A csekk olyan kötelmi jogi igényt (nevezetesen: pénzkövetelést) megtestesítő értékpapír, melyben a kibocsátó a számlavezető pénzügyi intézményt arra hívja fel, hogy a csekk birtokosának a csekkben szereplő összeget fizesse ki. A csekket csak akkor lehet kibocsátani, ha a kibocsátó a pénzügyi intézménnyel csekkszerződést kötött[1].
A csekk funkcióját tekintve olyan fizetési eszköz, amely készpénzt helyettesít. Olyan értékpapír, amely nem hitelviszonyt testesít meg, hanem pénzkövetelést. A csekk alapjogviszonya a csekkszámlaszerződés. Csekkszámlaszerződés alapján a számlatulajdonos pénzt helyez el a bankszámláján, és a bankkal kötött egyezsége értelmében a számlán tartott összeg felett csekk útján rendelkezik. A bank csekktömböt ad a számlatulajdonosnak, amely azonban nem a számlatulajdonos, hanem mindvégig a bank tulajdonába tartozik. A számlatulajdonos pusztán a csekk kibocsátója. A csekkel a számlatulajdonos a bankot arra utasítja, hogy a számlájáról a csekken meghatározott személynek, meghatározott összeget, készpénzben vagy átutalással fizessen meg.
A csekk mindig okirati formát öltő egyedi értékpapír, melyet a kibocsátó aláírása keletkeztet, és mindig az általa megszabott egyedi tartalommal jön létre.
A csekket a hozzá sokban hasonló idegen váltótól leginkább gazdasági funkciója különbözteti meg. Eltérés mutatkozik az idegen váltó és a csekk között abban is, hogy a csekk alapjogviszonya mindig a csekkszámlaszerződés, míg az idegen váltóé nem. A csekk címzettje mindig a bank, és a csekkel mindig csekkszámla felett rendelkeznek, míg az idegen váltóval nem. A csekk készpénzt helyettesít, az idegen váltó nem.
- 4/5 -
A csekk kellékei:
a) a csekk elnevezés magában az okirat szövegében, az okirat kiállításának nyelvén;
A jogszabály megköveteli, hogy a csekk saját magát csekknek nevezze. Nem elegendő a cím szerinti elnevezés, a csekk szónak a csekk szövegében kell szerepelnie és nyelvi, tartalmi összefüggésben kell állnia a feltétlen meghagyással. A csekk elnevezésnek az okirat nyelvén kell szerepelnie a csekkben.
b) a határozott pénzösszeg fizetésére szóló feltétlen meghagyás;
A csekk csak pénzfizetési kötelezettségről és csak egyetlen összegre vonatkozó meghagyásról szólhat, tartalmaznia kell a mennyiséget kifejező számot (számmal és betűvel is, ha e kettő eltér, a betűvel írott számít) és a pénznemet. A fizetésre szóló feltétlen meghagyás parancsot, felszólítást jelent. A meghagyásnak függetlennek kell lennie bármely feltételtől.
c) a fizetésre kötelezett neve (a címzett, aki csekk esetében kizárólag bank lehet);
A fizetési meghagyás címzettje a bank, akit a kibocsátó fizetésre szólít fel. A címzett részére a csekket elfogadásra nem, csak fizetésre kell bemutatni.
d) a fizetési hely megjelölése,
A fizetés helye sokféleképpen meghatározható de csak a fizetés helyszínét egyértelműen és pontosan megjelölő utalással nevezhető meg a csekkben. Fizetési helyként egyetlen hely jelölhető meg. Általános esetben a fizetési hely a címzett telepe, de ettől eltérő hely is megjelölhető. Fizetési hely megjelölése hiányában fizetési helynek a címzett neve mellett megjelölt helyet kell tekinteni.
e) a csekk kiállítási napjának és helyének megjelölése,
A kiállítás napját a csekken pontosan meg kell határozni. A kiállítás helye megjelölésének hiányában, a kiállítás helyének a kibocsátó neve melletti címet kell tekinteni.
f) a kibocsátó aláírása.
A csekket a kibocsátó aláírása keletkezteti, mellyel a kibocsátó a csekkjogviszony alanyává válik, megtérítési igény keletkezése esetén pedig annak kötelezettjévé is. Fontos, hogy a csekk kibocsátója olyan személy legyen aki rendelkezik csekk-kötelezettségvállalási képességgel, azaz jogképességgel és természetes személy kibocsátó esetén cselekvőképességgel is rendelkezzen. Az
- 5/6 -
aláírásnál a kibocsátó kibocsátói minősége legyen egyértelmű. Csak eredeti aláírás alkalmas a joghatás kiváltására.
A fent nevezett kellékek bármelyikének hiánya esetén az okirat nem csekk, kivéve, ha:
a) a fizetési hely nem került nevesítetten megjelölésre, de a címzett neve mellett szerepel helymegjelölés: akkor e helyet kell fizetési helynek tekinteni. Ha pedig a címzett neve mellett több helymegjelölés is szerepel, a csekk az első megjelölt helyen fizetendő,
b) ha a fizetési hely megjelölése egyáltalán nem szerepel a csekken, akkor a csekket ott kell kifizetni, ahol a címzett fő telepe van,
c) ha a csekken a kiállítás helye nem szerepel akkor a kibocsátó neve mellett szereplő hely tekintendő a kiállítás helyének.
A csekk címzettje: az a bank, amellyel szemben a kibocsátónak követelése áll fenn. A kibocsátás jogalapja pedig a kifejezett vagy hallgatólagos megállapodás, mely szerint a kibocsátó a csekkel rendelkezhet a követelésről. A csekk azonban ezen ismérvek hiányában nem veszíti el érvényességét.
A csekk szólhat:
a) meghatározott személyre, ekkor a csekk forgatással ruházható át,
b) meghatározott személyre, a forgatást megtiltó negatív rendeleti záradékkal, ebben az esetben a csekk forgatással nem ruházható át, kizárólag az engedményezés hatályával, vagy
c) bemutatóra. Az a csekk is bemutatóra szóló csekk, amelyen nem szerepel kedvezményezett.
A meghatározott személyre szóló csekk forgatmány útján átruházható. A csekkátruházás csak feltétlen lehet, az esetleges feltételt nem írottnak kell tekinteni.
A csekket megtekintéskor kell fizetni.
A csekk visszavonható a bemutatási határidő letelte után, mely visszavonás hatálya a bemutatási határidő elteltével kezdődik. Visszavonás hiányában a bank a határidőn túl is fizethet.
A csekk további aláíróinak kötelezettségét nem érinti:
- ha a csekket olyan személy írta alá aki csekk-kötelezettséget nem vállalhat, - ha az aláírás hamis,
- ha a csekket nem létező személy írta alá,
- vagy ha a csekken szereplő aláírás - bármely más okból - nem kötelezi az aláírót vagy azt, akinek nevében a csekket aláírták.
- 6/7 -
Csekket csak fizetés végett lehet bemutatni, fizetés végetti bemutatása vagy óvása csak munkanapon történhet. Csekk elfogadásra tehát nem mutatható be (ebben is különbözik az idegen váltótól). A csekken szereplő elfogadó nyilatkozat értelemszerűen nem írottnak tekintendő.
Bár alapvető különbség a csekk és a váltó között, hogy míg a váltó esetében van helye elfogadásnak, addig a csekk esetében nincs[2], mégis a csekket a címzett részére ugyanúgy be kell mutatni mint a váltót csak nem elfogadásra, hanem fizetésre. A csekk főszabály szerint, mint azt fentebb említettem megtekintéskor fizetendő. Ha a csekket a címzett nem fizeti ki, de a csekk bemutatására határidőben sor került, és ezt a csekkbirtokos igazolni is tudja, megnyílik a megtérítési igény.
A csekk óvására vonatkozó szabályokat a Kjtv.-ben és a csekkjogi szabályok közzétételéről szóló 2/1965. (I. 24.) IM rendeletben találjuk.
