jogot szerezni (ld. a VI. pontot). Valamennyi épület átdolgozást nem igénylő felújítását új szabad felhasználás segíti. 2020. január 1-től működnie kell az építészeti alkotások szerzői jogi nyilvántartásának, amelynek a gazdája az LTK lesz. A nyilvántartásba vétel a tervekre nézve a névfeltüntetést követő rangsorú szerzőségi vélelmet keletkeztet. Meg kell ugyanis 2019 folyamán vizsgálni, hogy a már létező önkéntes műnyilvántartást (Szjt. 94/B. §-hoz fűzött magyarázat) hogyan lehet összekapcsolni az építészeti alkotások szerzői jogi nyilvántartásával [1653/2018. (XII. 6.) Korm. határozat az építészeti alkotásokra, műszaki létesítményekre és azok terveire vonatkozó szerzői jogi szabályozással összefüggő további teendőkről, a továbbiakban: Észjtkormh. 2. pont].
A szabályozásreform (a változások mértéke akár megérdemli ezt a besorolást is) egyik kétségkívül hasznos mellékterméke egy eddig elmaradt jogharmonizációs lépés. Új szabad felhasználást vezetett be a jogalkotó az Szjt. 68. § (3) és (4) bekezdéseinek beiktatásával. Ez a szabad felhasználási eset tükre az INFOSOC Irányelv (2001/29/EU Irányelv, közkeletű nevén szerzői jogi irányelv) 5. cikk 3. bekezdés m) pontjának: "a tagállamok vezethetnek szabad felhasználást [...] épület, rajz vagy épületterv formájában megjelenő művészeti alkotásnak az épület helyreállítása céljából történő felhasználása" körében. A szabad felhasználásnak az a lényege, hogy az építészeti-műszaki dokumentáció szerzői jogi védelem alatt álló anyagainak többszörözésére, esetleg a nyilvánosság számára lehívásra hozzáférhetővé tételére (a terveke elektronikus úton való "korlátozott terjesztése") szükség lehet az építészeti alkotás olyan felújítása, helyreállítása során is, amikor az építési munkához hatósági engedélyt nem kell kérni, ahhoz bejelentés sem szükséges. Az utóbbi esetben ugyanis a hatósági eljárásban amúgy is szabad a művek felhasználása.
E helyütt azt kell hangsúlyozni, hogy a szóban forgó szabad felhasználás csak "az építmény, építményrész eredeti építészeti kialakításának megtartása" mellett alkalmazható csak. Az "eredeti építészeti kialakítás" szókapcsolat az Szjt.-ben csak itt fordul elő, és a szerzői jogi fogalomrendszerben csak azt jelentheti, hogy a szabad felhasználás kizárólag olyan esetekre vonatkozik, amikor a helyreállítási/felújítási tevékenység nem változtatja meg az építészeti alkotás (a tervmű, rajz és/vagy az épület) eredeti jelleggel bíró, tehát a rendelkezésre álló alkotói játéktér szellemi alkotás útján való kihasználásával megalkotott elemeit. Ez értelemszerűen nem korlátozódik az épület külső megjelenésére (homlokzataira), hanem minden egyéb, eredeti jellegű alkotáselemre kiterjed.
1. Vagyontárgy lehet dolog, jog vagy követelés (Ptk. 8:1. § 5.). A jelen esetben dolgok és jogok jönnek szóba. A nemzeti tervvagyonba elsősorban olyan építészeti műszaki dokumentációk tartoznak, amelyekre az állam, vagy az önkormányzat tulajdonjogot szerzett. E dokumentációkba tartozó dokumentumokat az általános rendeltetésű épületekre jelenleg egyfelől a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról (a továbbiakban: Éhr) 8. melléklete (építési engedélyezéshez szükséges dokumentáció), másfelől a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről (a továbbiakban: Ékivr) sorolja fel. E körbe esnek az állami, önkormányzati tulajdonú szervezetek megrendelésére készült épületek dokumentációi, abban az esetben, ha a dokumentáció szerzői jogi védelem alá tartozó elemeire (tipikusan tervek, rajzok, szakirodalmi művek) a megrendelő felhasználási jogot, vagy szerzői vagyoni jogot szerez. A dokumentációk kötelező tartalmára nézve a sajátos építményekre, ipari-műszaki létesítményekre irányadó, itt a részletekbe bocsátkozás szükségszerű elkerülése miatt nem is említendő jogszabályok eltérő, kiegészítő szabályokat tartalmaznak. Nem is esnek így a nemzeti tervvagyon körébe a honvédelmi, katonai, valamint nemzetbiztonsági célú és rendeltetésű építményeket érintő építészeti-műszaki dokumentációk. Értelemszerűen a dokumentációba tartozó dokumentumok körét mindig az épület tervezésekor és kivitelezésekor hatályos megfelelő építési engedélyezési, kivitelezési szabályok határozzák meg.
A dokumentáció elemeit képező dokumentumok mint dolgok képezik a nemzeti tervvagyon tárgyát, függetlenül attól, hogy a dokumentáció egyes elemei részesülnek-e szerzői jogi védelemben vagy sem. Ez egyben azt is jelenti, hogy a dokumentáció mint dolog tulajdonlása szempontjából a szerzői jogi védelmi idő közömbös. Egyébként az itt tárgyalt dokumentáció egy része nem szerzői mű (pl. építészeti, épületgépészeti műszaki leírás, igazolások stb.), de a dokumentáció részei a szerzői jogi védelem alá tartozó különböző tervművek, rajzok, ábrák, szakirodalmi műként védett dokumentumok is.
