A cohortalisok vagy cohortalimisok a késő-római közszolgálat egyik csoportját alkották, mint a tartományi kormányzók rendelkezésére álló, állami javadalmazásban részesülő, állandó civil tisztviselők. Karl Leo Noethlichs megállapítása szerint azért érdemelnek külön figyelmet, mert helyzetük alakulásán keresztül jól nyomon követhető a császári jogalkotásnak az a kettőssége, ahogy a hivatallal járó előjogok biztosítása mellett ahhoz kötődő kötelezettségekkel is megterhelik a tisztviselőt. A hivatalviselés privilegizált és kényszeres jellege közötti ingadozás, majd az utóbbi irányába történő eltolódás különösen jellemző a cohortalisok csoportjára.[1] Tanulmányunkban a cohortalisok késő-római közszolgálat rendszerében betöltött szerepét kívánjuk áttekinteni a jogi források, elsősorban a császári rendeletek tükrében. Ennek megfelelően a militia fogalmának meghatározását és a tartományi adminisztráció vázlatos bemutatását követően térünk rá a cohortalisok jogi státuszának tárgyalására.
Az alcímben feltüntetett megjelölésre tekintettel már dolgozatunk elején ki kell hangsúlyoznunk, hogy a mai értelemben vett közszolgálatról és közszolgálati jogról a Késő-római Birodalomban nem beszélhetünk. A modern közigazgatás fogalmi elemeit nem lehet a birodalmi igazgatás intézményeire vonatkoztatni. A párhuzamok keresése sem a folytonosság igazolására irányul, csupán igazgatásszervezési módszerek, technikák hasonlóságára kívánja felhívni a figyelmet. A Római Birodalom a császárság korai időszakaszában nemcsak, hogy "modern", hanem "történelmi" értelemben vett közszolgálattal sem rendelkezett, mivel a birodalomnak tulajdonképpen nem volt állandó bürokráciája. Az egymást váltó főtisztviselők személyétől függően - többnyire azok saját embereiből és a rendelkezésére álló
- 57/58 -
katonákból - ad hoc módon állították össze a hivatalok állományát.[2] A későcsászárkorra a közszolgálat helyzete annyiban változott meg, hogy az alárendelt hivatalok feladatait már hivatásos tisztviselők látták el, akiknek lehetőségük volt a magas méltóságok elérésére is.[3] A birodalmi igazgatás személyzeti köréhez tartozó magas méltóságok (dignitates) és az alárendelt közszolgálat (militia) elhatárolására a dolgozat kereti között nincs lehetőség,[4] a következőkben csupán a "közszolgálat" néhány fogalmi elemét próbáljuk megragadni.
A közszolgálat jelölésére legtöbbet használt militia kifejezés elsősroban katonai szolgálatot jelent.[5] Mommsen a köztársasági magistratusok kettős (domi militiaeque) feladatkörén belül a szerint tesz különbséget hogy előbbi ("die Amtführung domi") Róma városán belüli, a másik ("die Amtführung militiae") a városon kívüli hivatali tevékenységet jelöli, tekintet nélkül annak katonai vagy civil jellegére.[6] Alföldy Géza a domi militiaeque pollens kifejezést más értelmezésben használja, azzal a szenátori rendű méltóságok kettős - katonai és civil - tisztség viseléséhez való jogát jelöli.[7]
- 58/59 -
A katonáskodás már a korai császárkorban magában foglalhatta a parancsnok számára teljesítendő hivatali feladatokat. A katonai és civil igazgatás szétválasztását követően a militia továbbra is jelölhetett hadi és adminisztratív szolgálatot egyaránt. A hivatali közszolgálatra vonatkozó jogi szabályozás a katona-mlitiára használt terminológiát használja; ahogyan Noethlichs fogalmaz: a két szolgálat éles elválasztása azért is értelmetlen lenne, mert a korabeli jogalkotás azokat, terminológiailag legalábbis, egy csoportnak tekintette. A militia így, szűkebb meghatározás nélkül, egy általános "közszolgálati tevékenységet" ("Tätigkeit im Staatdienst") jelent.[8]