A csekk határidőben történő bemutatásának igazolására óvás nélkül az alábbi módokon van lehetőség:
- a címzett óvást pótló nyilatkozatot vezet a csekkre,
- a leszámolóhely keltezett nyilatkozatban közli, hogy a csekket kellő időben bemutatták, de nem fizették ki,
- óvás alóli, illetve óvást pótló nyilatkozat alóli felmentés ez esetben az általános bizonyítási szabályok lépnek be.
A címzett keltezett és aláírt óvást pótló nyilatkozatában megjelöli a bemutatás napját és azt a tényt, hogy a fizetést megtagadta. A jogszabály e nyilatkozatot az óvással azonos hatályúnak tekinti. A csekk esetében az óvást pótló nyilatkozat az óvásnak korlátozás nélküli alternatívája[3].
Óvás alóli felmentést a kibocsátó, a csekk bármely átruházója, vagy bármely kezese adhat. A nyilatkozat fizikai megjelenését tekintve a csekkre vezetett, és aláírt nyilatkozat, melyben a csekkbirtokost felmentik azon kötelezettsége alól, hogy a címzettel óvást pótló nyilatkozatot állíttasson ki, vagy óvást kelljen felvennie megtérítési igényének érvényesítése végett[4]. A felmentés terjedelme megegyezik a váltóóvás alóli felmentés terjedelmével. A felmentés ellenére történő óvás felvétele csekk esetében is ugyanúgy lehetséges, mint a váltóóvásnál, azonban míg a csekknél a felmentés nem csak az óvás, hanem az óvást pótló nyilatkozat alóli felmentést is jelentheti, addig a váltóra vezetett felmentés csak az óvásra terjedhet ki, az óvást pótló nyilatkozatra viszont nem.
- 7/8 -
Maga a jogszabály is ad felmentést az óvás felvétele, illetve az óvást pótló nyilatkozat megtétele alól vis maior esetében (azaz abban az esetben, ha az óvás felvétele, vagy az óvást pótló nyilatkozat megtétele elháríthatatlan akadályba ütközik). Vis maior esetén a csekkbirtokosnak a megelőző átruházót értesítenie kell. A jogszabályi felmentés csak abban az esetben érvényesülhet, ha az elháríthatatlan akadály az értesítéstől számított tizenöt napon túl tart[5].
Ha a csekk határidőben történő bemutatásának igazolására az 1.2. pontban írtak szerinti nyilatkozatok nem állnak a csekk birtokosának rendelkezésére, illetve nem rendelkezik a jogviszony alanyaitól származó, vagy a jogszabály által adott felmentéssel, akkor megtérítési igényének érvényesítéséhez óvást kell felvetetnie. Az óvás csekkóvás esetén is jegyzőkönyvbe foglalt közjegyzői ténytanúsítvány, mely igazolja azt a tényt, hogy a határidőben bemutatott csekket a fizetésre kötelezett nem fizette meg a csekk birtokosának.
Az óvás felvételének határideje azonos a fizetésre történő bemutatás határidejével. A határidő a csekk keltének napján kezdődik, és hossza attól függ, hogy a csekk a kibocsátás szerinti államhoz képest mely országban illetve kontinensen fizetendő. Ha a csekket ugyanabban az országban kell kifizetni, ahol kibocsátották, akkor az óvás határideje a csekk keltének napjától számított nyolcadik napon jár le. Ha a csekket a kibocsátás szerinti államtól eltérő államban, de ugyanazon a kontinensen kell kifizetni, ahol a kibocsátás szerinti állam is fekszik, az óvás határideje a keltétől számított húsz nap. Ha pedig a csekket a kibocsátás szerinti államtól különböző kontinensen kell kifizetni, akkor az óvás felvételének határideje a csekk keltétől számított hetven nap[6]. Az óvást a határidő letelte előtt kell felvenni. Amennyiben a csekket a határidő utolsó napján mutatják be, úgy az óvást a következő munkanapon még fel lehet venni[7]. Vis maior esetén az elháríthatatlan akadály megszűnéséig az óvás felvételének határideje meghosszabbodik, az akadály megszűnését követően azonban haladéktalanul fel kell venni az óvást[8].
Az óvás felvételének módja, valamint a közjegyzői ténytanúsítvány formai és tartalmi elemei tekintetében a váltóóvás és a csekkóvás között nincs különbség, a csekkóvásra is a Kjtv. 145. §-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni, az alábbiak szerint.
Az óvásról a közjegyző két tanúsítványt készít egy jegyzőkönyvi ténytanúsítás készül az óvás felvételéről és egy záradéki ténytanúsítvány készül amelyet a közjegyző az óvatolt csekkhez fűz, és amely záradéki ténytanúsítvány az óvatolás tényére utal.[9]
- 8/9 -
A jegyzőkönyvi ténytanúsítvány az alábbi tartalmi elemekkel rendelkezik[10]:
- tartalmazza a csekk pontos szövegét, a rajta lévő forgatmányokkal, nyilatkozatokkal és megjegyzésekkel vagy a jegyzőkönyv mellékleteként tartalmazza a csekk és a csekken lévő forgatmányok fénymásolatát,
- az óvást kérőnek és annak megnevezését, aki ellen az óvást felveszik (óvatolt),
- az óvatolthoz intézett felszólítást, az arra adott választ, avagy annak a megjegyzését, hogy az óvatolt nem válaszolt, vagy nem volt fellelhető,
- ki, miért, milyen módon ajánlotta vagy teljesítette a közbenjáró elfogadást, fizetést,
- a megkísérelt, illetve megtörtént felszólítás helyét, évét, hónapját, napját és - ha szükséges -óráját,
- a közjegyző aláírását, pecsétjét.
A csekkbirtokos attól, aki ellen megtérítési igényét érvényesíti, követelheti:
a) a csekk ki nem fizetett összegét,
b) a bemutatástól számított évi időarányos 6 (hat) százalékos kamatot,
c) az óvás, az azonos értelmű nyilatkozat és az értesítések költségét, valamint az egyéb költségeket,
d) a csekk összege után számított 3 (három) ezrelékes ún. csekkjutalékot.
A birtokos megtérítési igénye az átruházókkal, a kiállítóval és a többi kötelezettel szemben a bemutatásra megszabott határidő lejártától számított hat hónap alatt évül el.
A csekk fizetésére kötelezettek megtérítési igénye a többi ilyen kötelezett ellen hat hónap alatt évül el attól a naptól számítva, amelyen a kötelezett kifizette a csekket, vagy amelyen az ellene beadott keresetet neki kézbesítették.
Az elévülést csak a követelés bíróság előtt történő érvényesítése szakítja meg.
Az elveszett csekk jogi megsemmisítése során a hirdetményi határidő 1 (egy) hónap.
A közraktár az a részvénytársaság vagy fióktelep, mely áruk elhelyezésével, letéti őrzésével, kiszolgáltatásával, és közraktári jegyek kibocsátásával foglalkozik. Részvénytársaság esetében alaptőkéje, fióktelep esetén dotációs tőkéje minimum 500.000.000,-Ft. A tevékenység megkezdéséhez a közraktározás-felügyelet előzetes engedélye szükséges, mely felügyelet nem csak engedélyez, hanem ellátja a közraktározási tevékenység felügyeletét.
- 9/10 -
a közraktár felel minden kárért, mely a nála elhelyezett tárgyakban az átvételtől a kiszolgáltatásig történik, vagy az áruk késedelmes kiszolgáltatásából ered, kivéve, ha igazolja, hogy a kárt erőhatalom (vis maior) vagy a tárgyak természetes minősége, vagy a csomagolásnak kívülről fel nem ismerhető hiányai, vagy a letevő okozta.
A közraktárat díjkövetelése erejéig a nála elhelyezett tárgyakra törvényes zálogjog illeti.
A közraktári tevékenység azt a tevékenységet jelenti, amelynek során a közraktárban letétbe helyezett árut tárolják és őrzik, majd a jogosultnak kiszolgáltatják. a közraktározási tevékenység alapja szerződéses viszony. a kötelem a közraktár és az árut a közraktárban letétbe helyező személy között jön létre. a közraktári szerződés alapján a közraktár köteles a letétbe helyezett árut a rá irányadó szabályok szerint őrizni.
