Az elemzés alapfeltevése, hogy a munkajogi szabályozás a magánjoggal való szoros kapcsolata, illetőleg a felek autonómiájának fontosságát hirdető szabályozási technikája ellenére is igényli a munkavállalókat védő, garanciális jellegű, legalább klaudikálóan kógens szabályokat. A szerző a felvetést arra alapozza, hogy maga a polgári jogi szabályozás bizonyos szegmenseiben is érvényesülnek a gyengébb szerződéskötési helyzetben, illetőleg gyengébb alkupozícióban levő partnerek védelmét szolgáló (egyoldalúan) kógens szabályok. Ezek a védelmi funkciók azonban máshogy alakulnak, mint a munkajogviszonyok terén, hiszen a szabályozás módszere és tárgya is eltérő. A tanulmány fókuszában álló, a felek megállapodására vonatkozó munkajogi szabályozás sajátossága, hogy - a munkajogi értelemben vett megállapodások terén - korlátozott, relatív diszpozitív szabályozás a generális. Ez azt jelenti, hogy alapvetően a munkajogviszony alanyai - individuális megállapodásaikban - csak a munkavállaló javára térhetnek el a Munka törvénykönyvétől, tekintettel a munkajog munkavállalókat kiszolgáló, védő - a tanulmányban részletezett - aspektusaira.
The basic premise of the analysis is that labour law - despite its close connection to private law and its regulatory technique emphasising the importance of party autonomy - requires rules that protect employees and provide guarantees, at least in a clausulae form. The author bases this argument on the fact that even in certain segments of civil law, (unilaterally) mandatory rules protecting partners in a weaker contractual position or bargaining position are enforced. However, these protective functions take a different form than in labour relations, as the method and subject matter of regulation are different. The specific feature of the labour law regulation of agreements between the parties, which is the focus of this study, is that - in the field of agreements in the labour law sense - limited, relatively dispositive regulation is the general rule. This means that, in principle, the parties to an employment relationship may only deviate from the Labour Code in their individual agreements in favour of the employee, given the aspects of labour law that serve and protect employees, as detailed in the study.
Világunk gyorsan változik. A jog, illetőleg a jogviszonyok alanyai érdekeit kiszolgáló kötelmek tartalma tekintetében sincs ez másképp. Akár a polgári jogi jogügyletek, akár a munkajogviszonyok területén vizsgálódunk, azt láthatjuk, hogy a szerződéses partnerek érdekei, igényei folyamatosan változnak, fejlődnek. A jognak pedig ehhez a változékonysághoz igazodnia szükséges, a felek igényeit kiszolgáló szerződéses viszonyrendszerekben flexibilisnek kell lennie. A jogalkotó nem szabályozhat kazuisztikusan minden élethelyzetet, a jogszabályi környezetet pedig mindenki igényét kiszolgáló jellegűre formálni egyszerűen lehetetlen, mely egyébként is a gazdasági forgalom megbénulásához vezetne. Ennek kulcsa, hogy a jogszabály olyan minimálstandardokat biztosítson, melytől - igény esetén - a felek egyező akarattal eltérhetnek.
A törvényi rendelkezésektől való eltérést megengedő diszpozitív szabályozás a magánjog sajátossága. Kontraktuális aspektusból a diszpozitivitás nem más, mint a szerződés tartalmának - a jogszabályi keretek közötti - szabad megállapítása, mely valójában a szerződési szabadságnak, kötelmi jogi alapelvnek a részegysége. Első ránézésre tehát azt tapasztalhatjuk, hogy két (vagy több), alapvetően egymásnak mellérendelt alkupozícióban levő fél - a szerződés kockázatainak igazságos elosztása végett - szabadon megállapíthatja a szerződés tartalmát, így akár a jogszabályi rendelkezésektől el is térhet.
