Az Elektronikus Európa 1999 decemberében meghirdetett metapolitikája már egy új, a gazdasági és szociális integráció minőségileg magasabb fokát megkövetelő jövőképet vetített előre. Az eEurope, a tudásgazdaságra való áttérés az európai regionális integráció számára nem csak a globalizáció versenyében való lemaradás behozásának lehetőségét hordozta magában, de a lisszaboni csúcs már annak is megfogalmazta, hogy Európa "a legversenyképesebb, legütőképesebb gazdasági közösséggé váljon a világon." Az Európai Unióban új, immár nem horizontálisnak, vagy vertikálisnak, hanem - jobb szó híján - totálisnak minősülő, az elérni kívánt fő cél érdekében a részpolitikákat integráló metapolitika született.
E jövőkép megvalósítására a "politikai akarat" intézményei (a Parlament, a Tanács, a Bizottság) prioritásos célként tekintettek, intenzív jogi keretmunkával és akciótervek sorával kívánták elérését biztosítani. Az új, "elektronikus" belső piac működőképességének biztosítása érdekében tagállamok jogával szemben egyrészt az "elektronikus üzleti formák előli akadályok elbontásának", másrészt a nagyobb egységességnek követelményét állították: az 1996 óta stagnáló, meg-megakadó jogalkotási folyamatok felgyorsultak.1 Az elektronikus üzletvitel, a távollévők közötti kereskedelmi ügyletek sajátosságai alapvető polgári jogi intézmények újragondolását igényelték (a papíralapú írásbeliség és az elektronikus forma egyenértékűségének elismerése, az elektronikus úton kötött szerződések joghatálya, tájékoztatási kötelezettség a szerződő partner - tipikusan a fogyasztó - felé, fogyasztói elállási és jogorvoslati többletjogok biztosítása, tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása): egyrészt a nemzeti jogok vonatkozásában, másrészt a tagállamok eltérő joghatóság alatt álló polgárainak, fogyasztóinak és üzleti vállalkozásainak viszonylatában is.
A "politikai akarat" elég erősnek tűnt ahhoz, hogy az új, "elektronikus" jogegységesítési munkát véghez vigye: sorra születtek és születnek a - rövid implementációs határidőt előíró - irányelvek, nyomban, vagy néhány hónap múlva hatályba lépett rendeletek. Az is várható volt, hogy ez az alapjában véve fogyasztóvédelmi magánjogi, polgári jogi "kényszerharmonizáció" az európai magánjogegységesítési folyamat egészére hat majd vissza: felgyorsítja, s bizonyos fokig új alapokra is helyezi azt.
E folyamat több étvizeden története ugyan tudományos téren számos, igen jelentős részeredményt hozott2, ám az 1998-2001 közötti, még a magyar jogtudományban is uralkodónak mondható, és a körülmények ismeretében mindenképpen megalapozottnak tekinthető álláspont szerint - bár a "közösségi jog lassú benyomulása" már megkezdődött a klasszikus magánjog területére3, s gondolatként már "a polgári jog közös modell-kodifikációja is felmerült, sőt, ,merészebb szerzők’ még egy európai polgári törvénykönyv kidolgozását is kilátásba helyezték4", azaz "a jogegységesítés tüze ég, még ha - mivel elsősorban tudósok szítják, néha nagyobb a füstje, mint a lángja5", az egységes, európai magánjog kialakulása, az Európai Polgári Törvénykönyv, vagy akár európai szerződési kódex megvalósítása a "távoli jövőben" következhet csak be: az Unió szintjén megindult kodifikációs munka "önmagában is az új problémák sorának jelentkezésével jár, hatása pedig egyelőre kiszámíthatatlan6", összességében pedig "egy közös európai magánjog létrehozása ez idő szerint teljesen valószínűtlen, s korántsem tudná betölteni azt a szerepet, ami pedig egy európai - végső soron politikai-gazdasági alapon létre jött közösségben betölteni volna hivatott7."
A paradigma lassú változását Harmathy Attila egy 2001-es tanulmánya érzékelteti. Az Európai Polgári Törvénykönyv gondolata körüli vitákat ismertetve, bár - a magyar polgári jogi reformkodifikáció összefüggésében - megállapítja "a magyar jogalkotónak nem kell azzal számolnia, hogy néhány éven belül elfogadásra kerül egy egységes európai polgári törvénykönyv8", de láttatja az "egységes polgári joganyag kialakítására irányuló más törekvéseket is, amelyeknek "a közös polgári törvénykönyv előkészítésén túlmenően több más iránya is megfigyelhető. Feltűnő, hogy Európában egyre inkább tért nyer a polgári jog közös európai alapgondolatainak keresése, a legfontosabb jogintézmények közös vonásainak feltárására irányuló kutatómunka. Ez a különösen az összehasonlító jogi kutatásokban, az egyetemi oktatásban terjeszkedő irányzat befolyásolja nemcsak a jövő jogásznemzedékeinek gondolkodását, hanem hatást gyakorol a jogalkotásra, jogalkalmazásra is. Ennek eredményei az Európai Unió olyan jogalkotásában is jelentkezhetnek, amelyekkel a magyar jogalkotónak a közeljövőben számolnia kell9."
Vékás Lajos ugyancsak 2001-ben - az európai közösségi jog a magánjogra gyakorolt hatásainak történetére visszatekintve vont mérleget: bár voltak, akik ennek bekövetkeztét előre látták, "ez a jövendölés csak a legutóbbi évtizedekben vált szélesebb körben érvényesülő valósággá. Először a tágabb értelemben vett magánjog ,perifériáin’ (a társasági jogban, a kereskedelmi képviseleti szerződés körében, az iparjogvédelem területén, a szerzői jogban és az egyedi munkajogban) alkottak Brüsszelben irányelveket, illetve rendeleteket. A magánjog centrális intézményei körében ez a közösségi jogalkotás még ma is kivételes és fragmentális. Megállapíthatjuk, hogy elsősorban az Európai Unió erőteljes fogyasztóvédelmi politikája legitimálja ezt a közösségi magánjogi jogalkotást10."
Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos jogalkotási szándék eredményeként létre hozni kívánt (és időközben jelentős részben meg is született) közösségi jogi szabályozás zömében még nem lépett ki az Unió fogyasztóvédelmi politikája köréből, s önmagában aligha indokolná, hogy a paradigma változásáról bár még kérdőjellel, de már érdemben beszélhessünk. Akcelerátora, gyorsító tényezője, de nem kiváltó oka volt a változásoknak, amelyek gyökerei mélyebben keresendők.
Az eltelt néhány esztendőben - tegyük hozzá: hosszú évek óta tartó folyamatok eredményei által lehetővé téve - maga az európai gazdasági, politikai jövőkép változott meg. Romano Prodi, a Bizottság elnöke 2001 májusában a Brüsszeli Gazdasági Fórumon tartott előadásában11 az Európai Monetáris Unió létrejöttét, mint a Közösség fejlődéstörténetének egyik döntő fordulópontját jellemezte. Következményeiként a nagyobb makroökonómiai stabilitást, lassúbb infláció, alacsonyabb kamatlábakat, a közszféra enyhülő deficitjét, növekedési ráta emelkedését nevezte meg, amelynek a "megnagyobbodott", a ma még tagjelölt országokkal kibővült Unióra vetítve 2008-ra el kell érnie a 4%-ot. Prodi négy olyan tényezőt jelölt meg, melyre e várakozását építi.
Az első az euró, amely makroökonómiai stabilitást és a szerkezeti változások katalizátorát jelenti. A második a megnagyobbodott belső piac, mely 120 millióval több fogyasztót és előállítót jelent - a 12 csatlakozás előtt álló ország eltérő gazdasági készültségéből adódóan sajátos problémák is vetődhetnek majd fel. A harmadik az infokommunikációs technológiák lehetőségeinek teljes kiaknázásából adódik: termelékenységet növelnek, globális piacot teremtenek, azzal, megváltoztatja a munkavégzés hagyományos módozatait rugalmassá teszik. A negyedik tényező az Európában folyamatban lévő gazdasági és szociális reform maga: ez a folyamat, amely a munkapiacok megújulásából, a tanulásba és képzésbe történő nagyobb befektetésekből s a szociális védelmi rendszerek modernizálását célzó akcióból áll, az emberek mindennapi életének és a munka világának megváltozásához vezet: a dolgozók olyan képességeket sajátítanak el, amelyek révén készek lesznek a kutatás és technológia által teremtett új munkakörök betöltésére.
Ez a - már az Agenda 2000-ben körvonalazott - vízió olyan Európai Uniót feltételez, melynek súlya a globális kereskedelempolitika alakításában való közreműködés jóval magasabb fokát teszi lehetővé, ugyanakkor - Simai Mihály szavaival - olyan, az EU számára érdekei megvédelmezését lehetővé tevő, növekvő mértékben szükséges, közös akciókat is megkövetel, melyek lehetővé teszik, hogy élvezze a globalizációból eredő előnyöket, és sikeresen kivédje annak hátrányait12. Ez szolgálta s szolgálja az Elektronikus Európa-kezdeményezés, a szerkezeti és intézményi reform - s sajátos eszközeivel ezt szolgálja a közösségi jog is. Az ezt elfogadó politikai akaratnak azt is fel kellett ismernie, hogy a cél csak egységesebb, az "autonóm szereplők" belső piacának - 2004 után már az új tagállamokkal bővült - működését jogilag akadálytalanná, így a közösségi gazdasági potenciált maximálisan kihasználhatóvá tevő szabályozási környezet kialakításával válhat valósággá.
Az európai magánjog-egységesítés jövőképére vonatkozó "uralkodó paradigma" - 2001 nyaráig alappal - nem ilyen jövőképpel számolt: "gyenge" politikai akaratot tételezett fel, amely mindaddig csak az Európai Parlament bátortalan, és zömében végrehajtatlanul maradt határozataiban öltött testet. Az (elméletileg mindenképpen) fordulópontnak tartott első (1989es) Európai Parlamenti határozat13 még csak általános célként rendelkezett az Európai Magánjogi Törvénykönyv előkészítésével kapcsolatos munka megkezdéséről. A politikai természetű döntés nem hozott gyümölcsöket: fél évtized múltán a Parlament - immár konkrétabb formában - ismét határozat formájában erősítette meg a korábban már megfogalmazott igényt.
Az 1994-ben született második magánjog-egységesítési Határozat14 Preambuluma leszögezte, hogy a Közösség a magánjog terén már elért bizonyos harmonizációs eredményeket, és hangsúlyozta, hogy a magánjog "bizonyos területeinek" harmonizációja a belső piac megvalósulása szempontjából továbbra is lényegi feladat. Az 1989-ben az Európai Magánjogi Törvénykönyv előkészítése vonatkozásában megfogalmazott igényt megismételte (felelősévé az Európai Bizottságot tette), szakértői csoport felállításáról rendelkezett, amelynek feladata a részleges harmonizáció rövid távú, az általános harmonizáció hosszú távú stratégiájának kidolgozása lett. Kihangsúlyozta hogy az Európai Unió a nemzetközi jogharmonizációs, jogegységesítési folyamatoknak aktív részese kíván lenni, s támogatni kívánja a nemzetközi szervezetek (UNIDROIT, UNCITRAL, Európa Tanács) ilyen irányú tevékenységét csakúgy, mint az Európai Szerződési Jog Bizottsága ("Lando Bizottság") jogharmonizációs munkáját.
Valójában azonban az európai magánjogi törvénykönyv megalkotásának ügye Brüsszelben még jó pár éven át nem mozdult előre15, a parlamenti határozatokban foglalt követelmények csak igen kis részben valósultak meg. 2000. november 6-án az Európai Parlament Jogügyi és Belső Piaci Bizottsága munkadokumentumot adott ki a polgári- és kereskedelmi jog a tagállamokban való közelítéséről.16 Ebben a parlamenti dokumentumban körvonalazódott először, hogy voltaképpen mit is kellene egy leendő "Európai Polgári Törvénykönyvnek" tartalmaznia.
A Jogügyi és Belső Piaci Bizottság szerint a kódex "első sarkkövét" a már elfogadott, hatályos közösségi Irányelvek17 képeznék, a második sarokkő a belső piac szempontjából lényeges, más polgári jogi területekre vonatkozó, egységes szabályozás lenne. Ezek meghatározásánál a Munkadokumentum visszautal a Working Paper-ben tárgyalt fő témakörökre, s az elsődleges szabályozási célok között a szolgáltatási szerződések18, biztosítási szerződések19, a szerződésen kívüli tartozások és a felelőssége20, a hitelbiztosítékok jogára21 vonatkozó szabályok egységesítését tartja, valamint a nemzeti hova tartozás szerinti diszkrimináció problémájának rendezését.
