A 2018. november 20-án kihirdetett 22/2018. (XI. 20.) AB határozattal befejeződött a Ptké. a jogszabályon alapuló szerződésátruházás egyes kérdéseit szabályozó 53/C. § alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány és bírói kezdeményezés alapján indult alkotmánybírósági eljárás. A testület teljes ülése az indítványokat elutasította, ugyanakkor jogalkotói mulasztást állapított meg, és a jogalkotói mulasztás teljesítésére határidőt tűzött. A Ptké. kifogásolt rendelkezésének alkalmazhatósága több folyamatban levő polgári perben is felmerült, amelyeket ezért az alkotmánybírósági eljárás befejezéséig az eljáró bíróságok felfüggesztettek. A döntés kihirdetése miatt viszont a felfüggesztés oka megszűnt. A helyzet e perek jogi kezelésének szempontjait meghaladóan is több dogmatikai és gyakorlati jogi kérdést is felvet, amelyeket a jelen tanulmányban át kívánunk tekinteni és rájuk lehetséges válaszokat adni.
A 22/2018. (XI. 20.) AB határozat Indokolásának [6]-[18] bekezdéseiben részletezett indítványozói érvelés által hivatkozott tényállás szerint az Alkotmánybíróság eljárása országgyűlési képviselők mellett a Kúria P.V. tanácsa által az eljáró bíróság kijelölése iránt folyamatban levő eljárásokban felmerült jogkérdés miatt előterjesztett bírói kezdeményezésre indult. A Kúriához felterjesztett ügyekben felperes mint haszonbérlő a haszonbérleti díj mértékének megállapítása iránt terjesztett elő keresetlevelet az alperes mint haszonbérbeadóval szemben. A felek jogviszonyára vonatkozó földhaszonbérleti szerződések - amelyekben az alperesek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 110/A. §-a értelmében jogszabály alapján bekövetkező szerződésátruházás folytán váltak haszonbérbeadóvá - kizárólagos illetékességi kikötést tartalmaznak.
A Kúria álláspontja szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 53/C. §-a új szerződésnek minősíti a Ptké. hatálybalépése előtt megkötött, azonban valamelyik alanyában a Ptké. hatálybalépését követően módosuló szerződéseket a szerződésben maradó és a szerződésbe belépő fél vonatkozásában, ezért azokra a módosulás időpontjában hatályos jogszabályokat kell alkalmazni. A Kúriához felterjesztett ügyek alapját képező, az új haszonbérbeadókra egészében átszállt földhaszonbérleti szerződések kizárólagos illetékességi kikötései azonban a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 2009. június 30-ától hatályos 41. § (6) bekezdése miatt jogszabályba ütköznek. Mivel az illetékes bíróság a vonatkozó jogszabályok alapján nem állapítható meg, a Kúria a Ptké. 53/C. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és a rendelkezés megsemmisítését indítványozta, egyúttal kérve a támadott jogszabályi rendelkezések alkalmazásának megtiltását a Kúria előtt folyamatban levő eljárásokban.
Az Alkotmánybíróság a határozat rendelkező részének 2. pontja alapján elutasította a Ptké. 53/C. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és a rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítványt és bírói kezdeményezést. A határozat 1. pontja szerint ugyanakkor hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Ptké. 53/C. §-ában nem határozta meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében szereplő jogállamiság alkotmányos alapértékéből fakadó jogbiztonság követelményének megfelelően, a jogszabály rendelkezésén alapuló szerződésátruházás részletszabályait, és felhívta az Országgyűlést, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti szabályozással való összhang megteremtése érdekében jogalkotói feladatának 2019. március hó 31. napjáig tegyen eleget.
A bírói kezdeményezésre (is) indult alkotmánybírósági eljárásra figyelemmel több olyan polgári peres eljárás is felfüggesztésre került, amelyekben a bíróság illetékessége a Ptké. 53/C. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel egyértelműen nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság döntésével az érintett bíróságok számára sajátos helyzet állt elő: mivel saját eljárásaik csak adminisztratív szempontból zárultak le, azokat a felfüggesztés okát jelentő eljárás formális befejeződése miatt - a döntés eredményétől függetlenül - folytatni kell, jóllehet az alkalmazandó jogszabályok kollíziója továbbra is fennáll.
A jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására vonatkozó hatáskör annak ellenére vált a magyar alkotmánybírósági eljárás integráns részévé, hogy soha nem volt és ma sincs nevesítve alap-
- 637/638 -
törvényi szinten. Az 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányának 32/A. § (1) bekezdése az Alkotmánybíróság feladatköreként jogszabályok alkotmányosságának felülvizsgálatát, illetőleg a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatok ellátását jelölte meg. E meglehetősen általános feladatkör-meghatározással biztosított igen nagymértékű jogalkotói mozgástérben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: régi Abtv.) 49. §-a teljesen önálló feladatkört jelentő eljárásként szabályozta a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását, amelyet - a régi Abtv. szabályozási rendszerével összhangban - bárki indítványozhatott, de a testület hivatalból is megállapíthatta.
A régi Abtv. részletes indokolásának a törvény 49. §-ához fűzött része különösebb érdemi támpontot nem tartalmaz, mindössze rögzíti, hogy a jogintézmény célja annak a logikai helyzetnek a lefedése, amikor az alkotmányellenesség nem alkotmányellenes jogszabály kibocsátásával és annak alkalmazásával, hanem a jogalkotó szerv jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatának elmulasztásából következik be. Az Alkotmánybíróság gyakorlata az Abtv. 49. § (1) bekezdését meglehetősen tágan értelmezte, amennyiben a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló eljárást actio popularis jelleggel, időkorlát nélkül, úgy folyamatban lévő ügyekkel összefüggésben, mint akár attól függetlenül, az eljárásban résztvevők, az eljáró hatóság, vagy bíróság is jogosult volt megindítani.[2]
A 2011. április 25. napján kihirdetett Alaptörvény 24. cikkének (2) bekezdése az Alkotmányhoz képest igencsak részletesen szabályozza az alkotmánybírósági hatásköröket, a g) pontban továbbra is tartalmaz utalást az Alaptörvényben, illetve sarkalatos törvényben meghatározott további feladat- és hatáskörökre. Az Alaptörvény 24. cikk (3) bekezdése viszont kifejezetten nevesíti, hogy az Alkotmánybíróság a jogszabályok vagy bírósági döntés megsemmisítése mellett sarkalatos törvényben meghatározott jogkövetkezményt állapíthat meg. A jogalkotói mulasztással megvalósult alaptörvény-ellenesség megállapítására vonatkozó hatáskör tehát változatlanul különösebb alaptörvényi szabályozási korlát nélkül, szabadon alakítható. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) több ponton is változtatott a jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség szabályain. Az első és legszembetűnőbb újdonságként a jogintézmény szabályait szerkezetileg az Abtv. II. fejezetének 17. címében, az Alkotmánybíróság határozatainak jogkövetkezményei között helyezte el. Az Abtv. 46. §-a azonban nem pusztán az Alaptörvénnyel bevezetett új terminológiához igazította a régi Abtv. 49. §-át, hanem ahhoz képest egy jelentős változtatást is tartalmaz. A (2) bekezdés ugyanis egy rövid taxatív listát tartalmaz arról, hogy mi tekinthető az alkotmánybírósági eljárás szempontjából jogalkotói mulasztásnak. Az Abtv. felsorolása alapján ide tartozik a nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat [a) pont], illetve kifejezett jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladat teljesítésének elmulasztása [b) pont], valamint a jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalmának hiányos volta [c) pont]. A változás mindenképp jelentősnek tekinthető, mivel az Abtv. hatálybalépéséig nem vonatkozott egyértelmű normatív előírás a jogalkotói mulasztással megvalósuló alkotmányellenesség tartalmi kérdéseire. A jogalkotói mulasztás megállapítását a törvényhozó gyakorlatilag "lefokozta" egy korábban actio popularis alapján indított sui generis eljárásból egy, az Alkotmánybíróság egyéb hatásköreinek tekintetében folytatott eljárásában a testület diszkrecionális döntése alapján opcionálisan alkalmazható szankcióvá. Sajnálatos módon az Abtv. indokolása a 46. § kapcsán a mulasztás megállapításáról egyáltalán nem szól, vagyis semmiféle autentikus iránymutatás nincs arról, hogy a szabályozási változások milyen okból és milyen céllal történtek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