2. A nemzeti tervvagyon másik eleme a dokumentáció "vonatkozásában" (idézzük az Émszjt. nem a legszerencsésebb megfogalmazását) jogszerűen megszerzett, az államot, vagy az önkormányzatot megillető szerzői vagyoni jog, vagy felhasználási, tipikusan legalább többszörözési =megépítési, a terv megvalósítását lehetővé tevő jog. Az Émszjt. nem szól arról, hogy a jogszerzés hogyan történt vagy történhet. Tipikusnak az az eset tartható, hogy az érintett épület létesítésére vagy átépítésére a felek (tipikusan az épület tulajdonosa, építtetője, beruházója egyfelől
- 328/329 -
és a tervező jogi személy, vagy természetes személy másfelől) olyan tervezési szerződést kötöttek, amelynek alapján sor került a dokumentáció tulajdonjogának az átruházására, a szerzői vagyoni jogok átruházására. Ha olyan időszakban kötötték a felek a tervezési szerződést, amikor a szerzői vagyoni jog jogszabály tilalma folytán nem volt átruházható (ma is ez a helyzet) - a szerződésben meghatározott terjedelmű felhasználási jogok átengedésére kerülhetett sor. Az előbbi eset (jogátruházás) akkor volt lehetséges, amikor a releváns időpontban a tervekre vonatkozó vagyoni jog az alkalmazandó szerzői jogi szabályok alapján átruházható volt. Idetartozó esetek: az 1884-es, és az 1921-es szerzői jogi törvények alapján, ha a jogátruházás megtörtént, vagy, ha a mű keletkezése az Szjt. hatálya alatt történt, és a szóban forgó művek szolgálati művek (Szjt. 30. §), és a munkáltató a szolgálati műre megszerzett vagyoni jogot ruházza át a megrendelőre/építtetőre). Az ellenkező oldalról: az 1969-es Szjt. hatálya idején a szerzői vagyoni jog átruházása nem történhetett meg, azt az 1969-es Szjt. tiltotta.
3. A nemzeti tervvagyon részévé vált, és a jövőben folyamatosan e vagyon részévé váló szerzői vagyoni, illetve felhasználási jogokat a következő táblázat mutatja be.
| Jogszabály | Védelmi idő | Vagyoni /felhasználási jog | Megjegyzés |
| Jogszabály | Védelmi idő | Vagyoni /felhasználási jog | Megjegyzés |
| 1. A szerzői jogról szóló 1884. évi XVI. törvénycikk 3. §, hatályos 1884. július 1. – 1921. dec. 31. | a szerző halála évét követő év 1. napjától számított (=pma) 50 év, ha a szerző 1943-ban, vagy később halt meg, a védelmi idő 70 év pma | szerzői vagyoni jog, feltéve, hogy a védelmi idő még nem járt le, és megtörtént a jogátruházás | a vagyoni jogok átruházhatók voltak |
| 2. A szerzői jogról szóló 1921. évi LIV. törvénycikk 3. §-a, 60. §-a, 67. §-a, 1922. január 1. – 1969. december 31. | pma 50 év, ha a szerző 1943-ban, vagy később halt meg, a védelmi idő 70 év pma | szerzői vagyoni jog, feltéve, hogy a védelmi idő még nem járt le, és megtörtént a jogátruházás | a vagyoni jogok átruházhatók voltak |
| 3. A szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (rSzjt.) 14. § (1) bekezdés, hatályos 1970. január 1-től 1999. augusztus 31-ig | pma 70 év akkor is, ha a korábban hatályos szabály szerinti pma 50 év a felemelést elrendelő törvény hatálybalépésekor (1994. július 1.) már lejárt. [Szjt. 108. § (1) bek.] | a tervekre és egyéb művekre, mint szolgálati művekre nézve a munkáltatót (tipikusan: állami, tanácsi tervező vállalat) megillető, nem korlátozott felhasználási jog | a vagyoni jogok nem voltak átruházhatók, de a munkáltatót illető nem korlátozott felhasználási jog tartalmilag a vagyoni joghoz nagyon közel álló jogosultságköteget jelent. |
| 4. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 599. § (3) bekezdés | pma 70 év az előző sorban említett védelmi idő felemelés okán | szerzői vagyoni jog | 1970. január 1-jét követően az államot törvényes öröklés útján megillető szerzői vagyoni jog BH 1972.3. Ha a szerző (vagy örököse) 1970. január 1-jét megelőzően törvényes örökös vagy végrendelet hátrahagyása nélkül halt meg, az állam nem válik örökössé, s ilyen esetben a szerzői mű a jogi oltalom alól felszabadul. |
| 5. Az Szjt. 9. § (4) bekezdése és 30. §-a, és részben Étv. 55/A. § (3 bek. | pma 70 év | a tervműre mint szolgálati műre nézve a munkáltató által megszerzett szerzői vagyoni jog, vagy az építtető/megrendelő által megszerzett felhasználási jog | az állami, önkormányzati tulajdonú szervezetek megrendelésére készült épületek tervei , 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról (a továbbiakban: Édokr.) 4. § (1b): „A tervezési szerződés szerzői vagyoni jogokról rendelkező tartalmát az építész tervező vagy a megbízásából eljáró személy a szerzői vagyoni jogosultság nyilvántartása érdekében feltölti az építészeti alkotások szerzői jogi nyilvántartásába.” Ld. a magyarázatot alább. |
| 6. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (a továbbiakban: Étv.) 55/A. § (3) bek. | –- | Az állami vagy tanácsi, önkormányzati tulajdonú tervezővállalatok jogutód nélküli megszűnése esetén az e jogi személyek keretében kidolgozott építészeti-műszaki dokumentációhoz az azok alapján megvalósított épületekhez fűződő szerzői felhasználási vagy vagyoni jogok (szolgálati mű), ha e jogok jogosultja ismeretlen. | Kivétel az egyébként a bármely jogutód nélküli megszűnés esetére kötelező vagyonrendezési szabályok, és az árvamű-engedélyezés szabályai alól, arra az esetre, ha a jogosult személye ismeretlen (nem kell a kivételt alkalmazni, ha a jogosult személye ismert, de lakóhelye ismeretlen). ld. a magyarázatot alább. |
| 7. Étv. 55/B. § | –- | A jogutódlással megszűnt (privatizált) állami vagy tanácsi tulajdonú tervezővállalatok keretében létrehozott építészeti-műszaki dokumentációkhoz és az azok alapján megvalósított épületekhez fűződő felhasználási jog vagy vagyoni jog (szolgálati mű), kivéve, ha egyértel-műen igazolható, hogy az állam a jogutódnak azt kifejezetten átadta. | Szervezeti jogutódlás ellenére a privatizált szervezeti jogutód köteles igazolni, hogy egy adott épületre vonatkozó vagyoni/felhasználási jogokat megszerezte. Ha ez nem igazolható, nem a jogutód, hanem a nemzeti tervvagyon kezelője gyakorolja az adott épület terveire nézve szerzői vagyoni/felhasználási jogokat. Ld. a magyarázatot alább. |
- 329/330 -
A táblázathoz az alábbi magyarázatok tartoznak.
