Az "állandóan mélyülő, egyre több Európa" szerződésekben megjelenő gondolata mindig csak problémát okozott, ezért jó lenne megszabadulni tőle és visszaadni a hatásköröket a tagállamoknak, ha a közös megoldás nem működik - jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat kerekasztalbeszélgetésén.
Varga Judit azt mondta, hogy a koronavírus-járvány ellen nem volt képes összehangolt, együttes fellépésre az Európai Unió. Magyarország viszont sikeres volt, miután önállóan cselekedett: kormánya felismerte, hogy a legfontosabb az állampolgárok megvédése, és nem csupán az uniós keretből szerzett be védőoltásokat - jelentette ki. Kiemelte: meg kell ragadni a mostani pillanatot, amikor a magyarok is lehetőséget kaptak arra, hogy mozgassák az EU kereteit. Egyenrangú európai tagállamként Magyarország csaknem húszéves tapasztalata elegendő "muníciót" ad ahhoz, hogy megmondja, milyen lenne egy mindenki érdekét szolgáló Európa: erős, keresztény kontinens, amely vezető szerepet játszik a globális térben. A miniszter kijelentette, hogy nem szabad szuperállamot építeni, az EU sosem lesz Európai Egyesült Államok. Nem lehet kiszervezni a felelősséget nem kormányzati szervezeteknek (NGO-k), amelyeket soha senki nem választott meg, nem hatalmazott fel önálló politizálásra - vélekedett. Szerbiát fel kell venni az EU-ba, mert szimbolikus jelentőséggel bír a csatlakozásra váró nyugat-balkáni országok körében - hangoztatta Varga Judit.
Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a bővítés nem könnyű, egyfajta fáradtság tapasztalható. Szerbia csatlakozási céldátuma 2025, egyes kormányok azonban valójában késleltetni akarják a folyamatot - mondta. Varga Judit megjegyezte, hogy őt sokszor Európa-ellenesként jellemzik, pedig ez nem igaz. Azt mondta, hogy valaki akkor áll igazán Európa mellett, ha képes kritikával tekinteni a közösségre. Az unió alapítói nem szoktak hozzá ahhoz, hogy felborulhat az általuk megszokott erőegyensúly, paradigmaváltások következhetnek be - jelezte az igazságügyi miniszter. Trócsányi László úgy vélekedett, hogy az EU-nak 2004 óta nem volt nagy, sikeres projektje. Kudarcok sora jellemezte a közösséget - mondta, megemlítve a pénzügyi krízist, a migrációs válságot, a britek kilépését (Brexit) és a koronavírus-járvány kezelését. Pedig az unió a sikertörténetekhez szokott hozzá - jegyezte meg. Hozzátette: Európa rossz hangulatát próbálják "rákenni" egyesekre, például Magyarországra.
Az EP-képviselő azt mondta, hogy az EU a centralizáció irányába halad. Magyarország viszont úgy gondolja, hogy Európában nincsen centrum, mert mindenki a középpontban található - jelentette ki. Problémaként említette, hogy a kultúra fogalma hiányzik az európai gondolkodásból. Minden országnak van nemzeti kultúrája, és szeretne ragaszkodni ezen gyökerekhez - hangoztatta. Közölte: nagy jelentőséget tulajdonít a nemzeti identitás megőrzésének. Trócsányi László úgy fogalmazott, hogy Európa két felét csupán jogilag egyesítették: a nyugati államok még mindig nem tekintik egyenrangúaknak a keletieket. Pedig tiszteletnek kellene öveznie a különböző álláspontokat, "ideológiai misszionáriusokra" nincsen szükség - jelentette ki.
2021. október 1.
Az igazságügy digitalizációja és a mesterséges intelligencia alkalmazása lesz a fő témája annak az igazságügy-miniszteri konferenciának, amelyet keddtől Magyarország rendez az Európa Tanács magyar elnöksége keretében - közölte Varga Judit az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A témaválasztás annál is inkább szerencsés, mert Magyarország élen jár az igazságügy digitalizációjában - közölte az igazságügyi miniszter. Az is a célja a 38 ország részvételével megrendezendő tanácskozásnak, hogy a jogállami tapasztalatokat kicseréljék, és elősegítsék minimális nemzetközi sztenderdek kialakítását - tette hozzá. Varga Judit azt mondta: a 21. század mindenhol a digitalizáció kihívásaival, a mesterséges intelligencia alkalmazásával szembesíti az igazságszolgáltatás szereplőit. A digitalizáció megkönnyíti ugyan az ügyintézést, ám fontos, hogy az alapvető jogok, az adatvédelmi szempontok ne sérüljenek - magyarázta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírusjárvány Európa-szerte sokat segített az igazságügy digitalizálásában, például Magyarországon sem torlódtak fel emiatt az ügyek. Ez is bizonyítja, hogy sok kihasználatlan potenciált rejt az igazságszolgáltatás digitalizációja - mondta a miniszter.
Varga Judit az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) tényfeltáró delegációjának magyarországi látogatásával kapcsolatban a műsorvezető kérdésére azt mondta: az a tapasztalata, hogy a vizsgálat egy politikai boszorkányüldözés része, amit tükrözött a delegáció összetétele is. A testület hét tagja közül ugyanis - folytatta - négyen baloldaliak, és a három jobboldali tag közül is csak kettő "igazi jobboldali", ami azt jelenti, hogy mást gondolnak családról, bevándorlásról. "Nekünk az a dolgunk, bárhogyan is vádaskodnak", hogy megadjuk a legprecízebb jogi válaszokat - mondta a miniszter.
2021. október 4.
- 62/63 -
A digitalizáció és a mesterséges intelligencia korunk legnagyobb lehetősége, ugyanakkor legnagyobb kihívása is, amely érinti az igazságszolgáltatási rendszereket is - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden Gödöllőn, az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége keretében tartott igazságügy-miniszteri konferencián.
A tanácskozást megelőzően újságírók előtt a miniszter arról beszélt, hogy az állampolgárok, vállalkozások jogosan várják el, hogy az igazságszolgáltatás, a hatóság minél gyorsabban, minél hatékonyabban intézze ügyeiket, éppen ezért az elektronikus szolgáltatások és lehetőségek tárházát itt is bővíteni kell. Magyarország élen jár az igazságszolgáltatás digitalizációjában, az Európai Bizottság igazságügyi eredménytáblája is dobogós helyen említi hazánkat - hívta fel a figyelmet Varga Judit. Emlékeztetett: az Európa Tanács 70 évvel ezelőtt olyan szervezetként jött létre, amely a tagállamok sokszínűségét, kulturális, történelmi hagyományait elismerve igyekszik a közös értékeket, az emberi jogokat előbbre vinni és megőrizni, és ebben a szellemben zajlik a keddi tanácskozás is.
Varga Judit kiemelte, hogy minden tagállam a maga módján ad válaszokat a digitalizáció és a mesterséges intelligencia kihívásaira, azonban fontos olyan minimumsztenderdeket találni, amelyek később ezeket a rendszereket összekapcsolhatóvá teszik, hogy az állampolgárok egy határon átnyúló ügylet során se ütközzenek akadályba. Hangsúlyozta: nagyon fontos az adatvédelem, a tisztességes eljárás és minden magas emberi jogi garancia betartása a digitalizációval, illetve szintén fontos, hogy a mesterséges intelligencia az igazságszolgáltatás területén milyen mértékben tudja átvenni az ember szerepét, és melyek azok a területek, ahol mindenképp meg kell tartani az emberi tényezőt. Közölte azt is, hogy a konferencián részt vesz az ET mesterséges intelligenciával foglalkozó ad hoc bizottságának vezetője, illetve a bíróságok együttműködésével foglalkozó bizottság vezetője is; ők a tanácskozás szakmai irányítását látják el.
