A család egy olyan közösség, amelyről mindenki tudja vagy tudni véli, hogy mit takar, és a maga tényszerű társadalmi valóságában éppolyan magától értetődő, mint a levegő. A család identitásunk olyannyira meghatározó eleme, hogy mindenki tisztában van vele, kik a tagjai a családjának és kik nem. Identitáskérdés tehát, legalábbis annyiban, hogy a család léte és kiterjedése részben a jogszabályi környezettől független, szubjektív észlelésen alapul. Bizonyos élethelyzetekben azonban a személyes viszonyulás határain túl nagyon is a jogszabályi környezet által meghatározott.[1]
A család, amely a társadalom életének egyik alapegysége, jogi értelemben a házastársakon kívül a rokonok tágabb vagy szűkebb körét is magába foglalja. A családhoz tartozás különböző jogokat és kötelezettségeket keletkeztet, és az életben számos vonatkozásban van jogi jelentősége. Ezért lényeges az egyén, de a társadalom számára is a családhoz tartozás, a jogilag értékelt családi kapcsolatok meglétének, a családi jogállásnak a tisztázása és rendezése.[2]
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény)[3] 12. cikkének (Házasságkötéshez való jog) előírása szerint "a házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint".
Ez a cikk az érintett érzékeny erkölcsi választásokra, valamint a gyermekek védelmének és a biztonságos családi környezet megvalósításának fontosságára tekintettel kifejezetten előírja tehát a házasság szabályozását a nemzeti jogokban. A szövegezés fordulatából eredő tagállami gyakorlat jelentős számú ügyben vetette fel az EJEB értelmezésének igényét. Az Egyezmény szövegében szereplő, az "e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint" fordulat az EJEB szerint akkor megengedett, ha a nemzeti szabályozás nem sérti e jog lényegét, és az esetleges korlátozása közérdekkel igazolható. A kitűzött követelményre - mások jogainak, szabadságainak és az erkölcsnek a védelmére - tekintettel a tagállami korlátozásnak szükségesnek és arányosnak kell lennie.
Az Európa Tanács szerződő államai az Egyezmény megalkotásakor úgy vélték, hogy korlátozásra szükség van, tekintettel annak veszélyére, hogy az e követelményekbe ütköző házasságok aláássák a család alapját és megváltoztatják a rokonsági kapcsolatokat.
Az EJEB elismerte, hogy a házasság stabilitása legitim cél, közérdek. Esetenként azonban kétségbe vonta, hogy az alkalmazott eszközök a kitűzött cél eléréséhez megfelelők voltak.[4] Az EJEB a családi kapcsolatokat ítélkezési gyakorlatában kifejezetten tágan értelmezi, a családi kapcsolatok meghatározásában nem csak az adott államban hivatalosan elismert családi kapcsolatok elismerésére szorítkozik.[5]
Ezzel kapcsolatosan általánosságban meg kell jegyezni, hogy a közeli rokonok közötti házasság esetén a gének keveredése jelentős öröklési kockázatot jelenthet, mivel a meglévő - a feltehetően még fel nem fedezett - káros genetikai tulajdonságok megnyilvánulásának veszélyét fokozza. Minden ember lehet káros hatású, recesszív gének hordozója, de a kockázatot jelentő gének általában rejtve maradnak, és csak akkor mutatkoznak meg, ha mindkét szülő "továbbadja" azokat, és ennek következtében a feltáratlan kóros eltérések az utódokban fejlődnek ki.
