A 2009. január 1. napjától hatályba lépő az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény rendelkezései szerint a közjegyző a bizonyítékok rögzítése érdekében előzetes bizonyítást folytathat le. A jogalkotó a közjegyzőségnek alapvetően azt a szerepet szánta, hogy jogszolgáltató hatósági tevékenységgel járuljanak hozzá a jogviták elkerüléséhez, és ezzel tehermentesítsék a bíróságokat.
A polgári eljárásjogunk fejlődése során, a közjegyzők már korábban is végeztek előzetes bizonyítást, ezen új törvény életbelépésével nem új feladatot kaptunk hanem gyakorlatilag leporoltuk és visszakaptuk ezt a jogi tevékenységet, s hogy ez a fogalom mennyire nem is új keletű mi sem bizonyítja jobban, hogy "előleges bizonyítás" kifejezéssel, már 1868. évi LIV. törvénycikkben is találkozunk.
A közjegyzőség 1992. január 1-jével vált ki a bírósági szervezetből, amikor hatályba lépett a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény, ez hozta létre az új szabadfoglalkozású, ún. latin típusú közjegyzői szervezetet. A közjegyzőség ezzel a rendelkezéssel, mint jogi szakma a kontinentális jogrendszerű, latin-német jogi kultúrába tartozó országokban található meg. A latin típusú közjegyzői rendszerekben a közjegyző hivatalos személynek minősül, ebből következően pedig közreműködési kötelezettség terheli, ez a kötelezettség az állami feladat ellátásának kötelezettségéből következik. A közjegyzői tevékenység feletti felügyelet a közjegyzői tevékenység jellegéből kiindulva állami feladat, amely tipikusan vagy a szakmai kamarák vagy a bíróságok feladata. A közjegyzői eljárások szükségességét jól jelzi, hogy évről évre nagyszámú nemperes eljárás indul, hatékonyságukat pedig szemléltetik a statisztikai adatok, amelyek kétségtelenné teszik, hogy a közjegyzőség alkalmas arra, hogy a hatáskörébe utalt ügyeket időszerűen és jogerősen lezárva intézze. A gyakorlati tapasztalatok szerint az ügyek ilyen mutatók szerinti elintézését az intézményi hálózat, a fejlett adminisztratív és informatikai rendszer alkalmazása teszi lehetővé.
A közjegyző feladata többek között az, hogy a feleknek pártatlan jogi segítséget nyújtson annak érdekében, hogy a jövőbeni jogviták elkerülhetőek legyenek, ez a célja azoknak a közjegyzői nemperes eljárásoknak is, melyekre - eltérő rendelkezés hiányában - a Polgári perrendtartás szabályait kell alkalmazni. E nemperes eljárások szabályai ma a közjegyzőkről szóló törvényben, illetve egyéb jogszabályokban találhatók. A törvény megalkotásának alapvető célja ennek figyelembevételével az volt, hogy törvényben kerüljenek szabályozásra a közjegyzői nemperes eljárások főbb szabályai, érvényesüljön a kívánt törvényi szint, és megvalósuljon a jelenleg széttagolt szabályozás egységesítése. A jogérvényesítés hatékonyságának növelése nemcsak a bírósági eljárások modernizálását, hanem azt is, hogy olyan - a bírósági nemperes eljárások alternatívájaként megjelenő - új nemperes eljárásokat hozzon létre a jogalkotó, melyekkel jogkeresők jogvitáikat per nélkül zárhatják le, elkerülhetik a pereskedést, vagy jelentősen egyszerűsödhet a perbeli bizonyítás.
A törvény a fentiek alapján egyrészt megállapítja a közjegyzői nemperes eljárások közös szabályait, másrészt négy nemperes eljárást teljes körűen szabályoz. Az okiratok és értékpapírok megsemmisítésére irányuló eljárást ma is a közjegyzők folytatják le, e tekintetben tehát csak a szabályozás korszerűsítése, törvényi szintre emelése történt meg. A többi nemperes eljárás - a közjegyző előtti előzetes bizonyítás, az igazságügyi szakértő közjegyzői eljárásban történő kirendelése és az általános meghatalmazások nyilvántartásának vezetése - új igényérvényesítési lehetőségek, melyek hozzájárulnak a perek gyorsításához, azok elkerüléséhez, illetve szükségtelenné teszik a képviseleti jogosultság későbbi, időről időre történő igazolását. A Törvényben szabályozott előzetes bizonyítást, valamint az igazságügyi szakértő kirendelését a fél továbbra is kérheti a bíróságtól, így a jövőben a jogkeresők dönthetik el, hogy a bíróság vagy a közjegyző eljárását kezdeményezik-e.
Az eljárás igénybevételével a felek jogvitájuk esetében már a perindítás előtt bizonyítékot szerezhetnek, amelyet (meggyorsítván ezzel az ítélkezést) egy esetleges későbbi perben a bíróság előtt közvetlenül felhasználhatnak. Emellett az előzetes bizonyítás a peren kívüli megegyezéseknek is kiváló eszköze lehet. A fél kérelmére a közjegyző szakértőt is kirendelhet az előzetes bizonyítás keretében, így kellő időben rögzíthetők olyan jogilag jelentős tények, amelyeket egy későbbi perben esetleg már nem lehetne megfelelően rekonstruálni. A közjegyző eljárása az előzetes bizonyítás során is pártatlan, személye a garancia az általa kirendelt szakértő függetlensége tekintetében. Az előzetes bizonyítás lefolytatására az a közjegyző illetékes, amelynek területén a bizonyítás foganatosítására sor kerül. Igazságügyi szakértő nemperes eljárásban történő kirendelést eddig a bíróságtól lehetett kérni. A törvény hatályba lépését követően azonban már a közjegyzőtől is. A törvény rendelkezései a közjegyzőnek ezen eljárásokban aktívabb szerepet biztosít, mint a bíróságnak a rá vonatkozó rendelkezések, hiszen a bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy a fél kérelmére megkísérelje megszerezni a korábban említett hozzájárulást vagy kötelezettségvállalást. A bíróság feladata, hogy elbírálja a felek kérelmeit, eljárásrendjétől idegen az, hogy közvetlenül beavatkozva az eljárásba az egyik fél igényérvényesítésének megkönnyítése érdekében a másik féltől valamit kérjen, ezzel szemben a közjegyző rugalmasabb eljárásrendje - a hangsúlyozott permegelőző funkciójának teret engedve - ezt megengedi. E szabály alkalmazásával lehetővé vált, hogy a fél kérelmére a közjegyző megkíséreljen hozzájárulást szerezni harmadik féltől, lehetővé téve például azt, hogy az igazságügyi szakértő a vizsgálata lefolytatása érdekében a harmadik személy ingatlanjába belépjen. A törvény indokolása precízen felsorolja az elérni kívánt jogalkotói célokat: a bíróságok tehermentesítése, a közjegyzői szervezet rugalmas igazgatási rendszerében rejlő lehetőségek kihasználása, az egyes ügyekben alapvető fontosságú, ám később már nem, vagy aránytalanul nagyobb nehézségek révén lefolytatható bizonyítás gyors elvégzése, a közjegyzők jogszolgáltató hatósági tevékenységének felhasználása a jogviták elkerüléséhez.
