Szilovics Csaba[1]: A nők szerepe az ókori Egyiptom adórendszerében (JURA, 2020/4., 59-79. o.)

I. Bevezető gondolatok

Az adókötelezettségekben, amelyeknek a feltételeit a szabályalkotó társadalom kulturális és gazdasági tényezői együtt határozzák meg, jól megragadható az egyén és a hatalom viszonya. Ebből a gondolatból kiindulva, tanulmányomban a szakirodalom eredményeit szintetizálva vizsgálom, hogy az ókori egyiptomi civilizáció több ezeréves fennállása alatt,[1] az archaikus kortól a hellenisztikus államon át a római megszállás korszakáig, hogyan változott a nők adózási és gazdasági szerepvállalása. Az egyiptomi nők történelmi szerepét felületesen szemlélve úgy tűnhet, hogy csak néhányan töltöttek be vezető szerepet.[2] Részletesebben megvizsgálva a múlt tényeit, azt láthatjuk, hogy a nők széles rétegeinek gazdasági és politikai szerepvállalása a történelem különböző szakaszaiban, általánosan elfogadott volt, és a második dinasztia korától lehetővé tették a női trónutódlást. II. Thutmószisz halálát követően felesége és féltestvére Hatsepszut, Kr.e. 1502-1481 között, több mint húsz évig sikeresen irányította az országot, és az Újbirodalom korában is több alkalommal előfordult, hogy az államot nő vezette, és a vagyonos nők gazdasági szerepvállalása is növekedhetett. Úgy gondolom, át kell értékelnünk azt a megállapítást, hogy a nők az ókori Egyiptomban csupán alávetett és passzív szereplői voltak a férfiak által irányított hatalmi rendszereknek. Az ókori egyiptomi nők gazdasági helyzetének bemutatásában Weber gondolatára támaszkodtam, aki úgy fogalmazott: "Az ókori államok szervezetét mindvégig a népesség sokrétű, politikai eredetű vagyonjogi differenciálódása jellemezte."[3] Ebből következik, hogy a nők adózási kötelezettségeit, hasonlóan a férfiakéhoz, sem egyetlen tényező, jogi státuszuk, jövedelmük vagy a tulajdonukban álló ingatlanok értéke, hanem a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzetük, biológiai nemük, etnikai és vagyoni állapotuk, illetve a lakóhelyük jogi besorolása együttesen határozta meg.[4]

II. Az egyiptomi nők vagyonjogi helyzete

Az egyiptomi nők gazdasági helyzetét befolyásoló legfontosabb tényező a teljes körű vagyoni egyenjogúságuk volt. Az ókori nők közül az egyiptomi, szabad státuszú nőknek biztosította államuk a legnagyobb politikai és pénzügyi mozgásteret. Wilson úgy fogalmazott, hogy "Az egyiptomi nők olyan függetlenséget és szabadságot élveztek, amelyet a Közép-Kelet, és a klasszikus Görögország de még a középkori Eu-

- 59/60 -

rópa asszonyai is megirigyelhettek volna. Az egyiptomi nők öröklési és tulajdonjogi helyzete kedvezőbb volt, mint a viktoriánus Anglia férjes asszonyaié."[5] Megállapításának igazságtartalmát a fennmaradt epigráfiai adatok, papirusz töredékek és művészeti alkotások is igazolják.[6] Ezt a társadalmi helyzetet Egyiptom uralkodói erkölcsi és vallási elveket, az istenek által a földön meghonosított rend, a maat[7] parancsait követve teremtették meg, és csak másodlagosan támaszkodhattak jogi normákra. III. Ramszesz fáraó így vallott uralkodásának eredményeiről: "Elintéztem, hogy Egyiptom minden asszonya felemelt fejjel mehessen bárhova, ahová akar, és semmiféle idegen ne zaklathassa. Életben tartottam a földet mindenki számára, legyen az más országból való, egyszerű ember, vagy polgár, férfi vagy nő"[8] A nők vagyoni, öröklési, és polgári jogaikat tekintve teljesen egyenrangúak voltak a férfiakkal, szemben a babiloni[9], görög, [10] római birodalomban és a zsidó királyságban élő nők, illetve a Kr.u. XIX. századi egyiptomi nők helyzetével.[11] Az ókori zsidó szokásjog szerint a nők a rabszolgákhoz hasonlóan még tanuk sem lehettek "nemüket jellemző felületesség és nyelveskedés miatt" jegyezte meg Flavius.[12] Ezzel ellentétben a vizsgált időszakban élt egyiptomi nőknek a jogi aktusaik érvényességéhez sem volt szükségük gyám közreműködésére.[13] Minden szabad nő, még a férjezettek is, korlátlanul rendelkezhettek vagyonukkal, vállalkozásokat indíthattak[14] és hitelt vehettek fel. Azt azonban tudnunk kell, hogy ez a kedvező jogi helyzet csupán a szabad és jómódú nőkre vonatkozott.

A rabszolga státuszú vagy külföldi nők ezeket az előnyöket a dinasztikus korban nem élvezhették, és rájuk a folyamatos és kilátástalan munka és kevés társadalmi megbecsülés várt.

III. A lakóhely szerepe az ókori adózásban

Az egyén közteherviselési kötelezettségeit meghatározó második tényező a lakóhely volt. A vizsgált időszak államaiban a kiemelt települések lakói adómentességet élveztek. A görög városállamokban, illetve a zsidó, asszír és a perzsa királyságokban,[15] valamint az egyiptomi birodalomban is általánosan követett gyakorlat volt, hogy egyes települések, körzetek lakóinak politikai vagy gazdasági okból adókedvezményeket biztosítottak, és így azok sokkal kisebb adóterhet viseltek, mint más térségek lakosai.[16] Az egyiptomi Alexandria és Théba a vizsgált korszakban mindvégig, a hellenisztikus korban Ptolemais, Antinoupolis és Naucratis teljes jogú polgárai adómentességet él-veztek[17], míg a görög Spárta[18] és Athén[19] lakói a római megszállás alatt men-

tesültek a tributum capitis

megfizetése alól.[20] Ulpianus beszámolt arról, hogy Vespasianus felmentette a kappadókiai Kaisareiát a fejadóktól,[21] míg Tiberius a földrengéstől sújtott görög Aigaiait mentesítette három évre annak megfizetésétől.[22] Egyiptom római korszakában is megmaradt a lakóhely adóigazgatási jelentősége, hiszen a legfontosabb kereskedelmi központ, Alexandria lakosainak nagy csoportja a római megszállás elején megkapta a

- 60/61 -

legnagyobb adózási kiváltságot biztosító római polgárjogot.[23] A principátus kori Romában is általános gyakorlat volt, hogy a mentességeket élvező közösségek polgárainak nem kellett sem tributum capitist, sem ingatlan adót fizetniük.[24] Ezek az adózási kedvezmények a különleges jogállású városokban lakhellyel rendelkező nőket is megillették. Adózási szempontból, biológiai nemüktől függetlenül, a vizsgált időszakban mindvégig a vidéki mezőgazdasági termelők helyzete volt a legsúlyosabb. Az állam fenntartásának terheit, a birodalom létrejötte, és a makedón megszállás közötti időszakban 85-90%-os, míg a római alávetettség korában 60-65%-os arányban a termőföldet saját munkájukkal vagy bérmunkával megművelő falusi férfiak és nők viselték.

IV. A vagyon szerepe az ókori adózásban

Az egyiptomi birodalomban a szabadok és a rabszolgák, a férfiak és a nők közötti különbségek határozták meg a természetes személyek jogi mozgásterét, de legalább ilyen fontos tényező volt a személyek vagyoni állapota. Ez volt az eszköz, ami megszüntethette az egyének születéskori helyzetéből származó hátrányokat. Akinek jelentős vagyona volt, az a helyi, vagy országos politikai illetve a gazdasági élet aktív szereplőjévé válhatott, függetlenül rabszolga státuszától vagy biológiai nemétől. Az egyiptomi nők közteher viselési helyzetét is meghatározta, hogy néhány kivételtől eltekintve, jogi korlátok nélkül rendelkezhettek vagyonukkal, örökölhettek, vállalkozásokat irányíthattak, viszont az ingókat és ingatlanokat terhelő közvetlen adók megfizetését is teljes mértékben vállalniuk kellett. A nők a független Egyiptom korszakában önálló adóalanyként csak ritkán jelentek meg, mert a gazdaság a mezőgazdasági termelésen, a kisparaszti és nemesi, illetve templomi gazdaságokon, valamint a fáraó személyes tulajdonában lévő nagybirtokokon alapult, amelyeknek az irányításában és adózói képviseletében csak kivételesen vehettek részt. A kis gazdaságokban a munka fizikai nehézségei miatt a nők önállóan nem dolgozhattak, kizárólag segítő családtagként vehettek részt a termelésben. Fontos az is, hogy ennek a korszaknak az első szakaszában a természetes személyek földbirtok tulajdonosává földközösségi tagként örökléssel, vagy a fáraó adományozása révén válhattak olyan katonai, közigazgatási vagy papi funkciók ellátásáért cserében, amelyek teljesítése a nők számára általában elérhetetlen volt.[25] Ha önállóan rendelkeztek ingatlan vagy más adóköteles ingóság (szekerek, ékszerek, lábas jószág[26], lovak és más igavonók, hajók) tulajdonjogával, akkor az adó terhelésük megegyezett a férfiak kötelezettségeivel. Mivel az egyiptomi nők korlátozás nélkül rendelkezhettek a korszak legfontosabb adóalapját képező földbirtokkal,[27] az ókori nők közül az ő adózási kötelezettségeik voltak a legmagasabbak, másként megfogalmazva, itt vehettek részt legaktívabban az állam működtetésében.

