Ez a dolgozat a Polgári Törvénykönyv 5. részének öröklési jog fejezetéből kizárólag a hagyaték körének, tárgyának bővülésével, változásával kapcsolatos, valamint az ehhez szorosan hozzátartozó özvegyi haszonélvezeti jog gyakorlati érvényesülésével összefüggő, és ezért a Polgári törvénykönyv módosítását indikáló résszel kíván foglalkozni.
Természetesen az öröklési jog számos más ponton is, elsősorban az ítélkezési gyakorlatból levonható tanulságok és nehézségek kapcsán módosításra szorul.
A tanulmánynak azonban jelenleg nem tárgya ezen szabályokkal kapcsolatos dilemmák felvetése, illetve módosítási javaslatok megtétele.
A teljesség igénye nélkül azonban utalni kell arra, hogy felmerülnek a "favor testamenti-t" érintő, a kötelesrész intézményének fenntartása, a kötelesrészre jogosultak körének, illetve a kötelesrész mértékének újragondolása, a végrendelet, illetve a végintézkedések szigorú alakiságainak egyes pontokon történő enyhítése (végrendelet helye, tanúk együttes, folyamatos jelenléte), továbbá a végrendelkezési képességnek, a cselekvőképességnek és a beszámítási képességnek orvosi és jogi megközelítéseivel kapcsolatos ítélkezési problémák által felvetett módosítási igények is.
A felsorolt kérdések és problémák külön tanulmányokat igényelnének, amely azonban a Polgári Törvénykönyv kodifikációjának a tulajdonnal - dologi joggal - foglalkozó bizottsága feladatkörét meghaladná.
Megemlítést érdemel az élettársak törvényes örökösi minőségének elméleti felvetése is, amely azonban számos alkotmányjogi, etikai, családjogi, és végső soron politikai kérdést is érintene.
Mindezekre csak azért utaltam, mert a társadalmi viszonyok változásával az öröklési jog ismét nagy jelentőséget, tartalmat nyert, mely feltétlenül indikálja az egész fejezet gondos áttanulmányozását, annak a jelenlegi és a perspektivikus társadalmi és gazdasági viszonyokhoz való igazítását.
A Polgári Törvénykönyv 598. §-a szerint: az ember halálával hagyatéka, mint egész száll az örökösre.
A hagyaték: az örökhagyónak az a vagyona, amely halálakor az örökösre száll át.
Az öröklés polgári jogi jogutódlás, amiből következik, hogy az öröklés útján is csak az szállhat át, ami a polgári jog alapján másra átszállhat, vagyis amiben jogutódlás következhet be. Ennek megfelelően az átszálló vagyon, a hagyaték nem azonos az örökhagyó vagyonával.
Az örökhagyó vagyona a hagyatéknál lehet tágabb, mert beletartoznak azok a jogok és kötelezettségek is, amelyek nem szálltak át az örökhagyó halálával, másrészt az örökhagyó vagyona lehet kevesebb is, mint az öröklési jog szempontjából irányadónak tekinthető vagyon.
Nem tartoznak az örökhagyó hagyatékába azok a jogok, amelyek az örökhagyó személyéhez fűződnek. Például a szerzői jog "nem vagyoni" jogosítványai.
Az örökhagyónak a magánjogi jellegű vagyona, magánjogi jogosítványai és kötelezettségei tartoznak az öröklés útján átszálló vagyonba, a közjogi vonatkozásúak nem.
"A hagyatéki vagyon: egy meghatározott személy pénzben kifejezhető értéket jelentő jogainak és kötelezettségeinek összessége, pontosabban a kettő különbözeteként maradó eredmény."1
A hagyatékhoz nemcsak az örökhagyó tulajdonában és birtokában lévő vagyontárgyak tartoznak, hanem az örökhagyó követelései és tartozásai is.
Előfordul, hogy valamely vagyontárgy jogi sorsa vitás. Az ilyen vagyontárgy hagyatékhoz tartozását a jogvita lezárása dönti el. Az ilyen igény érvényesítése tekintetében is az az irányadó, hogy az örökös ugyanolyan jogi helyzetbe kerüljön, mint az örökhagyó. Nincs jogi akadálya annak, hogy az örökhagyó e vitás vagyoni igényéről végintézkedésben rendelkezzen.
E végrendeleti rendelkezésre tekintettel az örökhagyó örökösei az örökhagyó által indított perben jogutódként felléphetnek. Így biztosítható a jogvitának az örökhagyó akaratának megfelelő elbírálása (Legf. Bír. P. törv. I. 20. 820/1984. Bírósági Határozatok 1986. évi 6. szám).
A hagyatékba beletartoznak az úgynevezett "vagyoni értékű jogok" is.
Tágabb értelemben vagyoni értékű jognak nevezhető minden a vagyonhoz tartozó, pénzben kifejezhető jogosítvány. A vagyonértékű jog kategóriájához tartozik például a földhasználat, haszonélvezet, használat, telki szolgalom, bizonyos tevékenységek koncessziója, lakásbérleti, üdülőbérleti jog is.
Speciális helyet foglalnak el a hagyatékban a szerzői jogok.
A szerzői jogok egy része személyhez fűződő jog, például a nyilvánosságra hozatal, névfeltüntetés joga, a mű jogosulatlan megváltoztatása, vagy felhasználása
elleni fellépés joga. Ezeket, a szerző személyéhez fűződő jogait a szerzői jogi védelem határidején belül az gyakorolja, akit az elhalt szerző életében tudományos, irodalmi, vagy művészeti hagyatékának a gyakorlásával megbízott.
Abban az esetben, ha a szerző nem bíz meg senkit szerzői hagyatékának gondozásával, a szerző személyiségi jogait az 50 éves oltalmi időn belül az gyakorolja, aki a szerzői jogot öröklés útján megszerezte, tehát az, aki a vagyoni jogokat gyakorolja.
A gyakorlatban a szerző halála után a jogosult azokat a személyiségi jogokat érvényesítheti, amelyek jellegüknél fogva az elhalt szerző halála után is gyakorolhatók, elsősorban tehát a személyiségi jogok megsértése miatt léphet fel.
"A vagyoni jogok a szerző halála után jogutódját illetik meg. Ha a szerző vagyoni jogait élők között szerződéssel másra átruházta, nincs helye öröklésnek. Az ilyen jogosult halála esetén a szerzői jogot is más személyek - már az ő örökösei öröklik meg."2
A szerzői jog vagyoni jellegű jogosítványa lényegében egybe esik a szerzői mű hasznosításából származó szerzői jogdíj beszedésének jogával.
Ez az ítélkezési gyakorlatban konfliktusokat mutat fel.
A gondot elsősorban az okozza, hogy a szerző vagyoni jogait öröklő leszármazók lényegében az özvegy életében ezekhez a vagyoni jogokhoz nem juthattak hozzá, mivel az özvegyi jog gyakorlása egyben a vagyonértékű jogokkal azonosnak minősült.
A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.178/1970. számú döntésében is (Bírósági Határozatok 1972. évi 6. szám) kimondta:
"A szerzői jog vagyoni jellegű jogosítványa - természeténél fogva - a dologgal esik egy tekintet alá. A hasznosításból származó szerzői jogdíj pedig azonos a dolog hasznával. A szerzői jogon fennálló haszonélvezet esetén a szerzői jogdíjak beszedésének joga ezért a haszonélvezőt illeti meg."
Ez az ítélet is felveti dolgozatom későbbi részében az özvegyi jog gyakorlásának módjával és természetével összefüggő problémákat.
Erre csak részben jelenthet megoldást a haszonélvezet megváltása. A gondot az "egy gyermekrész" kiszámítása gyakorlati megjelenése jelenti, ami a haszonélvezet ellenértéke.
A szerzői mű hasznosításának jövőbeni bevétele nagyon nehezen prognosztizálható. Ennél sokkal reálisabb megoldást hozna, ha a házastárs, az özvegyi jog jogosultja állagörökösként, örököstársként gyakorolhatná a szerzői jog vagyoni jogosítványait, osztozva az örökösök (állagörökös) jogaiban, és kötelezettségeiben.
"Ha többen egy sorban örökölnek, jogi analógia folytán az örököstársakat úgy kell tekinteni, mintha szerzőtársak lennének, hiszen több önálló részre szét nem bontható műre közösen szerezték meg a szerzői jogot. A mű felhasználásához is csak együttesen járulhatnak hozzá."3
A gyakorlatban a takarékbetét megöröklése is problémát vetett fel, az özvegyi haszonélvezeti jog gyakorlása, illetve a házastársi vagyonközösségi igények vonatkozásában is.
Ha a betét összege a házastársi közös vagyonhoz tartozik, fele az örökhagyó hagyatékába kerül, ezt a fél részt terheli a túlélő házastárs haszonélvezete, másik fele pedig a túlélő házastárs tulajdonaként illeti őt.
Ilyen esetben a betét összegét célszerű külön választani. Ami a hagyatékhoz tartozik, azt fenntartásos betétkönyvben az állagörökös nevére elhelyezni, a betétkönyvet pedig a kamatok felvétele céljából a haszonélvezetre jogosult túlélő házastársnak kiadni (Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 20.427/1968. Bírósági Határozatok 1968. évi 11. szám).
A készpénz hagyatékra vonatkozóan is az ítélkezési gyakorlat ezt a megoldást tartotta célszerűnek.
A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az örökösök sem a tőkeösszeghez, sem a kamatokhoz nem juthattak hozzá az özvegyi jogot gyakorló házastárs életében.
Az e tárgyban született ítéletek azt mutatják, hogy a felek megegyezése (állagörökösök, özvegyi jog jogosultja) azonban csak ritkán rendezte peren kívül a haszonélvezet megváltásának kérdését.
Ezért elsősorban a készpénz és a takarékbetét vonatkozásában került sor a haszonélvezeti jog megváltására.
Ez már arra utal, hogy legalábbis az értékpapírok, takarékbetétkönyvek, készpénz vonatkozásában célszerű lenne a később kifejtettek szerint az özvegyi jog helyett az özvegy állagörökösi minőségének megállapítása.
Ez jól szolgálná az "értékállandóság" követelményének érvényesülését is.
Jellegzetes ítélkezési problémát jelent a Takarékbetétről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet 10. §-ának alkalmazása is.
Eszerint nagykorú betétes a takarékbetét elhelyezésekor úgy rendelkezhet, hogy elhalálozása esetén a takarékbetétet az általa megjelölt kedvezményezett részére kell kifizetni.
Az így elhelyezett takarékbetét nem tartozik a takarékbetétes hagyatékához. A kedvezményezett a takarékbetét felett a hagyatéki eljárás lefolytatásától függetlenül rendelkezhet.
A bírói gyakorlat ezt a rendelkezést az átutalási betétszámlán lévő követelésre is megfelelően alkalmazta
(Legfelsőbb Bíróság P. törv. II. 20.121/1986.).
