E lapszám Fórum rovatában olyan írásokat közlünk, amelyek az alkotmányos helyreállítás magyarországi lehetőségeit vizsgálják.
A hazai nyilvánosságban több hónapja folyik vita arról, hogy mekkora a mozgástér a demokratikus alkotmányosság helyreállítására. Több alapos és legitim elgondolás is napvilágot látott már.[1] Ez az írás nem ehhez az - egyébként kulcsfontosságú - alkotmányozási eljárási vitához kíván hozzászólni, hanem egy tartalmi kérdést próbál körbejárni. A demokratikus politikai spektrum jobb- és baloldali pártjait és mozgalmait tömörítő ellenzék egy választási sikert követően akkor lesz képes eredménnyel is kecsegtető alkotmányozási folyamat beindítására, ha tagjai legalább az alkotmányos alapértékekben minimális konszenzusra jutnak. Mik ezek az alkotmányos alapértékek? Ez az írás erre a kérdésre keresi a választ.
Egy mai alkotmány előtt kettős kihívás áll. Egyfelől összhangban kell lennie az alkotmányosság univerzális elveivel. Azokkal az elvekkel, amelyek morálisan érvényesek bárhol, ahol az emberek politikai közösséget alkotva élnek. A progresszív alkotmányos gondolkodás ezeket az alapelveket három kategóriába sorolja: az emberi jogok védelme, a demokrácia, valamint a jogállamiság követelményeiként utal rájuk.[2] A mai alkotmánynak másfelől tükröznie kell a politikai közösség sajátos alapértékeit. Vannak, akik ezt az alkotmány integratív funkciójának hívják,[3] vagy alkotmányos identitásnak,[4] mások alkotmányos patriotizmusról beszélnek.[5]. Nevezhetjük ezeknek a lokális közösségi értékeknek az előtérbe helyezését partikularizmusnak is. A kihívás tehát kettős: egy mai alkotmánynak egyszerre kell az univerzális elveknek megfelelnie és bizonyos mértékig partikulárisnak maradnia.
A partikularizmus felfogható úgy, ahogyan azt a magyar hivatalos kormánypropaganda teszi, amikor öndicsérő módon hirdeti, hogy az ember a saját "fajtájához", "nemzetéhez" tartozik kizárólagosan. Ebben az értelmezésben a nemzet - elképzelt - homogén kultúrájára és tradícióira hivatkozó partikularizmus kirekesztő, etnikai felsőbbrendűséget hirdető. Én mást értek partikularizmus alatt. Az én értelmezésemben a partikularizmus alapja nem az etnikai önazonosság vagy a történeti sorsközösség, hanem az alkotmányos elveknek és eljárásoknak az adott ország történelmi kontextusából adódó, konkrét jelentése. Az egyetemes alkotmányosság elvei, így például az emberi jogok értelmezése, a demokratikus intézményi formák vagy jogállami eljárások ugyanis az egyes politikai közösségekben a történelmi és kulturális sajátosságoknak megfelelően más-más irányban fejlődhetnek. A nemzeti történelmi kontextus, vagyis az egyetemes elvek (például a szabadság vagy egyenlőség) nevében vívott politikai küzdelmek, valamint az elvek körül zajló hazai viták is hatással vannak arra, hogy mi kerül az alkotmányba.
Az így felfogott partikularizmus az alkotmány szövegében kétféle módon tükröződhet. Az alkotmány elismerheti az egyetemes elvek érvényességét, és absztrakt szinten biztosíthatja azokat, anélkül, hogy kitérne a politikai közösséget megosztó kérdésekre, és a bíróságokra bízhatja a partikuláris szempontok érvényesítését. Eltérő megoldás, amikor az alkotmány megjeleníti a közösségben jelen lévő alkotmányos tradíciók sokféleségét. Ilyen például az 1997-es lengyel alkotmány, amely utal a politikai közösség vallásos hitet követő tagjaira és azokra is, akik más forrásból származó egyetemes értékeket tartanak tiszteletben. Egy új magyar alkotmány esetében például ez azt jelentené, hogy a szöveg egyszerre utalna a köztársasági demokratikus hagyományokra és a kereszténységnek a magyar államiság történetében betöltött szerepére, ideértve akár a Szent Korona alkotmánybeli megjelenését is.[6] Fontos azonban, hogy az alkotmány ne azonosuljon az egyetemes alkotmányos elvekkel szembemenő hagyománnyal. Egy ilyen hagyománynak az alkotmányba gravírozása ugyanis megkérdőjelezi az univerzális elvek iránti elköteleződés komolyságát.
