A Btk. 329/A. §-ba foglalt bűncselekmény rendbeliségének megállapítására vonatkozóan egyidejűleg több eltérő érvelés él a bírósági és ügyészségi gyakorlatban, ezt felismerve a tanulmány ezen egymásnak ellentmondó, gyakran nem következetes elméleteket veszi sorra. Az egyik teória szerint az egyes szerzői művek felhasználásának engedélyezése és a jogdíjfizetés a közös jogkezelő szervezeteken keresztül történik, ezért a bűncselekmény rendbelisége is ezen jogkezelőkhöz igazodik. Ezen álláspont alapja az, hogy általában a közös jogkezelők aktusa helyezi a felhasználót - az egyes felhasználásokhoz szükséges engedélyeket átalány vagy darabonkénti díjazás ellenében kiadva -a szerzői jogi törvénynek megfelelő jogosítotti helyzetbe, ezért a Btk. 329/A. § megsértése ehhez igazodva, jogkezelőnként egy rendbeli - folytatólagosan elkövetett - bűncselekmény megállapítását indokolja. A másik gyakorlat szerint a szerződéssel átruházott jogok esetén az utolsó jogosult tekinthető kiemelt sértettnek, ezért a cselekmény rendbelisége is hozzá idomul. A vagyon elleni bűncselekmények dogmatikájából kiindulva azonban azon harmadik érvelés érezhető a legerősebbnek, amely a bűncselekmény rendbeliségét a sértettek számához igazítja. Utóbbi esetben a szerzői és szomszédos jogok megsértésének nyomozását nagymértékben megnehezítheti, hogy egy elkövetési tárgy kapcsán több sértett is lehet (például hangfelvételek esetén, ahol egyetlen felvételen 12-14 mű, művenként két-három zeneszerző, szövegíró, zeneműkiadó érdekelt lehet, és a felvételen több előadóművész szerepelhet), ezért a vagyoni hátrányt mindegyikükre meg kell határozni.1
A dogmatikailag helyes megoldás kidolgozásához meg kell vizsgálni a szerzői jogi jogviszonyokat, tisztázni kell, hogy a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének kik a sértettjei, mi a jogi tárgya. Ennek elemzése során szükségszerűen kitérek a közös jogkezelő szervezetek büntetőeljárásban való fellépésének lehetséges formájára is, górcső alá véve a jogalkalmazói gyakorlat erre irányuló megállapításait.
A büntető anyagi jogi dogmatika egyik furcsállott tétele jelenik meg szinte valamennyi hazai büntetőjogi tankönyvben vagy tudományos publikációban, amikor a halmazati kérdések boncolgatása során egy eljárásjogi fogalom, a sértett kiléte és száma minősül meghatározó szempontnak. A sértett büntető anyagi jogi dogmatikától rendszeridegen, mégis bevett fogalma azonban a szerzői jogi tényállások esetében könnyen téves minősítésekhez vezethet. A Be. rendelkezései alapján a sértett a büntetőeljárás egyik, meghatározott jogokkal felruházott résztvevője, akinek személyét az eljárási törvény egyfajta tautológiaként írja körül: az 52. § (1) bekezdése alapján sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. A sértetti fogalom anyagi jogi "kölcsönvételének" alapja annak jogi tárgyra utaló tartalma - azaz a jog vagy jogos érdek sérelme, veszélyeztetése -, amely viszont már anyagi jogi kategória. A további kérdés ettől kezdve megint csak az, hogy ki is a bűncselekmények sértettje, kinek és milyen jogát sérti vagy veszélyezteti a bűncselekmény. Ennek meghatározása valamennyi korábban felsorolt diskurzus előfeltétele, csakis ezután kerülhet sor a halmazat megállapításának részletes tárgyalására, és a sértett-alapú rendbeliség következményeinek felismerésére.