A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: az IM célja, hogy egy egységes jogiszemély-nyilvántartással tovább lendítse a jogi versenyképességet Magyarországon, illetve az e-government helyett egyfajta m-governmentet, azaz mobil applikációkra épülő igazságszolgáltatási elérhetőségi rendszereket építsen. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága soros magyar elnöksége keretében szervezett legmagasabb rangú igazságügyi konferencián részt vesz Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára, valamint 38 tagállam delegációja. Magyarország május 21. és november 17. között tölti be az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki szerepét.
2021. október 5.
A megreformált büntetőjog képes az ország működésének biztosítására és hozzájárul az erős Magyarország kialakulásához - mondta az igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten, egy a magyar büntetőpolitikáról rendezett konferencián. Varga Judit az Amire Magyarország büszke lehet - A nemzeti büntetőpolitika sikerei, vívmányai 2010-2021 között című tanácskozás megnyitójában felidézte: a kormány a 2010-es választás után a következetes büntetőpolitika mellett tette le voksát, szigorú, de tettarányos törvényekkel kívánta helyreállítani a rendet és javítani az állampolgárok biztonságérzetét.
A nemzeti együttműködés programjában is megfogalmazták - folytatta -, hogy a jogszabály szigora, a büntetési tétel növekedése, a életfogytig tartó szabadságvesztés többszörös alkalmazása és az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnelkövetőket és világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma. Hozzátette: a reformokat a három nagy kódex - a Büntető Törvénykönyv, a büntetőeljárási kódex és a szabálysértési kódex - átfogó átalakításával kezdték, mert a számtalan módosítás miatt egyre nehezebb volt a közöttük lévő koherencia biztosítása. A miniszter kiemelte: a megreformált három kódex szilárd alapja a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás rendszerének. Varga Judit kiemelte: 2010-ben a büntetőpolitikában új korszak kezdődött, mert a korábbi elkövetőközpontú felfogással szemben az áldozatot állítják a középpontba. Úgy tartják, hogy az elkövetőnek nem lehet több joga, mint annak, akit megkárosított - jegyezte meg.
A miniszter hangsúlyozta: a gyermek elleni bűnelkövetőkre a törvény teljes szigora sújt le, zéró toleranciát hirdettek a pedofil bűnelkövetőkkel szemben is. Felszámolták a börtönbizniszt, hatékony kártérítési rendszert alakítottak ki, alkotmányos alapjoggá emelték az önvédelmet, erkölcsi kártérítést nyújtottak a kommunizmus áldozatainak, büntetőjogi védelemben részesítették a családot, felléptek az iskolai erőszak fiatal elkövetőivel szemben és a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből - sorolta. A lakosság biztonságérzetét leginkább befolyásoló, a köznyugalmat megzavaró bűncselekmények száma 2010 óta 70 százalékkal csökkent, ebben az időszakban az ismertté vált bűncselekmények éves száma 450 ezerről 160 ezerre esett vissza. Ezzel Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa lett, ami tovább erősíti az igazságszolgáltatás és az államhatalom iránti közbizalmat. A köznyugalom elleni bűncselekmények száma az évi 13 600-ról 8700-ra csökkent, a vagyon elleni erőszakos bűncselekményeké 5700-ról 2000-re. A vagyon elleni bűncselekmények száma harmadára, 81 ezerre esett vissza, míg a közterületen elkövetett bűncselekményeké 2020-ban 53 százalékos javulást ért el - ismertette a miniszter.
Kiemelte: a kormány világossá tette, hogy szolidáris az áldozatokkal, a legfőbb értéknek az emberi életet tekinti.
- 63/64 -
Jelenleg nyolc áldozatsegítő központ van az országban, de a cél az, hogy 2025-re minden megyeszékhelyen legyen. A bűnözés, a határok külső veszélyeztetettsége és a világjárvány hármas veszedelmet jelent hazánkra. Visszaszorításukban a megreformált büntetőjog mint ultima ratio a jelenlétével, alkalmazásával képes volt arra, hogy biztosítsa az ország működését és hozzájáruljon az erős Magyarország kialakulásához - foglalta össze az igazságügyi tárca vezetője. Varga Judit jelezte: a konferenciát szervező IM áttekintette a büntetőpolitika alakulását, a konferencián pedig megvitatják a büntetőjog-alkotás sikerét, értékelik az elmúlt évtized büntetőjogi eredményeit, és levonják a következtetéseket.
Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke előadásában a büntetőeljárások gyorsításának fontosságáról elmondta: minél közelebb van a büntetés a bűn elkövetéséhez, annál nagyobb a preventív hatása, az ügyek elhúzódása pedig a sértettek kártérítését is késlelteti, ezért a büntetőjog alkotói folyamatosan keresik a lehetőséget az ügyek gyorsabb befejezésére. Kiemelte a büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárást, amely az új büntetőeljárási kódexben a korábbinál nagyobb szerepet kap. Mint mondta, a 2014-2017 között a járásbírósági büntetőügyek 17-18 százaléka volt ilyen eljárás, ez 2020-ra 29 százalékra nőtt. Hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején felértékelődtek azok az eljárásjogi megoldások, amelyek az ügyek tárgyaláson kívüli elintézését segítették.
Szólt az előkészítő ülés jogintézményéről, amely az egyszerűbb megítélésű büntetőügyek gyors befejezését eredményezi: 2019-ben az ügyek 25, 2021-ben 28 százaléka fejeződött be előkészítő ülésen. Az OBH elnöke kiemelte a távmeghallgatás szerepét is a büntetőeljárások gyorsításában, mert lecsökkenti a fogvatartottak mozgatásának szükségességét. Mint mondta, szeptemberben az előállítások 72 százalékát váltotta ki a távmeghallgatás, de ez az arány tavaly áprilisban elérte a 80 százalékot is. Az OBH elnöke hangsúlyozta: a magyar büntetőjogi jogalkotás megfelelő eljárási eszközöket adott a bírák kezébe ahhoz, hogy a korábbinál gyorsabban, magas szakmai színvonalon ítélkezhessenek.
2021. október 11.
A magyar kormány kezdettől fogva kiállt a lengyel alkotmánybíróság határozata mellett, amely rávilágít az Európai Unió intézményeinek hibás gyakorlatára - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán közzétett üzenetében kedden.
Varga Judit az uniós tagországok általános uniós ügyekért felelős minisztereinek luxembourgi ülését megelőzően közzétett üzenetében megjegyezte: Brüsszel teljes gázra kapcsolt, azért zsarolják Magyarországot és Lengyelországot, mert "más alapokon nyugszik értékrendünk, máshogy gondolkodunk a világról és Európáról". Brüsszel szemét szúrja, hogy Magyarország és Lengyelország megvédi és támogatja a családokat, hogy elutasítja a migrációt és birodalom helyett az erős nemzetek erős Európáját építi - hangoztatta a tárcavezető. "Mi ennek a klubnak a tagjai vagyunk és maradunk is. Ennek a klubnak szabályai vannak, melyeket régóta lefektettek az uniós alapszerződésekben. Ezeket az alapelveket azonban nem mi, hanem Brüsszel akarja áthágni, mégpedig erőszakkal" - fogalmazott. Azt írta: ha nem lenne elég a sok jogállamisági jelentés és kötelezettségszegési eljárás, még olyan források megvonásával is zsarolják a két országot, amelyek száz százalékban járnak nekik, "hiszen azokért a magyar és lengyel emberek keményen megdolgoztak".
