Polner Ödön 1865. március 15-én született a Békéscsaba mellett található Fürjespusztán, és e családi kúriában töltötte kisgyermekkorát is. Ősei többnyire német eredetű kézművesek voltak, akik közül többen magyar nemességet is nyertek. 1873-ban, a 8. életévét betöltve Pestre került továbbtanulás végett nagybátyja családi otthonába, hogy a 3. elemi osztályt elkezdhesse. Az evangélikus elemi iskola 4. osztályának elvégzése után 1875 szeptemberében íratták be a Deák téri evangélikus főgimnáziumba, amely ekkor már 8 osztályos volt.
Felsőfokú tanulmányait a műegyetemen kezdte meg, de egy félév elteltével átiratkozott a budapesti egyetem jogi karára, és itt avatták jogi doktorrá 1889-ben.
Hivatali pályáját, a gyakorlati életet 1889. október 30-án kezdte meg a budapesti királyi törvényszéken mint joggyakornok. Emlékiratából tudjuk, hogy igazi szakmai céljainak ugyanakkor az egyetemi tanárságot tekintette. Közjogi érdeklődését és felkészültségét már ekkor is bizonyította azzal, hogy a budapesti királyi magyar tudományegyetem által meghirdetett pályázatra 1890 elején pályatételt dolgozott ki Magyarország és Ausztria közjogi viszonyáról, amelyért 200 Ft. megosztott pályadíjjal jutalmazták. E munkáját saját költségén 1891 nyarán ki is nyomtattatta.[2]
Polner jogakadémiai, illetve egyetemi tanári ambíciói eléréséhez hasznosnak tekintette, ha bejut az igazságügyi Minisztériumba. Szilágyi Dezső minisztersége alatt és az ő segítségével ez a kívánsága is teljesült, mert 1891 augusztusában a járásbírósági működés alól felmentették, és további szolgálattételre az igazságügyi Minisztériumba rendelték be. A minisztériumban több fontos törvényjavaslat és államközi szerződés előkészítésében vett részt, de emellett folytatta tudományos munkáját is. Habilitációs szándéka megerősítése érdekében Lechner Ágoston a közjog egyetemi tanára és a pályadíjnyertes pályázat egyik bírálója javaslatára egy újabb munkát publikált minisztériumi fogalmazó korában. 1893-ban megírta és a Jogi Szemle elnevezésű új folyóiratban meg is jelentette A végrehajtó hatalom a magyar alkotmányban[3] című művét. Életrajzában
- 587/588 -
ezt a munkáját az összes munkái között a "legmagasabb fokra" értékelte. Ez alapján habilitált 1895-ben és a magyar közjog magántanára lett a budapesti egyetemen. 1905-ben egyetemi rendkívüli tanárrá nevezték ki.
1908-ban lett az MTA levelező tagja, és mint ilyen, az 1912-ben tartott székfoglaló értekezésében ismét Magyarország és Ausztria kapcsolatának jogi alapjával foglalkozott. A munka nyomtatásban is megjelent Concha Győző egyetemi tanárságának negyven éves emlékére kiadott Ünnepi Dolgozatokban[4]
Az 1912. évi XXXV. tc. két új egyetem felállításáról rendelkezett Pozsonyban és Debrecenben. (Az egyetemi székhely elnyerésére Szeged városa is pályázott, de nem járt sikerrel.) Pozsonyban 1912-ben egyelőre egykarú egyetem, csak jogi kar jött létre. Itt, az Erzsébet Tudományegyetemen lett Polner 1914-ben a közjog és a politika nyilvános rendes egyetemi tanára. 1915/16-ban a jog és államtudományi kar rektori hatáskörrel felruházott dékánja volt. Az utolsó Pozsonyban töltött tanévben, 1918/19-ben, a cseh megszállás (1919. január 1.) idején az egyetem rektori tisztét is betöltötte. A cseh hatóságok az egyetem működését felfüggesztették, és a tanárokat rendőri felügyelet alá helyezték. 1919. február 4-én Polnert is letartóztatták rövid időre, később pedig kb. hat hétre internálták Morvaországba.
A trianoni békeszerződés után Pesten, majd Pécsett tanított. A pécsi egyetem a pozsonyi egyetem jogutódja volt, aminek Pécsre helyezésében Polner is komoly részt vállalt.
Polner Ödön 1923-ban - hogy közelebb legyen szülőhelyéhez, Fürjeshez -, elfogadta a szegedi egyetem meghívását, és itt a Közjogi Tanszék élére került. Ezt a tisztséget 1935-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig ő töltötte be. Tanszékvezetői munkája mellett kétszer volt prodékán (1926/27 és 1929/30-as tanév), 1927/28-ban prorektor, és 1928/29-ben Polner volt a jog- és államtudományi kar dékánja. 1931-től nyugdíjba vonulásáig társszerkesztője a szegedi kar tudományos kiadványának, az Acta Juridico - Politicanak. 1935-1938-ig ő volt az ún. Diákvédő Iroda vezető egyetemi tanára.
Polner Ödön professzor 70. születésnapjáról 1935-ben a szegedi jogi kar nagy ünnepség keretében emlékezett meg, és itt került átadásra a tiszteletére írt két kötetből álló emlékkönyv is neves jogtudós "kortársai" tanulmányaival. Az I. kötet szerzői között találhatjuk Buza Lászlót, Csekey Istvánt, Ereky Istvánt, Finkey Ferencet és Horváth Barnát. A Szegedi Egyetemi Luther Szövetség szintén emlékkönyvet adott ki Polner Ödön 70. születésnapja, és fővédnökségének 10 éves jubileuma alkalmából - az előszó megfogalmazása szerint -, "egy széleskörű áldásos munkásságot kifejtő egyéniségnek szentelve."[5]
Tudományos tevékenysége elismerésének csúcspontját az jelentette, hogy a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Székfoglaló előadását Az államélet néhány főbb kérdése címmel tartotta, amely 1935-ben nyomtatásban is megjelent.[6] 1945-től Polner Ödön az MTA tiszteletbeli tagja volt, de 1949-ben ún. tanácskozó taggá minősítették le. 1952-ben a "szocialista minősítési rendszer" értelmében a tudományok doktora címmel "jutalmazták." Az MTA Közgyűlése csak halála után, 1989-ben állította vissza a tudós akadémiai rendes tagságát.
- 588/589 -
Polner Ödön nyugdíjazása után sem szüntette meg kapcsolatát a szegedi egyetemmel. Három éven át volt vezetője a már említett diákvédő irodának, ahol nap mint nap fogadta a segélyt kérő diákokat. Nagy intenzitással folytatta szakmai munkáját a közjog aktuális kérdéseiről és többek között a jeles magyar közjogászok munkásságáról. Ezek többsége publikálásra is került, de egy részük csak kéziratban maradt az utókorra. Polner életrajzában külön is említést tesz az 1943-ban megjelent könyvéről A magyar korona felső részének kérdéséről,[7] és arról a kéziratban maradt 49 oldalas bírálatról, amelyet a rendjelek és kitüntetések történelméről 1943-ban kiadott munkáról készített.
Az egykor ünnepelt tudós a II. világháború alatt és azt követően rendkívül méltatlan helyzetbe került, és a családján kívül szinte mindenét elveszítette, ami fontos volt számára. A háborús körülmények normalizálása után az 1950/51. tanév végéig ő adta elő a szegedi jogi karon az összehasonlító alkotmányjogot. Egyes tanártársaival és volt diákjaival ezután is tartotta a kapcsolatot. Kiemelést érdemel közülük Buza László és idősb Martonyi János, aki dékánként később a temetésén a búcsúbeszédet is tartotta.[8] Egykori tanítványa Antalffy György szintén tisztelettel viseltetett iránta, és néhány kérése kapcsán támogatta is a mellőzött idős professzort.
Polner Ödön 1961. február 7-én, 96 esztendős korában hunyt el Szegeden. A Belvárosi temetőben lévő sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította.