A jelentéstevő "előzetes megállapításai" két fő továbblépési irány köré csoportosulnak. Előre bocsátva, hogy az EPTK kérdését gyakorlati, minden ideológiától mentes módon szabad csak tárgyalni22, s újra a Bizottságra rótt feladatokat. Úgy találta, egyrészt haladéktalanul kezdeményezéseket kell tenni annak érdekében, hogy a polgári jog területét érintő, már létező irányelvek összehangolásra kerüljenek, másrészt ugyanezt a közösségi jog és a nemzeti jogok terén is elő kell irányozni, s a Bizottság által indított projektekkel a harmonizáció magasabb fokára kell jutni.23 Ami az EPTK megalkotását illeti, ez "a jelenlegi jogi helyzetben csak szakaszonként valósítható meg". Első lépésként a már meglévő irányelvekben megtestesülő közösségi joganyag, s az irányelvekkel még meg nem érintett, de a belső piac szempontjából lényegesnek számító polgári jogi kérdések "kodifikációját", koherens feldolgozását tartja a leglényegesebbnek.24
Az igényfelvetés, a kezdeményezés tehát - 2001 júliusáig - megrekedni látszott a Parlamentnél: sem a Tanács, sem a Bizottság nem tett az EPTK megszületését elő mozdító lényeges lépéseket25.
Európa közös magánjoga, a kodifikáció kérdése főként a jogtudomány, az "akadémiai viták", a tudós munkacsoportok kompetenciájában maradt. Egyetértés pedig továbbra sem volt tapasztalható: úgy a következetes elutasításnak, mint a feltételen, vagy épp indokoltnak, de korainak tartott igenlésnek megmaradtak a maga szószólói,26 s akadtak hívei a lágyabb, "köztes" megoldásoknak is.27
Király Miklós egy 2000-ben született tanulmányában gondolta végig a szerződési jog az Európai Közösségben történő harmonizációjának alapvető kérdéseit és határait. Mintegy a tanulmány téziseinek összegzéseként egy fiktív példát is felhoz: kiindulása egy olyan helyzet, mikor "az Európai Bizottság javaslatot készít egy - a szerződési jog bizonyos területeinek harmonizálását célzó irányelvre. A kezdeményezés nagy vitát vált ki, a tagországok, az üzleti élet szereplői, a jogtudomány megosztottak a harmonizáció szükségességének kérdésében28." A predikció kis híján valóra vált - ám a folyamat másként indult el, másként folytatódott, s ebből adódóan talán a Király által - a közösségi és tagállami jogalkotási folyamatok ismeretében egyébként bizonyossággal levezethető, így eleve kudarcot sugalló - végkifejlet is másként alakul majd.
Az, hogy az európai uniós polgári jogi jogegységesítési folyamat végül 2001 őszétől minden bizonnyal új szakaszba lép, a korábbi, politikai természetű döntések "végrehajtási deficitje" szűnni látszik, nem kis mértékben köszönhető David Byrne, António Vitorino, Frits Bolkestein és Erkki Liikanen biztosok közös kezdeményezésének, amelynek eredményeként a Bizottság 2001. július 13-án kibocsátotta a Tanácshoz és a Parlamenthez címzett, Az európai szerződési jogról szóló Tájékoztatást.29
A dokumentum leszögezi: Európa szerződési joga ma igen színes képet mutat, s még a közösségi aktusok (tipikusan Irányelvek) nyomán született nemzeti jogszabá-lyokból is hiányzik az egységesség. E tény, valamint az eltérő intézményrendszerű nemzeti szerződési jogok különbözősége nem teszi lehetővé, hogy a fogyasztók, az üzleti szféra szereplői minden tagállamban ugyanazon törvényi jogokkal rendelkezzenek, ami hátráltathatja az egységes, belső piac kialakulását. A Bizottsági Tájékoztatás e felismeréstől vezérelve kívánja felgyorsítani a polgári jogegységesítés összeurópai folyamatát.
A Tájékoztatás öt fő tartalmi részre oszlik: az első a bevezető szándékkal megfogalmazott alapvetés, a második a célok megfogalmazása, a harmadik a jelenlegi helyzet feltárása, a negyedik a cselekvési lehetőségek felvázolása, a végkövetkeztetéseket pedig a zárófejezetet tartalmazza.
A bevezetés mintegy szükségszerűen utal vissza a korábbi, mindezidáig azonban kevés eredményt hozó, az Európai Magánjogi Kódex megalkotásáról szóló 1989-es és 1994-es parlamenti felhívásokra. A Parlament 2000 márciusában, a Bizottság munkaprogramjával összefüggésben már felhívta a Bizottságot egy olyan tanulmány elkészítésére, amely a polgári jog terén a magasabb fokú harmonizáció lehetőségeinek kimunkálására volt hivatott, júliusban pedig döntés született egy hasonló tárgyú Tájékoztatás 2001-ben való elkészítéséről is.
A Tájékoztatás bevezető fejezete nagy figyelmet szentel az európai polgári jogi egységesítéssel (amely legjelentősebb eredményeit épp a szerződési jog terén érte el) foglalkozó tudományos, nemzetközi együttműködési programoknak és azok eredményeinek. Utal a Lando-bizottság munkájára, az EPTK előmunkálatain dolgozó munkacsoport eredményeire, a Pavia-csoport 2001-ben nyilvánosságra hozott előzetes kötelmi jogi kódex-tervezetére30. A jogtudományi kutatások nyomán feltárt utak (szerződési kódexminta és az általános jogelvek összegyűjtése, az amerikai szerződési jogegységesítési megoldásokat követő restatement megközelítés megbízható, összehasonlító jogi talajon álló, de alapjában véve jogtudományi igényű helyzetkép feltárását teszi lehetővé.
A Tájékoztatás céljait megfogalmazó fejezet a szerződési jog egységesítésével kapcsolatos kérdéseket immár az Unió alakuló jogi környezetébe helyezi, s rámutat arra is, hogy a magánjoggal, polgári jogi unifikációval kapcsolatos kérdések közül miért épp ezt tekintette a Bizottság elsőbbséggel bírónak. A szerződések már nem egy-egy állam (a nemzeti jogi tradíciókhoz és intézményrendszerhez szorosan kötődő) "jogi belügyét" jelentik, a határokon átnyúló kötelmi jogi kapcsolatok az egységes, belső piacon egységesebb, azonos feltételrendszert kívánó megoldásokat követelnek: a bizottsági dokumentum egyrészt a meglévő eltérések feltárását, másrészt az európai szerződési jog jövendőbeli fejlődési irányának kijelölését kívánja szolgálni.
Az európai szerződési jog jelenlegi helyzetét áttekintő fejezet törekszik a hatályos jog intézményrendszerének bemutatására [a nemzetközi intézmények (Római Egyezmény, Bécsi Vételi Egyezmény), a közösségi jogkincs (acquis) a szerződési jog területét érintő egyedi aktusai], a jogi vívmányok a belső piacra gyakorolt hatásának vizsgálatára, végül pedig közösségi jog egységes alkalmazását biztosító Európai Bíróság gyakorlatának bemutatására.
Az acquis körébe eső legjelentősebb eredményekre a Tájékoztatás I. számú melléklete utal: fogyasztói szerződési jog, fizetési rendszerek, kereskedelmi képviselők, munkavállalók kiküldetése, a hibás termékért való felelősség, elektronikus kereskedelem, biztosítás, személyes adatok védelme, szerzői és szomszédos jogok, közbeszerzési szerződések alcímek alatt összesen 33 Irányelvet, és egy Irányelv javaslatot mutat be, amelyek (bár a fő szabályozási célt illetően alkalmanként igen eltérő jogtárgyakat érintenek) közös jellemzője a kontraktuális (igen gyakran fogyasztóvédelmi célú) mozzanat megléte, amelyekre a Tájékoztatás (az Irányelv vonatkozó szabályainak kiemelésével) rá is mutat. Ezek között már az elektronikus kereskedelemmel összefüggő újabb, fogyasztóvédelmi tárgyú normák (pl. a távollévők közötti szerződésekről, az elektronikus aláírásról, az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvek).
A továbblépésre a Tájékoztatás négy fő lehetőséget látott: ezeket elsődlegesen abból a szempontból közelítette meg, hogy a tagállamok részéről igényelt-e egyáltalán a közösségi szintű beavatkozás, s ha a válasz nem nemleges, ennek mi lenne legmegfelelőbb eszközrendszere.
Az első lehetőség a közösségi szintű cselekvés mellőzése (ebben az esetben a piaci mechanizmusok, az érdekképviseleti szervek sajátos eszközrendszerükkel, illetőleg a nemzeti törvényhozásokra gyakorolt hatásaikkal oldanák meg a felmerülő új problémákat), a második a közös jogelvek és általános szerződési követelmények kimunkálása (s ezek révén a nemzeti jogok közelítése), a harmadik a jelenleg hatályos jog minőségi javítása (azaz a szabályozás egységességének, átláthatóságának növelése, a terminológia unifikációja), végül az utolsó egy új, átfogó közösségi szintű jogalkotási program meghirdetése.
Ez utóbbi esetre sorra veszi a szóba jöhető jogalkotási lehetőségeket; az irányelvi, rendeleti, ajánlási szabályozás előnyeit és hátrányait. A hagyományos értelemben vett "kódex", kodifikáció (értelemszerűen, hisz az EU jogforrási rendszerébe nem lenne beilleszthető) nem szerepel ezek között. Legkedvezőbb hatást talán a kötöttebb (ezért az egységesség nagyobb fokát kiváltani képes) rendeleti szabályozás érhetné el, amelynek "szigorúsági fokát" illetően (a "lágyabb jogtól" a "kizárhatatlan szerződési feltételekig") ugyancsak több változat merülhet fel. A Bizottság elképzelhetőnek tartja "minden más", hatékonynak és eredményesnek mutatkozó megoldás megfontolását is. A bizottsági dokumentum mindegyik lehetőség pozitív és negatív hatásait is látni engedte, s valójában határozott elkötelezettséget egyik mellett sem mutatott.
A Tájékoztatással kapcsolatosan nyilvános konzultációs eljárás kezdődött, a véleményeket 2001. október 15-ig lehetett eljuttatni a Bizottsághoz. Az anyagot az Európai Parlament még 2001 őszén megtárgyalta: a Tanács napirendjén november 26-án (belső piaci és fogyasztóvédelmi ügyek) és december 6-7-én (igazságügyi és belügyi együttműködés) szerepelt. A konzultációs folyamat során igen nagy számú vélemény érkezett be: egyes kormányok, kormányzati szervek, nemzetközi szervezetek, az üzleti szféra szereplői (vállalkozások és szakmai képviseletek), a fogyasztóvédelmi szervezetek, gyakorló jogászok és a jogtudomány képviselői fejtették ki álláspontjukat31. A több mint másfélszáz válasz, vélemény feldolgozása32 időigényesnek bizonyult: a kiértékelés eredménye csak 2002. április 3-án került nyilvánosságra hozatalra33.
A konzultációs folyamat során a jogtudomány művelői részéről több mint harminc értékelés született: kisebb részben az európai magánjog egységesítési folyamatban érdekelt intézmények (mint a paviai Academia dei Giusprivatisti Europei, a brit Society of Public Teachers of Law of Great Britain and Northern Ireland, a Study Group on a European Civil Code), nagyobb részben azonban vezető európai jogtudósok (mint pl. Marcel Fontaine, Walter Van Gerven, Sir Roy Goode, Aristide N. Hatzis, Oliver Remien, Heinz Barta, Reiner Schulze, Hans Schulte-Noltke) tollából34.
Az Európai Magánjogtudósok Akadémiája nevében megküldött véleményt Giuseppe Gandolfi és José Luis De Los Mozos professzorok foglalták össze35. Az Akadémia a kérdéskört az egységes belső piac akadálymentes működésének igénye felől közelítette meg: példákkal gazdagon illusztrálva mutatott rá az eltérő szerződési jogokból (és azok megismerésének nehézségeiből) adódó bizonytalan helyzetek a vállalkozásokat hátrányos helyzetbe hozó hatásaira. "A belső piac csak akkor tud akadálymentesen működőképes lenni, ha van olyan, minden tagállam nyelvére hivatalosan lefordított, egyértelműen és átfogóan megfogalmazott törvénykönyv, amely a szerződési jog egészét szabályozza36" - vélik. A jogok eltéréséből adódó kollíziós problémák feloldására a nemzetközi magánjog előírásai már nem alkalmasak, s a Bécsi Vételi Egyezmény sem kínál megfelelő megoldást. Ez utóbbi esetében a problémát annak relatív szűk szabályozási köre jelenti: célja a szerződéses alapviszonyok rendezése (ezért a mellékügyletekkel nem foglalkozik), de jelentős kérdéseket (a tulajon átszállása, a szerződés joghatálya, a meg nem engedett magatartásokért való felelősség) is figyelmen kívül hagy. Az Akadémia szeptikus a restatement-jellegű megoldásokkal szemben, mint ahogy az irányelvek útján való jogegységesítés folytatását is szükségszerűnek, de önmagában elégtelennek tartja. E lehetőségeket elvetve az Akadémia véleménye egyértelműen a negyedik lehetőség, az új, európai szinten megvalósuló, kodifikációs jelegű jogalkotás mellett tört lándzsát: ezen a területen - mint korábban láttuk - a paviai csoport idáig is jelentős munkásságot37 fejtett ki.
