https://doi.org/10.59851/jk.79.09.5
Önálló és új jogi nyelv keletkezik-e az uniós jogszabályok egyes nyelvi változataival, vagy csak a létező jogi nyelvek kerülnek új kontextusba? Ha igen, mik ennek a jogi nyelvnek a meghatározó stílusjegyei, terminológiai jellemzői? Hogyan írható le a valójában fordítások útján keletkező uniós jog a fordítástudomány alapfogalmaival? Ezeket a kérdéseket járja körbe Fischer Márta az Akadémiai Kiadónál 2023-ban megjelent Eurolektusok című, egyedülálló és hiánypótló monográfiájában.[1] Fischer a külföldi szakirodalomban egyre nagyobb figyelemmel övezett, az uniós jogi nyelvet eurolektusként meghatározó irányzat megközelítését veszi alapul, és a magyar nyelv vonatkozásában elsőként vizsgálja átfogó jelleggel az uniós (jogi) nyelv valamennyi aspektusát, túlmutatva a terminológián és kitérve a frazeológiai, szintaktikai, morfológiai, lexikai, valamint a szövegszintű jellemzőkre. Ilyen - a teljeskörűség igényével készült - mű nem született még magyar nyelven, ezért a könyv alapreferenciaként szolgálhat a jövőben.
Miért is érdekes mindez egy jogász számára? Már több mint húsz éve meghatározza a magyar jogászok mindennapjait az uniós jog alkalmazásának kötelezettsége. Idegenül ható, hosszú preambulumai, helyenként nehézkes, sokszor homályos megfogalmazású rendelkezései másfajta látásmódot követelnek meg az azokat értelmező jogászoktól. De egységes rendszerbe áll-e össze az uniós jogi nyelv, vannak-e sajátosságai, hogyan közelítsünk fogalmaihoz? Fischer Márta fordítástudományi szemszögből, de cizellált jogi igényességgel és pontossággal mutatja be az uniós jogi nyelvet, a jogi eurolektust. Megközelítése azonban a fordítástudományi munkák között is egyedülálló, mivel vizsgálódása középpontjában nem a fordító, hanem a nyelv áll. A nyelv, amely mögött uniós szinten nem feltétlenül áll tudatos nyelvpolitika vagy terminológiai stratégia, és amely valójában fordítások útján keletkezik.
Éppen ezért a szerző kísérletet tesz arra, hogy új kontextusba helyezze a fordítástudomány alapfogalmait és részletesen bemutassa, hogyan változnak - adott esetben hogyan válnak értelmezhetetlenné - ezek uniós szövegkörnyezetben és hogy mindez milyen hatással van az uniós szövegek és nyelvváltozatok kutatására. Egyenként vizsgálja tehát a fordítás, a nyelv, a szöveg, az ekvivalencia, a fordítási stratégia, a minőség, a fordító szerepét a többnyelvű uniós jogi rezsimben. Uniós kontextusban már önmagában a fordítás fogalmának az értelmezése is nehézséget okoz, hiszen nem hagyományos interkulturális közvetítésről van szó, ahol a fordító két kulturális vagy jogi rendszer között kell, hogy kapcsolatot teremtsen. Inkább olyan tevékenységről, ahol "a kultúraspecifikus (az adott nemzeti kultúrához, jogrendszerhez tartozó) elemek és a homogenizálódott elemek együttesen jelennek meg",[2] hiszen az uniós fordító a nemzeti nyelvek szókészletét használva egy önálló jogrendszert jelenít meg. Sajátos a forrásnyelv/célnyelv értelmezése is, nem véletlen, hogy sok szerző igyekszik ezek használatát kerülni. Ugyan bármelyik hivatalos nyelv lehetne forrásnyelv, a gyakorlatban leginkább az angol tölti be ezt a szerepet azzal, hogy az angol nyelvű forrásszövegek előállítói általában nem anyanyelvi beszélők, vagyis az uniós jog forrásszövegei nem anyanyelvi forrásszövegek. Az angol nyelvű szövegek stílusjegyeit ezenfelül erősen befolyásolták a korábbi szövegezési nyelv, a francia nyelv hatásai is. Az elsődleges terminusalkotás is angol nyelven történik, ami azt jelenti, hogy "az angol nyelvet folyamatosan használják, alakítják az uniós fogalmak jelölésére, a fogalmi gondolkodás tehát angol nyelven zajlik".[3]
- 428/429 -
A nemzeti nyelvi megfelelők csak másodlagos terminusalkotás útján, fordítással keletkeznek.
