2009. március 23-án fogadta el az Országgyűlés versenytörvényünk1 (továbbiakban: Tpvt.) legújabb novelláját2 (továbbiakban: Tpvt. Novella), amely a versenyjog több területén is új rendelkezéseket vezet be. A Novella előéletéhez hozzátartozik, hogy azt a tisztelt Ház 2008. június 2-án fogadta el először, azonban egyes rendelkezései, amelyek horizontális durva kartellek esetén megállapították a vezető tisztségviselők személyes felelősségét két évig tartó quasi foglalkozástól való eltiltás formájában, alkotmányossági aggályokat vetettek fel, és így a szöveg előzetes normakontroll keretében3 az Alkotmánybíróság elé került, amely megállapította a Novella részleges alkotmányel-lenességét4. Az inkriminált rendelkezések elhagyását követően az Országgyűlés elfogadta az "újjászületett" szöveget.5
A meglepő sebességgel újra elfogadott jogszabály6 hasonló gyorsasággal, 2009. június 1-jén lép hatályba,7 sőt, bizonyos vonatkozásban visszamenőleges hatállyal. A kárösszeg megállapításával kapcsolatban bevezetett új rendelkezést (vélelmezett, hogy a horizontális durva kartell 10%-kal növelte az árat)8 ugyanis a hatályba lépést követően indított polgári perekben kell alkalmazni.9 Vagyis, a 2009. június 1-jei hatálybalépés előtti jogsértésekre, az azokból fakadó kártérítési igényekre is alkalmazni kell a 10%-os vélelmet, amennyiben ez utóbbi érvényesítésére 2009. június 1-je után indítanak polgári pert. Ugyanakkor a kártérítési perek és az engedékenységi politika közötti ellentmondásokat feloldó új 88/D. §-t csak pro futuro, a Tpvt. Novella hatályba lépését követően tanúsított károkozó magatartások esetében kell alkalmazni.10
A Tpvt. Novella versenytörvényünk több rendelkezését érinti. A versenykorlátozások jogával kapcsolatos legfontosabb változások alapvetően két kérdés köré csoportosíthatóak: engedékenységi politika11 és magánjogi jogérvényesítés (kártérítési perek)12. A Tpvt. Novella az új 78/A. és 78/B. §-ok beillesztésével, bizonyos változtatások mellett, kodifikálja a versenyhatóság közleményi formában már eddig is létező engedékenységi politikáját.13 Ezek közül a változások közül azonban a jelen tanulmány tárgyát a kártérítési felelősséggel kapcsolatos új szabályok jelentik. Ebben a vonatkozásban a Tpvt. Novella két rendelkezést vezet be.
- 88/C. §: horizontális durva (hardcore) kartellek14 esetén - kivéve a vevői árkartellt - vélelmezni kell, hogy a kartelljogsértés az árak 10%-os emelkedését eredményezte (megdönthető vélelem).
- 88/D. §: az engedékenységi politika alapján a kartell felfedésének köszönhetően bírságmellőzésben részesülő vállalkozás kártérítési felelőssége szempontjából (is) kedvezőbb helyzetbe kerül.
A versenyjog magánjogi érvényesítése, kiemelt hangsúllyal a kártérítési perek, napjaink versenyjogának slágertémája, amelynek végső kiindulópontját Luxembourgban és Brüsszelben kell keresni. Bár az Európai Bíróság ez idáig két ügyben is foglalkozott a közösségi versenyjog megsértése miatti kártérítési perekkel, a kérdés lényegi szabályozását - a közösségi jogi keret meghatározása mellett - a tagállami jogok körébe utalta.15 Ezért aztán tagállami hatáskörbe tartoznak az igazán fontos és meghatározó kérdések, mint például a csoportos jogérvényesítés, vagy a kárösszeg és az okozatiság bizonyítása. Ugyanakkor a Bizottság ebben a vonatkozásban kezdeményező szerepet játszik. Ennek megfelelően került kibocsátásra a közösségi antitröszt szabályok megsértésére épülő kártérítési keresetekről szóló Zöld Könyv16, amelyet 2008 áprilisában követett a hasonló címet viselő Fehér Könyv17. Ez utóbbi a versenyjogsértések miatti kártérítési perekkel kapcsolatban a Zöld Könyv által felvetett problémákra vonatkozóan konkrét javaslatokat fogalmaz meg. A kártérítési perekkel kapcsolatos bizottsági szimpátia a jogirodalomban is éreztette hatását. A kérdés kényszerpályája azonban, hogy bár a kezdeményezés és a kiindulópont (közösségi versenyjog megsértése) közösségi, a lényegi választ a tagállami jogok tartalmazzák.