Emlékeztetett: Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, Lengyelországot pedig azért támadják, mert gátat szab a lopakodó uniós hatáskörbővítésnek. "A nyomásgyakorláshoz már hozzászoktunk, Budapest és Varsó kitart, vállt vállnak vetve" - fogalmazott. Varga Judit kijelentette: egyetért Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, aki EU-s vezetőknek írt hétfői levelében kifejtette, hogy az uniós jog elsőbbségének elve nem korlátlan, csak azokon a területeken érvényesül, amelyek uniós hatáskörbe tartoznak, s azok a hatáskörök, amelyeket a tagállamok nem ruháztak át az unióra, a tagállamoknál maradnak. A klub szabályait tehát nem Magyarország és Lengyelország szegi meg, hanem a brüsszeli bürokrácia az alattomos és ideológiailag elfogult politikai játszmákkal - írta a magyar igazságügyi miniszter. "Mi nem fogunk meghátrálni, tiszta lelkiismerettel és egyenes gerinccel ülünk ma tárgyalóasztalhoz az Általános Ügyek Tanácsában" - tette hozzá az igazságügyi miniszter.
A lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntésében megállapította a nemzeti alkotmány elsőbbségét azokon a területeken, melyeken az uniós jognak nincs kizárólagos hatásköre. A testület nem vonja kétségbe a közösségi jog elsőbbségét mindazon ügyekben, amelyekben az unió hatáskörrel rendelkezik, de rögzíti, hogy a nemzeti alkotmány áll a jogrendszer élén.
2021. október 19.
A gyermekek érdekét szolgálja a Polgári Törvénykönyv módosítása, mert megszüntethet egy eddig elvarratlan konfliktusforrást - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán. Varga Judit azt írta: a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló javaslatot a civil élet szereplői is üdvözölték, köztük a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és az Apaszív egyesület is, "hiszen a módosítás egy régóta megfogalmazott igény volt a civil társadalom részéről". A törvénymódosítást - melyben szerepelnek a 2020-ban felállított családjogi civil munkacsoport javaslatai is -, az idén létrehozott családjogi szakértői munkacsoport támogatása is támogatja - tette hozzá.
- 64/65 -
A miniszter kiemelte: a közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás biztosítja, hogy ha mindkét szülő alkalmas a gyermek gondozására, a gyermeknek ne kelljen elválnia egyik szülőjétől sem, mindkét szülőjével "azonos intenzitású, bensőséges kapcsolatban maradhasson". Hangsúlyozta továbbá, hogy a bíróságnak kell minden szempontot körültekintően mérlegelve döntenie abban a kérdésben, hogy a közös szülői felügyelet gyakorlásának feltételei fennállnak-e, és az a gyermek érdekét szolgálja-e. A módosítás egy további lehetőséget biztosít a bíróság számára, hogy a jelenleginél jobb, a gyermek érdekeit szem előtt tartó döntést hozhasson - ismertette a miniszter.
Varga Judit kitért arra is: a nemzetközi tapasztalatok és a legfrissebb kutatások egyértelműen alátámasztják, hogy a közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás a gyermekre nézve jobb kimenetellel bír, mint ha a gyermek kizárólag egyik szülőjével élne. A gyermekek "még abban az esetben is profitálhatnak a váltott gondoskodás előnyeiből, ha a szüleik közötti viszony nem kifejezetten együttműködő, mert a váltott gondoskodás ösztönzi a szülők közötti együttműködést, mert mindkét szülő ténylegesen részt vesz a gyermek nevelésében". A miniszter kiemelte továbbá, hogy az Európai Unió országainak döntő többségében a közös szülői felügyelet a főszabály, és kivételesnek tekinthető, ha azt csak az egyik szülő gyakorolja. A legtöbb országban dönthet a bíróság az egyik szülő kérelmére is a közös szülői felügyelet kérdésében. "A munkát folytatjuk, továbbra is dolgozunk az eljárási határidők rövidítésén a családjogi perekben" - hangsúlyozta Varga Judit.
2021. október 19.
Egyre feljebb a dobogón! Javában tart az Európa jövőjéről szóló párbeszéd, amelyben Magyarország is elkötelezett szerepet vállal - írta az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán szerdán. Varga Judit közölte: a konferenciasorozat keretében eddig 2893 eseményt regisztráltak, ezek közül 295 magyar szervezésű.
Hangsúlyozta, büszke arra, hogy csaknem háromszáz magyar eseménnyel Magyarország már a második legaktívabb tagállam az Európai Unióban, "maga mögé szorítva olyan »mintaállamokat« is, mint Hollandia és Franciaország" Múlt hónapban még a harmadik helyen volt Magyarország, de most már megelőzi Olaszországot, és egyre közelebb kerül Németországhoz, amely tartja első helyét - írta. A kontinenst átszövő párbeszéd folytatódik - tette hozzá Varga Judit, továbbra is arra buzdítva mindenkit, hogy "vegyen részt a diskurzusban, mondja el véleményét". A miniszter úgy fogalmazott: "Adjunk tiszta és egyenes magyar válaszokat Európa kihívásaira!"
2021. október 20.
Erős nemzetek erős szövetségét támogatja a kormány Európában - jelentette ki éves meghallgatásán az igazságügyi miniszter az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt hétfőn. Varga Judit a föderalista elképzelésekkel szemben az egymást kölcsönösen tisztelő nemzetek koncepciójáról beszélt, azt hangoztatva, hogy az integráció eszköz, nem cél.
A miniszter a jogállamisági eljárások közül kiemelte a 7. cikk szerinti eljárást, amelyet sehova nem vezető nyílt politikai eljárásnak nevezett. Karácsonyfához hasonlította, amelyre újabb és újabb dísz kerül, ahogy az eljárásra is, amint történik valami a magyar jogalkotásban, közéletben. Az Európai Bizottság jelentésével összefüggésben azt kifogásolta, hogy háromszor-négyszer több NGO-hivatkozás szerepel benne, mint más országok esetében, több mint 60 ilyen idézet, és az NGO-k kritikai észrevételeiket tényként rögzítik. Varga Judit azt mondta, nincs elfogadott módszertana annak, hogy a jogállamisági jelentést minden tagállamra nézve egyenlő mércével készítsék el.
A Magyarország és Lengyelország által az Európai Unió Bíróságán megtámadott jogállamisági kondicionalitási rendelettel (az uniós pénzek kifizetésének jogállamisági feltételekhez kötésével) összefüggésben azt emelte ki, hogy a szabályozásnak több hiányossága van. Nincs jogalapja, ahogy a jogállamiság fogalmának sincs definíciója. Amíg nincs ebben az ügyben ítélet, nem indulhat eljárás - mondta. Varga Judit szerint Brüsszel a jogállami mechanizmusokat a politikai akarat kinyilvánításának eszközéül használja.