A megoldás elvi indoka az, hogy megbízási szerződés jött létre az örökhagyó és az OTP között. A megbízás eredményeképpen kellett az OTP-nek a kedvezményezett részére kifizetni a betétet és kamatait az örökhagyó halála esetén is.
Ez a megbízási szerződés nem tartozik az öröklési jogban szabályozott végintézkedések körébe, lényegében a kötelmi jog fejezetében szabályozott szerződésen alapul.
Álláspontom szerint ez a lehetőség, illetve jogi megoldás az örökösökre, elsősorban a kötelesrészre jogosultakra nézve rendkívül méltánytalan.
Sokszor az örökhagyó gyermekei is csak a hagyatéki tárgyalást követően szereznek tudomást arról, hogy az örökhagyónak ilyen "lekötött" betétje volt.
Az OTP nem adott széleskörű és teljes felvilágosítást sok esetben arról, hogy az örökhagyó ezzel a szerződéssel lényegében a törvényes örökösei elől vonja el a kötelesrészre is kiterjedő hatállyal az ilyen módon letétbe helyezett összeget. Más esetekben tudatosan a kötelesrészre jogosultak kirekesztését célozta ez a megoldás.
Álláspontom szerint a megoldás az lenne, ha örökhagyónak ez a rendelkezése a kötelesrészre jogosult örökösei szempontjából végintézkedésnek lenne minősíthető. Ilyen esetben nem lennének megfosztva teljes egészében a takarékbetétben elhelyezett összegtől, az így elhelyezett összegből kötelesrészre tarthatnának igényt.
Természetesen ennek gyakorlati előfeltétele az, hogy az OTP az örökhagyó haláláról szerzett tudomását követően a kedvezményezett jelentkezésekor a betét létéről és összegéről a hagyatéki leltározót, illetve közjegyzőt értesítse.
A hagyaték köréből a Legfelsőbb Bíróság PK. 75. számú állásfoglalása gyakorlatilag kirekesztette az életbiztosítást is. A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása szerint: az örökös nem az örökösi, hanem a törvény rendelkezésének megfelelően a kedvezményezette minőségénél fogva, vagyis közvetlenül az életbiztosítási szerződés alapján tarthat igényt a biztosítási összegre [Ptk. 560. § (1) bekezdés].
A biztosítási összeg tehát nem tartozik a hagyatékba, a közjegyző azt nem adhatja át az örökösnek, csupán megállapíthatja, hogy ki az örökhagyó örököse. A Ptk. 560. § (1) bekezdésének c) pontja szerint a biztosított örököse lehet kedvezményezett, azonban csak abban az esetben, ha a kedvezményezettet a szerződésben nem jelölték meg, és bemutatóra szóló kötvényt sem állítottak ki. Ez a megoldás a gyakorlatban felveti a kötelmi jog és az öröklési jog egyes szabályainak keveredését.
A gazdasági élet változása feltétlenül szükségessé teszi, hogy magában a Ptk.-ban legyen deklarálva, hogy: "az életbiztosítási összeg nem része a hagyatéknak". Garanciális jellegű jogtételről van szó, ezért a törvényi megfogalmazás mindenképpen szükséges.
Elgondolkodtató azonban, hogy az életbiztosításnak a hagyatékból történő kirekesztése többek közt azzal a következménnyel jár, hogy a hagyatéki hitelezők nem juthatnak kielégítéshez az életbiztosításból.
"Azzal ugyanis, hogy az életbiztosítás nem része a hagyatéknak, az is együtt jár, hogy az örökhagyó hitelezői igényt ezzel szemben nem támaszthatnak.
A kedvezményezettek jogukat a biztosítóval szemben közvetlenül a biztosítási szerződés alapján szerzik meg. A biztosítási összeg felvételére a jogosultságot ugyanis a tárgyalt esetben nem az örökösi minőség, hanem az az önálló jogcím adja meg, hogy az örökösök kedvezményezettnek minősülnek."4
A biztosítási szakma vezető jogászai szerint célszerű lenne a kedvezményezett jelölést teljesen elszakítani az öröklési jogtól.
"A mai függőség többek között ahhoz vezet, hogy az életbiztosítási összegek kedvezményezettje végső soron a szükségképpeni törvényes örökös: a Magyar Állam."5
Más a helyzet a vagyonbiztosítások vonatkozásában.
A vagyonbiztosítás esetében érvényesül az egyetemes jogutódlás elve. A biztosított halálával az általa kötött vagyonbiztosítási szerződésekből eredő jogok és kötelezettségek is átszállnak az örökösökre.
"Az ember halálával a hagyatéka, mint egész száll át az örökösre (Ptk. 598. §), az örökös tehát a vagyonnal kapcsolatos jogok és kötelezettségek összességét megszerzi.
Ez vonatkozik az örökhagyó által kötött biztosítási szerződéssel kapcsolatos jogokra és kötelezettségekre is. A szerződés a még az örökhagyó által kifizetett díjjal fedezett időszakra fennmarad az örökös, mint jogutód javára.
Ha pedig az örökös a további díjat fizeti, indokoltnak mutatkozik a biztosítási szerződés hatályban tartása, és az örökösnek a szerződő fél pozíciójába helyezése. A szerződő fél halála lényeges körülmény, amely tekintetében fennáll a közlési kötelezettség. Ha pedig a biztosító a jogutódlásról értesül, módjában áll a szerződés módosítására megfelelő javaslatot tenni.
"A vagyonbiztosítások körében a biztosított halála esetén a jogutódlás szabályai érvényesülnek - az örökösök jogosultak a biztosított (egyben szerződő fél) helyébe lépni. A szerződő fél halála hasonló helyzetet idéz elő, de itt felerősödik az a biztosítotti jogosultság, mely lehetővé teszi a biztosított belépését a szerződés szerződői pozíciójában is."6
Az ilyen öröklött biztosítási pozíció kapcsán a gyakorlatban kétféle probléma is felmerül:
1. A biztosító olyan biztosítottakkal kerül szerződéses jogviszonyba, akiknek személyes viszonyait nem ismeri. Lehetséges, hogy ezek a személyek nem is kívánnak szerződést kötni a biztosítóval. Ugyanakkor az ipso iure öröklési elv alapján alanyaivá válnak a biztosítási szerződésnek.
2. A felelősségbiztosításnál pedig az a kérdés merül fel, hogy a kárt okozó biztosított halála esetén a hagyatékban lévő felelősségbiztosítást hogyan kell minősíteni, hogyan kerülhet sor az örökösnek a hagyatéki tartozásokért fennálló korlátozott felelősségére vonatkozó szabályok (Ptk. 679. §) együttes alkalmazására.
Jogi értelemben arról van szó, hogy az örökösökre követelés háramlott át, amely a biztosítóval szembeni igényt jelenti arra, hogy a felelősségbiztosítási szerződés feltételei szerint őt mentesítsék az okozott kár megtérítése alól [Ptk. 559. § (1) bekezdés].
Lehetséges tehát az is, hogy az örökösökre egy minimális vagyon háramlott, mégis több milliós kárt fizet ki helyettük a biztosító.
További probléma a biztosító úgynevezett regressz követelésének érvényesíthetősége.
A gépjármű felelősség biztosításra vonatkozó szabályok szerint [58/1991. (IV. 13.) Korm. számú rendelet melléklet 9. § (2) bekezdés]: "Az elhunyt biztosított örököseivel szemben a biztosító nem érvényesíthet megtérítési követelést".
Ez a gyakorlatban ugyan azt jelenti, hogy az örökösök bár nem csak jogokat, hanem követeléseket is örökölnek, nem felelősek a biztosító regressz igényéért, még a biztosított (szerződő fél) által elkövetett szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartás esetén sem.
Ellenkező álláspont ugyanis arra vezetne, hogy a biztosító által kifizetett nagyösszegű kártérítés visszatérítési igénye az örökösöket anyagilag teljesen ellehetetlenítené.
A biztosításokkal kapcsolatban még számos, a Ptk. újrakodifikálása kapcsán figyelembe veendő probléma merül fel, ami azonban jelen dolgozat terjedelmét és célját meghaladja (ilyen például a vagyonbiztosítás fogalmának pontos meghatározása is).
Az 1988-91. közötti politikai, társadalmi, gazdasági rendszerváltozás leginkább a Polgári Törvénykönyv tulajdonjogi részét és ennek következményeként a hagyaték tárgyának változását érintette.
Ezek a változások egyrészt a hagyaték bővülését eredményezték. A hagyatékban jelentkeztek olyan "vagyonértékű jogosultságok", értékpapírok, társasági jogok és részesedések, melyek korábban, hagyaték tárgyát jogszabályi rendelkezés hiányában, vagy annak tilalma miatt nem képezhették.
Már 1989. évet megelőzően is a hagyaték tárgyát képező ingatlanok vonatkozásában fokozatosan feloldották az ingatlanszerzési korlátozásokat jelentő, a hagyaték tárgyait véleményem szerint alkotmányellenesen szűkítő törvényeket.
Az ingatlanszerzési korlátozások, amelyek nemcsak a lakás-, hanem a mezőgazdasági ingatlanra is vonatkoztak, már nem korlátozzák az ingatlan tulajdon terjedelmét.
Nem kényszerítik arra sem az örökösöket, hogy a "többletingatlanaikat" elidegenítsék az öröklés megnyíltát követően.
Ugyanakkor a társadalmi viszonyok megváltozása, elsősorban a kapitalizálódó piacgazdálkodás követelményeinek megfelelő gazdasági struktúraváltozás okozta, hogy a tulajdonjog és ennek következtében a hagyaték is mennyiségi és minőségi átalakuláson ment keresztül.
A legjellemzőbb változások a következők:
A hagyaték ismételten tartalmazhat olyan kisárutermelést szolgáló mezőgazdasági ingatlanokat, melyek tényleges tulajdonától a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó jogszabályok és a földtörvény korlátai miatt a természetes személyek meg voltak fosztva.
Az 1992. évi II. törvény (átmeneti törvény), a mezőgazdasági földtulajdonra vonatkozó kárpótlási törvények, a földtörvény megreformálásának igénye, a mezőgazdasági kistulajdonok (birtokok) és az ezen kibontakozó magángazdálkodás eredményeként jelentkező paraszti kisgazdaságok kialakulását (visszaalakulását) eredményezték.
További változást mutat a lakásingatlanok számának megnövekedése a hagyatékban, figyelemmel arra, hogy a lakásigény kielégítése szinte kizárólag a magántulajdonú lakás vásárlásával lehetséges.
A hagyaték tárgyának legjellegzetesebb minőségi változását az értékpapírok és üzletrészek jelentkezése jelzi.
Megváltozott az úgynevezett "vagyoni értékű jogok" köre és szerkezete is (üdülőbérleti jogok, koncesszió, lakásbérleti jog öröklése).
A hagyatékban értékét tekintve is mennyiségi és minőségi változások tapasztalhatók.