Egy korszerű alkotmány partikularitása csakis az univerzális elvek tiszteletben tartása mellett, illetve azok keretei között képzelhető el. Ezért elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi alaptörvény etnokulturális történeti mítoszokra hivatkozik:[7] a köztársasági államforma legitimitását soha el nem ismerő Szent Korona-tanra és a történeti alkotmányra,[8] miközben a magyar népet a "tömeges bevándorlás" egzisztenciális veszélye miatt jogi védelemre szoruló, etnikailag, nyelvileg és kulturálisan homogén közösségként mutatja.[9]
A konstruktív értelemben felfogott partikularizmus nemcsak az alkotmány szintjén jelenhet meg, hanem a jogalkalmazásban is. A jogalkalmazók ugyanis az egyetemes elvek értelmezése során úgy
- 142/143 -
adnak konkrét tartalmat és formát az univerzális elveknek, hogy figyelemmel vannak az elvek (például az egyéni szabadság vagy az egyenlőség) hazai érvényesüléséért vívott történelmi küzdelmekre, valamint az elvek hazai kritikájára. Ezért fordulhat elő az, hogy még egy olyan univerzális eszme, mint a szólásszabadság konkrét jelentése is eltérhet az egyes országokban. Németországban például a nácizmust követően kialakult "önvédő" alkotmányos rend megengedi a náci beszéd betiltását.[10] Ezzel szemben Magyarországon 1989 után a szólás szabaddá tétele került a fókuszba, így a joggyakorlat többnyire csak a szólás tartalomsemleges szabályozását tartotta az alkotmánnyal összeegyeztethetőnek, szélesebb körű védelmet nyújtva az olykor sokkoló vélemények megjelenítésének is.[11] Fontos hangsúlyozni, hogy e két felfogás a szabad szólást eltérő módon védi, mégis az egyetemes alkotmányos elvek által kijelölt kereteken belül maradva, a bírói értelmezés kiindulópontja ugyanis mindkét esetben az emberek egyenlő értékessége és emberi méltósága. Az alkotmányelmélet nyelvén szólva a német joggyakorlat nem áll távol a Jeremy Waldron által képviselt méltóságvédelemtől,[12] a korai magyar alkotmánybírósági gyakorlat pedig Ronald Dworkin egyenlő szólásszabadság mellett érvelő álláspontjától.[13]
Más a helyzet akkor, ha a jogalkalmazók az univerzális elvek értelmezéséhez etnokulturális szempontokat és történeti mítoszokat kapcsolnak. Az utóbbi időkben például alkotmánybírósági döntésekben is megjelenik az Alaptörvény nemzeti áldozat-, illetve hősnarratívája, a magyar alkotmányos identitás kulcselemének beállítva. 2017-ben az Alkotmánybíróság ezt az újonnan felfedezett, "történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságot"[14] jelölte meg a közös európai uniós hatalomgyakorlás korlátjaként.[15] Egy 2021-es döntés pedig gyakorlatilag zöld jelzést adott a magyar kormánynak az uniós kötelezettségek nem teljesítésére, az Alaptörvény "nemzetképébe" nem férő menekülő emberek, az elesettek iránti szolidaritás megtagadására.[16]
Ez a fajta kirekesztő partikularizmus azonban összeegyeztethetetlen az alkotmányos demokráciák működésének alapjául szolgáló elvvel: minden ember szabadságának és egyenlő méltóságának tiszteletével, védelmével. Ez a partikularizmus ugyanis egyfelől privilegizált helyzetbe hozza az Alaptörvénybe foglalt, kereszténynek minősített kulturális hagyományt követőket, illetve az Alaptörvény által nyújtott történeti mítosz híveit. Továbbá, nem alkalmas arra, hogy integrálja a lakosság minden tagját, hiszen az etnokulturális szempontokon alapuló partikularizmus nem teszi lehetővé mindenki számára, hogy a politikai közösséghez kapcsolódjon. Emiatt elengedhetetlen egy új, minden országlakost megfelelően integrálni képes, demokratikus alkotmány ahhoz, hogy a magyar politikai közösség alapdokumentuma ismét összhangba kerüljön az egyetemes alkotmányos elvekkel.
