A fenntarthatóság fogalma az elmúlt három évtizedben a globális jogi és közpolitikai gondolkodás egyik meghatározó rendező elvévé vált. A Brundtland-bizottság 1987-es alapvetése[1] óta a fenntartható fejlődés elve egyre mélyebb jogi normatív tartalommal gazdagodott, és fokozatosan - bár egyenetlen mértékben - beépült a nemzeti és szupranacionális jogrendszerek közigazgatási jogi eszköztárába. E folyamat egyik legjelentősebb és a szakirodalomban is intenzíven vizsgált eleme a körforgásos gazdaság (circular economy, CE) koncepciójának jogi intézményesülése.
A körforgásos gazdaság fogalma - amely a lineáris termelési és fogyasztási modellel szemben a nyersanyagok, termékek és anyagok forgásban tartását, az értékmegőrzést és a hulladék minimalizálását tűzi ki célul[2] - az elmúlt évtizedben a fenntarthatósági szabályozással kapcsolatos jogalkotási és szakpolitikai diskurzus egyik központi elemévé vált. Ugyanakkor e fogalom jogi értelemben vett tartalmi meghatározása rendkívül heterogén képet mutat a világ különböző jogrendszereiben.[3] Miközben az Európai Unió a körforgásos gazdaságot több szakpolitikai és jogterületen átfogó, egymással összekapcsolt szabályozási rendszerbe illesztette, addig más jogrendszerek - különböző gazdasági, politikai és kulturális kontextusoknak megfelelően - eltérő intézményi megoldásokhoz folyamodtak.
E tanulmány kiinduló hipotézise szerint a körforgásos gazdaság fogalma a vizsgált jogrendszerekben normatív szinten és tartalmi terjedelemben egyaránt jelentős eltéréseket mutat: az egyes jogrendszerek eltérő jogforrási szinten, eltérő dogmatikai struktúrában és eltérő szabályozási területeken intézményesítik a CE-t, amely alapvetően meghatározza a CE-szabályozás normatív karakterét és szabályozási terjedelmét. E hipotézis igazolása érdekében a tanulmány kilenc jogrendszer - az Európai Unió, Kína, Japán, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Brazília, Ausztrália, Dél-Afrika és India - CE-szabályozásának karakterisztikáját vizsgálja összehasonlító közigazgatási jogi módszertan alkalmazásával.
A kutatás tudományos jelentőségét alátámasztja, hogy az összehasonlító közigazgatási jog[4] és a globális közigazgatási jog[5] területén a fenntarthatósági szabályozás elemzése - különösen a CE-szabályozás közigazgatási jogi szempontú rendszerszintű összehasonlítása - továbbra is korlátozottan kutatott terület. Emellett, a fejlődő gazdaságok (Brazília, India, Dél-Afrika) egyre inkább saját CE-szabályozási paradigmákat alakítanak ki, amelyek mind tartalmi, mind formai szempontból eltérnek az OECD-modellektől.[6] Végezetül az Európai Unió a körforgásos gazdaság szabályozásának egyik legfejlettebb és legátfogóbb modelljét alakította ki, ezért megfelelő viszonyítási alapot kínál a többi vizsgált jogrendszer összehasonlító elemzéséhez.
A tanulmány 2. fejezete az elméleti és módszertani kereteket rögzíti, a 3-11. fejezetek az egyes jogrendszerek CE-szabályozásának karakterisztikáját elemzik, majd a kutatás eredményeit a 12. fejezet foglalja össze.