Nem ritka a hagyatékban a műtárgyak, gyűjtemények, nemesfémek, egyedi ékszerek felbukkanása sem.
A hagyaték tárgyának átalakulása, és az a körülmény, hogy egyes hagyatéki tárgyak hasznosítása, jogok gyakorlása "szakértelmet igényel", elsősorban az özvegyi haszonélvezeti jog terjedelmének, fenntartásának, megváltásának, illetve korlátozásának újragondolását teszi szükségessé.
A megváltozott hagyatéki vagyon vonatkozásában a társasági részesedések és az értékpapírok öröklésével kapcsolatos hatályos szabályokat szükségesnek tartom a téma szempontjából részletesen ismertetni azzal, hogy ezeket - legalábbis részben - a Ptk. újraszabályozásakor célszerűnek tartanám az öröklési jog fejezetébe beemelni.
A gazdasági társaság lényegében egy többalanyú kötelemnek tekinthető. Kötelmi jellegű viszonyok állnak fenn mind a tagok egymás közötti kapcsolatában, mind pedig a tagok, és az általuk létrehozott társaság között, mivel a Társasági törvény 12. § (1) bekezdése szerint a tagok vagyoni hozzájárulása pénzbetétből, illetve a tagok által a társaság tulajdonába adott nem pénzbeni betétből, hozzájárulásból áll.
A társaság tagjának helyzete leginkább a tag vagyonába illeszkedő szervezeti, együttműködési, illetve kötelmi jellegű jogosultságok és kötelezettségek együtteséből összetevődő jogviszony összességként fogható fel, amely azonban semmiképpen sem felel meg a tulajdonjog, mint kizárólagosságot biztosító dologi jog kritériumának.
"Magánjogi szempontból tehát a társasági tagsági jogok a tulajdonjoggal nem jellemezhetőek, a jogosultságok és kötelezettségek egyenlegeként azonban mindenképpen részei egy adott vagyontömegnek."7
Az öröklés tárgya, mint már kifejtettem a hagyaték, amely az örökhagyónak az öröklés útján átszálló vagyona.
A vagyon valamely személyt megillető jogok és kötelezettségek összessége.
Kolosváry Bálint korabeli meghatározása - véleményem szerint nagyon praktikusan - a vagyont egy meghatározott jogalany, mint központ köré koncentrált dologi és kötelmi jogviszonyok egyetemeként jellemzi, melyből csak a pénzben meg nem becsülhető javak vannak kizárva.
A társasági részesedések öröklése alapvetően kötelmi jellegű jogosultságok és kötelezettségek átszállását jelenti.
Bizonyos szempontból kivételt jelent a részvénytársaságban való részesedés öröklése, mivel ezen részesedésről értékpapírt, részvényt kell kibocsátani. A részvény pedig a Ptk. 94. §-ának értelmezése szerint mint dolog a tulajdonjog tárgya lehet. (A részvény öröklésével a későbbiekben részletesebben is foglalkozom).
A társasági jog nagy részére jellemző az a körülmény, amit a társaságok vagyonegyesítő jellege mellett személyi egyesülés jelleggel szoktak illetni.
A továbbiakban erről a személyegyesülési jellegről szeretnék szólni, mint olyan körülményről, amely a társasági részesedések öröklését alapvetően befolyásolja.
Általában a részvénytársaságot említik úgy, mint a legtisztább vagyonegyesítő, a tagok személyétől leginkább függetlenedő társasági formát, olyan jogi konstrukciót, amelyben a résztvevő személyek kilétének jelentősége nincs.
A Társasági törvény 187. §-a lehetővé teszi azt, hogy az alapító okirat rendelkezésének megfelelően a részvénytársaságnál teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók számára ingyenes, vagy kedvezményes áron névre szóló dolgozói részvényt bocsássanak ki.
A munkavállaló halála esetén örököse hat hónapon belül jogosult a dolgozói részvénynek a részvénytársaság más munkavállalói részére történő átruházására.
A határidő eredménytelen elteltét követően azonban a részvénytársaság a részvényt bevonja, vagy azt átalakítva értékesíti.
Ebben az esetben az örököst a részvény névértéke illeti meg.
A névérték összegében meghatározott hagyaték tehát fiktív értékjogot jelent.
Fiktív ez az értékjog részben azért, mert a dolgozó nagyrészt ingyenesen jutott hozzá, részben azért, mert a részvény forgalmi értéke a névértéktől igencsak különböző, eltérő lehet.
Hasonló megoldást tartalmaznak a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó rendelkezések is.
Itt is lehetséges, hogy a társaság munkavállalói ingyenesen, vagy kedvezményesen dolgozói üzletrészt szerezzenek.
Ezen üzletrészeket a társaság a törzstőkén felüli vagyonából alakítja ki.
Az üzletrész öröklése esetén a dolgozói részvény az üzletrész bevonása esetén az örököst illeti meg. Az örökös azonban csak az üzletrész tényleges értékétől független törzsbetétet kaphatja meg.
A felsorolt esetekben tehát a Társasági törvény az öröklési jog mikéntjét korlátozza azzal, hogy egyrészt az úgynevezett "állagjog" helyett értékjogot biztosít a részvénytársaság esetén, másrészt mindkét társasági forma esetén a hagyatékrész tényleges értékének kockázatát lényegében megosztja a társaság és az örökös között.
A konstrukció alapvető eleme azonban a társasági részesedésnek a munkavállalói pozícióhoz való kötése még az általános öröklési szabályok ellenében is.
A társaság tagjának halálával üzletrésze átszáll az örökösére, azonban ezt az átszállást a társasági szerződés maga kizárhatja, természetesen csak úgy, hogy rendelkezik az üzletrészek megváltásáról (Gt. 139. §).
A társasági szerződés megkötésekor tehát maga az örökhagyó az, aki a szerződés aláírásával eltér az öröklési jog általános szabályaitól, és a megváltás lehetőségének vállalása révén örököseit kedvezőbb, vagy kedvezőtlenebb helyzetbe hozza. Ez attól függ, hogy az üzletrész megvásárlásakor annak névértéke hogyan viszonyul az üzletrész tényleges forgalmi értékéhez.
A társaságban való részvétel személyhez kötöttsége a részesedés öröklés útján történő átszállási lehetőségének korlátozása még erősebb a közkereseti, illetve a betéti társaságok esetében.
A polgárjogi társaság, mint kifejezetten societas jellegű társaság esetében pedig a tag halálával a társaság egyenesen megszűnik.
A Gt. rendelkezése szerint (96. §) a meghalt tag örököse a társaság tagjaival történt megegyezés alapján a társaságba tagként beléphet.
A törvény az örökös lehetőségeként szabályozza a belépést, erre azonban a társaság hozzájárulása nélkül nem kerülhet sor.
Több örökös is beléphet a társaságba, tekintettel arra, hogy a vagyoni hozzájárulásra nézve nincs a törzsbetéthez hasonló minimum összeg megállapítva.
Amennyiben az örökösök és a társaság között a belépésre vonatkozó megegyezés nem jön létre, akkor a társaságnak az örökösökkel az örökhagyó halálának időpontjában fennálló állapot szerint el kell számolni (Gt. 95. §). Az örökösök természetesen csak a hagyaték erejéig tartoznak felelősséggel a társaság esetleges tartozásaiért.
A betéti társaság esetében az öröklési szabályok lényegében megegyeznek a közkereseti társaságra vonatkozó rendelkezésekkel.
Itt is a szabályozás lényege, hogy az örökös és a társaság tagjai megegyeznek az örökös tagként való belépése tekintetében.
Amennyiben a korlátlan felelősségű beltag örökösei ezt a pozíciót nem vállalják, akkor a társaság meg is szűnhet. Természetesen nincsen akadálya annak, hogy új beltag lépjen a társaságba, vagy közkereseti társaságként működjön tovább a betéti társaság.
A kifejtettekből látható, hogy a társasági jog intézményének személyhez kötöttségéből fakad, hogy bizonyos esetekben a társasági tag halála esetén az öröklési jog szabályaitól, általános elveitől eltérő jogi megoldások születnek.
Fel kell hívnom a figyelmet a haszonélvezeti joggal terhelt üzletrész öröklésének problémáira is.
Erre vonatkozóan egy APEH iránymutatás tartalmaz jellemző összegzést.8
Eszerint a Gazdasági Társaságokról szóló törvény helyes értelmezésével a tag halálával üzletrésze átszáll a jogutódra, hacsak a társasági szerződés ezt ki nem zárja.
Az üzletrészre vonatkozó haszonélvezeti jogról a Gt. nem rendelkezik, így a haszonélvezeti jog alapján járó juttatások tekintetében a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni.
Ennek alapján az özvegyet a Ptk. 157-164. §-a szerinti jogok illetik meg, amelyek között szerepel a hasznok szedésének joga is.
A hivatkozott APEH iránymutatás szerint a haszonélvező által felvett pénzösszeg adójogi minősítésén nem változtat, hogy az özvegy nem mint a gazdasági társaság tagja jut a mérleg szerinti eredmény felosztható részéhez, hanem haszonélvezeti jogánál fogva.
Az így szerzett jövedelem a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény XII. fejezete szerint tőkejövedelemnek minősíthető. Ezt követően az APEH iránymutatás rendelkezik az üzletrész haszonélvezője által fizetendő személyi jövedelemadó alakjának és mértékének kiszámításáról is.
Az iránymutatás arra is kiterjed, hogy amennyiben az üzletrészre vonatkozóan az özvegynek csak korlátozott haszonélvezeti joga van, abban az esetben az üzletrész tulajdonosa (állagörökös) és a haszonélvező arányosan részesedik az osztalék nettó összegéből, tehát ilyen arányban terheli őket a kiszámítandó személyi jövedelemadó is.
További bonyolult problémát jelent az értékpapír névérték emelkedéséből eredő jövedelem.
Az iránymutatás szerint az üzletrész haszonélvezője csak a hasznok szedésére jogosult. Ez azt jelenti, hogy a társas vállalkozás adózott eredményéből a taggyűlés által felosztani rendelt részre van joga.
Ebből az is következik, hogy az üzletrész haszonélvezője az úgynevezett árfolyamnyereségre nem tarthat igényt. A jegyzett tőke emelésével juttatott értékpapír kizárólag az üzletrész tulajdonosa (állagörökös) számára jelenthet jövedelmet, a haszonélvező számára nem. Ebből következik, hogy az ilyen névérték-emelkedésből eredő jövedelmek után jövedelemadót a haszonélvezőnek fizetnie nem kell.
Az APEH irányelvet azért ismertettem viszonylag részletesen, mert a későbbiek során a haszonélvezet megváltásával, annak kiszámításával kapcsolatos ítélkezési gondokat jól megjeleníti.
Mindezekből következik, hogy az üzletrészt az állagörökösöknek "célszerű" megváltani. Csak az a kérdés, hogy a megváltás (egy gyerekrész) kiszámítása milyen értéken, illetve alapon történjen. A gyerekrész megállapítása ugyanis nemcsak az üzletrész névértékét, hanem az üzletrész várható hasznát, az osztalék figyelembe vételét is jelenti.
