1. Az általános szerződési feltételekkel kötött szerződések magánjogi megítélése és kezelése egyike a szerződési jogot a 20. században ért legnagyobb kihívásnak.[1] Mára a főbb megoldások kialakultak a nemzeti jogokban.[2] A magyar polgári jogba először az 1977. évi IV. törvény iktatott be tételes jogi rendelkezést az általános szerződési feltételek tartalmi kontrolljára (Ptk. 209. §). Ezt egészítette ki - a jogirodalom ajánlásaira támaszkodva[3] - a bírói gyakorlat (GK 37.sz. állásfoglalás[4]).
Az átfogóbb szabályozás igényéhez és a szükséges modernizáláshoz adott lökést az Európai Közösségek 93/13/EGKsz. Irányelve.[5] Az 1997. évi CXLIX. törvény - a fokozottabb fogyasztóvédelem érdekében - elsősorban ennek az Irányelvnek a rendelkezéseit iktatta a Ptk. szabályai közé. Tekintve, hogy az Irányelv a szerződési jog egyik központi problémáját érinti, átültetésével[6] és annak tanulságaival, illetve problémáival szükségesnek látszik részletesebben is foglalkozni. Erre a feladatra vállalkozik ez az írás.
2. Az Irányelv átültetésének általános értékelésével kapcsolatban elöljáróban a következőket emeljük ki.
a) A fogyasztó fogalmát[7] a Ptk. módosított szövege [685. § d) pont| maga határozza meg: a Ptk. 387-388. §-ok alkalmazása kivételével a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződést kötő személy minősül fogyasztónak. Ez a definíció nem hibátlan. A fogyasztóvédelmi törvényben [1997. évi CLV. tv. 2. § c) pont] illetve a Ptk.-ban 1685. § d) pont] adott fordításban használt "gazdasági" jelző helyett az "üzleti" szó jobban fejezi ki a "trade, business" angol eredetit. A "szakmai tevékenység" helyett ajánljuk az "önálló foglalkozása" kifejezést. A meghatározásban a "természetes személy"-ekre történő megszorítás is igen lényeges.[8]
Az EK-jogalkotásban, a fogyasztóvédelmi irányelvekben ma már pontosabb, megállapodottnak tekinthető meghatározási alkalmaznak: "Fogyasztó az a természetes személy, aki a szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eső célból köti."[9] Ezért a cikkünk végén teendő módosítási javaslataink között a fogyasztó fogalmának meghatározására is az európai uniós gyakorlathoz jobban illeszkedő szövegváltozatot adunk.
b) Az Irányelvnek a magyar Ptk.-ba történő adaptálását a törvényhozó - egy döntő hibától eltekintve - hűen
- 485/486 -
valósítja meg. Lényeges eltérésre vezetett mégis az Irányelv, illetve az 1997. évi CXLIX. törvénnyel módosított Ptk. megoldásaiban már önmagában az a körülmény, hogy a Ptk. - amennyire lehetséges - együtt szabályozza a fogyasztói és a nem fogyasztói szerződéseket. Ebből az összevont szabályozásból következik több probléma, amelyekre kitérünk a következő elemzés során Az Irányelv - magától értetődően - csak a fogyasztói ügyletekre vonatkozik. Ezzel szemben a hatályos Ptk. új szabályaiban egymásba fonódnak a fogyasztónak nyújtott különös garanciák, éspedig mind szabványszerződéseknél, mind egyedi szerződéseknél [209/A. §, 209/B. § (4) bek.] és az általános szerződési feltételekkel kötött szerződések tartalmi kontrolljára vonatkozó generális normák (209. §, 209/B. § (1)-(3) bek., (5)-(6) bek., 209/C. §, 209/D. §). Ez a "tömény" megoldás nem könnyíti meg a jogalkalmazó munkáját,[10] bár az adott feltételek között nehéz lett volna világosabb szerkezetet találni. Nyilvánvalóan új korlátokra van szükség, vagy legalább a kabátot újra kell gombolni.
