Sárközy Tamás igen sokszor, igen sok helyen jellemezte úgy az 1988-ban elfogadott első társasági törvényt, mint a politikai rendszerváltást jóval megelőző gazdasági rendszerváltozás alapját, a magántulajdonon talaján álló piacgazdaságba való átmenet jogi előfeltételét és legfontosabb biztosítékát. Az 1988-as Gt. jelentőségét és a kodifikáció nagyságrendjét annak megszületésének idején ő is, mások is az 1958-ban elfogadott Polgári Törvénykönyvéhez hasonlították.[1] Alappal, hiszen ezt úgy a szabályozás terjedelme - a gazdasági társaságokra vonatkozó teljes joganyag egy törvénykönyvben való összefoglalása -, mint jellege - a részvénytársaságokra vonatkozó rendelkezésinek kivételével a törvény alapvetően diszpozitív szabályozása -, és szerkezete - az általános rendelkezéseket és a gazdasági társaság közös szabályairól szóló részt, illetőleg az egyes társasági formákra vonatkozó fejezeteket egyaránt magában átfogó volta - is indokolta.
Ami azonban az 1988-as Gt. megszületésének politikai és gazdasági közegét, az előkészítő folyamat körülményeit illeti, az ilyen összehasonlítás már aligha állta volna meg a helyét. Habár az 1959-es Ptk. is egy - viszonylag - gyors törvényelőkészítő folyamat eredményeként jött létre,[2] az 1988-as Gt. megalkotására ma is elképesztő gyorsasággal, lényegében néhány hónap alatt került sor.
Míg az 1959-es Ptk. az 1956 utáni politikai konszolidáció során nyerte el végső formáját, az 1988-as Gt. a szocialista gazdasági rend súlyos válságának körülményei között született, egy olyan időszakban, amikor a magyar gazdaság csődközeli állapotba került, az államadósság pedig már elérte a "kritikus szintet".[3] Ebből adódóan kényszerült rá a politikai hatalom a vállalati szférában 1948-tól érvényesülő tulajdonosi kizárólagosságának feladására, a magántulajdon újbóli elismerésére, a külföldi (kapitalista) befektetések és befektetők a magyar gazdaságban való megjelenésének garanciális eszközökkel való lehetővé tételére, és így a vegyes tulajdonú piacgazdaság jogi feltételrendszerének megteremtésére.
Az 1988-as Gt. eredeti iránya szerint e politikai szándékok végrehajtásának eszköze volt. Gyors elfogadása, az érvényesülését biztosítani tudó kiegészítő gazdasági jogalkotás nélküli, még gyorsabb hatályba léptetése is kizárólag ennek a politikai akaratnak, s nem kis mértékben személy szerint az MSZMP első titkára, Grósz Károly törvény melletti elkötelezettségének volt köszönhető. Az viszont, hogy az idő rövidsége és a törvényalkotási folyamat rapid volta ellenére egy szakmailag magas színvonalú, a piacgazdaságba való átmenet viszonyait is jól szolgáló, a magyar társasági jog fejlődését mind a mai napig meghatározó törvény született, a kodifikációban részt vevő, nagyobbrészt kiváló fiatal jogászokból álló csapat, s mindenekelőtt a kodifikációs bizottságot vezető Sárközy Tamás érdeme.
Sárközy 1958-ban lett a budapesti jogi kar hallgatója, diplomáját 1963-ban szerezte meg.[4] Az egyetemen az Eörsi Gyula vezette polgári jogi tudományos diákkör aktív tagja volt: Eörsi és Világhy, akik csak közös tankönyveik borítóján fértek meg jól egymással, egymást váltva oktatták polgári jogra az egyes évfolyamokat. Azt, hogy "világhysta" létére Sárközy az Eörsi-csapathoz csatlakozott, Világhy Miklós sajátos módon bosszulta meg: amúgy kiválóan felkészült tanítványának minden polgári jogi vizsgán jelest adott, megszólalni azonban nem engedte. Sárközy szívesen maradt volna az egyetemen, oktatói pályán, erre azonban sok esélye nem volt. Nemcsak azért, mert a "pártonkívüliek" közé tartozott, ami így is maradt élete végéig, de a tanuláshoz való sajátos viszonya miatt sem, amivel a jogi kar vezetését sikerült újra és újra elborzasztania. Előadásokra, szemináriumokra nem nagyon járt, a vizsgaidőszakban mindig az előtte álló feladatra koncentrált, napok alatt "felszívta" az adott tárgy anyagát, hogy aztán a vizsga sikeres letételét követő kiadós sörözés után azonnal el is felejtse az egészet.