A kötelezettségszegési eljárásokról közölte: Magyarország nagyon aktív az unió bírósága előtt, sokszor beszáll más eljárásokba, például a versenyjognál. Jelenleg 58 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban Magyarországgal szemben, ezzel a tizedik helyen áll az uniós rangsorban -mondta. Hozzátette: abból a szempontból viszont, hogy időben alkalmazza-e az uniós jogszabályokat, az élmezőnyben, a második helyen van Magyarország. Kitért a gyermekvédelemre és a migrációra, azt hangsúlyozva, hogy a kormány a legvégsőkig védi a magyar álláspontot és érdekeket.
A szakpolitikai kérdésekkel összefüggésben a helyreállítási tervet emelte ki. Azt mondta, Magyarország az elsők között nyújtotta be, a tervben többi között a zöldítés és a digitalizáció szerepel. Ilyen programokat blokkolnak pusztán politikai indíttatásból - jelentette ki a miniszter, arra utalva, hogy az EU csaknem 2500 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást nem fizet ki egyelőre Magyarországnak. Hangsúlyozta: a koronavírus-járvány következményeit gyorsan kellene enyhíteni, ebbe szól bele a politika. Az EU belső piacáról szólva a stratégiai autonómiáról beszélt, amelyre a jövőben szüksége van az uniónak ahhoz, hogy ne legyen kiszolgáltatott. Kitért az uniós klímapolitikára is, az elszabaduló globális energiaárakkal kapcsolatban az uniót hibáztatta. A migrációval összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy az unió továbbra sem tudott elszakadni a korábbi csomagja bukását okozó elemektől, így a kvótától
- 65/66 -
sem, még ha nem is így nevezi. Varga Judit megemlítette, hogy folyamatban van a schengeni határellenőrzési kódex felülvizsgálata.
Hörcsik Richárd, a bizottság fideszes elnöke közölte: problémát okoz, hogy nincs a jogállamiságnak egzakt meghatározása. Balczó Zoltán, a bizottság jobbikos alelnöke provokációnak nevezte, hogy a "pedofiltörvény el lett térítve", és utólag került bele a gyermekvédelemmel kapcsolatos rész. Azt mondta, ha valóban az a gátja az európai helyreállítási terv kifizetésének, akkor csatlakozzon Magyarország az európai ügyészséghez. Hozzátette: teljesen jogos, hogy a bizottság és a tagállamok szeretnének garanciát látni az uniós források megfelelő felhasználására. Varga Judit válaszában a jogszabály célhoz kötöttségét, a gyermekek védelmét emelte ki, ami szerinte összhangban áll az uniós joggal is. Az uniós ügyészséggel összefüggésben közölte, Írország és Dánia sem csatlakozott a szervezethez, és arról beszélt, az első hónapok alapján már látszanak az európai ügyészség működési, technikai problémái.
Szél Bernadett és Bana Tibor független képviselő az EU gyermekjogi stratégiájának megvétózásáról kérdezték a minisztert, aki ezt a "lopakodó hatásköri stratégiával" szembeni fellépéssel indokolta. Hangsúlyozta: Magyarország mindenféle diszkrimináció elleni fellépést támogatott, ám a stratégia konklúziójának szövegezésébe bekerült a genderkérdés, és csak ezt tüntették fel, mint amit pozitívan kell megkülönböztetni. Oláh Lajos, a bizottság DK-s alelnöke a Pegasus-szoftver felhasználásáról kérdezte a minisztert, aki azonban azt mondta, hogy korábban minden kérdésre minden választ megadtak.
2021. október 25.
Áldozatsegítő Pont nyílt Salgótarjánban - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán kedden. "Ismét egy lépéssel közelebb kerültünk kitűzött célunk eléréséhez, hogy minden megyében elérhetővé tegyük az áldozatsegítő szolgáltatásokat az arra rászorulók számára" - írta a miniszter. Az új Áldozatsegítő Pont jelentősen elősegíti a hatékonyabb áldozatsegítést Nógrád megyében, idővel nagyobb központ is nyílhat. A salgótarjáni irodahelyiséget a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében alakították ki - írta Varga Judit.
Megfelelő jogi, érzelmi és pszichológiai segítségnyújtás nélkül az egyén nehezebben, vagy egyáltalán nem tudja feldolgozni az áldozattá válással járó megrázkódtatást. "Ezért az együttműködő partnerekkel, így a rendőrséggel közösen olyan rendszerek és lehetőségek kiépítésén dolgozunk, melyeknek köszönhetően minél több rászorulót el tudunk érni! Fontos, hogy mindenkihez eljusson az üzenet: van segítség!" - tudatta az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán.
2021. október 26.
Magyarország élen jár az igazságszolgáltatás digitalizációjában, és a perek lefolytatásának időtartama is az élvonalba tartozik Európában - jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden Budapesten, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán. Varga Judit fontosnak nevezte, hogy Magyarország ki tudja használni a digitalizáció lehetőségeit.
Bár a koronavírus-járvány szörnyű, legalább rákényszerítette az igazságszolgáltatást, hogy éljen azokkal a technikai eszközökkel, amelyek fizikailag már korábban is a rendelkezésére álltak. A büntetés-végrehajtásban nagy siker, hogy már nem kell elvinni a gyanúsítottat, illetve vádlottat a meghallgatására, az eljárás távolról is lefolytatható - tette hozzá. A statisztikák azt mutatják, hogy nem csökkent a befejezett perek száma, a bíróságok változatlan hatékonysággal tudtak dolgozni - emelte ki a miniszter.
Megköszönte az Országgyűlésnek, hogy támogatta a veszélyhelyzet meghosszabbítását. A járvány miatt megfeszített munkára volt szükség a jogalkotásban, tavaly március óta munkacsoport működik ebből a célból - mondta, hozzátéve, Európa új kihívással szembesült, a kontinensnek egy ismeretlen veszéllyel kellett megküzdenie. Védeni kellett egyrészt az életet, az egészséget, másrészt a gazdaságot. Már 541 veszélyhelyzeti rendeletet adtak ki, ezek fele még mindig hatályos - közölte Varga Judit. Úgy vélekedett, hogy ami veszélyhelyzetben bevált, az "békeidőben" is alkalmas arra, hogy gyorsítsa a pereket. Azt tervezik, hogy a Magyar Közlöny kiadóját modern informatikai háttérrel rendelkező céggé szervezik, amely kihasználja a digitalizációban rejlő lehetőségeket - mondta a miniszter, hozzáfűzve: mobilalkalmazást is fejlesztenének. Gondolkodnak a jogi személyek egységes nyilvántartási rendszerében is, amely a mesterséges intelligenciát is segítségül hívná. A cél, hogy minél kevesebb adminisztratív kötelezettség terhelje a vállalkozásokat és az állampolgárokat. Nagy fejlesztések történnek - jelentette ki.
Kitért a rendes jogalkotás folyamatára is. Véleménye szerint bármely területen lehet elégedetlenség, de a tárca nyitott: készséggel meghallgatja az észrevételeket, és igyekszik javítani a hibákat. Mindenben próbálja megtalálni a közös nevezőt, amely a lehető legtöbb állampolgárnak megnyugtató válaszokat ad - hangoztatta. Varga Judit azt mondta: ha kiderül, hogy egy témában jogalkotás szükséges, javaslatokat tesznek. Magyarországon magas szintű a közbiztonság, a bűncselekmények száma 50 százalékkal csökkent 10 év alatt - hangsúlyozta.
