Megrendelés

Balogh Lídia[1] - Dinók Henriett - Pap András László[2]: A jog által láthatatlan? (Fundamentum, 2012/4., 91-98. o.)

A gyűlölet-bűncselekmények szabályozási kérdései és gyakorlati problémái

Absztrakt

Balogh Lídia, Dinók Henriett és Pap András László közös tanulmányukban azt vizsgálják, hogy milyen problémákkal küzd a gyűlölet vezérelt bűncselekmények elleni fellépés. A szerzők tanulmányukban arra jutnak, hogy a gyűlölet vezérelte bűncselekmények elleni jogi fellépés hatékonysága legalább annyira a jogalkalmazói szándékon, mint a jogalkotás nyújtotta kereteken múlik, a látencia egyik fontos oka, hogy gyakran nem a megfelelő jogi minősítés alapján folynak az eljárások.

A 2012-es év során az eddiginél nagyobb - és indokolt - figyelmet kapott a gyűlölet-bűncselekmények szabályozása, valamint a vonatkozó jogalkalmazói gyakorlat az új büntető kódex elfogadása során, a kodifikációs eljárásba bekapcsolódó civil szervezeteknek köszönhetően. A különböző csoportokkal szembeni előítélet által motivált bűncselekményeknek szentelt kiemelt figyelmet az indokolja, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények különösen bomlasztóan hatnak a társadalomra; hiszen a gyűlölet vezérelte bűncselekmények sajátossága éppen abban fogható meg, hogy a sértett által képviselt egész csoport irányába azt az üzenetet közvetítik, hogy a csoport bármely tagja áldozata lehet hasonló bűncselekménynek. Ezért a gyűlölet vezérelte bűncselekmények nem csupán a konkrét sértettre gyakorolnak hatást, hanem az általa képviselt csoport valamennyi tagjára, a teljes közösségre. "Az áldozat, feltételezett hovatartozása miatt, szimbolikus jelentőséggel bír a tettes számára, ezért az áldozattal nem mint személlyel foglalkozik, hanem annak személyiségét néhány tulajdonságára redukálja."[1] A nemzetközi szabályozást alapul véve a jogalkotóknak általában öt alapvető kérdésben kell döntést hoznia a gyűlöletvezérelt bűncselekményekre vonatkozó szabályok megalkotása során. Elsőként arról kell döntenie, hogy külön tényállást hoz-e létre, vagy minősítő körülményként a meglévő tényállásokhoz kapcsolja a gyűlöletvezérelt elkövetést, és ha ez utóbbi megoldást választja, akkor általában vagy csak egyes bűncselekmények esetében kívánja-e értékelni az elkövető előítéletes indíttatását. Másrészt szükséges a védett tulajdonságok meghatározása, amely a fent említett módokon történhet (nyílt vagy zárt lista alkalmazása, védett csoport fogalmának megalkotása útján). Harmadrészt szükség van a gyűlöletvezéreltség mint motívum fogalmának meghatározása, körülírása; negyedrészt pedig a csoporthoz tartozás meghatározásának, illetve a sértett csoporthoz tartozására vonatkozó elkövetői tévedés értékelésének problémáira kell a jogalkotónak megoldást találnia. Ötödik, utolsó lépésként azt kell meghatározni, hogy mely esetekben tekinthető a gyűlöletvezéreltség bizonyítottnak.[2]

A magyar jogalkotói és jogalkalmazói gyakorlat

A hazai jogalkotás elmúlt másfél évtizedének tendenciáját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a jogalkotó többnyire dinamikusan, a társadalmi viszonyokat megfelelően követve alakította a szabályozást, és megfelelő jogi környezetet teremtett a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépéshez. A későbbiekben bemutatandó hiányosságok főként a jogalkalmazás terén jelentkeznek.

1996 júniusában lépett hatályba a Büntető törvénykönyv 174/B. § ("Nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak" című)[3] rendelkezése, amely a rasszista indíttatású, tehát kifejezetten a faji, etnikai, nemzetiségi származáson, valamint a valláson mint védett tulajdonságon alapuló gyűlöletcselekményekről rendelkezett. A rendelkezés megalkotásának célja az volt, hogy a jogalkotó szélesebb körben vonja meg a büntetendő magatartások körét, és bizonyos esetekben (pl. csoportos elkövetés) súlyosabb büntetést helyezzen kilátásba. A 2009 januárjáig hatályban lévő szöveg szerint: "(1) Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoporthoz tartozása, vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) fegyveresen, b) felfegyverkezve, c) jelentős érdeksérelmet okozva, d) a sértett sanyargatásával, e) csoportosan, f) bűnszövetségben követik el."