A közraktári szerződés csak írásban érvényes. a közraktári szerződés tartalmi elemei az alábbiak:
- a szerződés időtartama,
- a teljesítés helye,
- az áru megnevezése,
- az áru mennyisége,
- az áru minősége,
- az áru értéke,
- a raktár pontos helye, - a raktár pontos jelölése,
- a raktár típusa (saját vagy művi raktár),
- a tárolás módja (egyedi vagy fajlagos),
- az áru csomagolása,
- az áru kezelésére és biztosítására vonatkozó rendelkezés,
- a közraktári díj,
- a közraktári szerződésben kikötött egyéb szolgáltatások díja,
- az, hogy az üzletszabályzat és a díjszabályzat az egyedi szerződés részét képezik,
- a szerződő felek (cégszerű) aláírása,
- keltezés.
Közraktári szerződés csak határozott időre, de legfeljebb egy évre köthető. a határozott idő leteltével az áru értékesítésének elmaradása esetén a régi közraktári jegy bevonása és érvénytelenítése mellett új szerződés köthető.
A közraktári jegy jogi megsemmisítését (semmissé nyilvánítását) a közraktározási törvény külön szabályozza. a közraktározási jegy a közjegyzőnél egy hónapos határidővel mutatható be. a közraktárban elhelyezett árura az árujegy-, vagy zálogjegybirtokos hitelezői nem vezethetnek végrehajtást, végrehajtás csak a közraktári jegyre (árujegyre, zálogjegyre) vezethető.
- 10/11 -
A letétbe vételről a közraktár közraktári jegyet bocsát ki, a letevő pedig közraktári díjat köteles fizetni. A közraktári jegy alapjogviszonya az árura vonatkozó valamely jog (például: tulajdonjog).
A közraktár nem köteles vizsgálni, hogy a letevő tulajdonosa - e a közraktárban elhelyezett árunak. A közraktár azért sem felel, ha a letevő nem azonos azzal a személlyel, akit a közraktári jegy letevőként megjelöl.
A fent írtak alapján a közraktári jegy a közraktári szerződés alapján letétbe vett áruról kiállított rendeletre szóló értékpapír, mely a közraktár részéről az áru átvételének elismerését jelenti, és annak kiszolgáltatására vonatkozó kötelezettségét bizonyltja[11].
A közraktári jegy két részből áll: az árujegyből és a zálogjegy bőr[12]. A közraktári jegy e két része elválasztható egymástól, de csak a két részt együtt birtokló személy részére szolgáltatható ki a közraktárban letétbe helyezett áru[13]. A közraktári jegy forgatható, azaz átruházható értékpapír. Az árujegy és a zálogjegy külön is forgatható. A közraktár időrendben letéti könyvet vezet, melynek szelvényrésze a közraktári jegy, amely a letéti könyv főlapjával megegyező adatokat tartalmaz.
A közraktári jegy zálogjegy és árujegy része is tartalmazza az alábbiakat:
- a közraktári jegy, azaz az árujegy és a zálogjegy elnevezést az okirat nyelvén,
- a közraktár megnevezését,
- a letéti könyv sorszámát,
- a letevő nevét, székhelyét vagy lakhelyét,
- a letett áru megnevezését, mennyiségét, minőségét, a közraktár és a letevő által a letétbe vételkor megállapított értékét,
- a szerződésben kikötött közraktári díjból és a közraktári szerződésben kikötött egyéb szolgáltatások díjaiból fennálló követelés összegét,
- a közraktározás időtartamát a lejárat pontos megjelölésével,
- a raktározás helyét, művi tárolás esetén ennek megjelölésével,
- a kiállítás helyét és a közraktár cégszerű aláírását.
A közraktári jegy birtokosa a zálogjegy forgatása által kölcsönhöz juthat. A forgatásra került zálogjegy zálogjogot biztosít a jegy birtokosa számára a közraktárban letétbe helyezett áru felett[14]. A zálogjegy tulajdonképpen a zálogjegyen feltüntetett pénzösszeg iránti követelést testesíti meg.
Az árujegy a közraktárnak az áru kiszolgáltatására vonatkozó kötelezettségét tanúsítja. Az árujegy értéke a zálogjegyen feltüntetett összeggel csökken. A közraktárnak az áru kiszolgáltatására
- 11/12 -
vonatkozó kötelezettségét tanúsító árujegy értékének csökkenése a közraktár kiszolgáltatási kötelezettségét is korlátozza[15].
Felmerülő igényei érvényesítéséhez a zálogjegy birtokosának igazolnia kell, hogy a zálogjegyen szereplő kölcsön összegét részére a lejáratkor nem fizették meg.
A közraktári jegy mindkét része a hátiratra vezetett átruházó nyilatkozattal történik. A közraktári jegy két része együtt és külön is átruházható.
Az első hátirat az árujegytől leválasztott zálogjegyen tartalmazza az alábbiakat:
- a kölcsönadó neve, székhelye, fizetési számlájának száma,
- lejáratkor érvényesíthető határozott pénzösszeg,
- a lejáratig számított kamat összege,
- a lejárat napja (esedékesség),
- az adós és az első zálogjegyforgató neve és székhelye.
A fenti adatokat az árujegyen és a letéti könyvben is fel kell tüntetni. A forgatással kapcsolatos vitákat a váltójog szabályai szerint kell rendezni.
Az árujegy és a zálogjegy birtokosa(i) a közraktárban elhelyezett árut bármikor megtekinthetik.
Az árut a közraktár akkor adja ki, ha mind az árujegyet, mind pedig a zálogjegyet visszaadják, vagy az árujegy visszaadása mellett a zálogjegyet terhelő összeget is megfizetik. Az árujegy birtokosa akkor juthat a közraktárban elhelyezett áruhoz, ha magához váltja a zálogjegyet is, vagy ha a járulékokkal növelt zálogösszeget a közraktári díjjal együtt a közraktárnál letétbe helyezi. Az utóbbi eset tipikusan akkor fordul elő, ha a felek a visszafizetés feltételeiben nem tudtak megegyezni, vagy az árujegy birtokosa ismeretlen vagy távol van.
Az áru értékesítésére akkor kerülhet sor, ha az áru megfelel a Budapesti Értéktőzsde szabályzatában foglalt feltételeknek. Ez esetben az áru a közraktár által a kényszerértékesítésre vonatkozó szabályok szerint értékesíthető, a tőzsdén. Ha az értékesítés hét egymást követő tőzsdei napon sem sikerül, vagy az áru tőzsdei értékesítése nem lehetséges, akkor az árut a tőzsdei forgalmon kívül, árverésen kell értékesíteni. A vevő az árun akkor is tulajdonjogot szerez, ha az áru letevője nem volt tulajdonos. Az áru tulajdonjogának megszerzése tehát ez esetben eredeti tulajdonszerzési forma.
Nem szükséges a közraktári jegy zálogjegy részére vonatkozó óvás felvétele abban az esetben, ha az első zálogjegyforgató elismerő nyilatkozatot vezet a zálogjegyre. Az óvást pótló elismerő
- 12/13 -
nyilatkozat megtételének (csakúgy, mint az óvás felvételének) határideje a lejárat napját követő második munkanap vége[16].
Nincs szükség óvás felvételére ahhoz sem, hogy a zálogjegy birtokosa (ha a fizetési határidő fizetés nélkül letelt) követelje a közraktárban elhelyezett áru értékesítését, és az eladási árból történő kielégítést, ha a lejáratot követő három napon belül a zálogjegy szerinti összeget neki nem fizetik ki. Ugyanezen jog illeti meg a tényleges adóst, azaz a zálogjegy első forgatóját az árujegy birtokosával szemben, ha a zálogjegyet beváltja.
A zálogjegy birtokosa teljesítésre az első zálogjegyforgatót, azaz a felvett kölcsön tényleges adósát hívja fel. Ha a zálogjegy első forgatója (azaz a tényleges adós) az árujegyet is továbbforgatta köteles két napon belül értesíteni az árujegy forgatmányosát a fizetésre történt felszólításról, mely kötelezettség az árujegy további forgatóira is vonatkozik.