Szavai szerint áldozatközpontúvá vált a rendszer. Ügy gondolják, hogy nem lehet több joga az elkövetőnek, mint az általa megkárosított embernek. Áldozatsegítő központokat hoztak létre, alkotmányos alapjoggá emelték az önvédelmet, és a legsúlyosabb, az emberi életet vagy testi épséget sértő bűncselekmények elkövetőit kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből - sorolta. A miniszter
- 66/67 -
kijelentette, hogy Magyarország az egyik legbiztonságosabb állam, nem csupán az Európai Unióban, hanem az egész világon. Emlékeztetett: az Alaptörvényben "kellett rögzíteni", hogy "az anya nő, az apa férfi". Bár "lehet, hogy ez evidencia, de érdemes erre alaptörvényi szinten is garanciát biztosítani" - jelentette ki.
Varga Judit közölte, hogy január 1-jén életbe lép a bírói illetményemelés harmadik fázisa. Az elmúlt két évben 68-70 százalékkal nőtt az érintettek bére, ami a megbecsülésükön túl a függetlenség biztosítéka is - mondta. A miniszter arról is beszélt, hogy tárcája elkötelezett a jogászképzés magas színvonalának megtartása iránt, amire forrásokat biztosít.
2021. október 29.
A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének nincs jogalapja - jelentette ki az igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folytatott Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztossal csütörtökön Budapesten.
Varga Judit újságíróknak beszámolt arról, hogy a találkozón a magyar álláspont kifejtése mellett elmondta a biztosnak: Magyarország diplomáciai és jogi párbeszédben mindig partnere lesz az Európai Bizottságnak. Emlékeztetett arra, hogy a lengyel és a magyar kormány az Általános Ügyek Tanácsában már a jogállamisági jelentések készítéséről szóló döntés megszületésekor vétózott. Ugyanis ilyen eljárásnak az uniós szerződésekben nincs jogalapja - mondta a miniszter. Hozzátette: a jogalap hiánya miatt pedig intézkedés sem fakadhat a jelentésekből. A továbbiakban hangsúlyozta: elmondta a biztosnak, hogy a jelentések Magyarország esetében kormánykritikus, elfogult civil szervezetek véleményére épülnek, és a kettős mérce legdrasztikusabb példái. Az Európai Unióban, amelyet különböző alkotmányos fejlődésű államok alkotnak, nincs egy az egyben összehasonlítható modell, csak egymást kölcsönösen tisztelő nemzetek alkotmányos párbeszédéről lehet szó - szögezte le.
A találkozón - folytatta a miniszter - érintették a gyermekvédelmi törvényt is. Ezzel kapcsolatban közölte a biztossal, hogy Magyarországon a magyar szülők fogják megszabni gyermekük nevelésének irányát, továbbá az ezzel kapcsolatos jogalkotás tagállami hatáskör. Szó esett a migrációról is; ezzel kapcsolatban Varga Judit úgy vélekedett, hogy a magyar kormány 2015 óta következetesen képviselt álláspontját ma már egyre többen osztják a kontinensen. Kifejezte azt az igényt, hogy a magyar határkerítés költségeit az uniónak kötelessége lett volna finanszírozni és az azzal kapcsolatos kiadásokat megtéríteni. Továbbá illene lezárni a Magyarországgal szemben a migráció kezelése miatt indított kötelezettségszegési eljárásokat, hiszen olyan intézkedések miatt indították azokat, amelyekkel nemcsak Magyarország, hanem egész Európa határait védik az illegális bevándorlástól - hangsúlyozta Varga Judit. Eközben látszik, hogy az egyetlen hatékony módja a határvédelemnek a kerítés - fűzte hozzá. Végül közölte: a találkozón kifejtette azon véleményét is, hogy a jogállamisági jelentésekből "üvöltő kettős mérce" megtöri azt a kölcsönös, érzékeny bizalmat, amely összetartja az Európai Uniót és további együttműködésre sarkallja a tagállamokat.
2021. november 11.
A hazai jogalkalmazók megfelelően tudják mérlegelni a strasbourgi szempontrendszert - mondta az igazságügyi miniszter az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) joggyakorlata a magyar bíróságok jogalkalmazásában címmel megrendezett budapesti konferencián pénteken.
Varga Judit úgy fogalmazott: a magyar bírók felkészültek és tisztában vannak a strasbourgi jellegzetességekkel. Tájékozódásukban segíti őket az a hazai anyagi jogi és eljárásjogi normarendszer, melyet a jogalkotó széles körű konzultáció és szakmai egyetértés mentén teremtett meg - tette hozzá. Rámutatott: ha a jogalkalmazó szervek megfelelően járnak el, az az EJEB előtti ügyek számának csökkenését jelenti. Példaként említette, hogy 2021. január 1-jén 516 függőben lévő kérelem volt Magyarországgal szemben; 2009-ben ez a szám 1406 volt, ami 8962-re ugrott, de intézkedéseiknek köszönhetően "hazánk már nincs a bíróság számára legtöbb eljárást biztosító országok listáján".
Varga Judit szerint Magyarország az ítéletek végrehajtásának javítását célzó folyamatban tevékeny szereplőként jelenik meg. Hozzátette: a strasbourgi ítéletek és azok végrehajtása a közélet figyelmének homlokterében van. A jogalkotásban fontos szempont a strasbourgi kritériumoknak való megfelelés is - hangoztatta a miniszter, aki szerint a hazai rendes bíróság és az Alkotmánybíróság is egyre több határozatában állítja viszonyítási pontként az EJEB gyakorlatát. Az ítéletek végrehajtásának ugyanakkor "fontos feltétele, hogy a strasbourgi döntések minősége megfelelő l egyen", világos és konzisztens döntések szülessenek, amelyek nem mutatnak túl az adott állam nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségvállalásain - fogalmazott. Leszögezte: az EJEB felhatalmazása az emberi jogok európai egyezményében foglaltak értelmezésére és annak alapján az emberi jogi normák érvényesülésére terjed ki, aminek egyensúlyban kell lennie a tagállamok szuverenitásával és emberi jogi kötelezettségeivel. Hozzátette: "sokszor láthatjuk", hogy ez az egyensúly kényes, fenntartása a bíróságnak és a tagállamoknak is érdeke.
A miniszter arról is beszélt, hogy ha az Európa Tanács (ET) szóba kerül, a legtöbben annak legfontosabb szervezetére, az EJEB-re gondolnak, sokan úgy emlegetik, mint az ET koronagyémántja, mivel ezen az intézményen keresztül közvetlen kapcsolódási pontot találnak a jogkereső állampolgárok magával a szervezettel. Minden európai országban fontos kérdés, hogy az egyes jogalkalmazó szervek mennyire veszik figyelembe a testület joggyakorlatát - folytatta, megjegyezve: a döntések végrehajtására kétféle megoldás létezik. A bíróság gyakran kártérítés fizetésére kötelezi az államot,
- 67/68 -
emellett adott esetben jogalkotási és jogalkalmazási intézkedésekkel is megfelelhet az alperes tagállam az ítéletben foglaltaknak - mondta, példaként említve, hogy ezek az intézkedések különösen fontosak a rendszerszintű jogsértést megállapító eljárásokban. Magyarország esetében két ilyen döntés született a börtönök zsúfoltsága és az eljárások elhúzódása esetén.