A luzerni Egyetem Nemzetközi és Europaizált Magánjogi Kutatóhelye (FIP) nevében Andreas Furrer professzor vállalkozott állásfoglalásra38: tanulmánya nem korlátozódik a Bizottsági Tájékoztatásban felvetett alternatívák elemzésére, hanem komoly teret szentel egy ötödik lehetőség, a nemzetközi magánjogi megújításával elérhető eredmények vázolásának és hatáselemzésének is. A négy, a Bizottság által vázolt lehetőség kapcsán Furrer úgy látja: a leendő megoldás szempontjából mindegyik hordoz megfontolásra, beépítésre méltó elemeket, normatípusokat. "A jogalkalmazóknak mindeme normák sikeres implementációjához azonban rendelkezésükre kell álljon egy olyan szisztéma, mely azok konkrét tartalmát egy, közösségkonform rendszer keretein belül teszi lehetővé39." Ami az általa vázolt "ötödik utat" illeti: Furrer elfogadja, hogy a nemzetközi magánjog jelen formájában nem nyújt kielégítő megoldásokat, ennek okát azonban az európai nemzetközi magánjogok nem megfelelő összehangoltságában látja. Megoldási javaslata az európai kollíziós jog "europaizálása", a nemzetközi magánjogok egységesítése40. A Furrer által kimunkált "Az Európai Kollíziós Jog Alapelvei" (melyet tanulmánya függelékében is közöl41) kétségkívül alkalmasnak mutatkozik arra, hogy az eltérő típusú normák (nemzetközi jog, az Európai Közösségek joga, az EU tagállamainak nemzetközi jogi szerződései és nemzeti jogrendjei) alkalmazásába sajátos rendező elveket vigyenek, összességében azonban feltételezik az eltérő nemzetközi magánjogi szabályozások unifikációját. Ez - álláspontunk szerint - legalább akkora kihívást jelentene, mint magának a szerződések jogának európai egységesítése, a közeljövőben pedig ilyen folyamat megindulása aligha várható.
Walter Van Gerven nagy szakmai igénnyel és pontossággal megírt tanulmánya42 a témakör igen alapos körüljárása: a törvénykönyv-alkotás alapvető kérdéseitől (milyen kodifikációs modellek lelhetők ma fel Európában? miként értékelhető a holland Burgerlijk Wetboek "demokratikus kodifikációja", és melyek a fő nemzeti kódexek eltérő megközelítései?) jut el egy európai szintű kodifikáció lehetőségének, indokoltságának és eredményességének vizsgálatáig. Ezt veti össze az acquis communitaire a magánjog körébe eső joganyagának jelenlegi állapotával, a más megoldási lehetőségek (alapelvi jogegységesítés) vizsgálatával. Van Gerven úgy látja, az európai kodifikáció legfontosabb jogi gátját továbbra is a "hiányzó jogalap" jelenti: az Európai Szerződés 95. Cikke szerinte nem biztosítja e területen a megfelelő legitimációt. Összességében támogatja a törvényi úton történő jogegységesítés gondolatát, ezt azonban időigényes és kényes folyamatnak tartja, mely mindenképpen több lépcsőben, és a Parlament nagyobb demokratikus ellenőrzése, közvetlenebb felügyelete mellett mehet végbe: e pillanatban reálisan azonban csak a második és harmadik megoldások egyesítésével elérhető "alaphelyzet" célozható meg.
Az Európai Szerződési Jog Bizottsága és az Európai Polgári Törvénykönyv munkacsoport közösen benyújtott álláspontját43 Ole Lando és Christian Von Bar professzorok fejtették ki44. A terjedelmes munka megközelítése szigorúan gyakorlati szempontokat követ: csak egy rövid általános bevezetőben utal arra az egyébként is közismert tudományos munkásságra, mely a két szakmai testület nevéhez fűződik. Célja inkább az, hogy - konkrét példák sorolásával - bemutassa: az üzleti tevékenység minden területén szükség van a jogok közelítésére, s hogy a nemzeti jogok közötti "megszámlálhatatlanul sok eltérés" ma mennyiben jelent a gazdaság és a fogyasztók számára költségnövelő tényezőt. "E költségek hatékonyan csak a magánjog európai jogrendszereinek harmonizálásával szüntethetők meg; akkor is, ha maga az ilyen harmonizációs is költségeket keletkeztet."
A tanulmány abból indul ki, hogy a jogválasztás szabadságának és a magánautonómiának alapelvei nem elégségesek ahhoz, hogy a tagállamok szerződési jogai közötti eltérésekből adódó akadályokat elhárítsák. A javak, szolgáltatások szállítói ma nem képesek arra, hogy versenytársaikkal egyező feltételek mellett kapcsolódjanak Európa piacához: csak ha minden lehetséges fél azonos nemzeti joghatóság alatt fejti ki tevékenységét beszélhetünk azonos feltételek melletti játéktérről, minden más esetben a versenyhelyzet torzul. Gyakran egy vállalkozás azért nem tud teljes mértékben élni a Közösségi piac előnyeivel, mert nem tud értékesítései, szolgáltatásai vonatkozásában egységes stratégiát kialakítani: olyan jogi tanácsot pedig, amely a Közösség "minden sarkában" iránymutató lenne, lehetetlen beszerezni. A nehézségek nem korlátozódnak a szerződési jogra: az európai piac résztvevőinek tisztában kell lenniük saját, s szerződő partnerük lehetséges és konkrét felelősségi pozíciójával, képesnek kell lenniük arra, hogy megbízhatóan, költséghatékonyan fejtsék ki működésüket, és olyan, biztonságos talajon dolgozzanak, amely a szerződéses jogviszony "milliárdnyi jogsérelem lehetőségét" képes kezelni. Ezért a Közös Válasz nem csak, hogy melegen üdvözli a Bizottság kezdeményezését, de azt is megfontolásra ajánlja, hogy az ne korlátozódjék pusztán a szerződési jogra, de fogja át a kötelmi jog egészét, s egyes tulajdonjogi problémákkal is foglalkozzon.
A Közös Válasz szerint nem lenne helyes a jövő formálását kizárólag a piaci erők hatásaitól függővé tenni (első lehetőség): ezek ugyanis nem képesek arra, hogy olyan, általános és közös alapelvekkel szolgáljanak, amelynek megteremtésétől és kialakításától a további fejlődés függ. Ezért örvendetes, hogy a Bizottság szorgalmazni kívánja a restatement jellegű munka folytatását: e téren a Közös Választ megfogalmazó mindkét munkacsoport jelentős eredményeket mutatott már fel. A Közös Válasz azt is leszögezi: "vitathatatlanul szükséges" a közösségi jog minőségi javítása, amely azonban nem korlátozódhat a hatályos joganyagra. A feladatot sokkal inkább egy komplex, a magánjog területére vonatkozó jövőbeni jogalkotási program - amely a restatement által feltárt eredményekre építkezhet - kialakítása jelenti. Ami a közvetlen továbblépés kérdését jelenti, a Közös Válasz ezt kényes politikai kérdésnek tartja: nem támogatja a haladéktalan, kötelező erejű szabályozást, de azt sem tartja elképzelhetőnek, hogy az valódi kötőerő nélküli normák megalkotásában merüljön ki.
Sir Roye Goode a Tájékoztatás legnagyobb értékének a témakörre vonatkozó vita megindulását látja45, de óvatosságra int. Az Európai Bizottság "igen kemény nyomást gyakorol" annak érdekében, hogy a kötelező egységjog-alkotás újabb szakaszba lépjen - de vajon rendelkezésre áll a szükséges idő, emberi erőforrás egy ilyen volumenű projekt megvalósításához? Egyáltalán: szükséges-e a "választás lehetőségét", a jogok sokszínűségét ilyen módon megszüntetni? E súlyos kérdések mérlegelésében nyújthat igazi segítséget a most alakulófélben lévő vita.
Oliver Remien is úgy véli, hogy az európai magánjog egységesítésről szóló tudományos diskurzus a Tájékoztató közzétételével új szakaszba lépett.46 A szempontok, amit felvet inkább a vita folytatása és irányultsága, mint valamely konkrét végkifejlet felé mutatnak: Két téren él konkrét javaslattal: az első a Bécsi Vételi Egyezmény "minden tagállamban való hatályba léptetése" (és esetleges az olyan területen mutatkozó szabályozási hiányosságok, mint a szerződési feltételek kontrollja, a felelősség korlátozása, szerződési bírságok, átalány-kártérítési kikötések, visszalépés közösségi jogalkotással való kitöltése), a második egy különleges európai magánjogi felső bíróság felállítása. Mint Remien megállapítja, az EC-szerződés 234. Cikke alapján az Európai Bírósághoz egyre több, előzetes döntési eljárást kezdeményező megkeresés érkezik, és az ilyen ügyek számának gyarapodása a szerződések jogát érintő közösségi normák növekedésével arányban a jövőben is várható: ezek gyors, szakszerű intézésére mindenképp indokolt lenne a polgári ügyek különleges bíróságának létrehozása.
A Bizottság konzultációs folyamatában véleményt nyilvánító kormányok és kormányzati szervek megerősítették, hogy az eltérő nemzeti szerződési jogok "problémát jelenthetnek, de legalábbis jelenthetnek": több esetben - a lefolytatott nemzeti konzultációk alapján - konkrét jelzésekkel is éltek. Szinte egyöntetűen mutattak rá a jogok eltéréséből adódó tranzakciós kiadások magas voltára: a jogegységesítés egyik legfontosabb eredménye e költségek drasztikus csökkenése lehetne. A közösségi joganyag nem alkot összefüggő egészet: egyes kérdések (pl. elektronikus kereskedelem) kielégítően szabályozottak, mások azonban (az ezzel összefüggő pénzügyi szolgáltatások) még a kimunkálás szakaszában vannak47.
Az üzleti szféra képviseletében nyilatkozó gyártó cégek szerint a határokon átnyúló üzleti tranzakciók esetében az eltérő jogok nem jelentenek komoly problémát, mert a legtöbb esetben a nemzetközi magánjog, különösen a Bécsi Vételi Egyezmény, valamint a hatályos közösségi joganyag kielégítő megoldást nyújt. Mindazonáltal más téren - versenyjog - a kis- és középvállalkozások számára a jogegységesítés kétségtelenül eredményesebb helyzetet tenne lehetővé. Másként látták a kiskereskedelemben érdekelt cégek, amelyek tranzakcióik révén közvetlenebbül kerülnek kapcsolatba az egyes nemzeti jogokkal: sok esetben azt is lehetetlen megállapítani, mikor jön létre egy fogyasztói szerződés, egyes szerződési kikötések miként alkalmazhatók, mely, a nemzeti jogban fellelhető kötelező rendelkezéseket kellene figyelembe venni. Hasonló bizonytalanságok tapasztalhatók az egyes tagállamokban igen eltérő képviselettel kapcsolatos kötelező rendelkezések, valamint a szerződéskötésre vonatkozó kogens előírások körében is. A fogyasztóvédelmi szervezetek a vevői jogbizonytalanságra, a vevői kiszolgáltatottságra hívták fel a figyelmet: a vevőnek az alkalmazandó jogról nincsenek pontos információ, nem ismeri kellően garanciális jogait, és nem állnak rendelkezésre megfelelő jogérvényesítési lehetőségek sem.48 Megállapítható, hogy az irányelvi szintű jogegységesítés nyomán (épp az egyes országok számára az implementációhoz biztosított mozgástérnek köszönhetően) lényeges eltérésekkel születnek meg a nemzeti jogok, lényeges területeken (pénzügyi szolgáltatások, médiaszabályozás, szerzői jogok) pedig még ilyen "egységes" jog sem mutatható ki.