A táblázat annyiban "haladja meg" az Étv.-be beiktatott egyszerű felsorolást, hogy tartalmazza a védelmi időt is, hiszen értelemszerűen a védelmi idő eltelte miatt a közkincsbe került építészeti alkotások engedély nélkül használhatók fel. Az ettől eltérő kérdés, hogy a dokumentáció, és benne a lejárt védelmi idejű művek nemzeti vagyonba tartoznak, és a tulajdonosi jogokat gyakorló LTK díjat állapít meg a nemzeti tulajdonba tartozó dolog (dokumentáció) használatáért is [Édokr. 3. § (4), (5) bekezdés].
A táblázat 5. sora arra is utal, hogyan fogja rögzíteni az építészeti szerzői alkotások nyilvántartása a tervezési szerződés alapján átengedett felhasználási (szolgálati mű esetén az Szjt. hatálya alatt a vagyoni) jogokat. Az érintett szerződések jogátengedési/jogátruházási tartalmi elemeinek a kötelező feltöltése adatkezelési és üzleti titokvédelmi szempontokat is felvet. Itt elegendő utalni arra, hogy jogszabályi jogalapot kívánt a jogalkotó teremteni mind a személyes adatok kezeléséhez és továbbításához, mind az üzleti titokvédelem alóli kivételhez.
4. A táblázat 6. sora szerinti nemzeti tervvagyonná minősítés több szempontból aggályos. A jogutód nélküli megszűnés bármely jogi személy esetében vagyonrendezéssel kell hogy járjon, azaz a megszűnő szervezet minden vagyontárgyának a sorsát el kell rendezni. Ez részben jogállami jogbiztonsági kérdés, részben pedig, szellemi alkotások, vagy egyéb, szellemi tulajdonjogi oltalmi tárgyak esetén pedig alkotmányos tulajdonvédelmi kérdés is, ha az adott oltalmi tárgy védelmi ideje még fennáll. Az Észjtm. indokolása szerint ilyenkor uratlan vagyontárgy keletkezik, emiatt indokolt a nemzeti tervvagyonba rendelés. Álláspontunk szerint a szerzői jogi védelem fennállása miatt a vagyoni jog nem válik uratlanná, csupán az azt átruházás útján megszerző munkáltató szűnik meg jogutód nélkül. Ezért - a rendszerváltás utáni, és az Szjt időbeli hatálya alá tartozó időszakra gondolva - gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnése esetén arra az esetre, ha ismeretlen jogosult szerzői joga alá tartozó tervművel összefüggő vagyoni jog tartozik a megszűnő szervezet vagyonába, a létező vagyonrendezés "elvét"
- 330/331 -
(ezt a jogbiztonság diktálja) kellett volna akként alkalmazni, hogy az magában foglaljon egy, az árvamű-felhasználás engedélyezése körében ismert, e célra átalakított kizárólag hazai jogosultkutatást [vö. Szjt. 41/A. §, és 138/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet az árva mű felhasználásának részletes szabályairól]. Nem lehet véletlen, hogy az Észjtkormh. 6. pontja "felhívja az igazságügyi minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együttműködve, a feladatkörükben érintett miniszterek bevonásával vizsgálja meg a vagyonrendezési eljárás alkalmazhatóságát az építészeti alkotásokhoz kapcsolódó szellemi tulajdon esetében."
Az aggályt más oldalról erősíti, hogy az ismeretlen jogosult szerzői joga alá tartozó, a nemzeti tervvagyon részévé tett tervművet az Émszjt. kifejezetten kiveszi az árva művek köréből, és ezzel - enyhén szólva - súrlódik az uniós jog árva mű (teljesítmény) fogalmához. Azért használható az ütközés helyett az enyhébb súrlódás kifejezés, mert az Európai Parlament és a Tanács 2012/28/EU irányelve az árva művek egyes megengedett felhasználási módjairól az árvaság (elárvulás[1]) két esetét ismeri az uniós jogban, és ez irányadó a hazai szerzői jogban is: a jogosult, vagy a jogosult tartózkodási helye ismeretlensége. Az is kétségtelen, hogy az uniós jog az árva (elárvult) mű/teljesítmény jogi sorsaként a nemzeti vagyontárggyá minősítést nem ismeri, hanem a különféle engedélyezési mechanizmusokat (pl. kiterjesztett közös jogkezelés) tartja alkalmazhatónak. E mechanizmusok egyik alkalmazási módja a hazai hatósági/kényszer engedélyezés, amely azonban mindvégig az esetleg előkerülő jogosult teljes ellenőrzése alatt áll. Azt megfelelő megoldásnak tartanánk, ha a nemzeti vagyontárggyá minősítést az SZTNH hatósági tevékenységével minősített jogosult kutatás előzné meg, és az eredménytelen jogosultkutatást követően válna az árva tervmű a nemzeti tervvagyon részévé. Ez a megoldás analóg lenne a polgári jogi találás, mint tulajdonszerzési mód "algoritmusával". Ha a talált dolog tulajdonosa a Ptk.-ban előírt időtartam alatt nem jelentkezik, és a dolog nem kerül(het) a találó tulajdonába, valamint azt nem értékesítették, állami tulajdonba kerül (Ptk. 5:63. §).
5. Aggályokat kelt a táblázat 7. sora szerinti nemzeti tervvagyonná válás is. Az érintett tervezővállalatok privatizációs jogutódját kötelezi a norma arra, hogy egyértelműen igazolja, hogy a konkrét tervművet az állam a jogutódnak kifejezetten átadta. Az indokolás szerint a norma hatálya alá tartoznak az "1999. szeptember 1-jét megelőzően, munkaviszonyban készített tervek, amelyek jogutódlással megszűnt állami vállalatok keretén belül készültek. Az ezen alkotásokhoz kapcsolódó jogok, mint az államot (vagy helyi önkormányzatot) megillető olyan immateriális, vagyoni értékkel rendelkező jogosultságok, amelyeket jogszabály vagyoni értékű jogként nevesít, azonban ma is a magyar államot illetik az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 1. § (2) bekezdés d) pontja, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény alapján. Ennek jogi hátterét az ÁPV Rt. 466/1995. (X. 2.) sz. határozata képezi, miszerint az őrzött dokumentumok vagyoni jogai változatlanul állami tulajdonban maradnak, mivel e dokumentumok és a hozzájuk kapcsolódó vagyoni értékű jogok nem kerültek be a társaság könyveibe, az átalakulási és a végleges vagyonmérleg részét sem képezik. Kizárólag a folyamatban lévő, a befejezetlen, a privatizációs szerződés megkötésekor és a vételár kiegyenlítése után még mindig befejezetlen tervezési dokumentumok vagyoni jogai kerülhettek a határozat alapján az új tulajdonoshoz."