Ugyanakkor az üzlet - társaság - gazdaságtalan működése esetén, az üzletrész haszonélvezete a névérték alatti értékre süllyedhet.
Az özvegyi jog értéke ezért igen nehezen prognosztizálható, annak tényleges fenntartására pedig a társaság létét is veszélyeztetheti (szakértelem hiánya).
Ahhoz, hogy a hagyatékban jelentkező értékpapírokkal, annak öröklésével részletesebben foglalkozzak, az értékpapír fogalmából kell kiindulni.
A Polgári Törvénykönyv 338/A. § (2) bekezdése az értékpapír fogalmát a következőképpen állapítja meg:
"Értékpapírnak olyan okirat, vagy jogszabályban megjelölt más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adat tekinthető, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik, és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi."
Ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy az úgynevezett dematerializált papír is értékpapír.
Értékpapír funkciókat tehát a számítógépes jel, a nyomdai úton előállított értékpapírral azonos tartalommal képes teljesíteni.
A nyomdai úton előállított értékpapírnak a jellegét mindig meg lehet állapítani magából az értékpapírból, és ilyen papírnak csak az minősülhet, amely megfelel az adott papírfajtára megállapított jogszabályi kellékeknek.
A számítógépes adatként megjelenített láthatatlan értékpapír pedig kizárólag csak az Értékpapír törvény által előírt módon kibocsátott, és az értékpapír számlán jóváírt egységként jelenhet meg.
A Polgári Törvénykönyv értékpapír fogalmát ala-pulvéve tehát értékpapírnak a következő papírok minősülnek:
- részvény,
- kötvény,
- befektetési jegy,
- letéti jegy,
- kincstári jegy,
- váltó,
- csekk,
- közraktári jegy,
- kárpótlási jegy,
- vagyonjegy.
Az Értékpapír törvény (Ép. tv. 1996. évi XCI. törvény) hatálya alá a következő értékpapírok tartoznak:
- részvény,
- kötvény,
- befektetési jegy,
- letéti jegy,
- kincstári jegy,
- vagyonjegy.
"A nyomdai úton előállított értékpapír a Ptk. 94. §-a alapján ingó dolognak minősül. A fizikailag nem megragadható dematerializált értékpapír dologi minőségének kérdése azonban vitás lehet.
A Ptk. 94. § (2) bekezdése szerint ezek a dematerializált értékpapírok "különös dolognak" minősülhetnek, mert a nyomdai úton előállított papírral azonos módon megtestesítik a bennük foglalt jogokat.
"Maguk is átruházhatók, elcserélhetők, illetve örökölhetők."9
A Gazdasági törvény a részvényes halála folytán bekövetkező vagyonátszállással kapcsolatban kizárólag a már idézett dolgozói részvénnyel, illetve a külföldi részvénnyel kapcsolatban tartalmaz szabályokat.
Véleményem szerint ebből az következik, hogy a részvények az említett két esetkör kivételével minden korlát nélkül örökölhetők.
A részvényes halála folytán tehát a Ptk. öröklési szabályait és a gazdasági társaságra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni.
Több örökös esetén a részvények közös tulajdonba kerülnek.
Abban az esetben pedig, ha a túlélő házastárs is van a leszármazók mellett, a haszonélvezet szabályait kell alkalmazni, és a Ptk. 157. §-ának szabályai az irányadók.
Állagörökösnek a leszármazók minősülnek. A részvényesi jogokat, személyhez fűződő jogokat az állagörökösök gyakorolják. Az osztalékjog, vagyonjog azonban a Ptk. 157. §-ából következően a haszonélvezőt (özvegy) illeti meg.
"A haszonélvező és az állagörökösök jogi helyzetével a nehezen illeszthető Gazdasági társasági törvény és Ptk. szabályok miatt komoly alkalmazási gondok vannak. Az így felmerülő problémák súlya miatt ebben a kérdésben szükség lenne jogszabályi rendezésre."10
Hasonlóképpen a dematerializált részvény öröklése is megoldatlan, mert az Értékpapír törvény erre a jogi helyzetre vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést.
Kérdés lehet az is, hogy a dematerializált részvény örököse hogyan kerülhet az adott részvényről vezetett értékpapír számlára.
A Ktvr. a kötvény átszállásáról nem tartalmaz rendelkezést, ezért e körben a Ptk. általános öröklési szabályait kell alkalmazni.
A kötvény, mint a hagyaték része tehát átszáll a törvényes örökösre, végintézkedés esetén pedig a végrendeleti örökösre. Az örökhagyó hagyatékát képező bemutatóra szóló kötvény minden további alaki követelmény nélkül átszáll az örökösökre.
A névre szóló kötvény esetében a problémát az jelenti, hogy a névre szóló kötvény tulajdonosának azt kell tekinteni, akinek a tulajdonjogát a "forgatmányok megszakítatlan láncolata" igazolja.
A gyakorlatban az a megoldás alakult ki, hogy a hagyatékátadó végzés, vagy a jogerős bírósági ítélet igazolja az örökös tulajdonjogát, pótolja tehát az "örökösre forgatást", s így a forgatmányok láncolata megszakítatlannak minősül.
Vannak olyan álláspontok is, hogy a névre szóló kötvény csak úgy örökölhető, ha az öröklés ténye a kötvényen közjegyzői, vagy bírósági záradékkal feltüntetésre kerül.
"Itt is komoly problémaként jelentkezik, ha az állagörökösön kívül a túlélő házastárs örökli a kötvény haszonélvezeti jogát. A kötvény haszonélvező általi birtoklása az állagörökös és a haszonélvező közötti egyetértés hiányában nyilvánvalóan meghiúsítja az állagörökös rendelkezési jogát, vagyis a kötvény átruházását, akár bemutatóra, akár névre szóló kötvényről van szó."11
Ugyancsak problémát jelent a haszonélvezeti joggal terhelt kötvény hozamával kapcsolatos kérdés is.
Többséginek mondható álláspont, hogy a kötvény vagyoni jellegű hozama, kamata, osztaléka a Ptk. 157. §-a alapján a haszonélvezőt, míg az ahhoz kapcsolódó sajátos rendelkezési jog körébe eső egyéb szolgáltatások, például az átváltoztatható kötvény esetén a részvényre átváltás joga (személyi jog) az állagörököst illeti meg.
Itt is teljesen megoldatlan a dematerializált kötvények öröklése, különös tekintettel az ezeken fennálló haszonélvezetre is.
Ez mindenképp új jogszabályi rendelkezéseket igényel véleményem szerint a Ptk.-ban.
A letéti jegy is képezheti a hagyaték tárgyát. A Ptk. szabályok szerint örökölhető. A kötvény öröklésével kapcsolatban írt problémák azonban értelemszerűen a letéti jegy öröklésével kapcsolatban is felmerülnek.
A befektetési jegy, mint a tulajdonjog tárgya szintén örökölhető a Ptk. szabályai szerint.
A vagyonjegy, mint öröklés tárgya szintén az állagörököst illeti, azonban a vagyonjegyre eső osztalék a haszonélvezőt fogja megilletni abban az esetben, ha sem az állagörökösök, sem az örökhagyó házastársa nem kéri a haszonélvezeti joga megváltását.
Az értékpapírokra vonatkozó öröklési szabályok vázlatos ismertetéséből is megállapítható, hogy az értékpapírok öröklése, különösen özvegyi joggal terhelten törvényi szabályozást igényel.
Bizonyos műveletek megtételére ugyanis csak az állagörökös jogosult, ugyanakkor az értékpapír jövedelme, osztaléka a haszonélvezőt illeti.
Problémát jelent itt is, hogy a haszonélvezeti jog megváltása esetén milyen értékből, számítási alapból kell kiindulni, hogyan kell meghatározni az egy "gyerekrészt".
A Polgári Törvénykönyv 615. § (1) bekezdése szerint: "az örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örököl" (özvegyi jog).
Az öröklési jog a házastárs haszonélvezetének tartalmáról, a haszonélvező, valamint az állagörökös jogállásáról nem rendelkezik.
Csak ott ad külön szabályt, ahol az általános szabályoktól eltérni kíván, például a Ptk. 615. § (2) bekezdése a haszonélvezet megszűnésének különös esetét határozza meg.
A Ptk. 616. §-a lehetővé teszi a házastárs haszonélvezeti jogának korlátozását, illetve megváltását.
E kivételektől eltekintve azonban az özvegyi jogra a haszonélvezeti jog általános szabályait: Ptk. 157-165. §-át kell alkalmazni.
A Ptk. 157. § (1) bekezdése szerint: "haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti".
A haszonélvezeti jog fennállhat elhasználható dolgokon, hasznot hajtó jogon, kamatozó követelésen, a szerzői jog vagyoni jellegű jogosítványain is.
Az özvegyi jog lényege tehát az, hogy a házastárs le-származók mellett nem örökölhet állagot, tulajdonjogot még akkor sem, ha azok bármilyen távoli leszármazók.
Ez önmagában is felveti azt a problémát, hogy a házastárs, mint az örökhagyó legközelebbi hozzátartozója miért kénytelen az állagöröklés tekintetében a távoli leszármazókat követni.
Az özvegyi jognak a jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyvünk szerint két esete van:
- leszármazók állagöröklése,
- ági vagyon tekintetében.
Az özvegyi jog törvényes öröklési jog. Ez azt jelenti, hogy a leszármazók által örökölt hagyatékra nézve a házastársat a haszonélvezeti jog a törvény erejénél fogva (ipso iure) megilleti. Ennek feltétele azonban, hogy az örökhagyó halálának időpontjában az örökhagyó és a házastársa között házassági kötelék álljon fenn, illetve a házastárs vonatkozásában ne álljon fenn kiesési ok.
"Sajátos átmeneti akadálya lehet az özvegyi jog gyakorlásának a hagyatékot terhelő szerződéses haszonélvezeti jog. Az özvegyi jog csak a szerződéses határidő letelte után veszi kezdetét, hiszen ugyanarra a vagyontárgyra nézve két különböző jogcímen nem állhat fenn egyszerre haszonélvezeti jog."12
Az özvegyi jog elsődleges célja az, hogy a házastárs megtarthassa az örökhagyó életében megszokott környezetét, és lehetőleg fenntarthassa korábbi életszínvonalát.
Amennyiben ehhez nem szükséges az egész hagyatékon fennálló haszonélvezet, akkor a Polgári Törvénykönyv a leszármazók számára megnyitja a haszonélvezeti jog korlátozására vonatkozó lehetőséget.
A haszonélvezet korlátozásának bármikor helye van, a korlátozás azonban csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastárs szükségleteit biztosítsa, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is [Ptk. 616. § (2) bekezdés].
A Polgári Törvénykönyv 1977. évi IV. törvénnyel történő módosítása megnyitotta az özvegyi jog megváltására vonatkozó egyoldalú igényt.