A közraktári jegy zálogjegy részének óvására vonatkozó szabályokat a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény tartalmazza.
A zálogjegyen szereplő összeg lejáratkori megfizetésének elmaradása óvás felvételével is igazolható. Óvás felvételére óvást pótló elismerő nyilatkozat hiányában akkor van szükség, ha a zálogjegy birtokosa visszkereseti igényt (is) érvényesíteni akar a megelőző zálogjegyforgatókkal szemben.
Az óvás a közraktári jegy zálogjegy részének óvása esetén is jegyzőkönyvbe foglalt közjegyzői ténytanúsítvány, mely igazolja azt a tényt, hogy a zálogjegyen feltüntetett összeget az első zálogjegyforgató, mint a kölcsön tényleges adósa a zálogjegybirtokosa részére nem fizette meg.
Az óvás felvételekor a zálogjegy birtokosa a közjegyzővel együtt megjelenik az első zálogjegyforgató székhelyén és őt fizetésre hívja fel. A közjegyző a jegyzőkönyvben feltünteti azt a tényt, ha az első zálogjegyforgató a felszólításra fizet, ellenkező esetben a fizetés bármely okból történő meghiúsulását óvás felvételével hitelesen tanúsítja[17]. A váltóóvással és a csekkóvással ellentétben a zálogjegyet a közjegyző nem látja el az óvatolásra utaló záradékkal.
A jegyzőkönyvi ténytanúsítvány az alábbi tartalmi elemekkel rendelkezik[18];
- tartalmazza a zálogjegy szövegét, a rajta lévő átruházó nyilatkozatokkal és megjegyzésekkel,
- az óvást kérőnek és annak megnevezését, aki ellen az óvást felveszik (óvatolt),
- az óvatolthoz intézett felszólítást, az arra adott választ, avagy annak a megjegyzését, hogy az óvatolt nem válaszolt vagy nem volt fellelhető,
- 13/14 -
- a felszólításnak, illetve annak a helyét és idejét, amikor a felszólítást megkísérelték,
- a közjegyző aláírását és pecsétjét.
Ha közjegyző közreműködésével történő óvásra nem kerül sor, akkor a közraktári jegyre vezetett óvást pótló elismerő nyilatkozat tartalmazza az első zálogjegy forgató és a zálogjegybirtokos (cégszerű) aláírásán kívül a b), c), és d) pontban foglaltakat.
A zálogjegy birtokosa nem csak a közraktárban letétbe helyezett áru értékesítését és követelésének az áru eladási árából történő kielégítését követelheti a fentiekben említettek szerint, hanem visszkereseti joga is van az áru értékesítése után fennmaradó követelése erejéig az őt megelőző zálogjegyforgatókkal szemben. E visszkereseti jog az áru árverésének napjától (tőzsdei értékesítésének napjától) érvényesíthető. A visszkereseti jog nem csak a zálogjegybirtokost illeti meg az őt megelőző zálogjegyforgatókkal szemben, hanem ugyanezen jogosultság megillet minden megelőző zálogjegyforgatót az őt megelőző zálogjegyforgatókkal, végső soron az első zálogjegyforgatóval, azaz a tényleges adóssal szemben. A zálogjegybirtokos visszkereseti joga az óvás napjától számított egy év elteltével évül el, míg a többi zálogjegy forgató ezen jogosultsága attól a naptól számított hat hónap elteltével évül el, amelyen a zálogjegybirtokos igényét kielégítették[19].
Nincs azonban visszkereseti joga a zálogjegybirtokosnak, ha az óvás felvételét, vagy az árunak az óvás felvételétől számított harminc napon belüli értékesítésének kezdeményezését elmulasztotta[20].
A közraktárban letétbe helyezett áruból, mint zálogtárgyból történő kielégítésnek tehát nem feltétele az óvás felvétele, óvás nélkül viszont a visszkereseti igény érvényesítése kizárt.
A közjegyző a felvett óvásokról időrendi sorrendben óváskönyvet vezet, melyben feltünteti, hogy mikor, kinek az érdekében, ki ellen és mekkora összegre vett fel óvást.
A tanulmány e részében a közlöny szerkesztőinek instrukciói alapján nem a tárgyalt értékpapírokkal kapcsolatos teljes bírói gyakorlat hiánytalan feltérképezésére és elemzésére, hanem a kollégák esetleges érdeklődésére is számot tartó, a közjegyzői napi gyakorlat szempontjából is lényeges, vagy alapvető elméleti jelentőségű kérdésekben állást foglaló bírósági határozatok ismertetésére, elemzésére törekedtem, igyekezvén elkerülni a számunkra nem annyira fontos, vagy egyenesen marginális jelentőségű jogi problémákat felvető esetek taglalását. Ezért azt a módszert választottam, hogy mind a csekkhez, mind pedig a közraktári jegyhez kapcsolódó jogesetek közül kettőt - hármat kiválasztva releváns ismereteket próbáljak megosztani az olvasókkal, tekintettel
- 14 -
arra, hogy a teljeskörűségre törekvés jelen esetben a tanulmányt olvashatatlanná, terjedelmileg pedig kezelhetetlenné tette volna.
A jelen fejezetben vizsgált jogesetek közül az első abban nyújt segítséget és eligazítást a közjegyzők számára, hogy ráirányítja figyelmünket arra, hogy mennyire fontos a precizitás az óvás felvételekor is.
A BH 2009.152 számú jogesetben az alperes által beváltott csekket, a felperes hitelintézet megpróbálta saját angliai anyabankjánál beváltani, ami nem sikerült, mert az anyabank a csekket teljesítetlenül, csalás gyanújára hivatkozással visszaküldte. A jogalap nélküli gazdagodásra alapított keresetnek az elsőfokú bíróság helyt adott, mert álláspontja szerint a csekk beváltásakor csekkátruházás történt, így a csekket beváltó alperes felelősséggel tartozik a felperes magyarországi leánybank felé a csekk kifizetéséért. A másodfokú bíróság ezzel szemben a keresetet elutasította, mert álláspontja szerint a felperes hitelintézet nem csekkbirtokosnak, hanem beváltónak minősült, aki a címzett külföldi anyabank megbízottjaként járt el, ezért jogi pozíciója a címzett jogi pozíciójával volt azonos. A csekk fizetés végett való bemutatásával a címzett és a kedvezményezett közötti csekkjogi jogviszony megszűnt, a beváltó ezt követően már a csekk továbbforgatására nem volt jogosult és megtérítési igényt sem érvényesíthetett.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felperesi felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta tekintettel arra, hogy a csekkszerződés aláírásával az alperes az ezen szerződés részét képező üzletszabályzatot is elfogadta, márpedig az üzletszabályzat értelmében a felperesnek joga van ahhoz, hogy az általa "beváltott" csekkek megtérülésének hiányában a csekk "átruházójával" szemben megtérítési igényt érvényesítsen. Az üzletszabályzat szerint ugyanis, ha a csekk külföldről térítetlenül érkezik vissza, a felperes jogosult a devizaszámlát a csekk összegével megterhelni, fedezethiány esetén pedig a számlatulajdonos köteles a felperes kárának rendezésére.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság szerint a felperes átruházás folytán csekkbirtokossá vált, míg a másodfokú bíróság ezzel szemben a címzett megbízottjának, beváltónak tekintette a felperest, valójában azonban a perbeli jogvita a csekk tartalmának az arra vezetett nyilatkozatoknak az ismerete nélkül nem dönthető el.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a rendelkezésre álló iratok alapján nem lehet megállapítani a döntéshez szükséges tényeket, ezért az ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés második fordulata alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban a másodfokú bíróságnak többek között fel kell tárnia a csekk pontos tartalmát. Ennek érdekében egyebek mellett el kell végezni a csekk tartalmi vizsgálatát is.