Polner Ödön halálát követően a Szegedi Egyetem 1965-ben emlékülést rendezett volt professzora születésének 100. évfordulója alkalmából. 2008. október 10-én pedig a Polner család valamint a Szegedi Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara emléktáblát avatott volt lakásának falán a Klauzál tér 5. szám alatt. E nap délutánján tudományos ülésre is sor került, amelyről ünnepi kötet jelent meg.[9]
A 19. század második felében a magyar közjogtudományt az ún. jogtörténeti iskola, a történeti-jogi irányzat uralta, amelyet jelentős részben a feudális közjogi intézmények, mint a "nemzeti ellenállás" eszközeinek leíró jellegen alapuló dicsőítése jellemeztek.[10]
Polner Ödön tudományos munkásságának kezdete a 19. század utolsó évtizedére esett, amikor a magyar közjogtudományban is uralomra jutott az ún. dogmatikai iskola. A közjog művelésének ez az új irányzata Németországból eredt, az iskola klasszikus művének Paul Laband (1838-1918) 1876-ban kiadott a Német Birodalom államjogáról (közjogáról) szóló munkáját szokták megnevezni. Nagy Ernő (1853-1921) Laband magyarországi tanítványaként 1887-ben megjelent tankönyvében[11] már szembeszállt az addig uralkodó jogtörténeti irányzattal, és ezzel meghatározó szerepet játszott a dogmatikai iskola meghonosításában. "Nem állok egyedül azzal a nézettel, miszerint az államjogi tárgyalásnál az ún. történeti módszer kizárólagos alkalmazása nem megfelelő már.
- 589/590 -
Az élet, valamint a közjogi tudomány egyaránt sürgetik a dogmatikai elemzést." - írta műve előszavában a nagyváradi jogakadémiai tanár. Azzal az igénnyel lépett fel, hogy a magyar közjogot, mint hatályos jogot, jogi szakmaként tárgyalja.
A jogi dogmatizmus a magyar közjogban a pozitivizmus analitikai ágaként jelent meg. "A dogmatikai iskola a tudományos objektivizmus jegyében, a pozitivista felfogásnak megfelelő módszerek bevezetésével, nagy tényapparátus felhasználásával, széles jogszabályi anyag feldolgozásával vette át a vezető szerepet a közjogtudományban."[12] Ez a megközelítés határozta meg Polner Ödön munkásságát is.
Polner munkásságának egy része nem került a nyilvánosság elé, hiszen korának aktuális közjogi kérdéseinek megoldásával kapcsolatban számos anyaga, levele, jegyzőkönyvek másolata stb. irattárakba került.[13]
Polner Ödön tudományos publikációs tevékenysége igen gazdag és sokrétű. Átfogó jellegű monográfiái és tanulmányai mellett jelentős részt vállalt törvényelőkészítő munkákban, törvénytervezetek véleményezésében. Ezeket a feladatokat nagy szakmai precizitással és tudományos igényességgel látta el. Önállóan vagy külön nyomatban 73 tanulmány, 12 hírlapi cikk és a Magyar Jogi Lexikon 1898-1907-ig kiadott hat kötetében 70 címszó megfogalmazása maradt az utókorra. (Irodalmi munkásságát l. mellékelve.)
Röviden összefoglalva a Polner professzor által kutatott témákat, a következő leltár készíthető:[14]
1. Magyarország és Ausztria közjogi viszonya (Ezen belül az államkapcsolatok osztályozása és definiálása, az államalkotó szerződések jogi természete, a Pragmatica Sanctio közjogi jellege, a Kiegyezés és a közös ügyek jogi megítélése.)
2. A végrehajtó hatalom a magyar alkotmányban, a kormány, a kormányzás szervezete és funkciói.
3. A választójogi törvényhozás, a választójog természete és a választási bíráskodás.
4. A parlamenti jog kérdései, az országgyűlés szervezete és funkciói, továbbá az országgyűlési tagság feltételei.
5. A két világháború közötti közjogi rend, a közjogi provizórium és a királykérdés megoldása Magyarországon.
6. A háború esetén elrendelt kivételes hatalom közjogi vonatkozásai.
7. Nagy történelmi személyiségek (Deák Ferenc, Kossuth Lajos. II. Rákóczi Ferenc), illetve a jeles közjogászok (Concha Győző, Ereky István, Ferdinandy Geysa, Nagy Ernő) munkássága.
A felsorolás szerteágazó tematikája jelzi, hogy egy rövid tanulmány keretében lehetetlen az életmű részletes, elemző bemutatása. Ezért pusztán arra vállalkozhatunk, hogy Polner munkásságából az első négy, korunk alkotmányjogi kérdéseivel leginkább kapcsolatba hozható témakörrel foglalkozunk az érintett művek alapján.
- 590/591 -
Az első ilyen fontos terület az államkapcsolatok problematikája, szorosabb értelemben pedig Magyarország és Ausztria viszonyának elemzése a közjog szemszögéből. A közjogi dogmatizmus térhódítását reprezentálja Magyarországon Polner 1891-ben kiadott első tudományos munkája Magyarország és Ausztria közjogi viszonyáról.[15] Ebben a fiatal szerző - Buza László szerint - eloszlatta a dogmatikai módszerrel szembeni bizalmatlanságot, és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy annak alkalmazása a magyar közjogi irodalomban is kizárólagossá váljon. Polner Ödön a történeti, politikai és jogi ismereteknek olyan hatalmas tömegéről, olyan éles jogászi gondolkodásról, és a jogdogmatikai módszernek olyan bravúros alkalmazásáról tett benne bizonyságot, hogy egyszerre legelső közjogászaink sorába emelkedett - írta Buza.[16]
Polner műve három részre tagolódott. Az első részben az államkapcsolatokról szólt általában, külön bemutatva az új korban előforduló egyes államkapcsolatokat. A második rész Magyarország és Ausztria viszonyának történeti fejlődését elemezte 1867-ig. A harmadik részben a két ország akkori (1891) közjogi viszonyát taglalta a közjogi alapok és a közös ügyek feldolgozásával. Az államkapcsolatok rendszerezésével abból indult ki, hogy egy államról van-e szó, az egyes kérdések tekintetében eltérő organizációval, vagy pedig két, esetleg több államról.
Az államkapcsolatok osztályozását a ma használatos fogalmi rendszertől differenciáltabban határozta meg. Az államkapcsolatok hármas felosztását - úgymint összetett (szövetségi) állam, államszövetség, illetve nemzetközi frigy vagy alliance - az ő fogalomrendszerében szükségképpen keresztezik az ún. uniók, vagyis a perszonál-, illetve reálunió.
Világosan levezette, hogy Magyarország és Ausztria viszonya 1723-tól a Pragmatica Sanctiótól kezdődően a Kiegyezés koráig lényegében perszonálunió volt, vagyis megmaradt az államok önállósága. A két ország viszonya nemzetközi jogviszonynak minősült, a kapcsolat nemzetközi szerződésen és nem belső államszerződésen alapult, amely a nemzet és az uralkodó között köttetik. Mind a Pragmatica Sanctio, mind pedig az 1867: XII. tc. kifelé nemzetközi szerződés, befelé pedig közönséges törvény.[17] Világossá tette, hogy Magyarország és Ausztria egymáshoz való viszonya a Kiegyezés után is perszonálunió maradt, mert - a ma általánosan használatos - reálunió szerinte csak akkor jön létre, amikor a közös uralkodó a két államhatalmat is egyesíti. Az ún. közös ügyek pedig nem jelentik az államhatalmak egyesítését.
Polner a következő évtizedekben is számos alkalommal foglalkozott Magyarország és Ausztria kapcsolatát érintő közjogi kérdésekkel. Az ezzel kapcsolatos munkákat Buza László alapján mutatjuk be vázlatosan.[18]
Az egyik ilyen témája az államalkotó szerződések (belső államszerződések) jogi természete volt. 1902-ben megjelent tanulmányában[19] - Lechner Ágost és Ferdinandy Geysa álláspontjával szembeszállva - kifejtette, hogy a nemzet és a király közötti államalkotó, vagyis belső államjogi szerződések elmélete elavult, közjogunk szellemétől, alkotmányunk közjogias felfogásától idegen. Kiállt amellett, hogy a Pragmtica Sanctio csak államszövetséget hozott létre, hisz pusztán azonos trónöröklési rendet állapított
- 591/592 -
meg a két államban.1912-ben az MTA levelező tagjaként tartott székfoglaló értekezésében[20] továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy a Pragmatica Sanctiót nemzetközi szerződésnek tekinti. Kifejtette, hogy az 1867: XII. tc. azon megállapítása, miszerint a Prag-matica Sanctio olyan "alapszerződés", amely "a felséges uralkodóház és Magyarország közt jött létre" nem ellentétes az ő álláspontjával. A törvényi megfogalmazás nem lehet döntő abban, hogy tudományosan és elméletileg a rendelkezések jogi természetét a változó felfogásokhoz képest minek minősítik. Ezért Polner szerint a Pragmatica Sanctio a Kiegyezési törvény alapján is nemzetközi szerződés, amely egyrészről a magyar állam, másrészről pedig az osztrák fejedelmi ház, tehát két állam, két nemzetközi jogalany között köttetett.
