Hosszú időn keresztül büntető eljárásjogunk a kizárólagos tanúzási kötelezettség talaján állva kizárólag a kötelezettségek oldaláról szabályozta a tanúvallomás jogintézményét, egyfajta "az állam, vagyis az igazságszolgáltatás érdekeit szolgáló és kikényszeríthető"1 állampolgári kötelességként. Hosszú időn keresztül tartotta magát az a vélekedés, mely szerint a tanúk megfenyegetését, elhallgattatását az amerikai gengszterperek vagy az olasz maffia elleni eljárások jellemzőjeként tarthatjuk számon, így "sokak számára szinte sokkoló felfedezésként hatott, hogy a körülmények változása nálunk is hétköznapi jelenséggé tette a tanúk megfélemlítését."2 Az utóbbi tizenöt-húsz évben Európa számos államában a büntető igazságszolgáltatás egyik legjelentősebb problémájává vált a tanúvédelem kérdése. Hazánkban az 1990-es évek második felétől a nagy tárgyi súlyú bűnügyekben folyamatosan problémaként jelent meg, hogy "a bűncselekményekről konkrét tudomással bíró személyek - félve az eljárásban terheltként szereplő személyektől - nem vállalták tanúvallomásuk megtételét. Szükséges volt megteremteni egy olyan törvényi lehetőséget, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a tanú a terhelt és a védő elől rejtve maradva, azok esetleges befolyásától mentesen tehesse meg vallomását. Erre szolgál a különösen védett tanú intézménye." 3
A teljes anonimitást a Be. alapján a tanú különösen védetté nyilvánítása hivatott biztosítani, amit az 1998. évi LXXXVIII. törvény iktatott be büntetőeljárási szabályaink közé. Ezzel a Be. "megnevezésében, illetve alkalmazására vonatkozó részlet-szabályaiban is olyan tanúskodási formát hozott létre, amely alapvetően szakít a következetesen érvényesülő közvetlenség elvével, és megfelel az európai ítélkezési gyakorlatban nem minden esetben tolerált anonim tanú intézményének."4 A különösen védett tanú speciális eljárásjogi helyzetbe kerül, hiszen fizikai valójában nem jelenik meg a bíróság előtt, nem idézhető, nem szembesíthető, tárgyaláson nem hallgatható ki.5
A francia büntető eljárásjogban a 2001. november 15. napján elfogadott 2001. évi 1062. törvény vezette be az anonim tanúvá nyilvánítás lehetőségét, amely jelentősen túlmutat a korábban már létezett tanú lakcímének zártan történő kezelése lehetőségén.
Tanulmányunkban a magyar és a francia büntető eljárásjog anonim tanúkra vonatkozó szabályait elemezzük, összehasonlítva a szabályozás főbb jellemzőit és kiemelve a különbségeket. Közös viszonyítási pontként említésre kerülnek az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EEJB) vonatkozó ítéletei, és az R (97) 13. számú Európa Tanácsi Ajánlás (a továbbiakban: Ajánlás) vonatkozó rendelkezései is. A két állam anonim tanúkon kívüli tanúvédelmi szabályai jelen tanulmány tárgyát nem képezik.
A Be. 97. §-a alapján a különösen védetté nyilvánítás konjunktív feltételei a következők: a tanú
- vallomása kiemelkedő súlyú ügy lényeges körülményeire vonatkozik,
- a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható,
- a személye, a tartózkodási helye, valamint az, hogy az ügyész, illetve a nyomozó hatóság tanúként kívánja kihallgatni, a terhelt és a védő előtt nem ismert,
- személyének felfedése esetén a tanú vagy hozzátartozója élete, testi épsége vagy személyes szabadsága súlyos fenyegetésnek lenne kitéve.