A magyar polgári eljárásjog fejlődése során már 1868. évi LIV. Tc. megalkotásánál találkozunk első ízben e szóhasználattal "előleges bizonyítás" néven. A magyar polgári eljárásjogi jogalkotás gyakorlatilag másfél évszázados fejlődése során következetes maradt, abban, hogy amennyiben az adott bizonyítékról annak a bizonyítási eljárás során való észlelésének lehetőségétől a fél és a bíróság elesett vagy eleshetett volna, úgy az előzetes bizonyítás elrendelésének lehetőségét a fél a bíróságnál igénybe vehette. A magyar szabályozás példaértékű volt, hisz nemzetközi viszonylatban is megelőzte korát, olyannyira, hogy a hazánkban az 1868. évi LIV. Törvénycikk bevezetését követően Németországban csak 1877 januárjában került sor a Zivilprozessordnung bevezetése. Nyilván a részletszabályozások tekintetében eltérések mutatkoztak.
Az 1868. évi LIV. tc. megalkotásával a jogalkotó abból indult ki, hogy ez a szabályozás csak ideiglenes lesz. Tudatában volt annak, hogy ez a perrendtartás nem felel meg teljesen a kor igényeinek. Törvénykezési rendtartásunk nem egy rendelkezése tanúskodik erről. Egészében azonban az osztrák ideiglenes perrendtartás, amelyet a bírák és az ügyvédek több évi gyakorlatból ismertek, szolgált 1868. évi törvénykezési rendtartásunk alkotásában mintául, nem mintha törvényhozásunk annak az elveit helyesnek tartotta volna, hanem nem látta elérkezettnek az időt arra, hogy a polgári per nagyszabású reformját keresztül vigye.
A tc. V. fejezetében találkozunk első ízben az előleges bizonyítás kifejezéssel, amelynek lefolytatása kizárólag a bíróságok hatáskörébe tartozott. A modern bírósági szervezet kialakítása a bírói függetlenséget deklaráló 1869. IV. törvénycikkel vette kezdeté, amely kimondta, hogy "az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik" továbbá azt, hogy a bíró, a törvény és törvényerejű szokás szerint tartozik ítélni. Az ezt követő bírósági reform részeként újították meg a Kúriát, hozták létre a pesti és a marosvásárhelyi ítélőtáblát. Az 1868. évi LIV. törvénycikk ötödik fejezetében találkozunk első ízben az előleges bizonyítás jogrendszerével. A bizonyítási eljárás ezen különleges módjának gyakorlására a tc. kizárólag a bíróságoknak biztosította e hatáskört.1
A per folyamata alatt, vagy megindítása előtt a fél akkor kérelmezhette ezen előlegeges bizonyítás lefolytatását, ha abba az ellenfél beleegyezett, illetve valószínűsíthette, hogy a per kimeneteléig a bizonyítékától eleshetne. Bár az előleges bizonyítás lefolytatását a perbíróság előtt lehetett kérni, a fél azonban sürgős esetben ennek lefolytatását annál a bíróságnál kérhette, ahol a kihallgatni kért tanú tartózkodott. Az előleges bizonyítás hatékonyságát szolgálta, hogy a bíróság ezt csak akkor volt köteles megtenni ha "a czélt meghiúsító időveszteséggel nem járt". A jogalkotó a hivatkozott paragrafusok nagy részében a bizonyíték, a bizonyítás felvétel veszélyeztetettségét tekintette döntő feladatának és alkalmazás fő céljának.
A képviselőház még az 1881. LIX. törvénycikk megalkotása előtt 1880. évi április 23-án hozott határozatával utasította az igazságügyi kormányt, a szóbeliség, a közvetlenség és a nyilvánosság elvén alapuló polgári perrendtartás előkésítésére, aminek következtében Pauler Tivadar igazságügyi miniszter megbízásából a szóbeliség, a közvetlenség és a nyilvánosság elvei alapján két tervezet készült, amelyet 1885. évben sajtó útján közzétettek. Az egyiket dr. Emmer Kornél országgyűlési képviselő szerkesztett, a másikat dr. Plósz Sándor egyetemi tanár készített, a bizonyítás kivételével az egész eljárást tartalmazta. Günther Antal volt igazságügyi miniszter 1907 évi október 17-én ismét benyújtotta a polgári perrendtartás törvényét. A reform a legsürgősebb igazságügyi feladatok közé tartozott.
Az 1911. évi Pp.-nk a magyar kodifikáció egyik legkiválóbb teljesítménye volt. 1952-ig volt hatályban, és ez idő alatt csupán egy alkalommal kellett módosítani, azt is a '30-as években amikor egész világon végigsöpört a csődhullám, ezáltal felgyorsultak a polgári perek. A tc. tizennegyedik fejezete szól az előleges bizonyításról. Az előleges bizonyítás lefolytatása akkor volt lehetséges, ha:
a) ha valószínűnek mutatkozott, hogy a bizonyítás az eljárás rendes menetében már nem lesz sikeresen felvehető,
b) a felvétel meg lesz nehezítve,
valamint e nélkül is, ha az ellenfél a bizonyítás előleges felvételébe beleegyezik.
A tc. 381. §-a éppúgy mint az 1868 LIV. tc. is a javaslat is a tanúhallgatásra és a szemlére - szakértőkkel vagy anélkül - szorította az előleges bizonyítást. A javaslat mellőzte tehát a német birodalmi perrend 485. és az osztrák perrend 384. §-nak azon rendelkezéseit, hogy szemle nélküli szakértői meghallgatás is felvehető előzetes bizonyításként. Az 1868. évi LIV. tc. 534. §-a szerint csak abban a két esetben adott helyt az előleges bizonyításnak, ha a felek abban megegyeztek, vagy ha a folyamodó bizonyítékától eleshettek volna, addig e tc.-ben új elemként jelenik meg ha az eljárás rendes menetében meg lesz nehezítve. A fent felsorolt feltételek hiányában is megengedte a javaslat az előleges bizonyítást, ha valamely szavatossági hiányt kellett megállapítania, tehát adásvétel, csere vagy más visszterhes szerződés esetében annak a félnek a kérelmére akinek ellenfele szavatossággal tartozott.2 Az 1868. évi LIV. tc. 535. és 540. §-a értelmében az előleges bizonyítást a perre illetékes bíróságnál kellett kérni, és csak sürgős, késedelmet nem tűrő esetben annál a bíróságnál, amelynek területén a tanú tartózkodott, illetőleg a szemle tárgya volt. Ez a szabályozás akkor, amikor a per még nem volt folyamatban célszerűtlennek mutatkozott, mert utóbb gyakran merült fel a kérdés vajon az a bíróság, amely az előleges bizonyítást elrendelte, rendelkezett-e hatáskörrel és illetékességgel.
Ezért az új törvényjavaslat kidolgozása során a jogalkotó az előleges bizonyítás elrendelését rendkívül sürgősség esetén kívül a per bíróságára bízta, mert az egyrészről sokszor abban a helyzetben volt, hogy a bizonyítás szükségességét megbírálhassa, sok esetben pedig a közvetlenség érdekében az előleges bizonyítást maga vette fel.