- 61/62 -

V. A nőket érintő foglalkozási tilalmak

Az ókori államok jogi rendszerének további jellegzetessége volt, hogy a nőket számos foglalkozás gyakorlásától eltiltották (pénzkölcsönzés, politikai- katonai szerepvállalás, távolsági kereskedelem, halászat, hajózás).[28] A korszak görög városállamait, és a Római Birodalom politikai rendszerét vizsgálva Finley a társadalmak alapvető vonásai közé sorolta "a nők kirekesztését mindenfajta politikai vagy kormányzati tevékenységből".[29] Ezen a területen még Egyiptomban sem volt sokkal jobb a helyzet, és a nemek szerinti megkülönböztetés itt is érvényesült. A szabad és gazdag nőkkel szemben is alkalmaztak tevékenységi korlátozásokat, amelynek eredményeként kevés szakma közül választhattak. A hivatali tisztségek mellett egyes magánfoglalkozások is el voltak zárva a nők elöl, noha úgy tűnik, hogy törvény nem határozott meg általános tilalmat az üzleti tevékenységükkel kapcsolatban. Bankárok nem lehetettek, mert azt a korszak egészében a térség minden államában férfifoglalkozásnak tekintették,[30] és a távolsági kereskedelemben, annak fizikai veszélyei miatt, a Kr.u. II-III. századig, nem vehettek részt.[31] Ennek a korlátozásnak a valódi oka inkább az lehetett, hogy a kereskedelemnek ezt a fajtáját tőkeerős és állami monopóliummal rendelkező befolyásos és jómódú férfivállalkozók végezték. Ez azonban nem tekinthető egyiptomi jellegzetességnek, mert a sumer és az asszír valamint a hettita királyságokban is ezt a gyakorlatot követték. Az ókori Görögországban is határozottan megkülönböztették a helyi piaci árust, a kiskereskedőt a kapéloszt,[32] és a távolsági, tengeren túli kereskedelmet lebonyolító emporoszt.[33] Polá-nyi szerint az agorán zajló kereskedés szabályozásában a nemek különbsége is szerepet játszhatott.[34] Véleménye szerint az utazó, távolsági kereskedők ritka kivétellel férfiak, míg a piaci árusok leggyakrabban nők voltak. További ókori foglalkozási jellegzetességként említi, hogy Hammurápi kori Babilonban a fogadósok csak nők lehettek, és a görög Szardiszban és Halikarnasszosz-ban a piaci árusokként a Kr.e. VI. század közepéig csaknem kizárólag nők dolgozhattak.[35] Az önálló birodalom korszakában kevés nőt találunk az írnokok és a főpapok között, de helyzetük a Kr.e. III. századtól megváltozott, és javultak a jómódú nők oktatási lehetőségei. A feltárt bizonyítékok sok esetben mutatnak be művelt és sikeres nőket, mint a Hawarában Kr.u. I. században készült[36] tanárnő portréja. Elfogadottá vált, hogy a nők Egyiptom legfejlettebb városában, Alexandriában, orvosként, filozófusként, költőként és tanárként dolgozhattak. Ezzel szemben az egyiptomi férfiak adózási helyzetét tovább javította, hogy a túlnyomórészt általuk végzett értelmiségi foglalkozások számára (tanító, pap, tisztviselő) jelentős adó kedvezményeket biztosítottak minden általam vizsgált időszakban. Erről tanúskodik a Kr.e. III. évezredből származó kiváltságlevél szövege, amely szerint a közmunka, vagy robot kötelezettségek alól a templomi birtokokon élő zsellérek és hivatalnokok már ettől a korai időszaktól kezdve fel-

- 62/63 -

mentést kaptak.[37] Mivel adminisztratív funkciókat nők általában nem tölthették be, ebből következően az ehhez kapcsolódó kedvezményeket sem vehették igénybe.[38] Az eddigiekkel szemben találhatunk olyan gazdasági területeket is, ahol a nők szerepe a korszak egészében meghatározó volt. Ilyennek tekinthető a szülészet, ruhakészítés, néhány művészeti tevékenység, és a prostitúció. A szinte kizárólag nők által gyakorolt bába mesterség az egyiptomi társadalom életében a vizsgált korszak egészében kiemelkedő szerepet töltött be. A bábaasszonyok nem csupán a szülést felügyelték, de mágikus rituálékkal támogatták a gyermek későbbi életét, és a Középbirodalom idejétől[39] az istenekkel való kapcsolattartást is segítették.[40]A szegényebb egyiptomi asszonyok, mint a háztartást vezető család anyák, mezőgazdasági munkások, illetve mint templomi segédszemélyzet tagjai helyezkedhettek el, és adómentességet élvezhettek. Ezzel szemben néhány tipikusan női munkaerőhöz köthető foglalkozás esetében, mint a szövőnő, szabó és varrónő, parókaké-szítő,[41] az általuk előállított terményben, míg a markotányosnők,[42] prostituáltak, szülésznők, táncosok évente egy összegben, pénzhelyettesítőkben, majd pénzben meghatározott adófizetési kötelezettségnek tettek eleget.[43]

VI. A nők adózási helyzete a független egyiptomi birodalom korában

Az egyiptomi birodalom első és leghosszabb, Kr.e. 3000 és Kr.e. 332 közötti időszakában, a gazdaságot és az adórendszert a naturális termék csere jellemezte "ahol minden egyes farm, és minden körzet, minden régió megtermelt csaknem mindent, amire szüksége volt."[44] Annak ellenére, hogy az Egyiptomi gazdaság minden elemében szabályozottan működött, mégsem jött létre az ország egészére kiterjedő szabad piac, és a régiók közötti kereskedelem igen kismértékű maradt,[45] amelyből a pénz általános használata is hiányzott. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a kereskedelem különböző formáit sem ismerték. A birodalom fejlődésének nyugodt szakaszaiban nyilvánvalóan léteztek helyi piacok, ahol a családi gazdaságok által megtermelt termény és termék feleslegét értékesítették. Ebben a munkában a nők is aktívan részt vehettek, mint kézművesek, kiskereskedők vagy piaci árusok. Már a birodalom korai időszakában kialakult a keleti államok többségéhez hasonlóan az államilag irányított külkereskedelem, amelyben kizárólag az arisztokrácia tagjai, illetve a Palotával szerződéses viszonyba álló hivatásos kereskedők tamkaru vehettek részt. Ahogy már említettem, ebből a tevékenységből a nők ki voltak zárva, és számukra az ilyen vállalkozás végrehajtása jogilag és fizikailag és gazdaságilag egyaránt lehetetlen volt. Ennek oka egyfelől az volt, hogy ebben a korszakban, és ez

- 63/64 -

a korabeli szövegekből egyértelműen kitűnik, a társadalom mindkét nemhez tartozó közrendű tagjai számára, a lakóhely elhagyása kellemetlen, veszélyes, és a hatalom által nem támogatott lehetőség volt.[46] Másfelől, ebben az időszakban a külkereskedelem királyi monopólium volt,[47] és a szállított termékek a király tulajdonát képezték.[48] Ezzel szemben az engedéllyel rendelkező elit férfi tagjai képesek voltak az expedíciók katonai és gazdasági hátterét megszervezni, és számukra a külkereskedelem lebonyolítása jövedelmező lehetőséget és megbecsülést jelentett.[49] A nők adózási helyzetét is befolyásolta, hogy a dinasztikus korban Egyiptom teljes lakossága, elméletileg, az uralkodó szolgája volt és a földek nagy része a fáraó közvetlen tulajdonában állt,[50] és annak használatáért adót vagy másként megfogalmazva földjáradékot kellett fizetniük. A szabad kézen lévő birtokokat sem kizárólag független parasztok, hanem gazdag családok műveltették meg az első dinasztiák korától, és valószínűleg, mind az Obirodalomban, mind a Középbirodalomban ezek a nem királyi földeken gazdálkodó oikoszok, és talán a házi földközösségek is fennmaradtak.[51]A közterheket a földbirtok mérete alapján vetették ki és terményben fizették. A beszolgáltatott gabonát, húst, vásznat, bort és olíva olajat a járási gyűjtő központokban halmozták fel és onnan osztották szét. A fáraónak, templomoknak és az állami tisztviselőknek járó ellátást is természetben fizették. Ezeket a terheket a termények szállítási költségével együtt biológiai nemétől függetlenül minden földhasználónak azonos módon kellett megfizetnie. Az Óbirodalom korától ismert adókötelezettség volt a közmunka, amelynek keretében csatornák, gátak, hidak, piramisok építésére és karbantartására rendelték ki a földműveseket. Ezeknek a fizikai jellegű közterheknek a teljesítését a családokra vetették ki, amelynek teljesítéséről a családfő gondoskodott, és a közmunkába a nőket csak kivételesen vonták be. Annak következtében, hogy ebben az időszakban sem természetes személyekre kivetett jövedelemadó, sem általános forgalmi adó nem létezett, és rendszeres fejadót sem alkalmaztak, ezért a legtöbb egyiptomi nő nem fizetett adót. Azok a nők, akik valamilyen kézműves tevékenységet végeztek, gyapjút fontak,[52] vásznat szőttek,[53] ruhát varrtak,[54] olajat sajtoltak, az általuk előállított termékek egy részét fizették be terményadó formájában. Az egyiptomi adórendszer az Óbirodalom korától a római korszakon át annak összeomlásáig, alkalmazta a vászon

,[55] a len, sőt az első termék adóját

[56] is amelyeket a természetbeni adók közé sorolhatunk. A mezőgazdaságban dolgozó, illetve agrár gazdaságokat irányító nők csak kivételes esetben válhattak a földadó alanyaivá, mert az adónyilvántartásba a földhasználatért felelős férfiakat, regisztrálták. Ezzel szemben az önálló földbirtokkal rendelkező nőknek semmilyen adókedvezményt nem biztosítottak. Az Egyiptomi adórendszerben az Óbirodalom alatt létre hozták az adók és adózók nyilvántartására szolgáló földkatasztert, amelyben a birtok részek pontos mérete, a tulajdonos adatai, valamint a szomszédok neve is sze-

- 64/65 -

repelt.[57] Ez nem csak azért volt fontos mert ez alapján előzetes adóbecslést végeztek, és ez határozta meg a terményadók pontos mértékét, de ez képezte a közmunkaadó kirovásának alapját is.