Az anyagi jogi dogmatika jelen kérdéskörének egyik legfontosabb alapfogalma a jogi tárgy, amely röviden és tömören az a jelenség, amit a büntetőjog véd, illetőleg a bűncselekmény támad, hiszen egy cselekmény nem önmagában, hanem a jogi tárgyra való kihatásában veszélyes a társadalomra.2 Bócz Endre szavaival élve a jogi tárgy az absztrakció magas szintjén jelentkező, inhomogén elemekből álló fogalom, amely a lényegét tekintve emberek és dolgok közötti viszonyok olyan változatait - és változásait - fogja át, amelyekben a társadalmi értékek és érdekek kívánatosnak vélt egyensúlya nem bomlik meg. Az emberek és a tárgy-társadalmi környezet folytonos kölcsönhatása alkotta társadalmi létezés egyik eleme azon céltudatos emberi tevékenység, amely olyan változás létrehozására irányul, amely a tevékenykedő tudatosult szükségleteinek kielégítésére az aktuális létezőnél alkalmasabb. Következésképpen a tettes magatartásával a konkrét fennálló és elismert jogi értéket megjelenítő viszonyrendszer valamelyikére hat, és ha az természetes személy, akkor ez az ember válhat a bűncselekmény passzív alanyává, egyébként a jogi tárgyat megjelenítő konkrét viszonyrendszer elemét elkövetési tárgynak nevezzük.3
A szerzői jogi tényállások kapcsán is az említett konkrét viszonyrendszereket, bizonyos szerzői jogi alapjogviszonyokat érdemes vizsgálni, és azok közül is a rendeltetésük szerint értéket hordozókat kiemelni, amelyek egy időben való megsértése adott esetben majd a megfelelő halmazati szempontok kiválasztását alapozhatja meg.4 A szerzői jogi tényállások szűkebb jogi tárgya a szerzők és szomszédos jogi jogosultak vagyoni jogai, áttételesen a szellemi alkotás ösztönzése, a nemzeti és egyetemes kultúra értékeinek megóvása, az alkotó ember elismerésének biztosítása, míg a bűncselekmények elkövetési tárgya a műpéldány, figyelemmel az azon fennálló vagyoni jogosultságokra is.5 A mű jogellenes felhasználásának mikéntje pedig az előző bekezdésben említett szükségletekhez igazodva képezi az elkövetési magatartást. A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése kapcsán mindenekelőtt azt kell megjegyeznünk, hogy keret- és nyitott tényállásként a Btk. 329/A. §-a egy önálló törvénnyel szabályozott jogviszony-rendszer megsértését rendeli büntetni, középpontjában a művel és az ahhoz kapcsolódó - szerzői és szomszédos jogi - jogosultakkal, másként fogalmazva a sértett ezen vagyoni jogok jogosultja.6
Itt tartom szükségesnek megemlíteni, hogy a Btk. 329/A. §-a, helyesen a vagyon elleni bűncselekményekről szóló fejezetben található, ezen okból kifolyólag csak a sértettek vagyoni jogosultságai relevánsak annak ellenére is, hogy a tényállás megfogalmazása lehetővé tenné a bűncselekmény elkövetésének megállapítását a személyhez fűződő jogok sérelme esetén is. Utóbbi esetben a jogalkotó nem tekintett minden, a szerzői jogi törvényben meghatározott személyhez fűződő jogot sértő magatartást olyan mértékben társadalomra veszélyesnek, hogy azokat bűncselekményként szabályozza.
A vagyon elleni bűncselekmények esetén a bűncselekmények rendbelisége általában a sértettek személyéhez kötött, azok számához igazodik. E tézis alkalmazhatatlansága a szerzői joggal kapcsolatos bűncselekmények körében a következő okokban rejlik. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) különbséget tesz a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok között, de a jogosultakat mindkét esetben vagyoni jellegű jogosultságokkal ruházza fel, amelyek megsértésével adott esetben bűncselekmény valósulhat meg. Ez az elmélet a gyakorlatban számos formában testet öltött már, így például a Szerzői Jogi Szakértő Testület7 a 27/99. számú szakvéleményében - e kérdésre csak utalva - kifejtette: a lefoglalt hamisítványok elkészítése és forgalomba hozatala sérti a szerzők és a szomszédos jogi jogosultak jogait. A szerzői oldalon jogsérelmet szenvednek a zeneszerzők, a szövegírók, és a zeneműkiadók azáltal, hogy a hamisítványok után nem történt jogdíjfizetés.8 A kérdés tehát az, hogy egy adott mű engedély nélküli felhasználásával a terhelt valójában mennyi jogosult -azaz sértett - vagyoni jogait sérti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