Az aggály alapja az, hogy az ÁPV Rt. tudomásunk szerint nem volt jogalkotó. Határozata csak az ÁPV Rt. saját privatizációs általános, vagy egyedi szerződési feltételeinek meghatározására volt alkalmas, és adott esetben ettől a szerződések - a felek alkupozíciójától függően - eltérhettek. (Ha ilyen eltérés nem létezhetett, és nem is létezett, a jelen bekezdés tárgytalan.) Ezért, ha egy privatizációs szerződésben/valamely mellékletében - akár egyenkénti felértékelés nélkül, tehát a mérlegben (eszköznyilvántartásban) fel nem tüntetve valamennyi, az átalakult szervezet birtokában volt tervdokumentációra vonatkozó szerzői vagyoni jog/egy évnél hosszabb tartamú felhasználási jog immateriális eszközként "átkerült" a különös, vagy általános jogutódhoz, akkor a szerződés erejénél fogva, ha úgy tetszik, a pacta sunt servanda elve mögött meghúzódó jogállami jogbiztonsági okból a jogutódot a vagyoni jog az egyes tervművekre lefolytatandó bizonyítás nélkül is meg kellene, hogy illesse.
A III. pont alatti táblázat 4. sora szerint a nemzeti tervvagyonba csak az rPtk. szerinti törvényes öröklés alapján (az állam szükségszerű törvényes öröklése egyéb törvényes örökös híján) kerülhet tervmű szerzői vagyoni joga. Nem ad választ a nemzeti tervvagyon fogalma arra, hogy mi lesz a jogi sorsa a bizonyára nem tömegesen előforduló olyan tervműveknek, amelyek vagyoni jogait szerzőjük végintézkedéssel hagyta a magyar államra (bármelyik Ptk., vagy a Magánjogi Törvényjavaslat hatálya idején), vagy amelyeket a magyar állam a Ptk. törvényes öröklési szabálya alapján (Ptk. 7:74. §) örököl.
- 331/332 -
Az rPtk. hatálybalépését megelőző időszakra nézve a bírói gyakorlat ad némileg törvényrontó útmutatást, mert az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat is ismerte az állam szükségszerű öröklését (1781., 1784. §-ok). A BH 1972.3.azonban kimondta, hogy ha a szerző (vagy örököse) 1970. január 1-jét megelőzően törvényes örökös vagy végrendelet hátrahagyása nélkül halt meg, az állam nem válik örökössé, s ilyen esetben a szerzői mű a jogi oltalom alól felszabadul.
Mivel az államot mint szükségszerű törvényes örököst az örökség visszautasításának a joga nem illeti meg, ezekre az esetekre a 8/2018. (XII. 21.) NVTNM rendelet az állam öröklése és az államot megillető egyéb jogok gyakorlása esetén a magyar állam képviseletéről (a továbbiakban: Áör.) látszik alkalmazhatónak, és ilyenkor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (MNV Zrt.) képviseli a hagyatékkal kapcsolatos polgári jogi jogviszonyokban és a hagyatékkal kapcsolatos peres és nemperes eljárásokban a magyar államot és ez a szervezet a tulajdonosi jogok gyakorlója is. Az meghaladja az írás kereteit, hogy a nemzeti vagyonkezelés milyen szabályai alapján és milyen módon válhat a szerzői vagyoni jogok gyakorlójává ezekben az esetekben is az LTK. (Arra van gyakorlati példa, hogy az MNV Zrt. vagyonkezelési szerződés útján átengedi a szerzői engedélyezési jog gyakorlását.)
A nemzeti tervvagyonba csak a jogszerűen megszerzett vagyoni és felhasználási jogok kerülhetnek. Az utóbbiak olyan terjedelemben és mértékben tartozhatnak a nemzeti tervvagyonba, amilyen terjedelmű és mértékű felhasználási jogot a szerző/szerzői jogosult a szerződés megkötése idején hatályos szerzői jogi szabályok alapján a felhasználó számára engedett. Ha a tervezési szerződést a ma hatályos közbeszerzési szabályok alapján kötötték/kötik, akkor a helyzet rendezettnek tekinthető, ugyanis a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól (a továbbiakban: Épközbeszr.) 7. § (1) bekezdése alapján "az ajánlatkérő a tervezővel kötött szerződésben előírja, hogy az elkészített tervekkel kapcsolatosan korlátlan és kizárólagos felhasználási jogokat szerez, a tervező pedig nyilatkozik ezen felhasználási jogok átruházásáról a tervezési szerződésben meghatározott erre vonatkozó díj ellenében." A (2) bekezdés pedig rendezi az átdolgozási engedély kérdését is: "Ha az ajánlatkérő rendelkezik végleges építési vagy létesítési engedéllyel, a további tervezésre irányuló közbeszerzési eljárásban biztosítania kell, hogy a nyertes ajánlattevő jogdíj fizetése nélkül legyen jogosult az eljárás során rendelkezésére bocsátott tervek általa elvégzendő tervezési feladathoz szükséges továbbtervezésére, átdolgozására." Ha eljut a beruházás a megvalósításig, akkorra a csak kifejezett engedéllyel konstituálható, átdolgozási jogot is magában foglaló felhasználási joggal kell rendelkeznie a megrendelőnek/építtetőnek. A tervpályázatok esetében (ideértve a művészeti tervpályázatokat is) már nincsenek ilyen megszorítások a kiíró (ajánlatkérő) által megszerzendő felhasználási jogokra nézve: "Az ajánlatkérő az érintett pályázóval kötött szerződésben az Szjt. szerint meghatározza, hogy a díjazott és a megvételt nyert pályaművek tekintetében mely felhasználási jogokat szerez meg, a pályázó pedig nyilatkozik ezen felhasználási jogok átengedéséről [310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet a tervpályázati eljárásokról (a továbbiakban: Tervpr.) 7. §, 27. § (4) bek., a művészeti tervpályázatokra nézve 36. § (4) és (5) bek.]. Ennek a nagyobb szerződési szabadságnak azért nincs jelentősége a nemzeti tervvagyonba tartozó jogok korlátjai szempontjából, mert ha a tervpályázaton nyertes terv, vagy annak átdolgozott változata olyan építési beruházáshoz felhasznált építészeti-műszaki dokumentáció része lesz, amelynek alapján megvalósítják a beruházást, akkor már az Épközbeszr. szabályait kell alkalmazni, és korlátlan, átdolgozási jogot is magában foglaló felhasználási jogot szerez a megrendelő (építtető) a szerződés tartalmát kötelezően meghatározó jogszabály szerint.
