A Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 22.193/2004. számú határozata szerint: "A fogyatékossággal született gyermek saját jogon igényelhet kártérítést, ha a kórház alkalmazottainak hibás, vagy elmaradt tájékoztatása miatt a szülő nem élhetett a terhesség-megszakítással kapcsolatban a jogszabály által biztosított jogával, és a gyermeknek ennek következményeként sérülnek az élethez, emberi méltósághoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogai." (BH 2005/11. 394. szám) A Legfelsőbb Bíróság ezt a határozatát elvi határozatként is közzétette a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye 2005/1. számában 1206. sorszám alatt.
A döntés érdemi indokolása szerint: "Az ügy megítélése szempontjából... döntő jelentősége annak van, hogy az alperes hibájából egy törvény által biztosított joggal való élés lehetősége elmaradt, és ennek következtében a fogyatékos gyermek a születésétől kezdve nem élhet teljes életet."
Figyelemmel arra, hogy a határozatban kifejtett elvi álláspont érinti a polgári jog személyi jogának és felelősségjogának több dogmatikai kérdését is, indokolt, hogy történeti és összehasonlító jogi elemzéssel a kérdéskörrel összefüggésben megfogalmazott tudományos álláspontokat és a nemzetközi bírói gyakorlat alakulását bemutassuk.
A határozattal elbírált tényálláshoz hasonló eseteknek az összehasonlításra érdemes fejlett jogi kultúrkörökben széles körű bírói gyakorlata és - ha csak a színvonalasabb hányadát is nézzük - könyvtárnyi szakirodalma van. A problémát több országban törvényi úton is rendezték.
A források szerint a hazai jogirodalomban elsőként e tanulmány szerzője foglalkozott - a határozattal elbírált esetnél szélesebb tényálláskörben - azzal a közel húsz évvel ezelőtt még viszonylag újfajta "felelősségjogi jelenséggel", amelyet a terhesség-megszakítások, a sterilizációk, fogamzásgátlások, gondatlanul végzett vagy elmulasztott genetikai tanácsadások vagy szülés előtti téves orvosi vizsgálatok és mulasztások keltettek életre. A felelősségbiztosításról 1989-ben megjelent monográfiájában1 a szerző az amerikai common law esetjogában előforduló és az ottani terminológiát átvevő nyugat-európai országokban megjelenő néhány jogeset bemutatásával felhívta a figyelmet a felelősségi- és kártérítési jog egy akkor még aránylag új tényálláskörére, amely a judikaturában "wrongful pregnancy action", "wrongful birth action" és "wrongful life action" elnevezésekkel jelent meg, és így vonult be a jogi szakirodalomba is. A kérdéskör elemzése azonban a könyvben csak fragmentáris volt, figyelemmel arra, hogy a monografikus feldolgozás a felelősségjog akkori legújabb fejlődési tendenciáit legszélesebb körben mutatta be.
A jelenségre történő felhívás azonban - a meghivatkozott és a szakirodalomban már akkor elemzett bírósági jogesetekkel együtt - megfelelően differenciált az egyes tényállások között, kimutatva, hogy a "wrongful pregnancy action"-je az egészséges, de nem kívánt gyermek világrajövetele esetére, "wrongful birth action"-je a fogyatékossággal született gyermek utáni szülői kárigény esetére, míg a "wrongful life action"-je magának a fogyatékos gyermeknek a kártérítési igényére vonatkozik.
Ez a tanulmány csak az utóbbi két tényálláskört - ezen belül is hangsúlyosabban a wrongful life tényállásait - érinti, de a jelenségre történő utaláson túlmenően alapos dogmatikai vizsgálatra, és az azt támogató széleskörű bírói gyakorlat és szakirodalom bemutatására és sokirányú jogösszehasonlításra törekszik.