A fentiek miatt az Európa Tanács szerződő tagállamai közül tizenhat tiltja a korábbi rokonok, hozzátartozók közötti házasságot is, ez azonban nem foglalja magában a sógornőt és a volt sógornőt. A tagállamok közül csak kettő, Olaszország és San Marino tiltja volt házastársak esetén a másik volt házastárs testvérével kötött házasságot. Ez a tilalom azonban nem abszolút, az érdekelt
- 46/47 -
felek a nemzeti bíróságoktól eltérést vagy kivételt kérhetnek.[6]
Az EJEB vonatkozó ítéleteiben a családi körülmények részletes vizsgálatának megtörténtére nincs utalás. A testület állandó ítélkezési gyakorlata szerint az egyéni kereset tárgyát képező eljárásokban döntésének a lehetőségekhez mérten csak az előtte folyamatban lévő konkrét ügyben felvetett kérdésekre kell korlátozódnia. Ezért nem az a feladata, hogy az Egyezmény alapján a panaszolt nemzeti jogot felülvizsgálja, hanem annak vizsgálata, ahogyan a hazai törvényt a kérelmezővel szemben alkalmazták, és hogy a konkrét esetben milyen hatással volt rá.[7]
A jelen ügyben két görög állampolgár, Georgios Theodorou úr és Sophia Tsotsorou asszony (kérelmezők) 2015. november 16-án egyéni kérelemmel fordult az EJEB-hez azt állítva, hogy a Görög Köztársaság megsértette az Egyezmény 12. cikkében biztosított házasságkötéshez fűződő, valamint a megkülönböztetés tilalmáról szóló 14. cikkében biztosított jogaikat. Az EJEB 2016. január 11-én a kérelmezők panaszát a görög kormányhoz továbbította.
A kérelmezők 1951-ben és 1957-ben születtek, és a görögországi Koropiban éltek. 1971-ben az első kérelmező házasságot kötött a második kérelmező nővérével, P. T.-vel. 1996-ban különváltak, majd házasságukat 2001-ben az athéni kerületi bíróság felbontotta. Theodorou úrnak és P. T.-nek egy lánygyermeke született.
2005. május 28-án Theodorou úr az egyházi házasságkötés szabályainak megfelelően feleségül vette P. T. nővérét, Sophia Tsotsorou asszonyt. 2006 októberében a volt házastárs, P. T. - állítva, hogy Theodorou úr és Tsotsorou asszony házassága a megkötésének időpontjától semmis, mivel a két házastárs rokonságban állt egymással - az athéni büntetőbíróság ügyészénél panasszal élt. Erre tekintettel az ügyész 2007. május 18-án a kérelmezők közötti házasság érvénytelenségének megállapítása iránt az athéni kerületi bíróságnál keresetet indított.
A görög polgári törvénykönyv (a továbbiakban: ptk.) harmadik fokig tiltja a rokonságban álló személyek házasságát. Idetartoznak azok a helyzetek is, amikor a rokonsággal járó házasságot megsemmisítették vagy felbontották. Azon elv alapján, hogy ez a tilalom a tisztesség és a család intézményének tiszteletben tartását szolgálta, a bíróság a kérelmezők házasságát megsemmisítette. Nevezettek azonban házasságuk megsemmisítését követően - kapcsolatuk hivatalos elismerése nélkül - továbbra is együtt éltek.
A felperesek 2010. január 25-én a felsőbb bírósághoz benyújtott észrevételeikben azt állították, hogy a rokoni kötelék fennállására - mint házasságkötési akadályra - való hivatkozás nem szolgál jogszerű célt, mivel Theodorou úr és P. T. a házasságuk felbontását követően már nem álltak rokoni kapcsolatban. Véleményük szerint a házassághoz való jognak a ptk. általi korlátozása[9] anakronisztikus, nem alkalmazkodik a kialakult helyzethez és ellentétes az Egyezmény házasságkötési jogról szóló 12. és a megkülönböztetés tilalmáról szóló 14. cikkével.[10]
2010. szeptember 22-én a felsőbb bíróság a házasságot érvénytelenné nyilvánította azon az alapon, hogy a felperesek egymással ténylegesen másodfokú rokonságban állnak.[11] Ezt az Egyezmény 12. cikkére való hivatkozásukkal szemben azzal indokolta, hogy "a házasságkötés és a család alapításának lehetőségét a belső (görög) törvény korlátozza, amelynek ezen előírása az adott esetben a felek házasságkötését a tisztesség és a család intézményének tiszteletben tartására tekintettel nem teszi lehetővé".[12] Elutasította a felpereseknek az Egyezmény 14. cikkére való hivatkozását is, mivel a fenti korlátozás bármilyen típusú házasságot, akár vallási, akár polgári jogi "közös életre szóló megállapodást" érint. Megítélése szerint a korlátozással a görög jogalkotó a család intézményének tiszteletben tartását kívánta erősíteni, amely ebben az esetben megrendült.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