A fenti jogeset arra hívja fel figyelmünket, hogy egy jogvita során mennyire fontos magának az értékpapírnak (az arra vezetett különböző jognyilatkozatoknak) a tartalma. Az értékpapír tartalmának ismerete nélkül adott esetben nem születhet megalapozott ítélet, hiszen olyan alapvető
- 15/16 -
kérdésekben nem lehet megalapozottan állást foglalni, hogy mi a csekk fajtája, a csekk szereplőinek csekkjogi helyzete, vagy az a körülmény, hogy a hitelintézet a csekket beváltotta-e illetve a csekk átruházása folytán olyan csekkbirtokosnak minősül-e, amelyet a csekk átruházójával szemben megtérítési igény illet meg, ha a címzett a bemutatott csekket nem fizette ki.
Amikor a közjegyző az óvásról jegyzőkönyvi tanúsítványt vesz fel, az elhangzott nyilatkozatokat, illetve az óvatolt értékpapíron szereplő tartalmi elemekre, vagy jognyilatkozatokra történő utalásokat, lényegre törően, de precízen kell rögzítenie, nem is beszélve arról, hogy az óvás felvétele kettős célt szolgál, nem csak a megtérítési igény érvényesítésének eszköze, hanem hitelesen rögzíti az értékpapír állapotát, a rajta szereplő forgatmányokat és egyéb jogilag jelentős nyilatkozatokat, tartalmi elemeket is. Ennek megfelelően az értékpapírról készített másolat elkészítése során is fokozottan ügyelni kell arra, hogy az azon szereplő minden tartalmi elem, illetve jognyilatkozat jól látható és jól olvasható legyen, mert ezek későbbi rekonstruálhatósága (ahogyan azt a fenti ügy kitűnően példázza) jogvitákat dönthet el. Idegen nyelvű (tartalmi elemeket, illetve jognyilatkozatokat is tartalmazó) értékpapírok esetén pedig álláspontom szerint minden esetben be kellene szereznünk az értékpapír hiteles magyar nyelvű fordítását is.
Egyes perekben a külföldi államok jogának ismerete nélkülözhetetlen a jogvita eldöntéséhez, a BH 2003.512 számú rendkívül szerteágazó és bonyolult jogeset központi kérdése többek között a csekk határidőn túli bemutatása és a felpereseknek okozott kár közötti okozati összefüggés vizsgálata volt, melynek során a vonatkozó olaszországi királyi rendelet és a nemzetközi szabályok vizsgálatát és értelmezését sem kerülhette meg a bíróság. E jogeset a napi közjegyzői gyakorlatot közvetlenül nem érinti, ezért nem indokolt részletes ismertetése. A jogeset kapcsán azonban annyit mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a bemutatási határidő elmulasztásának (vagy betartásának) egy-egy jogvita eldöntése szempontjából kiemelt jelentősége lehet. A perbeli eset már csak azért is "csemege", mert más a végkicsengése, mint amire számítanánk.
A hitelintézetek között zajlott perbeli esetben az alperes hitelintézet, a felperes hitelintézetek megbízottjaként járt el a perbeli csekkekben foglalt követelések érvényesítése során, de a bemutatási határidőt elmulasztotta. A felperes hitelintézetek keresetükben azt állították, hogy e mulasztás és a felperesek oldalán keletkezett kár között okozati összefüggés áll fenn. A bíróság azonban megállapította, hogy a viszonylag rövid bemutatási határidő figyelmen kívül hagyásának az egységes csekktörvény 32. cikke, illetve 40. cikke, valamint a királyi rendelet 35. és 45. cikke szerint két fontos jogkövetkezménye van: egyrészt a kibocsátó a bemutatási határidő után visszavonhatja a csekket, másrészt a csekkbirtokos elveszíti a megtérítési igényét a törvényben meghatározott személyekkel szemben, miután az óvást, illetve az óvást pótló nyilatkozatot a bemutatási határidő elmulasztása miatt időben felvenni nem tudja. A perbeli esetben azonban egyik jogkövetkezmény sem állt elő. A kibocsátó nem vonta vissza a csekket (a határidőn túli bemutatás miatt), ezért a címzett (intézvényezett) fizetését a bemutatási határidő lejárta nem akadályozta. A királyi rendelet 45. cikkének második fordulata szerint a bemutató megtartja a jogait a kibocsátóval szemben akkor is, ha a bankcsekket nem mutatta be időben, vagy nem készült óvatolás vagy
- 16/17 -
egyenértékű kifogásolás. Ezt a jogát tehát nem a bemutatási határidő elmulasztása és az óvás hiánya okából veszíti el, hanem - ahogyan a királyi rendeletből kitűnik - csak akkor: "Ha a bemutatási határidő lejárata után ez összeg nem áll már rendelkezésre az intézvényezettnek felróható okból...." Arra pedig semmi adat nem volt, hogy a címzettnek (intézvényezettnek) felróható okból nem állt rendelkezésre a csekk fedezete. Az alperes mulasztása folytán tehát a felperes nem veszítette el a csekkjogi jogviszonyból eredő jogait. A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság az alperes álláspontját alaposnak találta, míg a felperesek keresetét nem.
A perbeli esetben tehát a bemutatási határidő elmulasztása az alperesre nézve kivételesen (a nemzetközi és az adott állam jogszabályaiban foglalt rendelkezések okán) nem járt negatív jogkövetkezménnyel.
Érdekes bár a közjegyzői tevékenységhez szorosan nem kapcsolódó jogeset még a BH 1998.297-es számú, mely végkonklúzióját tekintve fogalmaz meg számunkra fontos tanulságokat a csekkről, mint értékpapírról. A perbeli esetben a felperes és az alperes csekkszerződést kötöttek egymással, amely szerint az alperes 20 db összefűzött lapból álló csekkfüzetet bocsátott a felperes rendelkezésére. A csekkben szereplő összeget az alperes annak volt köteles kifizetni, aki a csekket bemutatta. A szerződés szerint a csekk hátoldalát az alperes a bemutatóval aláíratja, és egyidejűleg feltünteti az igazoláshoz felhasznált személyazonossági igazolvány adatait. A felperes számlájáról ismeretlen személy a csekkel 400.000 Ft-ot vett fel. A csekken a kibocsátó aláírásaként az ügyvezetőjéhez hasonló aláírás volt található, ugyanakkor a hátoldalán a pénzfelvevő aláírásaként másnak az aláírása szerepel. A csekken feltüntetésre került még a pénzfelvevő születési dátuma is. A felperes keresetét arra alapította, hogy az alperes hitelintézet megszegte a vele kötött csekkszerződést, mert nem vizsgálta a csekkszelvényen a kibocsátó aláírásának valódiságát, azt nem hasonlította össze a banknál elfekvő aláírási címpéldányon szereplő aláírással, és nem tüntette fel a kifizetéskor a csekk hátoldalán a benyújtó valamennyi személyi adatát és az általa bemutatott személyi igazolvány egyéb adatait.
Az elsőfokú bíróság a keresetet alaptalannak találta. A felperes fellebbezésében kifejtett álláspontja szerint egyrészt az aláírás valódiságától függ az, hogy valójában csekkről van-e szó a perbeli esetben, másrészt az alperes hitelintézet alkalmazottai nem megfelelően jártak el a pénzfelvevő személyi azonosságának megállapítása során, ezzel megszegve a csekkszerződést.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a felperesnek a fellebbezésben kifejtett jogi álláspontjával, azaz azzal, hogy a csekk kellékhiányos. A csekk érvényességéhez szükséges lényeges kellékeket a csekkjogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 2/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Csr.) 1. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. Ezek között szerepel a kibocsátó aláírása. A csekk tehát nem volt kellékhiányos, mert azon egy kibocsátói aláírás szerepelt, annak hamis vagy hamisított volta viszont a csekk, mint értékpapírjellegén nem változtat. A hamis aláírás az aláírót nem kötelezi, de ez a csekk érvényességét és a valódi aláírásra jogosultak felelősségét nem érinti. A csekkszerződésnek az az előírása pedig, hogy a pénzintézet a csekk hátlapját a benyújtóval aláíratja, és feltünteti a szerződésben megjelölt adatokat, a kifizetett összeg átvételének nyugtázásaként,
- 17/18 -
elismeréseként szolgál, de nem jelent kötelezettséget arra, hogy a bank "leinformálja" a csekket bemutató személyt. A bank csak akkor köteles a csekket benyújtó személy személyazonosságát vizsgálni, ha a csekk megnevezett személyre szól. A perbeli csekk a Csr. 5. §-ának (3) bekezdésében írt ún. bemutatóra szóló csekk volt. A bemutatóra szóló csekk esetében a csekk mindenkori birtokosát kell a csekkösszeg felvételére jogosultnak tekinteni. A bemutatónak nem kell igazolnia, hogy milyen jogcímen jutott a csekk birtokához.