Bár az Európai Bíróság és a Bizottság értelemszerűen csak a közösségi versenyjog magánjogi érvényesítése tekintetében fogalmazott meg tételeket, illetve generált szakmai párbeszédet, ez a folyamat szinte közvetlenül visszatükröződik a tagállami versenyjogok magánjogi érvényesítése vonatkozásában. Köszönhetően a közösségi versenyjog és a tagállami versenyjogok erőteljes konvergenciájának is, a két szabályozási rezsim magánjogi vetületének vizsgálata, legalábbis elméleti szinten, aligha választható el egymástól. Ez betudható, egyrészt, a közösségi jog és a közösségi szervek szakmai tekintélyének; másrészt, nehezen tudná a tagállami jogalkotó megindokolni, hogy a nagyrészt azonos tartalmú versenyjogi (anyagi jogi) szabályok magánjogi érvényesítése miért nem történik azonos módon. A polgári jogi következmények honi favorizálását jól mutatja az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. erőfölényes ügye,18 amelynek során a Versenytanács egy magánjogi jellegű kötelezettségvállalást hagyott jóvá: ennek értelmében az eljárás alá vont vállalta, hogy visszatéríti a különbözetet azoknak az ügyfeleinek, akik a versenyjogi szempontból aggályosan megemelt elő-, illetve végtörlesztési díj mellett törlesztettek.19
A fenti kontextusban értelmezendő a Tpvt. Novellájának két új rendelkezése.
A Tpvt. új 88/C. §-a értelmében, "e törvény 11. §-ába, illetve az EK-Szerződés 81. cikkébe ütköző, versenytársak közötti, az eladási árak közvetlen vagy közvetett meghatározására, a piac felosztására, termelési vagy eladási kvóták meghatározására irányuló versenyt korlátozó megállapodásban részes fél ellen indított, bármely polgári jogi igény érvényesítése iránti perben a jogsértésnek a jogsértő által alkalmazott ár mértékére gyakorolt hatásának bizonyítása során - ellenkező bizonyításig - úgy kell tekinteni, hogy a jogsértés az árat tíz százaléknyi mértékben befolyásolta." Az alábbiakban két gondolati egységben vizsgálom ezt az új szabályt: alkalmazási kör és a kárösszeg megállapításával kapcsolatos szerep/jelentőség. Kritikai észrevételeimet és javaslataimat a konklúziók tartalmazzák.
Az alkalmazási kör tekintetében ki kell emelni, hogy a tervezet által bevezetett vélelem nem teljes körű gyógyír a versenyjog magánjogi érvényesítése szempontjából; bár valóban a legfontosabb ügyekre vonatkozik, érvényesülési köre igencsak korlátozott. Egyrészt, a tervezetben meghatározott vélelem csak kartellekre, azon belül is csak a horizontális durva kartellekre alkalmazandó: horizontális eladói ár-, piacfelosztó és mennyiségi kartell. Nem érinti azonban a többi kartelljogi jogsértést, az erőfölénnyel való visszaéléssel okozott károkra vonatkozóan pedig egyáltalán nem állapít meg szabályokat a Tpvt. Novella. Érdemes ebben a vonatkozásban kiemelni, hogy az új szabály alkalmazási köre nem terjed ki az összes horizontális durva kartellre: a horizontális árkartellek közül csak a tipikusnak mondható eladói kartellekre vonatkozik, míg a vevői kartellekre szándékoltan nem alkalmaz-ható.20 Másrészt, a szabályozott esetekben is (horizontális durva kartellek) csak az árnövekedést eredményező jogsértésekre vonatkozik; nem érinti azokat az ügyeket, amikor a károsult kára nem az árnövekedésben jelenik meg, hanem például a piacra lépés megakadályozása miatti elmaradt haszon formájában.
Ki kell emelni, hogy horizontális durva kartellről csak akkor beszélhetünk, ha a megállapodás közvetlenül irányul az árak egyeztetésére, a piac felosztására vagy a mennyiség korlátozására. Ha azonban ilyen eredményre a megállapodás csak közvetve vezet, már nem beszélhetünk durva kartellről. A Versenytanács a REAL Hungária Élelmiszer Kereskedelmi és Szolgáltató Rt., és a TEMPO Szupermarket Kft. megállapodása ügyben21 - a Tpvt. 13. §-ának kontextusában - foglalkozott a horizontális árkartell fogalmával. A Tpvt. 13. §-a kivonja a kartelltilalom köréből a csekély jelentőségű (10%-os piaci részesedés alatti) megállapodásokat, azonban a 13. § (2) bekezdése értelmében ez az immunitás nem vonatkozik a horizontális durva kartellekre; a 13. § (2) bekezdésének a) pontja értelmében ilyen a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározása. A versenytanácsi határozat a horizontális árkartell fogalmát szűken értelmezte, kizárva ebből a fogalomból azokat a megállapodásokat, amelyek bár hatásukban ármeghatározáshoz vezetnek, nem ez a közvetlen céljuk. A versenytanácsi határozat értelmében az eljárás tárgyát jelentő "(közös beszerzésre vonatkozó) Megállapodás nem vitathatóan egységes vételi árakat eredményez. A Versenytanács álláspontja szerint azonban a Tpvt. 13. § (2) bekezdés a) pontja az olyan megállapodásokra alkalmazandó, amelyek kizárólag az árak meghatározására vonatkoznak, és így céljukban és hatásukban - bármiféle előny nélkül - kizárólag a versenykorlátozás érvényesül. A közös beszerzésre vonatkozó megállapodás nyilvánvalóan nem ilyen jellegű, ezért azt a Tpvt. 13. § (2) bekezdés a) pontja nem zárja ki a csekély jelentőségű megállapodások köréből."22 Ugyanezt a megközelítés alkalmazta a Versenytanács a METRO Holding Hungary Kereskedelmi Kft., SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a