VII. Az egyiptomi nők adókötelezettsége a hellenisztikus korban

A ptolemaioszi korszak adórendszerében csak kisebb jelentőségű változásokat figyelhetünk meg. Ez az államforma Kr.e. 304-ben jött létre, amikor a makedónok megdöntötték a XXXI. dinasztia hatalmát és Nagy Sándor leszármazottjai görög és perzsa eredetű kulturális, valamint jogi eszközök felhasználásával alakították át hellenizálták az egyiptomi birodalmat, amelynek pénzügyi rendszerét Kleomenész reformálta meg.[58] A legfontosabb változást az jelentette, hogy általánossá vált a pénz használata a gazdaságban és a birodalom egész területén, szabaddá vált a gazdasági csere. Az adók egy részét ettől az időponttól kezdve pénzben állapították meg és szedték be, de a mezőgazdasági adóknál a terményadók túlsúlya megmaradt. Ezen kívül számos agrárterményre és kézművesipari termékre zavarba ejtően sokféle kis adót vetettek ki,[59] amely adókat az egyiptomi nőknek is fizetniük kellett. A földművesek gazdálkodását központilag irányították, és az egész termést be kellett szolgáltatniuk.[60] Ebben az időszakban Egyiptom régi lakóinak föld tulajdona kisebb parcellákra szorult vissza, ahol szőlőt, gyümölcsöt, olíva olajat termeltek. A ptolemaioszi korszak birtok politikájának fő célja az volt, hogy mezőgazdasági területek adományozásával, idegen eredetű etnikai csoportok betelepítésével, új tulajdonosi réteget hozzanak létre a makedón származású uralkodók támogatására, akik a föld juttatásáért cserébe, élethosszig tartó katonai szolgálat teljesítésével tartoztak a monarchiának.[61] A betelepülő görög eredetű katona réteg nem csupán földbirtokot kapott, de teljes adómentességgel is rendelkezett. Ezzel szemben az egyiptomi gazdálkodókat még az ingyen végzett közmunka kötelesség is terhelte. Ez a birtok politika hátrányosan érintette a vagyonos egyiptomi nőket is, hiszen katonai és adminisztratív szolgáltatásokat nem nyújthattak, így birtok adományban sem részesülhettek, és ennek eredményeként a földtulajdonos nők számaránya és gazdasági szerepvállalása lecsökkent. Az időszámítás kezdete előtti harmadik században a nőket is terhelő fejadót vezettek be Egyiptom egész területén, az adóalanyok vagyoni és családi állapotától függetlenül. Ez volt a felnőtt férfiakat és nőket egyaránt terhelő halike a sóadó. Ennek megfizetése alól az értelmiségiek széles körét, tanárokat, művészeket, zenészeket, papokat és valószínűleg az alexandriai nőket és férfiakat is mentesítették. Ennek az adónak a pontos mértéke is ismert. A Kr.e. 263-tól 254-ig terjedő időszakban a férfiak 1,5 ezüst drachmát, míg a nők 50%-kal kevesebbet, 1 ezüst drachmát fizettek évente. Ezt követően Kr.e. 254-től az adó mértékét jelentősen enyhítették úgy, hogy a nők adókötelezettsége jelentősebb mértékben csökkent.[62]

- 65/66 -

Már ebben az időben is alkalmaztak kizárólag a férfiakra vonatkozó fejadót, aminek görög neve az epikephalion

volt. Rathbone szerint ez azonos lehetett az évente fizetett, obol adóval, amit a makedónok már korábban is alkalmaztak más tartományokban.[63] Ennek megfizetése alól sajátos etnikai és foglalkozási megfontolásból mentesítették a helléneket, a perzsákat, a tanárokat és valószínűleg a papokat is.[64] Az adózás fő terhe ebben az időszakban is a földtulajdonra rakodott, és férfiaknak és nőknek egyaránt fizetniük kellett. Ebben a korszakban az adózók közteherviselési helyzetét az etnikai besorolásuk is meghatározta. Annak ellenére, hogy az idegen népcsoportok beáramlása már a Késői dinasztia korában megindult, lényeges változás csak a Kr.e. IV. században történt, amikor a makedón-görög zsoldosok beáramlása felgyorsult és Egyiptom etnikai jellege átalakult. A Kr. e. III. század közepére a négymilliós népesség 5% görög eredetű volt, de sokan érkeztek a közel keleti provinciákból is. Azt is tudjuk, hogy I. Ptolemaiosz százezer zsidó foglyot, köztük sok nőt is betelepített.[65] A főként kerületi központokba letelepedő görög népesség, akiket a korabeli források Hellenes vagy metropolitai elnevezéssel említ, megőrizte a görög jogrendet, és mindenre kiterjedő adómentességet élvezett. Ezzel szemben az egyiptomi lakosok, az ázsiaiak és a zsidók gyakran etnikai alapon megállapított fejadókat is fizettek. A helléneknek nevezett etnikai csoport a római korszakban is megőrizte a korábban megszerzett adózási kiváltságait. Az egyiptomi polgárnak született nők, ebbe a kiváltságos csoportba kizárólag házasság révén kerülhettek be. Éppen ezt a gyakorlatot kívánta megszüntetni az a rendelet, amely a Kr.u. 50 és 73 közötti időszakban megtiltotta a római vagy görög jogállásúak és a helyi lakosok közötti vegyes házasságokat.[66] Azt is látnunk kell, hogy ebben a korszakban mindvégig létezett az egyiptomi elitnek olyan része, akik feltétel nélkül elfogadták a görög kultúrát, és a jogrend számos elemét, és igyekeztek kihasználni az új hatalom által biztosított gazdasági előnyöket.[67]

VIII. A nők adózási kötelezettségei a római adóztatás korszakában

Lassan kibontakozó, de lényeges változást eredményezett az Egyiptomi adózásban, hogy Kr.e. 30-ban a római hadsereg megszállta Egyiptomot, és így annak önálló államisága megszűnt, és a birodalom különleges jogállású területévé, a császár "első tartományává" vált.[68] Azt azonban tudnunk kell, hogy a római provinciák elfoglalása és működtetése nem hasonlítható össze az újkori hódítások gyakorlatával. A meghódított területek nem voltak modern értelembe vett gyarmatok, sem társadalmi sem gazdasági tekintetben.[69] Az egyiptomi adórendszert sem alakították át teljes egészében, mert "a rómaiak az adófizetési kötelezettséget az elfoglalt terület és az előző kormányzati rendszer hagyományaira alapozták."[70] Ez az jelentette, hogy meghagyták az egyiptomi adórendszer hellenisztikus

- 66/67 -

jellegzetességeit és a helyi elit tagjait is bevonták az adóztatás igazgatási rendszerébe.[71] Ezt a módszert nem az egyiptomi adózás múltja iránti tiszteletből alkalmazták, csak követték azt a régi gyakorlatukat, hogy a meghódított területen korábban alkalmazott adókra támaszkodtak, és kezdetben kevés új adófajtát vezettek be. [72] Ilyen furcsának tűnő archaikus, de a római megszállás alatt továbbra is kivetett adó volt Ázsiában a köröm adó,[73] vagy a frízek által természetben szolgáltatott irha adó, és Egyiptomban is fenntartották a nők adókedvezményeit. Az egyiptomi adórendszer azonban a Kr.u. harmadik századra átalakult, és a dokumentumokban több mint 450 különféle adó és illeték említését tárták fel.[74]

A megszálló hatalom átalakította az egyiptomi földbirtok rendszer tulajdonosi szerkezetét is. A meghódított területek egyharmadát a dominium ex iure gentium értelmében meghagyták az eredeti tulajdonosoknak,[75] míg a korábbi állami földeket kisajátították, és így azok az ager publicus részévé váltak. Ezeknek a földeknek egy részét bérbe adták, ami után évente fizetendő használati díjat, vagy egyenes adót tributumot vetettek ki. Ahol ez lehetséges volt, a történelmileg kialakult földhasználati jogok rendszerét tiszteletben tartották, és mind a magán földbirtokok, mind a bérbe adott állami földek adóztatásában átvették az addig alkalmazott ptolemaioszi modellt, és fenntartották az adóigazgatás alap egységeit a fáraók korában létrehozott kerületeket a nomosokat. A bérbe adott állami földek után járó adó mértékét évente határozták meg, és készpénzben szedték be.[76]