Habár az akkor már az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet polgári jogi osztályát vezető Eörsi még hallgatóként ígéretet tett neki arra, hogy egy napon mellette dolgozhat majd, pályakezdése másként alakult. Nagy tekintélyű édesapjának, a nemzetközileg is ismert és elismert mérnöknek, Sárközy Györgynek köszönhetően került az Építésügyi Minisztériumba, a Kozma Ferenc által vezetett jogi főosztályra. Nem fogadták kitörő örömmel, ám munkájával, igyekezetével gyorsan elismerést vívott ki.
Alapvető érdeklődése már az egyetemi évek alatt a "big business" irányába vonzotta. Ezt Magyarországom akkor és még jó ideig a nagy állami vállalatok jelentették. Minisztériumi évei alatt rendkívül képzett jogászok társaságába kerülve előbb előadóként, majd a Minisztériumi Titkárság munkatársként, végül osztályvezetőként a vállalatok működésével kapcsolatosan átfogó és mély gyakorlati tudásra tett szert. A gazdaság jogának szinte minden területéve foglalkoznia kellett, nagy értékű szerződéseket szerkesztett, döntőbizottsági tárgyalásokra járt, számtalan egyeztetésen, minisztériumi tárgyaláson vett részt.
Ekkor kezdett el tudományos kutatással foglalkozni,[5] tanulmányokat írni, publikálni is. Első, az általa jól ismert területekkel - a beruházásokkal, a szerződési joggal, és a gazdaság működésének büntetőjogi összefüg-
-2/3 -
géseivel - foglalkozó munkái a Jogtudományi Közlönyben, az Állam- és Jogtudományban, és a döntőbizottságok szakmai folyóiratában, a Döntőbíráskodásban a jelentek meg. Az 1968-as mechanizmusreform első évei ezek, amikor új lehetőségek nyíltak, a tervutasításos gazdaság koncepcióját felváltotta az önálló vállalati működésnek nagyobb teret adó "irányított, szocialista piacgazdaság" - egyébként maradéktalanul soha meg nem valósuló - koncepciója. Sárközy nemcsak lelkes támogatója volt a reformnak, de annak a gyakorlatba való átültetésének nehézségeivel is szembesült.
A vállalatok és a gazdaság joga maradt érdeklődése középpontjában akkor is, mikor Eörsi egykori ígéretét beváltva 1969-ben "felvetette" őt a Jogtudományi Intézetbe. Ez nem volt egyszerű dolog, hiszen az intézet akkori igazgatója, Szabó Imre akadémikus három "réteg" egyensúlyban tartásával alakította ki a mindenkori munkatársi közösségét. Egyharmaduk a nagypolgárok, a "lipótvárosiak" közül származott, egyharmad "keresztény úrigyereknek" minősült - ők voltak a "deklasszáltak" -, egyharmaduk pedig "munkás és főleg paraszt származék" volt, vagyis "narodnyik". Sárközy a "deklasszáltak" közé került, ez azonban tudományos és oktatói pályája szempontjából nem jelentett hátrányos megkülönböztetést.
Sőt, a Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol a Csanádi György vezette jogi tanszéken 1972-től kezdett el tanítani,[6] saját bevallása szerint többször épp pártonkívülisége miatt részesült - egyébként munkája alapján tejesen megérdemelt - elismerésben. Tanulmányok hosszú sorában dolgozta fel a vállalati jog, és az azzal szoros összefüggésben lévő tulajdonjog problémáit. Ezt választotta 1971-ben megvédett kandidátusi értekezése tárgyául is.[7] 1972 és 1977 között a vállalatok jogi helyzetét vizsgáló, komplex kutatási programot vezetett,[8] saját kutatási eredményeit pedig az összehasonlító jogi módszerrel és a külföldi társasági jogok igen alapos, átfogó ismeretével felvértezve, a kor jogtudományának magas színvonalából is kiemelkedő, monografikus igényű tanulmányokban összegezte. A Közgázon sem a "hagyományos" civiljogot tanította, hanem a népgazdasági tervező-elemző szak "elit", később főként a Pénzügyminisztériumban és a Tervhivatalban elhelyezkedő hallgatói számára tartott a gazdaság jogát átfogó igénnyel tárgyaló kurzusokat.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