PRAKTIKER Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft. ügyben.23 "A Versenytanács elsőként azt értékelte, hogy a Megállapodás nem tartozik-e abba körbe, amelyet a Tpvt. 13. § (2) bekezdés a)-b) pontja kizár a csekély jelentőségű megállapodások köréből. A kérelem szerinti (közös beszerzésre vonatkozó) Megállapodás (.") egységesülő vételi árakat eredményezhet. A Versenytanács álláspontja szerint azonban a Tpvt. 13. § (2) bekezdés a) pontja az olyan megállapodásokra alkalmazandó, amelyek kizárólag az árak meghatározására vonatkoznak, és így céljukban és hatásukban - bármiféle előny nélkül - kizárólag a versenykorlátozás érvényesül. A közös beszerzésre vonatkozó megállapodás nyilvánvalóan nem ilyen jellegű, ezért azt a Tpvt. 13. § (2) bekezdés a) pontja nem zárja ki a csekély jelentőségű megállapodások köréből."24
A fenti vélelemnek sajnos a kárösszeg megállapításával kapcsolatos jelentősége is korlátozott. A Tvpt. Novella ugyanis nem vélelmezett kárösszeget, hanem vélelmezett árnövekedést határoz meg, ami az áthárított költségek védekezésének (passingon defence) kontextusában igencsak fontos különbség. Ezt a hiányosságot egyébként a törvény indokolása is elismeri.25
Végfelhasználónak történő értékesítés esetén, ami adott esetben egy közbeszerzési kartell is lehet, az árnövekedés többnyire valóban azonosítható magával a kárösszeggel. Ha azonban a vevő a vásárolt terméket inputként használja, ugyanakkor van outputja is, amelyet értékesít, akkor már más lehet a helyzet. A magyar jogban az áthárított költségek/kár védekezése alapvetően alkalmazandó,26 a magyar jog ugyanis a teljes kártérítés elvén nyugszik. A károsult csak kárának megtérítését követelheti, nem követelhet olyan összeget, amely a kárát meghaladja (káronszerzés tilalma).27 A kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.28 A teljes kártérítés elvét követi az új Ptk. Koncepciója29 és a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslat30 is. Ez utóbbi kifejezetten rendelkezik arról, hogy "a teljes kárból le kell vonni a károsultnak a károkozásból származó jogalap nélküli gazdagodását, kivéve, ha ez az eset összes körülményeire tekintettel nem indokolt."31
A kárért felelős személy köteles a károsultat olyan helyzetbe hozni, mintha a kár nem következett volna be. Ennek érdekében meg kell határozni azt a helyzetet, amely a károkozó magatartás hiányában előállt volna. Itt érdemes kitérni az ún. áthárított költségek/kár kérdésére, amely egyben a kár mibenlétének kérdésével is összefügg. Ennek a lényege, hogy a károsult adott esetben a versenyjogellenes magatartásból rá háramló költségeket, kárt átháríthatja üzletfeleire és fogyasztóira. Így bár a viszonteladó károsul azáltal, hogy az inputként felhasznált termék ára a horizontális kartell hatására emelkedett, ezt a többletköltséget adott esetben, részben vagy egészben, áthárítja ügyfeleire. Az árkartell ugyanis az egész piacon, tehát a többi viszonteladó vonatkozásában is növeli a költségeket, és így a viszonteladói (kiskereskedelmi) piacon, mint származékos piacon is érzékelhető lesz az árfelhajtó hatása. Ebben az esetben azonban, bár a viszonteladó az inputköltségek növekedésének hatására károsodik, ennek a költségtöbbletnek egy részét áthárítja a fogyasztóira azáltal, hogy a piac általános tendenciájának megfelelően ő is növelheti és növeli is árait. Amennyiben ezt megteszi, a versenykorlátozó magatartás hatására őt ért kár mértéke csökken: az output termék piacán megvalósuló árnövekedés ugyanis olyan előny, amely őt a károkozás folytán éri. Ugyanakkor nagyon fontos kiemelni, hogy - megítélésem szerint - itt csak akkor áll fenn az okozatiság az előny és a károkozás között, ha a kartell az output termék árának növekedését közvetlenül és automatikusan okozza. Ebben a vonatkozásban a piaci ár növekedése a releváns, és nem okvetlenül a károsult által kötött egyedi ügyleteket kell figyelembe venni. Amennyiben ugyanis ez utóbbiakban költségáthárítás figyelhető meg, akkor ez a károsult erőfeszítésének az eredménye, feltéve, hogy az áthárítás nem a piaci ár növekedése alapján, automatikusan valósult meg.
Természetesen ebben az esetben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a viszonteladó kára nemcsak az inputköltségek növekedéséből áll, hanem az magában foglalja az elszenvedett forgalomkiesést is. Ezt már csak azért is fontos kiemelni, mert bár a Tpvt. Novella indokolása említi az áthárított költségek kérdését, a forgalomkiesés miatti kárral kapcsolatban csak egy bátortalan utalást tartalmaz ["(a károsultnak) igazolnia kell, hogy eleget tett kárenyhítési kötelezettségének (...), továbbá azt is, hogy a kárt nem hárította át másra (azaz azt nem tudta beépíteni az áraiba, illetve beépítette, de emiatt pl. csökkent a forgalma]" Márpedig, ahol van költségáthárítás, ott életszerűen van forgalomkiesés is (kivéve, ha a kereslet tökéletesen rugalmatlan, ami viszont csak kevés termékről, illetve szolgáltatásról mondható el). Az árfelhajtó effektus tovagyűrűző hatásának következtében ugyanis a viszonteladó és versenytársai ügyfeleikkel szemben - az előzőekben írtaknak megfelelően - magasabb árat fognak alkalmazni, ami a kereslet csökkenéséhez vezet.