Az előleges bizonyítás felvételekor sok esetben az ellenfél ismeretlen volt, vagy nem volt megjelölhető. Az ellenfél megtudása sokszor hosszabb időt vett igénybe, ezért nem volt célszerű az előleges bizonyítás felvételét addig elhalasztani. Az előleges bizonyítás iránti kérelem gyakorlatilag megegyezett az 1868. LIV. tc. rendelkezéseivel.3 Nem zárta, ki, hogy a kérelem a szóbeli tárgyaláson adassék elő. A kérelemre a bíróság tárgyalást tűzött ki, esetleg ha a kérelem a szóbeli tárgyaláson lett előadva, nyomban ezen a tárgyaláson meghallgathatta a feleket. A bíróság elrendelhette azonban az ellenfél meghallgatását szóbeli tárgyalás nélkül is. Csakis akkor, ha az ügy sürgőssége ezt megengedte, ha az ellenfél ismeretlen, vagy beleegyezése kellően igazolva volt, határozhatott a bíróság az ellenfél meghallgatása nélkül is.4
"Az igazságszolgáltatás munkaterhe egyre rohamosa növekszik. Ezzel szemben az igazságügyi személyzet létszámát emelni nem lehet, sőt a pénzügyi és gazdasági viszonyok következtében az igazságügyi személyzetet fokozatosan csökkenteni vagyunk kénytelenek. Ilyen körülmények között gondoskodni kell, arról, hogy a bíróságok eljárásának módosításával a fokozott munkaterhet csökkentett számú személyzet is képes legyen ellátni. Ez a fő célja a törvényjavaslatnak." Olvasható a törvény indokolásának bevezetőjében.
A Pp. eljárás egyszerűsítése terén már a háború kitörése után több rendbeli intézkedés történt. Az ítélőtáblai fellebbezési tanácsok tagjainak számának ötről háromra való leszállítása, az értékhatárok folyamatos emelése, a szóbeliség, közvetlenség elveinek lazítása, és sok más rendelkezés törekedett arra, hogy a bíróságok egyre növekvő munkájukat elvégezhessék. Mindezek ellenére alig mutatkoztak sikerek az igazságszolgáltatásban.
Az előleges bizonyítás tárgyában eljárni és dönteni jogosult bíróság ezen hatáskörét illetően azonban Pp. 384. §-nak kiegészítésével az 1930. évi XXXIV. tc. 21. §-val a következők szerint rendelkezett: "Ha a bíróság előleges bizonyítás felvételét rendeli el, annak foganatosítását kir. közjegyzőre bízhatja." Nyilvánvaló, hogy a közjegyző által foganatosítandó előleges bizonyítás lehetőségének megnyíltával a jogalkotó felismerte, azt a nem vitatható tényt, hogy miszerint a közjegyzői eljárás minden bírósági peres és nemperes eljáráséval jóval kedvezőbb. A közjegyző az előleges bizonyítás alapvető célját, a gyorsaságot minden gond nélkül, a legkedvezőbben képes biztosítani. A közjegyzői eljárás, a halasztást nem tűrő ügyekben jóval hatékonyabbnak bizonyult, a bírósági eljárás azonos rendeltetésű eljárásainál.5
Törvényeink megalkotása során kevés törvényalkotási tevékenység részesült abban a kétes dicsőségben, melynek a legaprólékosabb részletei az érdeklődések középpontjába került volna, mint épp a Törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930. évi XXXIV. tc. A javaslat mellett és annak ellenlábasai tiltakozások kereszttüzében folytatódott a tv. kidolgozása, melyek a bizottsági és a képviselőházi tárgyaláson sem szűntek meg. Az Ügyvédi Kamara demonstratív tagértekezletet tartott, melynek tárgya a (Te.) szóló törvény. Az ügyvédi kar véleménye szerint a törvény "ismételten és indok nélkül favorizálta a közjegyzőket" akiket a magyar társadalomnak a gazdasági válságtól egyedül nem érintett rétegeként kívánta beállítani, s véleménye szerint s újabb hatáskör kiterjesztését illetve előnyök szerzésére kívánta ezt kihasználni. Az Ügyvédi Kamarai Közlönyben (1931. évi 1-2. szám) éles hangú kritika jelent meg e törvény és közjegyzői kar ellen. Az ügyvédi kar úgy ítélte meg, hogy a az ellentmondással megtámadott mulasztási ítéletek egyszerűbbek nem lettek, "fizetési meghagyássá alakultak át" leegyszerűsítve ezáltal az ügyvéd elesett a perfelvételi tárgyalás díjától, a kincsár pedig az ítéleti illeték µ-ed részétől. "A takarékossági elv alapján tehát a kincstár azt amit az ügyvéd kárára a közönségen megtakarított, a saját kárán veszítette el." - vallották. A házasság felbontása iránti eljárás terén tett újítások során felmerült újítások további bizonytalanságra adtak okot A tv. Kimondta, hogy csak a házassági életközösség helyreállítása iránti kérvényhez esetén bizonyítvány helyett kellett közjegyzői tanúsítványt kellett bemutatni.
A Közjegyzői Kar maga is elismerte, hogy a törvény életbeléptetési rendelkezésit, illetve hiányosságait. Az igazságügyi miniszter - ami eléggé szokatlan volt a maga módján - nyilatkozatában védelmébe vette a törvényt, megállapítván a törvény szükségességét, melyet dr. Papp József az akkori budapesti ügyvédi kamara elnöke is elismert. Az 1930. évi XXXIV. törvénycikkel eszközölt közjegyzői hatáskör kiterjesztését nem a közjegyzői kar kezdeményezte, azt a törvényhozás, illetve az igazságügyi miniszter tisztán és "kizárólag jogszolgáltatási érdekből statuálta". (dr. Szemerjai-Petrán Tibor kir. közjegyző véleménye)
Az 1930. évi április hó 1-jén benyújtott törvényjavaslat 1930. évi június 6-án került az igazságügyi bizottság elé, melyet meglepő módon a T. Ház észrevétel nélkül elfogadott.6 A törvény - mely 1931. január 1-jén lépett életbe - a közjegyzőket közelebbről legfőképp a 21. §, 56. §, 132. § és 139. §-ok érintették. Közjegyzői szempontból a törvény legfontosabb újítása a 21. §-ik szakaszban található. Ez az újítás a közjegyző hatáskörét jelentőségesen bővítette, hivatásának és személyének járó tekintélyét emelte. Ez az újítás új és az eddigi felelősségtől is fokozottabb felelősséget hárított a közjegyzőkre. A perrendi szabályok az eljáró közjegyző által helyesen és eredményesen akkor volt alkalmazható, ha a közjegyző a perrend szabályaival gyakorlati szempontból teljesen tisztában volt, a per vitelét bírói szemmel és ítélőképességével uralni volt képes. A Pp. Az előleges bizonyításról mint a bizonyítás egyik módjáról intézkedett. A bizonyítás tárgya ténykérdés volt. Valamely tény valódiságának bizonyítása a perrend szerint történhetett tanúkkal, okirattal, szakértői tanúskodással. Ezen eljárási módokat a Pp. 1911. évi 1.tc. mely kimondta a bizonyítás felvételét a perbíróság kiküldött vagy megkeresett bíróra is bízhatta, ezen eljárásban Pp. 385. §-a szerint jelzett jogkörrel járt el. Ezen jogkör illette meg a 1930. évi XXXIV. tc. 21.§-a alapján a kir. közjegyzőket is.7 A kir. közjegyzőt, mint bírói megbízottat az előleges bizonyítás felvételénél a Pp. 385. §-ban jelzett jogkör illette meg, mivel ha nem így lett volna, munkáját eredményesen elvégezni nem tudta volna. A 21. § a kir közjegyző mint bírói megbízott a bizonyítási eljárásnál csak az előleges bizonyítást jogosult volt lefolytatni, s csak a bíróság kiküldésére és sohasem a fél megkeresésére. A Pp. 381. §-a szerint pedig az előleges bizonyítás tárgya csak tanú kihallgatás és szemle lehet, szakértővel vagy anélkül. Szakértői meghallgatásnak előleges bizonyítási eljárásnál csak szemle keretében volt helye.8
Jogalkotásunk felismerte a közjegyzői eljárás hatékony, gyors, olcsó és közhiteles voltát, az 1930. évi XXXIV. tc 21.§-val kiegészítve a Pp.384.§-át, miszerint, miszerint az előzetes bizonyítás elrendelése és lefolytatására, ezen eljárás lefolytatását a közjegyzőkre "bízta" ezáltal nagy lépést tett e tekintetben. Elsőként az adta érdemét, hogy részben a bíróságok munkaterhét csökkentette ezáltal, a szakmai minőséget biztosította. Ezenkívül az előzetes bizonyítás lehetőségét a hatékony és gyors közjegyzői hatáskörbe adta át, bár még bírói rendelkezéstől függött.