A megváltásra úgy a házastárs, mint az állagörökösök igénye alapján sor kerülhet.
A megváltás korlátja, hogy nem terjedhet ki a házastárs által lakott lakásra, az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakon fennálló haszonélvezetre [616. § (3) bekezdés].
A Legfelsőbb Bíróság PK. 84. állásfoglalása szerint a megváltást a bíróság indokolt esetben elutasíthatja, hiszen az özvegyi jog célja a házastárs korábbi életkörülményeinek fenntartása. Amennyiben az özvegy ezen méltányos érdekét sérti a megváltás, vagy akár a megváltás kifizetése az állagörökös jogos és méltányos érdekeit sértené, a megváltásra vonatkozó igényt el lehet utasítani.
Természetesen az özvegyi jog megváltásának korlátai nem terjednek ki arra az esetre, amikor az állagörökös és az özvegyi jog jogosultja a megváltásban peren kívül megegyezik úgy a megváltandó vagyontárgyak, mint a megváltás összegére vonatkozóan.
A haszonélvezet megváltása eredményeként a házastárs állagörökös lesz.
Ebből következik, hogy a hagyatéki hitelezőkkel szemben is helytállási kötelezettség terheli.
Mivel a házastársi haszonélvezeti jog megváltása esetében is az örökség erejéig terheli a felelősség az özvegyi jog jogosultját, rendkívüli jelentősége van, hogy a haszonélvezet milyen "értéken" kerül megváltásra.
A haszonélvezet megváltására a korlátozástól eltérően csak a hagyatéki eljárás során, illetve ennek hiányában az öröklés megnyíltától számított egy éven belül van lehetőség. Az előbbiekből következik, hogy amennyiben a haszonélvezeti jog megváltásra kerül, a megváltott vagyontárgy vonatkozásában az özvegy állagörökössé válik, így a haszonélvezeti jog korlátozása fogalmilag kizárt.
Egyéb esetekben lehetőség van a haszonélvezeti jog megváltása mellett a haszonélvezeti jog korlátozását is kérni.
A körülmények változása folytán elsősorban a hagyatéki vagyontárgyak értékemelkedése esetén lehetőség van ismételten kérni a haszonélvezeti jog korlátozását. Az özvegyi jogra vonatkozó, jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyvben rendezett szabályokat azért ismertettem, hogy megközelítsem az özvegyi joggal kapcsolatos ítélkezési egyéb gyakorlati problémákat.
Az özvegyi joggal kapcsolatos problémák a következők szerint csoportosíthatók.13
1. Az örökhagyó hagyatékában az elmúlt évek gazdasági változásai ellenére is jelentős részben úgynevezett elhasználható vagyontárgyak, használati eszközök, műszaki cikkek, bútorok, stb. találhatók, melyeknek állaga az évek során amortizálódik, végső soron értéktelenné válnak. Ez az állagörökösök tulajdonhoz fűződő jogait nyilvánvalóan befolyásolja.
Ez az elhasználódás attól függetlenül is bekövetkezhet, ha az özvegy a haszonélvezeti jog gyakorlására vonatkozó szabályok szerint, a vagyontárgyakat rendeltetésüknek megfelelően, gondosan kezeli, használja.
Ezen vagyontárgyak az átlagéletkor megnövekedése folytán hosszú évekig az özvegyi jog jogosultjának birtokában vannak.
2. A haszonélvezeti jog önmagában éppen a hagyaték tárgya miatt nem is képes biztosítani a házastárs tisztes megélhetését.
3. A többszöri házasságkötések eredményeképpen az állagörökös leszármazók gyakran egyidősek, vagy hasonló korúak az örökhagyó házastársával, így semmi esélyük az örökhagyó halála esetén arra, hogy rövid időn belül a hagyaték birtokába jutnak.
4. Az özvegyi jog megváltásának elmaradása akár a határidő elmulasztása miatt, akár egyéb okból (bírósági ítélet) bizonyos vagyontárgyak, értékpapírok, üzletrészek vonatkozásában lehetetlenné teszi ezen hasznot hozó vagyonrésznek piacképes működését.
Ez végső soron megakadályozza az ésszerű tőkebefektetéseket, a gazdasági társaságok eredményes működését, az egész gazdasági rendszer hatékonyságát csökkenti. Az üzletrészek, értékpapírok tulajdonosának nem áll érdekében a minél eredményesebb befektetés, eredménycentrikus működtetés.
5. A haszonélvezet (özvegyi jog) megváltása esetén problémát vet fel az egy gyermekrész kiszámítása a természetbeni megosztás lehetetlensége esetén, figyelembe véve az özvegy és az állagörökösök méltányos érdekeit, illetve az értékállandóság követelményét is.
6. A haszonélvezet korlátozására vonatkozó Ptk. szabály [616. § (2) bekezdés] álláspontom szerint pontatlanul és félreérthetően fogalmaz amikor úgy rendelkezik, hogy a korlátozás csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastárs "szükségleteit biztosítsa".
A házastárs szükségletei bizonyos esetben meghaladhatják azt az életszínvonalat, amelyet az örökhagyóval halála előtt kialakított, másrészt a házastárs sem szorítható szükségleteinek minimumára a hagyatéki vagyon haszonélvezete vonatkozásában.
Mindezek az özvegyi joggal kapcsolatos dilemmák felvetik a hatályos Polgári Törvénykönyvünknek az özvegyi jogra vonatkozó rendelkezései felülvizsgálatát, illetve módosítását.14
Az öröklési jog legfontosabb szabályait az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) előtt lényegében az 1861. évi Országbírói Értekezlet Ideiglenes Törvénykezései Szabályai határozták meg a gyakorlatban.
Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályzat a régi magyar magánjogi törvények visszaállítását követte.
Az 1871. és 1891. között készült kodifikációs résztervek, valamint az 1900-ban elkészült tervezet is tartalmazza az özvegyi jog intézményét, ugyanígy az 1928. évi magánjogi törvényjavaslat (Mtj.) is.
Ezek a törvénytervezetek - amelyek végül is nem emelkedtek törvényi erőre - tartalmazzák az özvegyi jog korlátozásának jogintézményét is.
Az özvegyi jog terjedelmére, illetve korlátozásának módjára vonatkozóan azonban a Ptk.-t megelőző szabályok számos egymással ellentétes megoldást nyújtanak.
Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 16. §-a szerint a leszármazó örökösök voltak jogosítva az özvegyi jog megszorítására.
Az özvegyi jog főszabályként a férjnek, majd később a másik házastársnak is az egész hagyatékára kiterjedő haszonélvezeti jogot biztosított.
Zlinszky fogalom-meghatározása szerint:
"Özvegyi jog (ius viduale) alatt az özvegyül maradt asszonynak az a joga értendő, amely szerint az özvegy özvegysége idejére meghalt férjének egész hagyatékát haszonélvezheti, ha azonban a leszármazó egyenes örökösök az özvegyi jogot megszorítják: lakást, tartást, ruházatot, és/illetve egy gyermekrésznyi hagyaték haszonélvezetét, újbóli férjhezmenés esetén pedig kihá-zasítást követelhet."16
Az özvegyi jog terjedelme, mértéke és megszorítása körüli viták általában a hagyaték, illetve a társadalmi viszonyok, gazdasági viszonyok átalakulásával kapcsolatosan merülnek fel.
Fontos kérdés volt mindig, hogy mi az özvegyi jog funkciója.
Az özvegyi jog funkciója elsősorban a feleség részére a férje halála utáni megélhetése, tartása volt.
Ez a funkció később úgy változott, hogy az özvegyi jog alapvetően az özvegy változatlan életkörülményeinek biztosítását volt hivatott betölteni.
A házastárs törvényes haszonélvezeti joga (özvegyi jog) azonban mindenképpen gátolta a leszármazó állagörökösöket abban, hogy az általuk örökölt vagyontárgyakkal szabadon rendelkezzenek, beleértve a vagyontárgyak használatát, birtoklását és hasznainak szedését is.
Ez a körülmény esetenként bizonyos vagyontárgyak vonatkozásában (elhasználható vagyontárgyak) azt eredményezte, hogy az állagörökös az özvegy birtokában lévő vagyontárgy elhasználódása folytán az özvegy halálakor már lényegében nem kapott semmit.
Ugyanakkor megakadályozta a hasznot hozó hagyatékba tartozó vagyontárgyak megfelelő "működtetését" is. Ez úgy az örökösök, mint a társadalom számára, a gazdasági élet mobilitását illetően negatív hatásokkal járt.
Ez a következmény ma is fenn áll a kapitalizálódó piacgazdaság követelményeivel ellentétesen.
Az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) a házastársi haszonélvezeti jog vonatkozásában fenntartotta a korábbi jogi megoldásokat.
A Ptk. lényegében a Legfelsőbb Bíróság IV. számú Polgári Elvi Döntése alapján szabályozta a házastárs haszonélvezetét.
Eszerint fenntartotta úgy a túlélő férj, mint a feleség haszonélvezeti jogát a házastárs mindarra a vagyonára, amelyet nem ő örököl. A Ptk. eredeti szabályai a túlélő házastárs haszonélvezeti jogának korlátozását is tartalmazták, lényegében a mai szabályozással egyezően.
Nem tartotta fenn azonban a Polgári Törvénykönyv azt a bírói gyakorlatot, amely módot adott arra, hogy ha a túlélő házastárs a föld megmunkálást nem tudta biztosítani, azt az örökösök (állagörökösök) használatába kellett bocsátania. Ez esetben a házastárs részére a föld tényleges használója térítést volt köteles biztosítani.
Az 1959. évi IV. törvény miniszteri indokolása ezt azzal magyarázta, hogy a: "termelőszövetkezeti mozgalom fejlődéséhez képest a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet rendelkezése folytán egyre inkább tárgytalanná válik ez a megoldás".
Ugyanakkor a miniszteri indokolás utal arra is, hogy: "semmi akadálya nincs, hogy az örökösök a túlélő házastárssal megegyezzenek abban, hogy a haszonélvezetet megfelelő térítés fejében megváltják".
A miniszteri indokolásnak ez a kitétele azt jelenti, hogy a haszonélvezeti jog megváltásának a lehetősége törvényi felhatalmazás nélkül is a felek (állagörökösözvegy) megegyezése esetében lehetséges volt.
Az 1977. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyv módosításáról egyik legfontosabb változtatása a házastársi haszonélvezeti jogra vonatkozó szabályok módosítása volt.
Amikor a Ptk. fenntartotta évszázados jogintézményként a haszonélvezeti jogot, mint a házastárs öröklésének egyik formáját, a kisárutermelő, elsősorban a kisparaszti gazdálkodás körülményeire figyelemmel tette ezt.
