A gyakorlatban felmerült, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény [Be.] 191. § (3) bekezdésének alkalmazását csak az ügyész, vagy a büntetőeljárásban részt vevő más személy is indítványozhatja?
A kérdés megválaszolásához az alábbiakban szeretném a témakörhöz kapcsolódó gondolataimat megosztani.
A Be. 191. §-a a következőket tartalmazza:
"191. § (1) A nyomozás megszüntetése - ha e törvény kivételt nem tesz - nem akadálya annak, hogy ugyanabban az ügyben utóbb az eljárást folytassák.
(2) Az eljárás folytatását az ügyész, ha pedig a nyomozást az ügyész szüntette meg, a felettes ügyész rendelheti el. Ha a gyanúsítottat megrovásban (Btk. 71. §) részesítették, az ügyész, illetőleg a felettes ügyész a nyomozást megszüntető határozatot hatályon kívül helyezi.
(3) Ha a nyomozás megszüntetése ellen nem éltek panasszal, illetve a felettes ügyész nem rendelte el a nyomozás folytatását, utóbb azt csak a bíróság rendelheti el az ellen, akivel szemben a nyomozást korábban megszüntették.
(4) Ha a bíróság a nyomozás folytatásának elrendelése iránti indítványt elutasította, változatlan alapon a nyomozás folytatásának elrendelése iránti ismételt indítvány előterjesztésének nincs helye.
(5) Akivel szemben a feljelentést a 175. § (1) bekezdése alapján utasították el, vagy a nyomozást a 192. § (1) bekezdése alapján szüntették meg, a 82. § (5) bekezdésének esetein kívül a nyomozást vagy annak folytatását az illetékes ügyész rendelheti el."
Az (1) bekezdés szerint: a nyomozás megszüntetése nem akadálya annak, hogy ugyanabban az ügyben - bizonyos kivételekkel - utóbb a büntetőeljárás folytatására kerüljön sor. Ez annak nyilvánvaló deklarálása, hogy a nyomozás megszüntetése nem eredményez "ítélt dolgot".
A (2) bekezdés - más mellett - azt tartalmazza, hogy a büntetőeljárás folytatását ki rendelheti el [az ügyész vagy a felettes ügyész].
A (3) bekezdés a bíróság hatáskörébe utalja a nyomozás folytatásának elrendelését abban az esetben, ha a nyomozás megszüntetése ellen nem éltek panasszal, illetve a felettes ügyész nem rendelte el a nyomozás folytatását. Az ehhez fűzött jogalkotói indokolás rámutat: garanciális jelentősége van annak, hogy ha a nyomozás megszüntetése ellen senki nem élt jogorvoslattal, vagy az eredménytelen volt, az ellen, akivel szemben a nyomozást korábban megszüntették, utóbb csak a nyomozási bíró rendelhesse el a nyomozás folytatását.
A jogalkalmazás során kérdésként felmerült, hogy a (3) bekezdésben írt nyomozás folytatásának elrendelése iránt ki terjeszthet elő indítványt? A kérdéskörrel kapcsolatban az alábbi szempontok szerinti vizsgálódás eligazítást adhat:
1. Elsőként azt célszerű tisztázni, hogy a nyomozásról egyébként ki rendelkezik? A válasz egyértelmű: az ügyész [Be. 165. § (1) bek.], ugyanis az ő közvádlói funkciójához kapcsolódik az, hogy az ügyész a vádemelés feltételeinek megállapítása végett maga végez nyomozást vagy nyomozást végeztet [Be. 28. § (3) bek.]. A Be. tételesen rögzíti, hogy e feladata ellátása érdekében milyen jogosultságok illetik meg az ügyészt [Be. 28. § (4)-(6) bek., 165. § (1)-(4) bek.]. Ha a nyomozó hatóság maga rendeli el a nyomozást, akkor erről huszonnégy órán belül értesítenie kell az ügyészt [Be. 170. § (3) bek.]. Ebben az esetben megszüntetheti a nyomozást az ügyész, ha azt nem találja indokoltnak.
Tehát az rögzíthető, hogy az ügyész "akarata", illetőleg "tudta" nélkül nincs nyomozás.
2. Számtalan ok indokolhatja, hogy a már előzőleg megszüntetett nyomozás ellenére az eljárást utóbb folytassák. Ahogy a nyomozás elrendelése, úgy a nyomozás folytatása sem nélkülözheti az ügyészi "akaratot". Ez abban jut kifejezésre, hogy a nyomozás folytatásának elrendelésére - főszabályként - az ügyész vagy a felettes ügyész jogosult [Be. 191. § (2) bek.]. A nyomozás folytatásának elrendelését követően is maradéktalanul érvényesülnek a fenti 1. pontban írt - az ügyészt a nyomozás során megillető - jogosultságok, ekkor is az ügyész rendelkezik a nyomozásról.