Ami a Tájékoztatásban felvetett négy továbblépési lehetőséget illeti, az első szinte egyöntetűen elutasításra került, támogatásban leginkább a második, harmadik és negyedik alternatíva előnyeinek kombinálásából adódó megoldási módok részesültek. Az egyes nemzeti kormányok azonban igen eltérő megközelítéseket követnek: ami közösnek mondható, a nemzeti polgári jogok alapvető institucionális rendjének oltalmazására való implicit törekvés, az óvatos továbblépés fontosságának hangsúlyozása. Az üzleti szféra, a gyakorló jogászok dinamikusabban kötelezték el magukat az európai szintű, kötelező hatályú egységjog gondolata mellett: ebben a körben a többség az Európai Polgári Törvénykönyv realitását is el tudta fogadni49.
A Bizottság most csak bemutatta a válaszokat, "ám még nem vonta le következtetéseit". Erre egy, szándéka szerint 2002 végéig elkészülő Zöld vagy Fehér Könyvben kerül majd sor.
Jelentős eredményekkel járt a Tájékoztatás nyomán elindult Uniós intézményi munka is: a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Ügyek Tanácsa előtt a Bizottság Tájékoztatása 2001. szeptember 27-én került bemutatásra. Az Európai Unió Tanácsa a tagállamok polgári ügyekre vonatkozó jogközelítésének szükségességét foglalta össze: a jelentése 2001. november 16-án került elfogadásra50.
A Tanácsi Jelentés az új lendületet vett magánjog-egységesítési folyamat alapvető szükségességét az Európai Tanács 1999. október 15-én és 16-án Tamperében megtartott ülésén elfogadottakra vezeti vissza, amely a Tanács számára a tagállamok polgári jogainak közelítését érintő alapvető kérdésekben 2001-ig írt elő jelentéstételi kötelezettséget. Mint a Jelentés megállapítja, igazi előrelépés csak a szerződési jog terén történt: más jelentős polgári jogi kérdésekben továbbra is csak a célok megfogalmazására került sor. Az az érvrendszer azonban, amely a szerződési jogegységesítés mellett a konzultációs folyamat során kifejtésre került, a polgári jog más területeire (családjog, házassági jog, öröklési jog) nem alkalmazható.
A Jelentés az európai magánjogok egységesítésének kérdését továbbra is nyitva hagyja, mint ahogy a választható utak (unifikáció vagy harmonizáció) vonatkozásában sem kívánt állást foglalni. Az egységjog melletti érveket azonban összefoglalja, és feltárja a jelenlegi helyzet alapvető problémáit is. A közösségi jog helyzetéről szólva megállapítja: míg a szerződési jog területén komoly (irányelvi és rendeleti) jogalkotás történt, a szerződésen kívüli felelősség és a tulajdonjog terén az eredmények "kevésbé jelentősek", s különösen a családjog terén mutat rá a további tennivalókra. Összességében a tanács a szerződési jog terén megindult munka folytatását szorgalmazta: ehhez alapvető szempontokat is megjelölt, illetve megfogalmazta egy, 2002. december 31-ig elkészítendő Fehér Könyv ajánlásaival szembeni igényeit. Ugyancsak állást foglalt a családjog terén kifejtendő, a szerződési jogihoz hasonló vizsgálati folyamat megindítása mellett: ennek eredményeiről 2003. június 30-ig kell a Bizottságnak a Tanács felé beszámolnia.
Az európai szerződési jogról szóló Bizottsági Tájékoztatás a Parlament részére 2001. július 11-én került megküldésre: az illetékes Jogügyi és Belső Piaci Bizottság jelentését51 2001. november 6-án terjesztette elő.
A Jelentés Indokolása hangsúlyozza, hogy a magánjog európai egységesítésének igényét 1989-ben és 1994-ben a Parlament fogalmazta meg, és hogy e téren már jelentős szakmai előkészítő munka52 zajlott. "A Parlamentnek, amely eredetileg útjára indította a vitát, arra vonatkozóan, hogy a tagállamok polgári jogainak közelítése a jövőben milyen irányt vegyen, most teljes egyértelműséggel kell megfogalmaznia álláspontját" - emelte ki a dokumentum a döntéshozatal politikai felelősségét.
A polgári jog harmonizációjának szempontjából az Európai Unió által alkotott irányelvi jog "kritikus tömeget" ért el, és most dönteni kell arról, milyen irányban fejlődjék tovább. Az irányelvek és a nemzetközi magánjog kombinálásából álló jelenlegi, rendszertelen megközelítéssel szakítani kell: a felhasználók számára ez túlságosan nagy kockázati tényezőt hordoz. Amivel a gazdasági szereplők határokon átnyúló tevékenységük során találkoznak: a nemzetközi magánjog tengere, amely a közösségi jog 20 vagy 30 kisebb-nagyobb szigetét öleli körül.
A jogok közelítéséhez új utak megtalálására vonatkozó szükségszerűséget az Indokolás alapvetően négy okra vezeti vissza. Az első: a nemzetközi magánjog az európai integráció jelen, előrehaladott szakaszában többé már nem a megfelelő eszköz, mint ahogy a szerződési kötelmekre alkalmazandó, 1980-as Római Konvenció53 sem biztosít kellően egységes és hatékony alapokat54. A második: jelen pillanatban a közösségi acquis sem biztosít optimális keretfeltételeket a belső piac számára, és az irányelvi jogegységesítés (amelynek előkészítése esetleg éveket vesz igénybe, s az elfogadás utáni implementációra nyitva álló 18 vagy 24 hónappal is számolni kell) nagyon lassú megvalósulási lehetőségeket teremt, azzal, hogy a végül megszülető nemzeti megoldások igen eltérő feltételrendszert alakíthatnak ki. A harmadik ok az elektronikus kereskedelem további, jelentős, határokon átnyúló jogi problémakört jelent, s a nemzetközi magánjog vonatkozásában sem az elektronikus kereskedelmi irányelv, sem az elektronikus aláírásról szóló irányelv nem biztosít megfelelő kapcsolódási pontokat. Végezetül a negyedik ok: a polgári jogra vonatkozó egységesebb jog Európa számára előnyt biztosíthat az Egyesült Államokkal szemben, és előmozdíthatja, hogy a nem európai államok közül sok magánjoga megreformálását tűzze ki céljául.
A Jelentés szerint a megoldás felé való továbblépést egy akcióterv jelentheti, amelynek hátterét és fő elemeit vázolja is. Abból indul ki, hogy a 15 tagállam polgári joga közötti minden, tradicionális eltérés dacára egyfajta közös talajon áll. A feladat az, hogy ezt a közös alapot láthatóvá tegyék: a Bizottság számára az e területen kifejtett jogtudományi kutatások és programok ebben igen komoly segítséget jelenthetnek, csakúgy, mint az összehasonlító jogi alapkutatások. Egységes jogi terminológiát is ki kell alakítani: mindez külső szakértők bevonását igényli. Ha a "közös bázis" már kimunkálásra került, a közösségi acquis felülvizsgálata is indokolttá válik: ez a már meglévő joganyag konzisztenciájának növelését és egyszerűsítését igényli. Ennek nyomán kellene a Bizottságnak jogalkotási ajánlásait kidolgoznia, s javítani kell a jogalkotási munka szakmai előkészítésének színvonalán is. A hatályos közösségi jogot (ott, ahol a meglévő űrök másként be nem tölthetők) új jogalkotással kell kiegészíteni, és nem irányelvi, hanem rendeleti szintű jogalkotás útján. Mindez egy több éves munkafolyamatot feltételez, amit 2008-ig kellene teljesíteni. Ezzel párhuzamosan azonban "Európa közös jogelveinek" meg kell jelennie az egyetemi oktatásban, a joggyakorlatban és a gazdaságban is.
Összességében ezeket a célokat kívánta szolgálni a Jelentés részét képező határozati javaslat, amit az Európai Parlament 2001. november 15-én tárgyalt, és - több módosítással, kiegészítéssel ugyan - el is fogadott55. A határozat elsősorban a jelenlegi jogi helyzetet mutatja be: felsorolja a polgári jog területét érintő legfontosabbnak tartott irányelveket és más jogi aktusokat56, de a főbb problémákat is. Számol azzal, hogy az elektronikus kereskedelem jelentőségének növekedése, valamint az euró tizenkét tagállamban már megtörtént bevezetése a jövőben a határokon átnyúló jogi kapcsolatok számának igen lényeges megnövekedéséhez vezet: az e-commerce-irányelv a tagállamok részéről "szigorú implementációját" ezért különösen fontos feladatként nevezi meg, de aláhúzza a szerződési jog a nemzetközi tranzakciók egyszerűsítését, könnyítését, intézményi rendszerének biztonságosságát támogató reformjának igényét is. E körben olyan megoldásokat tart támogatandónak, amelyek lehetővé teszik a vállalkozások és a fogyasztók érdekeinek egyensúlyba hozatalát, az adott ügyek vonatkozásában egyértelműsítik az eljáró bíróság illetékességét, tekintettel vannak az eljárási költségekre, a jogvédelem hatékonyságának követelményére, a bíróságokra (akár a legalsóbb szintűekre is) a nemzetközi jogi kérdések elbírálásából adódó munkateherre, a fogyasztó és jogi képviselője komplex jogkérdésekben való eljárási hátrányára.
Ami a Bizottság az európai szerződési jogról szóló Tájékoztatását érinti: a Parlament mindenekelőtt sajnálattal állapította meg, hogy a Tanács által a polgári jogi kérdések vizsgálatára biztosított hatáskörhöz képest a Tájékoztatás csak a kontraktuális problémákkal foglalkozott. A szerződési jog harmonizációját a Parlament mindenképp szükségesnek tartja, és - függetlenül a vita kimenetelétől - máris intézkedéseket (javaslat a fogyasztói szerződéseket érintő európai irányelvek összehangolására) vár a Bizottságtól. Ezen túlmenően egy, többlépcsős akcióterv megalkotása mellett foglalt állást.
Első lépcsőben (2004 vége) minden közösségi nyelven össze kell állítani egy olyan adatbázist, amely a szerződési jog terén a nemzeti jogszabályokat és esetjogot bemutatja, s ezen adatbázisra építve támogatni kell az érintett felek, a jogtudomány és a joggyakorlat közötti együttműködést és az összehasonlító jogi kutatásokat. E kooperáció célja, hogy kimunkálja a 15 tagállam jogrendszerében közös koncepciókat, megoldásokat és terminológiát, amely önkéntességi alapon alkalmazhatóvá válhat. A Parlamentet - rendszeres jelentések formájában - a munka előrehaladásáról tájékoztatni kell, és amennyiben azok közös jogi koncepciókat és megoldásokat is tartalmaznak, a Parlament véleményt fog nyilvánítani. Ugyancsak 2004 végéig kell kimunkálni a jogegységesítés konszolidációs eszköztárát és módszertanát, és meg kell fontolni, hogy a belső piac szempontjából milyen további, lényeges kérdések számítanak jelentőséggel bírónak, különös figyelmet fordítva az elektronikus üzletvitel növekedésére.
2005-től az első két évben az összehasonlító elemzéssel feltártak fokozatosan be kell, hogy épüljenek az európai jogi tudományos munkába, az egyetemi oktatásba, és a tudomány köreiben támogatni kell a közösségi joganyaggal kapcsolatos vizsgálatokat. Ettől az évtől a közös jogi koncepciókat és megoldásokat és az egységes jogi terminológiát valamennyi Uniós intézménynek alkalmaznia kell, amely részt vesz a jogalkotási és implementációs folyamatokban, s 2006-tól az európai jogalkotásnak már ennek megfelelően kell zajlania. 2008-ban meg kell vizsgálni, mennyiben bizonyultak a kimunkált koncepciók, megoldások, és az egységes terminológia a gyakorlatban értékesnek, és - ennek tükrében - meg kell kezdeni az európai szerződési jog egységes feltételrendszerének kimunkálását: 2010-ben e szabályokat már alkalmazni kell.
Az Akcióterv végrehajtását a Parlament más módon is segíteni kívánja: még 2002-ben létre kell hozni az Európai Jogi Intézetet, amelynek keretei között a politikaalkotók, a közigazgatás és igazságügyi szervek tudományos alapokon kezdhetik meg együttműködésüket a fent megfogalmazott alapvető célok megvalósítása érdekében, túl ezen, a 2002-2006 közötti időszakban a Bizottság Tudományos Tanácsának is szoros együttműködésben kell dolgozniuk a nemzeti jogi szakmai, és különösen a jog megreformálásért felelő szervezetekkel intézményekkel, tudományos műhelyekkel és projektekkel.
A Bizottság a jövőbeni jogegységesítési folyamatok érdekében végrehajtandó feladatait az EC-Szerződés 95. Cikke alapján biztosított hatáskör alapján teljesíti: felhatalmazást kapott a Parlamenttől a legmegfelelőbbnek tartott normatív szabályozási eszköz vonatkozásában való javaslattételre.