Polner Ödön behatóan foglalkozott Magyarország és Ausztria kapcsolatát illetően az összeköttetés tartalmi kérdéseivel is, így részletes vizsgálat alá vette az ún. közös ügyeket. A közös ügyekkel kapcsolatos összes címszót ő dolgozta ki a Márkus Dezső által szerkesztett Magyar Jogi Lexikon 1904-ben kiadott V. kötete számára. Ezekben a közleményekben mindvégig erőteljesen hangsúlyozta Magyarország csorbítatlan szuverenitását, önálló államiságát. Azt állította, hogy mind a külügyek, mind a hadügyek csak részben közösek, vagy még szabatosabb megfogalmazásban csak "közös egyetértéssel intézendők."
Magyarország és Ausztria kapcsolatát illetően IV. Károly trónralépése 1916-ban hozta felszínre a trónöröklés kérdését Polner munkásságában. Emlékirata szerint maga is aktívan kivette részét a koronázást előkészítő munkálatokban, mint közjogi szakér-tő.[21] Ezek során feladatként jelentkezett a királyi hitlevél és eskü szövegének megfogalmazása, a király "címzésének" szabatos megállapítása, és a koronázásnál résztvevő méltóságok jogállásának a meghatározása. A magyar trónöröklés feltételeinek kérdésével foglalkozott Polner a Jogtudományi Közlöny IV. Károly koronázása alkalmából megjelent ünnepi számában.[22] A Közlöny 1916. évi két további számában az aktuális közjogi kérdések körében az új király nevével és a királyi címmel kapcsolatosan olyan megoldásokat javasolt, amelyek kifejezésre juttatják Magyarország külön államiságát, vagyis azt, hogy az uralkodó két szuverén állam államfője.[23]
Polner Ödön munkásságának további nagy jelentőségű területe a végrehajtó hatalom jellegzetességeinek tudományos vizsgálata. A szerző 1893-ban megjelent kitűnő munkájában a végrehajtó hatalom meghatározását tűzte ki célul, annak ellenére, hogy ezt a kifejezést szerencsésnek vagy helyesnek tartotta volna.[24] Azért vállalkozott mégis e címmel az értekezése megírására, mert a hazai törvények, a magyar alkotmány e néven rendelkeztek róla, és elfogadták a törvényhozói, a végrehajtó és a bírói hatalomra történő hármas felosztást. Ebből azonban szerinte csak az a következtetés vonható le, "hogy a végrehajtó hatalom gyakorlásába tartozik mind az, ami nem törvények alkotása, és nem bíráskodás. Csakhogy ennek meghatározása nem elég."[25] Szükség van tehát arra, hogy a végrehajtó hatalmat "pozitív irányban" is meghatározzuk.
- 592/593 -
Polner Ödön munkája V. fejezete tartalmilag három fő részre tagolható. Elsőként lényegében állam- és jogelméleti fejtegetésekkel tett kísérletet a végrehajtó hatalom fogalmának meghatározására. Elvetette az államhatalmi ágak klasszikus hármas felosztását. Az államhatalmi tevékenységet két részre osztotta, a törvényhozásra és a végrehajtásra. A bíráskodást a végrehajtó hatalom részének tekintette. Ennek megfelelően tanulmányában a bíráskodás kérdéseire is figyelmet fordított.
Polner ezután az állami tevékenységek fajtáival és ezek csoportosításával foglalkozott. Az állami tevékenységnek négy fajtáját különítette el meglehetősen formalisztikus kategorizálás alapján. Ezek a szabályalkotás, amely ha törvény formájában történik, törvényhozási funkció. A másik elem a "hatóságoskodás", vagyis lényegében az államhatalom közvetlen gyakorlása a magánosok felett. Ennek a "hatóságoskodásnak" két fajtája a jogszolgáltatás és a közigazgatás. Az állami tevékenység harmadik ága a "jogalapító ténykedés." Ide sorolja Polner az olyan cselekményeket, amelyek egyeseknek egymáshoz vagy az államhoz való viszonyát bizonyos irányban befolyásolják, mint pl. telekkönyvi bejegyzés, gondnok kirendelés stb. Negyedik tevékenységi fajta a "hatóság nélküli közigazgatás", vagyis az olyan állami tevékenység, amely hatalom kifejtéssel nem jár. Polner értelmezésében az utóbbi három állami tevékenység a végrehajtó hatalom fogalmi körébe tartozik.
A fiatal tudós végrehajtó hatalomról szóló munkájának harmadik fő részében - a korabeli végrehajtó hatalom szervezeti rendszerét, és az érintett szervek jogi helyzetét tárta fel nagy pontossággal és sokoldalú szakmai megalapozottsággal.
Polner Ödön munkásságában kiemelkedő jelentőségű helyet foglalt el a választójogi törvényhozás kérdésköre. Megállapítható a publikációból, hogy ez a probléma elsősorban törvényszerkesztési szempontból érdekelte. Ki kell mondanunk, hogy e téren vallott nézetei saját korában sem voltak túl haladónak minősíthetők. Védelmére szolgál ugyanakkor az, hogy véleményét az egyes konkrét kérdésekben szilárd elméleti szempontok határozták meg, amely az ő kiindulópontja szellemében logikusnak voltak tekinthetők.
A választójoggal kapcsolatos publikációinak lényegében az alapjait fektette le abban a tanulmányában, amely a Jogtudományi Közlöny 1901. évi 37. számában jelent meg A választási jog mivolta címmel[26]. Ez a tanulmány - mint írja - "[...] tulajdonképpen nemcsak a választói joggal foglalkozik, sőt túlnyomó részben nem azzal, hanem az ember alanyi jogosítványaival általában és különösen közjogi jogosítványaival és azoknak az ember jogai rendszerében való helyével."
A választói jog mivoltára nézve már a cikk elején tévesnek minősítette azt a széles körben elterjedt nézetet, miszerint a választás valamely egyéni jogosítványnak, a választói jognak a gyakorlása lenne. Szerinte a választás nem jognak a gyakorlása, a választójog nem joga az embernek. Laband és Jellinek álláspontjához hasonlóan a választást olyan állami tevékenységnek tekintette, amelynek következtében valamely állami szerv létrejön. A választás révén az állampolgárok meghatározott köre közreműködik abban, hogy "valamely állami szerv életre kelljen."
A választásra való képesség Polner szerint a "választó hatóság". "A választó hatóság tehát annak a lehetősége, hogy valaki a választásnak nevezett állami tevékenységben részt vegyen, azzal a hatállyal, hogy annak a meghatározásánál, ki legyen valamely
- 593/594 -
állami szerv, akaratnyilvánítása számba jön. A választó hatóság nem joga az embernek, vagyis nem alanyi jogosítvány s azért nem helyes a választó hatóságot választói jognak nevezni és az elnevezéssel együtt jognak tekinteni."
Polner nemcsak a választójogot, hanem általában a politikai jogokat sem tekintette az emberek jogainak. "Ezek a politikai jogok sem jogai az embernek, hanem közhatóságát vagy hatalmát alkotják."
A szerző szerint éles különbséget kell tenni a politikai jogok és az emberek más jogai között. Polner elvetette az emberi jogok természetjogi felfogását, és a politikai jogokat kizárta az emberi jogok köréből. A politikai jogok álláspontja szerint nem alanyi jogok, hanem lényegüket illetően az államhatalom gyakorlása szabályai. A politikai jogok és az ember többi jogainak közös vonása csupán az, hogy mindkettő "az embernek az állami jogrend megállapította vagy biztosította állapotbeli vagy cselekvőségi szabadságát jelenti."