A körforgásos gazdaság fogalma a tudományos szakirodalomban korábban jelent meg, mint a jogi szabályozásban, így elméleti kidolgozása megelőzte annak normatív intézményesülését. Az irodalom elsősorban Stahel teljesítménygazdaságtan-koncepcióját[7] és az ipari ökológia hagyományát[8] jelöli meg a CE-gondolat elméleti forrásaként, míg az Ellen MacArthur Alapítvány munkái[9] jelentős szerepet játszottak a fogalom szakpolitikai és vállalati gyakorlatban történő elterjedésében. Kirchherr és szerzőtársai 114 definíciót elemezve megállapítják, hogy a CE-fogalomnak nincs egységes tudományos és jogi meghatározása.[10]
A tanulmány elemzési keretében a CE-szabályozás három, eltérő normativitású dokumentumtípusban jelenik meg: 1. kötelező erejű törvényi és rendeleti nor-
- 1/2 -
mákban, 2. stratégiai jellegű, ugyanakkor a jogalkotásra és a közigazgatási döntéshozatalra érdemi hatást gyakorló tervezési dokumentumokban és 3. voluntarista, puhajog-típusú eszközökben (soft law).[11] E három szint koherenciája és vertikális hierarchiája rendszerenként eltérő, és - ahogyan a tanulmány érvelni kíván - ez az eltérés feltételezhetően befolyásolja a szabályozás gyakorlati érvényesülésének és kikényszeríthetőségének feltételeit.
A körforgásos gazdaság fogalmán belül a jogi szabályozás legalább három dimenziót érint: (a) a hulladékszabályozást és kiterjesztett gyártói felelősséget (extended producer responsibility, EPR),[12] (b) az ökodesignt és termékszabályozást, amely a termékek élettartamát, javíthatóságát és újrahasználhatóságát érinti,[13] és (c) az erőforrás-hatékonysági és kritikus nyersanyag-szabályozást, amely makrogazdasági szinten az anyagfelhasználás csökkentését és az erőforrás-hatékonyság növelését célozza.[14]
Az összehasonlító közigazgatási jog módszertanának meghatározásában Rose-Ackerman és Lindseth munkája[15] alapvetőnek tekinthető. E módszertan a közigazgatási jogi rendszereket nem csupán normaszövegek halmazaként, hanem intézményi, eljárási és jogérvényesítési mechanizmusok összetett rendszereként kezeli. Terjedelmi okokból a kutatás nem tud mindegyik kérdéskörrel foglalkozni, ezért jelen tanulmány elsődleges célja a CE-szabályozások normatív karakterisztikájának feltárása. Az összehasonlítás során a kutatás azt vizsgálja, hogy milyen (i) a CE-szabályozás jogforrási szintje és normatív kötöttsége (alkotmány, törvény, végrehajtási rendelet, stratégiai dokumentum); (ii) a CE-fogalom dogmatikai struktúrája és definíciója az adott jogrendszerben; (iii) a CE-szabályozás tartalmi terjedelme - azaz, hogy a szabályozás az értéklánc mely szakaszát fedi le kötelező jelleggel.
A jogtudományi összehasonlítás módszertani kihívásai közé tartozik az összehasonlíthatóság és az ekvivalencia problémája.[16] Különböző jogrendszerek ugyanolyan fogalmakat eltérő tartalommal tölthetnek fel - különösen igaz ez a fenntarthatóság és a CE terminus technicus tekintetében. Ennek érdekében a tanulmány funkcionális összehasonlítást alkalmaz, azaz az egyes jogrendszerekben a CE-szabályozással azonos vagy hasonló funkciót betöltő normákat és jogintézményeket keresi és hasonlítja össze.
A vizsgált jogrendszerek kiválasztása a következő szempontok alapján történt: (a) geopolitikai és gazdasági reprezentativitás, ideértve valamennyi lakott földrész CE-szempontból meghatározó modelljének bevonását; (b) különböző jogi kultúrák lefedettsége (kontinentális, angolszász, szocialista, vegyes); (c) fejlett és fejlődő gazdaságok egyidejű jelenléte; (d) a CE-szabályozás fejlettségének változatossága. E szempontok alapján a kutatás során kiválasztásra kerültek azok a jogrendszerek - így az EU, Kína, Japán, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Brazília, Ausztrália, Dél-Afrika és India -, amelyek a világgazdaság és a világ népességének jelentős részét reprezentálják.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