Az előleges bizonyítás felvétele oly cselekmény, amely különösen a tanúvallomások és szakértői vélemények jegyzőkönyvbe vételében, a szemle, tárgyának leírásában állt. Bírói megítélés ezekhez rendszerint nem volt szüksége. Ennélfogva megnyugtatással lehetett ezen cselekményeket a királyi közjegyzőkre bízni és a bíróságokat ez alól a munkateher alól felszabadítani. A törvényjavaslat különben a bíróságra bízta, hogy maga foganatosítsa-e, vagy a királyi közjegyzőknél foganatosítassa-e az előleges bizonyítást. Ebből következett, hogy a bíróság azt rendszerint csak akkor bízta a királyi közjegyzőkre, ha egyéb ügyekkel túl volt terhelve, és ha nem tartotta jobbnak, hogy ő maga foganatosítsa azt. A kir. közjegyzők önálló és átruházott hatáskörrel rendelkeztek. Önálló hatáskörbe tartozott: a felek megbízásai, melyek a jogügyleteket és tanúsítványokat ölelték fel. Átruházott hatáskörükbe tartoztak: a bíróságok és hatóságok megbízásai. Az 1930. évi XXXIV. tc. 56. § tanúsítvány kiállítása új, mely a házassági perekben az elhagyásra és az elhagyás tartamára vonatkozó adatokat és bizonyítékokat tartalmazta újonnan. A korábbi hatáskör oda módosult, hogy a tanú az esküt ezentúl a kir. közjegyző sajátlagos vagyis önálló hatáskörébe tartozott ezentúl. Ellenben az 1930. évi XXXIV. tc. 21. §-ban foglalt rendelkezés teljesítése, mely szerint "Ha a bíróság előleges bizonyítás felvételét rendeli el, annak foganatosítását kir. közjegyzőre bízhatja." A kir. közjegyző átruházott, vagyis bírói megbízotti hatáskörébe tartozott.9 Ezek a megkülönböztetések lettek döntők a közjegyzői eljárásra, új hatáskörében abban a vonatkozásban, hogy minő alakszerűségek mellett ki és mikor lett jogosított a fent jelölt cselekmények elvégzésére.
A házasfelek különélésének tanúsításával az 56. § foglalkozott "A kérelemben elő kell adni az elhagyásra és az elhagyás tartamára vonatkozó adatokat és bizonyítékokat." A kérelemben elő kellett adni az elhagyásra és az elhagyás tartalmára vonatkozó adatokat és bizonyítékokat. Erről a közjegyző tanúsítványt állított ki. A kir. közjegyző a tanúsítvány kiállítása végett a tanúkat az előleges bizonyítás szabályai szerint hallgatta ki és eskette meg. A közjegyzőre nézve: a jegyzőkönyv felvételének alakját, illetve alaki kellékeit a közjegyzői törvény (1874. XXXV. tc. 103. §) szabályozta.10 A Pp. 648. §-nak harmadik bekezdése értelmében abban az esetben, ha az 1984. XXXI. tc. 77. §-nak a) pontja alapján a házassági életközösséget megbontó házasfélnek a házassági életközösség visszaállítására való közlését kérheti a másik házasfél, a kérelemben elő kell adni és valószínűvé kellett tenni az elhagyásra vonatkozó adatokat. A bírói gyakorlat értelmében ezeknek az adatoknak valószínűvé tételére községi bizonyítvány szolgált. Ezt a községi bizonyítványt - a helytelenül kialakult gyakorlat szerint - többnyire minden vizsgálat nélkül adták ki a félnek, ha a tényeket két tanú eskü nélkül szívességből és sok esetben a tények ismerete nélkül bizonyította. Ez nem felelt meg az eljárás komolyságának. Ennélfogva a törvényjavaslat a községi bizonyítvány helyébe közjegyzői tanúsítványt kívánt helyezni. A tv. alapján a királyi közjegyző annak alapján állította ki a tanúsítványt, hogy a fél e célból megnevezett tanúkat az előleges bizonyítás szabályai szerint hallgatta ki és eskette meg. Minthogy a Pp. 386. §-a szerint a perbíróság hivatalból is elrendelhette az előlegesen felvett bizonyítás ismétlését vagy kiegészítését, a bírónak joga lett ezt az eljárást a királyi közjegyzőn által felvett előleges bizonyítással szemben is megtenni.
Az 1952 évi Pp. törvényünk az 1923. évi szovjet-orosz polgári eljárásjogot kívánta modellezni. 1940-es évek végétől megkezdődött a Szovjetunióban kimunkált "szocialista" jogelvek behatolása a magyar jogalkotásba, s különösen érvényesültek azokon a jogterületeken, amelyeket korábban nem, illetőleg kevéssé rendeztek jogszabályok, esetleg csupán azért, mert mint jelenségek is ismeretlenek voltak. Az 1950-es évek végétől egyre inkább csökkent ez a hatás, majd különösen az 1960-as évek második felétől a jogfejlődésben megjelentek a korábbi magyar jogelvekhez igazodó, a rájuk épült speciálisan új magyar, illetőleg a nyugat-európai jogfejlődésre tekintettel is kialakított megoldások.