A nemzeti tervvagyonba kerülő jogok korlátozása szintén nem állhat fenn, ha a tervvagyonba tartozó tervmű (rajz, szakirodalmi mű) szolgálati mű. Ekkor ugyanis a munkáltató az rSzjt. 14. §-a és az rSzjtvr. 11. § (3) bekezdése alapján a változtatás (valójában: az átdolgozás) jogát is magában foglaló széles felhasználási jogot szerzett, és ugyanígy megilleti a változtatás (átdolgozás joga) a vagyoni jogot az Szjt. alapján megszerző munkáltatót [Szjt. 30. § (5) bekezdés]. Mindkét esetben a változtatással egyet nem értő szerző csupán a negatív névjogával élhet.
Fennállhat azonban - értelmezéstől függően - a szóban forgó jogok korlátozása a vagyoni jogok egyéb, tehát nem a szolgálati művet érintő átruházása esetén. Ebből a szempontból mindegy, hogy a vagyoni jogok átruházása melyik régi, az 1884-es, vagy az 1921-es szerzői jogi törvény alapján történt. (Az rSzjt. alapján nem volt mód a vagyoni jogok átruházására.) A korabeli felsőbírósági gyakorlat ugyanis döntően azon az állásponton volt, hogy a jogátruházás csak a művel változatlan formában való rendelkezést tette lehetővé, az átdolgozási jogot a vagyoni (akkor: a szerzői) jog megszerzője a puszta jogátruházással nem szerezte meg.[2] A mai SZJSZT és bírói gyakorlat már hajlamos beleérteni a funkcionális művek, így a tervművek korlátozás nélküli felhasználási jogába és így természetesen a megszerzett vagyoni jogába az átdolgo-
- 332/333 -
zási jogot (ld. az 55. § magyarázatát). Az azonban egyáltalán nem zárható ki, hogy egy olyan tervező elsőfokú, vagy másodfokú örököse (jogutóda), akinek a tervműve és a tervműhöz kapcsolódó, az 1969-es Szjt.-t megelőző szerzői jogi törvények valamelyike által biztosított vagyoni jogai a nemzeti tervvagyonba kerültek, arra hivatkozik, hogy a korabeli jogátruházás nem foglalhatta magában az átdolgozás jogát, ezért az átépítéshez szükséges átdolgozáshoz külön átdolgozási engedély szükséges.
Minden kétséget kizáróan erősen korlátos a nemzeti vagyonba került felhasználási jog minden olyan esetben, amikor
- az rSzjt, vagy az Szjt. hatálya alatt kötötték a tervezési szerződést,
- a tervezési szerződés nem esik az Épközbeszr. hatálya alá (csak az Szjt. hatálya alatti szerződésről lehet szó),
- a szóban forgó tervmű/tervműrész nem szolgálati mű, és
- a "külső", tehát nem munkavállaló tervező csak egy megvalósításra (megépítésre) adott felhasználási engedélyt, vagy a szerződés egyébként nem tartalmaz kifejezett átdolgozási engedélyt.
Ilyenkor, ha az átépítés érinti az előző bekezdésben részletezett tervművet, vagy az annak alapján megépített épületet/épületrészt, nem lesz elegendő az átépítéshez szükséges átdolgozáshoz az LTK engedélye, átdolgozási engedélyt kell kérni a tervezőtől vagy jogutódjától (ld. a IV. pontot).
Az Észjtm. indokolása szerint nem tartoznak a nemzeti tervvagyonba az Szjt. hatálybalépését megelőzően az olyan állami tervezővállalatoknál, munkaviszonyban készített tervekkel összefüggő vagyoni jogok, amelyek jogutód nélkül megszűntek. Ilyenkor ugyanis munkáltató a tevékenységi körében korlátlan felhasználási jogot szerzett, a vagyoni jog maradványa a tervező-szerzőnél maradt. A munkáltató jogutód nélküli megszűnésével a munkáltatót illető felhasználási jog visszaszállt a szerzői vagyoni jogok maradékával rendelkező tervezőre. (Álláspontunk szerint ezt a visszaszállást kellett volna érvényesíteni akkor is, ha a hatályos Szjt. alapján készült szolgálati tervmű munkáltató jogosultja szűnik meg jogutód nélkül.)
Az Émszjt. indokolása maga is kimondja, hogy "a jogosult ismeretlensége esetén a nemzeti tervvagyonba tartozás alapján az LTK felhasználási engedélye) nem oltja ki ugyanakkor a szerzőt egyébként megillető személyhez fűződő jogok, így különösen a mű egységéhez [vagy más néven integritásához - Szjt. 13. §, 67. § (1) bekezdés] fűződő jogának sérelmét, az továbbra is esetleges bírói mérlegelés tárgya marad, ha a jogosult utóbb előkerül. Töretlen maradhat tehát az a bírói gyakorlat, amely ilyen esetekben a tulajdonos rendeltetésszerű használathoz fűződő jogát és a közérdeket nagyobb súllyal mérlegeli." Általánosságban is ki kell jelenteni, hogy a nemzeti tervvagyon szabályozása egyáltalán nem érinti, és nem is érintheti a szerzők személyhez fűződő jogait. E jogokat elsősorban a tervmű szolgálati jellege érinti, mégpedig akként, hogy a munkáltatót megilleti az átdolgozás (változtatás) joga, és ezzel szemben csak a szerző negatív névjoga marad fenn.