- 91/92 -

A több mint tízéves jogalkalmazói tapasztalat bebizonyította a jogalkotó számára, hogy nem csupán az eredeti tényállásban szereplő csoportok tagjai vannak kitéve támadásnak a csoporthoz való vélt vagy valós tartozás okán. Világossá vált, hogy a társadalomban további csoportok, közösségi formák is léteznek, amelyek tagjaival szembeni diszkriminatív és erőszakos megnyilvánulásokat hasonlóan szigorú büntetéssel kell fenyegetni. A 2008-as budapesti melegfelvonulás elleni támadások tapasztalataiból[4] okulva a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak megnevezését közösség tagja elleni erőszakra módosították; egyúttal a büntetőjogi védelmet kiterjesztették a "lakosság egyes csoport-jai"-ra is: "174/B. § (Közösség tagja elleni erőszak) Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". A bűncselekmény jogi tárgya így a nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjainak szabadsága és emberi méltósága; az emberi szabadság és méltóság, illetve a meghatározott csoporthoz való tartozás joga és az ezen alapuló különbözőségek tiszteletben tartása. A bűncselekmény bárki ellen irányulhat, akár olyan személy ellen is, aki (szubjektív önbesorolása vagy akár egyébként a többségi társadalom megítélése szerint) nem tartozik ahhoz a csoporthoz, amelybe az elkövető őt besorolta. A bűncselekmény elkövetési magatartása a bántalmazás vagy kényszerítés. Bántalmazás alatt a törvény - annak ellenére, hogy nem emeli ki - tettleges bántalmazást ért. A bűncselekmény tényállása, a Btk-ban igen ritka módon, motívumot is tartalmaz.[5] Az immár bármely közösség védelmére alkotott szabály kereteit kiterjesztették az előkészületre is: "(3) Aki a közösség tagja elleni erőszakra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".

2011 májusában a tényállás kiegészült az (1a) bekezdéssel: a módosítás "Lex Gyöngyöspata" elnevezéssel terjedt el a köztudatban. A tényállás szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen. Tekintettel arra, hogy minden bűncselekmény közösségellenes is, így a törvény az elkövetési magatartásnál - akárcsak a garázdaság tényállásánál - megkülönböztetésül annak kihívó voltát jelöli meg. A kihívó közösségellenesség a közösségi együttélés szabályainak nyílt semmibevételét jelenti. A kihívóan közösségellenes magatartásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy riadalmat keltsen, azonban a bűncselekmény megvalósulásához nincs szükség arra, hogy a riadalom be is következzen. A kihívóan közösségellenes magatartás tanúsításával megvalósítható bűncselekmény esetén nem szükséges, hogy az elkövető az ilyen magatartást a csoport tagja ellen tanúsítsa, elegendő, ha az dolog ellen irányul.[6]

Ugyancsak gyűlölet-bűncselekményt állapít meg a Btk. "közösség elleni izgatás" tényállása (269. §) keretében, amely szerint "aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet, b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".

Ezenkívül kifejezetten a gyűlölet vezérelte bűncselekmények kategóriájába tartozik a népirtás (Btk. 155. §), az apartheid (Btk. 157. §), valamint az önkényuralmi jelképek használata (Btk. 269/B. §), továbbá a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása (269/C. §) is.[7] Illetve, a Btk. tartalmaz olyan rendelkezéseket is, amelyek lehetővé teszik, hogy a bírák figyelembe vegyék az elkövető rasszista motivációját mint az aljas indok egyik formáját, és ezt súlyosbító körülményként számítsák be.[8]

2012. június 25-én az Országgyűlés elfogadta az új Büntető törvénykönyvet (2012. évi C. törvény), amely 2013 júliusában lép hatályba. Az új büntető kódex a gyűlölet vezérelte bűncselekmények terén is változásokat hoz.

A tervezet társadalmi vitája keretében civil szervezetek (Amnesty International Magyarország, Háttér Társaság a Melegekért, Magyar Helsinki Bizottság, Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, Társaság a Szabadságjogokért) két részletes javaslatot is készítettek a gyűlölet vezérelte bűncselekmények hatékonyabb szabályozása érdekében.[9] Javaslatuk több alternatívát ajánlott a jogalkotó figyelmébe. Kitértek többek között a védendő csoportok meghatározásának problémáira és a pontosítás lehetséges formáira. Álláspontjuk szerint, amennyiben a jogalkotó zárt listát alkalmaz, azaz taxatív módon határozza meg a védett csoportokat, az kiiktatja a jogalkalmazásbeli bizonytalanságot, elkerüli a jogszabály értelmének aláásását, hiszen kizárja, hogy olyan csoportok is védelmet kapjanak, amelyeket nem személyiségük lényegi vonásaként meghatározott védett tulajdonság köt össze. Megítélésünk szerint a zárt lista alkalmazása mellett a nyílt listára, a védett csoport terminológiájának bevezetésére nézve is elfogadható álláspontot tükrözött a javaslat.

- 92/93 -

A civil szervezeteknek általános tapasztalata, hogy a jogalkalmazók sok esetben nem ismerik fel a gyűlölet-motivációból elkövetett cselekményeket; emellett jelentős problémát okoz a statisztikai adatgyűjtés is ezen a területen. A jelenlegi magyarországi rendszerben ugyanis nem mutathatók ki az aljas indokból elkövetett bűncselekményeken belül az egyes indítékok, így a gyűlölet-bűncselekmények számára vonatkozóan sem állnak rendelkezésre adatok. Ennek következtében Magyarország nem tud eleget tenni a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeknek. Megoldásként két lehetséges utat láttak a javaslat megfogalmazói: az egyik, hogy az aljas indok minősítő körülményéről leválasztják a védett csoporthoz tartozás vagy vélt tartozás miatti elkövetést, a másik lehetőség, hogy az aljas indok lehetséges formáit nyitott felsorolás formájában értelmezik.