Abban a kérdésben, hogy a római birodalom igényeire alakított egyiptomi adórendszer mennyiben tekinthető a birodalmi gyakorlathoz képest rendhagyónak, a tudósok között nincs egyetértés. Míg Wallace, Neesen és Brunt az egyedi státusz mellett, addig Vandorpe, Jördens és Eich az ellen foglalt állást.[77] A vita lezárására a közeljövőben sem számíthatunk a folyamatosan feltáruló újabb források miatt.[78] A nők adózása szempontjából ennek a kérdésnek azért van jelentősége, mert ha az egyiptomi adórendszer általunk megismert szabályait a római birodalom egészében alkalmazták, akkor ez a nők helyzetének átértékelését eredményezhetné. Ha azonban az újabb bizonyítékok azt igazolnák, hogy egyiptomi nők adózási státusza egyedi volt, akkor nem változna érdemben a más tartományokban élő nők helyzetének megítélése. Azt az eddig megismert bizonyítékok alapján állíthatjuk, hogy a nőkre vonatkozó adózási szabályok a birodalom különböző tartományaiban eltérőek lehettek. Példaként említhető, hogy az egyiptomi nőkkel szemben, a Szíria tartományban élőnek fejadót kellett fizetniük, amelynek mértéke elérte a férfiakra kivetett adó 80%-át. Szíriai adatokból tudjuk azt is, hogy ebben a tartományban a cselekvési és adózási képesség életkori határát a nőknél 12, míg a férfiaknál 14 éves korban határoztak meg, és egységesen 65 éves korig tartott.[79] Ugyanakkor megtévesztő lehet a kialakult kép, mert az összes római tartomány közül Egyiptomból került elő a legtöbb adózásra vonatkozó régészeti lelet. E korszak pénzügyi és társadalmi viszonyainak pontosabb

- 67/68 -

megismerését segítette, hogy a régészek 1788 óta, több tízezer papiruszra rögzített hivatalos irat töredéket tártak fel és tettek közzé. Csak az Asszuáni gát építésekor több mint 60.000 ezer papiruszt fedeztek fel. Ezek a bizonyítékok részletes leírást adnak az egyiptomi adóigazgatásáról és adóterhekről, de nem adhatnak valós képet a birodalom egészének adózásáról.

A rómaiak kevés új adófajtát vezettek be, de ezek közül a legfontosabb az Augusztus által bevezetett tributum capitis

elnevezésű fejadó volt, amit Egyiptomban laographia néven ismertek, majd a birodalom többi provinciájában is bevezettek. Ezt a tényt,[80] valamint az adó alanyok körének pontos meghatározását több szerző vitatja.[81] Az bizonyos, hogy ezt az adót a helyi lakosok a római birodalom jelképének tekintették, és Egyiptomban alkalmazták első alkalommal, Thébában Kr.e. 24-ben, és erről régészeti bizonyíték is fennmaradt.[82] Az adó megfizetése alól a római polgárok és rabszolgáik, és néhány helyi hivatalnok mentességet, egyes nagyvárosok lakói adókedvezményeket kaptak. Ezt az adót kizárólag a 14-65 közötti korcsoportba tartozó férfiakra vetették ki, beleérve a rabszolgákat is. Az adó mértéke Egyiptomon belül, kerületektől függően változott, de eltérően alkalmazták a birodalom különböző tartományaiban is.[83] Meg kell jegyeznem, hogy a fejadó elnevezés gyűjtő fogalom, amelybe a felnőtt férfiak által fizetett tributum capitis vagy a mindkét nem tagjaira kivetett halike éppen úgy beletartozott, mint az egyes foglalkozásokat terhelő adók. Különleges fejadó terhelte a katonai kiképzés alatt álló férfiakat, amit ephebek néven vetettek ki. Ennek alkalmazását Oxyrhinchos területéről Kr.e. 16/15-ből származó papiruszok igazolják.[84] Egy második századi sóadó igazolási töredék szerint, Augusztus uralkodása alatt, ezt a háromszáz évvel korábban bevezetett adót még mindig kirótták a férfiakra, 4 obol/év mértékben. Ez azt is bizonyítja, hogy a kor gazdaságában nem érvényesülhetett jelentős infláció, ha több száz év után még a korábbi adómérték kivetése elegendőnek bizonyult a közfeladatok ellátásához. Az eddig feltárt történelmi adatok azt igazolják, hogy Egyiptomban a nők mentesültek néhány fejadó típus megfizetése alól.[85] Erről az általános mentességről azonban nincs egységes szakmai álláspont. Rathbone szerint[86] a római megszállás korától a nők is fizettek éves fejadót syntaxi néven, de nem tartja kizártnak, hogy a későbbiek során ez alól mentességet szereztek. Az valószínűnek tűnik, hogy olyan fejadó jellegű adókat, mint az annona rész elemét képező indiai pénz

nevezetű távolsági kereskedőket terhelő fizetési kötelezettséget a jelenlegi ismereteink szerint nőkre nem vetették ki. Ahogy ezt a korábbiakban bemutattam, valószínűleg ezt a tevékenységet, a római megszállás korszakáig nők ritkán végezték.[87] A Kr.u. III. századból fennmaradt koptoszi adatok azt bizonyítják, hogy az Indiával folytatott kereskedelem robbanás szerűen növekedett, és ebben a fellendülésben már női kereskedők is részt vettek. Rathbone említést tesz olyan gazdag hölgyekről, akik jelentős templomi felajánlásokat tettek, mint Vörös tengeri hajó tulajdonosok

- 68/69 -

és kereskedők.[88] A római kori Egyiptom adórendszerében, az eddig említetteken kívül is léteztek olyan adók, amelyek megfizetésére csak a férfiakat kötelezték. Ilyen volt az újoncok aranya, aurum tironicum

vagy a halászok aranya

illetve a jelentős terhet jelentő közmunkák adóját sem vetették ki nőkre. Más adók esetében nem zárhatjuk ki, hogy azt nők is fizethették. Így a prémium termékek adóját, az öszvérek adóját

vagy a chrysargyront

A fejadó bevezetése szorosan összefüggött az adóalanyok számának és vagyoni helyzetének meghatározására szolgáló cenzussal, népszámlálással, aminek eredeti egyiptomi jelentése is az volt: polgárok nyilvántartása. Ezt a jogintézményt egyes szerzők júdeai eredetűnek tartják.[89] Az biztosnak tűnik, hogy Dávid király országában, legalább egy alkalommal, elrendelte népszámlálás végrehajtását, ami rendkívül népszerűtlen volt, és még "Sámuel második könyve is bűnös cselekedetnek tartotta, mert a megszámláltak inkább ki vannak téve az ártó mágia hatásának."[90] Valószínűbb azonban, hogy ezt Egyiptomban nem zsidó mintára hozták létre, mert már az első fáraók korában alkalmaztak olyan adózói nyilvántartást, amiben az adótárgy adatait és a tulajdonos etnikai besorolását rögzítették.[91] Ezekben a korai dokumentumokban női adóalanyok nevét még nem tárták fel. Az adó alapot megállapító cenzus közvetett célja volt az is, hogy más adók alkalmazását segítse. Ez alapján vetették ki a kereskedelmi adót

és a zsidók adóját és más fejadókat. Annak érdekében, hogy az adóalanyok nyilvántartását folyamatosan frissítsék, a vagyoni cenzust 14 évente megismételték, és a közben nagykorúvá váló férfiak neveivel kiegészítették. [92] Az egyiptomi Oxyrhinchos kerületben, Kr.u. 89. október 1. napján kiadott papirusz azt bizonyítja,[93]hogy Egyiptom praefectusa, saját belátása alapján, ennél rövidebb időközönként is elrendelhette a nyilvántartás hatályosítását: "ne legyen már szükség újabb bevallásra, úgy rendelkezem, hogy az irattár felügyelői ötévente nézzék át a birtokleveleket, és az átiratokba vezessék be minden egyes személy aktuális vagyoni helyzetét községenként és fajtájaként." Augustus rendeletére Kr. u 14-től a népszámlálási nyilvántartást kiterjesztették a nőkre és a gyerekek-re.[94] Ezt a gyakorlatot a későbbiekben is fenntartották, ahogy ezt a Kr. u 91-ből származó töredék is igazolja.[95] Az adóbevallási nyilatkozat néhány esetben még az adóalany személyleírását is tartalmazta, aminek célja a közterhek elől elmenekült adóalanyok beazonosítása volt.[96]

A korszak legfontosabb adófajtája az annona a földadó volt,[97] amit minden nagykorú férfinak és nőnek fizetnie kellett a tulajdonában lévő földbirtok után. Fontosságát jelzi, hogy a Birodalom bevételeinek több mint 60% a földből származott, és alapvetően ebből finanszírozták a hadsereg és a birodalmi adminisztráció működését, és ebből látták el a nagyvárosi szegényeket is. Ennek az adónak azonban nem csupán egyetlen alkalmazott formája volt, jobban leírja a lényegét, ha azonos rendeltetésű céladók csoportjának tekintjük.