Ismertette: mindkét esetben megtették a szükséges lépéseket, melynek következtében a börtönök zsúfoltsága esetén 2017 januárjától tették lehetővé, az eljárások elhúzódása kapcsán pedig 2022 januárjától teszik lehetővé a belső jogorvoslatot. Ezzel a két intézkedéssel Magyarország jelentős ügytehertől szabadította meg a bíróságot, és számottevően csökkentette a függőben levő ügyek számát - közölte. Varga Judit kiemelten fontosnak nevezte, hogy a jogalkotás hogyan adaptálja a döntésekben foglaltakat. Hozzátette: maga az egyezmény csak általános előírásokat fogalmaz meg, az egyes rendelkezéseket a joggyakorlat tölti meg valódi tartalommal.
2021. november 12.
Az Alaptörvény nem pusztán egy, az alkotmányozás pillanatában megszületett dokumentum, hanem olyan charta, amely szövetséget hoz létre, összefogja a múltat a jövővel és egységbe fogja "ezeréves államiságunk történetét" - hangoztatta az igazságügyi miniszter az Alaptörvényről rendezett nemzetközi konferencián, Budapesten kedden.
Varga Judit a fórum címére utalva - Magyarország Alaptörvénye 10 éves - gyökerek, értékek és szuverenitás - hangsúlyozta: ezek azok az igazodási pontok, amelyek napjaink globalista világában megkérdőjeleződnek. Ezért is fontos, hogy időről időre "számot vessünk és emlékeztessük magunkat arra, hogy honnan jöttünk, egyben meghatározzuk azt is, hova kívánunk tartani" - mondta, hozzáfűzve: "tudatában kell lennünk, kik vagyunk" és mi az, amit szükséges átörökíteni a következő generációknak. Magyarország Alaptörvényét a szimbolikát sem nélkülözve húsvét hétfőn hirdették ki - idézte fel a miniszter, megjegyezve, hogy a magyarok alapvető szokásait, kultúráját, jogrendszerét is a keresztény elköteleződés alakította. Hozzátette: a hitvallásban is rögzítették a kereszténység nemzetmegtartó erejét, valamint hogy Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelezettsége.
A miniszter szerint az Alaptörvény az értékrendbeli elköteleződés következtében kritikák kereszttüzében született, tíz év távlatából kijelenthető, hogy az alkotmányozó helyesen járt el, amikor a nemzeti identitás alapjogi rögzítése mellett tette le a voksát. Varga Judit kitért arra is, hogy az 1989-es rendszerváltoztatáskor létrehozott alkotmány deklarálta az ideiglenességét, a szabályozás politikai kompromisszumok mentén íródott, és csupán jogosultságok összességét tartalmazta. Hiányzott belőle a kohézió, a morális többlet, amellyel a társadalom működőképességét lehet garantálni, azaz hiányzott belőle a helytállás, a kötelezettség és a másokért való felelősség. Idézve Orbán Viktor miniszterelnök szavait, azt mondta: a magyarok úgy döntöttek 2010 tavaszán, hogy az átmenetnek véget vetnek, és felismerték, hogy új Alaptörvényre van szükség, amely kellő védelmet biztosít Magyarország és a magyarok számára, és gyors válaszokat ad a 21. századi kihívásokra. Utalva az Alaptörvény hatálybalépésére, azt mondta: a történelmi pillanat 2012-ben érkezett el, amikor is a posztkommunista időszak nemcsak formailag zárult le, hanem közjogilag is új lapra helyeződött az önálló demokratikus magyar állam.
Varga Judit a jogszabály húsvéti kihirdetését és Krisztus feltámadását párhuzamba állítva azt mondta: az Alaptörvény elfogadása a magyar alkotmányos hagyományok újjászületésének is az ünnepe. A miniszter azt mondta: az Alaptörvénnyel Magyarország nemcsak az állami szervek, az állam berendezkedésének leírására vállalkozott, hanem az egész közösségnek kívánt referenciapontot nyújtani, ezzel hitet tett amellett, hogy az alkotmányosság eszménye nem csupán szabályok összessége, hanem több annál, meghatározza nemzeti hovatartozásunkat, identitásunkat, világnézetünket és szuverenitásunkat, és közvetíti azokat az értékeket, amelyeket őseink határoztak meg a jövő Magyarországa számára. Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez - idézte a miniszter az Alaptörvényt, hozzátéve: ma Európában két erő feszül egymásnak, az erős nemzetállamok állnak az egyik oldalon, míg a másikon a föderalista elképzelés, az európai egyesült államok. Varga Judit utóbbi politikai fegyverének nevezte többek közt az ideológiai nyomásgyakorlást, a "jogállamiságnak csúfolt zsarolóeszközt", valamint "a politikai korrektséget mellőző nyelvezetet". Mindenkire, aki nemet mond az illegális migrációra, védi saját szuverenitását, kíméletlen támadást indítanak - fogalmazott. Varga Judit arról is beszélt, hogy számos kritika érte az Alaptörvényt azért, mert "komolyan vettük a lisszaboni szerződésben foglaltakat, és úgy gondoltuk, hogy az alkotmányozás igenis nemzeti hatáskör". Hozzátette: Magyarország az utolsó paragrafusig tartja magát a kötelezettségeihez, elveihez és az utolsó bekezdésig rá fog mutatni arra a kettős mércére, melyet az uniós intézmények alkalmaznak velünk szemben.
A miniszter arra is kitért, hogy az Alaptörvény egyértelműen kimondja, hogy európai uniós tagságunk nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát. Mi hiszünk az Európai Unió jelmondatában: "Egység a sokféleségben" - mondta Varga Judit, amely szerinte nem fér össze az elvárt homogenitással. Olyan politikában hiszünk, amely képes kétségbe vonni a mainstream gondolkodást - folytatta a miniszter, aki hangsúlyozta: a demográfiai kihívásokat nem bevándorlással kell megoldani, mert a bevándorlás nem csupán gazdasági kérdés, hanem identitásbeli kérdés is. Külön szólt arról is, hogy az Alaptörvény sajátossága a munka elismerése és támogatása, a munka olyan értéket teremt, amely lehetőséget biztosít az egyén kibontakozásához és a közösség fejlesztéséhez, gyarapodásához - mondta. Varga Judit
- 68/69 -
napjaink legfontosabb kérdésének nevezte, hogy meg tudjuk-e tartani azt a szabad rendelkezési jogot, amely nélkülözhetetlen a jogállamiság és az alkotmányos identitás megőrzéséhez.
2021. november 16.
A kormány kiemelten kezeli az erőszakos bűncselekmények elleni határozott fellépést, és fokozott figyelmet szentel az áldozatok segítésének is - írta az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán a nők elleni erőszak megszüntetésének napja alkalmából. Varga Judit csütörtöki bejegyzésében a segítség formáit részletezve a lelki segélynyújtást, a jogi tanácsadást, a felvilágosítást, pszichológiai támogatást vagy krízishelyzet fennállása esetén az azonnali anyagi és egyéb segítségnyújtást említette.