Az áthárított költség problémája elvezet bennünket a kár mibenlétének kérdéséhez. Amennyiben ugyanis egy jogrendszer kizárja az áthárított költségek védekezését, a kartell közvetlen vevőjének a kára a versenyjogsértésből eredő árkülönbség szorzata a károsult által ténylegesen vásárolt termékek mennyiségével.32 Ameny-nyiben azonban az áthárított költségek védekezése alkalmazható,33 és ez a helyzet a magyar jogban, a kár csak a versenyjogsértés hiányában "lett volna" és a versenyjogsértés ideje alatt ténylegesen elért nyereség különbözeteként ragadható meg.
A kár meghatározásának folyamata az alábbiak szerint összegezhető. A magyar jogban tehát a kár összegét úgy kapjuk meg, hogy a kartell hiányában "lett volna" nyereség/haszon összegéből kivonjuk a károsult által ténylegesen realizált nyereséget/hasznot. Mivel azonban a "lett volna" nyereséget ilyen általánosságban - gyakorlati akadályoknak köszönhetően - általában nem tudjuk kiszámítani, a kalkulációt le kell bontanunk az egyes kárelemekre. Ha történt (történhetett) költségáthárítás, akkor a kár összegét az alábbi három kárelem alapján számíthatjuk ki. Ezek közül a vizsgálandó elemek közül azonban csak az első vonatkozásában nyújt segítséget a Tpvt. Novellája által bevezetett 10%-os vélelem.
- Első lépésben meghatározzuk az árnövekedést, amelyet a fentiek szerinti vélelem is segít.
- Ezt követően ebből levonjuk azt a költségnövekedést, amelyet a károsult ügyfeleire áthárított.
- Nem szabad azonban itt megállnunk, ugyanis a költségáthárítás miatti árnövekedés többnyire együtt jár a forgalom valamilyen szintű visszaesésével (feltéve, hogy a kereslet valamennyire rugalmas). Ezért harmadik lépésben a fenti összeghez hozzá kell adni a költségáthárítás miatti árnövekedés következtében felmerült forgalomcsökkenést.
A Tpvt. Novella által beiktatott új, 88/D. § hivatott biztosítani a kártérítési igényérvényesítés és az engedékenységi politika közötti összhangot. Az utóbbi egyik problémája, hogy a versenyhatóság csak a versenyjogi szankció alól biztosíthat mentességet, azonban a polgári jogi következményeknek nem ura. Így a magánjogi jogérvényesítés előmozdítása éppen az engedékenységi politika sikeressége ellen hathat. Ennek az ellentmondásnak a feloldását tűzte célul a Tpvt. Novella által beiktatott új 88/D. §. A versenytörvény ebben a vonatkozásban több megoldás közül is választhatott, egy kivételével: nem szüntethette meg a károsult polgári jogi igényét a "súgó" vállalkozással szemben. A kártérítési igény ugyanis vagyoni értékű jog, amely a tulajdonvédelem körébe tartozik.34
A kártérítési igényérvényesítés és az engedékenységi politika alapvetően két ponton ütközik. Egyrészt, a "súgással" a kartelltag ugyan bírságmellőzésben részesül, azonban ezzel gyakorlatilag elismeri kártérítési felelőssége legfontosabb elemeit; sőt, mivel itt többes károkozásról van szó, a többi kartelltaggal együtt egyetemlegesen felel az okozott kárért. Másrészt, a "súgó" kártérítési jogi szempontból még a többi kartelltagnál is rosszabb helyzetbe kerülhet. Mivel őt a versenyfelügyeleti eljárást befejező határozatban nem sújtják bírsággal, ezért ő jellemzően nem támadja meg a versenytanácsi döntést a bíróság előtt. Ennek következtében azonban a határozat vele szemben jogerőre emelkedik, és így magatartásának jogellenessége végleges megállapítást nyer. Mivel pedig a többi kartelltag által kezdeményezett bírósági felülvizsgálat hosszú évekig elhúzódhat, ésszerű lépés lehet a károsultak részéről, ha azok a GVH eljárásának lezárulását követően az egyetemleges felelősséggel rendelkező kartelltagok közül a "súgó"-t választják ki alperesnek.
A Tpvt. Novella, az alkotmányos kereteken belül maradva, mindkét problémára vonatkozóan megoldást tartalmaz. A 88/D. § értelmében, "az, akivel szemben a 78/A. § alapján a bírság kiszabása mellőzésre került, e törvény 11. §-ába, illetve az EK-Szerződés 81. cikkébe ütköző magatartásával okozott kár megtérítését megtagadhatja mindaddig, ameddig a követelés az ugyanazon jogsértésért felelős másik károkozótól behajtható. E szabály a károkozók együttes perlését nem gátolja. A bírságmellőzésben részesült károkozó felelőssége érvényesítése iránt indított pert, a Gazdasági Versenyhivatal jogsértést megállapító határozatának felülvizsgálata iránt indított közigazgatási per jogerős befejezéséig fel kell függeszteni."