Valamennyi, az itt tárgyalt szabályok hatálya alá került tervműre nézve igaz, hogy azok nyilvánosságra hozatala megtörtént, sőt azokat már biztosan többszörözték (legalábbis megépítették). Ezért az kijelenthető, hogy a nyilvánosságra hozatalhoz adott hozzájárulás visszavonásának a joga nem gyakorolható. Noha a gyakorlatban számos esetben hivatkoztak tervezők a nyilvánosságra hozatalhoz adott hozzájárulásuk visszavonására, a visszavonás jogát és annak funkcióját helyes kontextusba helyezve nemigen tudunk elképzelni olyan alapos okot, amelyre a tervező-szerző egy tulajdonos által kezdeményezett, észszerű okok által indokolt átépítés megakadályozása céljából bíróság előtt eredménnyel hivatkozhatna. Az épülettulajdonos dologi joga ugyanazon alkotmányos védelemben részesülő jogot aprópénzre váltó magánjog, mint a személyiségi és vagyoni érdekeket is védő szerzői jog. Az Alaptörvényben elsősorban a tulajdonhoz való alapvető jog [Alaptörvény XIII. cikk (1) bek.] ernyője alatt áll a szerzői jog[3]. Komplexen nézve az alkotói formában gyakorolt véleménynyilvánítási szabadság és a művészeti alkotás szabadságának jogához is kapcsolódik a szerzői jog, azonban a funkcionális tervművek esetében e szálak vékonyabbak, sokkal erősebb az összeköttetés az alkotmányos tulajdonvédelmi gyökérzettel. Ezért azonos "szintű" alkotmányos alapon nyugvó magánjogokat kell összemérni a tulajdonjog és a szerzői jog ütközésekor. Tervmű esetén ilyen körülmények között a tulajdonjog nem visszaélésszerű gyakorlása nyilvánvalóan megelőzne egy a példa szerinti személyhez fűződő jogra való hivatkozást. Szolgálati mű esetén e fellépés amúgy is ki van zárva.
A szerző névjoga változatlanul fennáll. Az integritási jog szintén zavartalanul fennáll azzal, hogy a bírói és a szakértői gyakorlat leszűkíti az integritási jog érvényesülését a tervművek funkcionalitására, és az épület tulajdonosa tulajdonjogával való kötelező összemérésére tekintettel.
- 333/334 -
Az Észjtm. indokolása szerint a nemzeti tervvagyon körében a vagyonkezelő - nemzeti tervvagyonra nézve a tulajdonos jogait gyakorló LTK - " megállapítaná a jogdíjakat és a felhasználás egyéb feltételeit, figyelemmel kísérné a művek felhasználását, beszedné a jogdíjakat. A nemzeti tervvagyonba tartozó szerzői vagyoni jogok esetében a felhasználás engedélyezése körében az LTK az átdolgozásra is engedélyt adhatna, nem csak a mű változatlan formájában történő felhasználására." Ehhez az fűzhető hozzá, hogy az átdolgozásra akkor adhat a törvény alapján kijelölt szerzői jogosult engedélyt, ha a nemzeti tervvagyonba a teljes szerzői vagyoni jog, vagy az átdolgozási jogot is magában foglaló felhasználási jog került be.
A bökkenőket az Étv. Észjtm. által beiktatott 55/A. § (1) bekezdése okozza. Ez ugyanis feljogosítja a Magyar Építész Kamarát és a Magyar Mérnöki Kamarát, hogy közös szabályzatban állapítsák meg az építészeti alkotáshoz és az építészeti-műszaki dokumentációhoz fűződő szerzői felhasználási vagy vagyoni jogok jogosultja által az építészeti alkotás és az építészeti-műszaki dokumentáció ismételt, az építészeti-műszaki dokumentáció alapján már megvalósított épülethez kötődő felhasználásért az épület tulajdonosától kérhető - az ismételt felhasználás alapjául szolgáló tervezési szerződés díjához kötött - ajánlott díjakat.
Azt le kell szögezni, hogy a díjmegállapításról szóló jogi norma hatálya megszorítás híján általában kiterjedni látszik minden építészeti alkotáshoz fűződő szerzői vagyoni/felhasználási jog jogosultja által megállapítható szerzői jogdíjakra. Mivel az LTK a normában meghatározott szerzői jogosultak közé tartozik, ezért első pillantásra az a látszat, hogy az LTK által megállapítható díjakat is a két említett kamara közös szabályzata állapíthatja meg. Az Észjtm. indokolásából, a szabályozási célból ugyanakkor az tűnik ki, hogy a kamarai szabályzatok csak a nemzeti tervvagyon körén kívül maradó felhasználási jogszerzés ajánlott díjkikötéseit tartalmazhatják. Az Étv. 59/A. §-ából (az LTK a nemzeti tervvagyon tulajdonosi jogainak gyakorlója), az LTK egyes tevékenységeit fogalmi úton is meghatározó Édokr. 2. § 4. és 7. pontjából, a (3) bekezdés a) pontjából "A Dokumentációs Központ Üzemeltetési és Adatkezelési Szabályzatának tartalmaznia kell a díjak (5) bekezdés szerinti megállapítását", valamint (5) bekezdéséből: "[...] a (vagyon)kezeléssel érintett dokumentációk felhasználásáért fizetendő felhasználási díjat jogszabályban meghatározottak szerint kell megállapítani" egyértelműen az következik, hogy a nemzeti tervvagyonba tartozó szerzői művek felhasználása fejében járó díjat nem a kamarák, hanem vagyonkezelő állapítja meg.
Másik, felhasználói oldalról a díjmegállapítás címzettje az épület tulajdonosa. E szűkítés egyébként leküzdhető gyakorlati nehézségeket okozhat, ha az átépítést nem a tulajdonos, hanem pl. az épület még nem tulajdonos vevője, vagy harmadik személy (beruházó) kezdeményezi.