Emlékeztetett arra, hogy ennek érdekében az elmúlt időszakban nyolc áldozatsegítő központot nyitottak meg a főváros mellett Szegeden, Pécsen, Kecskeméten, Szombathelyen, Szolnokon, Veszprémben és Miskolcon, valamint egy áldozatsegítő ponttal bővítették a hálózatot Salgótarjánban. A kormány kiemelt célja, hogy 2025-re minden megyeszékhelyen legyen ilyen központ - hangsúlyozta. A politikus hozzátette: létrehoztak egy áldozatsegítő vonalat is, a 06/80-225-225-ös telefonszámon éjjel-nappal elérhető segítséget biztosítanak a rászorulóknak. Varga Judit arra biztatott mindenkit, hogy ha bűncselekmény áldozatává vált, illetve ismer valakit, aki ilyen helyzetbe került, vegye fel a kapcsolatot a szakértőkkel, akik szakszerű, személyre szabott segítséget nyújtanak minden bajbajutottnak.
2021. november 25.
A gyermekvédelmi törvény a gyermekek védelméről és a szülők jogának biztosításáról szól - közölte az igazságügyi miniszter egy csütörtöki budapesti konferencián. Varga Judit a "Következő ezer év a gyermekekért" című tanácskozáson azt mondta: a gyermekvédelmi törvény azt az evidenciát rögzíti, hogy a gyermek nevelése meghatározásának a joga egyedül a szülőt érinti.
A Velencei Bizottság az európai standardokkal összhangban állónak találta a törvényt, és az Európai Unió alapjogi chartája szerint is a szülők joga, hogy a gyermekeiknek vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak - emelte ki. Azt mondta: amikor a gyermek először találkozik családon kívüli közösséggel, fontos, hogy milyen külső ingerek érik, mert azok meghatározzák a felnőtté válás útját. A kormány felelőssége, hogy védje ezt az utat - jelentette ki. Ismertette: a gyermekvédelmi törvényben a kormány az alkotmányos identitást védi, semmiféle diszkrimináció nincs benne, és semmilyen szabályt nem sért meg. A törvény a nagykorú állampolgárokra nem vonatkozik, Magyarországon mindenki szabad ember, úgy él, ahogy szeretne, és a szexuális kisebbség jogai is védve vannak - tette hozzá. Kiemelte: a nemzeti nevelésről szóló törvény nemzeti hatáskörbe tartozik, uniós jognak ott "nincs keresnivalója".
A törvényt azonban az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárással támadta meg, majd azt mondták, hogy Magyarország nem tartotta be a válaszadási határidőt. Az ideológiai harc megakasztotta a helyreállítási tervet is, amelyet Magyarország az elsők között nyújtott be - tudatta. A miniszter szerint a törvény elleni támadás célja, hogy eltüntesse a természetes közösségeket - amelyek alapegysége a család -, és amelyekből Magyarország szuverenitása épül fel. "Magyarország akkor is meg fogja védeni az identitását, ha ránk küldik az egész Rajnát is" - jelentette ki.
Varga Judit beszámolt arról, hogy az igazságügyi tanácsban Magyarországnak meg kellett vétóznia a gyermekügyi stratégiával kapcsolatos uniós politikai nyilatkozatot, mert beletettek olyan mondatokat, "provokatív részleteket, amelyek vörös vonalak Magyarországnak". Brüsszelnek az volt a célja, hogy ezeket a mondatokat elfogadják, így később hivatkozási alappá, majd valódi jogszabállyá váljanak - mondta. Beszélt arról is: az Alaptörvény szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között, referenciapont az egész közösségnek, valamint meghatározza az egyén és a közösség viszonyát és a felelősségük rendjét.
A családok támogatása, a munka elismerése, a közösség iránt érzett felelősség és a keresztény elköteleződés a magyar nemzet szuverenitását meghatározó kérdés, ezért ezekben az országnak joga van saját döntéseket hozni - emelte ki. Varga Judit kitért arra is, hogy a magyar gazdaságpolitika kihagyhatatlan eleme a családpolitika. A kormány a világon egyedülállóan a GDP (bruttó hazai termék) 5 százalékát fordítja családtámogatásokra, és a demográfiai problémákat sem migrációval, hanem a családpolitikával szeretné kezelni." A család láthatatlan lelki kötőanyagot jelent a nemzetben" - mondta a miniszter, aki szerint a következő ezer év a gyermekekért Magyarországon jó alapokkal indul, és a jövőben, "ha mi magyarok kitartunk a hagyományos értékek tisztelete mellett, akkor példát tudunk mutatni a egész világnak".
2021. november 25.
Megvédjük a magyar gyermekeket és a szülők jogait, az LMBTQ-lobbit megállítjuk az iskolák kerítésénél - jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden a Facebookon, miután az Országgyűlés elrendelte a gyermekvédelmi tárgyú népszavazást. Varga Judit közösségi oldalán azt írta, csak
- 69/70 -
a közös akarat képes megálljt parancsolni az "erőszakos LMBTQ-lobbinak" és a brüsszeli nyomásgyakorlásnak, éppen ezért kezdeményezett a kormány népszavazást a gyermekvédelem kérdésében.
A miniszter felsorolta a népszavazás kérdéseit: támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak; támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek; támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be és támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg? "A mi politikai közösségünk fennállása óta azért küzd, hogy Magyarország valódi demokrácia lehessen, ahol nyílt és őszinte párbeszéd folyhat bármilyen társadalmi kérdésről és ahol a magyar emberek szándékát senki sem kérdőjelezi meg" - írta Varga Judit. "Hiszünk abban, hogy a magyar emberek kiállásával képesek vagyunk a legvastagabb falon is átmenni. Gyermekeink jövője a tét, ezért elkötelezetten küzdünk védelmükért" - közölte.
2021. november 30.
Magyarország immár kilencedik Áldozatsegítő Központját adták át pénteken Nyíregyházán, az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére létrehozott központok célja, hogy megadják a bűncselekmények áldozatai számára mindazt a segítséget, amelyre szükségük van - közölte az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán. Varga Judit bejegyzésében úgy fogalmazott, "tettekkel lehet igazán segíteni, nem szavakkal". Ez az alaptétel az, amely cselekvésre ösztönöz mindannyiunkat, és együttérzésünket tényleges segítségnyújtássá alakítja - húzta alá. Ez az alapelv volt a kiindulópont az első Áldozatsegítő Központ megnyitásánál 2017-ben, és ugyanez ma is, amikor országosan immáron a kilencedik központot adjuk át Nyíregyházán - írta a miniszter. Rámutatott, az államnak kiemelt feladata a bűnözés okozta anyagi, erkölcsi, lelki károk csökkentése, enyhítése és lehetőségekhez mérten azok felszámolása.
A központokkal a céljuk olyan biztonságos környezet megteremtése, amely nemcsak megkönnyebbülést, hanem reményt is ad az áldozatok számára. Egy olyan intézményi hálózat kialakítása, amely a problémát jelentősen csökkenti, a jövőt pedig könnyebbé teszi. Ebben nyújtunk nemcsak lelki, fizikai és jogi, hanem anyagi támogatást is mindazoknak, akik kapcsolaton belüli erőszak elszenvedői, bántalmazott gyermekek, kiszolgáltatott családtagok vagy a bűncselekmények közvetett érintettjei - írta Varga Judit. Kiemelte, november 1-jétől annak érdekében, hogy minél szélesebb áldozati kör számára legyen elérhető az azonnali segítségnyújtás lehetősége, már nemcsak a személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén, hanem az áldozatok sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, kerítés, gyermekprostitúció kihasználása, zaklatás, kifosztás, valamint a lopás vétsége bűncselekményi tényállásai esetén is van azonnali segítség.