Különös hangsúlyt fektetett a javaslat a társadalmi csoporttal összefüggésbe hozható dolog sérelmére elkövetett gyűlölet-bűncselekményekre,[10] valamint a zaklatás és a garázda jellegű tényállások esetleges módosítására. (2010 márciusában például a Dohány utcában széder-estet ünneplő zsidók ablakát kővel dobták be; 2011 áprilisában Gyöngyöspatán egy romák által lakott ház ablakát dobták be kővel, miközben a településen szélsőséges csoportok voltak jelen.) Az előítélet által motivált cselekmény elkövetője a célpontot valamely védett tulajdonsága alapján választja ki, a célpont pedig lehet egy személy, csoport vagy akár vagyontárgy. Ennek megfelelően a jognak nem kizárólag a személy elleni bűncselekményekkel szemben kell védelmet nyújtania, hanem a vagyon elleni cselekmények elleni is, így a védett csoporthoz vagy csoportok tagjához tartozó vagy ezekkel azonosított vagyontárgyakkal, ingatlanokkal kapcsolatban is. A problémát többféleképp is feloldhatja a jogalkotó, akár külön bekezdésben, akár külön tényállásban is rendelkezhet a védett csoport tagjára vagy vélt tagjára való tekintettel elkövetett rongálásról. A civil szervezetek álláspontja szerint kevésbé célravezető megoldás, de végső soron alkalmazható a rongálás tényállásán belül elhelyezett külön minősített eset vagy az aljas indok pontosítása és a rongálás tényállásában történő elhelyezése. A rongálás tekintetében a jelenlegi magyar szabályozás nem felel meg a nemzetközi ajánlásoknak - és e tekintetben az új Btk. sem hozott változásokat.

A "közösség tagja elleni erőszak" (217. §) és a "közösség elleni uszítás" (332. §) tényállások esetében az új Büntető törvénykönyv a hatályos "nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz" részt kiegészíti a fogyatékosság, szexuális irányultság és nemi identitás szerinti csoportok megnevezésével. Tehát a jogalkotó az eddig is meglévő nyílt lista mellett döntött, kiegészítve a fent említett védett csoportok nevesítésével. A civil szervezetek álláspontja szerint jelzésértékű a védett csoportok körének ilyen jellegű bővítése, mert fontos üzenetet küld a jogalkalmazók és az egész társadalom felé azzal kapcsolatban, hogy ennek a három csoportnak az őket érő előítéletesség miatt kiemelt jogi védelemben kell részesülnie. A törvény indokolása szerint egyrészt figyelembe vették a nemzetközi ajánlásokat, másrészt azt, hogy e csoportokkal szemben megnövekedett a gyűlölet-bűncselekmények száma. A nevesítés révén - a jogvédők reményei szerint - lehetővé válik a statisztikai adatgyűjtés is az egyes csoportok érintettségére vonatkozóan.

A büntetési tétel tekintetében szintén változást hoz az új Btk. Eszerint "közösség tagja elleni erőszak" tényállásánál a korábbi öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetés egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre módosult. Emellett a "közösség elleni izgatás" elnevezés - utalva a tényállásban korábban is szereplő elkövetési magatartásra - "közösség elleni uszítás"-ra módosult.

A tervezet eredetileg megszüntette volna az előkészületi magatartás büntethetőségét. Az indokolás egyrészt arra hivatkozott, hogy a bűncselekmény súlya nem indokolja, másrészt az előkészületi tevékenység rendkívül nehezen bizonyítható. A civil szervezetek álláspontja szerint mindkét indok nehezen elfogadható, tekintettel arra, hogy a tervezet számos hasonló vagy éppen enyhébb súlyú bűncselekmény esetében rendeli büntetni az előkészületi magatartást. A bizonyítási nehézséget nézve pedig egyrészt a gyakorlat épp az ellenkezőjét támasztja alá (a gyűlölet-bűncselekményeket nagyon gyakran szélsőjobboldali csoportok követik el, amelyek jellemzően az interneten, azaz írásban szervezkednek, ami könnyíti a bizonyítást), másrészt pedig ezzel a hivatkozással szinte bármelyik bűncselekmény tekintetében élhetnének a dekriminalizáció hívei.[11] A civil szervezetek nyomásgyakorlása eredményeként a "közösség tagja elleni erőszak" előkészületének büntethetőségét végül nem törölték el.

E kisebb pozitív jogszabályi változtatások ellenére továbbra is kétséges, hogy a későbbiekben részletezett jogalkalmazói gyakorlat miként kezeli majd ezen tényállásokat. Az új Btk. körül kialakult társadalmi vita, az eszközölt módosítások, valamint a civil szervezetek gyűlölet-bűncselekményekre irányuló kiemelt figyelme remélhetőleg a jogalkalmazót is ösztönzi majd, hogy a későbbiekben nagyobb hangsúlyt fektessen e bűncselekmények felismerésére, felismerésének esetleges oktatására, valamint a tényállás alkalmazására.