3. Eddig eljutva azt a kérdést kell feltenni, hogy - közvádas ügyet és vádirat benyújtása előtti stádiumot feltételezve - az ügyészen kívül rendelkezhet-e más is a nyomozásról, a nyomozás folytatásáról. A nyomozó hatóság - ahogy erre az 1. pontban utalás történt - csak az ügyész "tudtával" láthatja el feladatát. Így már csak a bíróság jöhetne számításba, amely utasíthatná az ügyészt a nyomozásra, tehát - feltéve, de meg nem engedve - a nyomozásról rendelkezhetne. Ám ezt kizárja a Be. 1. §-a, amely alapvető normaként írja elő a vád és az ítélkezés egymástól való elkülönülését. Ebből egyenesen következik, hogy ha a bíróság - az ügyész "akarata" ellenére - nyomozásra kötelezhetné az ügyészt, s rajta keresztül a nyomozó hatóságot, akkor ezzel a vádemelési folyamatba avatkozna be. Holott az kizárólag csak az ügyész jogosultsága, hiszen az ügyész a vádemelés feltételeinek megállapítása végett nyomozást végeztet vagy nyomoz.
4. Álláspontom szerint a Be. 191. § (3) bekezdésének alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az ott írt feltételek mellett az ügyészségnek megvan az "akarata" a nyomozás folytatására. Ellenkező esetben a bíróság sem hivatalból, sem egyéb kérelemre, indítványra nem rendelheti el a nyomozás folytatását, mert ezzel sértené az előző, a 3. pontban kifejtett alapvető rendelkezést.
5. A Be. 191. § (3) bekezdése - értelmezésem szerint - kizárólag garanciális szempontból került a törvénybe, ami azt jelenti, hogy a bíróság kontrollja érvényesül a nyomozás folytatása iránti ügyészi "akarat" vonatkozásában. Ennek megfelelően a bíróságnak meg kell vizsgálnia a nyomozás folytatása érdekében előterjesztett ügyészi indítványt abból a szempontból, hogy az megfelel-e a törvényi feltételeknek. Ez a bíróság, adott esetben a nyomozási bíró feladata.
Ha a bíróság a nyomozás folytatásának elrendelése iránti indítványt elutasította, változatlan alapon a nyomozás folytatásának elrendelése iránti ismételt indítvány előterjesztésének nincs helye, ezt tartalmazza a (4) bekezdés. Ebben is kifejeződik a már említett garanciális szempont, mert a bíróság elutasító döntése után - újnak minősülő körülmény hiányában -, nem terjeszthető elő ismételten ügyészi indítvány.
6. Ahogy azt már kifejtettem, nézetem szerint - az alkotmányossági szempontokat figyelembe véve - csak ügyészi "akarat" esetén folytatható a nyomozás. Ezzel szemben van olyan jogalkalmazói felfogás is, hogy a Be. 191. § (3) bekezdésére hivatkozva más is indítványozhatná a nyomozás folytatását - pl. a sértett, a gyanúsított és mindkettő képviselője -, és ekkor ügyészi "akarat" hiányában is, a nyomozási bíró indokoltság esetén elrendelheti a nyomozás folytatását. Álláspontjukat az alábbi feltételezett esetekkel támasztják alá:
- A sértett - aki bár nem tett panaszt a nyomozás megszüntetése ellen - az utóbb tudomására jutott, a gyanúsított bűnösségét alátámasztó bizonyítékok alapján indítványozhatja a nyomozás folytatását.
- A gyanúsított ellen "bizonyítottság hiányában" szüntette meg a nyomozást a hatóság, ez ellen a gyanúsított nem élt panasszal. Ám ezt követően olyan tanút lel fel, aki kétséget kizáróan alibit tud számára igazolni. A gyanúsított tehát a "bűncselekmény hiányában" történő megszüntetés érdekében indítványozhatja a nyomozás folytatását.
A felhozott példákból az derül ki, hogy a sértett vagy a gyanúsított [és mindkettő képviselője] a számára kedvezőtlen - bár meg nem panaszolt -, nyomozást megszüntető határozat hatályon kívül helyezését és a nyomozás folytatását szeretné elérni. Szerintem ez lényegében nem más, mint a nyomozás megszüntetését kimondó korábbi határozat elleni jogorvoslat.