Az áldozatsegítő kapacitások folyamatosan bővülnek. Immár kilenc nagyváros - Budapest, Miskolc, Szeged, Pécs, Kecskemét, Szolnok, Veszprém, Szombathely és a mai naptól Nyíregyháza - rendelkezik Áldozatsegítő Központtal, valamint Salgótarjánban egy Áldozatsegítő Pont működik bajbajutottak megsegítéséért - írta Varga Judit. Közölte, céljuk, hogy 2025-ig minden megyeszékhely rendelkezzen Áldozatsegítő Központtal.
2021. december 3.
A magyar alkotmánybírósági határozat a bevándorlásról szól, semmi másról - mondta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltett videóban. Varga Judit közölte: az "Alkotmánybíróság egyértelművé tette, hogy jogunk van elutasítani, hogy másokkal éljünk együtt, mint akikkel évszázadok óta közös a sorsunk. A migráció nem csupán a szuverenitásunkat és önazonosságunkat veszélyezteti, de emberi jogaink, emberi méltóságunk sérelmét is magában hordozza." Magyarország továbbra is elkötelezett tagja az Európai Uniónak - jelentette ki.
Az Alkotmánybíróság pénteken közzétett ítélete világossá tette, hogy mindaddig, amíg a bevándorlásra vonatkozó uniós szabályrendszer érvényesülése hiányos, addig Magyarországnak joga van ezen hatáskör gyakorlásához. Joga van ahhoz, hogy határainak hatékony védelme érdekében kiegészítő, egyedi megoldásokkal a nemzeti szabályokat a valósághoz igazítsa. Az Alkotmánybíróság döntésével a fizikai határzár mellé épített egy erős jogi kerítést - mondta a miniszter. Ez a vita arra is rámutatott, hogy a brüsszeli bevándorlási szabályokat meg kell változtatni - fűzte hozzá. A magyar Alkotmánybíróság eljárása nem terjedt ki az uniós jog elsőbbségének a vizsgálatára és nem irányult az Európai Unió Bírósága ítéletének felülvizsgálatára sem - hangsúlyozta Varga Judit. A jogi határzárra vonatkozó európai uniós bírósági ítélet végrehajtásával kapcsolatban idén februárban a magyar kormány nevében az Alkotmánybírósághoz fordult - emlékeztetett. Az ítéletnek való megfelelés ugyanis alkotmányjogi problémát vetett fel - mondta a miniszter.
Arra a kérdésre keresték a választ, hogy az Alaptörvény Európa-klauzulájának fényében végrehajthat-e Magyarország olyan európai uniós jogi kötelezettséget, amely arra vezethet, hogy a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldi állampolgár a tagállam területén előre nem meghatározható ideig tartózkodik, és ezáltal ténylegesen az ország népességének részévé válik - ismertette. Migráció
- 70/71 -
kérdésében a világ nagyot változott és az európai uniós szabályok nem képesek a valóságot követni - hangsúlyozta. Egyre több és több ország számára válik nyilvánvalóvá, hogy a hatályos migrációs joganyag nem érvényesül a gyakorlatban, így nem képes megvédeni Európát az illegális bevándorlástól. A tagállamok csak saját intézkedéseikre, egyedi megoldásokra támaszkodhatnak a rendkívüli migrációs nyomás okozta helyzetben. Ezt a jogot ma már egyre több ország követeli magának - jelezte Varga Judit.
A jogi és fizikai határzár megalkotásával 2015 óta Magyarország egy hatékony, az országot megvédeni képes rendszert épített ki, ez azonban nem tetszett Brüsszelnek és kötelezettségszegési eljárást indított - idézte fel. Ennek eredményeképpen tavaly decemberben kimondták, hogy a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldi állampolgárt nem lehet átkísérni a határon, ehelyett menekültügyi vagy kiutasítási eljárást kell lefolytatni. Hatékony visszafogadás hiányában azonban ennek a gyakorlatban az lenne az eredménye, hogy ezek a jogellenesen itt tartózkodó külföldiek végül itt maradnának - hívta fel a figyelmet. Magyarország az Európai Unió Bírósága döntésére felszámolta a tranzitzónákat is - fűzte hozzá.
"Viszont nem engedjük be automatikusan a migránsokat, hanem arra kérjük őket, hogy a szomszéd országok magyar nagykövetségein adják be a menekültügyi kérelmüket. Elvégre szomszédaink mindannyian biztonságos országnak számítanak, ezekben az országokban senki sem fenyegeti a migránsokat. Brüsszelnek ez sem jó, bírsággal és büntetéssel fenyegetik Magyarországot!" - mondta az igazságügyminiszter. A közeljövőben nem várható a migrációs nyomás enyhülése - folytatta -, a brüsszeli szabályok pedig, amelyek békeidőben születtek, nem tudják megállítani az illegális bevándorlást. Az Alkotmánybíróság most irányt mutat ahhoz, hogy miként kellene az európai szabályokat is a valósághoz igazítani azért, hogy hatékonyan védhessék Európa határait az illegális bevándorlástól - hangsúlyozta Varga Judit a Facebook-videójában.
2021. december 10.
Répássy Róbertet nevezte ki december 11-ei hatállyal az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává Áder János köztársasági elnök - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán. "Isten hozta újra az Igazságügyi Minisztériumban, Államtitkár úr!" - írta Varga Judit, aki úgy zárta posztját: "Üdv újra a fedélzeten!"
A Legfőbb Ügyészség kedden jelentette be, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől egy hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként.
Völner Pál jogi képviselője aznap közölte: ügyfele kedden benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről. Az ügyvédi iroda közleményében az áll: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, "államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el".
2021. december 10.
A fiatal áldozatok ügye körültekintő, professzionális megközelítést igényel - hangsúlyozta az igazságügyi miniszer hétfőn a Facebook-oldalán. Bejegyzésében Varga Judit azt írta: a modern helyreállító igazságszolgáltatás története és eredményei az elmúlt öt évtizedben világossá tették, hogy "alapvető és hatékony eszköz van a kezünkben". A politikus a nap folyamán felszólalt az Európa Tanács olasz elnökségének igazságügy-miniszteri konferenciáján, felhívva a figyelmet arra, hogy a kölcsönös megértésen alapuló és a személyes konfliktusok megoldására törekvő helyreállító igazságszolgáltatás egyre gyakoribb a fiatalkorúakat érintő büntetőügyekben.
"Magyarországon úgy véljük", hogy a fiatal áldozatok ügye körültekintő, szigorúan professzionális megközelítést igényel. Ezért az elmúlt évtizedben a gyermekbarát igazságszolgáltatás és az áldozatok védelmében "hatalmas lépést tettünk" - fogalmazott Varga Judit. Hozzátette: a magyar vívmányok arra irányulnak, hogy az áldozatok a lehető legkevésbé és a lehető legrövidebb ideig kerüljenek kapcsolatba a büntető igazságszolgáltatással.
2021. december 14.
* * * A Közéleti hírek rovat zárása: 2021. december 15. * * * ■
Visszaugrás