- 93/94 -

A gyakorlat mérlege

A jogszabályi háttértől eltérően a jogalkalmazói gyakorlat terén valóban komoly hiányosságok tapasztalhatóak. Részben téves adatvédelmi előírásokra hivatkozva, részben pedig a bizonyítás könnyebb útját választva, vagy az indítékot fel nem ismerve más bűncselekményként történő minősítést alkalmazva, a nyomozóhatóságok (rendőrség, ügyészség), a vádhatóság és a bíróságok szinte soha nem alkalmazzák a fent említett közösség tagja elleni erőszak", illetve "közösség elleni izgatás" tényállásokat. Sok esetben a jogalkalmazók csupán garázdaságként[12] értékelik e cselekményeket. Vessünk egy pillantást az utóbbi évek statisztikáira!

Btk. 174/B. § ("közösség tagja elleni erőszak")

A rendőrség által rögzített esetek száma: 2009 - 23; 2010 - 27; 2011 - 44; 2012 első féléve - 22

Vádemelések száma: 2009 - 7; 2010 - 12; 2011 - 28; 2012 első féléve - 10

Bírósági ügyek száma: 2009 - 4; 2010 - 5; 2011 -7; 2012 első féléve - 7

Terheltek száma, akikkel szemben büntetést alkalmaztak: 2009 - 9; 2010 - 10; 2011 - 8; 2012 első féléve - 13

Btk. 269. § ("közösség elleni izgatás")

A rendőrség által rögzített esetek száma: 2009 - 48; 2010 - 36; 2011 - 30; 2012 első féléve - 25

Vádemelések száma: 2009 - 1; 2010 - 4; 2011 -0; 2012 első féléve - 0

Bírósági ügyek száma: 2009 - 3; 2010 - 6; 2011 -3; 2012 első féléve - 0

Terheltek száma, akikkel szemben büntetést alkalmaztak: 2009 - 3; 2010 - 6; 2011 - 1; 2012 első féléve - 0

Btk. 269/B. § (önkényuralmi jelképek használata)

A rendőrség által rögzített esetek száma: 2009 - 104; 2010 - 110; 2011 - 72; 2012 első féléve - 40

Vádemelések száma: 2009 - 25; 2010 - 11; 2011 - 13; 2012 első féléve - 2

Bírósági ügyek száma 2009 - 21; 2010 - 13; 2011 -10; 2012 első féléve - 4

Terheltek száma, akikkel szemben büntetést alkalmaztak: 2009 - 10; 2010 - 6; 2011 - 8; 2012 első féléve - 0

Btk. 269/C. § ("nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása"; hatályba lépett: 2010. április 10.)

A rendőrség által rögzített esetek száma: 2010 - 1; 2011 - 6; 2012 első féléve - 4

Vádemelések száma: 2010 - 0; 2011 - 0; 2012 első féléve - 1

Bírósági ügyek száma: 2010 - 0; 2011 - 0; 2012 első féléve - 0

Terheltek száma, akikkel szemben büntetést alkalmaztak: 2010 - 0; 2011 - 0; 2012 első féléve - 0

Az adatokat részben az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikai rendszerből (ENYÜBS), részben pedig a Vádképviseleti Informatikai Rendszerből (VIR) gyűjtöttük. A két rendszer egymástól független, és az adataik nem kapcsolhatók és nem hasonlíthatók össze - noha az például nyilvánvalóan megoldható lenne technikailag, azonosítószámok alkalmazásával, hogy az ENYÜBS-ben rögzített ügyek esetleges további alakulása követhető legyen a VIR-ben.

Mind az ENYÜBS, mind a VIR adatbázis a Büntető Törvénykönyv bekezdései szerint kereshető. Az ENYÜBS rendszer bizonyos bekezdések esetében, ahol az adott Btk-bekezdés aleseteket is nevesít, további bontásban is tartalmaz információkat: a 269/C. § esetében például kiderül, hogy a nemzetiszocialista- vagy a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadásáról, illetve minimalizálásáról volt-e szó. Más esetekben, noha a bekezdés nevesít aleseteket - például a 269/B. § (1) bekezdés felsorolja a tiltott önkényuralmi jelképeket -, mégsem tudhatunk meg részleteket arról, hogy az rögzített esetek között milyen arányban volt szó horogkereszt, SS-jelvény, nyilaskereszt, sarló-kalapács vagy ötágú vöröscsillag használatáról. A 269. § esetében - amely kriminalizálja egyfelől a "magyar nemzet", másfelől "valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai" elleni uszítást - csak azoknak az eseteknek az arányáról kapunk információt, amikor a sértettek a "magyar nemzet" tagjai voltak, további részleteket (nevesítés hiányában) nem tudunk meg, például az antiszemita vagy LMBT-ellenes esetek előfordulásának gyakoriságáról.