A Be. Kommentár a rendelkezés elvi indokaként megállapítja, hogy "a szervezett bűnözés terjedésével egyidejűleg új jelenségként tapasztalható, hogy egyes bűnözői csoportok a rendkívül súlyos bűncselekmény elkövetése mellett nem riadnak vissza a tanúk nyílt megfélemlítésétől, sőt fizikai megsemmisítésüktől sem. Ezeknek a bűnügyeknek a felderítése, de különösen a bíróság előtti bizonyítása közreműködő tanúk nélkül szinte lehetetlen. Ezen igyekszik segíteni a különösen védett tanú jogintézménye."
A különösen védetté nyilvánítás feltételei közül azzal kapcsolatban, hogy a tanú vallomásának kiemelkedő súlyú ügy lényeges körülményeire kell vonatkoznia, a jogalkotó nem határozza meg a kiemelkedő súlyú ügyek körét, így mindig a konkrét ügy körülményeinek vizsgálata alapján lehet erről dönteni. A Kommentár szerint ez nem feltétlenül "az adott bűncselekmény súlyosabb minősítését, vagy magasabb büntetési tételét jelenti, hanem a bűncselekmény körülményeire, indítékára, motivációjára, elkövetőjének és egyéb szereplőinek személyére utal."6 A vallomás akkor vonatkozik az ügy lényeges körülményeire, ha az anyagi jogi és az eljárásjogi szempontok vizsgálata után megállapítható, hogy a cselekmény jogi megítélésével, a büntetőjogi felelősséggel függ össze, illetve ilyennek tekintendők azok a tények vagy körülmények, amelyek a bűncselekmény és az elkövető személyének bizonyításához nélkülözhetetlenek.
A különösen védetté nyilvánítás második feltételével kapcsolatban, melynek értelmében a tanú vallomásától várható bizonyíték mással ne legyen pótolható megjegyzendő, hogy helyesebb lett volna az előreláthatóan mással nem pótolható fordulat alkalmazása a törvényszövegben, mivel előzetesen csupán bizonyos valószínűség szükséges a vallomásból származó bizonyíték pótolhatatlanságát illetően, nem pedig a teljes bizonyosság. Tartalmilag ez a feltétel azt jelenti, hogy a tanú vallomása nélkül a tényállás nem-, vagy csak jelentős nehézségekkel tisztázható.
A harmadik feltétel, hogy a tanú személye, tartózkodási helye, valamint az a tény, hogy a nyomozó hatóság vagy az ügyész tanúként kívánja meghallgatni, a gyanúsított és a védő előtt ismeretlen legyen. A jogintézmény célja a teljes anonimitás biztosítása, vagyis az, hogy a kihallgatandó tanú beazonosíthatatlan és megközelíthetetlen legyen, kizárva a fenyegetés, megfélemlítés lehetőségét. Ez a feltétel teszi egyben a jogintézmény alkalmazását kivételessé, mivel a gyakorlatban elég ritkán áll fenn ez a körülmény.
A negyedik feltétel, hogy a tanú személyének felfedése esetén a tanú vagy hozzátartozója élete, testi épsége vagy személyes szabadsága súlyos fenyegetésnek lenne kitéve. Lényeges körülmény, hogy a törvényszöveg nem tartalmaz korlátozást abban a tekintetben, hogy milyen személyi körből származik az ilyen fenyegetés. A Be. Kommentár rámutat, hogy a súlyos fenyegetés értelmezésekor "a fenyegetés objektív ismérve, a súlyos hátrány kilátásba helyezése mellett meghatározó jelentősége van a fenyegetés szubjektív elemeinek, ugyanis nem közömbös, hogy a súlyos fenyegetés az adott tanú esetében milyen hatás kiváltására alkalmas."
A francia büntető eljárásjogba a tanulmányunk bevezetőjében megjelölt törvény a következő feltételekkel iktatta be a jogintézményt:
706-57. cikk: Azok a személyek, akikkel szemben nem áll fenn az alapos gyanú, hogy bűncselekményt követtek el, vagy bűncselekményt kíséreltek meg, és akik az eljárás szempontjából képesek fontos bizonyítékot szolgáltatni, az ügyészség vagy a vizsgálóbíró felhatalmazása alapján lakóhelyként valamely rendőrség címét jelölhetik meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
