A globalizációként azonosított trend legújabb szakasza a szabadpiaci elveket kiterjeszti az áruk kereskedelméről a szolgáltatások nyújtásának minden lehetséges módjára. Ezzel gyakorlatilag lefedi a teljes társadalmi-gazdasági vertikumot, hiszen a szolgáltatások kategóriájába a mikro vállalkozások profiljába tartozó fodrászattól kezdve az óriáscégek nyújtotta telekommunikációs szolgáltatáson keresztül az eddig állami kompetenciájú közszolgáltatásokig minden beletartozik.
A társadalmi élet olyan újabb területei kerülnek ezáltal a globális piac játékszabályai körébe, amelyek szervezése egyáltalán nem vagy csak korlátozott mértékben valósítható meg az anyagi javak esetében működő szabadpiaci koordinációval. A hatékonyság olyan tágabb kritériumai érvényesek ugyanis a közszolgáltatásokra, mint a "társadalmi jólét", a "közjó", amelyeknek a piaci mechanizmusok logikájukból fakadóan nem felelhetnek meg. Éppen ezért engedtek a nemzetállamok és gazdaságpolitikusaik a XX. század közepén sorra a szociális indíttatású mozgalmak (egyházak, szakszervezetek) követeléseinek és láttak hozzá a jóléti állam kiépítéséhez.
Azóta ezek a követelések és elvek a Gazdasági, szociális és kulturális jogok egyezségokmánya révén a nemzetközi jog részévé váltak, alapvető és elidegeníthetetlen emberi jogként. A méltóságteljes emberi élet megvalósulásához elengedhetetlen, ezért mindenkinek alapvető emberi joga többek között, hogy a testi és lelki egészség elérhető legmagasabb szintjét élvezze, hogy a felsőoktatást a képesség alapján teljesen egyenlő feltételekkel igénybe vehesse, továbbá hogy - egy újabb ENSZ jogi értelmezés eredményeként -tiszta vizet ihasson.
E jogok megvalósulását kezdi ki a globalizáció új hulláma. A közszolgáltatások nyújtásában vállalt kormányzati szerep csökkenése, a vízközművek, az
- 207/208 -
egészségügyi és szociális rendszerek privatizációja és liberalizációja új helyzetet jelent a kormányoknak. Számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy a piacnyitás után azok a szolgáltatási területek, amelyek nem bizonyulnak jövedelmezőnek, gyakran elveszítik széles körű hozzáférhetőségüket a hátrányos helyzetű rétegek számára.
Dél-Afrikában például 2000-ben a vízközművek privatizációja az ország történelmének legsúlyosabb kolerajárványát eredményezte. A járvány elültével az esetet kivizsgáló kormányzati biztos is beismerte, hogy a vízközművek privatizációja, a piaci alapú költségszámításra való áttérés, és az ennek következményeként egymást követő vízelzárások közvetlenül hozzájárultak a járvány kitöréséhez.
De nemcsak a legkülönbözőbb szociális jogok megvalósulását hátráltathatja a közművek piacosítása, hanem a szintén alkotmányos jognak számító egészséges környezethez való jogot, és ezzel a fenntartható fejlődésre való áttérést is. A hazánkban is útjára indított vasúti piacosítás például azzal a nem csekély mellékkövetkezménnyel jár, hogy a rövid távú nyereségességi követelményeknek megfelelni nem tudó vidéki vasútvonalakat felszámolják. Ezzel erősödik a súlyosan környezetszennyező közúti közlekedéstől való függőség, romlik a vidék eltartóképessége, sérül a vidékfejlesztés szempontja.
A szolgáltatások és velük a közszolgáltatások piacosításának kíván multilaterális nemzetközi keretet adni a Kereskedelmi Világszervezet 1995-ben aláírt egyezménye, az Általános egyezmény a szolgáltatások kereskedelméről (GATS), Ezen egyezmény keretében az EU több mint hetven fejlődő országtól követeli vízszektora megnyitását. Természetesen e követelések napvilágra kerülése nem a bizottság demokratikus voltának köszönhető, hanem egy kanadai civil szervezet leleményének, amelyik megszerezte és nyilvánosságra hozta a szigorúan titkos GATS-dokumentumokat. A döntéshozatal titkossága, a társadalom kizárása, különösképp olyan stratégiai jelentőségű kérdésben, mint a közszolgáltatások piacosítása, egy újabb sor formai jellegű demokratikus hiányosságra hívja fel a figyelmet.
Hogy a szolgáltatások, különösképpen a közszolgáltatások piacosítása a piaci mechanizmusok hibái miatt hátráltathatja az alapvető jogok széles körű megvalósulását, láthattuk a dél-afrikai vízprivarizáció vagy a hazai vasútpiacosítás példáján. A kérdés jelentőségét támasztja alá az ENSZ emberi jogi főbizottsága által hozott 2001/4-es határozat a szolgáltatások kereskedelméről, melyben a bizottság felhívja a figyelmet a GATS veszélyeire, és felszólítja a WTO-t és tagállamait, hogy a tárgyalások eredményeként az emberi jogok nem sérülhetnek.
Gőzerővel folyik tehát a neokonzervatív-liberális ihletésű közszolgáltatási piacosítás, a hatékonyság növelésének jegyében. A kormányok kötelessége azonban, hogy biztosítsák az alapvető jogok megvalósulását - így a vízhez való hozzáférés jogát, az ingyenes elemi oktatáshoz való jogot, a középiskolai- és felsőoktatásban egyenlő eséllyel való részvétel lehetőségét, az alapvető egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való jogot stb. -, továbbra is fennáll. Az egyre növekvő hatalmú és gazdasági erejű cégeknek a fenti célok érdekében történő megrendszabályozása azonban akadályokba ütközhet piaci körülmények között, illetőleg a GATS-egyezmény kitételei alapján.
Ezért a Védegylet számos hazai civil szervezettel együtt azzal a kéréssel fordult több ízben a kormányhoz, hogy állítsák le a GATS-tárgyalásokat mindaddig, amíg hazánk piacnyitási vállalásai és a magyar államhoz beérkezett piacnyitásí követelések nyilvánosságra nem kerülnek, amíg széles körű társadalmi vita nem zajlott a kérdésben, és amíg a közszolgáltatások is részét képezik az egyezménynek. ■
Visszaugrás