- 69/70 -

A római korszak vége felé, a Kr.u. IV. században, lényeges változás történt az adóalap számításában, megváltozott a földadó kiszámításának módja, és bevezették a capitatio-iugatio rendszerét. Ennek lényege az volt, hogy nem kizárólag a föld mérete alapján határozták meg a földadó ősszegét, hanem egy több tényezős számítási kulcs segítségével becsülték fel az adótárgy valós jövedelemtermelő képességét. Ez tehát nem új adófajta, hanem az adó kiszámítására használt szempontrendszer volt, amelynek elemei eltérőek lehettek az egyiptomi nomosok között, és a Római Birodalom más tartományaiban. A mezőgazdasági birtok teherviselő képességének meghatározásakor olyan jogilag részletesen meghatározott tényezőket vettek figyelembe, mint a föld fekvése, termékenysége, művelési ága, rendelkezésre álló emberi és állati munkaerő nagysága. Különbséget tettek a capitatio humana (rabszolgamunka) a capitatio plebeia (szabad jogállású ember munkája) és a capitatio animalum (állati munkaerő), az igénybe vett férfi és női munkaerő között. A női munka hatékonyságát alacsonyabbnak tartották, ezért jövedelemcsökkentő tényezőként kezelték. Az adónyilvántartásban szereplő "fejek" kifejezés az emberi munkaerő elszámolási egysége volt, ami megegyezett egy férfi vagy két nő munkaerejével. "Mint korábban is az egy férfi vagy két nő becsült fejegységként kell alkalmazni" fogalmazott a Codex Theodosianus. Ez a szabályozás a női munkaerő leértékelésének tűnhet, valójában adókedvezményt biztosított a földbirtok használójának a női munkaerőhöz kapcsolódva. Talán ehhez a földadóhoz kapcsolódik az SB 7756. számú papirusz,[98] amelyben egy női adózóról szól és a 14. sorában használt kifejezés valószínűleg a földadóra utal.[99] A feltárt szöveg hiányosságai miatt azonban azt sem zárhatjuk ki, hogy az eddig feltételezettekkel szemben a nők fejadó fizetési kötelezettségről szól.

IX. A női adózókat megillető méltányosság és igazságosság érvényesülése a római kori Egyiptomban

A rómaiak, főként a diocletuánuszi pénzügyi reformok idején, törekedtek a saját nézőpontjukból igazságosnak tűnő adórendszer megteremtésére.[100] Ezt azonban nem az adózói jogok védelmében, hanem az adó alanyok adófizetési képességének megőrzése és az arányos tehát hatékonyabb adóterhelés megvalósítása érdekében tették. Egyes szerzők úgy vélik, hogy a principátus korában az adókötelezettségeket a vélelmezett teherviselési képesség szerint állapították meg, és így a közterhek nagy részét a közösségek jó módú tagjai viselték.[101] Ennek az adópolitikai célnak a létezését igazolja egy a római polgárok közkötelezettségeit meghatározó rendelet is, [102] ami kimondta: "a tartományi helytartó gondoskodjék a közkötelezettségeknek és a tisztségeknek a városokban egyenlően, felváltva, életkor és méltóság szerint történő elosztásáról, nehogy ugyanazon váltakozás nélküli és gyakori elnyomása miatt a községek vagyona férfiakban, egy-

- 70/71 -

szersmind erőben megfogyatkozzék." Az adózási igazságosság érvényesüléséről tanúskodik a dokumentum 3. bekezdésének (3) szakasza is, amely kifejezetten a nők védelmében fogalmazta meg: "Fizikai munkával járó közkötelezettségek corporalia munera viselését nők esetében maga a nemük zárja ki." A polgárok által fizikai munkával teljesítendő adó kötelezettségek a közterhek fontos részét képezték Egyiptomban, amelyek teljesítését számos formában követelhették, mint gátépítés, útfenntartás, terményadók cséplése és szállítása. Kiemelkedően fontos lépés volt a nők mentesítése a közmunka adók alól, amely intézkedés a női adózók pozitív megkülönböztetésének korai példájává vált. Ennek a mentességnek a jelentőségét megérthetjük abból a Paphnutisz[103] számára a negyedik században kiadott adó igazolásból, ami előírta a férfiak számára napi egy köbméter föld kitermelését és elhordását.[104] Ennek folyamatos teljesítése az egyiptomi éghajlati körülmények között még edzett férfiaknak sem lehetett könnyű. Erre az adókedvezményre hivatkozik egy Apollinarion nevű nő is, Kr. u. 200-ban benyújtott levelében.[105] A dioikétéshez címzett beadványában a Tiberius Alexander által kiadott 145/5. számú végzést jelölte meg méltányossága jogalapjaként, amely megtiltotta, hogy asszonyokat földművelésre kényszerítsenek. A nők hosszú ideig valóban mentesítve voltak a kényszerű földbérlet vállalása alól, ami a földhöz kötött fél szabad jogi helyzetű emberek nagy terhet jelentő közmunka adója volt. Ez a kedvezmény az időszak végére valószínűleg megszűnt, mert fennmaradt a késő római korból egy női adózó által benyújtott másik kérelem, amelyben azt kérte, hogy mentesítsék a föld megművelésének kötelezettsége alól, mert férfi munkaerő hiányában túl gyenge a föld megműveléséhez.[106] A petíció tehát azt is jelenthette, hogy ebben a korban általánosan érvényesülő női közmunka mentesség már nem létezett. Ennek az egyiptomi kedvezménynek a fontosságát jelzi, hogy a Sumer és Akkád és a Mezopotámiai királyság korai időszakában a rabszolganők még a legnehezebb fizikai munka elvégzése alól sem voltak felmentve. Kizárólag a "tisztátlan" napjaik alatt mentesültek a munkakötelezettség alól,[107]és csak a királyi alkalmazottak feleségeit nem terhelte személyes munkavégzési kötelezettség.[108] Ahogy ezt az első században, az egyiptomi Koptos városában Kr. u 90-ben készült adó behajtási jegyzőkönyv bizonyítja, a vállalkozó nők nem élvezhettek adómentességet. A több ezer éve kialakult adóigazgatási gyakorlat alapján az egyiptomi praefectus, minden évben előzetesen megállapította a tartomány egészére tervezett adóbevétel összegét, amit a kerületi, majd a járási elöljárók a települések vélelmezett teherbíró képessége alapján azok között szétosztottak. Ezt követően a helyi adóalanyok és adózói csoportok pontos fizetési kötelezettségeit a falusi vagy városi elöljárók, illetve bizottságok, a harmadik századtól [109]városi tanácsok[110] állapították meg. Egy ilyen adó teher elosztásáról szóló jegyzőkönyv maradt fenn Koptos városából.[111] Ez alapján tudjuk, hogy: "kézműves 8 drachma, prostituált 108 drachma, markotányosnő 20 drachma,

- 71/72 -

minden nő 4 drachma, szamár 2 obolos, jó állapotban lévő szekér 4 drachma" adóterhet viselt évente. Ez azt is jelenthette, hogy a kereső foglalkozást űző nők ebben az időszakban és ebben a régióban, biztosan adófizetők voltak. Vitatott lehet az adóalanyokat kijelölő "minden nő" megfogalmazás pontos adózási tartalma. Ez jelentheti azt, hogy minden más, tehet a jegyzékben nem említett foglalkozást űző nőt is általány adóként 4 drachma fizetési kötelezettség terhel, tehát az írnok csupán a kereső foglalkozást űző nők felsorolását egyszerűsítette. De jelentheti azt is, hogy a jegyzőkönyv a nőket terhelő olyan fejadó kötelezettségről számol be, amelynek a létezését eddig más források nem igazolták. További érdekessége az idézett töredéknek, hogy rögzíti két alapvetően a nők által űzött foglalkozás a markotányosnők és a prostituáltak adófizetési kötelezettségét. A markotányos olyan vándorkereskedő volt, aki a vonuló hadseregeket követte, és a katonák számára nyújtott különféle szolgáltatásokat. Ebben az esetben egyértelműen meghatározható, hogy az adókötelezettségük alapját nem az általuk értékesített dolgok és szolgáltatások értéke határozta meg, a mai fogyasztást terhelő adókhoz hasonlóan. Éppen ellentétesen, tevékenységükre általány adót alkalmaztak. Ami a prostituáltak adóját illeti annak érdekessége nem ennek a tevékenységnek létezésében, hanem annak megadóztatásában ragadható meg. Ahogy erre már Weber is rámutatott, nincs olyan történelmi korszak és nincs olyan társadalom, amelyben ne ismernék a prostitúciót.[112] A legtöbb ókori társadalom azonban nem kívánt hasznot húzni ebből a tevékenységből,[113] csak eltűrte azt szakrális eredete miatt. Az ókori Egyiptomban sem tiltották ezt a foglalkozást. Hérodotosz számolt be arról az egyiptomi apáról, aki építkezése miatt rossz anyagi helyzetbe kerülve saját lányát küldte a bordélyba dolgozni, hogy a megszerzett jövedelemből fizethesse ki az építészeket.[114] Arról azonban, hogy ezt a tevékenységet korábban, az önálló egyiptomi birodalom alatt adóztatták volna, nincs adatunk. Ezt a közteherfajtát a római joghatóság alatt, a principátus idején Egyiptomban és más provinciákban is bizonyítottan alkalmazták.[115] Egyes vélemények szerint ez az adófajta egészen Kr. u 498-ig fenn maradt. Ezzel szemben Sven[116] úgy véli, hogy Claudius ezt a fizetési kötelezettséget eltörölte.[117]

Az egyiptomi adórendszer római korszakában a női adózóknak több lehetőségük volt méltányosságot, tehát egyedi elbírálást kérni adóügyeikben. Úgy tűnik, az archaikus, adó alanyokkal szembeni rideg egyiptomi adórendszert, amelyben a közmunka elvégzését és az adófizetést szigorúan ellenőrizték és a legkisebb késedelmet is büntették, átalakította az a római joggyakorlat, amely lehetőséget biztosított a méltányosság [118]alkalmazására.[119] A római jogrendszer számos esetben meglepően empatikus volt a nők kiszolgáltatott helyzetével kapcsolatban. A büntetőjogban, Constantinus császár a pénzhamisítás miatti büntetés kiszabásánál a nőkkel szembeni pozitív megkülönböztetést írt elő.[120] Számos más jogi szöveg és papirusz is bizonyítja, hogy az első és a negyedik század