7. Mármost az a kérdés, hogy a Be. 191. § (3) bekezdés quasi jogorvoslati lehetőségként is értelmezhető-e?
A nyomozás során érvényesíthető jogorvoslati lehetőségekről és fajtákról a Be. IX. Fejezetének IV. Címe [195-199. §] rendelkezik. Ezek között vannak határidőhöz kötött jogorvoslati lehetőségek, úgymint a panasszal élés, a felülbírálati indítvány előterjesztése és a pótmagánvádlóként való fellépés. Az utóbbi jogorvoslati eszköz érvényesíthetőségi határidejét a Be. 229. § (1) bekezdése tartalmazza.
Ebben a címben szerepel az "ellenvetés" jogintézménye is, amely egy alakszerűséghez és határidőhöz nem kötött, az ügyész vagy a nyomozó hatóság részére előterjesztett észrevétel, illetőleg indítvány.
A nyomozás során érvényesíthető más jogorvoslati lehetőségek és fajták között még utalás sincs a Be. 191. § (3) bekezdésre. Mindebből számomra az következik, hogy ennek a jogszabályhelynek nincs jogorvoslati értelmezése, olvasata.
8. Visszatérve a 6. pontban írt első példához, az ezt felhozók arra is hivatkoznak, hogy ha sértett kérelme ellenére az ügyész a nyomozás folytatásával nem ért egyet, illetőleg e kérdésben nem akar állást foglalni, akkor ennek ellenére a sértett a nyomozási bírótól még kérheti a nyomozás folytatásának elrendelését. Ha átmenetileg el is tekintenék a már korábban kifejtett alkotmányos aggálytól, akkor ez a megoldás más szempontból is támadható.
Amennyiben olyan sértett kéri az eljárás folytatását, amely ügyben ismeretlen a tettes, akkor a Be. 191. § (2) bekezdése az eljárás alapja, és az ügyészség elutasító határozata ellen nem lehet a nyomozási bíróhoz fordulni. Más a helyzet, ha már volt gyanúsított kihallgatása az ügyben, de az ügyész nem akarja folytatni az eljárást, akkor a nyomozási bíró elrendelhetné. Így tehát az a sértett hátrányosabb helyzetbe kerülne, akinek ügyében ismeretlen volt a tettes a nyomozás megszüntetésekor, mint akinél már volt gyanúsított, mert az előbbi nem fordulhatna a nyomozási bíróhoz.
9. Érvelnek a tőlem eltérő álláspontot vallók azzal is, hogy a Be. 207. § (2) bekezdés c) pontjában nincs nevesítve, hogy az ügyész indítványára dönt a nyomozási bíró a nyomozás folytatásának elrendeléséről. Ebből szerintük az következik, hogy ilyen indítványt előterjeszthet a sértett, a gyanúsított és ezek képviselője is.
Az ügyész valóban nincs megnevezve itt, szemben e jogszabályhely (3)-(5) bekezdésében foglaltakkal. Más bekezdésekben viszont szintén nincs nevesítve, hogy ki tehet előterjesztést, azonban az ott felhívott törvényhelyeknél megtalálható az indítványt tehetők köre. Az nem vitatható, hogy ez a Be. 191. § (3) bekezdéséből hiányzik, de itt nem is szükséges az ügyészséget megnevezni, ha az ezt megelőző bekezdésekkel összefüggésben vizsgáljuk. A lényeg az (1) bekezdésben van, amely a nyomozás folytatásának lehetőségét tartalmazza, ennek végrehajtási módjában tesz csak különbséget a (2), (3) és az (5) bekezdés, az ott írt feltételek szerint.
A Be. 190. §-át megelőzően az "A nyomozás megszüntetése" szövegrész található. A jelzett szakasz felsorolja a nyomozás megszüntetésének feltételeit, valamint az ügyész vagy a nyomozó hatóság ezzel kapcsolatos feladatait. Az nem vitás, hogy a nyomozást e szervek szüntethetik meg, akkor logikus, hogy a nyomozás folytatásának kezdeményezése is csak e szervek részéről lehetséges.
Egyébként is messzire vinne az az értelmezés, amely szerint: ha nincs nevesítve a nyomozás folytatására indítványt tehetők köre, akkor a sértett és a gyanúsított is megteheti ezt. Ebben az esetben milyen jogon zárható ki a nyomozás folytatásának indítványozható-ságából a lezárt ügy tanúja, illetőleg bármely állampolgár, akinek a jogérzékét sérti a nyomozás befejezése?
Továbbá nem lenne szükség a nyomozás során érvényesíthető jogorvoslati rendszer ide vonatkozó részére, hiszen "bármikor" és "bárki" kérhetné a nyomozási bírótól a nyomozás folytatását.