Ehhez párosul, hogy az uniós jogalkotás folyamatában a forrásnyelvi szöveg nem állandó, hanem dinamikusan változó, a véglegesen elfogadott jogi aktusok jelentős tartalmi és nyelvi változáson mennek keresztül, ahol maguk a célnyelvek is vissza tudnak hatni a forrásszövegre az elfogadás folyamatában. Végül pedig a forrásszöveg/célszöveg kategóriák közötti határ azért is mosódik el, mert az elfogadott jogszabály esetén minden nyelvi változat egyformán hiteles lesz, joghatásaikat tekintve nincs és nem is lehet közöttük különbség. Ez a sajátosság vezet el az ekvivalencia jelentőségéhez, ami a hagyományos fordítástudományban visszaszorulni látszik, uniós kontextusban azonban kiemelt szerephez juthat. Fischer egyetértően idézi Sosonit, aki szerint - az egyforma hitelesség okán - az ekvivalenciát az egyes hivatalos nyelvi változatok között vélelmezni kell, függetlenül a fordítás minőségétől.[4] Az uniós jogszabályok esetében tehát kiemelt szerepe van annak, hogy az egyes jogintézmények ugyanazt jelentsék. Mindezt egy konzisztens jogrendszer részeként kell biztosítaniuk, ahol a konzisztencia követelménye a szupranacionalitásból következik. Ez azonban nemcsak a terminológiát (a terminusok egységes használatát), hanem a szöveg más szintjeit (frazeológia, stílus) is érinti. Míg ugyanakkor az előbbinél kisebb az igazodási kényszer a tagállami terminológiához (vagy nincs is), hiszen gyakran sajátos uniós fogalmak leképezéséről van szó, addig az utóbbinál javasolt erősen követni a nemzeti nyelv sajátosságait: minél erősebb az igazodás, annál érthetőbb lesz a fordítás.
A fordítástudományi alapfogalmak közül a fordítási stratégiák kapcsán jelenik meg legerőteljesebben az uniós kontextus sajátossága, a magyar szakirodalomban egyértelműen Fischerhez köthető idegenítési/honosítási stratégiák bemutatása által. A két stratégia között a különbség, ahogy a szerző fogalmaz: "míg az egyik középpontjában a forrásnyelvi szöveghez való hűség áll, és célja az idegenszerűség hangsúlyozása, addig a másik a célnyelvi közönséghez igazodik, és célja a célnyelvi kultúrába való illeszkedés".[5] Míg a jogi szövegek fordításánál általában inkább az idegenítés jellemző, addig az uniós jogi dokumentumok esetében ez nem állítható egyértelműen: amennyire mutatniuk kell az egyes fogalmaknak az autonóm rendszerhez tartozást, annyira kell a szövegek könnyen érthetőségére is törekedni. Fischer szerint az uniós jog esetében a két stratégia közötti választás nem egyszerűsíthető le. Bizonyos esetekben az egyik, más esetekben a másik megközelítés lehet célravezető.
Végül pedig jelentősen különbözik az uniós jogszabályok fordítóinak szerepe a hagyományos fordítókétól. A funkcionális megközelítés alapján tekinthetjük őket úgy, mint a szöveg aktív alakítóit, egyenrangú szövegalkotókat, míg az idegenítési stratégia alapján inkább hagyományos értelemben vett fordítóként nézhetünk rájuk. A szöveghez való kapcsolódásukat ugyanakkor nagymértékben befolyásolja, hogy ők nincsenek jelen az egyes jogi aktusok tárgyalása során, nincs rálátásuk arra, hogy milyen tartalmat kívánnak biztosítani a jogszabály tárgyalói az egyes fogalmaknak. Nem véletlen, hogy több intézmény külön munkaköröket hozott létre a fordított szöveg minőségének javítására, így például az Európai Parlamentben dolgoznak interkulturális és nyelvi szakértők, lektorok, közérthetőségi szakértők, valamint jogi nyelvi szakértők is. Utóbbiak szerepe - egyébként valamennyi intézménynél - kiemelkedő, hiszen ők hivatottak biztosítani a jogi fogalmak közötti konzisztenciát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