- 72/73 -

között Egyiptomban is érdemes volt a nőknek a kedvezőtlennek vélt egyéni élet helyzetükre hivatkozni a hivatalos beadványaikban.[121] Grubbs említ egy a római megszállás korából származó papiruszt, amelyben a női adózók természetükből fakadó gyengeségükre hivatkoztak az adóhatósághoz intézett petíciójukban, és különleges bánásmódot igényeltek. Ebben az időszakban a méltányos eljárásra különösen az özvegyek és az apjuk halála miatt elárvultak hivatkozhattak eredményesen.[122] Az egyiptomi jog ezen a területen hasonló volt más ókori államok gyakorlatához (Asszíria, zsidó királyságok, Mezopotámia) és a nők özvegyi státuszukban, illetve az öröklés jogi folyamatában, számíthattak a közösség és a hatalom, jogi és erkölcsi támogatására.[123] Ennek az eljárásnak az elvi alapja már évezredekkel korábban kialakult, és az özvegyek eltartása és a szegények támogatása az ókori társadalmakban általánosan követett erkölcsi parancs volt.[124] A kilencedik dinasztiához tartozó Heti fáraó a Kr. e XXII. században, életére visszatekintve azt tartotta fontosnak megörökíteni, hogy: "Gazdag voltam gabonában, így amikor szükség volt rá, zsák és kosárszámra adtam a gabonát a városnak. Minden polgárnak kiutaltam a maga adagját, ugyanígy a feleségének is, adtam az özvegyeknek és gyermekeiknek is. Elengedtem minden adót, amelyet az elődeim vetettek ki."[125] A Kr. e. XX. században élt egyiptomi kormányzó I. Szeszósztrisz azzal büszkélkedett: "egyetlen polgár lányán sem követtem el erőszakot, egyetlen özvegyet sem sanyargattam, egyetlen parasztot sem akadályoztam munkájában. Az én időmben nem voltak szegények és éhezők. Ugyanúgy adtam az özvegyeknek, mint a férjes asszonyoknak, és az osztásnál sohasem részesítettem előnyben a hatalmasat a kicsinnyel szemben." A XII. dinasztia egyik uralkodója ezt írta uralkodásáról "Elláttam a szűkölködőt és felneveltem az árvát."[126] A legismertebb Kr.e. XVI-XI-II. században keletkezett egyiptomi vallási szövegbe, a Halottak Könyvébe is bekerült az életből távozók vallomásának egyik elemeként, hogy "nem sanyargattam az özvegyet". Ez az attitűd más ókori vallási-jogi szövegekben is közvetlen módon megjelenik. Mózes 5. könyve, a zsidók számára követendő parancsként fogalmazta meg: "mikor learatod az aratni valódat a te meződön, és kévét felejtesz a mezőn, ne térj vissza annak felvételére, az özvegyé legyen az."[127] Hasonló példát találunk Mezopotámiaban, is ahol feltártak egy kódex töredéket, amelyben Urukagi-na, Lagasi despotája Kr. e 2400 körül, úgy fogalmazott, hogy uralkodásának egyik célja az "igazság helyreállítása" és nem engedélyezte, hogy "az özvegyeket és szegényeket elnyomják az erősek".[128] Hammurapi az Óbabilóni Birodalom létrehozója hasonló értékek követéséről vallott az i.e. XVIII. században "Nem voltam rest és nem voltam hanyag, amikor azokról az emberekről kellett gondoskodnom, akiknek őrzésével engem bízott meg Marduk. Békében gondoskodtam róluk, és bölcsességemmel oltalmaztam őket. Azért írtam értékes szavaimat erre az emlékkőre, hogy érvényt szerezzek az özvegyek és árvák jogainak."[129]

- 73/74 -

X. Záró gondolatok

Ha az ókori egyiptomi nők gazdasági szerepvállalását a XIX. századi egyiptomi nők lehetőségeivel vetjük össze, akkor számos meglepő párhuzamot találhatunk. Mindkét rendszert alapvetően a férfiak uralták, és csak kevés nő volt képes leküzdeni a vitathatatlanul létező akadályokat, és jelentős szociális mozgástérre és gazdasági önrendelkezésre kizárólag a művelt és vagyonos nők számíthattak. Mindkét korszakra igaz lehet Tucker megállapítása, hogy a nők helyzetét a társadalmi osztályuk, valamint foglalkozásuk és lakóhelyük határozta meg elsősorban.[130] Azonos a két korszakban az is, hogy a szegény nők helyzetét az teljes alárendeltség jellemezte. Ezen túlmenően magában az adórendszerekben is találhatóak azonos vonások. A nők mindkét időszakban az adóigazgatás árnyékában maradtak, mert az adókötelezettség nem az egyénekre, hanem a családokra nehezedett, és mind az ókorban, mind a XIX. században a nők adóalanyként csak kivételesen jelenhettek meg. További jellegzetességként említhető, hogy hasonlóan az ókori adórendszerhez, az adóalanyok az adóik nagy részét a XIX. században is terményben, tehát gabonában, gyapotban, olajban fizették.

A két rendszer között néhány lényeges különbség is megállapítható. A XIX. századi iszlám kultúrában a nők vagyona és gazdasági forrásai feletti férfi dominancia markánsabban érvényesült, mert ebben a társadalomban a nők szerepe nem a társadalmi és gazdasági kiteljesedés, hanem a család összetartása, elsődlegesen a gyerekek nevelése volt.[131] A nők rendelkeztek ugyan korlátozott öröklési képességgel, de kizárólag az férfiaknak járó örökrész felét szerezhették meg. Ebben a jogi gyakorlatban is az iszlám kultúra hatása jelenik meg, amely szerint a nő vagyonának célja, hogy önmagáról gondoskodjon, míg a családról történő anyagi gondoskodás a férfi kötelessége. Al-Sayyid Marsot azonban úgy véli, hogy a kép nem ilyen egyszerű, és a nők ebben a korban is aktív gazdasági szereplők lehettek, kereskedhettek és vállalkozhattak. Érvként említi, hogy a regisztrált szerződések 30-40 százalékát nők kötötték a XIX. század második felében,[132] és a középosztálybeli nők rendelkezhettek gazdasági aktivitással és a jómódúak a férfiakkal megegyező módon lehettek befektetők, vállalkozók. A szerző úgy véli, hogy a vagyonunkkal arányosan a nők társadalmi befolyása is nőhetett. Azt látnunk kell, hogy a XIX. században a társadalmi és szociális viszonyok a gyors gazdasági változások miatt átalakultak. Egyiptomot a francia, majd az angol hatások átalakították. Az ország sokat megőrzött ugyan a korábbi feudális jellegzetességeiből, de a modernizáció megkezdődött.[133] Noha a század elején a termelés még a hagyományos szerkezetben folyt, a nagygazdaságok már exportra termeltek, míg a kisgazdaságok a helyi és az országos piacot látták el, de a gazdaság ritmusát már Európa adta. A század utolsó harmadára ezek a családi termelő egységek elveszítették gazdasági jelentőségüket, és a gyapot előállítására szakosodott nagybirtokok szerepe növekedett. Az állam közpon-

- 74/75 -

tilag határozta meg a termények árát és a béreket is, és irányította a termelést.[134] Ezek a gazdasági változások hatással volt a nők jogi helyzetére is,[135] és etnikai besorolásuknak és lakóhelyüknek jelentősége lecsökkent, és a műveltség valamint a vagyon vált mérvadóvá. A jómódú nők gazdasági aktivitása megerősödött, amit segített, hogy hatályba léptettek néhány európai mintát követő jogi normát. Megállapíthatjuk a két egymástól legalább 14 évszázad által elválasztott társadalomban a nők gazdasági szerepvállalása, a vallási és a technikai különbségeik ellenére,[136] több hasonlóságot, mint különbséget mutat. Azt láthatjuk, hogy a szegény vagy átlagos jövedelmű nők nagy tömegének helyzete az eltelt közel másfél évezred alatt nem vált kedvezőbbé.

Összegzésként megfogalmazhatjuk azt is, hogy a több mint háromezer évig működő egyiptomi adórendszerben a nők adózási helyzetét és szerepét, döntően befolyásolta az állam gazdasági fejlődése. Abban az időszakban, amikor a naturális gazdálkodás átalakult és kifejlődött a piac, valamint általánossá vált a pénz használata, akkor a vagyon jogilag egyenrangú nők gazdasági és adózási szerepvállalása is megnövekedett. Az ókori Egyiptom adórendszerében következetesen érvényesült az a megkülönböztetés, amelyben élesen szétválasztották az aktív és inaktív nők közteherviselési kötelezettségeit. A gazdasági életben szerepet vállaló nők semmilyen kedvezményre nem számíthattak, és vagyonukat, üzleti tevékenységüket, megtermelt nyereségüket a férfiakéval azonos mértékben adóztatták. Ezzel szemben adómentességekkel és kedvezményekkel támogatták a kisvállalkozó, vagy gazdaságilag inaktív nőket, özvegyeket. Egyes fejadókat egyáltalán nem, míg más adókat kedvezményesen fizethettek, továbbá hosszú ideig mentesültek a közmunka adók teljesítése alól, és számíthattak az adóigazgatásban méltányos elbánásra. Az egyiptomi nőknek, több ezer évvel ezelőtt nyújtott adókedvezmények megítélésekor figyelembe kell vennünk, hogy a nők politikai és polgári jogai a XX. század közepéig még a fejlett államokban sem érvényesülhettek teljes körűen, és személyi és vagyoni jogállásuk kedvezőtlenebb volt a férfiakénál. Franciaországban és Svájcban csak a második világháború után tették lehetővé, hogy a férjezett nők a férjük ellenjegyzése nélkül saját bankszámlájuk felett korlátlanul rendelkezhessenek,[137] Az Egyesült Államokban az 1970-es évekig rosszabb hitelbesorolást kaptak a nők és "a férjezett nők még akkor sem kaptak hitelt, ha nekik volt állásuk, de a férjüknek nem."[138] Ezzel a mércével mérve egy archaikus rabszolgatartásra épülő állam néhány emberi jellemzőre érzékeny adóztatási politikája kétségtelenül figyelemre méltó. A nőkkel szembeni pozitív bánásmóddal Egyiptom évezredekkel megelőzte a világ adórendszereit, és már az ókorban olyan feltételeket teremtett, ami még sokáig nem talált követőkre. ■

JEGYZETEK

[1] Tanulmányomban a Kr.e. 3500-Kr.u. 476-ig terjedő időszakot vizsgálom.