A királyi közjegyzőkről szóló jogszabály gyakorlatilag megsemmisült 1949 tavaszán. A második világháborút követően egyre erősebb formában megmutatkozott igazságügyi koncentráció eredményként a 4090/1949/124. Korm. rendelet a közjegyzői szervezet gerincét képező közjegyzői kamarákat megszüntette és a közjegyzői álláshelyeket közalkalmazotti állásokká átszervezte az egész közjegyzői szervezetet - igazságügyi minisztérium keretben - a bírósági szervezetbe olvasztotta be. Az 1952. évi törvény bíróközpontú volt. A kormányrendelettel államosították, átszervezték a közjegyzői közjegyző-helyettesi állásokat állami közhivatali állásokká alakították ki. Hamarosan kiadták a minimális, nem érdemi módosítást tartalmazó jogszabályt is, kihirdették július 31-én, majd az igazságügyi tárca kibocsátotta a végrehajtási utasítást is szeptember 27-én. A közjegyzők hatásköre fennmaradt fegyelmi és felügyeleti jog szempontjából "annak a járásbíróságnak az ítélőbírájával" estek egy tekintet alá.
A szocialista jogrendszerekben a közjegyzői feladatokat "állami közjegyzők" látták el. A közjegyzők feladata védeni az állami, társadalmi, szövetkezeti szervek és állampolgárok jogait és törvényes érdekeit, elősegíteni a szocialista törvényesség érvényesülését.11 Az állami közjegyző eljárása során már konkrétan meghatározott jogügyletek követelték meg a közokirati formát.
A régi polgári perrendtartás értelmében a bíróságok általában kötelesek voltak szigorúan alkalmazkodni a felek által előadott tényekhez, illetőleg az általuk megjelölt bizonyító eszközökhöz. Ezzel szemben az új Pp. azt az új álláspontot foglalta el, hogy a polgári peres eljárásban a jogvitát feltétlenül az anyagi igazság kiderítésével kell eldönteni és "megengedhetetlennek" tartotta, hogy az akár megfelelő indítványok hiánya miatt, akár más okból, ne érvényesülhessen. Ezek az elvi szempontok természetesen maguk után vonták a bíróság előtt folyó peres eljárás szabályainak lényeges módosítását.12
Az 1952. évi III. tv. szövegében is átvette a korábbi "előleges bizonyítást", úgy hogy, akár a per megindítása előtt, akár alatta, akkor adott helyt ezen lehetőségnek, ha: a) valószínűnek mutatkozott, hogy a bizonyítás a per folyamán, már nem lett volna sikeresen lefolytatható vagy nehézséggel járt volna, b) valamely dolog hiányaiért a felet szavatosság terhelte, illetve c) a bizonyítás előzetes lefolytatását külön jogszabály engedte meg. A törvény - és itt már következetesen előzetes kifejezést használ a jogalkotó - az előzetes bizonyítás kérdésében megosztotta ezen hatáskört a bíróság és a közjegyzők között, úgy hogy a per megindítása előtt a közjegyző, a permegindítása alatt vagy azt követően a bíróságra bízta. Mindenképp változás mutatkozott az 1911. évi I. tc. 384. §-hoz képest. A Pp. 381. §-a szerint szerint az előleges bizonyítás tárgya csak tanú és kihallgatás és szemle lehet. "A bizonyításfelvétel elrendeléséről, úgyszintén határnapjáról az ismert ellenfelet a lehetőség szerint értesíteni kell az írásbeli kérelemnek, illetőleg a szóbeli kérelemről felvett jegyzőkönyv másolatának közlésével abban az esetben is, ha a bíróság a kérelem felett meghallgatása nélkül határozott." Vagyis lényegében a közjegyző az eljárást a bíróság küldetése, feladata alapján folytathatta le, hisz ez esetben a közjegyző azzal a feltétellel folytathatta le az előzetes bizonyítást, hogy az még nem indult meg.
Az előzetes bizonyításra vonatkozó rendelkezések 207-211. § lényegileg megfeleltek a korábbi szabályozásnak. Az előzetes bizonyítás ugyanis nem bírói döntésre hanem csak a bizonyítékoknak közokiratba foglalására irányul, ez pedig sajátos közjegyzői feladat. A múlt század végére a bírók és ügyvédek megcsömörlöttek a reájuk szakadó irdatlan nagy mennyiségű perektől. A perek óriási elszaporodása, a meglazult jogérzet a zugírászok okozta zavarok, a bíróságok rendezetlensége, és felesleges nagy számú ügyekkel való terhelése egyre növelte azon közóhajt, hogy a kormány megfelelően segítse ki ebből a zűrzavarból a társadalmat. Az előzetes bizonyítási eljárás "jól vizsgázott", hisz elősegítette a perek mielőbbi befejezését, azáltal, hogy közokiratok készítésével mintegy rögzítette a bizonyítékokat, ezáltal sok esetben hozzáhárult a felek perbeli egyezségéhez, biztosította mintegy ezáltal, hogy a bizonyítékok ne kerülhessenek veszélybe.13 Az 1952. évi III. tv. ezt a lehetőséget felismerve annak igen jelentős és hatékony voltát, akként fejlesztette tovább, hogy a perindítás előtt előterjesztett előzetes bizonyítás lefolytatása iránti kérelem esetében ezt az eljárást általános jelleggel az állami közjegyzők hatáskörébe utalta.
Az 1991. évi közjegyzői tv. állította vissza tulajdonképp az 1874. évi XXXV. tv. alapján bevezetésre kerülő latin típusú közjegyzőséget. 1992. január elsejétől a közjegyzői hatásköröket ismét az állammal munkaviszonyban nem létező, gazdaságilag önálló, de állami felhatalmazás alapján továbbra is a közhatalmi jogkört a közjegyzők gyakorolták. A Ktv. a közjegyzői szervezetet önállósította, hatáskörét új keretek közé szorította. A közjegyző egyik hatásköri tevékenységébe tartozó nemperes eljárások közül a Ktv. csupán a hagyatéki eljárást nevesítette. A Pp.-ben részletesen meghatározott előzetes bizonyításnak a perindítás előtti lefolytatását azonban az új közjegyzői jogszabályok nem sorolták a közjegyző hatáskörébe tartozó nemperes eljárások közé.14 A perindítást megelőző előzetes bizonyítás így az ügyviteli szabályokkal megterhelt, ezáltal a hosszadalmasabb bírósági nemperes eljárások sorába került. Kétségtelen, hogy a rendszerváltozás pozitívumai mellett az igazságszolgáltatás nehéz helyzetbe került. A szabad gazdasági fejlődés, a privatizáció a bíróságokat nehéz helyzetbe hozta. Olyan típusú büntető és polgári perek jelentek meg amelyekkel eddig nem, vagy csak nagyon ritkán találkoztak. A '90-es évtizedben mind a társadalom mind az igazságszolgáltatás is új kihívásokkal találkozott. A közjegyző kizárólagos hatáskörébe tartozott, hogy jogügyleteket, jognyilatkozatokat és tényeket közhitelű okiratban rögzítsen. Így jelentősen egyszerűsíthetőbb lett a bírósági, illetve a hatósági eljárás elhúzódását leginkább előidéző hosszadalmas bizonyítás, a felek közötti nézeteltérések rendezése már a jogügylet létrejöttekor és nemcsak a peres eljárásban lettek tisztázhatóak. Ezáltal csökkentek a jogviták száma, és lerövidült az elintézésükhöz szükséges idő.