A Parlament - valószínűleg az 1989-es és 1994-es határozatok relatív eredménytelenségére is tekintettel - a mostani folyamatoknak aktív részese, ellenőrző és közreműködő szerve kíván lenni. Ezt nem csak a feladatok határidőhöz kötöttsége, a folyamatos tájékoztatási igény megjelölése jelzi, de a polgári jog területét érintő jogalkotásban az együttdöntési eljáráshoz való ragaszkodás is.
Király Miklós az európai szerződési jog harmonizálásával foglalkozó, idézett tanulmánya a megjósolt folyamat során olyan nehézségek sorával számol, melyek "valósak és tipikusak, olyan mértékben, hogy valószerűtlenné és egyben ésszerűtlenné tennék egy mindent átfogó, monolit közösségi szerződési jog kialakítását57". Egy, az irányelvi jogegységesítés szándékával indult folyamat a Király által megjósolt végkifejletet aligha kerülhette volna el. Ám másként alakult a kezdet, másként a folytatás; s bár a folyamat előzetesen semmiképp sem tekinthető "sikerre ítéltnek", kudarcára sem lehethet már biztonsággal számítani.
Azt azonban talán már módunkban áll kimondani, hogy a bevezetőben vázolt tétel részben máris igazoltnak látszik: az elektronikus kereskedelem "összeurópai" szinten problémát jelentő jelensége, a belső piaci gazdasági folyamatokra gyakorolt hatása nem csak jelentős mértékben járult hozzá az európai magánjog jogegységesítés kérdésének napirendre kerüléséhez, de az alakulófélben lévő egységes szerződési jog intézményi rendszere már az elektronikus üzletviteli, értékesítési sajátosságokból eredő sajátosságok figyelembevételével kerül majd kialakításra.
Az egységesség igénye azonban nem csak az anyagi jog terén vetett fel új követelményeket: az Európai Unió jogalkotásának új irányai a nemzetközi magánjog viszonyában koncepcionálisan hasonló nagyságrendű változásokat eredményeztek. Mint a kollíziós jog újabb fejlődésének vonatkozásában Vékás Lajos írja: "Ez az irányzat ölt testet abban az elhatározásban, amely szerint az Európai Unió a jövőben nem nemzetközi egyezmények formájában, hanem rendeleti úton kívánja egységesíteni a tagállamok nemzetközi magánjogát", és amely elhatározás a jogegységesítést " nagymértékben felgyorsíthatja, mivel ezen az úton elkerülhető a nemzetközi megállapodások megkötésénél, illetve a hozzájuk történő csatlakozásnál jelentős nehézkesség, és megkönnyíthető az egységes értelmezés követelményének megvalósítása is58." A változások a polgári és kereskedelmi jogi igazságügyi együttműködés terén ugyancsak tetten érhetők: itt azonban már az elmúlt két év konzekvens munkája új normák születésében, vagy konkrét jogszabályok előre haladott állapotú kimunkálásában tükröződik vissza. Az elektronikus gazdasági kapcsolatok a joggal szemben támasztott igényei (az elektronikus út igénybevételével, távolról realizálódó fogyasztói ügyletek, s az ezekből adódó jogviták tömeges volta) itt is gyorsító erőként hatottak a jogalkotásra, de csakúgy, mint az anyagi polgári jog esetében, a fő indok a belső piac jogegységének megteremtésében, s ennek érdekében a nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek páneurópai koordinációjának kívánalmában fedhető fel.
Az 1986-os Single European Act, és a belső határok nélküli Európai Közösség eszméjének valóra váltása az egységes európai igazságügyi terület kiépülésének követelményét is felvetette: az igény a maastrichti egyezménybe beiktatott VI. címmel (a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés, mint az Európai Unió tagállamainak közös érdeke), illetőleg az amszterdami szerződés új számozású 65-67. Cikkeivel (a határokon átnyúló hatású polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre vonatkozó célkitűzések és eljárási szabályok) az integráció alapszerződéseiben is elismerésre került. Az európai igazságügyi terület (European Judicial Area) kialakítása - az Európa Tanács tamperei ülésén elfogadott konklúziók szerint - különösen három területen követel meg összehangolt intézkedéseket: jobb lehetőség biztosítása az igazságszolgáltatás lehetőségeinek igénybevételére (better access to justice, "jobb hozzáférés az igazsághoz"), a bírói döntések kölcsönös elismerése és az eljárásjog terén a konvergencia fokozása.
Az első körben egyrészt a jogi tájékoztatás és felvilágosítás eredményességének növelése jelent feladatot: ezt az információs kampányok, útmutatók, rendszerek segítik elő. Ezen túlmenően szükségesnek mutatkozott a határokon árnyúló jogvitákban érintett polgárok számára nyújtandó jogi segélyek és kompenzációk59 alapvető követelményrendszerének áttekintésére, és a bírói út kikerülését lehetővé tevő alternatív vitaeldöntési eljárások megteremtése is.
A fogyasztói jogviták bíróságon kívüli elintézését lehetővé tevő vitaeldöntési fórumok létre hívásának indokoltsága a közösségi politikafejlődés viszonylag korábbi szakaszában is megjelent: az alapvető követelményeket 1993-ban Zöld Könyv rögzítette,60 három évvel később pedig akcióterv keretei között konkretizálták.61
Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos politikafejlődés a fogyasztói jogviták új dimenziójára, a határokon átnyúló tömeges távértékesítéssel összefüggő sajátosságaira is ráirányította a figyelmet: a kérdés azonban már nem csak politikai, de alapvető normatív és szervezeti rendezést igényelt. A fogyasztói vitaeldöntés európai szervezeti rendszerének megteremtésére vonatkozó két éves előkészítő munka nyomán62 a Bizottság 2000. március 20-án terjesztette elő a fogyasztói jogviták bíróságon kívüli elintézésének európai hálózatára vonatkozó munkadokumentumot63, az alternatív hálózatok létrehozásáról a lisszaboni konferencián született végső döntés64. Egy éves felkészülési szakasz után, a Bizottság a fogyasztói jogviták megegyezéses alapon történő bíróságon kívül történő megoldását segítő testületek működésének alapelveire vonatkozó Ajánlásában65 foglaltakat figyelembe véve - 2001 októberében indulhatott el az európai bíróságon kívüli vitarendezési hálózat, az European Extra-Judicial Network (EEJ-Net) projekt kísérleti szakasza66.
A hálózat célja az volt, hogy olyan alternatív, összeurópai fórumot teremtsen, amely a tagállamok, valamint Norvégia és Izland fogyasztói számára másik országbeli szállítókkal kialakult jogi konfliktusaikban egyszerűbb jogorvoslati lehetőséget teremtsen: ennek érdekében minden ország felállított egy olyan információs kapcsolattartási pontot, amely a fogyasztó számára a már létező ADR-rendszerek (alternative dispute resolution) igénybevételének lehetőségéről tájékoztatást adott. Ez a rendszer - a 2001. februárjától már működő FIN-NETel67, a pénzügyi szolgáltatások terén panasztételi jogot biztosító hálózattal együtt - alapvetően nem jelentette új intézmények létre hozását, csak a már meglévő lehetőségek jobb kihasználását biztosítja.
Úgy a polgári, mint a kereskedelmi jog körében szükség mutatkozott a már létező lehetőségek összehasonlító feltérképezésére, s egységesebb eljárási szabályok kialakítására is: az ezzel kapcsolatos kérdéseket a Bizottság Zöld Könyvben foglalta össze, s 2002 áprilisában tette közzé. A Zöld Könyv az "igazsághoz való jutás" jogát alapjogként tekinti, amely a politikaformálás során elsőbbséget kell élvezzen. Különösen az e-commerce körében mutatkozott igény a fogyasztói jogviták hatékony, a bírói utat elkerülhetővé tevő rendszerének kiépítésére: az elektronikus kereskedelmi irányelv is támogatandónak tartotta az ADRvitaledöntési mechanizmusok és rendszerek létrejöttének elősegítését.
A Zöld Könyv felméri a ma hatályos jogi környezetet, bemutatja a nemzetközi magánjog irányadó szabályait, ismerteti a fő ADR-rendszereket és tárgyalja azoknak a területeknek sajátosságait (pl. munkaügyi kapcsolatok), ahol az ilyen vitaeldöntési lehetőségek különös haszonnal kecsegtetnek. Ugyanakkor alapvető eljárási követelményeket is megfogalmaz, különösen a panaszjog, az alternatív vitaeldöntési szervek hatásköre és az ügyek elintézési határideje vonatkozásában. Összességében olyan, az elvárhatósági szint minimumát jelentő, egységes követelményrendszer megfogalmazására törekszik, amely a fogyasztók, a polgárok számára nagyobb jogbiztonságot jelenthetne, ugyanakkor a megfelelő garanciális jogi eszközökkel is körül lenne bástyázva. E rendszer kialakítását segítendő széles bázisú konzultáció keretében kérdéseket intéz a tagállamokhoz, a gazdasági élet szereplőihez: a válaszokat 2002. október 15-ig várja, kiértékelésük nyomán pedig 2003 elején nyilvános meghallgatásra kerül majd sor.
A határokon átnyúló jogvitákban érintett polgárok számára nyújtandó jogsegély kérdéskörében a Bizottság 2000 februárjában Zöld Könyvet68 bocsátott ki, egy évvel később pedig meghallgatásra került sor. Ennek nyomán került a Bizottság részéről kimunkálásra az igazságszolgáltatáshoz a határokon átnyúló jogvitákban való jutás lehetőségének a jogsegélyre vonatkozó legalapvetőbb közös követelményeinek megállapítása, és a polgári eljárások más szempontjainak figyelembevételével történő elősegítésére vonatkozó tanácsi irányelv-javaslat69. A javaslat alapvető célja, hogy a nemzetközi jogvitába bocsátkozott perbeli helyzetét az eltérő nemzeti jogokból adódó, számára hátrányos helyzetet jelentő körülmények áthidalásában segítse.
Ennek fő eszközeként a nemzetközi jogvitákban a jogsegélyre vonatkozó nemzeti jogi előírások "minimum-szabályainak" a közösségi jog adott nemzetközi magánjogi és perjogi helyzetét is figyelembe véve történő egységesítését tekinti. Alapelvként rögzíti azt, hogy a bíróságok előtti, nemzetközi vonatkozású polgári jogvitákban senki sem kerülhet jogai érvényesítése során hátrányosabb helyzetbe pusztán azért, mert pénzügyi lehetőségei ehhez hiányoznak: joga van a közvetlenül a jogvita nemzetközi jellegéhez kapcsolódó jogsegély igénybevételére. A jogsegélyt (diszkrimináció-mentesen) a bírói eljárás országa szerinti tagállamnak kell biztosítania.
A jogsegély a javaslat terminológiájában minden olyan, a személy számára hozzáférhetővé tett forrást jelent, amely elősegíti őt abban, hogy nem megfelelő anyagi helyzete ne akadályozhassa meg a jogérvényesítési eljárás lefolytatásában, és legalább a közreműködő jogi tanácsadó és az eljárás költségeinek fedezetét biztosítja. Az ilyen segélyt csak a polgári jogi bírósági ügykörben lehet igénybe venni: a Javaslat szerint "polgári ügy" a kereskedelmi jogi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi jogvita is. A segélyt kérelemre folyósítják: a kérelmet az igénylő saját nyelvén, a saját országa szerinti hatóságoknál terjeszti elő, amelyek 8 napon belül kötelesek azt a fórum országának megfelelő hatóságához továbbítani. Ezért sem külön illeték, sem más díj (fordítás) nem számolható fel. A kérelem csak akkor utasítható vissza, ha az a javaslat szerinti polgári ügykörön kívül eső jogvitára vonatkozik70, teljesítésének megtagadására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a fél a körülmények szerint bizonyítottan maga is képes a felmerülő költségek viselésére. Kérelmező nem csak magánszemély, de - non profit jellegű - jogi személyiséggel bíró szervezet is lehet, s kivételes esetben (ha a jog ilyen vitarendezési módozatot ír elő, vagy ha a felek azt előzetesen kikötötték) a nem bírósági eljárások esetében is igényelhető. Pernyertességétől függően a segélyt igénybe vevő fél visszatérítésre köteles; pervesztessége esetén az államot illető költségek viselése alól mentesíteni lehet.
A Javaslat a tagállamok között különleges együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget is előír; minimál-követelményeket állapít meg, implementációja során tehát a - tagállamok kedvezőbb rendelkezéseket is megállapíthatnak.