Sajátos magyarázattal vette védelmébe a politikai jogok korlátozott voltát azokkal a korabeli törekvésekkel szemben, amelyek a politikai jogok kiterjesztésére, és a jogosultak körének kitágítására irányultak. Azt írta, hogy más szempontoknak kell irányadóknak lenni, ha a jogok, illetve ha a hatalom elosztásáról van szó. A jogok elosztásánál az igazságérzet nem engedi meg, hogy ne legyen mindenkinek egyforma joga. A hatalom megosztásánál ezzel szemben elfogadható a különféle hatalom biztosítása az állam tagjai számára, mert ezt diktálja a "tisztán csak a közérdekből megállapítandó" célszerűség. Polner szerint "csak az lehet az irányadó, hogy ki alkalmas a hatalmat gyakorolni, hogy kinek a hatalma hasznos az államra nézve."
Az ember jogainak vizsgálata kapcsán a szerző két előzetes tételből indult ki. Az egyik az, hogy "az embernek jogáról csak államban, csak állami intézkedés alapján lehet szó." Polner másik tétele az, hogy "az ember jogának ma főtypusa az ember vagyoni joga", vagyis az emberi jogok legkiműveltebb, legtökéletesebb rendszerét az ember vagyoni jogainak rendszere képezi. A tanulmány további részében az ember ún. általános (absolut) és az ún. viszonylagos (relatív) vagyoni jogait mutatta be elvi szinten.
A választójog elméletére vonatkozó munkái mellett több törvényt, illetve törvényjavaslatot is tudományos bírálat tárgyává tett, és véleményét többnyire publikálta is. Így többek között véleményezte az 1918. évi választójogi törvényjavaslatot,[27] amely -Polner megjegyzései következtében is - sok lényeges módosítással, mint az 1918:XVII. tc. került a törvénytárba, de végül hatályba sem lépett. Érdekességként emelhetjük ki, hogy az eredeti javaslat - Magyarországon először - a nőkre is ki kívánta terjeszteni bizonyos feltételek mellett a választójogot, de ezt a lehetőséget a választójogi külön bizottság elvetette.
Polner ezúttal sem rejtette véka alá a politikai jogok kiterjesztésével szembeni álláspontját. Bár ezzel a "szabadságszerető emberek előtt szimpatikus" politikai irányvonallal nem akart foglalkozni, de a "törvényszerkesztési szempontból" tett észrevételei mégis a választójog szándékolt kibővítése ellen szóltak. "Közfunkciót csak arra lehet bízni, tehát választói joggal is csak azt lehet felruházni, akinél megvannak az elfogadható erkölcsi, szellemi és anyagi biztosítékai annak, hogy ezzel a hatalommal az összesség
- 594/595 -
érdekében helyesen fog élni"[28] - írta tanulmánya bevezetőjében. Polner abszolút jogászi precizitással foglalkozott a törvényjavaslat egyes rendelkezéseivel, amelyek egyébként az 1913: XIV. tc. nyomán fogalmazódtak. Mivel ez a törvény szerinte "rendszeresség és jogászi szabatosság tekintetében" a választójogi törvényhozás terén haladást jelentett, idő, energia és anyagi megtakarítás okából elegendőnek tartotta volna a novelláris módosítást, egy egészen új törvényszöveg megalkotása helyett.
Polner cikkében elsőként az új törvényjavaslat legfontosabb rendelkezésével, az anyagi választójoggal foglalkozott. Mindenek előtt azt kifogásolta, hogy - a korábbi törvényekkel (1848, 1874, 1913) ellentétben - a választójog alapja és kiindulási pontja nem az állampolgárság, hanem a férfi avagy a női minőség. Olyan átalakítást javasolt, amely megköveteli Magyarországon az állampolgárságot, mint a választói jogtól elválaszthatatlan minőséget.
A technikai részletek bemutatását mellőzve a tanulmány még egy fontos elvi kérdésre, a műveltségi cenzus, az "értelmi kvalifikáció" problémájára hívja fel a figyelmet. Polner a "szellemi biztosítékok" egyik legjelentékenyebb nemének a képzettséget és az iskolázottságot tartotta. Az volt a véleménye, hogy nevelő hatásánál fogva "az iskolázottság erkölcsi biztosítékul is alkalmas."[29] A választók számának tetemes emelésére tett kísérlettel szemben azt javasolta, hogy a választójog mértékének megállapításánál ne négy, hanem a tankötelezettség határának számító hat elemi népiskolai osztály elvégzése szerepeljen feltételül.
Az egész magyar választójogi törvényhozás alakulását vette rendkívül szigorú kritika alá elsősorban törvényalkotási szempontból Polner abban az előadásában, amelyet a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Baráti Egyesületének Jog- és Államtudományi Szakosztályában tartott 1933. március 22-én.[30] Élesen bírálta a korábbi törvényeket is, de különös részletességgel mutatott rá az éppen akkor hatályos 1925: XXVI. tc. hiányosságaira. Törvényszerkesztési szempontból a legjobbnak az 1913: XIV. tc.-t tartotta, bár ez alapján választást ténylegesen nem tartottak. Az ezt követő törvények és választójogi rendeletek folyamatos romlást mutattak, megítélése szerint a lejtő legaljára az 1925: XXVI. tc. került. Téves értelemben használt választójogi fogalmakat, félreismerte bizonyos rendelkezések jogi természetét, vagy felületességből egymásnak ellentmondó, sőt egyenesen végrehajthatatlan intézkedéseket tartalmazott. Előadásában ismét kifejtette azt a felfogását, hogy a választójog nem magánérdekből nyert egyéni jog, hanem közérdekből nyert közhatóság.
A választójog legáltalánosabb jellemzőit illetően Polner munkásságából a következő megállapítások olvashatók ki nézeteiről. Határozottan kiállt a szavazás titkossága mellett, és helyesnek tartotta a többes szavazati jogot is. Ez utóbbit alkalmasnak tartotta ugyanis a közérdek érvényesítésére ott, ahol bevezették az általános választójogot.
Igen keményen lépett fel Polner újra és újra az általános választójog követelésével szemben. Megítélése szerint a politikai jogkiterjesztés nem lehet öncél. Közfunkciót csak arra lehet bízni, tehát választójoggal is csak azt lehet felruházni, akinél megvannak
- 595/596 -
a szükséges erkölcsi és anyagi biztosítékai annak, hogy ezzel a hatalommal az összesség érdekében helyesen fog élni.
A nők választójoga kapcsán azt az álláspontot képviselte, hogy ezt a jogot csak az önálló keresettel rendelkező nőknek kell megadni, "szomorú helyzetük" ellensúlyozására, mivel a kedvezőtlen társadalmi és gazdasági körülmények miatt a nők is kénytelenek kereső pályákra lépni, ahelyett hogy kizárólag "női hivatásuknak" éljenek.
Polner Ödön ellenezte az arányos választási rendszert. Ezt a nézetét nyomatékosította a Választójog és parlamenti kormányzás" című cikkében, amely a Jogtudományi Közlöny 1934. évi 23. számában látott napvilágot. Polner szerint arányos választási rendszer mellett a közérdek egészen háttérbe szorul, hogy helyet adjon a kizárólagos pártérdekből való küzdelemnek. A képviselőket tulajdonképpen nem a választók választják, hanem pártvezetőségek nevezik ki. Az arányos választási rendszer rendkívül megnehezíti szerinte a parlamenti kormányzás lehetőségét is. A parlamenti kormányrendszert két veszély fenyegeti, úgymint az egyoldalú pártmonopólium (általában szűk választójog esetén), illetve a sokpártúság (többnyire tágabb választójog mellett), vagyis a pártviszonyok széttöredezése. Polner Ödön arra a következtetésre jutott, hogy a parlamenti kormányzat egészségesen csak ún. kétpártrendszerben működhet. A kétpártrendszer iránti szimpátiája valószínűleg abból is táplálkozott, hogy Polner - életrajza alapján - már gimnazista kora óta behatóan és sokat foglalkozott az angol alkotmánytörténettel.