c) Az átültetés döntő hibájának kell tekintenünk, hogy - míg az Irányelv [3. cikk (1) bek.] a fogyasztót "a felek által egyedileg nem kialkudott szerződési feltételek"[11] visszaéléseivel szemben akarja védeni, addig - a Ptk. (209/A. §) a fogyasztó jogi védelmét ilyen megszorítás nélkül: gyakorlatilag minden fogyasztói szerződésben megadja. Ez a megoldás - ahogy erre még alább rámutatunk - abszurd eredményhez vezet. Igaz, hogy a fogyasztónak adott különös védelem szempontjából az Irányelv sem tesz különbséget a szerződéskötés módja szerint: a tisztességtelen szerződési feltételekkel szemben a fogyasztónak nyújtott garanciák egyaránt vonatkoznak az általános szerződési feltételekkel kötött, illetve az egyedi fogyasztói ügyletekre. Az Irányelv lényeges kritériuma viszont a kikötés "egyedileg ki nem alkudott" volta. S erről a Ptk. sajnos "megfeledkezik". A Ptk. ugyanis csak az általános szerződési feltételek meghatározásába veszi fel azokat a kritériumokat, amelyeket az Irányelv minden (szabvány- és egyedi) fogyasztói szerződésre előír.
d) A Ptk. eredetileg (azaz az 1977. évi IV. törvény által beiktatott 209. §-ban) nem határozta meg az általános szerződési feltétel fogalmát; az új 209/C. normatív definícióval segíti a joggyakorlat egységét. Ez a meghatározás megfelel a jogirodalomban uralkodónak tekinthető álláspontnak,[12] s tartalmilag az Irányelvnek is.
A törvényi definíció is egyértelművé teszi: az általános szerződési feltétellé minősítés és - adott esetben - a megtámadási jog nem függ a blankettát stb. összeállító alkalmazó személy jogalanyi minősítésétől. A blanketta, az üzletszabályzat vagy más hasonló szerződéskötési módszer alkalmazója lehet akár gazdálkodó szervezet, akár magánszemély. Az egyetlen lényeges szempont a "kiállító" fél "több szerződés megkötése céljából, egyoldalúan, előre" határozza meg a feltételeket, éspedig annyira egyedül, hogy azok meghatározásában a másik fél nem működhetett közre. A Ptk.-ban (209/C. §) alkalmazott "nem működhetett közre" kifejezés helyett mindenképpen helyesebb (most a lényeget jobban írja le) az Irányelvben használt "nem volt módja a klauzula tartalmát alakítani (befolyásolni)" fordulat. S itt újra hangsúlyoznunk kell, hogy ezt a feltételt az Irányelv nemcsak a fogyasztói szabványszerződésekre érti. hanem az egyedi fogyasztói ügyletekre is. Az Irányelv egyenesen az. adott szerződési feltétel "egyedileg ki nem alkudott" jellegét mindig megállapíthatónak látja ahhoz (éspedig - ismételjük - mind egyedi-, mind szabvány - fogyasztói szerződésben), ha a szerződést (szerződéses kikötés) "előre fogalmazták meg. és a fogyasztónak ezért nem volt módja annak tartalmát alakítani".
A törvényi definíciót a Ptk. hatályos szövege (csakúgy, mint az Irányelv) egy bizonyítási szabállyal is kiegészíti (209/D. §): "Az általános szerződési feltételt használó lelet terheli annak bizonyítása, hogy a feltétel meghatározásában a másik fél közreműködött". Ezt a bizonyítást könnyítő szabályt - nézetünk szerint - csak a fogyasztói ügyletekre kellene korlátozni.[13]
e) A fogalom-meghatározásoknál az Irányelvbe építése során a magyar törvényhozó a tömörítés áldozatává vált. Úgy akarta a kizárólag a fogyasztót védő Irányelvet átültetni, hogy egyben megtartsa és az EK-szabályozás segítségével meg is újítsa az általános szállítási feltételek tartalmi ellenőrzésének jogi eszköztárát, éspedig az általános szerződési feltétel elhalmozásával kötött szerződés alanyaira tekintet nélkül (209. §, 209/B. §). A kísérlet nem sikerült! Mivel pedig a szankciók helyes alkalmazása a definíciók korrektségén és tisztaságán múlik, a hibát ki kell javítani. Erre az alfejezet végén teszünk javaslatot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