[2] A legismertebb vezető szerepet betöltő egyiptomi nők közül megemlíthetjük Hatsepszutot, I. Hetepherest, Kleopátrát, Arszinoét.

[3] Weber, Max: Gazdaságtörténet. KJK, Budapest, 1979. 325.o.

- 75/76 -

[4] Nifosi, Ada: Becoming a Woman and Mother in greco-Roman Egypt. Routledge, Abingdon, 2019. 6.

[5] Wilson, Hilary: People of the Pharaos. O' Mara Books Limited, London, 1999. 65.

[6] Wenig, Steffen: Die Frau im Alten Agypten. Leipzig, 1967. 11.o

[7] Herzog, Roman: Az ősi államok. Corvina Egyetemi Könyvtár, Budapest, 1999. 247.o.

[8] Wilson: i.m. 66.o.

[9] I. Hammurapi törvénykönyvének 7. szakasza, valamint a közép asszír törvények (III. 3-6) szerint a fiatalkorúak és a nők korlátozva voltak a vagyoni ügyletek lebonyolításában. Djakonov, Igor Mihajlovics: Az ókori közel-kelet társadalma. ELTE Ókori Történeti Tanszék kiadványa, Budapest 1972. 167.o

[10] Foxhall, Lin: Studying Gender in Classical Antiquity. Cambridge University Press, 2013. 188.o. A krétai Gortyni törvényeiből tudjuk, hogy a lány örökösök, a fiuknak járó örökrész felére tarthattak igényt, amibe a korábban adott hozomány értékét is bele számították. A törvény által biztosított örökhányadnál nagyobb örökség átadását a törvény megtiltotta. "Ha az atya még életében adni akar férjhez menő lányának, adjon a törvény szerint, többet azonban ne." Schwyzer, DGEEP, 179. IV.32-V. 55., VI. 1-46. A Közép-Görögországi Lokrisi i.e. V. századból származó földbirtoktörvénye szerint a lány kizárólag akkor örökölhetett, ha az örökhagyónak nem volt fiúgyermeke. Solmsen, IGDI, 46.

[11] Kivételként említi Livius (XXXIX. könyvének 19. fejezetében) azt a Kr.e. 186-ban hozott szenátusi határozatot, amely engedélyezte Fecenia Hispalának, hogy a férje után rámaradt vagyon felett úgy rendelkezzen, mintha azt a vagyoni jogát a férje jogszerűen ráruházhatta volna. Témánkra vonatkozóan említhető még a "lex Voconia" Kr. e. 169-ből.

[12] Flavius Josephus: A zsidók története. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980. 85.o.

[13] Wenig: i.m. 12.o.

[14] Lásd részletesen Nifosi, Ada: Becoming a Woman and Mother in greco-Roman Egypt. Routledge, Abingdon 2019.

[15] Herodotosz Dareiosz adórendszerének bemutatásakor több népcsoportot említ, akik "adómentes területen" élnek. Herodotosz, III. 89-97.o.

[16] Duncan-Jones, R.: Money and government in the Roman Empire. Cambridge University Press, 1994. 83.o.

[17] Nifosi, Ada: Becoming a Woman and Mother in greco-Roman Egypt. Routledge, Abingdon, 2019. 9.o

[18] Strab.VIII 5, 5, p.

[19] Spárta és Athén polgárai adómentességet kaptak történelmi szerepük miatt. Clark,Patrick E.: Taxation and the Formation of the Late Roman Social Contract. Spring, 2017. 23.o.

[20] Wallace, Sherman Leroy: Taxation in Egypt from Augustus to Diocletian. Princeton Universíty Press, 1938. 135-169.o.

[21] Dig.L 15,8,7.

[22] Ranovics: i.m. 298.o.

[23] Pliny, Ep.x.6.

[24] Rathbone, Dominic: The imperial finances. In The Cambridge Ancient History, 1996. Vol.10. 312.o és Scheidel, Walter: The early Roman monarchy. In Monson and Scheidel, eds. 2015. 229-257.o.

[25] Weber: i.m. 430.o.

[26] P. Oxy. II 246, A K.r u 66-ban keletkezett papirusz bizonyítja, hogy még a bárány szaporulatról is írásban és esküvel megerősítve kellett nyilatkozni.

[27] Kajtár, István-Herger,Csabáné. Egyetemes állam és jogtörténet Dialóg Campus Budapest-Pécs, 2013 36-37.o továbbá Földi,A-Hamza,G. A római jog Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest, 1996 600.o

[28] Az ókori, szakrális elemekkel átszőtt gazdaságokban a férfiak egyes csoportjaira vonatkozó korlátozásokat is ismerünk. Polányi említi az esnunnai Bilalama király törvénykönyvét, amelynek 45. cikkelye a vallási méltóságokat kizárta az üzleti életből. Polányi: i.m. 110.o. Hasonló korlátozást találunk a római szenátorokra vonatkozóan is.

[29] Finley, Moses I.: Politika az ókorban. Európa Könyvkiadó Budapest, 1995. 27.o.

[30] Szilágyiné, Heinrich, A.: A nők közjogi szerepe az ókori Rómában. Miskolci Jogtudó, 2018/1. 36.o

[31] Herzog: i.m. 89.o.

[32] Platon is különbséget tett a két kereskedő típus között. Platon, Az állam, 371 D .Ugyanígy határozza meg a különbséget Xenophon, Memorabilia III. 7. 6 .

[33] Maga az "emporosz" kifejezés is utazót jelent. Knorringa,H. Emporos Amsterdam. 1926 13.o.

[34] Polányi, Károly: Kereskedelem, piacok és pénz az ókori Görögországban Gondolat, Budapest. 1984, 185.o

[35] Polányi, Károly: i.m. 185.o

[36] Erről lásd részletesen Nifosi,Ada: Becoming a Woman and Mother in greco-Roman Egypt Routledge Abingdon 2019, könyvét, továbbá P.Mich.VIII. 464, P. II. 123 recto, P.Oxy.31.295. BGU I 332.

[37] Weber: i.m. 401.o

[38] Digesta 27, 1, 6, 8-12. Kr. u 2. század második fele

[39] Kr.e.2030-Kr.e. 1650 közötti időszakban

[40] Nifosi: i.m. 4. o.

- 76/77 -

[41] Wilson, Hilary: People of the Pharaos O' Mara Books Limited London 86-87.o

[42] IGRR I. 1183. Koptos Kr. u 90.május 10.

[43] Digesta 27, 1, 6, 8-12. Kr. u 2. század második fele

[44] Hopkins, Keith: Introduction. Pp.ix-xxv in Garnsey-,P-Hopkins,K-Whittaker,C,R.: Trade in the Ancient Economy. Chatto and Windus, London, 1983. xi-xii.

[45] Hopkins: i.m. xi-xii.

[46] Kóthay, Katalin Anna: Kereskedelmi utak Egyiptomban az első Átmeneti Kor és a Középborodalom idején. Őkonomia és ökológia, 3. 2015. 83.o.

[47] Weber: I.m. 401.o.

[48] Smither, P,C.: The Semnah. Despatches. Journál of Egyptian Archelogy, 1945. 31. és 5.o. és Trigger, B,G.: Nubia under the Pharaoh. Thames and Hudson, London, 1976. 68.o.

[49] Weber: i.m. 165.o

[50] Weber: i.m. 64.o.

[51] Djakonov,Igor Mihajlovics: Az ókori Közel-kelet társadalma. ELTE Ókortörténeti Tanszék 2. Bp., 1972. 61.o.

[52] Papyri Oxy.3420.37 továbbá Papyri Oxy. 3428.19

[53] Papyri Oxy. 3423.9 és SB 7756.12

[54] Sheridan, J.A.: The anabolikon. Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik, 124. 1999. 211-217.

[55] P.Oslo 88.27 és P. Oslo 88.8

[56] Papyri Oxy. 3408.12 és SB 7756.4

[57] Roth, Peter: Die Steuergeschichte des Römischen Reiches. Hamburg, Diplomica Verlag GmbH, 2017. 36.o.

[58] Erről bővebben lásd: Arrianosz, Anabaszisz,I-II., 5. és Tarn, W, W, Alexander the Great, 1, kötet, 129.o.

[59] Rowlandson, Jane Szerk.: Women and Society in Greek and roman Egypt. Cambridge University Press, 1998. 8.

[60] Polányi, Imre: Az ókori világ története. Tankönyvkiadó, Bp. 1976. 201.o.