Polner professzor munkásságának negyedik, általunk röviden bemutatandó területe a parlamenti jog. Még budapesti egyetemi magántanár korában, 1902-ben írta a Tanulmányok a magyar parlamenti jog köréből című művét.[31] A terjedelmes munka három fő fejezetből áll:
- I. Az országgyűlés, mint államszerv,
- II. Az országgyűlési tagság feltételei,
- III. Az országgyűlési tagsággal járó hatóság és annak megszűnése.
A kötethez függelék is kapcsolódik Förendiház és főrendek címmel Az I. fejezet A.) pontjában az "országgyűlés jogi állását" elemezte a szerző. Bevezetőjében megállapította, hogy az újkori alkotmányos életben, a parlamenti kormányzás elveinek alkalmazásával az országgyűlés jelentősége és fontossága nagyban emelkedett. Leszögezte, hogy ezzel a politikai kérdéssel azonban nem kíván foglalkozni, hanem az országgyűlést mint állami szervet, a jog szempontjából akarja vizsgálni.
Alapvető tétele az a professzornak, hogy az országgyűlés az állami szervek rendszerében egy szerv, amelynek két része van. Polner - a külföldi irodalom jellemző álláspontjával szemben - hitet tett amellett, "hogy a magyar országgyűlés nem két szervnek az együttes elnevezése, hanem egy szerv, amelynek két egymástól független része van, de melyek mégis csak egy egésznek részei. Az országgyűlésnek két háza a képviselőház és a főrendiház, mint két rész alkotja együtt az országgyűlést."[32]
- 596/597 -
Az országgyűlés egysége 1848 előtt kétségtelen volt, hiszen hatásköre egységesen fejlődött, a két rész gyakran egy testületté egyesült, és a királlyal szemben is egy szervként lépett fel, mindig mint egy szerv érintkezett. Az 1847/48. évi törvényhozás az országgyűlés ezen szerkezetén nem változtatott, de 1848 óta az egységesség egyes elemei, az országgyűlés két részét összekötő szálak meglazultak, ha nem is szakadtak el egészen. A két ház ritkábban egyesült, azóta a részek a királlyal külön is érintkeztek, és 1848 óta nincs olyan egységes elnöksége sem, mint azelőtt volt a nádor. Az országgyűlés egységének legfőbb bizonyítékát Polner abban határozta meg, hogy az országgyűlést a királynak egységesen kell összehívni, megnyitni és berekeszteni. Ha az egyik háznak külön, speciális, önálló hatásköre is van, annyiban az adott ház "mint az országgyűlésen kívül álló szerv áll fenn és működik." Ilyen hatásköre volt a főrendiháznak az 1871: VIII. tc. és az 1896:XXVI. tc. alapján a Curia és a közigazgatási bíróság bírái felett gyakorolható fegyelmi hatósági jogköre. Az 1885: VII. tc. továbbá a főrendiházat alkotó elemeiben meg nem szűnő folytonos szervvé tette. Ennél fogva a főrendiház az országgyűléstől függetlenül is fennálló szervnek volt tekinthető, de csak a külön hatáskörét illetően.
Annak, hogy az országgyűlés két részből álló egy szerv, és a két rész működése összefűződött, Polner szerint alkotmányos, politikai jelentősége volt, annak ellenére, hogy ez jogszabályokban meg nem határozható, ki nem nyilvánítható.[33] Az országgyűlés politikai értelemben a nemzet érdekeinek a képviselője az államot alkotó másik tényezővel, a királlyal szemben. Erre a feladatra is alkalmasabb lehet, ha a két rész egy szervnek tekinti magát. Így az egymás között felmerült ellentétek is könnyebben megszüntethetők. Az egységből következik továbbá, hogy a házak egymást nem csak támogatják, hanem ellenőrizhetik is, mert mindegyiknek azon kell lennie, hogy a "másik rész is jól, szabályosan, zavartalanul működjék." Ebből következően meg kell engedni egymás működésének a megbírálását, a megbeszélés lehetőségét, mert ez az egyes házakat és azok tagjait önkorlátozásra és önfegyelmezésre készteti. Márpedig a szerző szerint "önkorlátozás és önfegyelmezés nélkül nem lehet parlamenti kormányzás."[34]
Polner tanulmányát a két ház viszonyára vonatkozóan azzal folytatta, hogy valamely ház eljárásának megbeszélése, megbírálása nem jelenti azt, hogy az egyik házban a másik házban elhangzottakkal, vagy azok szónokaival vitázzanak. "Mert az országgyűlés egysége mellett annak két része egymástól jogilag független, vagyis egyik a másiknak alárendelve nincs: egyik a másikat feleletre nem vonhatja."[35] A két ház jellegéből következően a képviselőház tekinthető a túlsúllyal bíró résznek, hiszen lényegében ő a nemzet képviseletére hivatott szerv. Így a törvények kezdeményezése is csak itt gyakorolható. A főpapok és zászlósurak régi tanácsából kialakult főrendiház inkább a király tanácsadó szerve a törvények szentesítésénél.
A mű következő alpontjában Polner az országgyűlésnek, mint politikai értelemben véve a nemzet képviselőjének, az államélet másik tényezőjével, a királlyal fennálló viszonyát elemezte. Ebből a szempontból három korszakot különített el.
Az országgyűlés keletkezésének első időszakában, és még a vegyes házbeli királyok idejében is a király is részt vett az országgyűlésen és azokat maga vezette. Ily módon az
- 597/598 -
országgyűlés fogalmához a király is hozzátartozott. "Az országgyűlés az egész nemzet volt a nemzet élén álló királlyal, vagyis az egész állam, a szent korona egész teste, a mint akkoriban gondolták."[36]
A Habsburg-házbeli királyok idejében - miután idegen uralkodók kerültek a trónra - ez a viszony megszűnt. A rendi alkotmányosság szellemének megfelelően egy kettősség keletkezett, vagyis az országgyűlést a királytól elkülönített szervnek tekintették. A király innentől fogva nem alkotó része többé az országgyűlésnek, azon kívül áll. Szokásban maradt 1848-ig az, hogy az országgyűlést a király vezeti. Ha a király nem jelent meg az országgyűlésen, annak vezetésére biztosokat küldött maga helyett. A személyes jelenlét egyébként a Habsburg korszakban lényegében megszűnt, a király a tanácskozásokon nem vagy csak igen ritkán jelent meg. A közvetlen érintkezés helyébe az írásbeli érintkezés lépett, alázatos feliratokkal (humillima repraesentatio) és kegyelmes királyi válaszok (rescriptum) formájában.
A harmadik korszak Polner művében a 19. század vége, a 20. század legeleje, vagyis saját kora. Érezhető kritikával illette a "mai elméleteket", kora kontinentális "modern" államjogának alapállását. Az általános felfogás ekkor már az volt, amely fenntartotta a rendi alkotmány kettéválasztó rendszerét, és az országgyűlést a királytól teljesen különálló szervnek tekintette. Ennek ellenkezője csak - Polner kedvenc modelljének tekinthető - Angliában valósult meg, ahol a király hatalma a gyakorlatban már kevésbé érvényesült. Eszerint a királyt a parlament részének tekintették, a parlamentbe helyezték. A "the King in Parliament" formulával azt fejezték ki, hogy a parlament, a királyt is beleértve mindent megtehet. Polner ennek kapcsán idézte Concha angol alkotmányról szóló munkáját, miszerint "A király a parlament feje, kezdete és vége."[37]
Polner nem szállt szembe nyíltan a parlamentek és a királyok külön hatalmát elfogadó "korszellemmel", de a szuverenitásról írott soraiban "visszacsempészte" az országgyűlés és a király együttes hatalmáról vallott nézeteit. Ez a tan pedig nem más, mint amit a klasszikus alkotmányjog ún. parlamenti szuverenitás néven ismer az angol alkotmányos monarchia mintájára. Ennek lényegét a következőkben foglalta össze.