A tevékenységi kör szempontjából természetesen elkülönült egymástól a militia két formája: a fegyveres katonáskodás (militia armata)[9] és a hivatali szolgálat (militia officialis). A militia armata megjelölésnél jelentősebb a miles (milites), és a militares viros kifejezések használata, amely a késő-császárkorban a fegyveres katonaság tagjait jelöli.[10] A Codex Iustinianus egyik rendelete (C. 4, 65, 35, 1 [Iustinianus]) a milites jelentéstartalmát a következőképpen magyarázza:
milites autem appellamus eos, qui tam sub excelsis magistris militum tolerare noscuntur militiam, quam in undecim devotissimis scholis taxati sunt, nec non eos, qui sub diversis optionibus foederatorum nomine sunt decorati
A milites köre a forrás szerint a római hadseregfelügyelők (magistri militum) parancsnoksága alatt álló egységek mellett magában foglalta a - nem katonai méltóságnak számító - magister officiorum felügyelete alatt álló udvari scholák alakulatait, és az idegen, a római birodalmi igazgatás méltóságával nem rendelkező parancsnokok (optiones) csapatait (foederati) is.[11] Tudományosan közismert, hogy a magister officiorum több hadügyi igazgatáshoz tartozó feladatot is ellátott. A testőregységek parancsnoksága és a fegyvergyárak (fabricae) igazgatása mellett, az V. század közepétől - a keleti birodalomfélen - a tartományi katonaság feletti felügyelet és a fellebbviteli bíráskodás is
- 59/60 -
hozzá tartozott,[12] így a magister militumok felsőbb vezénylete alatt álló katonaság jelentős része sem állt azok iurisdictiója alatt. Az igazgatás két fő területének élén álló felettes tisztviselők személyének katonai vagy civil minősége így nem lehet vitathatatlan elkülönítési szempont a militia két körének elhatárolásánál. Azt is látnunk kell, hogy míg a militia a római igazgatás rendszeréhez tartozó közszolgálatot jelenti, addig a milites a birodalmi államszervezeten kívüli egységeket (a "szövetséges" foederati csapatai) is magukban foglalhatnak.
A militia két csoportjának elkülönítése kapcsán még egy - Valentinianus és Valens császároktól származó - constitutiót (C. 12, 54, 2 [365]) szeretnénk idézni:
Qui in officio magistrorum equitum ac peditum militiam sortiti sunt, ordinis sint militaris.
A rendelet a katonai főparancsnokok mellé hivatali munkára (in officio) beosztott tisztviselők helyzetére vonatkozóan ad iránymutatást. A kérdéssel összefüggésben rendszeresen idézett "ordinis sint militaris" fordulat - a hagyományos magyarázat szerint - a parancsnoki apparitio katona-rendűséget, harcoló katonának (militia armata) minősítését jelenti. A szöveg megértéséhez azonban tudnunk kell, hogy annak a Codex Theodosianusban szereplő változata (CTh. 12, 6, 6 [365]) jelentősen eltér az idézett részlettől:
Tametsi iam lege apertissime cautum sit de officiis diversis, quae extra palatium sunt, susceptores debuisse constitui, tamen et hac iussione similiter designamus ab his, qui in officio magistrorum equitum et peditum militarunt, si quidem ordinis sint militaris, inquietudinem submovendam, eligendos autem susceptores e diversis officiis, scilicet extra palatium deputantur, additis etiam largitionalibus civitatum, quos post militiam volumus inter cetera corpora susceptionis munus agnoscere.
A rendelet eredetileg a hivatali közszolgálatot terhelő szolgálati munus, a susceptio kötelessége[13] alól mentesíti a magister militumok hivatalának tagjait. Az indokolás alapja, hogy erre a feladatra csak a központi kormányzathoz nem tartozó, azon kívüli ("quae extra palatium sunt") hivatalnokokat lehet beosztani. A központban tartózkodó hadseregfelügyelők apparitorjai is ilyen központi tisztviselőnek számítanak, noha a szolgálat rendjében állnak ("si quidem
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