A wrongful life tényálláskörébe eső - a szakirodalomban is elemzett - első, közel negyven évvel ezelőtti kártérítési per 1967-ben a Supreme Court of New Jersey előtt folyt2. Az ügy tényállása szerint a fogyatékos gyermek édesanyja a graviditás ideje alatt rubeola-fertőzésen esett át, kezelőorvosa azonban nem informálta az anyát a fertőzésnek a magzatra nézve bekövetkezhető hátrányos következményeiről. Az emiatt fogyatékossággal született felperes keresete szerint megfelelő orvosi tájékoztatás esetén édesanyja nem hozta volna őt a világra és így nem kellene károsodottan élnie az életét.
New Jersey állam Legfelsőbb Bírósága a fogyatékos gyermek keresetét azon az alapon utasította el, hogy: "A bíróság nem mérheti a károsodott élet értékét magához az élet nemlétéhez."3, vagyis az ítélet kiemelt hangsúllyal utal arra, hogy az adott ügyben lehetetlen a kárt számítani. A kárszámítás ugyanis minden esetben egy összehasonlításon alapszik. A kártérítési jog logikája szerint a károsultat a kártérítéssel olyan helyzetbe kell hozni, mintha a károkozás egyáltalában nem következett volna be. Márpedig a kárszámításnak e legitim módja az adott ügyben azt követelné, hogy a bíróság egy értékbeli összehasonlítást alkalmazzon a károsodott élet és a nemlét között. Ez pedig lehetetlen: filozófiailag is, matematikailag is és jogilag is abszurd. Ez természetesen nem csak a vagyoni, de az immateriális károkra is vonatkozik.
A bíróság döntése szerint a fogyatékos gyermek kártérítési követelésének teljesítését a közrend, a "public policy" is kizárja. Az állam közrendjébe ütközne ugyanis az, hogy a bíróság "egy ember életét akár direkt, akár implicit módon negatívan, azaz kárként értékelje." Az emberi élet a jog számára is a legnagyobb érték, amelyet a jognak minden tekintetben védenie kell4, és ez ugyanúgy vonatkozik a károsodott, mint az egészséges emberi életre.
Hasonló álláspontot foglalt el a United States District Court a Smith v. United States ügyben5 annak kimondásával, hogy lehetetlen összehasonlítani a fogyatékos létet a nemléttel, márcsak az oki összefüggés hiányára tekintettel is.
Wisconsin állam Legfelsőbb Bírósága a Dumer v. St. Michael’s Hospital ügyben6 további argumentumot hozott fel a fogyatékossággal született gyermek keresetének megalapozatlanságára. Eszerint: nincs a gyermeknek semmiféle törvény által védett joga és érdeke genetikai vagy teratológiai károsodása esetén a kártérítésre, mert fogyatékosságának okozója nem az orvos mulasztása, neki pedig nincs alanyi joga "nem megszületni". Semmiképpen sem állítható tehát a " nem-élet" a fogyatékos élet elé. Az ítélet hangsúlyozza azt a már említett szempontot, hogy az államnak alapvető feladata az emberi élet védelme, tekintet nélkül annak "minőségére".
A Becker v. Schwartz, Park v. Chessin ügyekben a New York-i fellebbezési bíróság arra mutatott rá,7 hogy nem tartozik az orvos a gyermekkel szemben ugyanolyan felvilágosítási kötelezettséggel, mint az anyával szemben, mert egyedül az anya önrendelkezési jogát érinti a korrekt orvosi tájékoztatás. A megfelelő felvilágosítás hiánya a gyermeknek semmiféle jogát vagy jogi érdekét nem sérti azáltal, hogy károsan született, ahelyett, hogy meg sem született volna. Harmadik lehetőség ugyanis - ti. egészségesnek lenni - az eredendően károsodott magzatnál nincs.
Ebben az ügyben tette fel először a bíróság a Shakespeare-i kérdést: "to be or not to be", "lenni vagy nem lenni"8, amelyet azután sok más ítélet megismételt, és tette továbbá azt a megállapítást, hogy a nemlétezés egy alighanem kifürkészhetetlen titok, amely legfeljebb a filozófia és a teológia tudománykörébe, de semmi esetre se a jog világába tartozik. Jogi értelemben tehát megalapozottan nem állítható, hogy a nemlétezés értékesebb volna az akár károsodott, akár nem károsodott életnél.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