Az új közjegyzői szervezetnek az 1991. évi XLI. törvénnyel való kialakítása kapcsán azonban az előzetes bizonyítás lefolytatásának hatásköre - akár a perindítást megelőzően, akár a peres eljárás folyamán - kizárólag bírói kézbe került. Ezzel mind a bírói igazságszolgáltatás, mind pedig a peres felek egy rendkívül hatékony szakszerű és gyors bizonyítási lehetőségtől estek el. Ezt a jogalkotói döntés a Ktv. törvényi indokolása igen szűkszavúan magyarázta, indokolván ezt azzal, hogy a "jogrendszer összhangjának megőrzése érdekében" vált indokolttá az egyes törvényi rendelkezés módosítása.
Németországban: a polgári per a polgári perrendtartásban (ZPO) szabályozott bírósági eljárás. A bírósági rendszer négyszintű (Amtsgericht, Landgericht, Oberlandesgericht, Bundesgerichtshof). A polgári per két fő részre osztható: az ítélkezési eljárásra (Erkenntnisverfahren), amelyben a jogvitát elbírálják, és a végrehajtási eljárásra (Vollstreckungsverfahren), amelynek célja a döntés állami kényszer segítségével történő kikényszerítése. Ez utóbbit Magyarországon nem tekintik a per részének, azt külön jogszabály szabályozza. Előzetes bizonyításra is módot ad a német jog (akár a per megindítása előtt is), ha a bizonyítékok megsemmisülésétől kell tartani.
Ausztriában: Az eljárás megindításához Ausztriában is írásba foglalt keresetlevelet kell benyújtani a bírósághoz. A keresetlevélnek tartalmaznia kell: a bíróság és a felek pontos megjelölését, az ügy tárgyát, a kereseti kérelmet és tényállást, valamint azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható. Ezenkívül célszerű természetesen a keresetet megindokolni, és a bizonyítási indítványokat is előterjeszteni, de erre az eljárás során is van lehetőség. Ha első fokon a tartományi bíróság jár el, akkor a szóbeli tárgyalást megelőzően az alperesnek írásbeli védekezést kell előterjesztenie a bíróság által megszabott határidőn belül. A szóbeli tárgyalásra csak ezt követően kerülhet sor. Az első tárgyaláson a felek és a bíró jogi szempontból megvitatják az ügyet, és megkísérelnek egyezséget kötni. Ha ez nem sikerül, akkor a felek egyetértése esetén a bíróság bizonyítási eljárást rendel el. A bizonyítékokat a feleknek kell beszerezni, és a bíróság elé tárni. Bizonyítási eszközök lehetnek okiratok, tanúk, szakértői vélemények, szemle stb. Ha a bíróság megítélése szerint az ügy megérett a határozathozatalra, akkor végzéssel berekesztik a tárgyalást. Az ítéletet szóban hirdetik ki, vagy későbbi időpontban írásba foglalva adják át.
Angliában: a pert megelőzően az eljárási bíró (aki nem feltétlenül ugyanaz, mint aki később ítélkezik) ún. case management conference-re (ügykezelési megbeszélésre) hívja össze az ügyvédeket, hogy megbeszéljék, kitől mit vár még a bíróság az ügyben, illetve egyeztessék azt is, körülbelül mennyi ideig tart majd az eljárás, és mikor veszi kezdetét. Ezt követően kerül sor a tárgyalás kitűzésére. Az ügyet a bíró annak terjedelméhez igazodva tűzi ki, az ügyvédekkel történt egyeztetést követően. Ha az ügy egyszerű, akkor fél napra, ha bonyolultabb, akkor akár több hétre. Ez alatt az idő alatt a bíró csak azzal az egy perrel foglalkozik, egészen az elsőfokú eljárás ítélettel történő befejezéséig. Az előzetes egyeztetés a magyar gyakorlathoz képest teljesen szokatlan. Az hogy a feleknek valamennyi bizonyítékot már az első tárgyalást megelőzően fel kell tárni egymás és a bíróság előtt is. Ráadásul ez a szabály nemcsak az elmélet szintjén érvényesül, hanem a gyakorlatban is maradéktalanul alkalmazzák. Az első érdemi tárgyalást megelőzi egy olyan egyeztetési folyamat, amelynek keretében mindkét fél az ügyre vonatkozó összes információit, bizonyítékait közli a másik féllel és a bírósággal. Az előzetes egyeztetés során be nem mutatott bizonyítékot később már nem lehet felhasználni, vagy csak igen magas összegű bírság megfizetésével. Az előzetes egyeztetést a feleket képviselő solicitorok végzik. Az ügyek jelentős hányada az előzetes egyeztetés fázisában véget is ér. Az egyezségkötések nagy számának oka egyébként a perköltségek rendkívül magas összege.
Svájcban: már a kilencvenes években is gyakran használták az előzetes bizonyítást. Főleg az építési szerződések terén vált gyakorivá. A gyakorlatban a közjegyzői irodákban, foglalták ezt közokiratba, mégpedig oly módon, hogy a beruházó és kivitelező kijelöltek egy szakértőt, aki a kontraktusban meghatározott építési fázisok elkészültét igazolta. A két fél közösen fizette a független szakértőt, aki elkészítette, benyújtotta a teljesítési igazolást, és ennek alapján a közjegyző a bizalmi őrzésében lévő vállalkozói díjat átutalta a kivitelezőnek. Ennek a praktikus svájci megoldásnak egyes elemei ugyan megjelentek a hazai banki gyakorlatban - amikor is a készültségi állapothoz kötik ki a folyósítást -, ám ez esetben is a hitelfelvevőnek utal a pénzintézet, nem pedig a kivitelezőnek. Így az alapprobléma eddig megmaradt, a kivitelező kintlévőségei miatt sok esetben tönkrement.
A korábbi magyar jogalkotás felismerte a közjegyzői eljárás hatékony, gyors, olcsó és közhiteles voltát az 1930. évi XXXIV. tc. 21. §-ával kiegészítve a Pp. 384. §-t azzal miszerint az előzetes bizonyítás elrendelésére és lefolytatására az illetékes bíróság ezen bizonyítás lefolytatását a "közjegyzőkre bízhatja" jelentős lépést mutatott. A törvényi rendelkezés érdemét az adta meg leginkább, hogy ezáltal a bíróságok munkaterhét csökkentette. Az 1952. évi III. számú tv. ezt akként fejlesztette tovább, hogy perindítás előtt előterjesztett előzetes bizonyítás lefolytatása iránti kérelem esetében ezt az eljárást általános jelleggel az állami közjegyzők hatáskörébe utalta. Az 1991. évi LXI. sz. tv.-ben az előzetes bizonyítás lefolytatásának hatásköre akár a perindítást megelőzően, akár a per folyamán, azonban ismét kizárólag bírói kézbe került vissza.
Elméletileg és gyakorlatilag fontos volt az előzetes bizonyítás újragondolása, továbbfejlesztése. Ezt a folyamatot részben a szakma de a társadalom oldaláról fellépő gyorsítási igény is csak fokozta. A jogalkotó ezen korábbi tevékenységünk visszaadásával felismerte tehát azt a nem vitatható tényt, miszerint a közjegyzői eljárás minden bírósági peres és nemperes eljárásénál jóval kedvezőbb és hatékonyabb. Tehát ezen jogosítványunk közel sem új feladat a közjegyzők számára hanem mintegy újraélesztettük, visszakaptuk azt a mi korábban is közjegyzői tevékenység volt.