Az európai polgári jogi együttműködés második nagy problématere a bírósági döntések kölcsönös elismerése. Az Európai Tanács e kérdést - úgy a polgári, mint büntetőügyek vonatkozásában - az európai igazságügyi együttműködés sarokkövének tekinti. A tamperei alapelvek nyomán a Tanács 2000 decemberében fogadta el a szükségesnek tartott intézkedések programját71. A három problémakört tárgyaló program - a Brüsszel I.-es és Brüsszel II.-es Rendeletek utáni helyzetet alapul véve - először áttekinti a kölcsönös elismerés fő területeit, különösen azokra koncentrálva, amelyek a hatályos jogszabályok szerint nem kellően rendezettek (ilyeneknek elsősorban a családjogi, válóperes és különélési, házasságon kívüli családi kapcsolatok, az anyaság különleges tulajdonjogi kérdései, a végrendeleti és öröklési jogi ügyek minősülnek) majd az egyes problématípusok vonatkozásában javaslatokat fogalmaz meg. Második körben Brüsszel I.-es és Brüsszel II.-es Rendeletek szerinti kölcsönös elismerési fokozatokat vizsgálja: a Tanács úgy látja, hogy e lényegében kétfokozatú rendszer nem nyújt kielégítő megoldásokat, egy elmélyítettebb, a polgári eljárásjog bizonyos vonatkozásait a tagállamok szintjén egységesebbé tevő rendszer kialakulását szorgalmazza. A harmadik kör a megfogalmazott javaslatok végrehajtásával kapcsolatos fő szakaszokat mutatja - határidő megjelölése nélkül - be.
A három szakaszra tervezett program megvalósulása összességében a Brüsszel I.-es és Brüsszel II.-es Rendeletek felülvizsgálatát, a szabályozatlansági hiányok felszámolását jelentheti.
Maga a két, felülvizsgálni szándékozott jogszabály is a közelmúlt jogalkotásának terméke: A Tanács a polgári és kereskedelmi ügyekre vonatkozó joghatóságról, valamint a bírói ítéletek elismeréséről végrehajtásáról szóló Rendelete (az ún. "Brüsszel I.-es Rendelet")72 2000. december 22-én, a Tanács a családjogi és a házastársak a szülők a gyermek iránti felelőssége körébe tartozó ügyekre vonatkozó joghatóságról, valamint a bírói ítéletek elismeréséről végrehajtásáról szóló Rendelete ("Brüsszel II.-es Rendelet")73 2000. május 29-én került elfogadásra.
A Brüsszel I.-es Rendelet kiindulópontja, hogy a Közösség számára a "szabadság, a biztonság és a jog olyan térségének kialakítása, ahol a személyek szabad mozgása érvényesül" fenntartandó és továbbfejlesztendő cél: egy ilyen térség lépésenként történő kiépítése megkívánja, hogy a Közösség a polgári és kereskedelmi ügyekben történő jogi együttműködés terén is megtegye a belső piac zavartalan működésének biztosításához szükséges intézkedéseket. A különbségek, amelyek a bírósági illetékesség és a döntések elismerése, végrehajtása vonatkozásában az egyes tagállamok joga között fellelhetők számottevőek: megnehezítik a belső piac zavartalan működését. Ezért tartotta a Tanács elengedhetetlennek, hogy olyan rendelkezések szülessenek, amelyek a nemzetközi vonatkozású polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatósági előírásokat egységesítik, s a döntések gyors és egyszerű végrehajtásának érdekében a formalitásokat egyszerűsítik.
A terület alapvető szabályozására vonatkozó, a tagállamok között 1968. szeptember 27-én megkötött, a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló Brüsszeli Egyezmény74 és az ezzel párhuzamos, a tagállamok és az EFTA-országok között 1988 szeptemberében megkötött, a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló Luganói Egyezmény időközben felülvizsgálatra került, a Tanács az átdolgozott szövegtartalmat elfogadta: a Rendelet a felülvizsgálattal elért eredményeket meg kívánja őrizni. A joghatóság vonatkozásában főszabályként az alperes lakóhelye (a jogi személy székhelye) szerinti eljárás alapelvét jelöli meg: ezt csak kivételesen, a pertárgyhoz, vagy a felek szerződési szabadságához kötődő szempontok alapján engedi áttörni, de megengedi az alternatív (a jogvita és a bíróság közötti szoros kapcsolat, vagy kikötött joghatóság) fórum eljárását is.
A Rendelet biztosítási, fogyasztói és munkaügyekben a gyengébb perbeli pozícióban lévő fél számára az általános szabályozásnál kedvezőbb joghatósági eljárásokkal kívánja védeni. A valamely tagállamban hozott, végrehajtható bírósági határozat nyomán történő végrehajtási eljárással szemben a gyorsaság és hatékonyság követelményét állítja: a benyújtott okiratok alapján annak a tagállami bíróságnak, amely a végrehajtás tárgyában eljárási illetékességgel bír, csak az okirat formális vizsgálatára van lehetősége; amennyiben az a formai követelményeknek megfelel, úgy a végrelajthatóvá nyilvánításnak "majdnem automatikusan kell történnie". A Brüsszeli Egyezmény - mely Dánia vonatkozásában továbbra is érvényes maradt, a többi tagállam vonatkozásában pedig annak helyébe lépett - és a Rendelet alkalmazásának folyamatosságának biztosítása érdekében a Rendelet átmeneti szabályokat is megállapított.
A Rendelet szerkezete a Brüsszeli Egyezmény szerkezetével egyezik: meghatározza a tárgyi hatályt (polgári és kereskedelmi ügyek), a tárgyi hatály alól kizárt ügycsoportokat (családi állapot, jog- és cselekvőképesség, természetes és jogi személyek képviselete, házassági birtokállomány, örökösödési és végrendeleti jog, csőd-, egyezségi és hasonló eljárások, társadalombiztosítás, választottbíráskodás), a joghatóság általános és különös válfajait, a biztosítási, fogyasztói, munkaszerződésekkel összefüggő ügyek sajátos szabályait, a kizárólagos joghatóság eseteit, a joghatóság kikötésének feltételeit, rögzíti a joghatóság és az eljárás megengedhetőségének vizsgálata feltételrendszerét, a perfüggőség, és az azzal összefüggésben álló eljárások, az ideiglenes és biztosítási intézkedések feltételrendszerét. Az elismerés és végrehajtás, valamint a közokiratok és perbeli egyezségek körében különös és közös előírásokat tartalmaz. Átmeneti rendelkezései után meghatározza a Rendelet más jogintézményekhez való viszonyát, megjelölve azokat a tagállamok közötti egyezményeket és szerződéseket, amelyeket hatályba lépése után, a Rendelet alkalmazási területén a Rendelet helyettesít. Végezetül előírja, hogy a Rendelet hatályba lépését követő öt év elteltével a Bizottságnak a rendelet alkalmazásáról a Parlamentnek, a Tanácsnak és a Gazdasági és Szociális Bizottságnak jelentést kell benyújtania, melynek az esetleges módosító indítványokat is tartalmaznia kell.
A Rendelet 2002. március 1-jén lépett hatályba: az elektronikus kereskedelmi kapcsolatok szempontjából különösen a fogyasztói szerződésekre vonatkozó rendelkezések bírnak különös jelentőséggel (Brüsszeli Egyezmény 13-15. Cikk, Rendelet 15-17. Cikk). E rendelkezések - változatlanul - abban a körben alkalmazhatók, amikor az eljárás tárgyát olyan szerződés, vagy szerződésből eredő követelés képezi, amelyet a személy (a fogyasztó) olyan célból kötött, amit üzleti tevékenységével nem hozható összefüggésbe, s a szerződés ingó dolgok részletfizetéssel történő megvásárlásáról, részletekben visszafizetendő kölcsönről, vagy más, ilyen jellegű dolgok finanszírozását biztosító hitelügyletről rendelkezik.
A Rendelet szerint [15. Cikk (1) bekezdés c) pont] minden más eset is a Rendelet hatálya alá tartozik, ha a másik szerződő fél abban a tagállamban, amelynek felségterületén a fogyasztó lakhellyel rendelkezik szakmai, kereskedelmi tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége valamilyen módon ezen tagállamra, vagy több államra (beleértve ezen tagállamot is) kiterjed, és a szerződés ezen tevékenységi területre vonatkozik. Ez a megoldás az Egyezmény a fogyasztó előnytelen perbeli pozíciójának kialakulásának veszélye által leginkább érintett körre vonatkozó azon rendelkezéseit váltotta fel, amely értelmében az olyan szerződések tartoztak még a fogyasztói szerződésekre vonatkozó speciális joghatósági rendelkezések hatálya alá, ahol a szerződés megkötését abban az államban, ahol a fogyasztó lakhelye van, határozott ajánlat vagy hirdetés előzte meg és a fogyasztó ebben az államban a szükséges jogcselekményeket elvégezte.
Nem változott az a vélelem, amely szerint, ha a fogyasztó szerződő partnerének nincs egyik tagállamban sem lakóhelye (székhelye), de valamely tagállamban van fióktelepe, ügynöksége vagy egyéb telephelye, akkor a működésből eredő viták esetén úgy kell tekinteni, mintha lakóhelye ezen állam területén lenne [Egyezmény, 13. Cikk, 2. bekezdés, Rendelet 15. Cikk (2)]. Az Egyezmény a fogyasztói ügyekre vonatkozó joghatósági rendelkezések alkalmazásából kizárta a fuvarozási szerződéseket: a Rendelet e kizárást annyiban szűkíti, hogy az nem vonatkozik az átalányáras, szállítási és elszállásolási utazási szerződések érintett jogviszonyaira [Rendelet 15. Cikk (3)]. Nem változtak a keresetbenyújtás alapvető szabályai sem: a fogyasztónak a másik szerzőfő fél elleni keresetét vagy azon tagállam bíróságán kell benyújtania, amely területén a másik fél lakhellyel rendelkezik, vagy a fogyasztó lakhelye szerint illetékes bíróságon. A másik szerződő félnek a fogyasztó elleni keresetét azonban csak azon a bíróságon lehet benyújtani, ahol a fogyasztó lakhelye van. E szabályok nem érintik azt a jogot, amelynek értelmében viszontkeresetet lehet indítani azon bíróságok előtt, ahol maga a kereset már e szakasz rendelkezései alapján folyamatban van (Egyezmény, 14. Cikk, Rendelet, 16. Cikk).
A fogyasztói ügyek joghatósági rendelkezéseire vonatkozó - tartalmilag az Egyezményhez képest változatlan - előírások szakaszában foglaltaktól megállapodással való eltérésre csak akkor kerülhet sor, ha a felek a megállapodást a vita keletkezését követően kötik, vagy ha a megállapodás a fogyasztónak olyan jogot biztosít, hogy a szakaszban megjelöltekhez képest más bírósághoz forduljon vagy ha a megállapodás a fogyasztó olyan fogyasztó és másik szerződő partner között jött létre, akik a szerződéskötés időpontjában lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek ugyanazon tagállamban, és az adott tagállam bíróságainak joghatósága megalapozott, kivéve, ha ilyen megállapodás az adott állam joga szerint nem köthető (Egyezmény 15. Cikk, Rendelet 17. Cikk).
Az elektronikus kereskedelem kérdéseinek e körben való jelentőségét a Bizottság és a Tanács azzal is elismerte, hogy a Rendelet 15. szakasza vonatkozásában állásfoglalást bocsátott ki. Az állásfoglalás szerint a 15. Cikk (1) bekezdés c) pontja alkalmazásához "nem elégséges az, hogy a vállalkozás a fogyasztó lakhelye szerinti tagállam, vagy a fogyasztó lakhelyét is magában foglaló tagállamok felé irányuló tevékenységet folytasson, e tevékenysége körében szerződést is kell kötnie. E feltétel a távolsági értékesítés új formáinak összefüggésében, és az Interneten keresztül kötött szerződések összefüggésében válik különösen jelentőssé: az állásfoglalás kiemeli, hogy pusztán egy Internetes oldalt elérhetővé tesznek (még ha felkínálja is a szerződéskátés lehetőségét). Ami az alternatív vitaeldöntési fórumokhoz való fordulás lehetőségét illeti: az ajánlás szerint a Rendeletnek nem célja az ilyen eljárások kizárása.
Itt említendő meg, hogy 2002 márciusában a Bizottság tanácsi határozatra vonatkozó ajánlást fogadott el75, amelyben az új Luganói Egyezmény elfogadására vonatkozó tárgyalások folytatására kért felhatalmazást. Az Egyezmény jelenleg az EU tagállamai, az EFTA-országok, illetőleg Lengyelország vonatkozásában hatályos: a Bizottság fontosnak tartja a tagállami kör bővítését, ugyanakkor az Egyezmény - a Brüsszel I.-es rendeletnek megfelelő - modernizációját is. E folyamat nyomán a tagjelölt országok is lehetőséget kapnának a véleménynyilvánításra, illetőleg a csatlakozásra.