A fenti rendelkezéssel kapcsolatban három összefüggést érdemes kiemelni. Egyrészt, a Tpvt. Novella által beillesztett új rendelkezés az engedékenység két esete közül (bírságmellőzés és bírságcsökkentés) csak a bírság mellőzését eredményező "súgás" esetére tartalmaz rendelkezéseket; bírságcsökkentést eredményező együttműködés esetén a vállalkozás nem részesül semmilyen polgári jogi relevanciával bíró védelemben. Ez minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy ilyenkor magatartásának jogellenessége már eleve nagy valószínűséggel megállapítható lenne. Ugyanakkor a jelentős hozzáadott értéket képviselő és ezáltal bírságcsökkenést eredményező bizonyítékok terhesebbé tehetik az együttműködő vállalkozás helyzetét a polgári jogi felelősség szempontjából. Ebben a vonatkozásban a Tpvt. nem tartalmaz védelmet a számára. Másrészt, a bírságmellőzésben részesülő vállalkozás kártérítési felelőssége a többi kartelltag felelősségéhez képest mögöttessé válik, hasonlóan az egyszerű vagy sortartásos kezességhez.35 Ebben a vonatkozásban érdemes megjegyezni, hogy a tárcaköröztetésre bocsátott változat a "súgó" védelme érdekében csak az egyetemleges felelősség szabályait törte át, kimondva, hogy ő az "okozott kár megtérítéséért a károsulttal szemben a polgári jog általános szabályaitól eltérően csak magatartása felróhatósága arányában felel."36 A felróhatóság aránya szerinti felelősség, kimondatlanul ugyan, de gyakorlati értelemben a végül elfogadott változatnak is része, feltéve, hogy a többi kartelltagtól a követelés behajtható. Mivel ugyanis a bírságmellőzésben részesült vállalkozás felelőssége mögöttes, ezért a károsult a többi kartelltagtól fogja követelni a kár megtérítését, akik - többes károkozásról lévén szó - a károsulttal szemben egyetemlegesen felelnek. Ugyanakkor a károkozók - köztük a bírságmellőzésben részesülő vállalkozás - felelőssége egymással szemben magatartásuk felróhatósága arányában oszlik meg; a kár a károkozók között egyenlő arányban oszlik meg, ha magatartásuk felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani.37 Eltérés a tárcaköröztetésre bocsátott tervezet és a végül elfogadott változat között ebben a vonatkozásban akkor merül fel, ha a kártérítési követelés a többi kartelltagtól nem hajtható be. Ebben az esetben a bírságmellőzésben részesült vállalkozás felróhatósága arányát meghaladó marasztalására is lehetőség nyílik. Harmadrészt, a 88/D. § egy bevárási kötelezettséget ír elő: amíg a többi kartelltag tekintetében nem zárul le véglegesen a versenyfelügyeleti eljárás, és ezáltal a jogellenesség megállapítása, addig a bírságmellőzésben részesült vállalkozás elleni kártérítési pert fel kell függeszteni.
A 88/C. § mellett nem lehet kritika nélkül elmenni. Ezt a kritikát azonban nem(csak) a telhetetlenség táplálja. A Tpvt. Novella indokolása elismeri, hogy az új szabály távolról sem old meg minden kérdést. Ez a beismerés mindenképpen enyhítő körülményként értékelendő; ráadásul empátiával is lehet viseltetni a jogalkotó azon törekvése iránt, hogy egy ilyen újszerű és még mindig a formálódás stádiumában lévő területen nem akar azonnal kimerítő szabályozást alkotni, hanem csak a lándzsa hegyére koncentrál, és majdan, a jogalkalmazói tapasztalat visszacsatornázódása után szándékszik talán bővíteni a szabályozás alkalmazási vetületét. Ugyanakkor maga a megközelítés is kívánni valót hagy maga után, és nem is kizárólag uniformizáló jellege vagy a bizonyítási teher tradicionális szabályának áttörése miatt.
A Tpvt. Novella nem vezet be ugyanis generálisan alkalmazható megoldást vagy módszert, amely a jogalkalmazási gyakorlatban történő megerősödését követően alkalmazási körében bővíthető lenne. Emellett ugyanúgy elengedi a károsult kezét, ha az árnövekedés a 10%-ot meghaladja. Generális megoldás lehetne a közgazdász szakértő rendszeresítése valamilyen kárszámítási módszer rögzítése mellett. Ezt a megközelítést javasolja egyébként a Bizottság Fehér Könyve is.38 A vélelmezett árnövekedéssel ugyanis az a probléma, hogyha be is válik a gyakorlatban, azt nem lehet kiterjeszteni vagy továbbfejleszteni. Márpedig, megítélésem szerint, a kárösszeg megállapításával kapcsolatos világos szabályok jelentik a kártérítési perek elterjedésének zálogát a versenyügyekben. Ezt támasztja alá az USA példája is. Az amerikai föderális jog már a kezdetektől fogva tartalmazott a magyar károsultak által talán gyakran áhított szabályokat: csoportper (class action), háromszoros kártérítés (treble damages) stb. Ezek ugyanakkor nem vezettek el a versenyjog magánjogi érvényesítésének széles körű elterjedéséhez. Ebben a vonatkozásban robbanásszerű változást az amerikai legfelső bíróság (Supreme Court) által a '60-as években hozott precedensértékű ítéletek eredményeztek, amelyek világos, a bizonyítási terhet fellazító alaptételeket fektettek le a kárösszeg megállapítása tekin-tetében.39 Manapság pedig már a versenyügyek 90%-át magánfelek viszik bíróság elé.40
A másik hiányossága az új szabálynak, hogy érintetlenül hagyja a tárgykör másik darázsfészkét: az áthárított költség védekezését. Ez utóbbi védekezés a magyar jognak kétségtelenül része; emellett azt a Fehér Könyv is elfogadja. Ugyanakkor nem szól semmit a Tpvt. Novella az áthárított költségek védekezésének, megítélésem szerint, legfontosabb kérdéséről, a bizonyítási teherről; bár az indokolás tartalmaz ebben a vonatkozásban utalást. Ez utóbbi értelmében a károsultnak kell bizonyítania, hogy a kárt nem hárította át másra, "azaz azt nem tudta beépíteni az áraiba, illetve beépítette, de emiatt pl. csökkent a forgalma". Az indokolásnak ez a fordulata, megítélésem szerint, két szempontból is kifogásolandó.