Igazságügyi szakértő nemperes eljárásban történő kirendelését eddig a bíróságtól lehetett kérni A törvény hatályba lépését követően azonban már a közjegyzőtől is. A törvény rendelkezései a közjegyzőnek ezen eljárásban aktívabb szerepet biztosítanak, mint a bíróságnak a rá vonatkozó rendelkezések, hiszen a bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy a fél kérelmére megkísérelje megszerezni a korábban említett hozzájárulást vagy kötelezettségvállalást. A bíróság feladata, hogy elbírálja a felek kérelmeit, eljárásrendjétől idegen, hogy beavatkozva az eljárásba az egyik fél igényérvényesítésének megkönnyítése érdekében a másik féltől valamit kérjen, ezzel szemben a közjegyző rugalmasabb eljárásrendje - a hangsúlyozott permegelőző funkciónak teret engedve - ezt megengedi. E szabály alkalmazásával lehetővé vált, hogy a fél kérelmére a közjegyző megkíséreljen hozzájárulást szerezni harmadik féltől, lehetővé téve például azt, hogy az igazságügyi szakértő a vizsgálata lefolytatása érdekében a harmadik személy ingatlanjába belépjen. ■
1868. évi LIV. törvénycikk a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában
1911. I. tc. A polgári perrendtartásról
1930. évi XXXIV. tc. A törvénykezés egyszerűsítéséről
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
A közjegyzőkről szóló 1991 évi LXI. Tv.
Indokolás a "törvénykezés egyszerűsítéséről" szóló törvényjavaslathoz (melléklet a 929. számú iránymutatáshoz)
Az országgyűlés képviselőházának 411 ülése 1930. évi június 20.
Az 1930. évi XXXIV. tc. a törvénykezés egyszerűsítéséről
Az 1949 évi június hó 8-ra összehívott Országgyűlés Irományai II. kötet
dr. Antalffy Zsíros Aladár: az 1930. évi XXXIV. tc. a törvénykezés egyszerűsítéséről (Kir. Közjegyzők Közlönye 1931. évi 1. szám)
vitéz Barcza Ferenc: Előleges bizonyítás (Kir. Közjegyzők Közlönye 1931. évi 1.szám)
Imregh Géza: A közjegyző és az előzetes bizonyítás (Magyar Jog 2007/10.)
Képviselőház-Irományok XXII. kötet országgyűlés Képviselőházának Irományai
dr. Körössy Bertalan: Magyarázatok az 1930. évi XXXIV. tc 21. §, 56. §, 132. § és 139 §-i gyakorlati alkalmazásához (Kir. közjegyzők Közlönye 1931. 2. szám)
Országgyűlés Nyomtatványai I. Képviselőház-Irományok IV.
Országgyűlés Nyomtatványai Képviselőház napló XXIX.
Országgyűlés képviselőházának 411. ülése 1930. június 20.
Országgyűlés Irományai II. kötet 1949. június 8.
Ügyvédi Kamarai Közlöny: 1931 jan.-febr. hó 1-2. szám
Zinner Tibor: Megfogyva és megtörve évtizedek és tizedelések a jogászvilágban 1918-1962.
JEGYZETEK
1 534. § Az előleges bizonyításnak helye van a per folyamata alatt, sőt a per megindítása előtt is, ha az ellenfél abba beleegyezik, vagy ha a folyamodó kimutatja, hogy a per kimeneteléig eleshetik bizonyítékától, melyet jogainak érvényesítésére vagy védelmére kíván használni.
Az előleges bizonyítás nemei: a tanúhallgatás és bírói szemle.
535. § Az előleges tanúhallgatás, a bizonyítási kérdő pontok melléklése s a tanú nevének, polgári állásának és lakhelyének pontos előadása mellett azon bíróságnál kérendő, melyet a perbeli törvényhatóság illet.
Sürgős esetben a tanút azon bíróság is kihallgathatja, melynek kerületében a tanú tartózkodik.
536. § A bíróság ilyen kérdés felett rendszerint az ellenfél meghallgatása nélkül határoz. Az ellenfél megidézésének akkor van csak helye, ha tudva van, hogy ki lesz az ellenfél s a megidézés nem jár a czélt meghiúsító időveszteséggel.
Az ellenfél azonban önként is jelentkezhetik, s ha ellenkérdőpontokat ad be: a tanú ezekre ez esetben is kihallgatandó.
537. § A tanúhallgatása a tanúk általi rendes bizonyítás szabályai szerint teljesítendő.
A tanúvallomásokról felvett jegyzőkönyv megtekintése s másolatban kivétele mindegyik félnek megengedtetik.
538. § A bizonyítási kérdőpontok, melyekre a tanú előlegesen kihallgattatott, a perben újólag felmutatandók; a bíróság pedig, ha tanúbizonyításnak találja szükségét, a tanú újon kihallgatását rendelje el.
Az előlegesen kihallgatott s már elhalt tanúk vallomásai úgy tekintetnek, mintha azokat újból megerősítették volna.
539. § Azon kifogások, melyek a tanúk vagy nyilatkozataik ellen tétethetnek, az előlegesen kivett tanúbizonyítékra nézve is érvényesíthetők.
540. § Az előleges bírói szemle megtartására annak tárgyaihoz képest, azon személyi vagy birtokbíróság illetékes, melyet a perbeli eljárás illet, s ingóságokra nézve, ha a késedelem veszéllyel járna, azon bíróság, melynek kerületében a szemle tárgya létezik.
541. § Ha tudva van, hogy ki lesz az ellenfél, és megidézése nem jár a czélt meghiúsító időveszteséggel, a szemléhez ez is meghívandó. Ez esetben a szakértőket a felek választják.
Ha az ellenfél megidéztetése nem lehetséges: a szakértőket hivatalból nevezi ki a bíróság.
542. § A perben az ellenfél kívánatára a szakértők újra meghiteltetnek.
Az időközben elhalt szakértők nyilatkozata úgy tekintetik, mintha azt újból megerősítették volna.
Azon kifogások, melyek a szakértők vagy nyilatkozataik ellen általában tétethetnek, az előleges bírói szemlére vagy nézve is érvényesíthetők.
1868. évi LIV. Törvénycikk.
2 1911. I. Tc. A polgári perrendtartásról V. fejezet.
3 Országgyűlés nyomtatványa I. Képviselőház Irományok IV.
4 381. § Az érdekelt fél kérelmére a bizonyítás biztosítása végett a per bármely szakában, sőt a per megindítása előtt is előleges tanúkihallgatásnak vagy szemlének van helye, ha valószínűnek mutatkozik, hogy a bizonyítás az eljárás rendes menetében már nem lesz sikeresen felvehető, vagy a felvétel meg lesz nehezítve, valamint e nélkül is, ha az ellenfél a bizonyítás előleges felvételébe beleegyezik.
kérheti továbbá a fél az előleges bizonyítást az első bekezdésben megjelölt feltételek nélkül is, ha dolognak vagy műnek olyan hiányait kell megállapítani, a melyekért az ellenfél szavatossággal tartozik. Ha a vevő az eladót a hiányról értesítette, vagy a dolog átvételét annak hiánya miatt megtagadta, az eladó is kérheti az előleges bizonyítás felvételét. Hasonlókép kérheti ezt a vállalkozó is, ha a megrendelő őt a mű hiányáról értesíti vagy a mű hiánya miatt megtagadta.