Az ENYÜBS a feljelentések és a nyomozások elrendelésének számát, a nyomozások befejezésének módját és a vádemelések számát tartalmazza, a VIR pedig a bírósági döntésekkel kapcsolatos adatokat. A VIR alapján készített táblázatok esetében a büntetési nemek értékelésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy ha egy büntetőeljárásban a bíróság a vádlottat több bűncselekményben mondta ki bűnösnek, akkor a kiszabott büntetés halmazati büntetés (tehát nem kizárólag a táblázatban feltüntetett bűncselekmény miatt, hanem a vádlott által elkövetett valamennyi bűncselekmény miatt kiszabott büntetés). Lényeges továbbá, hogy egy vádlottal szemben több büntetés, mellékbüntetés is kiszabható, illetőleg több intézke-

- 94/95 -

dés is alkalmazható, ezért a büntetések, mellékbüntetések és intézkedések együttes száma meghaladja a vádlottak számát. Fontos megjegyezni, hogy a VIR rendszer nem gyűjt adatokat a sértettekről.

Ennél részletesebb statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre a rasszista indítékból elkövetett bűncselekmények tekintetében. Egyrészt az adatvédelmi előírásokra hivatkozva az illetékes hatóságok nem teszik lehetővé, hogy csoportok szerinti lebontásban kerüljenek gyűjtésre az adatok. Másrészt nem áll rendelkezésre semmiféle kimutatás, hogy az egyes aljas indokból elkövetett bűncselekmények esetében mely esetekben értékelték az elkövető rasszista motivációját. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (EU Fundamental Rights Agency, FRA) négy kategóriába sorolja az európai uniós tagállamokat a gyűlöletvezérelt bűncselekmények esetében érvényesülő adatgyűjtési mechanizmus szempontjából: 1. -átfogó adatgyűjtés, 2. - jó színvonalú adatgyűjtés, 3. - korlátozott adatgyűjtés, 4. - nincs elérhető hivatalos adat. Az Egyesült Királyságot és Svédországot a FRA a legfelső kategóriába sorolta, a két középső kategóriában kilenc-kilenc EU-tagállam található, míg hat tagállam - többek között Magyarország - esetében nincs elérhető hivatalos adat a gyűlöletvezérelt bűncselekményekről.[13]

Említést érdemel, hogy a joggyakorlat egészen meglepő fordulatot vett az elmúlt évek során: azon túl, hogy a romákat és a melegeket ért gyűlölet vezérelte támadások tekintetében következetesen elmaradt a megfelelő tényállások alkalmazása, az eredetileg a valamilyen hátrányos társadalmi helyzettel összekapcsolt személyiségjegy büntetőjogi védelmét célzó jogi kategóriát a roma kisebbség által a többségi társadalom tagjai ellen elkövetett cselekmények tekintetében kezdték alkalmazni. "2009 márciusában, nem sokkal a tatárszentgyörgyi gyilkosságok után Miskolcon cigányok egy csoportja megtámadott egy autót, amely a házaik közelében cirkált éjszaka. Az autóban százezer forintos kár keletkezett, a benne ülők könnyebb hámsérüléseket szenvedtek. 2009 novemberében Sajóbábonyban szintén cigányok egy csoportja támadt a városba érkező gárdisták autójára, miután előző nap már összetűztek egy Jobbik-gyűlés részvevőivel. Az autóban komoly károk keletkeztek, súlyos személyi sérülés itt sem történt. 2009 szeptemberében a józsefvárosi Tavaszmező utcában egy főleg cigányokból álló társaság megtámadott egy diákot. [Miskolcon a bizonyíték egy bot volt, amelyet a támadás közelében találtak, és amelyre rá volt írva, halál a magyarokra. Sajóbábonyon a szemtanúk és a sértettek szerint a támadók azt kiabálták, megdöglötök, büdös magyarok. A Tavaszmező utcában szintén magyarsága miatt gyalázták a fiút, azt mondták neki, hogy mersz bejönni a mi utcánkba?".[14] Ezzel szemben 2008 januárjában Szigetváron egy ötfős csoport rátámadt egy roma nőre és a lányára. Az anyát megütötték, majd földre esését követően rugdosták; a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett. A bántalmazás során annyi hangzott el: "Rúgjál még egyet!" Az egyik elkövető az anya elszaladó lánya után futott, de nem érte utol, így nem bántalmazta. Az elsőfokú bíróság garázdaság miatt ítélte el az elkövetőket, mert nem látta megalapozottnak a cselekmény és az elkövetők romaellenes, szélsőséges nézetei közötti kapcsolatot, noha az egyik hátára "csak a halott cigány a jó cigány", illetve "mindegyik hazudik" sorokat tartalmazó vers volt tetoválva. A másodfokú bíróság megváltoztatta az ítéletet: végül közösség tagja elleni erőszakért ítélték el őket, súlyosbítva a büntetéseket, bár a legsúlyosabb büntetés így is 2 év hat hónap szabadságvesztés lett.[15]

Összefoglalva a fentieket, megállapíthatjuk, hogy a gyűlölet-bűncselekmények nagy része a jogalkalmazás számára láthatatlan marad, aminek a bejelentések, hatósági eljárások kezdeményezésének elmaradása mellett két fő oka van. Egyrészt a leggyakrabban adatvédelmi okokra hivatkozva mellőzik az említett "közösség tagja elleni erőszak", illetve "közösség elleni izgatás" tényállások alkalmazását, noha a tényállás fogalmi eleme a csoporthoz tartozás vagy ennek feltételezése az elkövető által, ugyanis a törvényi tényállás passzív alanya bárki lehet, akit az elkövető az adott faji, nemzeti, etnikai, vallási csoportba, illetve a lakosság valamely csoportjába sorol.[16]