A felek között irányadó csekkszerződés és annak feltételei szerint az alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy a csekkre akkor teljesít fizetést, ha a kibocsátó aláírása egyezik a nála lévő aláírási mintán szereplő aláírással. A perbeli esetben nem lehetett a feltárt bizonyítékok alapján megállapítani, hogy a csekken, valamint az aláírásmintán szereplő aláírások összevetése megfelelően történt-e. Erre nézve az elsőfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A bíróság döntésének végkicsengése az, hogy a bemutatóra szóló csekk annak a bemutatóját legitimálja, őt kell a csekkösszeg felvételére jogosultnak tekinteni. A bemutatóra szóló csekk birtokosa nem köteles igazolni a csekk megszerzésének jogcímét, ezért ezt a címzettnek (a pénzintézetnek) sem kell vizsgálnia. Ezzel a bíróság alapvető elméleti kérdésben egyértelmű állásfoglalásra jutott.
Az értékpapírok (amelyek pénzkövetelésről szólnak és nem más jogviszonyról, pl.: a részvény, mely tagsági jogviszonyt testesít meg) ugyanis azáltal szolgálják a forgalom biztonságát és töltik be alapvető gazdasági funkciójukat, hogy elszakítva a követelést az alapjogviszonytól, korlátozva az első jogosultat követő jogosultakkal szemben felhozható kifogásokat, gyors és kifogásmentes igényérvényesítési lehetőséget biztosítanak jogosultjuk számára. A legitimáció kérdésében a bemutatóra szóló értékpapíroknál (nem úgy, mint a névre szólóaknái, ahol a forgatmányok megszakítatlan láncolatának az értékpapírbirtokost név szerint is jogosultnak kell mutatnia) az igényérvényesítéshez elegendő a puszta birtoklás (a jogcím mellett, melyet a címzettnek nem kell vizsgálnia) és az, hogy az értékpapír rendelkezzen az alapvető jogszabályi kellékekkel. Az értékpapír ugyanis ettől lesz értékpapír (és nem attól, hogy a kibocsátói aláírás valódi-e vagy nem, elég, ha szerepel a csekken, mint kötelező alaki kellék) a benne foglalt követelés pedig mindezek által válik érvényesíthetővé, az pedig más kérdés, hogy a fenti jogeset alperese a csekkszerződés bank általi esetleges megsértésére alapozhat e, jogosnak tűnő anyagi igényt.
A BH 1999.78 számú jogeset a közraktár kártérítési felelősségével foglalkozik az elhelyezett áru kiszolgáltatásának meghiúsulása esetén, és ennek kapcsán foglal állást elvi éllel alapvető elméleti jelentőségű kérdésekben, értelmezve a közraktári jegy érvényességével kapcsolatos szabályokat. A tényállás szerint az alperes közraktározási szerződésekkel 540 tonna étkezési búza, valamint 300
- 18/19 -
tonna étkezési napraforgó közraktárba vételét és erről közraktári jegy kiállítását vállalta a letevő felé. Az alperes ezekről - áru és zálogjegyből álló - közraktári jegyeket állított ki. Valamennyi termék raktározása bértárolókban, ún. művi tárolással történt (azaz valójában a termény a letevő raktáraiban maradt).
A felperes kölcsönt nyújtott a letevő részére. A közraktári jegyek az említett kölcsönök biztosításául szolgáltak, melyeknek átadására akként került sor, hogy a letevő a közraktári jegyek árujegyét üres forgatmánnyal átruházta és az ekként forgatott közraktári jegyeket a felperes birtokába adta. Ezt követően a felperes, mivel a kölcsönt a letevő nem fizette vissza, a közraktári jegyeken szereplő áruk kényszerértékesítésének elrendelését kérte az alperestől. Az alperes a raktárakban ellenőrzést tartott, mely alkalommal ott mindössze 20 tonna napraforgó, 1-2 tonna takarmányárpa és 300-400 kg búza volt fellelhető, ezért a kényszerértékesítési kísérlet nem járt eredménnyel.
A felperes valamennyi közraktári jegy (áru- és zálogjegy együttes) birtokában kérte kötelezni az alperest a letett áruféleségek közraktári jegyeken feltüntetett értéke és a perrel felmerült költségei megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte többek között a közraktári jegyek forgatásának szabálytalanságára tekintettel, mert a szabálytalan forgatás következtében az alperes sem az árut kiadni, sem kártérítést fizetni nem köteles. Az elsőfokú bíróság az alperest marasztaló ítéletet hozott.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Ktv. 1. §-ának (2) bekezdésében írtakból következően a közraktár a szerződés megkötésével kettős kötelezettséget vállal, nevezetesen feladata a nála elhelyezett áru tárolása és őrzése, továbbá a közraktári jegy kiállítása és az áru kiszolgáltatása. A (3) bekezdés szerint a közraktári jegy a közraktári szerződés alapján letétbe vett áruról kiállított forgatható értékpapír, amely a közraktár részéről az áru átvételének elismerését jelenti, bizonyítja az áru mennyiségét, minőségét és értékét, valamint a közraktárnak a kiszolgáltatásra vonatkozó kötelezettségét. A közraktári jegy, mint rendeletre szóló értékpapír áru- és zálogjegye együttesen és külön-külön is átruházható. A Ktv. 25. §-ának (1) bekezdése szerint a felperest az áru- és zálogjegy együttes birtoklása feljogosít a közraktárban elhelyezett áru kiszolgáltatásának igénylésére. A Ktv. 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint pedig az alperes a közraktári jegyek ellenében köteles lett volna azt a felperes részére kiadni. Az alperes azonban az árut nem tudta kiszolgáltatni, mert - állítása szerint - annak jelentős részét a közraktári jegyek kiállítását megelőzően a letevő megtévesztő magatartása miatt nem vette birtokba. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes a felperessel szemben eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy általa át nem vett árura is kiállította a közraktári jegyeket. A közraktári jegy kiállítása után a közraktár és a közraktári jegy (áru- és zálogjegy) jogszerű birtokosa között egy - az alapjogviszonytól független - absztrakt jogviszony keletkezik, amelyben az értékpapír birtokosát azok a jogosultságok illetik, és azok a kötelezettségek terhelik, amelyek az értékpapírból magából, illetve a törvényből kifejezetten kitűnnek. Az értékpapír átruházásával tehát a felperes
- 19/20 -
nem az átruházónak, illetőleg az árut letevőnek a közraktári ügyletből eredő jogait szerezte meg, hanem azt a jogot, hogy az áru kiadását követelhesse. Az alperes, mint az értékpapír kiállítója a felperessel szemben csak azokat a kifogásokat hozhatja fel, amelyekre a törvény lehetőséget ad, valamint azokat, amelyek az értékpapírból kitűnnek. Nem hivatkozhat ezért sikerrel arra, hogy az értékpapír kiállításának alapjául szolgáló árut be sem szállították a közraktárába.
Alaptalanul hivatkozott az alperes ezen túlmenően arra is, hogy a közraktári jegyek - a zálogjegyek tartalma miatt - érvénytelenek voltak, és azok forgatása is szabálytalanul történt. A Ktv. 24. §-ának (1) bekezdése, valamint a (2) bekezdés a)-i) pontjai a közraktári jegynek a szükséges tartalmi elemeit rögzítik, amelyek bármelyikének hiánya azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a kiállított irat nem tekinthető közraktári jegynek. A perbeli okiratoknak mind az áru-, mind a zálogjegye tartalmazta az említett jogszabályhelyekben írt adatokat, így azok közraktári jegyeknek tekintendők.
