Sokféleképpen halunk meg, de egyféleképpen születünk. Mindnyájan az anyaméhnek köszönhetjük, hogy eljutunk az életképesség határáig, és az anyaméh munkájának eredményeként a hüvelyen keresztül vagy császármetszéssel az anya hasfalán át jövünk a világra. (Az anyaméhet helyettesítő műmé-hekről szóló újabb tudósítások ellenére egyelőre elképzelhetetlen, hogy az anyaméhet bármilyen berendezés vagy eszköz helyettesíthetné 40 héten át.)
A születés ünnep, de egyben veszélyhelyzet. Egy új élet világra jövetele a legtöbb történelmi korszakban és társadalomban ünnep volt és ma is az. Ám a születés, illetve a szülés nem mindig ad okot az ünneplésre, mivel mind az anya, mind a magzat számára komoly próbatételt jelent. Szerencsés esetben mindketten egészségesen "élik túl" ezt a biológiai kihívást, sokszor azonban - elsősorban a fejlődő országokban - egyikük vagy akár mindketten károsodnak, esetleg meghalnak.
Közép-Afrikában napjainkban is évente közel félmillió nő hal meg terhessége vagy a szülés folyamán. A halálokok között az elvérzés, a fertőzés, a mérgezési állapot, a szülés elakadása szerepel. Az orvosi ellátás, a vérátömlesztés, az altatás, a mentőszolgálat hiányában egyes fejlődő országokban az anyákénál gyakran jobbak az újszülöttek életkilátásai, mivel az ő ellátásukhoz relatíve ritkábban szükséges az orvosi segítség. Ők csecsemőkorukban lesznek komoly veszélyeknek kitéve.
Kínában napjainkban is megtűrt az a gyakorlat, hogy a leánymagzatot viselő terhességeket megszakítják, sőt a születésük után a leány újszülötteket elpusztítják.
Az egyik Magyarországgal szomszédos országban két évtizeddel ezelőtt a szülészek olyan utasítást kaptak, hogy magzati javallat alapján ne végezzenek császármetszést, hanem hagyják meghalni a méhen belül a magzatot, mivel az egészségügyi ellátás akkori színvonalán a császármetszés szövődményei miatt műtétes szülés után a nők nem vállalhattak újabb terhességet, és ez veszélyeztette volna a hatalom népességgyarapodást szorgalmazó nagyravágyó intézkedéseinek eredményességét.
E rövid kitekintés után jó érzéssel állapíthatjuk meg, hogy hazánk minden történelmi korban és minden társadalmi berendezkedés idején anya- és gyermekpárti volt. Hazánkban a világ legtöbb országához hasonlóan a terhesség 24. hetétől mind az anya, mind a magzat egészségére és érdekeire tekintettel vagyunk, ettől az időponttól ugyanis a magzat szerencsés esetben már képes lehet az anya szervezetétől függetlenül életben maradni. A terhesség 24. hete előtt az anya egészsége és élete az elsődleges, a 24. hét után azonban az anyának és az orvosnak is össze kell egyeztetnie az anya és a magzat érdekét. Ez például azt jelenti, hogy a 24. hét után az anya nem tehet olyat, ami a méhen belüli magzatot veszélyeztetné. Ma már ritkán fordul elő, hogy az anya vagy a magzat élete kizárólag a másik feláldozása révén menthető meg. A két érdek összeegyeztetése mindenesetre még ma is gyakran komoly kihívás a szülészorvos számára.
A magzat jogképességét is védi a törvény. A jogképesség, tehát hogy valaki jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, fogamzásának időpontjától kezdve illeti meg a magzatot, feltéve ha élve születik. Ha a fogamzás időpontját nem lehet bizonyítani, akkor a fogamzás időpontjának a születéstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni. Az élveszületett ember jogképessége általános, egyenlő és feltétlen; jogai a születése napjának 0 órájától illetik meg, tehát mindegy, hogy melyik órában született. Az élveszületéshez kötött jogképességnek nem feltétele az életképesség és az sem, hogy az újszülött meddig él. A méhmagzat jogképessége tehát általános és egyenlő, de élveszületésétől függően feltételes (Ptk. 9. §).