A bírói döntések végrehajtásával kapcsolatos egyes további, tervezett76 és már hatályos közösségi jogi aktusok, illetőleg az egyes területek vonatkozásában különleges szabályozási rendet felállító normák77, a bíróságok közötti együttműködés egyszerűsítését és javítását célzó rendelkezések78 az elektronikus kereskedelmi kapcsolatok körét csak közvetetten érintik.
Az "igazságszolgáltatás konvergenciájának" fokozása körben azonban két jelentős dokumentumot mindenképp meg kell említeni: az első a polgári és kereskedelmi ügyek Európai Igazságügyi Hálózatának létrehozását kimondó, 2002. december 1-jétől alkalmazásra kerülő tanácsi Határozat79, a második a polgári és kereskedelmi ügyekben való igazságügyi együttműködésre vonatkozó általános közösségi keretmunka elősegítéséről szóló tanácsi Rendelete80.
Az EJN, egy könnyen elérhető, az illetékes nemzeti hatóságok által fenntartott és frissített európai igazságügyi információs rendszer létrehozására vonatkozó politikai döntést a Tanács a tamperei ülésén hozta meg: a kezdeményezés célja egyrészt az igazságügyi szervek közötti információáramlás biztosítása, másrészt a nyilvánosság tájékoztatása volt. A rendszer nemzeti (tagállami) kapcsolattartási pontokból, a polgári és kereskedelmi jogi igazságügyi együttműködésben résztvevő közösségi és nemzetközi intézményekből, összekötői testületekből áll, de tagja lehet bármely más olyan, a polgári és kereskedelmi területen hatáskörrel bíró bírói szerv vagy adminisztratív hatóság is, amelynek részvétele valamely tagállam számára hasznosnak bizonyulhat. A résztvevők között rendszeres találkozásokra, folyamatos egyeztetésekre kerül sor, a kapcsolattartás nyelve a Közösségi intézmények bármely hivatalos nyelve lehet. A hálózat által elérhető információ részben zárt, a bekapcsolódott intézményeknek szóló, részben a nyilvánosság számára is hozzáférhető, tájékoztató jellegű. Ez utóbbi körben úgy a közösségi (anyagi- és esetjog), mint a tagállami anyagi, eljárási jogi, esetjogi szabályozás meglehetősen széles körben kell, hogy közzétételre kerüljön, könnyen érthető nyelvezettel megfogalmazva és rendszeresen frissítve. Az EJN nyilvános információs rendszerének létrehozásában és fenntartásában a Bizottság és a nemzeti kapcsolattartási pontok töltik be a legfontosabb szerepet. Az érintettek információ szolgáltatási kötelezettségüknek 2002. június 1. napjáig kellett, hogy eleget tegyenek.
A 2002. április 25-én elfogadott tanácsi Rendelet a polgári és kereskedelmi jogi európai együttműködési folyamat korábbi szakaszainak lezárásaként, s az új európai együttműködés kezdeteként fogható fel; olyan mérföldkő, amelynek jelentőségét nehéz túlbecsülni. Preambuluma rögzíti az alapvető, elérni kívánt célokat, áttekinti az e célok megvalósítása vonatkozásában Tamperétől megtett utat, de már új követelményeket, cselekvési terveket is megfogalmaz - immár s tagjelölt országok vonatkozásában is. "Az általános közösségi keretmunkában való részvétel a tagjelölt országok az Európai Unióhoz való csatlakozás tárgyában kifejtett tevékenysége szempontjából a hasznos felkészülési lehetőséget jelent, különösen, ha figyelemmel vagyunk ezen országok a közösségi acquis alkalmazására való képességére." [Preambulum, (15)].
A rendelet a 2002. január 1. és 2006. december 31. közötti időszakra alapoz meg az európai polgári ügyi igazságügyi együttműködés vonatkozásában keretprogramot: felöleli a már tárgyalt területeket (a jogbiztonság biztosítása, az "igazsághoz jutás" elősegítése, a bírósági döntések kölcsönös elismerésének támogatása, a jogi szabályozás szükséges közelítésének segítése, illetőleg a polgári jog és polgári eljárásjog terén tapasztalható eltérésekből adódó akadályok elbontása, a tagállamok polgári jogi rendszereinek kölcsönös megismerésének segítése, a területre vonatkozó közösségi eszközök hatékony felhasználása, a nyilvánosság tájékoztatása), ám immár - határidőkhöz kötött - feladatokat szab, s az ezekhez szükséges - az EU költségvetésének terhére biztosított - pénzügyi forrásokról is rendelkezik. A keretmunkában a tagállamok, a közép-kelet Európai országok, Ciprus, Málta és Törökország vehetnek részt. Egyes projekteket éppúgy támogatni kívánnak, mint a nem-kormányzati szervek tevékenységét: az eszközök felhasználására a Bizottság kapott felhatalmazást, amelynek munkáját e téren külön testület segíti. A projektek fejleményeiről és az eszközök felhasználásáról a Bizottság a Tanács felé rendszeresen jelenteni köteles.
A határokon átnyúló szerződéses kapcsolatokban alkalmazandó jogra vonatkozó előírások esetében lényeges változásról nem beszélhetünk: e területre továbbra is az 1980-as Római Egyezménye81 irányadó. 1999-től napirenden van viszont a nem szerződéses alapú kötelmek jogára vonatkozó tanácsi Rendelet megalkotása82 - az "új Római Egyezmény" tárgyában a 2002 tavaszán Bizottság konzultációt kezdeményezett. A tervezet jelen állapotában nem több mint az Igazságügyi és Belügyi Főigazgatóság által készített szakmai előkészítő anyag83: meghatározza a rendelet alkalmazási körét (amelyből előzetesen kizárja a családi vagy azzal egyenértékűnek tekintett, az öröklés, egyes pénzügyi jellegű - váltó, csekk, könyvvizsgálati felelősség stb. -, a közhatalom gyakorlása során felmerülő, a trust jogviszonyához kapcsolódó, bizonyítási és eljárási nem szerződéses alapú kötelmeket) általános szabályokat állít fel, elkülönítetten rendelkezik a deliktuális felelősség körébe tartozó és nem tartozó felelősségi kérdésekről, s végül a nemzetközi magánjog tükrében értelmez egyes alapvető fogalmakat. A Bizottság 2002. szeptember 15-ig várja az észrevételeket, amelyek feldolgozása nyomán még 2002-ben Zöld Könyv kiadása várható. ■
JEGYZETEK
1 Verebics János: Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-ORAC, Budapest, 2001, p. 15.
2 Áttekintésükre tett kísérletem: Verebics János: Európai magánjog az információs társadalom hajnalán, Állam- és Jogtudomány, LXII. (2001. évi) évf., pp. 123-167. Jelen írás ennek - a főként az elméleti, jogtudományi alapok tisztázására törekedni kívánó - tanulmánynak több szempontból is közvetlen folytatását képezi.
3 Király Miklós: Egy Európai Polgári Törvénykönyv felé, Jogtudományi Közlöny, 1999. április, pp. 181-183, idézve p. 181.
4 Szalma József: Az összehasonlító polgári jogról - Tézisek a polgári jog harmonizációs, konvergenciális, divergenciális és az ún. univerzális tendenciáiról, Jogtudományi Közlöny, 1999. június, pp. 245-252, idézve: p. 247.
5 Vékás Lajos: Elméleti és szerkezeti előkérdések az új Polgári Törvénykönyvhöz, Jogtudományi Közlöny, 2000. február, pp. 41-51, idézve: p. 48.
6 Harmathy Attila: Korunk kodifikációs törekvéseiről, in.: Van és legyen a jogban - Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1999, pp. 143-153, idézve: p. 153.
7 Zoltán Ödön: A nemzeti magánjogokról és az európai közös magánjogról, Magyar Jog, 1998. évi 10. szám, pp. 577-584, idézve: p. 584.
8 Harmathy Attila: Jogrendszerünk átalakulása és az Európai Unió joga, in.: Ius Privatum - Ius Commune Europae. Liber Amicorum - Studia Ferenc Mádl Dedicata, Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Budapest, 2001, (a továbbiakban: Mádl-emlékkönyv), pp. 125-134, idézve: p. 127.
9 Harmathy Attila: Jogrendszerünk átalakulása és az Európai Unió joga, uo.
10 Vékás Lajos: Európai közösségi fogyasztóvédelmi magánjog, in: Vékás Lajos (szerk): Európai Közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, KJK-Kerszöv, Budapest, 2001, pp. 27-96, idézve: pp. 28-29.
11 "A new economic policy for a new European economy", Speech by Romano Prodi, President of the European Commission, Brussels Economic Forum, Brussels, 2 May 2001.
12 Simai Mihály: Globalizáció és regionális együttműködés a XXI. század elején, in: Blahó András (szerk.): Európai integrációs ismeretek, Aula Kiadó, Budapest, 2002, pp. 41-65, idézve p. 63.
13 Resolution on Action to Bring into Line the Private Law of the member States, 26 May 1989, OJEC No. C 158/401 of 26 June 1989.
14 Resolution on the Harmonisation of Certain Sertors of the Private Law the Member States, 6 May 1994, OJEC No. C 205 (519) of 25 July 1994.
15 1998 decemberében a Tanács és a Bizottság Akciótervet fogadott el az amszterdami szerződés végrehajtásának segítéséről, mely a "szabadság, a biztonság és a jog" közös térségének kiépítését kívánta szolgálni (OJ C 19 23.01.1999). Tampere óta azonban más, a polgári jog és a polgári eljárásjog közösségi alapproblémáit érintő kezdeményezések - többek között az igazságügyi szervek együttműködése, a határozatok kölcsönös elismerése - terén is jelentős előre lépés volt kimutatható.
16 European Parliament 1999-2004, Commitee on Legal Affairs and the Internal Market, Working document on the approximation of civil and commercial law in the Member States (Rapporteur: Klaus-Heiner Lehne), PE 294.922
17 A Tanács 85/577/EGK irányelve az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről, a Tanács 85/374/EGK irányelve a hibás termékekért való felelősségről szóló tagállami jogszabályok közelítéséről, a Tanács 93/13BGK irányelve a fogyasztóval kötött szerződések tisztességtelen szerződési feltételeiről, az Európai Parlament és a Tanács 94/47/EK irányelve az ingatlanok időben megosztott bérleti jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes feltételei tekintetében a fogyasztók védelméről, az Európai Parlament és a Tanács 97/7/EK irányelve a távolban kötött szerződések tekintetében a fogyasztók védelméről, az Európai Parlament és a Tanács 1999/44/EK irányelve a fogyasztási javak és kapcsolódó biztosítékok egyes kérdéseiről.
18 Maurits Barendrecht-Marco Loos: The law governing service contracts, in.: Klaus H. Offermann (Ed.).: The Private Law Systems in the EU: Discrimination on Grounds of Nationality and the Need for a European Civil Code, Comparative study of the systems of private law of the EU Member States with regard to discrimination on grounds of nationality and on the scope and need for the creation of a European Civil Code, Legal Affairs Series JURI - 103 EN, European Parliament, Luxembourg, 2000, (a továbbiakban: Offermann), pp. 95-96, 155-158
19 Jürgen Basedow: The law governing insurance contracts, in.: Offermann, im. p. 97-101, 159-164
20 Christian von Bar: Non-contractulal obligations, especially the law of tort, Offermann, im. p. 41-55. Statutory obligations, in.: Offermann, im. p. 165-171
21 Ulrich Drobning. The law governing credit security, Offermann, im. p. 57-82, p. 173-180
22 PE 294.922/6.a
23 PE 294.922/6.b
24 PE 294.922/6.c
25 Egyes részterületeken - első sorban a fogyasztóvédelem joga és a társasági jog terén - azonban jelentős, az európai magánjog-egységesítés egész folyamatára kihatással bíró előremozdulás történt. Van olyan álláspont, amely szerint a fogyasztóvédelmi jog terén végbement jogegységesítési folyamat a jövendőben kialakuló európai magánjog egyfajta előképének tekinthető [Klaus Tonner: Die Rolle des Verbraucherrecht bei der Entwicklung eines europäischen Zivilrecht, 51 Juristenzeitung, (1996), 533].