"A legnagyobb, legmagasabb hatalom Magyarországon az, a melyik a törvényhozásban nyilvánúl, mert a törvény a legerősebb állami rendelkezés, olyan, mely minden más rendelkezést megváltoztathat, de a melylyel egy más rendelkezés sem ellenkezhetik. Ily rendelkezést tenni csak a királynak és országgyűlésnek együttesen van hatalmában és így a legnagyobb hatalmat csak a király és az országgyűlés együttesen fejthetik ki. Tehát az országgyűlés és a király együttesen szuverének, a mennyiben együttesen intézkednek. A király azonban magában is szuverén szerv, míg az országgyűlés nem"[38]
A továbbiakban a szerző azt fejtegette, hogy az országgyűlés az állami szervezetben nem áll azonos fokon mint a király. A királynak ugyanis több hatalma van, mivel a törvényhozásban való részvételén túl a végrehajtó hatalom is őt illeti meg. Ezen túlmenően a király az országgyűlést bizonyos korlátok között meg is szüntetheti. A király nagyobb önállósággal rendelkezik az országgyűléssel szemben, mint az vele szemben. A királyválasztó vagy a koronázó országgyűlés a király hatalmát el nem veheti, tehát az
- 598/599 -
országgyűlésnek a királyi szerv megszűnésére nincs olyan befolyása, mint a királynak az országgyűlés megszűnésére. Ami pedig a törvényhozást illeti, e legfőbb hatalom kifejtésében ugyan osztozkodik a két fél, de ez "kifelé" kevésbé nyilvánul meg. Egyrészt a "törvények kiadása" a királyt illeti meg, másrészt pedig alakilag a törvények a "király végzeményei." Ezt a gondolatot egy "csekélynek látszó körülményre" hivatkozással zárja Polner. Az, hogy az országgyűlés (önmagában) nem szuverén, és hogy "a királlyal nincs egy magaslaton" azokkal a szokásban lévő kifejezésekkel is igazolni kívánta, mely szerint az országgyűlés a királyhoz "feliratokat", a király az országgyűléshez "leiratokat" intéz.
A szerző a következőkben azt vizsgálta, hogy az országgyűlés milyen viszonyban van az állampolgárokkal, illetve ezek összességével, a nemzettel, hiszen az országgyűlés nem csak a király intézkedéséből veszi eredetét, hanem részben az állampolgárok választásából. Polner határozottan megerősítette, hogy az országgyűlés a nemzetnek jogilag nem képviselete. Mi ugyanis a képviselet jogi szempontból, - tette fel a kérdést a szerző.
"Képviselő az, a ki más helyett van valahol jelen, úgy mintha az a más volna ott. A képviselő ennélfogva oly hatálylyal intézkedik, mint intézkedhetnék vagy mint kellene intézkednie a képviseltnek. A képviselet nem a képviselt és a képviselő közötti határozott viszony, mert a képviselt és a képviselő között lehet különféle viszony: lehet felhatalmazás, megbízás, lehet egyelőre semmiféle viszony."[39]
A jogi viszonyok alakulását az országgyűlés történetével szemléltette a szerző. Kezdetben a követek - amikor még a nemesek személyes megjelenése volt a szabály -, a "felhatalmazottság" viszonyában álltak küldőikkel, helyettesítvén azokat. Ez a kötelék később "kiküldetési, közvetítői" viszonnyá alakult. 1848-ban megszűnt a követi viszony előző jellege is. Nem létezik ugyanis az utasítás, a felelősségre vonás és a visszahívás lehetősége. A választás - Polner saját korát bemutatva írta - "[...] egyszerűen kijelölése, kiválasztása annak, a ki az országgyűlés tagjává legyen a törvény erejénél fogva, de ebben a kijelölésben, kiválasztásban semmiféle felhatalmazás nincs. A választással nem ruháztatik át semmiféle hatalom a megválasztottra, hanem csak kijelöltetik az egyén, a ki annak idején a megfelelő hatalommal bírjon."[40]
Az I. fejezet következő, B. pontjában Polner Ödön nagyon precízen elemzi a király befolyását az országgyűlés létesülésére, fennállására és működésére. Fejtegetéseiben éles elhatárolásokat tett az egymáshoz közelálló jelenségek között, és tisztázta a királyi hatáskörbe tartozó funkciók lényegét és jogi természetét. Az általa kimunkált részkérdések a következők voltak:
- az országgyűlés időszakossága (hisz nem folyamatosan fennálló szerv);
- az országgyűlés "hirdetése és összehívása?" közötti különbség;
- az országgyűlés megnyitása; mint az országgyűlés megalakulásának szokásos előzménye;
- az országgyűlés megalakulása;
- 599/600 -
- az országgyűlés tartama; (mely szerint időszakonként megszűnik a király döntése alapján);
- az országgyűlés megszüntetése;
- az országgyűlés feloszlatásának korlátai;
- az országgyűlési időköz; és végül
- az országgyűlés időszakai.
A II. fejezetben külön tárgyalta a szerző a főrendiházi majd a képviselőházi tagság feltételeit. A rá jellemző precizitással tett különbséget pl. ez utóbbi tárgyban a képviselővé választhatóság s a képviselői tagságra való képesség között. Az összeférhetetlenség kérdéskörében ki kell emelnünk, hogy ezzel a témával később külön is részletesen foglalkozott. 1933-ban önálló tanulmányt írt az összeférhetetlenségi törvényjavaslatról.[41] Ebben az értekezésében élesen elhatárolta az összeférhetetlenséget egyrészt a választhatatlanságtól, másrészt a képviselőséget megszüntető okoktól. Helyesen állapította meg, hogy az összeférhetetlenség egyéb közhatalmi funkcionáriusra is fennállhat, miszerint egyidejűleg nem tölthető be bizonyos állás, nem űzhető bizonyos foglalkozás, nem tanúsítható bizonyos magatartás, és nem végezhetők bizonyos cselekmények. Az összeférhetetlenség esetében a képviselőnek mindig választási szabadsága van, eldöntheti, hogy a képviselőségről mond-e le vagy az összeférhetetlen helyzetet szünteti meg.
Polner professzor rendkívül gazdag munkásságát, korának közjogi helyzetét sok-sok évtized után nem lehet, és nem is szabad értékelni a mai alkotmányjog szemszögéből. Egy biztos, Polner Ödön komolyan vette a tudomány művelőinek a dolgát, amit Buza László 1935-ben ekképpen fogalmazott meg. "A tudomány feladata minden téren ugyanaz; minden mellékszemponttól eltekintve tárgyilagosan megállapítani az igazságot [...] De a közjogásznak sohasem szabad szem elől téveszteni azt a hatást, melyet egyik vagy másik megállapítása a nemzet életére gyakorolhat. Abban áll ez a követelmény, hogy a közjog tudományos művelése nemzeti legyen. Közjogásznak nem lehet az a feladata, hogy politikai pártprogramokat igyekezzék teljes jogszabályokként feltüntetni, vagy hogy tudományos színezetű megállapításaival a nemzeti hiúságot legyezgesse."[42]
A tudományos igényesség és a szakmai korrektség talaján állva Polner Ödön az akkor éppen aktuális hatalmi tényezőkkel szemben is mindig kiállt a magyar történeti alkotmányosság, a nemzeti önállóság és a parlamentarizmus értékei mellett. Jó példa erre az az alkotmányjogi értekezlet 1922 februárjában, ahol Horthy, Bethlen, Klebersberg belügyminiszter és Tomcsányi igazságügyi miniszter jelenlétében is bátran képviselte szakmai meggyőződését a kormány álláspontjával szemben, miszerint a választójogot rendelettel szabályozni nem lehet.
Összegzés helyett csak annyit szabadjon megállapítani, hogy Polner Ödön hozzáállása, szakmai precizitása és hozzáértése ma is például szolgálhat a közjogászok számára.
- 600/601 -
Magyarország és Ausztria közjogi viszonya. Budapest, 1891. 218. p.
A végrehajtó hatalom a magyar alkotmányban. Klny a Jogi Szemle 1893. évf.-ból. 94. p.
A miniszterek állása a királlyal szemben. Jogtudományi Közlöny 1894. 18. sz.
Vitás kérdések a választási bíráskodás köréből. Jogtudományi Közlöny 1900. 310-311. pp.
A képviselőválasztások érvényessége feletti bíráskodásról. Budapest, 1901. (Magyar Jogászegyleti Értekezések. XXI.) 20. p.
A választói jog mivolta. Különlenyomat a Jogtudományi Közlöny 1901. évfolyamából. 52. p.