Az iratokból megállapítható, hogy a közraktári jegyek átruházása is szabályszerűen történt. A közraktári jegyek átruházása forgatás útján történik. A forgatás a közraktári jegy hátoldalára írt átruházó nyilatkozattal és az átruházó cégszerű aláírásával vagy üres forgatmánnyal is történhet [Ktv. 26. §-ának (1), (2) és (4) bekezdése]. Az üres forgatmány alkalmazása esetén a hátiratból a forgatmányos megjelölése hiányzik, a hátirat az átruházó puszta cégszerű aláírásából áll.
Az alperesnek az áru- és zálogjegy együttes átruházásának érvénytelenségével kapcsolatos jogi okfejtése is téves. A Ktv. már hivatkozott 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint aki az áru- és zálogjegyet együttesen visszaszolgáltatja - feltéve, hogy őt a hátiratok meg nem szakított láncolata jogszerű birtokosként igazolja - annak az árut a mögöttes jogviszony vizsgálata nélkül köteles a közraktár kiszolgáltatni.
Az alperesi felülvizsgálati kérelem alapján eljáró Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság megítélése szerint a jogerős ítéletben megállapított tényállás helyes, és mindenben helytállók a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság által kifejtett indokok is.
A BH 1996.162 számú perbeli esetben azt a kérdést kellett vizsgálnia az elsőfokú bíróságnak, hogy a közraktári jegyek, azaz az áru- és a zálogjegyek birtokosát hogyan kell kártalanítani, ha az áru feletti rendelkezési jogával a birtokában lévő közraktári jegyek ellenére sem élhet. A jogeset megítélése kapcsán a Legfelsőbb Bíróságnak állást kellett foglalnia abban, hogy a közraktári jegy forgatásának módja (együttes, illetve külön-külön történő forgatás) milyen eltérő kötelezettségeket illetve jogokat eredményezett a peres felekre nézve, illetve az alapjogviszonyból eredő kifogások milyen esetben hozhatóak fel a zálogjegyet és árujegyet együttesen birtokló jogosulttal szemben, ezért e bírói döntés nagy horderejű, tekintettel arra, hogy alapvető elméleti kérdésekben kellett, igen nagy perértékű ügyben állást foglalni.
A jogeset szerinti perérték 254 957 287 Ft tőke, ennek a kifizetés napjáig járó - a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő - késedelmi kamata és 1 300 000 Ft perköltség volt. A II. r. alperes, mint a perbeli vasércpellet tulajdonosa az 1875. évi XXXVII. törvény 439. §-a szerint az árura az I. r. alperestől közraktári jegy kiállítását kérte. Az I. r. alperes 1992. március 2-án
- 20/21 -
25 tonna vasércpelletre 000533 sorszám alatt zálog- és árujegyet, ezt követően 1992. április 1-jén 53 873 tonna vasércpelletre 000604 sorszám alatt zálog- és árujegyet állított ki, amelyeken a betárolt árut úgy tüntette fel, hogy az az I. r. alperes miskolci bérraktárában került elhelyezésre. A II. r. alperes az I. r. alperes által kiállított áru- és zálogjegyeket 1992. április 3-án a III. r. alperesre, a III. r. alperes pedig 1992. november 4-én és november 23-án a felperesre forgatta. Az áru valójában a B. Ércelőkészítő Művek raktárában volt tárolva, azt az M. Szállítmányozási Kft. letéti szerződéssel helyezte el, és azt a letevő zálogjoga terhelte, ezért a Legfelsőbb Bíróság ítéletében abból 47 322,7 tonnát az M. Kft. részére rendelt kiadni. A felperes tehát a birtokában lévő, az I. r. alperes által kiállított közraktári jegyek alapján, az azokon szereplő árut nem tudta birtokba venni.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adva a követelés megfizetésére kötelezte az alpereseket. Megállapította, hogy a közraktári jegyeken a forgatmányok meg nem szakított láncolata a felperes jogszerű birtoklását igazolja, ezért a forgatmányosoknak megtérítési kötelezettsége áll fenn egyetemlegesen.
Nem tulajdonított jogi relevanciát az elsőfokú bíróság a közraktári jegyeken az óvás hiányának sem. Álláspontja szerint az óvást a Legfelsőbb Bíróság jogerős döntése pótolta.
Az ítélet ellen az alperesek fellebbeztek. Az I. r. alperes előadta, hogy a közraktári jegynek nem is volt árufedezete. Álláspontja szerint a felperes nem bizonyította, hogy a közraktári jegy alapján az áruhoz nem jutott hozzá, és hogy az áru kiadása meghiúsult. A II. és III. r. alperesek előadták, hogy bár a közraktári jegy értékpapír, az 1875. évi Kereskedelmi törvény, valamint az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet alapján az elsőfokú bíróság az alpereseket pénz fizetésére nem kötelezhette volna. A váltójogi szabályok szerint egyébként elkerülhetetlen az óvás felvétele az esetben, ha az értékpapír birtokosa az értékpapír bemutatása után nem kap kielégítést.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében előadta, hogy a közraktári jegyek árufedezete soha nem is létezett. Az óvás hiányával kapcsolatosan pedig arra hivatkozott a felperes, hogy annak felvételére csak az esetben lett volna szükség, ha az alapjogviszony adósa a kifizetést megtagadta volna. A felperes azonban nem a hitel visszafizetését kérte, hanem az árujegyek és zálogjegyek együttes birtokosaként rendelkezett a közraktári jegyeken szereplő áruk felett.
Az I. r. alperes fellebbezése alaptalan, a II. és a III. r. alperesek fellebbezése alapos.
Az 1875. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Kt.) 434. §-ának (2) bekezdése szerint "a közraktári jegy azon okmány, amely a forgalomban a közraktárilag elhelyezett áruk helyettesítésére szolgál". A közraktári jegy forgatható értékpapír, amelynek részei - az áru- és a zálogjegy - együttesen és külön-külön is átruházhatók. Együttes átruházásuk esetében a közraktári jegy birtokosa a Kt. 441. §-a szerint a letett tárgyak felett szabadon rendelkezhet. A perbeli esetben a felperes a közraktári jegy áru- és zálogjegyének együttes birtokosaként a Kt. 441. §-a szerint alappal igényelhette az I. r. alperestől az áru kiszolgáltatását.
Az I. r. alperes a felperessel szemben eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy az értékpapír kiállítása árufedezet nélkül történt. A közraktári jegy értékpapír, ezért annak átruházása esetén az értékpapír birtokosa a "papírban" rögzített jogokat szerzi meg, tehát azt a jogot, hogy az áru
- 21/22 -
kiadását követelhesse. Minthogy az értékpapír átruházásával a felperes nem az átruházónak, illetve az árut letevő személynek az alapügyletből (a közraktári ügyletből) eredő jogait szerzi meg, ezért az értékpapír kiállítója vele szemben az alapügyletből eredő kifogásait sem hozhatja fel, azaz olyan kifogásokra nem hivatkozhat, amelyekről a forgatmányos az értékpapírból magából tudomást nem szerezhetett. A felperessel mint jóhiszemű jogszerzővel szemben ezért az i. r. alperes nem hivatkozhat sikerrel arra, hogy az értékpapír kiállítása árufedezet nélkül történt. A felperes rosszhiszeműsége, tehát hogy az értékpapír megszerzésekor tudott vagy tudnia kellett az alapjogviszonyból eredő kifogásokról, és hogy az átruházás a kifogás megakadályozása céljából történt, bizonyítást nem nyert. Az i. r. alperes köteles lenne az értékpapír ellenében az abban foglalt árut kiszolgáltatni. Minthogy erre nem képes, a felperest ért kárért a Kt. 437. §-a alapján helyt kell állnia, a letett áru forgalmi értékét meg kell fizetnie.