Másrészt többnyire a bizonyítás nehézségére hivatkozással tekintenek el a gyűlöletbűncselekménykategória alkalmazásától - annak ellenére, hogy számos nemzetközi ajánlás ad eligazítást a gyűlölet vezérelte indíték jogi megragadhatóságát illetően. Sok esetben már magából a bűncselekmény természetéből következtetni lehet az előítélet általi motivált-

- 95/96 -

ságra. Más esetben elsőre nem egyértelmű ugyan e motívum, de a nyomozási feladatok maradéktalan teljesítése (az elkövető hátterének feltérképezése)[17] útján megállapítható. Gyűlölet vezérelte indítékra utalnak többek között: az elkövető előítéletességre utaló szóbeli megjegyzései, gesztusai, írásbeli kijelentései; korábbi hasonló bűncselekményei; az áldozat részéről saját csoportját támogató, népszerűsítő tevékenység végzése; a bűncselekmény elkövetési időpontjának egybeesése egy kulturális, történelmi, vallási ünneppel vagy más szempontból jelentős eseménnyel; erőszakszervezet vagy annak tagjainak érintettsége a bűncselekményben; stb. A bűncselekmény előítélet/gyűlölet általi motiváltságának mutatói lehetnek olyan objektív tények vagy körülmények, amelyek önmagukban vagy más tényekkel, illetve körülményekkel való együtthatásukban arra utalnak, hogy az elkövető tettét részben vagy egészben valamilyen előítélet motiválta.[18]

Fontos előrelépésnek tekintethető azonban a rendőrség magatartása a 2012. októberi szélsőjobboldali, romaellenes miskolci demonstrációt megelőzően. A demonstráció bejelentésének hírére az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért előzetes egyeztetést kértek a miskolci rendőrkapitánytól. A demonstrációt megelőző megbeszélésen a civilek és a rendőrség arról egyeztettek, hogy melyek azok a helyzetek, amikor a célpontba állított romákat megfélemlítő rendezvényeket fel kell oszlatni, vagy a - jellemzően előítélet motiválta - bűncselekményt elkövető személyeket a tömegből ki kell emelni, és velük szemben büntetőeljárást kell indítani. Annak ellenére, hogy továbbra is megválaszolatlan maradt a kérdés, hogy a rendőrség álláspontja szerint mi a hatékony és jogszerű fellépés, ha a szónokok uszítanak, az egyeztetés eredményeként a rendőrség egyértelműen kiállt amellett, hogy fizikai erőszak esetén határozottan fellép a romák védelme érdekében - kivívva ezzel a civil szervezetek elismerését.[19]

Megoldási lehetőségek

Számos és sokféle nemzetközi példa hozható a gyűlölet-bűncselekmények szabályozására. Svédországban például a büntetés kiszabásának általános szabályai körében súlyosbító körülményt jelent az, ha az elkövető valamely személy, illetve etnikai vagy egyéb csoport tagja ellen annak faji, nemzeti, etnikai hovatartozása vagy bőrszíne, vallási meggyőződése, szexuális orientációja vagy más hasonló körülmény miatt követi el a bűncselekményt. A törvény értelmében tehát bármely bűncselekmény súlyosabb megítélés alá esik, amennyiben adott esetben a gyűlöletvezérelt elkövetés bebizonyosodik.[20] A francia Btk. pedig kifejezetten minősítő körülményként szabályozza, ha az elkövető a bűncselekmény elkövetését megelőzően, elkövetése közben vagy azt követően, akár írásban, szóban, képi, tárgyi vagy bármely egyéb formában az áldozat vagy áldozathoz tartozó személyek csoportjának becsületét vagy jó hírnevét sérti.

Ami a magyarországi jogi keretek között rendelkezésre álló lehetőségeket illeti, magánindítványra indulhatnának eljárások például a Btk. 176/A. §-ban foglalt zaklatás alapján: "(1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki félelemkeltés céljából a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy b) annak a látszatnak a keltésére törekszik, hogy a sértett vagy hozzátartozója életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető esemény következik be, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő [...]." Ugyancsak ide lenne sorolható a 179. §-ban szabályozott rágalmazás és becsületsértés is: "(1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást a) aljas indokból vagy célból, b) nagy nyilvánosság előtt, c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el. 180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben, b) nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el".