Amennyiben pedig nem teszi, úgy hézagpótló jelleggel a törvényi rendelkezések töltik ki tartalommal a felek közötti kontraktust.[1] Ez azonban tisztán a mellérendelt felek relációjában valósulhat meg, ugyanis a diszpozitivitás melegágyaként szolgáló polgári jogban sem idegen a gyengébb felet védő, klaudikálóan kógens, illetőleg a relatíve diszpozitív szabályok jelenléte, tekintettel arra, hogy a felek relációját nem minden esetben jellemzi teljes szimmetria.[2]
Kiss György szavaival élve a munkajog "a magánjog óhatatlanul közjogiasított része"[3]. "Kétarcúsága" miatt alapvetően kötelmi jellegű, különös tekintettel azon körülményre is, hogy a munkajogviszony maga is szerződéssel jön létre. A munkajog kötelmi jogi jellegét erősíti, hogy a jelenleg hatályos munkajogi szabályozás, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény koncepcionálisan épít a felek megállapodására, mellyel a jogalkotó kifejezett célja, a felek akaratát kifejező megállapodásoknak - a korábbi szabályozáshoz képest - nagyobb teret, illetőleg szabályozóerőt biztosítson. A törvényjavaslathoz fűzött indokolás értelmében a jogalkotó célja egy olyan paradigmaváltás, melynek
- 43/44 -
keretében a jogalkotó a szerződéses alapú szabályozás lehetőségét kívánta bővíteni a munkajogi szabályozásban, ezzel növelve az individuális (és kollektív) autonómiát a munkajogviszony alanyai vonatkozásában.[4] Jelen tanulmányom fókuszában álló, a felek megállapodására vonatkozó munkajogi szabályozás sajátossága, hogy - a munkajogi értelemben vett megállapodások terén - korlátozott, relatív diszpozitív szabályozás a generális. Ez azt jelenti, hogy alapvetően a munkajogviszony alanyai - individuális megállapodásaikban - csak a munkavállaló javára térhetnek el az Mt.-től, tekintettel a munkajog munkavállalókat kiszolgáló, védő - későbbiekben részletezett - aspektusaira. Így szerez érvényt az úgynevezett kedvezőbbség (favourability) princípiuma, mely egyébként az európai országok zömének munkajogi szabályozását áthatja. A törvényben, minden fejezet végén megtalálható Eltérő megállapodások cím alatt pedig bizonyos esetekben mindennemű eltérést kizáróan kógenssé teszi a jogalkotó az adott munkajogi normát.[5]
Alapfeltevésem, hogy a munkajogi szabályozás a magánjoggal való szoros kapcsolata, illetőleg a felek autonómiájának fontosságát hirdető szabályozási technikája ellenére is igényli a munkavállalókat védő, garanciális jellegű, legalább klaudikálóan kógens szabályokat. Feltevésemet arra alapozom, hogy maga a polgári jogi szabályozás bizonyos szegmenseiben is érvényesülnek a gyengébb szerződéskötési helyzetben, illetőleg gyengébb alkupozícióban levő partnerek védelmét szolgáló (egyoldalúan) kógens szabályok. Ezek a védelmi funkciók azonban máshogy alakulnak, mint a munkajogviszonyok terén, hiszen a szabályozás módszere és tárgya is eltérő.
A munkajog és polgári jog kapcsolatát olyan általános jelzőkkel illetik a szerzők, mint az "egymásrautaltság", vagy pedig a polgári jognak a munkajoghoz képest "anyajogi" jellege.[6] Ugyan a munkajog a szabályozás tárgya, illetőleg szabályozásának módszere miatt önálló jogág, de "keresztülfekvő", hiszen a polgári jogtól teljes mértékben nem függetleníthető, a kötelmi jogi jellege teljes mértékben a polgári jogra vezethető vissza. A szabályozás módszere, tulajdonképpen a szociális biztonságot nyújtó garanciális struktúra teszi valamelyest a munkajogot közjogiassá, így úgynevezett vegyes szakjoggá, melynek markáns elemét képezi a közjogra jellemző kógens szabályok beültetése a munkajogi szabályozásba.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