A közös ügyek. - Budapest, 1901. Különlenyomat a Magyar Jogi Lexikon V. kötetéből. 170. p.
Az államalkotó szerződések jogi természete a magyar közjogban - Budapest, 1902. (Polémia Ferdinandy Geysa-val szemben.) Athenaeum XI. évf. 2., 3., 4. és 5. sz. 52. p.
Tanulmányok a magyar parlamenti jog köréből. Budapest, 1902. (Jogi Értekezések. I. f.) 123 p.
A pragmatica sanctio és a ház törvények. Budapest, 1902. (Magyar Jogászegyleti Értekezések. XXV.) 54. p.
Magyarország és Ausztria kapcsolatának jogi alapja. - Budapest, 1912. Különlenyomat a Concha-Emlékkönyvből. 19. p.
Concha Győző: Politika II. kötetének (Közigazgatástan) ismertetése. Jogállam 1906. 11. p.
Polémia gróf Tisza Istvánnal az 1867:XII. tc. jogi természetének tárgyában. Magyar Figyelő, 1912.
Magyar közjog német nyelven. Jogállam 1912. V. és VI. sz. Budapest, 1912. Különlenyomat 54 p.
Ein ungarisches Staatsrecht. Különlenyomat Ungarische Rundschau" 1912. 3. sz.Budapest, 1912. 42. p.
Osztrák közjog. Eöttevényi Nagy Olivér könyvének bírálata. Magyar Figyelő, 1913.
Ausgewählte juristische Fragen im Texte der Handelsverträge. Budapest, 1914. Különlenyomat a Középeurópai Gazdasági Konferenciának Budapesten tartott gyűlése alkalmából kiadott iratokból. 17. p.
Az új egyetemek és a nemzeti kultúra. Pozsony, 1916. 16. p.
Aktuális közjogi kérdések. Jogtudományi Közlöny 1916. 49-50. sz.
A magyar trónöröklés feltételei. Jogtudományi Közlöny 1916. 53. sz.
A háború okából tett kivételes intézkedések ismertetése. Jogállam, 1917. 30 p.
A háború esetére szóló kivételes hatalom alkotmányjogi jelentősége. - A Jogállam 1917. 1-2. és 3-4. sz. 39 p.
Reformáció és államélet. Ösvény 1917-1920. 17. p.
Az új választójogi törvényjavaslat. Budapest, 1918. A Jogtudományi Közlöny Könyvtára 3. 35 p. A lengyel kérdés közjogi vonatkozásai. Budapesti Szemle 1918. 19. p.
Das Staatsrecht der Königreichs Ungarn und seiner Mitländer. In: Berzeviczy Albert (szerk.): Ungarn Budapest, 1918. 214-267. pp.
2Pro Hungaria - Emlékirat. Pozsony, 1918.
- 601/602 -
Az új idők közjogi követelményei és régi alkotmányunk. Magyar Jogi Szemle 1920. 2. sz.5 p.
A trón megüresedésének és betöltésének kérdéséhez. -Magyar Jogi Szemle 1920. 4. sz. 14 p.
Koalíció és egységes kormánypárt. - Budapest, Új Magyar Szemle 1921. 4. sz. 12. p.
Napjaink problémái: A " Társadalomtudomány " című folyóirat által felvetett kérdésekre adott válasz: A választójogról. Társadalomtudomány 1922. 122-126. pp.
A kisebbségek jogai. Új Auróra 1922.
The League of Nations Covenant from the point of vien of law, justice and equitiy. Budapest, 1922. 15. p.
Ismertetés és bírálatMagyary Zoltán: "A magyar állami költségvetés" c. munkájáról. Társadalomtudomány" 1924. 6. p.
Véleményes jelentés dr. Petrichevich-Horváth Emil magántanári habilitációja tárgyában. Szeged, 1925. 12. p.
Kossuth Lajos - Megemlékezés. Protestáns Szemle 1928. 10. p.
Állami létünk és a nemzeti királyság. - Szeged, 1929. Széphalom Könyvtára 13.) 18. p.
Válságban van-e a parlamentárizmus? Válasz az interparlamentáris Unió magyar csoportja által felvetett kérdésben; Budapest, 1930. 3. p.
La constituzione attuale dell' Ungheria. Róma, 1929. 49. p.
"Jelenlegi alkotmányos jogrendszerünk ideiglenességének kérdései"; és "Jogfolytonosság és ideiglenes alkotmány", Polemikus cikk Molnár Kálmánnal. Jogállam, 1931. 79-89. pp., 144150. pp.
A politikai államtitkár felelőssége. Jogtudományi Közlöny, 1931. 253-254. pp.
Deák Ferenc egyházpolitikája és a vegyes házasságok. - Budapest, 1932. Különnyomat a Protestáns Szemléből. 23. p.
Törvényhatósági önkormányzatunk lényege. In: Némethy Károly Emlékkönyv Budapest, 1932.
Választójogi törvényhozásunk. A Szegedi Egyetem Barátok Körének Jogtudományi Szakosztályában tartott előadások. 8. sz. Budapest, 1933. 34. p.
Az összeférhetetlenségi törvényjavaslat. Miskolci Jogászélet Könyvtára. 92. sz. Miskolc, 1933. 17. p.
La constitution de la Hongrie. Milánó, 1933. Különnyomat "La constituzione degli Stati nell' Eta Moderna" című gyűjteményes munkából. 521-556. pp.
Választójog és parlamenti kormányzás. Jogtudományi Közlöny 1934. június 9.
A Mária Terézia-rend közjogi jellege. A M. Tud. Akadémia társ. Tudományi Értekezések. IV. k. 7. sz. Budapest, 1934. 58. p.
Emlékbeszéd Concha Győző felett; a Magyar Jogászegyletben. - Budapest, 1934. Jogászegyleti Értekezések. II. évf. 7. sz. 51. p.
Az államelmélet néhány főbb kérdése. - Budapest, 1935. A M. Tud. Akadémia jogtud. Bizottságának kiadványa 6. sz. 73. p.
II. Rákóczi Ferenc közjogi szempontjai. Budapest, 1935. Különnyomat a Rákóczi-Emlékkönyvből. 365-388. pp.
A házassági jog szabályozásának kérdése. - Sopron, 1935. Különnyomat Keresztyén Igazság 1935. IX. sz. 201-206. pp.
Régi közjogi intézményeink felélesztése. - Jog 1935. 15. p.
- 602/603 -
Választási bűncselekmény és választásérvénytelenségi ok. - Pécs, 1936. Különnyomat a Finkey Ferenc-Emlékkönyvből. 16. p.
A Habsburg-királyok és a magyar nemzet. - Szeged, 1935. Válasz néhai Erdélyi Lászlónak, volt szegedi egyetemi tanárnak "A királyellenes népizgatás történeti tévedései" c. röpiratára. (Kézirat.)
A kormányzói jogkör kiterjesztésének kérdése. In: Tanulmányok a kormányzói jogkör kiterjesztéséről. Budapest, 1937.
A királykérdés megoldása. -Miskolci Jogászélet Könyvtára: Új sorozat, 25. sz. Miskolc, 1937. 29. p.
A reverzális ügy fejlődése. - Szeged, 1937. Szegedi Evangélikusok Lapja Könyvtár 1. sz.
A titkos szavazásos választási törvényjavaslat. - Szegedi E. B. K. 27. sz. előadás, Szeged, 1938. 36. p.
A választás mint jogügylet. Szegedi jogi kar "Acta" XIII. sz. Szeged, 1938. Különnyomata Menyhárt-Emlékkönyvből. 34. p.
Ausztria felbomlásának tanulságai. - Az Ország Útja 1939. V. sz. 261-274. pp.
Észrevételek állampolgársági törvényünkre. - Szeged, 1939., Különnyomat a Kolosváry-Emlékkönyvből. 13. p.
Ukránok és Ukránia. - Budapest, 1939. Különnyomat a Budapesti Szemléből. 129-152. pp.
A politika új szavai. - Budapest, 1939., a "Magyarosan" folyóirat VIII. évf. 4. sz.