A szülés, a magzat megszületése általában néhány órát vesz igénybe, ezalatt az idő alatt szakmai előírás az anyán kívül a méhen belüli magzat mint páciens felügyelete is. Erre évszázadok óta a legjobb módszer a magzat szívműködésének ellenőrzése, amit hosszú időn át fából készült sztetoszkóppal végeztek néhány évtizede pedig a méhizom működését is jelző műszer, a kardiotokográf segítségével.
A magzati szívfrekvencia monitorizálására szolgáló műszer (rövidítése a cardiotocograph szóösszetétel első betűiből képezve CTG) egyidejűleg regisztrálja a magzati szívfrekvenciát és a méhizomzat aktivitását. A magzati szívfrekvencia rögzítése leggyakrabban a Doppler-elven működő ultrahangészlelő segítségével történik A szívhangot megfelelő kihangosítás után a szülő nő és kísérője is hallhatja. A kellő frekvenciával egyenletesen verő magzati szív jelzi, hogy a magzat jó állapotban van, és ez megnyugtatóan hat a vajúdó édesanyára. (Doppler osztrák fizikus kimutatta, hogy mozgó felszínről, például a szív faláról visszaverődő hanghullám frekvenciája a beeső ultrahangéhoz képest növekszik, ha a felszín a hangforrás felé közeledik, és csökken, ha távolodik tőle. A magzati szívműködés vizsgálatára szolgáló műszer vizsgálófeje folyamatosan ultrahangot bocsát ki, ami a szív felszínéről visszaverődik. A vizsgálófejbe visszaérkező hanghullámok frekvenciája magasabb lesz az eredetinél, ha a szív felszíne a vizsgálófejhez közeledik, és alacsonyabb, ha a szív felszíne a vizsgálófejtől távolodik. A készülék érzékeli a frekvenciakülönbséget, és hangjellé alakítja.)
A magzat szívműködésének frekvenciája 140-160 percenként, ha ez lassul, például 120 alá csökken, az a magzat veszélyállapotára utalhat. A lassúbb szívműködéssel kevesebb vérhez, így kevesebb oxigénhez jutnak a magzat létfontosságú szervei, amit egy darabig a magzati keringés kompenzálni képes.
Magzati veszélyállapotra utalhat a szívműködés egyéb jellegű elváltozása is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a veszélyállapot lehet minden későbbi károsodás nélküli átmeneti jelenség is, ezért egy elhamarkodott gyors beavatkozás (például császármetszés) ugyanúgy fölösleges lehet, és ugyanúgy egyéb kockázatot idézhet elő, mint a hosszantartó várakozás a tartós veszélyállapot ellenére. Annak megítélése, hogy a magzati veszélyállapot milyen súlyos, mennyire kezelhető, mennyi időn belül várható a szülés, milyenek az anya anatómiai és élettani feltételei a szüléshez, a szülészorvos feladata.
A szülészorvosnak a házaspárral közösen kell meghatároznia, hogy mennyi kockázat vállalható. Ezért van az, hogy magzati veszélyállapot esetén nem fogalmazható meg általános szabály a császármetszés időpontjára vonatkozóan. Ha a császármetszésnek ún. vitális (életmentő), abszolút javallata van, akkor azt azonnal el kell végezni. Ha azonban a javallat csak relatív, tehát szerencsés esetben spontán szüléssel is károsodás nélkül világra jöhet a magzat, akkor a hüvelyi szülés esetén várható magzati károsodás mértékét kell mérlegelni. Akkor van baj, ha az orvos hüvelyi szülés mellett dönt, és a magzat károsodik. "Miért nem végeztek császármetszést?" - Teszik fel az ügyvédek a kérdést, és évekig tartó jogi procedúra veszi kezdetét.
Nem történhet minden szülés császármetszéssel, bár manapság egyre többen szeretnék, hogy magzati vagy anyai veszélyállapot nélkül is császármetszéssel hozhassák világra gyermeküket. Ez természetesen nem engedhető meg, hiszen minden műtétes beavatkozásnak, így a császármetszésnek is megvannak a maga szövődményei. A megoldás alapja a szülészorvos és a szülő nő közötti bizalom és együttműködés, illetve az, hogy a szülés folyamán a méhen belüli páciens állapotáról állandó helyzetértékelés készül, amit az orvos és az anya megbeszélnek egymással.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