Egyrészt, jelentős mértékben devalválja a vélelmezett árnövekedéssel kapcsolatos vélelmet: a károsult nem kerülheti el, hogy a saját bizonyítási kockázata mellett (bizonyítási teher) empirikus piacelemzést végezzen. Igaz, hogy ez - hála a vélelemnek - az input termék árára nem vonatkozik, azonban pontosan ez az a bizonyítási kockázat, amely - köszönhetően a magyar bíróságok gyakorlatának - a leginkább elriasztja a károsultakat a perindítástól. Márpedig, ha a közgazdász szakértő empirikus piacelemzésen alapuló szakvéleményének súlya a bizonyítás során nem rendezett, sőt, inkább szkepszissel fogadott, akkor a 10%-os vélelem csak kis mértékben segíti a károsultak igényérvényesítését olyan esetekben, amikor az output termék piacán, az input termék tekintetében létrejött kartellel párhuzamosan, árnövekedés valósult meg.
Másrészt, nem szerencsés az indokolásnak a bizonyítási teherrel kapcsolatos megállapítása. Az áthárított költségekkel kapcsolatos bizonyítási teher fenti megoszlása ugyanis egyáltalán nem ennyire egyértelmű. Megítélésem szerint az áthárított költségekre történő hivatkozás a károkozó védekezése, és rá is hárul az ezzel kapcsolatos bizonyítási teher.41 A károsult ugyanis ilyenkor az állítja, hogy a kár részben vagy egészben máshonnan megtérült. Ezt a megoldást követi a Fehér Könyv is, amely az áthárított költségek védekezését a következő fordulattal ismeri és fogadja el: "az alperesnek jogot kell biztosítani arra, hogy az árnövelésből származó kárának (sic!) megtérítése iránti igénnyel szemben az áthárításra hivatkozzon védekezésében. E védekezés bizonyításának követelményei nem állapíthatók meg alacsonyabban, mint a felperesre a kár bizonyításával kapcsolatban megállapított követelmények."42 Egyértelmű tehát, hogy a Fehér Könyv álláspontja szerint is a károkozónak kellene viselnie az áthárított költségek védekezésével kapcsolatos bizonyítási terhet. Ugyanezt az álláspontot követi az angol versenyhatóság (Office of Fair Trading) 2007 áprilisi vitairata is.43
Megítélésem szerint, a károkozó hivatkozhat ugyan arra, hogy a károsult az árnövekedést részben vagy egészben áthárította, azonban ennek a védekezésnek a sikerességéhez bizonyítania kell, hogy
- az áthárításra valóban sor került, és az milyen mértékű volt;
- az áthárítás a piaci ár általános emelkedésének és nem a károsult erőfeszítéseinek az eredménye; és
- az áthárított költségekkel elért megtakarítás meghaladja azt a kárt, amely a károsultat abból érte, hogy a viszonteladói piacon bekövetkezett árnövekedés miatt a forgalma csökkent.
Ezzel a megközelítéssel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy amennyiben a károkozó az áthárított költségek védekezését sikeresen alkalmazza és bebizonyítja, hogy a versenyjogsértése következtében előállt árnövekedést a károsult meghatározott részben áthárította ügyfeleire, akkor ezzel gyakorlatilag nemcsak megnyitja az utat a közvetett vevők kártérítési keresetei előtt, de egyben el is végzi a közvetett vevőket terhelő bizonyítási teherrel kapcsolatos feladatok nagy részét. ■
JEGYZETEK
1 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról.
2 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2009. évi XIV. törvény. Lásd T-5657. sz. törvényjavaslat. A törvényt 2009. április 3-án hirdették ki a Magyar Közlöny 2009. évi. 43. számában.