A II. és a III. r. alperesek a közraktári jegy átruházói voltak, velük szemben a Kt. alapján -az ott írt feltételek fennállása esetében - csupán visszkereseti jog lenne érvényesíthető. A perbeli esetben azonban nem állnak fenn a visszkereseti igény érvényesítésének törvényi előfeltételei. A Kt. a visszkereseti jogot csak akkor biztosítja, ha a zálogjegy átruházása különválasztva történt. A Kt. 441. §-ának harmadik bekezdése szerint a zálogjegy magában véve a letett tárgyakra zálogjogot ad a kölcsönösszeg és járulékai erejéig. Ha a kölcsön adósa a fizetést a Kt.-ben írt határidőben nem teljesíti, a zálogjegy birtokosát a Kt. 447. §-ában írt jogok illetik meg, azaz követelheti a letett áruknak nyilvános árverésen való eladását és a befolyt vételárból kielégítést kereshet. Amennyiben a letett tárgyakból teljes kielégítést nem nyer és a nem fizetés tényét a Kt. 446. §-a szerint óvással megállapíttatta, úgy a Kt. 448. §-a szerint a fedezetlen követelés (zálogösszeg) erejéig a forgatók ellenében visszkereseti jog illeti meg, amelyre a "váltótörvény határozatai szolgálnak irányadóul". A perbeli esetben a zálogjegy különválasztott átruházása nem történt meg, így a letett tárgyak sem kerültek elzálogosításra, tehát sem árverésre, sem a visszkereseti jog gyakorlására nincsen törvényi lehetőség. Az áru- és a zálogjegy átruházása együttesen történt, a közraktári jegy az árut helyettesíti, megosztás nélküli átruházásával a vevő az áru tulajdonjogát, az áru feletti korlátlan rendelkezés jogát szerzi meg. A közraktári jegy teljes körű birtoklásával a közraktárral szemben fennálló jogviszonyban a birtokos a letevő jogállásába kerül. A közraktári jegy forgatása, átruházása adásvétel útján történik, tehát az eladó és a vevő közötti jogvitára a Ptk. szabályai lennének az irányadók. A felperes keresetében kifejezetten az értékpapírból eredő jogait kívánta érvényesíteni. A kifejtettek szerint viszont - a Kt. alapján - a forgatókkal szemben visszkereseti joga nincsen.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a II. és a III. r. alperesekkel szemben a keresetet elutasította, míg az ítéletnek az I. r. alperes marasztalására irányuló rendelkezését helybenhagyta.
A fent ismertetett jogeset, tehát nagy horderejű ügyben mond ki alapvető elvi jelentőségű tételeket, azaz azt, hogy az áru- és zálogjegyből álló közraktári jegy olyan értékpapír, amely együtt, de külön-külön is átruházható forgatás útján. A zálogjegy külön történő forgatásakor, ha óvást is felvettek a teljesítés megtagadása okán, gyakorolható a visszkereseti jog, és követelhető az
- 22/23 -
árverés az árverésen befolyt vételárból pedig a követelés kielégíthető, de a forgatókkal szembeni visszkereseti jog csak akkor nyílik meg, ha a nem fizetés tényét óvással megállapíttatták.
Ezzel szemben a közraktári jegy együttes átruházása esetén azonban annak birtokosa a letett áruk felett szabadon rendelkezhet, mert tulajdonjogot szerez és a letett áru kiszolgáltatását követelheti a közraktártól. Az áruk elzálogosítása ilyen esetben meg sem történik és a közraktári jegy ez esetben az árut helyettesíti, a visszkereseti jog gyakorlására és árverés követelésére ebből következően nincs lehetőség.
A forgatás módja, tehát alapvető jelentőséggel bír az igényérvényesítési lehetőségek és módok tekintetében.
A fenti ítélet másik nagy jelentőségű megállapítása a kifogáskorlátozás intézményével kapcsolatos. Az ítélet kimondja, hogy együttes birtokossal szemben az alapjogviszonyból eredő kifogások, jelen esetben az áru beraktározásának hiánya, csak akkor hozhatók fel, ha a közraktári jegy birtokosa rosszhiszemű volt, azaz az értékpapír megszerzésekor tudott arról, hogy az értékpapír kiállításakor annak nem volt árufedezete. Ha pedig a közraktár az árut nem tudja kiszolgáltatni a jóhiszemű értékpapírbirtokosnak, akkor a letett áru ellenértékét kárként tartozik megfizetni.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által rendelkezésemre bocsátott statisztika szerint az alábbi országos összesítő adatok állnak a Kamara rendelkezésére az egyes közjegyzői irodák által leadott éves okirati statisztikák alapján a váltó vagy csekkóvás körében:
2007. év: 31 db. óvás,
2008. év: 79 db. óvás,
2009. év: 51 db. óvás,
2010. év: 150 db. óvás.
A fenti statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy nem tartalmaz az óvatolható értékpapírok szerinti "bontást", azaz a statisztika alapján nem adható válasz arra a kérdésre, hogy melyik értékpapírtípushoz milyen óvási számadat tartozik.
Másrészt szembetűnő az óvások növekvő, de más közjegyzői ügykörök (pl: a fizetési meghagyásos ügyek) ügyszámával történő összehasonlításban elenyésző számú volta.
Aki azonban a fenti számokból kiindulva arra a következtetésre jut, hogy az óvás elhanyagolható jelentőségű közjegyzői tevékenység, valószínűleg téved. Ahogy az egyetemen évfolyamunkat tanító statisztikaprofesszor állította: "Létezik kis hazugság, nagy hazugság és statisztika, és ez a növekvő sorrend nem felcserélhető". Némileg vitatva e megállapítás örökérvényűségét és igazságtartalmát, azért úgy gondolom, hogy pont az óvások esetében részbeni igazságát el kell ismernem.
Nem a számokkal vitatkozom, hanem arra szeretném csak ráirányítani az olvasó figyelmét, hogy az óvási számadatok mögött bár állhatnak kis összegű követelések is, de a jellemző az, hogy
- 23/24 -
az óvatolható értékpapírok (különösen azon óvatolható értékpapírok, melyeknek alapjogviszonya hiteljogviszony) mögött nagy, sőt az egyszerű halandó számára gigantikus (több százmilliós, vagy milliárdos) követelések állhatnak. Következik ez abból is, hogy az óvatolható értékpapírokat jellemzően hitelintézetek és/vagy óriáscégek állítják ki egymás közötti jogviszonyaikban, hogy (ahogy azt a fentebb ismertetett jogesetek egyike is példázza) hatalmas összegű követelésükhöz az értékpapír által gyorsan és egyszerűen juthassanak hozzá. Az óvási tevékenység jelentőségében és a közjegyzők oldalán jelentkező felelősség nagyságában tehát jóval túlmutat a számokon. Éppen ezért ezen óriási jelentőségű területen is nélkülözhetetlen az ismeretek megléte és az alapos, precíz munkára törekvő hozzáállás.
Aki pedig az olvasók közül pl. váltót ír alá (már a váltó alakjára - mely egyharmadnyi A4-es lap alakú - emlékeztető papír is nagyon gyanús kell, hogy legyen), az járjon el nagyon körültekintően és alapos okkal írja csak alá, mert ahogyan azt a fenti jogesetek is példázzák és a váltóperekre vonatkozó rövid eljárási határidők is lehetővé teszik: gyors és kifogásmentes igényérvényesítésre számíthat.■
JEGYZETEK
[1] A pénzforgalom lebonyolításáról szóló 21/2006.(XI. 24.) MNB rendelet 35. § (1) bek.
[2] Csr. 4. §
[3] Dr. Tóth László: A közjegyző hatáskörébe tartozó nemperes eljárások (A váltóóvás, 5. fejezet, 3. rész, 8. pont)
[5] Csr. 44. § (2) és (4) bek.
[6] Csr. 29. §
[8] Csr. 48. § (1) és (3) bek.
[11] Közr. 1. § (3) bek.
[12] Közr. 24. § (1) bek.
[13] Közr. 25. § (1) bek.
[14] Közr. 26. § (6) bek.
[15] Közr. 26. § (7) bek.
[16] Közr. 31. § (1) bek.
[17] Közr. 31. § (2) bek.
[18] Közr. 31. § (4) bek.
[19] Közr. 37. § (2) bek.
[20] Közr. 37. § (1) bek.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