[61] Rathbone, Dominic: Egypt, Augustus and Roman taxation. Cahiers du Centre Gustave Glotz,4, 1993. 83-84.o.

[62] Rathbone: i.m. 91. o.

[63] Rathbone: i.m. 84.o.

[64] Az ilyen típusú személyi kedvezmények az ókorban gyakoriak voltak. Említi Flavius, Josephus: A zsidók története Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980. 298.o, továbbá Rathbone,: i.m. 87.o.

[65] Nifosi: i.m. 6.o.

[66] Nifosi: i.m. 9.o.

[67] Bagnall,Robert S.-Cribiore,Raffaella: Women's Letters from Ancient Egypt 300 BC-AD 800. University of Michigan Press, 2015. 9.o

[68] Rathbone: i.m. 81.o

[69] Tóth, István: A rómaiak Magyarországon. Gondolat, 1979. 168.o.

[70] Sven, Günther: Taxation in the Greco-Roman World: The Roman Principate, Oxford Handbooks Online 2016 ápr. 2.o.

[71] Clark,P.E. Taxation and the Formation of the Late Roman Social Contract Spring 2017, 5-8.o

[72] Wallace,S.L.R. Taxation in Egypt from Augustus to Diocletian, Princeton University Press 1938, Mitchell, S. Anatolia:Land, men, and gods in Asia Minor 1993

[73] Eck, W. Government and civil administration, The Cambridge Ancient History Vol.11 282-283.o

[74] Ranovics, A.B.: A római birodalom keleti tartományai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956. 253.o

[75] Hoffmann, Zsolt: Mezőgazdaság és agrárviszonyok az ókori Rómában. JATE Press, Szeged, 2014. 41.o.

[76] Rathbone: i.m. 4. o.

[77] Wallace,S.L. op,cit, Neesen,L Untersuchungen zu den direkten Staatsabgaben in der römischen Kaiserzeit Bonn 1980, Brunt, P.A. op,cit, Vandorpe, K. Roman Egypt and the Organisation of Customs Duties. In Studien zum römischen Zollwesen, Duisburg 89-110 2015, Jördens,A. Goverment, Taxation, and Law. the oxford Handbook of roman Egypt. Oxford University Press 2012, Eich, P. Die Administratoren des römischen Agyptens Herrschen und Verwalten Cologne Böhlau Verlag 2007

[78] Tudjuk, hogy léteztek egyes provinciákra vonatkozó különleges adózási törvények, mint a Caius Gracchus által Kr. e. 123-ban beterjesztett "lex de provincia Asia". Azt azonban nem tudjuk, hogy ez a jogegységesítés vagy a különleges jogállás megőrzése érdekében született.

[79] Ulp. Dig.L 15,3 pr.

[80] Johnson, A. Chester: Roman Egypt. Baltimore, 1936. 534.o.

[81] Scheidel, Walter: The early Roman monarchy. In Monson and Scheidel, 2015. 237.o és Udoh, F. E. To Caesar what is Caesar's Providence, Brown Judaic Studies 2005, 227-228.o, Alcock, S.E. 1 Graecia capta: The landscapes of Roman Greece, Cambridge University Press 1993, 21-24.o, Jones, A. H.M.-Brunt, P,A. The Roman economy. Oxford Blackwell, 1974, 164-165.o

[82] Rathbone: i.m. 7.o.

[83] Clark, P,E: Taxation and the Formation of the Late Roman Social contract. University of California 2017. 10.o.

- 77/78 -

[84] Rathbone: i.m. 10.o.

[85] Boeck, Sander.J.A.: Taxation in the later Roman Empire Leiden University 49.o

[86] Rathbone: i.m. 11.o.

[87] Boek:.i.m. 118.o.

[88] Idézi Ratbone, Dominic: Koptos the Emporion. Economy and Society, I-III A.D. Topoi. Orient-Occident. supplément 3, 2002. 193.o az O.Petr.244,257 (AD 36-c.40) valamint I. Portes 79, SEG 8.703. alapján.

[89] Rathbone: i.m. 8.o.

[90] Flavius: i.m. 584.o.

[91] Wilson: i.m. 31.o.

[92] Bagnall: i.m. 255.o.

[93] Papyri Oxy.237.,8., 27-43. sor, Sel. Pap.219

[94] Rathbone: i.m. 12.o .

[95] Mich. Pap. 176. Kr.u. 91

[96] Papirusztöredék őrizte meg egy volt rabszolganő ingatlan bevallását, amelyben a következő olvasható: "termete-közepes, haja-mézszínű, arca-hosszúkás, jobb könyökén forradás helye látható." W 201 idézi Ranovics: i.m. 254.o.

[97] Mickwitz, G.: Geld und Wirtschaft im Römischen Reich des vierten Jahrhunderts n. Chr. Helsingfors 1932, 167- 168.o, idézi Boeck: i.m. 114.o

[98] Bell.H.I.: A Byzantine tax-receip. Mélanges Maspero. II: Orient Grec, Cairo: Imprimerie de I'Ins-titut Francais d' archéologie orientale. 1934-1937. 106-107.o.

[99] Bagnall: i,m. 162. és Oxy. 1905, SB V 7756.

[100] Aristatus Optatus egyiptomi elöljáró i.u. 297-ben kibocsátott ediktumából tudjuk, hogy megkísérelték elmagyarázni az adózóknak az igazságosabb adórendszer feltételeit. Clark, P,E, i.m. 41.o

[101] Boeck: i.m. 69.o

[102] Digesta 50,4,1,2, eod. 3 pr.-16,4.3. bekezdésének (15) pontja

[103] Paphnutisz ókori személy volt, aki adóbérlőként vett részt az egyiptomi adóigazgatásban, és az ő tevékenységéhez köthető a feltárt papirusz töredékek jelentős része.

[104] P.Col. idézi Boek: i.m. 166.o.

[105] W 361 Kr.u. 200

[106] Nifosi: i.m. 37.o.

[107] Djakonov: i.m. 74.o és 214.o.

[108] Djakonov: i.m. 225.o.

[109] Ailios Aristeidés tiszteletére állított felirat (OGIS 709) azt igazolja, hogy korábban bulék nem működtek

[110] Lewis,Naphtali: Life in Egypt under Roman rule. Clarendon Press, Oxford, 1983. 107-115.o

[111] IGRR I.1183 Koptos

[112] Weber: i. m. 45.o

[113] Hérodotosz említi, hogy a lídeknél szokás volt, hogy a fiatal lányok prostitúcióból származó jövedelemből gyűjtötték össze a hozományukat. Ennek a jövedelemnek az adózásáról azonban nem ír. Hérodotosz, A görög-perzsa háború, I, 93.o Ennek a gyakorlatnak a kultúrákon és kontinenseken és korszakokon áthúzódó gyakorlatáról tesz említést Lánczy amikor bemutatja, hogy a XV. századi Mexikóban is elterjedt volt ez a hozománygyűjtési gyakorlat. Lánczy, Gyula: A faluközösség eredete. Az ősi társadalom magyar kutatói, Gondolat, Budapest 1977. 271.o.

[114] Wenig: i.m. 24.o.

[115] A görög államok közül igazolt módon, Athénban vetettek ki fejadót a prostituáltakra

[116] Sven: i.m. 9.o és D.C. 60.4.1 Suet.Claud.11.3

[117] Historica ecclesiastica 3.39

[118] A W 238. papiruszból arra következtethetünk, hogy a római adóigazgatást méltányos és lelkiismeretes eljárásra utasították. Egy 168/9-ből származó mendesi töredék ( BGU III.903) azt tanúsítja, hogy az adóbeszedésért felelős elöljárók hivatalosan kérték a kiszabott összeg csökkentését.

[119] Wilson, Hilary: People of the Pharaos, O' Mara Books Limited, London 35.o, és Gutgesell, M. Gazdaság és kereskedelem, Egyiptom a fáraók világa, szerk: Schulz, R. és Seidel, M. Vince kiadó 371.o

[120] Szilágyiné: i.m. 35.o.

[121] Cod Theod 15, 2. 1. Kr. u 330. május 18, és Sel. Pap. 281. Kr.u. 55-59.o

[122] Grubbs, J.E.: Woman And Law In the Roman Empire. Routledge, New York, 2002, 48.o

[123] Kajtár - Herger: i.m. 16. valamint 21.o, és Wilson: i.m. 28.o.

[124] Herzog: i.m. 265.o.

[125] Wilson: i.m. 28. o.

[126] Herzog: i.m. 265.o.

[127] Mózes 5. 24,19

[128] Kajtár- Herger: i.m.16.o.

[129] Idézi Herzog: i.m. 264.o.

[130] Tucker, Judith E: Women in nineteenth century Egypt. Cambridge University Press, 1985. 5.o.

[131] Afaf Lufti al-Sayyid Marsot: Women and Men in late Eighteenth-Century Egypt. University of Texas,1995. 9. o.

[132] Afaf: i.m. 12.o.

[133] Tucker: i.m. 4.o.

[134] Tucker: i.m .21.o.

[135] Tucker: i.m. 4.o.

[136] Elkeserítő, hogy a Thomson Reuters Alapítvány legújabb kutatása szerint a nők jogait az egész arab világban Egyiptomban korlátozzák a leginkább. BBC NEWS, 12. november 2013.

- 78/79 -

[137] Németh, György: A nők erényei. Női szerepek az ókori Hellaszban. Rubicon, 2001/6.

[138] Ferguson, Niall: The Ascent of Money. Penguin Books Ltd., 2008. 279.o.