A díjmegállapítás tárgyi hatályát a nemzeti tervvagyon körén kívül maradó tervek szerzői jogi értelemben vett felhasználása fejében járó ellenértékként határozza meg az Émszjt. A jogutód nélkül megszűnt állami vagy tanácsi, önkormányzati tulajdonú tervezővállalatokban létrehozott építészeti-műszaki dokumentációk, és értelemszerűen ezen belül az e dokumentációk körébe tartozó tervművek felhasználására terjed ki a díjmegállapítás hatálya. Az indokolás szerint: "A díjtételekkel érintett felhasználások csak a már fennálló épülethez kötődhetnek (például átépítés, ráépítés), vagyis egy újabb épület felépítésére például a tulajdonost külön megállapodás hiányában nem jogosíthatják fel és természetesen csak akkor irányadóak, ha - a fennálló joggyakorlatra, esetjogra is figyelemmel - az adott tevékenység szerzői jogi felhasználásnak minősül." A szabályzatban megállapított díjak azonban nemcsak szerzői jogdíjak, hanem az építészeti-műszaki dokumentáció mint dolog használata fejében járó díjakat is magukban foglalják, ez nyilvánvaló a norma szövegéből, hiszen az építészeti-műszaki dokumentáció mint egész nem áll szerzői jogi védelem alatt. A díjak "az építészeti-műszaki dokumentáció alapján már megvalósított épülethez kötődő felhasználásért" járnak. Ha a felhasználást szerzői jogi értelemben is értjük, akkor ez célhoz kötött
- analóg, vagy digitális többszörözést,
- a papírhordozón rögzített dokumentációra nézve korlátozott terjesztést (dologi felhasználás),
- a digitálisan többszörözött dokumentációra nézve lehívásra hozzáférhetővé tételt (nem dologi felhasználás) jelent.
A megállapított díjakat "az építészeti-műszaki dokumentáció ismételt felhasználása alapjául szolgáló tervezési szerződés" díjához kell kötni. Mivel a tervezési szerződés díja a tervezőnek jár, míg az itt elemzett díj a szerzőt/szerzői jogosultat illeti, ezért csak arra lehet gondolni, hogy a tervezési szerződés díjához kötés azt kívánja jelenteni, hogy a kamarai szolgáltatási (tervezési) díjak hányadában kell megállapítani a díjakat. Ezek a díjak egyébként tipikusan óradíjak. Nem hanyagolható el az a tény, hogy az így megállapított díjaknak nem a teljes összege jogdíj. Ha a dokumentációval az LTK rendelkezik, a díj egy része dolog (dokumentáció) használata fejében jár, ezért a
- 334/335 -
természetes személy szerző/szerzői jogosult közterhek szempontjából releváns jogállása különböző közteher-következményekhez vezethet. A szerzőnek járó szerzői jogdíj önálló tevékenység fejében szerzett bevétel/jövedelem, a dolog használata fejében járó díj egyéb bevétel az alkalmazandó Szja-szabályok szerint. Ha a díj például a szerző jogutódjának jár, akkor a teljes díj egyéb bevételnek minősül. A szociális hozzájárulási adó - itt most nem térve ki a részletekre - a kifizetőt terheli, az nem vonható le a szerzőnek/szerzői jogosultnak járó díjból.
A kamarák e szempontból akkor járnak el gondosan, ha elkülönítik a rendelkezésük alatt álló dokumentáció használati, és a szerzői jogi védelem alá tartozó dokumentációelemek felhasználása fejében járó szerzői jogdíjat.
A kamarai díjak ajánlott díjak, tehát nem hatósági jellegű a díjmegállapítás. Csak eltérő megállapodás hiányában kell az ajánlott díjakat alkalmazni. A díjmegállapítás célja az indokolás szerint "a bírói jogalkalmazás elősegítése is annak révén, hogy egy esetleges jogvita esetén a jogosultak részére irányadó díjak meghatározása során e díjtételek megalapozott kiindulópontot jelenthetnek". A szerző/szerzői jogosult - nyilván akkor, ha nem sikerül számára kedvezőbb eltérő megállapodást kötni - a szabályzatban említett díj mértékét a felhasználás sajátos körülményeire tekintettel vitathatja. Erre az esetre az Émszjt. egyeztetést tesz lehetővé az Szjt. 102. § alkalmazásával (Egyeztető Testület). Az a rendelkezés, amely szerint, ha a jogosult az egyeztető testület előtti eljárást megelőzően engedélyező nyilatkozatot tesz, és fenntartja a díj összegének vitatását, nem érinti a kizárólagos jog fennállását. Ebben az esetben az egyébként nem kötelező egyeztetés díját az állam viseli. Az sem korlátozza a kizárólagos jogot, hogy ha a jogosult a felhasználáshoz hozzájárult, a felek az Egyeztető Testülethez fordultak, azonban annak ajánlását a felek az Szjt. 104. § (3) bekezdése alapján nem fogadják el, a szerző/szerzői jogosult bírósághoz fordulhat. Ebben az esetben, mivel a felhasználási engedély rendelkezésre áll, a díjvita a felhasználás megkezdését nem akadályozza, feltéve, hogy a felhasználó a kamarai ajánlott díjat letétbe helyezte.
A kamarai ajánlott díjak általános szerződési feltételnek (ászf) minősülnek [Ptk. 6:77. § (1) bekezdés]. Ebből következően az Étv.-ben szabályozott külön szabályok mögött az ászf-ekre irányadó teljes polgári jogi rezsimet alkalmazni kell, mind az ászf-fel történő szerződéskötés, mind az értelmezés, mind az ászf sajátos érvénytelensége, a tisztességtelenség (Ptk. 6:102. §) körében. Mivel "csupán" díjmegállapításról van szó, ezért a Ptk. 6:102. § (3) és/vagy (4) bekezdései alapján első látásra nincs helye a díjmegállapító ászf megtámadásának. A (3) bekezdés (főszolgáltatást és ellenszolgáltatást megállapító kikötés) esetén azonban eleget kell tenni a világosság és érthetőség követelményének, e körben széles körű bírói gyakorlat segíti az értelmezést. A (4) bekezdés ("nem minősül tisztességtelennek az általános szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg") kizáró hatása azért nem egyértelmű, mert nem jogszabály állapítja meg a díjakat, és a díjmeghatározás egyetlen jogszabályi megkötése az, hogy azt kötni kell a tervezési szerződés díjához. Még csak olyan díjmegállapítási szempontokat sem tartalmaz az Étv., mint a közös jogkezelő szervezetek esetében a Kjkt. 58. § (1) és (2) bekezdése. Jót tett volna a gyakorlati okokból valóban szükséges "építészeti szerzői jogi" módosítási csomagnak, ha a felidézetthez hasonló díjmegállapítási szempontokat határozott volna meg a jogalkotó. Arra nincs szükség, hogy az Étv. a közös jogkezelésről szóló 2016. évi XCIII. törvény 155. §-ához hasonlóan kimondja, hogy a kamarai díjak, mint általános szerződési feltételek a jogszabályi megalapozás ellenére megtámadhatók, mert ezt a Ptk. a jelen esetben nem zárja ki (nem határozza meg a jogszabály a díjmegállapítás módját), és egyedileg is mód van a díjak vitatására.