Az előleges szemléhez szakértő is alkalmazható.
382. § A kérelmet a perbíróságnál, ha pedig a per folyamatban nincs, annál a járásbíróságnál kell előadni, amelynek területén a tanú tartózkodik, vagy a szemle tárgya van. Sürgős esetben a kérelem a per folyamában is ennél a járásbíróságnál adható elő.
Ha a tanúk több járásbíróság területén tartózkodnak, vagy a szemle tárgya több járásbíróság területén van, a kérelmet e bíróságok bármelyikénél elő lehet adni.
383. § A kérelemnek, a mely a járásbíróság előtt jegyzőkönyvbe is mondható, magában kell foglalnia:
- az ellenfél megjelölését vagy meg nem jelölhetésének okát, a mely ok szükség esetében valószínűvé teendő;
- a bizonyítandó tények megjelölését;
- a tanuknak vagy a szemle tárgyának a megjelölését és esetleg a szakértők meghallgatása iránti kérelmet;
- ha az ellenfél beleegyezése nincs igazolva, azoknak a tényeknek a megjelölését, a melyek a bizonyítás előleges felvételét indokolják. E tényeket szükség esetében valószínűvé kell tenni.
- 384. § A bíróság a kérelem felől szóbeli tárgyalás nélkül, sürgős esetben pedig, valamint ha az ellenfél ismeretlen vagy beleegyezése kellően igazolva van, az ellenfél meghallgatása nélkül is határozhat. A bizonyításfelvétel elrendeléséről, úgyszintén határnapjáról az ismert ellenfelet a lehetőség szerint értesíteni kell az írásbeli kérelemnek, illetőleg a szóbeli kérelemről felvett jegyzőkönyv másolatának közlésével abban az esetben is, ha a bíróság a kérelem felett meghallgatása nélkül határozott.
5 1930. évi XXXIV. tv.
6 Az országgyűlés képviselőházának 411. ülése 1930. évi június 20.
7 21. § A Pp. 384. §-át a következő rendelkezés egészíti ki:
Ha a bíróság előleges bizonyítás felvételét rendeli el, annak foganatosítását kir. közjegyzőre bízhatja. Ebben az esetben a bizonyításfelvétel határnapjáról a feleket és az ügygondnokot a kir. közjegyző értesíti.
Ha a fél szegénységi jogban részesül, egyelőre a kir. közjegyző díjának fizetése alól is fel van mentve.
56. § A Pp. 648. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
A kérelemben elő kell adni az elhagyásra és az elhagyás tartamára vonatkozó adatokat és bizonyítékokat. Ez utóbbiak tekintetében kir. közjegyző részéről felvett tanúsítványt kell bemutatni.
A kir. körjegyző e tanusítvány kiállítása végett a fél által megnevezett tanúkat az előleges bizonyításfelvétel szabályai szerint hallgatja ki és esketi meg.
A 21. § utolsó bekezdését ebben az esetben is alkalmazni kell. 1930. évi XXXIV. tv.
8 1931. 1. szám Kir. Közjegyzők Közlönye.
9 Kir. Közjegyzők Közlönye 1930. 12 hó.
10 Kir. Közjegyzők Közlönye 1931. február
11 Zinner Tibor: Megfogyva és megtörve évtizedek és tizedelések a jogászvilágban 1918-1962.
12 Az 1949 évi június hó 8-ra összehívott Országgyűlés Irományai II. kötet.
13 1952 évi III. Tc. 207. § Az érdekelt fél kérelmére akár a per megindítása előtt, akár annak folyamatban léte alatt, előzetes bizonyításnak van helye, ha:
a) valószínűnek mutatkozik, hogy a bizonyítás a per folyamán, illetőleg annak későbbi szakában már nem lenne sikeresen lefolytatható vagy az jelentős nehézséggel járna;
b) valamely dolog hiányaiért a felet szavatosság terheli;
c) a bizonyítás előzetes lefolytatását külön jogszabály megengedi.
208. § (1) Az előzetes bizonyítást a per bíróságánál, ha pedig a per még nem indult meg, annál a közjegyzőnél kell kérni, akinek működési területén a kihallgatandó személyek laknak, illetőleg akinek működési területén a bizonyítás a legcélszerűbben eszközölhető; több ilyen közjegyző közül a fél szabadon választhat.
(2) A kérelemben meg kell jelölni:
a) az ellenfelet, ha pedig az ellenfél ismeretlen, ennek okát;
b) a bizonyítani kívánt tényeket és az azokra vonatkozó bizonyítékokat;
c) azokat a körülményeket, amelyeknek alapján előzetes bizonyításnak a 207. § értelmében helye van.
(3) Azt, hogy az ellenfél ismeretlen, továbbá, hogy az előzetes bizonyítás előfeltételei fennállanak, valószínűsíteni kell.
209. § (1) A bíróság, illetőleg a közjegyző az előzetes bizonyítás elrendelése tárgyában - hacsak az ellenfél nem ismeretlen - az ellenfél meghallgatása után (113. §) határoz, sürgős esetben azonban enélkül is határozhat. A meghallgatás végett kitűzött határnapra szóló idézéshez csatolni kell a kérelem egy példányát. Ha a bíróság, illetőleg a közjegyző az ellenfél meghallgatását mellőzi, határozatát az ellenféllel csak az előzetes bizonyítás elrendelése esetében kell közölnie; ilyenkor a kérelem egy példányát a határozathoz kell csatolni.
(2) Az előzetes bizonyítás elrendelése kérdésében fellebbezni csak a közjegyző elutasító határozata ellen lehet.
210. § (1) Az előzetes bizonyításra a bizonyítás általános szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(2) A perbíróság az előzetes bizonyítást megkeresés útján is foganatosíthatja.
(3) Ha az előzetes bizonyítást közjegyző folytatja le, az ismeretlen ellenfél részére a szükségeshez képest ügygondnokot (74. §) rendelhet ki s ő határoz nemcsak a megkeresett bíróság, hanem a perbíróság hatáskörébe tartozó kérdésekben is.
(4) Azokat a határozatokat, amelyeket a közjegyző az előzetes bizonyítás kérdésében hoz, a fellebbezés szempontjából úgy kell tekinteni, mintha azokat az a járásbíróság hozta volna, amelyhez a közjegyző tartozik.
211. § (1) Az előzetes bizonyítás eredményét a perben bármelyik fél felhasználhatja.
(2) A bizonyítás megismétlését vagy kiegészítését a bíróság szükség esetén hivatalból is elrendelheti.
(3) Ha a per már folyamatban van, az előzetes bizonyítás költségeire a perköltségre vonatkozó általános szabályok irányadók. Ha a per még folyamatban nincs, a költségeket a közjegyző állapítja meg; a per megindítása esetében ezeket a költségeket a perköltséghez kell számítani.
14 Imregh Géza: A közjegyző és az előzetes bizonyítás (Magyar Jog 2007/10.)
Lábjegyzetek:
[1] Pankotainé dr. Nagy Gabriella közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