Jelentés a Magyar Tudományos Akadémiához a Molnár Kálmán-féle jutalomról. (A Magyar. Kir. Legfőbb kegyúri jogról.) Budapest, 1940. Különnyomat. 42. p.
Három magyar közjogász: Nagy Ernő, Ferdinandy Geysa, Réz Mihály. - Budapest, 1941. M. T. Akadémiai Emlékbeszédek, XXIII. k. 10. sz.
A magyar szent korona felső részének kérdése. - Kolozsvár, 1943. 150 p
Egy új "Magyar Közjog". Ismertetése és bírálata Bölöny József ily című munkájának. Budapesti Szemle 1943. 4. sz. 229-237. pp.
Ereky István munkássága. - A Közigazgatási Tudomány 1944. 3-4. sz. 69-110. pp.
A rendjelek és kitüntetések történelme. Ismertetése és bírálat. (Kézirat)
Beöthy Ákos emlékezete. Felolvasás a Magyar Tudományos Akadémiában. (Kézirat)
Az 1848. évi törvények. Előadás a Magyar Tudományos Akadémiában.
A miniszteri felelősség az 1848-i törvény szerint. Felolvasás a Magyar Jogászegyletben. (Gépírásos jegyzet)
Magyarország és a cseh törekvések. Budapesti Hírlap, 1899. XII. 22.
A magyar hadsereg. Budapesti Hírlap, 1903. IX. 15.
A közös címer. Nyugatmagyarországi Híradó, 1915. XII. 25. sz.
"Emlékezzünk régiekről. - Híradó" 1921. január 1., 9., 22. és 25. sz.
A régi Ausztria területi kialakulása. Híradó" 1919. XII. 25-i, 1920. V. 4-i és V. 6-i számában.
Felszólalása az 1922. II. 21-én a kormányzó elnöklete alatti alkotmányjogi értekezleten. Bőven kivonatolva az erről szóló és nyomtatásban megjelent hivatalos jegyzőkönyvből. Budapesti Hírlap 1922. II. 28.
- 603/604 -
A politikai államtitkár. Budapesti Hírlap 1932. I. 23.
"Főherceg" vagy "királyi herceg". Budapesti Hírlap 1932. IX. 11.
Hogyan jött létre a háborús kivételes hatalomról szóló törvény. Visszaemlékezések. Délmagyarország 1935. XII. 25-i számában.
A Jeruzsálem királya cím. Délmagyarország 1938. XII. 25-i sz.
Jobboldali, nemzeti, keresztény? Szakvélemény a zsidójavaslatról. Esti Kurir 1939. I. 6-án megjelent számában.
Átöröklés és beolvadás. - Magyar Nemzet, 1939. VIII. 17-i sz.
A Magyar Jogi Lexikon 1898-tól 1907-ig megjelent hat kötetében a következő címszók alatti cikkek:
I. kötet. Budapest, 1898.:
Alliance, Alsóház és Alsótábla, Appropriatio, Állami költségvetés, Állami számvevőszék, Állampolgárság, Államszerződés, Államszövetség, Államtitkár, átruházás.
II. kötet. Budapest, 1899.:
Birodalmi gyűlés, Birodali kancellár, Birodalmi tanács, Birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok, Birodalmi törvényszék, Birodalom, Bosnyák hercegovinai csapattestek, Bundesrath, Chancellor of the Duchy of Lancaster, Civilista, Clerk, Constable, County-Court, Court of Admirality, Cour of Appeal, Court of Chancery, Court of Common-Pleas, Court of Divorce and Matrimonial Cases, Court of Exehequer, Court of King's Bench, court of Probate.
IV. kötet. Budapest, 1903.:
High Court of Iustice, Indemnity, Indigenatus, Kabinetiroda, Képviselőház.
V. kötet. Budapest, 1904.:
Közös egyetértéssel elintézendő ügyek, Közös függő államadósság, Közös ügyekről még 13 címszó, Magyarország és Ausztria, Mentelmi jog, Miniszteri felelősség, Országgyűlés, Országgyűlési összeférhetetlenség, Parlamenti kormányzórendszer.
VI. kötet Budapest, 1907.:
Petition of rights. Supreme Court of Iudicature, Trónöröklés, Unió, Választási eljárás, Választási hatóságok, Választások érvénytelensége, Választójog, Választókerületek, Választók névjegyzéke, Vám- és kereskedelmi szövetség, Védelmi rendszer.
Aczél-Partos Adrienn: A magyar közjog egyes aktuális kérdései a közjogi dogmatika idején. Jogelméleti Szemle 2008. 3. sz. http://jesz.ajk.elte.hu/aczel35.mht Letöltés ideje: 2020. március 15.
Buza László: Polner Ödön, a tudós. In: Polner Ödön Emlékkönyv I. kötet. Szeged, 1935. 3-58. pp.
Havass Miklós: Polner Ödön - a nagyapa. In: Kiss Barnabás (szerk.) Tudományos előadóülés Polner Ödön egyetemi tanárrá történt kinevezésének 85. évfordulóján. Szeged, 2008. 57. p.
Kiss Barnabás (szerk.): Tudományos előadóülés Polner Ödön egyetemi tanárrá történt kinevezésének 85. évfordulóján. Szeged, 2008. 57. p.
Kiss Barnabás: Polner Ödön a közjogi dogmatika kiválósága. In: Kiss Barnabás (szerk.) Tudományos előadóülés Polner Ödön egyetemi tanárrá történt kinevezésének 85. évfordulóján. Szeged, 2008. 11-15. pp.
- 604/605 -
Nagy Ernő: Magyarország közjoga. Államjog. Budapest, 1887.
Polner Ödön: Emlékeim: nagyapától, Corner. Budapest, 2008.
Polner Ödön-Emlékkönyv. I-II. kötet. Szeged, 1935.
Takács Imre: Polner Ödön és a közjogi dogmatizmus. ELTE ÁJK Actái. I. Budapest, 1959. 56. p. ■
JEGYZETEK
[1] A tanulmány e részénél nagyban támaszkodtunk, Polner Ödön saját életéről szóló írására, mely egyik unokája szerkesztésében könyv alakban is kiadásra került: Polner 2008. Segítségünkre volt továbbá az unoka megemlékezése az SZTE jogi kara által szervezett tudományos ülésről készített kötetben: Havass 2008.
[2] Polner 1891.
[3] Polner 1893.
[4] Polner 1912.
[5] Az emlékkönyvet összeállította Dr. Benkő László elnök. Szeged, 1935. 101. p.
[6] Polner 1935.
[7] Polner 1943.
[8] Szintén Martonyi János írta azt a rövid megemlékezést, amely a Jogtudományi Közlöny 1961. évi 4. számában jelent meg. 235. p.
[9] Kiss 2008.
[10] L. erről: Takács 1959, 56. p. és Aczél-Partos 2008, 1. p.
[11] Nagy 1887.
[12] Takács 1959, 56. p.
[13] Jelen sorok írója az Alkotmányjogi Tanszék könyvtárában fellelt iratokat 2011 októberében adta át a szegedi egyetemi könyvtár számára.
[14] Kiss 2008, 11-12. pp.
[15] Polner 1891.
[16] Buza 1935. 5-6. pp.
[17] Kiss 2008, 12. p.
[18] Buza 1935, 11-19. pp.
[19] Polner 1902.
[20] Polner 1912.
[21] Polner 2008, 363-364. pp.
[22] Polner 1916 a.
[23] Polner 1916 b.
[24] Polner 1893, 1. p.
[25] Polner 1893, 2. p.
[26] Ez a munka további részletekkel kiegészítve A választói jog mivolta címmel különnyomatban is kiadásra került.
[27] Polner 1918.
[28] Uo. 65. p.
[29] Uo. 66. p.
[30] Az előadás nyomtatásban is megjelent a baráti egyesület keretében tartott előadások 8. füzetében Szegeden.
[31] Polner 1902.
[32] Uo. 6-7. pp.
[33] Uo. 9. p.
[34] Uo. 10. p.
[35] Uo. 11. p.
[36] Uo. 12. p.
[37] Uo. 14. p.
[38] Uo. 17 p.
[39] Uo. 19. p.
[40] Uo. 24. p.
[41] Polner 1933, b.
[42] Buza 1935, 5-6. pp.
Visszaugrás
