A "használt" szoftverek piaca évtizedek óta kialakulóban van, ez a fejlődés azonban igen csak felgyorsult a 2000-es évek óta. 2012-ben az Európai Bíróság (továbbiakban: EUB) a híres UsedSoft kontra Oracle ügyben[1] hozott ítéletében "zöld utat" adott a "használt" szoftverek piacának, amelytől sokan gyökeres változást vártak mind jogi, mind gazdasági szinten. De mi is a probléma a szoftverekkel, amely miatt évtizedek óta "csaták dúlnak" a jogalkotás, a jogalkalmazás és a gazdasági szereplők között? A szoftverek jogi védelmével kapcsolatban számos kérdés merül fel, amely alapvetően annak immateriális jellegéből és gazdasági értékéből fakad. A legtöbb államban a szerzői jog nyújt jogi védelmet a szoftverfejlesztőknek, akiket természetesen megillet a terjesztés joga. Ez a jog azonban nem korlátlan, annak határt szab az ún. jogkimerülés elve. Ez azt jelenti, hogy ha a jogosult egy adott szoftver műpéldányát eladta, akkor a terjesztési joga kimerült, a szoftver mozgását többé nem befolyásolhatja. Ennek az érvényesülését azonban a szoftvergyártó cégek igyekeznek megakadályozni, és a technikai fejlődéssel a különböző módszerek nagy fejtörést okoznak a jogalkalmazóknak. Így aztán az uniós tagállamokban eltérő ítélkezési gyakorlat alakult ki ezek megítélése során. Az Európai Bíróság a fentebb említett UsedSoft ítéletében próbált iránymutatást adni a jogalkalmazók és a gazdasági szereplők számára. Ennek hatására változásokat vártak különösen a jogalkalmazás, a felhasználók és a szoftverekkel kereskedő cégek szintjén. A tanulmány a jogalkalmazási változásokat kívánja bemutatni a UsedSoft kontra Adobe ügyön keresztül, amely még 2012-t megelőzően indult, illetve került sor az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalára, míg másodfokon már az EUB határozatát követően fejeződött be és a német legfelsőbb bíróságot is megjárta.
A szoftverekkel kapcsolatos szerzői jogokat és annak korlátait az Európai Unióban az ún. szoftver irányelv deklarálja.[2] A irányelv rögzíti az engedélyhez kötött cselekményeket, amelyek a szerző kizárólagos jogai közé tartoznak, valamint az ezek alóli kivételeket is. Az engedélyhez kötött cselekmények a következők:
- a program többszörözése, akár tartósan vagy időlegesen;
- a program fordítása, átdolgozása, feldolgozása, módosítása;
- a program vagy másolatának nyilvános terjesztése, illetve bérbeadása.[3]
Az engedélyhez kötött cselekmények alól kivétel:
- külön szerződéses kikötés hiányában a szoftver többszörözéséhez, módosításához, fordításához, átdolgozásához nincs szükség a szerző engedélyére, ha arra azért van szükség, hogy a jogszerű felhasználó rendeltetési célnak megfelelően használja a programot, beleértve a hibajavítást is;
- szerződéssel nem zárható ki, hogy a jogszerű szerző a programról biztonsági másolatot készítsen, ha ez a felhasználáshoz szükséges;
- a jogszerű felhasználó megfigyelheti, tanulmányozhatja és kipróbálhatja a program működését a program elemeinek alapját képező ötletek és elvek meghatározása céljából, ha ezt a szoftver olyan betáplálása, megjelenítése, futtatása, továbbítása vagy tárolása során végzi, amelyre jogosult.[4]
A szoftver irányelv rendelkezése szerint tehát a terjesztés joga kizárólag a szerzőt vagy az ő engedélye alapján mást illet meg. Terjesztésnek minősül a mű vagy másolatának a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele forgalomba hozatallal vagy arra való felkínálással. Így terjesztésről beszélhetünk elsősorban a mű tulajdonjogának átruházása esetén. Itt azonban már rögtön felmerül az első probléma, ugyanis ún. online szoftverek vásárlásánál kérdés, hogy egyáltalán terjesztésről beszélünk-e. A szoftver megszerzése ilyenkor az internetről való letöltéssel történik, ami felveti a kérdést, hogy ezáltal a szoftver többszörözésére kerül sor, és csupán az adott műpéldány másolatát szerzi meg a felhasználó vagy terjesztésről van szó.