Az új alkotmány szövegezésekor az alkotmányosság egyetemes elvei semmiképpen sem lesznek megkerülhetők. Nemcsak azért, mert egy 21. századi Magyarország csakis az európai alkotmányos hagyományokba ágyazottan képzelhető el, hanem azért is, mert az univerzális elvek iránti elköteleződés már most is a magyar alkotmányos tradíció része. A legjobb példa erre az 1989-es alkotmánymódosításnak az a rendelkezése, amely elismerte minden ember veleszületett jogát az élethez és emberi méltósághoz. Az egyetemes elvek iránti elköteleződés mellett az univerzális alkotmányosság elveinek helyi értelmezési és alkalmazási módjai legalább olyan fontosak.
A kettős magyar alkotmányos tradíciót követve a jövőbeli alkotmány a következő értékekre építhető: (1) az alkotmányosság egyetemes elveire, amelyek - sajátos és konkrét jelentéssel - már a hazai alkotmányos hagyomány részévé váltak, (2) az 1989 utáni magyar demokrácia sikeresnek bizonyult politikai intézményeire, valamint (3) a magyar jogrend részét képező uniós jog alapjogi, demokratikus és jogállami vívmányaira. A következő bekezdésekben ezekről az alkotóelemekről esik pár szó.
Az első pillérhez azok az alkotmányos elvek tartoznak, amelyeket a demokrácia két évtizede alatt a politikai intézmények (parlament, bíróság stb.) a hazai viszonyainknak megfelelően adaptáltak.[17] A magyar alkotmányos hagyományoknak például régóta része a szólás-, a sajtó-, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság. A közhatalmi önkénytől mentes szólás- és sajtószabadság 1848 óta, az 1956-as forradalmon keresztül, a 1989-es demokratikus átmeneten át napjainkig az egyik legfontosabb politikai követelés. Indokolt, hogy a jövőbeli alkotmány hangsúlyosan garantálja és védje e két szabadságot. A lelkiismereti és vallásszabadság még a szólás- és sajtószabadságnál is hosszabb utat járt be, amíg a vallási türelem törvénybe iktatásától eljutott addig, hogy egy 1993-as alkotmánybírósági döntés az állam semlegességét és a vallási pluralizmust az alkotmányos demokrácia fundamentumaiként ismerte el.[18]
A második pillérhez azok a politikai intézmények tartoznak, amelyek meghatározzák a magyar demokrácia alkotmányos arculatát. Mindenekelőtt a képviseleti rendszer és a miniszteri felelősség reformkorig visszanyúló modern hagyományait említem.[19] A magyar alkotmányos tradíció része továbbá a parlamenti demokrácia, annak minden fontos alkotóelemével együtt: deliberativ parlamenttel, szabad, tisztességes
- 143/144 -
és kompetitív választásokkal. 1989-ben a demokratikus ellenzék e tradíció folytatása mellett döntött. Az akkori állampárt egy félprezidenciális rendszerbe gondolta átmenteni hatalma egy részét,[20] de mivel a választópolgárok többsége ez utóbbi megoldást a régi, egypárti rendszerrel azonosította, a parlamentáris demokrácia bevezetésére végül az emberi jogok tiszteletén alapuló köztársaságot kikiáltó, 1946. évi I. törvény nyomdokait követve került sor. Ez azt jelenti, hogy immár hosszabb múltra tekint vissza a magyar alkotmányos hagyományban a közvetett módon választott köztársasági elnök intézménye, amelyet érdemes megőrizni, az elnöki vagy félelnöki rendszer bevezetésével való kísérletezés helyett. Persze az így létrejövő építmény is hamar törékennyé válhat, ha a választási rendszer nem kellően arányos,[21] és ha a demokratikus intézményeket és eljárásokat nem védi független bíróság, valamint erős jogvédelmet nyújtó ombuds-rendszer, amely utóbbiak szintén a magyar hagyományok részévé váltak. Megfontolandó a korábbi, közvetlen demokráciát támogató intézmények (népszavazás, népi kezdeményezés) revitalizálása is, amelyek - a képviselet alkalmi kiegészítéseként és korrekciójaként - biztosítják a polgárok érdemi részvételét a politikai döntéshozatalban és a döntések felülvizsgálatában.