26 A kérdéshez kapcsolódó tanulmány-gyűjtemények: Arthur S. Hartkamp-Martijn W. Hesselink-Ewoud H. Hondius-Carla Joustra-Edgar du Perron: Towards a European Civil Code, 2nd and Expanded Ed., Kluwer Law, Nijmegen, 1998 (magyar nyelven ismertetése: Király Miklós: Egy Európai Polgári Törvénykönyv felé, Jogtudományi Közlöny, 1999. évi 4. szám, pp.181-183) Peter-Christian Müller-Graff (Hrsg.): Gemeinsames Privatrecht in der Europäischen Gemeinschaft, 2. Aufl. Nomos, Baden-Baden, 1999, Jürgen Basedow: Europäisches Privatrecht, Nomos, Baden-Baden, 1996, Nicolo Lipari (ed): Diritto privato europao, Padua, 1997, A vita válogatott bibliográfiájához (1999-ig) lsd. Ewoud Hondius: Documentary evidence from the academic discussion on the creation of a European Civil Code, Offermann, im. pp. 138-145.
27 Vö.: Gabriella Autorini - Pasquale Sanzione: A magánjog európai törvénykönyve és a szerződés problémái, Jogtudományi Közlöny, 1997. 6. sz. pp. 280-283., különösen pp. 280-282.
28 Király Miklós: A szerződési jog harmonizálásának határai az Európai Közösségben, Jogtudományi Közlöny, 2001. évi 9. szám, pp. 359-368); idézetünk e változatból való (p. 367).
29 Communication from the Commission to the Council and the European Parliament on Ewopean Contract Law, COM(2001) 398 final, Brussels, 11. 07. 2001.
30 European Contract Code - Preliminary Draft, Universita Di Pavia, 2001.
31 Magyarország részéről sem egyik, sem másik körben nem került vélemény megküldésre: a tagjelölt országok közül Lengyelország mutatott egyedül érdeklődést a munkába való bekapcsolódás iránt.
32 Az eredetileg 2001. október 15-ig kitűzött határidőt a Bizottság rugalmasan kezelte: összességében a 2002. január 31-ig beérkezett vélemények kerültek feldolgozásra.
33 Reactions to the Communication on European Contract Law, ld.: Feedback on Commission’s European Contract Law Initiative now published, IP/02/496, Date: 03/04/2002. <http://europa.eu.int/rapid/start/cgi/guesten.ksh?p_action.gettxt=gt&doc=IP/02/496|O|RAPID&lg=EN&display=> (a következőkben: Reactions...).
34 A vélemények a nagy jogegységesítési "iskolák" alapvető álláspontjai apologetikájának is felfoghatók: az alábbiakban erre is tekintettel mutatunk be néhányat.
35 Akademie Europäischer Privatrechtwissenschaftler, Pavia: Mitteilung zum europäischen Vertragsrecht, Pavia, 9. Oktober, 2001, pp. 1-11. (A továbbiakban: AEP: Mitteilung...).
36 AEP: Mitteilung..., p. 3
37 Ld. a Tájékoztatásban is említett Code européen des contracts - Avan project program nyomán első kiadásban megjelent tanulmánykötetet.
38 Andreas Furrer: Stellungnahme zur Mitteilung der Kommission an der Rat und das Europäische Parlament zum Europäischen Vertragsrecht (KOM/2001/ 1998 entg.), Luzern, 14. Oktober, 2001, pp. 1-28.
39 Furrer, i. m. p. 11.
40 Ennek koncepcióját habilitációs munkájában fejtette ki részletesen: ld. Andreas Furrer: Zivilrecht im gemeinschaftrechtlichen Kontext, Staempfli, Bern, 2001.
41 Grundsätze des Europäischen Kollisionsrecht, in.: Furrer, i. m. pp. 22-28.
42 Walter van Gerven: Codifying European Private Law, eredetileg a Groningen-i egyetemen 2001. szeptember 13-án tartott Jean Monnet-előadás szövege.
43 Communication on European Contract Law - Joint Response of the Commission on European Contract Law and the Study Group on a European Civil Code, Osnabrück, 29. 11.01, pp. 1-61.
44 Kialakításában közreműködtek Guido Alpa, Maurits Barendrecht, Hugh Beale, .Ioachim Bonell, Ulrich Drobning, Christina Ramberg is: a szerzők felhasználták továbbá Jürgen Basedow, Carlo Castronovo, Eric Clive, Eugenie Dacoronia, Marcel Fontaine, Jacques Ghestin, Sir Roy Goode, Arthur Hartkamp, Martijn Hesselink Torgny Hlstad, Johnny Herre, Konstantinos Kerameus, Jan Ramberg, Jerzy Rajski, Encarna Roca Y Trias, Fernando Martinez Sanz, Peter Schletriem, Kristina Siig, Lena Sisulatulokas, Matthias E. Storme, Stephen Swann, Thomas Wilhelmsson, Claude Witz, Reinhard Zimmermann írásban eljuttatott észrevételeit, valamint - Hugh Beale kezdeményezése nyomán - az Egyesült Királyságban a választottbíráskodás területén dolgozó neves jogászok ugyancsak írásban kifejtett megállapításait.
45 Sir Roy Goode: Communication on European Contract Law, pp. 1-6.
46 Mitteilung zum europäischen Vertragsrecht, Stellungnahme mit Schlußvolgerungen von Privatdozent Dr. Oliver Remien, Max-Planck-Institut Hamburg/Universität Würzburg, zur "Mitteilung der Kommission an den Rat und das Europäische Parlament zum europäischen Vertragsrecht, 11.7.2001, KOM(2001) 398 endg."
47 Reactions..., pp. 4-6, p. 9.
48 Reactions..., pp. 6-7.
49 Mindazonáltal a véleményt nyilvánító angol jogászok ezt a lehetőséget is megragadták, hogy a common law sajátos intézményrendszerét esetleg érő sérelmek miatti aggodalmaiknak hangot adjanak, vö.: Reactions..., p. 19.
50 Council of the European Union, Brussels, 18 October 2001 (23. 10), 12735/01, JUSTCIV 124.
51 European Parlament, Commitee on Legal Affairs and the Internal Market: Report on the on the approximation of the civil and commercial law of the Member States (COM(2001) 398 - CS-0471/2001 2001/2187(COS)), Rapporteur: Klaus-Heiner Lehne, FINAL, AS-0384/2001, RR/453630EN.doc, PE 308.471, 06. 11. 2001.
52 Legal Issue Series, JURI 103.
53 Consolidated version, OJ C 27, 26.1.1998, p. 34.
54 Communication on European Contract Law - Joint Response of the Commission on European Contract Law and the Study Group on a European Civil Code, September 2001, Paragraph 53.
55 European Parliament resolution on the approximation of the civil and commercial law of the Member States (COM(2001) 398 - CS-0471/2001 - 2001/2187(COS)), 15. 11. 2001.
56 Council Regulation 44/2001 on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgements in civil and commercial matters; the 1980 Rome Convention on the law applicable to contractual obligations.
57 Király: A szerződési jog harmonizálásának határai..., p. 368.
58 Vékás Lajos: Nemzetközi kollíziós jog az ezredfordulón, in.: Mádl-emlékkönyv, pp. 249-264, idézve p. 264.
59 A Bizottság 2001. szeptemberében Zöld Könyvet bocsátott ki a bűncselekmények áldozatainak járó jóvátételről (Green Paper on compensation to crime victims, COM/2001/ 536 final Brussels, 28.09.2001.), e dokumentum azonban jelen vizsgálódásaink körén kívül esik, így tárgyalásától eltekintünk.
60 Commission Green Paper of 16 November 1993 on access of consumers to justice and the settlement of consumer disputes in the single market, COM(93) 576 final, Not published in the Official Journal.
61 "Action plan on consumer access to justice and the settlement of consumer disputes in the internal market" [COM(96) 13 final].
62 Communication from the Commission of 30 March 1998 on the out-of-court settlement of consumer disputes. COM(1998) 198 final, Not published in the Official Journal, Commission Recommendation of 30 March 1998 on the principles applicable to the bodies responsible for out-of-court settlement of consumer disputes. 98/257/EC, Megjelent: Official Journal L 115, 17. 04. 1998, Communication from the Commission on the "out-of-court settlement of consumer disputes" and Commission recommendation on the principles applicable to the bodies responsible for out-of-court settlement of consumer disputes, COM(1998)198, illetőleg: Council of the European Union, Council Resolution on a Community-wide network of national bodies for the extra-judicilal settlement of consumer disputes, Brussels, 11 May 2000, 7876/00).
63 Commission Working Document on the creation of a European Extra-Judicial Network (EEJ-NET)
64 EEJ-NET - Towards a European Extra-Judicial Network for resolving consumers disputes, Lisbon Conference on 5-6 May 2000.
65 Commission Recommendation of 4 April 2001 on the principles for out-of court bodies involved in the consensual resolution of consumer disputes (2001/310/EC), Megjelent: Official Journal, L 109 P. 56-61, 19.4.2001.
66 L.: New European network to help consumers settle cross-border disputes out-of-court, IP/01/1423, Brussels, 16 October 2001.
67 Információs oldala: http://europa.eu.int/comm/internal market/en/finances/consumer/intro.htm
68 Commission Green Paper of February 2000 on legal aid in civil matters: the problems confronting the cross-border litigant, COM(2000) 0051 final.
69 Proposal for a Council Directive to improve access to justice in cross-border disputes by establishing minimum common rules relating to legal aid and other financial aspects of civil proceedings, COM (2002) 13 final, 2002/0020/(CNS), Brussels, 18. 01. 2002.
70 A javaslat 9. Cikke egyben a jogsegélyre vonatkozó kérelmek tagállamok közötti továbbításának rendjéről szóló 1977-es Starsbourgi Megállapodást is hatályon kívül helyezné.
71 "Council draft programme of measures for implementation of the principle of mutual recognition of decisions in civil and commercial matters" (O. J. 2001/C 12/01 of 15. 1. 2001)
72 Council Regulabon (EC) No 44/2001 of 22 December 2000 on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgements in civil and commercial matters, Megjelent: Official Journal, L 12/1-23 of 16. 1. 2001.
73 Council Regulabon (EC) No. 1347/2000 of 29 May 2000 on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgements in matrimonial matters and in matters of parental responsibility for children of both spouses (Official Journal L 160 of 30. 6. 2000). Mivel e rendeletnek nincsenek elektronikus gazdasági és kereskedelmi vonatkozásai, tárgyalásától (csakúgy, mint a továbbfejlesztésére és kiegészítésre vonatkozó, a 1347/2000. sz. tanácsi Rendelet 2001 szeptemberében előterjesztett indítvány (O. J. C 332 of 27. 11. 2001) és 2000 júliusában a hozzáférés biztosítása vonatkozásában benyújtott francia tervezet (O. J. C 234 of 15. 8. 2000) megoldásait egyesítő javaslat (Commission Proposal for a Council Regulation concerning jurisdiction and the recognition and enforcement of judgments in matrimonial matters and in matters of parental responsibility repealing Regulation (EC) No 1347/2000 and amending Regelation (EC) No 44/2001 in matters relating to maintenance [COM (2002/222) bemutatásától] itt eltekintünk.
74 Consolidated version: Official Journal C 27 of 26 1. 1998.
75 Civil judicial cooperation: Commission proposes speeding up work with a view to adopting the Lugano Convention, IP/02/513, 08/04/2002.
76 Proposal for a Council Regulation creating a European Enforcement Order for uncontested claims [COM (2002) 159 final], 18. 04. 2002.
77 Regulation (EC) N° 1346/2000 relating to insolvency proceedings of 29 May 2000 (Official Journal L160, 30.6.00).
78 Council Regulation of 29 May 2000 (EC) N° 1348/2000 on the service in the Member States of judicial and extrajudicial documents in civil or commercial matters, Council Regulation of 28 May 2001 (EC) No 1206/2001 on cooperation between the courts of the Member States in the taking of evidence in civil or commercial matters (OJ L 174, 27.6.2001, p. 1).
79 Council Decision of 2001/470/EC of 28 May 2001 establishing a European Judicial Network in civil and commercial matters (OJ L 174, 27.6.2001, p. 25).
80 Council Regulation (EC) No 743/2002 of 25 April 2002 establishing a general Community framework of activities to facilitate the implementation of judicial cooperation in civil matters, Official Journal L 115, 01/05/2002 P. 0001 - 0005
81 Kodifikált változata: Official Journal C 27, 26.01.1998, p. 34
82 Vö.: Communication from the Commission on the law of non-contractual obligations, Brussels, 10.12.1999.
83 Directorate-General for Justice and Home Affairs, Unit A/3, Judicial Cooperation in Civil Matters: Consultation on a preliminary draft propsal for a Council Reglation on the law applicable to non-contractual obligations, European Commission, Brussels, 2002.
Visszaugrás