Indokolatlan lenne a pótmagánvádló vádindítványának a Be. 231. § (2) bekezdés a) pontja szerinti elutasítási okának a törvényben szerepeltetése, mert a határidő eltelte után, mint sértett kérheti a nyomozás folytatásának elrendelését a nyomozási bírótól.
Ugyanez a helyzet adódna akkor is, ha a bíróság azért utasítja el a pótmagánvádló vádindítványát, mert azt nem az arra jogosult nyújtotta be. Ebben az esetben a bíróság az elutasító határozatában - bizonyára - megnevezi azt, aki jogosult lett volna a vádindítvány előterjesztésére, aki ennek tudatában "kényelmesen", semmiféle határidőtől nem "veszélyeztetve" - a bűncselekmény elévülésén belül - a nyomozási bírótól kérheti a nyomozás folytatásának elrendelését.
10. Tételezzük fel, hogy a sértett a nyomozás folytatását indítványozza a nyomozási bírónál. Tekintettel arra, hogy ekkor csak a sértett által becsatolt iratok állnak a bíró rendelkezésére, ezért a nyomozási bíró kérni fogja az ügyésztől a megszüntetett nyomozás iratainak megküldését. Erre is figyelemmel nem lenne tartható a Be. 214. § (1) bekezdésében írt határidő, tehát a nyomozási bíró az ott előírt három napon belül nem tudja meghozni az indokolt végzést.
Ezzel szemben a pótmagánvádló fellépése [Be. 229-232. §] részletesen szabályozott eljárás keretében történik. Ez tartalmazza az erre a jogorvoslati formára vonatkozó határidőt, valamint egyebek mellett a nyomozati iratok sértett általi megismerését, a pótmagánvádló vádindítványának előterjesztését, a bíróság [nem a nyomozási bíró!] ezzel kapcsolatos eljárását.
Végső soron a pótmagánvádló fellépésének is az az indoka - többek között -, hogy a már megszüntetett nyomozást követően az eljárás folytatódjon, és ebben nem tér el a Be. 191. § (3) bekezdésében írottaktól. A tárgyalt kérdés vonatkozásában azonban két jogintézmény között az a lényeges különbség, hogy éppen az ügyészi "akarat" hiánya miatt kerül sor a pótmagán-vádas eljárásra, míg a Be. 191. § (3) bekezdése alapján történő nyomozás folytatásához megvan az ügyészi "akarat".
11. Ismételten hangsúlyozom, hogy a 3. pontban írtakat tartom a legfontosabbnak a kérdéskör megítélésénél, mert a vitatott jogszabályhely értelmezése nem ütközhet a Be. 1. §-ába, különben ez alkotmányossági aggályt vetne fel!
12. A 6. pontban írt példák esetében a megoldást az "ellenvetés", mint a nyomozás során érvényesíthető jogorvoslati lehetőségek egyike adja. A Be. 196. §-ában a következők szerepelnek:
"Be. 196. § Az, akit az ügyész vagy a nyomozó hatóság intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása érint, ellenvetést tehet. A panaszt ellenvetésként kell elbírálni, ha elkésett, vagy nem a jogosulttól származik. Az ellenvetés alapján a szükséges és indokolt intézkedéseket az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megteszi."
Ez egy alakszerűséghez és határidőhöz nem kötött, az ügyész vagy a nyomozó hatóság részére előterjesztett észrevétel, illetőleg indítvány, amelynek elbírálásáról az előterjesztőt írásban tájékoztatni kell. Ha az ellenvetést az ügyész indokoltnak látja, akkor megteszi a szükséges intézkedést.
Tehát az ellenvetés alkalmazásával a sértettnek vagy a gyanúsítottnak [az őket képviselőnek] módjában áll az ügyésztől azt kérni, hogy a nyomozási bírónál indítványozza a nyomozás folytatásának elrendelését. A feltételek megléte esetén az ügyész elő fogja terjeszteni a nyomozási bírónál a nyomozás folytatása iránti indítványát.
13. A Be. 191. § (3) bekezdésével kapcsolatos kérdés feloldásaként javasolom, hogy a Be. 207. § (2) bekezdés c) pontjának megváltoztatását:
"c) az ügyész indítványára a nyomozás megszüntetését követően a nyomozás folytatásának elrendeléséről 191. § (3) bek.],".
Ezzel a kiegészítéssel a jogszabályhely megfelel az aggálymentes, alkotmányos értelmezésnek. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Vidor László, nyomozási bíró, Budapest
Visszaugrás