3 Köztársasági Elnök indítványát lásd II-1/02928-1/2008.
4 19/2009. (II. 25.) AB határozat
5 A törvényt az Országgyűlés a 2009. március 23.-ai ülésnapján fogadta el.
6 Az Alkotmánybíróság 2009. február 23-án hozta meg határozatát, míg az Országgyűlés, a fentieknek megfelelően, egy hónappal később elfogadta a Novella alkotmányellenes rendelkezésektől megtisztított szövegét, amelyet 2009. április 3-án hirdettek ki. A törvény első születése is hasonlóan viharos gyorsaságú volt: a jogszabály tervezetét 2008 márciusában bocsátották tárcaköröztetésre (IRM/CKFO/ 437/2008.), majd a kormány 2008 májusában nyújtotta be javaslatát az Országgyűlésben.
7 Tpvt. Novella, 17. § (1) bek.
9 Tpvt. Novella, 17. § (7) bek.
10 Tpvt. Novella, 17. § (8) bek.
12 Tpvt. Novella, 14. §. Ezt a sort bővítette volna eredetileg a Tpvt. új 93/A. §-a, amely "személyes szankciót" állapított meg a legsúlyosabb, horizontális durva kartellekben részes vállalkozások vezető tisztségviselői számára: két évig nem lehettek volna gazdasági társaság vezető tisztségviselői, kivéve, ha bizonyítják, hogy nem vettek részt a döntés meghozatalában, vagy ha részt is vettek abban, az ellen tiltakoztak. Ennek a rezsimnek az eljárási szabályait azonban az Alkotmánybíróság ellentétesnek találta az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdésével (tisztességes eljáráshoz való jog): ezen rendelkezések értelmében a vállalkozás bírsággal megerősített jogerős elmarasztásával a vezető tisztségviselőkkel szemben szinte automatikusan beállt volna a "bűnösség vélelme", amelyet ez utóbbiak csupán nemperes eljárásban vitathattak volna.
13 Lásd A kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazása. A GVH elnökének és a GVH Versenytanácsa elnökének 3/2003. sz. közleménye egységes szerkezetben az azt módosító 1/2006. sz. közleménnyel. http://www.gvh.hu/domain2/files/ modules/module25/pdf/print_4565_h.pdf
14 A versenyjog számos különböző megállapodást tilt, amelyek szabályai, a megállapodás hatása és piaci kontextusa függvényében, eltérőek lehetnek. Vannak azonban olyan megállapodások, amelyek tiltása a versenyjogi tilalom (kemény) magvát, lényegét jelenti. Ezen megállapodások esetén nincs szükség a piaci kontextus vizsgálatára, mivel versenyellenes célúak, valamint pont a versenyjog lényegi megsértése miatt, nem valószínű, hogy mentességben részesülnek. Az angol terminológiában ezeket a megállapodásokat hard-core kartelleknek nevezik. Ez a terminus kifejezi a fenti összefüggést, vagyis hogy ezek a megállapodások a versenyjog lényegét, kemény magját sértik. Emellett ez a kifejezés a megállapodás durva jogsértő jellegét is kiemeli. A hard-core kartellnek sajnos nincs bevett és egyben valóban kifejező megfelelője a magyar versenyjogi terminológiában. Egyik bevett fordítása a kőkemény kartell, amely azonban, amellett, hogy inadekvát konnotációval rendelkezik, nem fejezi ki a fenti összefüggést: nevezetesen, hogy az ilyen megállapodások a versenyjogi tilalom kemény magvát érintik. A másik bevett megfogalmazást a súlyosan versenyellenes vagy versenysértő megállapodás jelenti, amely azonban megítélésem szerint nem tekinthető kellőképpen kifejezőnek. Javaslatom szerint a durva kartell kifejezés tekinthető a hard-core kartell legkisebb torzítással rendelkező magyarításának, amely azonban még bársonyosan illeszkedik a magyar szókincs és nyelvtan rendszerébe. Lásd Nagy Csongor István: Kartelljogi kézikönyv. HVG-ORAC, Budapest, 2008. 752.
15 C-453/99 Courage Ltd v Bernard Crehan and Bernard Crehan v Courage Ltd and Others, [2001] ECR I-6297.; Joined Cases C-295/04 to C-298/04 Vincenzo Manfredi v Lloyd Adriatico Assicurazioni SpA, Antonio Cannito v Fondiaria Sai SpA, Nicola Tricarico, Pasqualina Murgolo v Assitalia SpA., [2006] EBHT I-6619.
16 COM/2005/0672 végleges
17 COM(2008) 165 végleges
18 Vj-41/2006/60. - Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt.
19 Lásd Nagy Csongor István: Kartelljogi kézikönyv. HVG-ORAC, Budapest, 2008. 685.
20 Ezt a Tpvt. Novella indokolása a következő okkal magyarázza: "mivel (.) [az indokolásban] kifejtett bizonyítástechnikai körülmények a vélelem előírását csak az eladó (szolgáltatást nyújtó) oldalán indokolják, a javasolt szabály nem terjed ki a vevői árkartellekre."
21 Vj-195/2001. - Nem esik tilalom alá a REÁL Hungária Élelmiszer Kereskedelmi és Szolgáltató Rt., és a TEMPO Szupermarket Kft. megállapodása
22 (22) bek.
23 Vj-176/2003. - METRO Holding Hungary Kereskedelmi Kft., SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a PRAKTIKER Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft.
24 (26) bek.
25 Tpvt. Novella indokolása, 14. §-hoz fűzött magyarázat.
26 Éless, Tamás - Németh, Agnes: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules. National Report: Hungary. Ashurst, 2004. (http://ec.europa.eu/comm/competition/antitrust/ others/actions_for_damages/national_reports/ hungary_en.pdf) 10.