"Ebben az időben a föld volt a legjelentősebb és egyben leggyakoribb tárgya a hagyatéknak, amelynek haszonélvezete gyakran kizárólagos megélhetési alap volt a magára maradt házastárs részére."17
A Ptk. 1977. évi módosításakor már a hagyaték tárgyai egyre inkább a házingatlanok (lakástulajdon), tartós használati tárgyak, készpénzvagyon köréből kerültek ki.
A hagyaték szokásos tárgyain fennálló haszonélvezeti jog alapvetően más tartalmú lett, mint korábban volt. Korábban a mezőgazdasági ingatlan hasznot hajtott, a haszonélvezet folytán értékét nem vesztette el, és ezt az örökös a haszonélvezet megszűnése után teljes egészében megkapta.
Ezzel szemben a tartós használati tárgyak haszonélvezete gyakorlatilag a puszta használatban merült ki. E tárgyak a haszonélvezet fennállása alatt elhasználódtak, megsemmisültek, vagy értékükben jelentősen csökkentek.
A törvénymódosítás miniszteri indokolása leszögezi, hogy a házastárs haszonélvezeti joga általában sem a haszonélvező, sem az örökös számára nem előnyös.
A házastárs a haszonélvezet tárgyával nem rendelkezhet, nagyobb költséggel járó szükségleteinek kielégítéséhez azokból fedezetet nem szerezhet, az örökös (leszármazó) pedig a haszonélvezet megszűnése után vagy nem kap semmit, vagy csak értékében jelentősen csökkent tárgyakat, gyakorlatilag tehát elesik attól amit örökölt.
Ugyanakkor az 1977. évi IV. törvény indokolása azt is tartalmazza, hogy a házastárs haszonélvezetének mellőzése és más öröklési formával való pótlása nem lenne helyes.
Ezt azzal magyarázza, hogy az öröklés területén az emberek tudatának a megszokotthoz való ragaszkodásnak nagyobb a jelentősége, és ezt a jogi szabályozásnak figyelembe kell venni.
A házastársi haszonélvezetet a törvénymódosítás indokolása mindenképpen fenntartandónak tartja a házingatlanon (lakástulajdonon) és a lakás szokásos berendezési tárgyain. Ez biztosítja ugyanis a házastárs részére, hogy az örökhagyóval közösen használt lakásban megszokott környezetben maradhasson. Fenn kell tehát tartani a házastársi haszonélvezetet, azonban az említett hátrányait ki kell küszöbölni.
Ezért vezette be az 1977. évi IV. törvény a haszonélvezet megváltásának intézményét.
Ennek részletes szabályait már a korábbiakban ismertettem. Itt csak a Ptk. 615. §-ának jelenleg is hatályos (4) bekezdését emelném ki:
"A házastársat a megváltásra kerülő vagyonból - természetben, vagy pénzben - olyan rész illeti meg, amelyet mint az örökhagyó gyermeke törvényes örökösként a leszármazókkal együtt örökölne (egy gyermekrész)."
Ági öröklés esetén a házastársat az ági vagyon egyharmada illeti meg.
Ugyanezen törvényhely (5) bekezdése szerint a megváltást a hagyatéki eljárás során, ennek hiányában az öröklés megnyíltától számított egy éven belül a hagyatéki eljárásra egyébként illetékes közjegyzőnél kell kérni.
A házastársi haszonélvezeti jog megváltására vonatkozóan a bírói gyakorlatban kiemelkedő szerepet kapott a Legfelsőbb Bíróság PK. 84. számú állásfoglalása.
Ezen állásfoglalásnak I. pontja szerint a haszonélvezeti jog megváltására irányuló kérelem esetében indokolt esetben helye lehet a kérelem "elutasításának" is.
Ennek indoka az, hogy a jogszabály csak lehetőséget nyújt a kérelem előterjesztésére, de nem teszi kötelezővé a közjegyző, illetőleg a bíróság számára azt, hogy a kérelemnek feltétlenül helyt adjon.
Az özvegyi jog célja a Polgári Kollégiumi állásfoglalás indokolása szerint az, hogy a túlélő házastárs életkörülményeit lehetőleg a kialakult szinten a házastárs halála utáni időkben is biztosítsa.
Ha ez a cél a megváltás folytán úgy hiúsulna meg, hogy a házastárs jelentős érdeksérelmét eredményezné, a megváltásra irányuló kérelem elutasítható.
Ezt hangsúlyozza a Ptk. 616. § (3) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás is, mely szerint a haszonélvező jogának és méltányos érdekeinek figyelembevételével történhet a megváltás.
A Legfelsőbb Bíróság PK. 84. számú állásfoglalása utal arra is, hogy a megváltás nemcsak a haszonélvező, hanem az örökös jogos és méltányos érdekeit is sértheti, ezért a kérelem elbírálásánál erre is figyelemmel kell lenni.
A Ptk. 616. §-ának idézett (3) bekezdése csak azt tiltja, hogy a házastárs által lakott lakásra az általa használt berendezésre és felszerelésre irányuló megváltási kérelmet egyoldalúan nem lehet előterjeszteni.
Természetesen nincs akadálya annak, hogy a felek -az állagörökös és az özvegy - ebben megegyezzen.
A megváltás Ptk.-ban történő szabályozása előtt is volt erre lehetőség, mint arra már utaltam.
A rövid történeti áttekintés és a jelenleg hatályos jogszabály (Ptk.) legfontosabb szabályainak ismertetése kapcsán visszatérnék az özvegyi jog hatályos szabályainak módosítási igényéhez.
Elsősorban a hagyaték tárgyainak, társadalmi, gazdasági berendezkedésünknek megváltoztatása folytán vetődnek fel az özvegyi jog fenntartásának, illetve gyakorlásának sokszor megoldhatatlannak látszó nehézségei.
Figyelemmel arra, hogy a Polgári Törvénykönyv módosított szabályai sem képesek az özvegyi haszonélvezeti jog fenntartása mellett a jogintézmény jellegéből eredő problémák megoldására, sok esetben ezt a bírói gyakorlatnak kell ezt megtennie.
Már idéztem a Legfelsőbb Bíróság PK. 84. számú állásfoglalását, amely a haszonélvezet megváltására irányuló kereseti kérelem elutasíthatóságát tartalmazza.
Az állásfoglalás úgy az özvegy, mint az örökös szempontjából előtérbe helyezi azokat a bíróság által mérlegelendő méltányolható érdekeket, amelyek az özvegyi jog megváltásának törvényi lehetőségét lényegében szűkítik.
A Polgári Törvénykönyv általános elveinek a méltányosság és egyenlő elbírálás elvének figyelembevételével helyeselhető a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása, azonban az örökös és az özvegy közötti feszült viszonyt konzerválja.
A bírói gyakorlat (ítéletek) legfontosabb szerepe az özvegyi haszonélvezeti joggal kapcsolatos perekben az, hogy a közeli hozzátartozók legtöbbször szülő és gyermek között ne fokozza és ne konzerválja az elromlott viszonyt.
Ezért a felek méltányos érdekének figyelembevételével a bíróság igyekszik a megváltásra és korlátozásra vonatkozó egyezségeket elősegíteni.
Ezen túlmenően a bírói gyakorlat kialakított olyan elveket is, amelyek a korlátozás és megváltás vonatkozásában elsősorban az özvegy védelmében értelmezési és mérlegelési útmutatást adnak.
A Bírósági Határozatok 1986. évi 232. számában, valamint 233. számában is megjelentek az özvegyi haszonélvezeti jog korlátozásával kapcsolatos jogesetek.
Az ítéletek indokolása szerint: "Az özvegyi haszonélvezeti jog korlátozása iránt indított perekben gondosan fel kell deríteni, hogy az örökhagyó és házastársa milyen anyagi körülmények között, milyen kialakult szükségletek, igények mellett élt, és az örökhagyó halála után a túlélő házastárs részére a szükségleteknek megközelítően azonos szintje milyen módon van biztosítva, ehhez mennyiben járul hozzá az özvegyi haszonélvezeti jog gyakorlása. Vizsgálni kell azt is, hogy a túlélő házastárs életkorára és egészségi állapotára figyelemmel nem kell-e számolni szükséges kiadásainak növekedésével."
A haszonélvezeti jog korlátozásánál alapvető szempont, hogy a korlátozott haszonélvezet továbbra is biztosítsa a túlélő házastárs szükségleteit.
A túlélő házastársat nem szabad környezetéből kiragadni és a kialakult szükségletei anyagi fedezetét olyan mértékben csökkenteni, hogy az a megszokott életszínvonal jelentős csökkenését eredményezze.
Az idézett ítéletekből véleményem szerint megállapítható az is, hogy az özvegyi haszonélvezeti jog korlátozását kimondó jogszabályi rendelkezés pontosításra szorul.
Amennyiben ugyanis a Ptk. 615. § (2) bekezdésében a "házastárs szükségleteinek biztosítása" helyett a "házastárs kialakult életszínvonalának megtartása" kifejezés kerülne a jogszabályi szövegbe, úgy a fenti értelmezési dilemmára nem kerülne sor.
"A bírói gyakorlat mondta ki azt is, hogy az özvegyi haszonélvezeti jog terjedelme vonatkozásában is lehetősége van az özvegynek és a leszármazónak osztályos egyezséget kötni a hagyatéki tárgyaláson."18
A használható dolgok haszonélvezetével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság ítéletei tartalmaznak iránymutatást.
A hagyatékban lévő készpénzzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy a helyes eljárás az, ha a bíróság elrendeli a hagyatékban lévő készpénz "fenntartásos takarékbetétkönyvben" történő elhelyezését. Ilyenkor kedvezményezettként az örököst kell a betétkönyvben megjelölni, a haszonélvezeti jog fennállása alatt azonban az örökös csak a haszonélvező hozzájárulásával rendelkezhet a betéti összeggel. A haszonélvező csak a betéti összeg kamataival rendelkezhet szabadon."19
Ezen utóbbi eset kapcsán a Legfelsőbb Bíróság is felveti egy megoldatlan probléma kérdését.
Eszerint a készpénz és a takarékbetétkönyv vonatkozásában az özvegyi jog tekintetében új megoldáson kellene gondolkodni. A kamat ugyanis sokszor nem fedezi a pénzromlás mértékét, ugyanakkor a tőkeösszeg vásárló értéke is folyamatosan csökken, így mind az állagörökösöknek, mind a haszonélvezeti jog jogosultjának az érdekei sérelmet szenvednek.
Lehetőséget kellene adni más kedvezőbb befektetésre. Ilyen kedvezőbb befektetés lenne például álláspontom szerint az értékpapír, ingatlanvásárlás stb.
Ehhez azonban a jelenlegi szabályok mellett az örökösök megállapodása szükséges.
Ezért véleményem szerint legalábbis kogens szabályozásokra lenne szükség az ilyen elhasználható dolgok özvegyi haszonélvezeti jogának megváltására.
A kamatozó hagyaték értékállandóságának problémáját felveti a Legfelsőbb Bíróság P.törv.II.20. 561/1971/2. számú jogesete is.