Végül, Magyarország már majd' két évtizede az Európai Unió tagja, tehát indokolt lenne az új alkotmánynak figyelemmel lennie azokra az uniós vívmányokra, amelyek az alkotmányosság egyetemes elveit konkretizálják. Ilyenek például azok az uniós irányelvek, amelyek a faji, etnikai, nemi, illetve szexuális irányultság alapú diszkriminációt tiltják.[22] 2003-ban Magyarország olyan törvényt fogadott el az egyenlő bánásmódról, amely - az akkori uniós jog által követelteken túlmutatóan - nemcsak a foglalkoztatás, hanem az élet más területein, például a lakhatáshoz, az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférést illetően is tiltja a hátrányos megkülönböztetést.[23] Ez a mindennapi életre vonatkozó, az egyenlő bánásmód iránti elköteleződés az új alkotmány egyik alappillére lehetne. Persze ez csak egy példa, említhetném még a társadalmi szolidaritást, amelynek bizonyos aspektusait - a munkavállalói jogokat vagy éppen a szociális biztonsághoz való jogot - az uniós jog kiemelkedő védelemben részesíti.[24]
Nem tudjuk, hogy mikor lesz új magyar alkotmány - és azt sem, hogy milyen lesz. Azt viszont tudjuk, hogy csak akkor lehet tartósan életképes, ha összhangban lesz az alkotmányosság egyetemes elveivel, miközben a magyar alkotmányos hagyományokhoz is visszatalál. Mint a partikularizmus általában, a magyar partikularizmus sem homogén, az ország alkotmányos hagyománya egyaránt tartalmaz egyenlőségelvű és demokratikus, valamint kirekesztő és autokratikus elemeket. Az utóbbi elemektől az új alkotmánynak el kell határolódnia, és valamennyi országlakost egyenlően értékesként kell elismernie és védenie - akkor is, amikor esetleg a többségi törvényhozás nem ezt az elvet követve jár el. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd a Fundamentum e számában megjelenő írásokat.
[2] Mattias Kumm: The Idea of Thick Constitutional Patriotism and Its Implications for the Role and Structure of European Legal History, German Law Journal, 2005/2, 319-353.
[3] Ulrich K. Preuss: Constitutionalism in fragmented societies? The integrative function of constitutions, in Critical Theory and Democracy. Civil Society, Dictatorship, and Constitutionalism in Andrew Arato's Democratic Theory, eds. Enrique Peruzzotti - Martin Plot, London, Routledge, 2012, 41-55.
[4] Lásd például Gary J. Jacobsohn: Constitutional Identity, Cambridge Mass., Harvard University Press, 2010 és Michel Rosenfeld, Constitutional Identity, in The Oxford Handbook of Comparative Constitutional Law, eds. András Sajó - Michel Rosenfeld, Oxford, Oxford University Press, 2012, 756-776.
[5] Bár a német Verfassungspatriotismus fogalom bevezetése Dolf Sternberger nevéhez kapcsolható, Jürgen Habermas dolgozta ki, és tette ismertté az angolszász világban. Lásd például Jürgen Habermas: Eine Art Schadensabwicklung. Kleine Politische Schriften VI, Berlin, Suhrkamp, 1987, 173-175. Magyar nyelven lásd Jürgen Habermas: A szabadelvű állam politika előtti morális alapjai. Jürgen Habermas és Joseph Ratzinger eszmecseréje a müncheni Katolikus Akadémián 2004. január 19-én, ford. Horváth Károly, Holmi, 2005/11, 1393-1406. Jan-Werner Müller ezt a koncepciót gondolta tovább a Constitutional Patriotism című könyvében. Jan-Werner Müller: Constitutional Patriotism, Princeton, Princeton University Press, 2007. A magyar recepciót lásd Tóth Gábor Attila: Túl a szövegen. Értekezés a magyar alkotmányról, Budapest, Osiris, 2009.
[6] A Szent Korona-tan alkotmánybeli megjelenéséről lásd Sólyom Péter: Akarat és alkotmány, Szuverén, 2010. szeptember 19., http://szuveren.hu/jog/akarat-es-alkotmany.
[7] Révay Péter: A Magyar Királyság birodalmáról és Szent Koronájáról szóló hét évszázad I., Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2021.
[8] Sólyom Péter: Identitásterápia, Szuverén, 2011. november 15., http://szuveren.hu/tarsadalom/identitasterapia.
- 144/145 -
[9] Kriszta Kovács - Boldizsár Nagy: In the hands of a populist authoritarian, in Migrants' Rights, Populism and Legal Resilience in Europe, eds. Vladislava Stoyanova - Stijn Smet, Cambridge, Cambridge University Press, 2022.
[10] Sajó András: Önvédő jogállam, Fundamentum, 2002/3-4, 55-68.
[11] Tóth Gábor Attila: A jogok törvénye. Értekezések az alkotmányos szabadságról, Budapest, Gondolat, 2014, 183-217.
[12] Jeremy Waldron: The Harm in Hate Speech, Cambridge Mass., Harvard University Press, 2014.
[13] Ronald Dworkin: Sovereign Virtue. The Theory and Practice of Equality, Cambridge Mass., Harvard University Press, 2002.
[14] 22/2016. (XII. 5.) AB határozat az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdésének értelmezéséről, Magyar Közlöny, 2016/191, 79179-79197.
[15] Kovács Kriszta: Az alkotmányos identitás árnyéka, Szuverén, 2017. január 9., http://szuveren.hu/jog/az-alkotmanyos-identitas-arnyeka.
[16] 32/2021. (XII. 20.) AB határozat az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése és XIV cikk (4) bekezdése értelmezéséről, Magyar Közlöny, 2021/232, 11067-11102.
[17] Sólyom László: Az Alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Budapest, Osiris, 2001. Halmai Gábor: A véleményszabadság határai, Budapest, Atlantisz, 1994., Majtényi László: Az információs szabadságok, Budapest, Complex, 2006.
[18] 4/1993. (II. 12.) AB határozat, Magyar Közlöny, 1993/29.
[19] Péter László: Az arisztokrácia, a dzsentri és a parlamentáris tradíció a XIX. századi Magyarországon, in Uő: Az Elbától keletre, Budapest, Osiris, 1998, 194-195.
[20] Szoboszlai György: Democracy and Political Transformation: Theories and East-Central European Realities, Budapest, Hungarian Political Science Association, 1991, 203.
[21] Kozák Márton: A rendszerváltás magyar módja: Lehetséges-e demokratikus átmenet túlzottan aránytalan választási rendszerrel?, Vox Populi, 2021. november 3., https://kozvelemeny.org/2021/11/03/a-rendszervaltas-magyar-modja-lehetseges-e-demokratikus-atmenet-tulzottan-aranytalan-valasztasi-rendszerrel/.
[22] Például a Tanács 2000/43/EK irányelve a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének végrehajtásáról és a Tanács 2000/78/EK irányelve a foglalkoztatási és munkahelyi egyenlő bánásmód általános kereteinek a létrehozásáról.
[23] 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról.
[24] Az Európai Unió Alapjogi Chartája, IV. cím: Szolidaritás.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, ELTE TáTK/WZB Berlin.
Visszaugrás