Nyilvánvaló, hogy a kamarai díjmegállapításra szóló törvényi felhatalmazás nem zárja ki díjmegállapítással szemben az egyéb jogszabályok, így a versenyjogi szabályok alkalmazását. Az Émszjt 3. §-ához fűzött indokolás azt tartalmazza, hogy "[...] biztosítani kell, hogy a tervező ne élhessen vissza szerzői jogával. Ennek érdekében lehetőséget kell teremteni a szakmai kamaráknak, hogy szabályzatban határozzák meg a felhasználásért kérhető díjak mértékét." A jogosultak (építésztervezők) köztestületének (kamarájának) a kezébe adott, törvényidíj-meghatározási szempontokkal nem behatárolt díjmegállapítási jogkör álláspontunk szerint fogalmilag nehezen lesz alkalmas a joggal való visszaélés kizárására (az egyedi túlzó díjmegállapítások csillapítására alkalmas lesz a megoldás). A tulajdonosi - itt: jogtulajdonosi - ármegállapítást a piac és/vagy az ármegállapítás külső, jogi korlátjai korlátozzák elsősorban. A joggal való visszaélés esetleges megállapítása mindig egyedi, bírói minősítés tárgya, jogalapja a Ptk. 1:5. § (1) bekezdése, jognyilatkozat pótlása esetében a (2) bekezdése. Az egyedi túlzó ármegállapítással szemben a jognyilatkozat (felhasználási, különösen átdolgozási engedély) bírói pótlása jelenthetett volna megfelelő jogi eszközt. Ha a kamarai díjmegállapítás esetleges eredménye túlárazás, és e díjakat egyöntetűen alkalmazni fogják, akkor az - a megfelelő versenyjogi feltételek mellett - a Tpmt.-ben meghatározott jogkövetkezményekre vezethet. Az e pontban írtakat megfelelően irányadónak tekintjük az LTK által a nemzeti tervvagyonba tartozó művek felhasználása és az egyéb dokumentáció felhasználása fejében megállapított díjakra is, ugyanis ezekről sem tudjuk kijelenteni, hogy azok hatósági árnak minősülhetnének.
- 335/336 -
Az Szjt. 41/A-41/E. §-a szabályozza az árva művek felhasználása engedélyezését. Az árva művek fogalma alól az Étv. 55/A. § (3) bekezdése kiveszi az állami vagy tanácsi, önkormányzati tulajdonú tervezővállalatok jogutód nélküli megszűnése esetén az e jogi személyek keretében kidolgozott építészeti-műszaki dokumentációhoz, az azok alapján megvalósított épületekhez fűződő szerzői felhasználási vagy vagyoni jogokat, ha e jogok jogosultja ismeretlen. A "jogi személyek keretében" történő kidolgozás fogalmi kontúrjai nem világosak. Az indokolás itt a szolgálati művekre utal, és uratlannak tekinti a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt az érintett tervezők szerzői vagyoni jogait. Az ezzel vitatkozó álláspontot a fenti II. pont (a táblázat 6. sorához fűzött észrevételek) tartalmazza.
A nyilvántartásnak 2020. január 1-től kell felállnia. Részletszabályait, különösen azt, hogy milyen szerzői jogi szempontból releváns adatokkal kell feltölteni, az Édokr., az adatvédelmi szempontból releváns, törvényi szabályozásra tartozó rendelkezéseket az Étv. 59/B. § (3) bekezdése tartalmazza. Az építészeti alkotások szerzői jogi nyilvántartásában megvalósuló adatkezelésnek az a célja, hogy hozzáférhetővé tegye a szerzői vagyoni jogosultak adatait az érdekeltek számára, és biztosítsa a szerzőt az Szjt. 14. § (2) bekezdése alapján a védelmi idő lejárta után megillető, a szerző emlékének megsértéséhez fűződő jog gyakorolhatóságát. Az építészeti alkotások szerzői jogi nyilvántartásába vétel a névfeltüntetést követő rangsorban létesít szerződési vélelmet. Építészeti alkotások esetén, ha a névfeltüntetési vélelem nem alkalmazható, az ellenkező bizonyításáig azt kell szerzőnek tekinteni, aki az LTK által vezetett építészeti szerzői jogi nyilvántartásban szerzőként szerepel. A vélelem megdönthető. Ha tehát egy építész tervező, vagy jogutód, vagy a szerzőtől különböző szerzői jogosult (szolgálati műre vonatkozó vagyoni jog jogosultja) a vélelmet meg kívánja dönteni, annak a legcélszerűbb módja olyan szerződés bemutatása, és a szerződés teljesítésének igazolása, amely igazolja, hogy az érintett tervező készítette azt a tervművet, amely az építészeti-műszaki tervdokumentáció részeként bekerült a nemzeti tervvagyonba, és annak jogi bizonyítása (ld. a II. pontot), hogy az adott tervműre vonatkozó vagyoni jogok miért nem tartoznak a nemzeti tervvagyonba. A bírói gyakorlat ad majd részletesebb útmutatást. ■
JEGYZETEK
* Az írás egyes, közvetlen normamagyarázó részei meg fognak jelenni az Szjt. Kluwer Elektronikus Jogtár Szjt nagykommentár részadatbázisában is, az építészeti alkotásokra vonatkozó szerzői jogi szabályok magyarázatai között.
[1] Vö.: Grad-Gyenge Anikó: Magyar árvák valahol Európában. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2012. 6, 28-50.
[2] Vö: Faludi Gábor: A szerzői jog átruházhatósága a magyar szerzői jogban. MJ 95/3. 146-156, A szerzői jogi és iparjogvédelmi jogátruházás a Ptk. háttere előtt. Jogtudományi Közlöny, 2013. 12. 581-593. az 55. § (1) bekezdéséhez fűzött magyarázat.
[3] Ld.: a mai is aggálytalanul érvényes 17/1992. (III. 30.) AB határozatot.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest).
Visszaugrás