Az LMP 2011. április 26-án a zaklatás, a becsületsértés és a garázdaság tényállásoknak a gyűlölet vezérelte bűncselekményekre történő könnyebb, közvetlenebb alkalmazhatóságát célzó törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyet azonban az illetékes bizottság nem vett tárgysorozatba.[21]

Fontos megemlíteni, hogy a verbális gyűlöletbűncselekmények üldözésére lehetőséget kínálhat a

- 96/97 -

közigazgatási jog is, alkalmazására már vannak is példák és kísérletek. A gyűlöletbeszéd elleni fellépés egyik lehetősége az, amikor politikusok, állami vezetők kirekesztő megnyilvánulásai kapcsán az egyenlő bánásmód sérelmeként kerül megállapításra az, hogy az ilyen beszéd ellenséges, megalázó környezet kialakulásához vezethet, ami az antidiszkriminációs jog alapján szankcionálható.[22]

Összegzés

A fentiekből megállapítható, hogy a gyűlölet vezérelte bűncselekmények elleni jogi fellépés hatékonysága legalább annyira a jogalkalmazói szándékon, mint a jogalkotás nyújtotta kereteken múlik. A látencia nem csak a bejelentések, hatósági eljárások kezdeményezésének gyakori elmaradása miatt számottevő, hanem azért is, mert gyakran eltérő jogi minősítés alapján folynak az eljárások. A jogalkalmazás javulása leginkább annak függvénye, hogy az országos rendőrfőkapitány és a legfőbb ügyész elhatározzák-e azt, hogy határozott, jogi iránymutatással egybekötve utasítják az általuk vezetett, hierarchizált szervezetek munkatársait arra, hogy alkalmazzák a hatályos jogszabályokat a gyűl ölet-bűncselekmények leküzdése érdekében. A döntéshozók azon erőfeszítései mellett, hogy a gyűlölet vezérelte bűncselekmények felismerésének, kezelésének, nyomozásának módszerei, a jó gyakorlatok a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok számára ismertté váljanak, persze alapvető jelentősége van a társadalmi és szakmai érzékenység növelésének, valamint a közvélemény tájékoztatásának is; nagy szükség van arra, hogy a felhívják figyelmet a rasszizmus, a xenofóbia és a homofóbia elleni fellépés fontosságára, annak jogi eszközeire. Mindezek együttesen hozzájárulnak egyrészt ahhoz, hogy az áldozatok és az adott csoporthoz tartozó személyek megismerhessék jogaikat, és bizalommal forduljanak a hatóságokhoz sértetté válásuk esetén. Másrészt pedig a közvélemény formálásával esélyt teremtenek a gyűlölet vezérelte bűncselekmények csökkenésére. ■

JEGYZETEK

[1] Utasi Judit: A gyűlöletbűnözés háttere. Kriminológiai Tanulmányok 48, 2011, 11, 116.

[2] Lásd Novoszádek Nóra - Rácz Dominika: Gyűlöletvezérelt bűncselekmények európai szabályozási mintái. Földrész, 2009, 3-4, 63-80.

[3] Beiktatta az 1996. évi XVII. törvény 3. § Hatályos 1996. június 15-tól.

[4] A törvény indokolása szerint is kifejezetten e tapasztalatokra vezethető vissza a Btk. 2009. február 1-től hatályos 174/C. § ("Az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése") megalkotása. Az indokolás szerint: "A törvényjavaslat [...] célja [...] az, hogy a közelmúltban tapasztalt, a gyülekezési jogot, valamint további alapjogokat érintő jogellenes cselekmények elkövetőivel szemben a jövőben olyan jogkövetkezményeket helyezzen kilátásba, amelyek alkalmasak a jogsértő magatartások visszaszorítására." A Btk. 174/C. § szerint "aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában, valamint választási gyűlésen való részvételében erőszakkal vagy fenyegetéssel jogtalanul akadályoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."

[5] Bővebben ld. Gellér Balázs - Hollán Miklós -Kiss Norbert: A büntető törvénykönyv magyarázata, Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 2008,578-580.

[6] A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény indokolása.

[7] Megjegyzendő, hogy az ötágú vöröscsillag mint tiltott önkényuralmi jelkép használatának gyűlölet-bűncselekményként való konceptualizálása proplematikus lehet, és ugyanez az elméleti kérdés felvetődhet a kommunista rendszer bűneinek tagadása kapcsán is.

[8] Btk. 166. § (2) bekezdés c) pont (emberölés), Btk. 170. § (3) bekezdés (testi sértés), Btk. 175. § (3) bekezdés a) pont (személyi szabadság megsértése), Btk. 179. § (2) bekezdés a) pont (rágalmazás), Btk. 228. § (2) bekezdés a) pont (jogellenes fogva tartás), Btk. 358. § (2) bekezdés a) pont (alárendelt megsértése).

[9] Lásd: Amnesty International Magyarország - Háttér Társaság a Melegekért - Magyar Helsinki Bizottság -Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda - Társaság a Szabadságjogokért: Javaslatok az új büntető törvénykönyv gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó szabályozására, 2012. március 6., http://tasz.hu/files/tasz/imce/civil_szervezetek_gyuloletbcs_javaslat-1.pdf; valamint: Amnesty International Magyarország - Háttér Társaság a Melegekért - Magyar Helsinki Bizottság -Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda - Társaság a Szabadságjogokért: Javaslatok az új büntető törvénykönyv gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó szabályozására - e javaslatcsomag az Országgyűléshez benyújtott T/6958. sz. törvényjavaslat vonatkozásában készült, 2012. május 3., http://tasz.hu/files/tasz/imce/civil_szervezetek_gyuloletbcs_javaslat_frakcioknak-1.pdf

[10] Bővebben lásd TASZ: Nem rongálás, közösség tagja elleni erőszak - rendőrséghez fordul a TASZ a Széder estet ünneplők megtámadása ügyében, 2010. április 1.,

- 97/98 -

http://tasz.hu/politikai-szabadsagjogok/nem-rongalas-kozosseg-tagja-elleni-eroszak-rendorseghez-fordul-tasz-szeder

[11] Bővebben lásd: Amnesty International Magyarország - Háttér Társaság a Melegekért - Magyar Helsinki Bizottság - Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda - Társaság a Szabadságjogokért: Javaslatok az új büntető törvénykönyv gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó szabályozására, 2012. március 6. (9. vj.)