A Legfelsőbb Bíróság a szerzői jog vonatkozásában kifejti, hogy a dologgal egy tekintet alá esik a szerzői jog vagyoni jellegű jogosítványa, az annak hasznosításából származó szerzői jogdíj azonos a dolog hasznaival. Ebből következik, hogy a szerzői jogon fennálló haszonélvezet esetén a szerzői jogdíjak beszedésének joga a haszonélvezőt illeti meg.
Figyelemre méltó az ítélet indokolásának az a része, mely szerint téves az az álláspont, amely szerint a szerzői jogdíj nem gyümölcs, vagy haszon, hanem a szerzői jog vagyoni jellegű jogosítványának az állaga.
A szerzői jogban rejlő vagyoni jellegű jogosítvány hasznosítására vonatkozó jogosultság általában nem szűnik meg, nem emésztődik fel azáltal, hogy a szerző, vagy jogutódja a vagyoni hasznosítás révén szerzői jogdíjhoz jut.
"A vagyoni jellegű jogosítvány továbbra is fennmarad, és lehetőséget nyújt a szerzőnek, illetve jogutódjának az ismételt hasznosításra. A szerzői jogdíjakra vonatkozó özvegyi jog tehát a védelem teljes időtartama alatt megilleti az özvegyet."20
Ez az ítélet is jól példázza az állagörökös méltánytalan helyzetét. Elképzelhető, hogy csak a védelmi idő utolsó szakaszában jut az állagörökös a hasznosítás jogához, amely számára már esetleg bevételt, jövedelmet nem eredményez.
A szerzői jogdíjak vonatkozásában is szükség lenne a haszonélvezeti jog feltétel nélküli megváltására. Kérdés azonban, hogy mit kapjon az özvegy egy gyermekrész fejében? (szerzői mű értéke)
Dolgozatom korábbi részében már kiemelten utaltam a társasági részesedésekkel és értékpapírokkal kapcsolatosan - a bírói ítéletekben még csak elvétve tükröződő -, de a piacgazdaság kibontakozásával várhatóan tömegesen jelentkező özvegyi joggal kapcsolatos jogvitákra.
A Polgári Törvénykönyv újrakodifikálása kapcsán a dolgozatomban szereplő, elsősorban az ítélkezési gyakorlat által felmutatott problémák megoldására a következő lehetséges megoldásokat ajánlom vitára:
A házastárs törvényes haszonélvezeti jogának (özvegyi jog) eltörlése.
Ebben az esetben a túlélő házastárs maga is - a le-származókkal együtt állagörökös a leszármazó gyermekekkel egy szinten, velük azonos mértékben.
A Ptk. 607. § (1) bekezdése akként módosulna, hogy: "Törvényes örökösök elsősorban az örökhagyó gyermekei és házastársa együttesen."
(2) bekezdés: "Több gyermek esetén a gyermekek és a házastárs fejenként egyenlő részben örökölnek."
(3) bekezdés: "Az öröklésből kiesett gyermekek, illetve házastárs után az örökhagyó távolabbi leszárma-zói örökölnek egymás közt egyenlő arányban."
(4) bekezdés: "Ha leszármazó nincs, a házastárs egyedül örököl."
Ez a megoldás első megközelítésre szakít minden, a történeti részben kifejtett a magyar öröklési jog özvegyi jogi részére vonatkozó hagyománnyal.
Ugyanakkor elveiben azonos a német BGB, az osztrák OPTK, a holland Polgári Törvénykönyv hatályos szabályaival.
Ez a megoldás a házastársat gyermekeivel együtt örököstársakká teszi. A tulajdonos jogán biztosítja számára az örökhagyóval ingatlanában való bennmaradást, az elhasználható dolgok egy részének tulajdonjogát is.
Nem akadályozza meg az örökösöket az elhasználható dolgoknak "ipso iure" birtokbavételében, illetve hasznosításában.
Megoldja azt a piacgazdasági követelményt, hogy az örökhagyó kamatozó hasznot hajtó befektetésre alkalmas hagyatéka a lehető legeredményesebb módon kerüljön felhasználásra.
Ez szolgálja az özvegy, a gyermekek és egyben a nemzetgazdaság érdekeit is.
Ez a megoldás lényegében az özvegyi jog egy gyermekrészben való kifejezésének (megváltásának) felel meg.
Ugyanakkor a haszonélvezeti jog megváltásának korábban kifejtett korlátait nem hordozza.
Ez a megoldás szükségtelenné teszi az özvegyi jog értékének bonyolult és értékét tekintve mindig bizonytalan kiszámítását. Az értékpapírok várható hozama az üzletrészek értéke, kamatozó követelések hozama, a szerzői jogdíjak volumene előre nagyon nehezen prog-
nosztizálható az értékállandóság követelményét is figyelembe véve.
Ezen vagyontárgyak megváltása esetében nehezen számítható ki az egy gyermekrész, különösen akkor, amikor a "természetbeni kiadás" nem lehetséges.
Ennél sokkal jobb megoldásnak tartom, ha az özvegy tulajdonostárssá, üzlettárssá, quasi szerzőtárssá válik a hagyatékban szereplő vagyontárgyak vonatkozásában. Ugyanez vonatkozik az úgynevezett "vagyonértékű jogok" közös gyakorlására is.
Ebben az esetben a gyermekek és az özvegy egyenjogú partnerként vehetnek részt a minél eredményesebb vagyongyarapítás érdekében.
A megoldás és a jogszabály-módosítás negatívuma lehet, hogy az özvegynek ezzel a megoldással nincs biztosítva a házastársával közösen lakott lakáson, berendezési, felszerelési tárgyakon, a korábbi életszínvonalának megfelelő életvitel.
Álláspontom szerint a gyakorlatban ez ritkán van így.
Amennyiben ugyanis az örökhagyó után jelentős vagyon maradt, amelyben elhasználható és hasznosítható vagyontárgyak egyaránt vannak, az özvegy saját jövedelmével és vagyonával, a házastársi vagyonközösségből ráeső résszel együtt, korábbi életszínvonalának megfelelő, sőt azt meghaladó szinten képes élni az örökhagyó halála után is.
Amennyiben az örökhagyó után csekély, elsősorban csak közös tulajdonú lakásban és berendezési tárgyban megtestesülő vagyon marad, úgy az özvegy a házastársi vagyonközösségből ráeső rész és általa megörökölt egy gyermekrész összeszámításával is tulajdoni többletet szerez az állagörökösökkel szemben.
Ez lehetővé teszi, hogy gyermekével, gyermekeivel a közös tulajdon sorsát számára kedvező módon rendezze (Legfelsőbb Bíróság PK. 10. számú állásfoglalás).
Ugyanakkor a gyermekek, leszármazók részére is lehetővé teszi az ingatlan rájuk eső részéhez való hozzájutást az ingatlan közös tulajdonának megszüntetése - megváltása - esetén.
Külön is kitérnék az egyre szaporodó, a kárpótlási törvények és a földreform folytán bekövetkezett mezőgazdasági földingatlanok öröklésének kérdésére.
Az özvegy sok esetben nem tudja önállóan hasznosítani - életkora miatt sem - a mezőgazdasági földterületeket. Azt kénytelen hasznosításra csekély bérleti díj ellenében sokszor hozzá nem értő személyeknek is bérbe adni.
Ennél sokkal jobb megoldás, ha a föld résztulajdonosává válik. A mezőgazdasági földterületet gyermekei művelik, vagy műveltetik, az özvegyre eső tulajdoni hányadot pedig megváltják, vagy annak hasznaiból közösen részesülnek.
Negatívumként vethető fel a megoldással kapcsolatban, hogy az özvegy és gyermeke tulajdonostárssá válása további pereket eredményezhet a közös tulajdon használatának megosztásával, a közös tulajdon megszüntetésével, vagy hasznosításával kapcsolatban.
Ez a "veszély" kétségtelenül fennáll.
Bírói gyakorlatom alapján azonban elmondható, hogy amennyiben a szülő és gyermek között nincs megfelelő kapcsolat, úgy számtalan per indul az özvegyi haszonélvezeti jog terjedelmének korlátozására, megváltására, a megváltás összegszerűségére és a házastársi vagyonközösség elismerésére vonatkozóan is.
Egyébként a házastársi vagyonközösség (örökhagyó-özvegy) miatt a leszármazók és az özvegy ma is gyakran tulajdonostársakká válnak.
Amikor az állagörökös és az özvegyi jog jogosultja között természetesnek mondható, jó szülő-gyermek viszony van, jogszabályi felhatalmazás nélkül is sor került már az 1977. évi novellát megelőzően is az özvegyi jog megváltására.
Lehetőség van osztályos egyezség megkötésére és egyéb, a jogszabály által nem tiltott megoldások peren kívüli alkalmazására is.
Külön problémát jelenthet az ági örökségen fennálló özvegyi haszonélvezeti jog kérdése, állagöröklés esetén az özvegy örökrészének terjedelme.
Ezzel azért nem foglalkozom részletesebben, mert véleményem szerint az "ági öröklésre" vonatkozó Ptk. szabályok is átgondolásra, módosításra szorulnak.
Amennyiben a Ptk. 611-613. §-ában szabályozott ági öröklés változatlan tartalommal bekerül az új törvénybe, úgy a következetesség miatt is javaslom, hogy a házastárs az ági örökösökkel közösen, velük egy sorban és azonos mértékben (az ági örökösök számától függően) állagot örököljön.
Az előző megoldásnál szűkebb körű változtatást jelentene, ha leszármazók esetén a házastárs állagöröklését csak a volt közös háztartás berendezési és felszerelési tárgyain vezetné be az új Ptk.
Ez az állagöröklés és az özvegyi haszonélvezet kombinációját jelentené, elsősorban az özvegy korábbi életszínvonalának biztosítására.
Ezekre a vagyontárgyakra azonban célszerű lenne álláspontom szerint, ha az özvegy minden korlátozástól mentes tulajdont szerezne a leszármazók, illetve - ági öröklés esetén - a felmenők örökrészétől, illetve számától függetlenül.
Az ezen a körön kívül lévő ingó vagyontárgyak öröklésére megmaradnának a jelenleg hatályos szabályok a később részletezett (4. számú megoldás) korlátaival.
Természetesen e megoldás mellett a haszonélvezet megváltására, illetve korlátozására vonatkozó "szűkítő" rendelkezéseket ki kellene iktatni.
A túlélő házastársnak a berendezési és felszerelési tárgyakon biztosítandó előjogai már a porosz LR.-ben, ezt követően pedig a XIX-XX. sz. európai kodifiká-ciós munkálataiban feltűnnek (BGB, ZGB, OPTK novella, holland, angol Polgári Törvénykönyv).
Ezek egy része valamennyi ingóságra, más része a szorosan vett háztartási ingóságok körére biztosít az özvegynek preferenciális jogokat.
Az 1925. évi angol Ptk. novella a háztartási ingóknál szélesebb körben biztosít az özvegy részére tulajdonjogot (personal chattels körébe tartozó vagyontárgyak).
Nézetem szerint tulajdonjogot csak a szorosan vett volt közös háztartás berendezési és felszerelési tárgyain célszerű biztosítani az özvegynek. Ellenkező esetben az örökösök (leszármazók) méltányos jogai és érdekei sérülhetnek.
Amennyiben a Polgári Törvénykönyv öröklési jogi részének fentebb vázolt radikális, az özvegy állagörökösi minőségét eredményező megoldása bármely elvi, vagy gyakorlati okból nem lenne lehetséges, legalábbis részleges megoldást jelentene bizonyos, a hagyatékban szereplő vagyontárgyak vonatkozásában a hagyaték özvegyi jogtól való kötelező mentesítésének (megváltásának) kimondása.
Ez a megoldás elsősorban az elhasználható dolgokra, készpénzre, használati tárgyakra, valamint a személyes közreműködést igénylő hasznot hajtó, kamatozó, az eredményes hasznosítástól függő vagyontárgyak esetében jelenthetne megoldást.
Ilyen vagyontárgyak az értékpapírok, a társasági részesedések, a szerzői jog, a készpénz, a vagyonértékű jogosítványok gyakorlása stb.
A hagyaték kötelező megváltásának kimondása "főszabályként" deklarálható lenne.
Ez esetben az özvegyi jog megváltása sem időTbeni, sem egyéb korlátozást nem tartalmazna.
Nem lenne lehetőség a megváltásra vonatkozóan bírói ítélettel történő elutasításra sem.
A megváltással kapcsolatos perek csak az özvegyi jog értékének megállapítására, és az egy gyermekrész kiszámítására korlátozódnának.
Természetesen amennyiben a megváltásra kerülő vagyontárgy fizikailag megosztható (több értékpapír, birtokba vehető hasznosítható dolog stb.) akkor a természetbeni megváltást kellene főszabályként szorgalmazni.
A kötelező megváltás alól e megoldás esetében is változatlanul mentesíthetők lennének az örökhagyóval közösen használt lakásingatlanok és berendezési, felszerelési tárgyak. Figyelemmel arra, hogy az özvegy a kötelező megváltás révén lényegében a vagyon egy részének állagörökösévé válna, a haszonélvezet korlátozására vonatkozó rendelkezéseket viszont mellőzni lehetne.
Ennek oka, hogy az özvegy a megváltás révén a tulajdonába és birtokába kerülő vagyontárgyakat, tulajdonosi jogánál fogva, korlátlanul hasznosíthatja. Azokat el is idegenítheti. Ez számára a korábbi életszínvonalát biztosítani tudja.
E megoldás esetében a Ptk. 615. § (1), (2) bekezdései változatlanul maradnának.
Törlésre kerülne a Ptk. 616. § (1), (2) bekezdése.
A (3) bekezdés helyett a következő (1) bekezdés kerülne beiktatásra:
"Az örökösök kötelesek a házastárs haszonélvezeti jogának (özvegyi jog) megváltására, az özvegy pedig ennek tűrésére. Ez alól kivétel a házastárs által lakott lakás és az általa használt berendezési és felszerelési tárgyak."
A 616. § (4) bekezdése változatlanul maradna.
Az (5) bekezdés pedig törlésre kerülne. Helyette a következő törvényszöveg kerülne beiktatásra:
"Az özvegyi jog megváltásáról a hagyatéki eljárásban az özvegy és az örökösök egyezséget köthetnek, ennek hiányában a hagyaték megváltásáról a közjegyző hagyatékátadó végzésben dönt."
Ennek a megoldásnak feltétlen hibája, hogy a hagyaték megváltása vonatkozásában a legfontosabb kérdést, nevezetesen az özvegyi jog értékét, az egy gyerekrész kiszámítási módját a törvényszöveg nem tartalmazza.
Nem lenne kikerülhető a hagyaték megváltásával kapcsolatos perek indítása, elsősorban a természetben meg nem osztható, hasznot hajtó kamatozó üzletrészek és értékpapírok, valamint takarékbetétek vonatkozásában.
Ugyanakkor ennek a megoldásnak előnyét jelentené az, hogy a haszonélvezet korlátozására vonatkozó pereket jogszabályi lehetőség hiányában megszüntetné.
Ma a gyakorlatban a legtöbb jogvitát a haszonélvezeti jog korlátozása indikálja. Ezzel kapcsolatban sokszor szélsőséges, egymásnak ellentmondó ítéletek is születnek, úgy az állagörökösök, mint az özvegyek rovására.
Különösen gyakori ez abban az esetben, ha a haszonélvezeti jog megváltását követően korlátozást is kérnek, illetve többször egymás után éppen a hagyaték értékének változása folytán kerül sor korlátozási kereset előterjesztésére.
E megoldás szerint az özvegyi jog elvi alapjai és a törvényszöveg is változatlanul maradna, csak kisebb korrekciókat tartalmazna az értelmezés, és az özvegyi jog megváltásának korlátozására vonatkozóan.
A haszonélvezeti jog megváltásának és korlátozásának intézménye is fennmaradna.
A Ptk. 616. § (2) bekezdése a következők szerint kerülne pontosításra:
"A haszonélvezet korlátozásának bármikor helye van, a korlátozás azonban csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastársnak az örökhagyóval együtt kialakított, megszokott életszínvonalát biztosítsa, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is."
Ez a módosítás a házastárs "szükségleteinek" nagyon tág és félreértelmezhető fogalmát a bírói gyakorlatban már idézett példák szerint egyértelműbbé tenné.
A Ptk. 616. § (4) bekezdés a következő szövegezést kapná:
"Amennyiben a haszonélvezet megváltására a hagyatéki tárgy jellege miatt pénzben kerül sor, az özvegynek járó gyermekrész kiszámításánál a hagyatéki vagyon értékét az örökhagyó halálakori (hagyaték megnyílta) forgalmi érték, és az özvegy életkorának figyelembevételével várható haszon, hozam, eredmény alapján kell meghatározni."
A 616. § (5) bekezdése a következőkkel bővülne:
"Amennyiben a megváltásra jogosultak a kérelem előterjesztésében akadályozva voltak megegyezés hiányában, az akadály megszűnésétől számított egy évig (elévülési idő) a közjegyzőtől, illetve közvetlenül a bíróságtól is kérhetik a haszonélvezeti jog megváltását."
Ez utóbbi megoldás megszüntetné a hagyaték megváltására vonatkozó határidő jogvesztő jellegét.
Lehetővé tenné annak bizonyítását, hogy a kérelem előterjesztésében az erre jogosítottak akadályozva voltak, akár körülményeik, akár bármilyen más méltányolható ok miatt.
Ez utóbbi változtatásnak indoka az, hogy a bírói gyakorlat azt mutatja, a felek sokszor "lekésik" a megváltásra irányuló kérelem előterjesztését.
Ezzel évtizedekig fennálló megoldatlan helyzetet teremtenek az özvegy és az örökösök között. Sok esetben ezt a körülményt a másik fél ki is használja, így nincs lehetőség a peren kívüli megegyezésre sem.
* * *
Mindezen módosítási javaslatok természetesen csak mint vitaalap kerülhetnek átgondolásra.
Különösen vonatkozik ez az általam javasolt jogszabály szerkezeti, és szövegezési változtatásokra.
Több évtizedes bírói gyakorlatom alapján, Európában többségi, a tulajdonhoz való alkotmányos követelménynek megfelelő, a gyakorlatban jól alkalmazható, kevesebb pert indikáló megoldás lenne, ha az özvegy leszármazók esetén is állagot örökölne (1. számú javaslat).
Ismételten hangsúlyozom, hogy az általam felvetett gondolatok kizárólag a hagyatéki vagyontárgyak körével és azokra vonatkozó másodlagos dologi jog (haszonélvezeti jog) gyakorlásával kapcsolatban érintik a Ptk. hatályos öröklési jogi fejezetét.
Az öröklési jog egyéb részei (Ptk. 5. rész) még sok, a bevezetőben említett módosítási igényt is felvető problémát tartalmaz. ■
JEGYZETEK
1 Az öröklés joga, szerkesztette Petrik Ferenc, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1991., 24. o.
2 A szerzői jog, szerkesztette Petrik Ferenc, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1990., 72. o.
3 Petrik Ferenc: Szerzői jog, Budapest, KJK., 1990., 73. o.
4 A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvének indoklása, KJK. Budapest 1963., 603. o.
5 Dr. Kiss Ferenc Kálmán előadása, Magyar Jogász Egylet Tizenharmadik Jogász Vándorgyűlése, Sopron 1999. május
6 Novotny Zoltán: A biztosítási szerződés joga, JTT. Budapest, 1993., 90. o.
7 Dr. Fábián Ferenc előadása a Magyar Jogász Egylet Tizenharmadik Jogász Vándorgyűlésén
8 1998/142. APEH Iránymutatás
9 Értékpapírok kézikönyve, Agrocent Kiadó, szerkesztette Szegediné dr. Sebestyén Katalin, 28-29. o.
10 Értékpapírok kézikönyve, Agrocent Kiadó, 1999., szerkesztette Szegediné dr. Sebestyén Katalin, 69. o.
11 Értékpapírok kézikönyve, Agrocent Kiadó, 1999., szerkesztette Szegediné dr. Sebestyén Katalin, 97. o.
12 Vékás Lajos: Magyar polgári jog, öröklési jog tankönyv, Eötvös József Könyvkiadó, 1995., 50. o.
13 Vékás Lajos: Öröklési jog tankönyv, Eötvös József Könyvkiadó, 1995., 50-51. o. nyomán
14 Bírósági Határozatok: 1986. évi 233. számú jogeset, 1986. évi 232. számú jogeset,
Legf. Bír. P. törv. I. 20.427/1968. (11/1968. BH. 587. je.)
Legf. Bír. P. törv. II. 20.249/1979. (11/1979. BH. 367. je.)
Legf. Bír. P. törv. II. 20.505/1980. (2/1981. BH. 61. je.)
Legf. Bír. P. törv. II. 20.111/1989. (1/1989. BH. 44. je.)
Legf. Bír. P. törv. III. 20.178/1970. (6/1972. BH. 96. je.)
15 Weiss Emília: "A túlélő házastárs öröklési jogi jogállása", Akadémia Kiadó, 1984.
16 Zlinszky Imre: "Az özvegyi jog körül felmerülő vitás kérdések", Jogtudományi Közlöny, 1879. évfolyam 300. o.
17 1977. évi IV. törvény indokolása
18 Bírósági Határozatok 1977. évi 446. jogeset
19 Bírósági Határozatok 1968. évi 11. szám 5871., 1979. évi 11. szám 367. számú jogesetek
20 Bírósági Határozatok 1972. évi 6. szám 7096. számú jogeset
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Hidvéginé dr. Adorján Lívia, megyei bírósági tanácselnök, Szolnok
Visszaugrás