Azt az elvet, amely szerint a szerző a mű bármely felhasználását engedélyezheti a fentebb már említett jogkimerülés intézménye töri meg. A terjesztési jog kimerüléséhez több feltétel együttes fennállására van szükség. A szoftver irányelv a következőképpen határozza meg a jogkimerülés fogalmát: "A program valamely példányának a jogosult által vagy az ő hozzájárulásával a Közösségen belül történő első eladása kimeríti az adott példány Közösségen belüli terjesztésére vonatkozó jogot, a számítógépi program vagy
- 696/697 -
valamely másolata további bérbeadásának ellenőrzéséhez való jog kivételével."[5]
Tehát a terjesztési jog kimerüléséhez három feltételnek kell teljesülnie. Ezek közül az egyik, hogy a program valamely példányáról legyen szó. De mit értünk műpéldány alatt? A szoftvernek egy fizikai megvalósulása tekinthető csak műpéldánynak vagy az online szoftverek is idetartoznak, amelyek megfoghatatlanok? Segítséget a jogforrások sem nyújtanak, a szoftver irányelv ugyanis konkrét szabályozást erre nézve nem tartalmaz, ami a jogalkalmazókat rendkívül megzavarta. Idekapcsolódik az a kérdés is, hogy a szoftver, különösen az online szoftver dolognak tekinthető-e jogi szempontból és tulajdonjog tárgya lehet-e, hiszen ha nem dolog, akkor forgalomba hozataláról, így terjesztéséről sem beszélhetünk.
A következő feltétel, hogy a program egy példányát a jogosult (vagy az ő hozzájárulásával bárki) elsőként eladja. A jogosult a szerző vagy munkaviszony keretében kifejlesztett szoftver esetén a munkáltató. De mit értünk pontosan eladás alatt? Itt felvetődik a licencszerződések rendelkezéseinek problémája is. A licencszerződés[6] alapján ugyanis a szerző engedélyt ad művének felhasználására, a felhasználó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni. Ez a szerződés foglalja magában azokat a cselekményeket, amelyeket a szerző engedélyez a felhasználónak. A megállapodás tartalmát a felek szabadon határozzák meg, de természetesen a jogszabályi keretek megtartásával. A licencszerződésekben azonban mintegy átmenet jött létre az adásvételi és a bérleti szerződés között. A felhasználók egy használati jogot kapnak meg, a szoftver műpéldányát viszont soha nem kell visszaszolgáltatniuk. A jogforrások ilyen szerződési formáról nem rendelkeznek, amely megítélése a jogalkalmazók számára ugyancsak fejtörést okozott.
A harmadik feltétel, hogy a program első eladása az Európai Unión belül történjen.
A felperes, az Adobe[7] képszerkesztő és grafikai programokat értékesített szoftvercsomagok formájában, amely programoknak kizárólagos tulajdonosa. Az alperes, a UsedSoft[8] és annak egyik leányvállalata (továbbiakban: U.AG) nem gyártója vagy forgalmazója a szoftvereknek, hanem felvásárlója, megveszi az ún. "használt" szoftvereket.
Az A. Ireland Ltd., a felperes vállalatcsoportjának tagja 2006-ban egy alapítvánnyal (továbbiakban: ESV) szerződést kötött oktatási célú szoftverek megvásárlására. A szerződést 2008-ban megújították, amelyet egy pontrendszer kialakítása indokolt, így az alapítvány kedvezményes feltételekkel kapta meg a licenceket. A szerződés értelmében az alapítvány partnerei is hasonló feltételekkel jutottak hozzá a programokhoz. Ilyen partnernek számított az RZV, az ESV egyik intézménye.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