[12] Btk. 271. §: (1) "Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot a) csoportosan, b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el. (3) A büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot a) csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva, b) nyilvános rendezvényen, c) fegyveresen, d) felfegyverkezve követik el. "

[13] Novoszádek Nóra - Rácz Dominika: Gyűlöletvezérelt bűncselekmények európai szabályozási mintái. Földrész, 2009, 3-4, 63-80.

[14] Plankó Gergő: Csak cigányok támadnak rasszista okokból? Index, 2011. 03. 17, http://index.hu/belfold/2011/03/17/csak_ciganyok_tamadnak_rasszista_okbol/

[15] Plankó, 2011. (14. vj.)

[16] Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 3. pontja értelmében ugyanis "különleges adat [...] a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra [...], a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, [...] a szexuális életre vonatkozó adat.", és az 5. § (2) bekezdés alapján "Különleges adat a 6. §-ban meghatározott esetekben, valamint akkor kezelhető, ha a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy b) a 3. § 3. pont a) alpontjában foglalt adatok esetében az törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés végrehajtásához szükséges, vagy azt az Alaptörvényben biztosított alapvető jog érvényesítése, továbbá a nemzetbiztonság, a bűncselekmények megelőzése vagy üldözése érdekében vagy honvédelmi érdekből törvény elrendeli; c) a 3. § 3. pont b) alpontjában foglalt adatok esetében törvény közérdeken alapuló célból elrendeli." Az adatvédelmi törvény tehát a személyes adat kategóriáján belül külön nevesíti a különleges adat fogalmát. E különleges (szenzitív vagy érzékeny) adatok olyan személyes adatok, amelyek az érintett személyiségét mélyebben érintik, és amelyeket ezért a törvény fokozottabb védelemben részesít.

[17] Pl. az elkövető szervezeti tagságainak, internetes közzétételeinek, közösségi médiafelületeken, honlapokon tett bejegyzéseinek vizsgálata.

[18] Lásd: Danka Anita: Rossz helyen lenni rossz időben, avagy mit üzennek a gyűlölet-bűncselekmények? Földrész, 2009, 3-4, 93.

[19] Bővebben lásd: TASZ: Megfelelő volt az avasi Jobbiktüntetés rendőri biztosítása, 2012. október 19. http://tasz.hu/tasz.hu/politikai-szabadsagjogok/megfelelo-avasi-tuntetes-rendori-biztositasa

[20] Novoszédek-Rácz, 2009. (2. vj.).

[21] E szerint (i) a Btk. 176/A. §-a a következő új (4)-(8) bekezdéssel egészült volna ki: "(4) Aki a zaklatást a sértett valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt követi el, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő [...]"; (ii) a Btk. 180. § (1) bekezdése a következő új c) ponttal egészült volna ki a javaslat szerint: "(Aki a 179. § esetén kívül mással szemben) "c) a sértett olyan tulajdonság által meghatározott csoporthoz tartozása vagy vélt tartozás a miatt, amely a személyiség lényegi vonása, " (a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.) (2) A Btk. 180. §-a a következő új (1a) bekezdéssel egészült volna ki: "(1a) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a cselekmény az (1) bekezdés b) pontja és c) pontja szerint is minősül." (3) A Btk. 183. §-a a következő új (1a) bekezdéssel egészül ki: "(1a) Nem szükséges magánindítvány a 180. §-ban meghatározott bűncselekmény elkövetőjének büntetéséhez, ha a cselekmény a 180. § (1) bekezdés c) pontja szerint minősül." (iii) (1) A Btk. 271. § (3) bekezdése a következő új e) ponttal egészült volna ki: (a büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot) "e) a sértett nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt" (követik el.) (2) A Btk. 271. §-a a következő új (3a)-(3c) bekezdéssel bővült volna ki: "a) a (3) bekezdés a) pontja, b) a (3) bekezdés c) pontja vagy a (3) bekezdés d) pontja, c) a (3) bekezdés e) pontja közül legalább két pont szerint is minősül. (3b) Aki a (3) bekezdés a) vagy e) pontjában meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3c) Aki a (3a) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" http://parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=2966

[22] Lásd Pap András László: A Legfelsőbb Bíróság ítélete az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatának hatályon kívül helyezéséről. Zaklatásnak minősülhet-e egy polgármester rasszista megnyilatkozása? Jogesetek Magyarázata 2012/1.

Lábjegyzetek:

[1] A szerző nemzetiségi szakértő MTA TK JTI.

[2] A szerzők jogászok, MTA TK JTI.

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére