Míg a második világháborút követő évtizedekben megváltozott a nemzetközi jog struktúrája, és az államok közötti kölcsönös függések elmélyülésével egyre több, korábban a belső jog szabályozási körébe tartozó kérdés vált a nemzetközi jog tárgyává, addig a hidegháború befejeződése után szerkezete nem változott, de egyes területeken látványos fejlődés következett be. Eredményesebbé vált az emberi jogok nemzetközi védelme, és gyors fejlődésnek indult az egyén nemzetközi büntetőjogi felelőssége, számos nemzetközi büntetőjogi bírói fórum jött létre. Megnövekedett az ENSZ Nemzetközi Bírósága általi vitarendezést igénybe vevő államok száma, csak úgy, mint az ügyek száma és jelentősége. (Jelenleg például hét latin-amerikai állam négy jogvitája vár eldöntésre.) Kiteljesedett az a hidegháború idején megindult folyamat, amelynek eredményeként sajátos kérdéskörrel foglakozó jogterületek emelkedtek ki a nemzetközi jogban, mint például a nemzetközi környezetvédelmi jog.
A nemzetközi jog jelentősége tehát megnőtt az államok életében, és ez részben a jogállamiság földrajzi kiterjedésének bővülésével függ össze, másrészt azzal, hogy az ügyek intézése központi (de a helyi adminisztrációban is), enélkül lehetetlenné vált. (Ami pedig a sajtóban tárgyalt súlyos nemzetközi jogsértéseket illeti, azok lényegében két nagy csoportba sorolhatók, amelyek egyikébe az önkényesen alkalmazott államközi erőszak esetei, míg a másikba a súlyos, olykor rendkívül durva emberi jogsértések példái tartoznak. Ezek a kérdések a hatalom kiterjesztésével, illetve megtartásával függnek össze. Minél technikaibb jellegű egy nemzetközi jogi szabály, avagy minél inkább akként kezelik, annál biztosabb a végrehajtása.) A nemzetközi jog megnövekedett szerepe az államok belső életében indokolja a vele való megismerkedés szélesebb körű igényét, és ezért nagyon fontos, hogy a hazai igazgatás szervezői BA tanulmányokat folytatók is pontos képet kapjanak a nemzetközi jog főbb területeiről.
A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán indult igazgatás szervezői szak hallgatói ilyen, magas színvonalú, ésszerű terjedelemben megírt összefoglaló segítségével tanulmányozhatják a nemzetközi jogot. A tankönyv1 szerzője Szemesi Sándor, a Nemzetközi Jogi Tanszék adjunktusa, akinek nem rég jelent meg PhD értekezését rövidített változatban magába foglaló kötete,2 és aki - társszerzővel -, már publikált a nemzetközi jogi oktatást segítő szakmunkát.3
A tankönyvírás nem egyszerű dolog. A szerzőnek figyelemmel kell lennie a célközönség háttérismereteinek szintjére, arra, hogy mely részterületek a különösen fontosak számára, anélkül, hogy elhanyagolná a többi kérdés tárgyalását. Oly módon kell eljárnia, hogy a közölt információmennyiség ne vágja fejbe az olvasót, ugyanakkor megbízható kiindulópontokhoz jusson az adott diszciplínában. Meg kell találnia a kellő egyensúlyt az elméleti alapkérdések tisztázása és a gyakorlati ügyek kifejtése - ez esetben -, a legfontosabb nemzetközi jogi normák helyes tartalmának feltárása és magyarázata között. Célszerű, ha a tanulhatóság megkönnyítése érdekében összefoglaló, magyarázó ábrákkal segíti napjaink vizuális ifjú nemzedéke munkáját, és ellenőrző kérdésekkel is támogatja a felkészülést.
A Szemesi Sándor által írott nemzetközi jogi tankönyv megfelel ezeknek a kívánalmaknak. A szerzőnek kiváló képessége van a tömörítésre, amelyet a nélkül végez el, hogy a valóban lényeges kérdések tekintetében legalább eligazítást ne kapna az olvasó. Ez a tömörség csak dicsérhető, egyes kérdések kapcsán azonban némileg részletesebb tárgyalás megfontolható lehet a második kiadás kapcsán - ilyen megítélésem szerint a nemzetközi humanitárius jog kérdésköre - csak úgy, mint olyan gyorsan fejlődő területnek, mint a nemzetközi környezetvédelmi jog, illetve az egyén nemzetközi büntető felelőssége, vagy olyan, a pozitív jogba is bekerült koncepciónak, mint az emberiség közös öröksége, a tankönyv arányaihoz illő beillesztése.
A szerző jól azonosítja azokat a nemzetközi jogi területeket, amelyekre az igazgatás szervezői szak hallgatóinak elsősorban szüksége van, és ezekben a kérdésekben - a tömörség megtartása mellett - részletesebb információkat nyújt, például így jár el a konzuli feladatok vagy a nemzetközi szervezetek kapcsán, csakúgy, mint az emberi jogok nemzetközi védelmét illetően. Ez utóbbi kapcsán megfontolható a nemzetközi menekült jog főbb szabályainak rövid ismertetése a második kiadásban. A szerző számos esetben idézi a Nemzetközi Bíróság esetjogát, és a nemzetközi kapcsolatok gyakorlatából szerencsés módon kiválasztott példákkal illusztrálja a kifejtett norma gyakorlati érvényesülését. A táblázatok mellett nagyon hasznosak a kiemelések, a szerző jól él ezzel az eszközzel is.
Egyes esetekben a rövidségre törekvés megakadályozza, hogy a fő tétel mellett a kivételek, illetve az azokra jellemző eltérő vonások is megvilágításra kerüljenek. Így például az emberi jogok kapcsán, kimarad az, hogy egyes második generációs jogok, legalább egyes részelemeiket illetően, bírói úton kikényszeríthetők, illetve az első generációs jogok biztosítása esetében, a kifinomult jogállami jogvédői intézményrendszer fenntartása és működtetése bizony költséges lehet, ha nem is olyan mértékben, mint a szociális jogok végrehajtása.
A tankönyv, igen helyesen, - viszonylag részletesen tárgyalja a magyar vonatkozású kérdéseket, ideértve nem csupán a Külügyminisztérium struktúráját, a nemzetközi szerződések megkötésének hazai rendjét, de a Bős-Nagymaros vízilépcső megépítéséről folytatott hágai bírósági pert is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