27 Ebben a vonatkozásban lásd Eörsi Gyula: A polgári jogi kártérítési felelősség kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1966. 99-101.; Az Új Polgári Törvénykönyv koncepciója és szabályozási tematikája. Negyedik Könyv. Kötelmi Jog. 186. A káronszerzés tilalmára hivatkozik a PK 48., amikor a baleseti járadékkal kapcsolatban megállapítja: a Ptk. vonatkozó rendelkezéseiből az következik, hogy "a balesetet szenvedett károsultnak általában teljes kártérítést kell kapnia, de következik az is, hogy a balesetért felelős személy csak a balesettel okozott kárt köteles megtéríteni, tehát nem köteles kedvezőbb anyagi helyzetbe hozni a károsultat annál, mint amilyenben baleset nélkül lett volna. A járadék tehát nem lehet jogalap nélküli gazdagodás, illetőleg káronszerzés forrása."
28 Ptk. 355. § (1) és (4) bek.
29 Az Új Polgári Törvénykönyv koncepciója és szabályozási tematikája. Negyedik Könyv. Kötelmi Jog. 187.
30 T/5949. sz. törvényjavaslat
31 5:477. § (1) bek.
32 Ez a helyzet az USA-ban. Lásd Hanover Shoe, Inc. v. United Shoe Machinery Corp., 392 U.S. 481.
33 Ez a megoldás a kontinentális jogrendszerekben általánosnak mondható. A német jog vonatkozásában lásd Gesetz gegen Wettbewerbsbeschränkungen (GWB), 33. § (3) bek.; Böge, Ulf - Ost, Konrad: Up and running, or is it? Private enforcement - the situation in Germany and policy perspectives. In: European Competition Law Review, 2006. 4. sz. 199.; Das allgemeine Wettbewerbsrecht in der Siebten GWB-Novelle. Sondergutachten der Monopolkommission gemäß 44. § Abs. 1 Satz 4 GWB. (www.monopolkommission.de/sg_41/text_s41.pdf) 36-37.; Berrisch, Georg M. - Burianski, Markus: Kartellrechtliche Schadensersatzansprüche nach der 7. GWB - Novelle. In: Wirtschaft und Wettbewerb, 2005. 9. sz. 878-888.; Beninca, Jürgen: Schadenersatzansprüche von Kunden eines Kartells? In: Wirtschaft und Wettbewerb, 2004. 6. sz. 604-608.
35 Lásd Ptk. 274. § (1) bek.
36 IRM/CKFO/437/2008.
37 Ptk. 344. § (1)-(2) bek. Bár felmerülhet az érv, hogy az új 88/D. § "ameddig (.) másik károkozótól behajtható" fordulata nemcsak a károsult igényérvényesítésére vonatkozik, hanem a károsultak egymás közötti elszámolására is. Az új rendelkezés ugyanis az "okozott kár megtérítéséről" szól. Álláspontom szerint ebben a vonatkozásban a jogalkotói szándék egyértelműen megállapítható: a 88/D. § a károsult igényérvényesítésére vonatkozik, és nem érinti az együttes károkozók egymás közötti elszámolásának kérdését. Ezt a 88/D. § szövege is egyértelművé teszi, amikor második mondatában kimondja, hogy a mögöttes felelősség "a károkozók együttes perlését nem gátolja."
38 Fehér Könyv, 9. o.
39 Jones, Clifford A.: Private enforcement of antitrust law in the EU, UK and USA. Oxford University Press, Oxford, 1999. 199-200.; Pitofsky, Robert -Goldschmid, Harvey J. - Wood, Diane P.: Trade regulation. Foundation Press, New York, 2003. 79.
40 Lásd Jones, Clifford A.: Private enforcement of antitrust law in the EU, UK and USA. Oxford University Press, Oxford, 1999. 16.; Sinclair, Jonathan: Damages in private antitrust actions in Europe. In: Loyola Consumer Law Review, 2002. 14. évf. 547.; Gustafsson, Magnus: Private enforcement of EC competition law: Swedish Supreme court judgment on the validity of "follow-on" contracts. In: European Competition Law Review, 2006. 27. évf. 1. sz. 490.; Holmes, Katherine: Public enforcement or private enforcement? Enforcement of competition law in the EC and UK. In: European Competition Law Review, 2004. 25. évf. 1. sz. 31.
41 Nagy Csongor István: Kartelljogi kézikönyv. HVG-ORAC, Budapest, 2008. 734-735.
42 Fehér Könyv, 8. o. Sajnos a Fehér Könyv magyar változata a fentiekben jelzett helyen értelemzavaró fordítási hibát tartalmaz. Értelemszerűen itt az "árnövelésből származó kár"-ról van szó. Lásd ebben a vonatkozásban az angol nyelvi verziót: "defen-dants should be entitled to invoke the passing-on defence against a claim for compensation of the overcharge. The standard of proof for this defence should be not lower than the standard imposed on the claimant to prove the damage."
43 Private actions in competition law: effective redress for consumers and business. OFT 916, elérhető: www.oft.gov.uk/shared_oft/reports/comp_ policy/oft916.pdf.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Nagy Csongor István egyetemi tanársegéd SZTE-ÁJK, Szeged
Visszaugrás
